Aktuális

Ennél meztelenebb már nem leszek

Vers - mindegy, kinek

Kurvaszar verseket írok. Ennek ellenére nem bírom ki, időről időre kiszakad belőlem a líra. Mindig akkor, amikor az epikai műfajok kevesek ahhoz, hogy néhány sorban megragadjam a lényeget.

Yes, indeed

Yes, indeed

Szeretem azt a letisztultságot, sallangmentességet, amivel egy vers rámutat a valóságra. Azt, hogy nincs, nem lehet egyetlen fölösleges szótag sem, ami a költő szándékának ellenállna. Prózát is így kellene írni, tudom, és néha sikerül is, de a vers tud valamit, amit a próza nem.

A vers egy mantra, egy szakrális cselekedet. Lényege a ritmus, nem a rím, és már ez is egy lenyomata Annak, Ami Van.  Már a formával, annak lüktetésével lerakjuk a hangulati alapokat, és ezután minden metafora, metonímia, allegória, szimbólum, hasonlat összefog, hogy a sorok egységgé álljanak össze.

Ösztön ez, ami egyszer csak – a lehető legmélyebbről – feltör, mégis óriási tudatossággal – a mágia tudatosságával – verselhetünk.  Mi ez, ha nem vegytiszta révület? Az első  költemény az ősi sámánok héjahéjahója lehetett a tűz körül.

A dal, a kedvenc lírai műfajom visszhangzik bennem, énekel. Sokszor eszembe jutnak sorok, és akkor addig ismételgetem őket, amíg szinte extázisba esem. Kiskamasz koromban teljesen beleszerettem József Attilába, Radnóti Miklósba, Pilinszky Jánosba – csupa pasi. Felnőttként nagyon szeretem Tóth Krisztinát, Kiss Judit Ágnest, Monica Richardst – csak csajok.

Az én “verseim” esztétikailag teljesen értelmezhetetlenek: soha nem sajátítottam el a líra mesterségét, proszódiailag analfabéta vagyok. Cserébe viszont nagyon precízen verselek: csak a lényeget, ahogyan történt, ami van.  Kendőzetlenül, őszintén, semmi töltelékinfó – és nem röstellek teljesen pucérra vetkőzni. Csak úgy van értelme.

A legtöbb versemet nyilván senki sem fogja látni soha!

Most kedvem van egy kicsit ledobni a textilt, ezért mutatnék néhány saját verset… de persze ezek kis papírfecniken figyelnek valahol a pincében, illetve a tavaly tavasszal kimúlt régi gépemen,  így limitált kontentből válogathatok csupán. Szóval, akkor azt mutatom meg, milyen renitens is vagyok, mert minden formai keret saját találmány.

Haiku, ami képvers: lépcső

Ez amolyan aprólíra, se nem vers, se nem próza: úgy hívom, lépcső, a sorok hossza miatt. Kicsit haiku, kicsit képvers. Van ezekből ám jó sok, a többségük a régi gépen… némelyikért kár, egy részük ma már idegen. Megmaradt néhány, mutatom:

Utoljára

Kis kék köpenyben fürdött a fényben, kopaszon
Negyvenöt kiló volt, és epret vittünk neki, februárban
Másnap üres volt az ágya, bontatlan zacskó eper a polcon

Szerelem

Szelíd lány volt, éjjel arról álmodott,
hogy Ő a gondolataiba szeret majd bele nagyon
“Eh, csak gumival hajlandó” – gondolta a másik, és elballagott

Sárgán

Viaszbábu feküdt a fekete kör közepén
Csókolta csend, szemét zárták idegen kezek
Nem is így horda a haját soha! – sikoltotta az özvegy

Törés

Nem tudhatom, másnak e tájék mit jelent
Nekem el kell hagyni, mert meg kell élni valamiből
Sosem lehetek boldog, míg zsebembe két kulcscsomó süllyed

(2008)

Abszolút szabadvers

Aztán van olyan is, ami teljesen szabadvers, a robbanó fajtából, van pár ilyenem is a pince mélyén (talán jobbak is, mint ez). A mai agyammal ez már túl sok, túl zabolátlan, de akkor – 7 évvel ezelőtt – nagyon pontosan kifejezte a valóságomat.

Ajándék

Tudod-e, kedves idegen, mennyire – és milyen régóta – szeretném fémszerű pengezsinórral arcodba kötözni gondolataimat, hogy végre meglásd azt, milyen förtelmesen szép és vonzó agyvelőm keresztmetszete?

Ököllel a testnyílásaidba akarom tömni elmém terhét, hogy kiabálj és üvölts, és reszkető lábakkal visítsd, hogy még többet akarsz a bensőségből… igen, ebből a nyugtalanul izzó, koszos világdarabkából.

Kedves idegen, legszívesebben a meztelen hátadra fröcskölném minden tudásomat, hurcold csak szét a nagyvilágban, mint a pestist vagy az ebolát; terjeszd a vírusom nyállal, váladékkal, húggyal!

Ha tehetném, tisztelt távoli nemlétező, egy pillanat alatt az infúziódba okádanám összes tehetségemet, hadd tépje szét vénádat az őserő, ami ugye, tudod, sokkal nagyobb, mint te vagy én vagyok?

Végül a kriptádba falaznám elevenen rúgkapáló ötleteimet, hogy onnantól fogva tested helyett hitemen lakmározzon a húsod illatára összegyűlt féregsereg, és virágozzék bennük ma még tétova örökkévalóságom!

Most csokoládét morzsolgatok, s csendesen várom egy felhő tetején, hogy a mindenség szárnyat bontson bennem, és egy napon befőttes gumival átkötött nejlonzacskóban átadhassam magam teljesen!

(2007)

A tudatosabb, letisztultabb vonal

Ha még be lehetne kapcsolni a kis MSI Windet, ott lenne pár érettebb alkotás is, de így be kell érni egy játékosan komollyal, ami jó példája annak, mi minden rejlik a formában: nyolcszor nyolc szótag, a nyolc a végtelen szimbóluma, az időtlen, tér nélküli állapot. Persze az egyik sor tíz szótagos lett, nem lehetett máshogy (a birtokos személyjel a kötőhanggal elhagyható volna, de mást jelentene, tehát dől a forma), és így máris más a képlet: 66 szótag, a két hatos erősen köthető az anyaghoz, amiről a történet szól. Ugyanakkor 6+6=12, 1+2=3, ami mégis csak az emberre, mint hármas lényre utal.  Tényleg ilyen a lent és a fent, vagyis az ösztön, és az azt irányító magasabb rend, árnyalt összefüggésekkel, amelyet itt helyezek szimbólumba:

Tükröm

Te most a kint, én itt a bent
Így játszik a lent és a fent
Utad anyag, utam szellem
Erőd agyad, erőm szívem.

Méh a virágon, csak percek
Lélegzeted a vállon, ismerlek
Légy szeretve, tükröt hoztál
Köszönöm, hogy bennem voltál.

Tény persze, hogy a három szépirodalmi műnem közül csak az epikához van némi közöm, de a versekkel való flört hétéves koromtól kísér engem (nem sokkal a betűvetés elsajátítása után kezdődött, az első versemre máig emlékszem: “Volt egy kutya, kicsike/Füle, farka, picike/Lába szép volt, nemes szőr/Dicsérte a világ őt”), így valószínűleg most már titkos asztalfiók-poétaként fogok távozni is ebből a világból.

De nem bánom, örülök, hogy értem és érzem a verseket, és néha hagyom, hogy én is megszülhessem a saját, egyedi mantrámat, sámánénekemet, áldásomat. Mikor épp mit.

Ti hogy álltok a lírával?


Kapcsolódó téma

Annak, akit a dolog humoros oldala érdekel, mert röhögne épp egy jót:

Advertisements
Eszter névjegye (824 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

31 hozzászólás Ennél meztelenebb már nem leszek bejegyzéshez

  1. Annyit szabadkoztál előre, hogy felkészültem, hogy kurva szar lesz, de a “Szerelem” pl egész jó :) a két kulccsomónál megkérdezhetjük, mire gondolt a költő, miután még idejében elkaptuk, hisz életben van?
    Az “Ajándék” c. vers nem sokkal rosszabb, mint József Attila: “Én dobtam” című, viszonylag korai verse, sőt a kutyulis is vetekszik a “De szeretnék gazdag lenni”-vel. Asszem a másodvonalbélieket jellemzi a fauna-orientáltság, az én első versem – viszonylag későn, azt hiszem 8 évesen – egy kis kacsáról szólt. (J.A. esetében nem tudom, hogy a libacombot ide számíthatjuk-e ill levonhatjuk a következtetést, hogy minimum döglött állatnak kell szerepelnie az első fennmaradt költeményben ahhoz, hogy írója aztán később érettségi tétel legyen.

    • “Hisz életben van…” – Erről eszembe jutott a galériatulajdonos, amikor a milliomos, sznob látogatónak próbálja felstrófolni a nímand festő középszar képét:
      – De uram, ez a kép a festő halála után milliókat fog érni!
      – És hány éves a festő?
      – Huszonkettő.
      Hát igen…

      Anyway, két kulcscsomó: mi vagyunk a kétlaki generáció, akiknek el kellett hagyniuk a szülővárost/szülőföldet, mert időközben tönkrement a vidék/ország. Ezeknek az embereknek a bő 70 százaléka sehová nem ment volna, ha mások a viszonyok, és hiába élnek tíz, húsz, harminc éve Pesten/Londonban, mindig a kiindulási pont – a szülői ház – lesz az igazi otthon.

      • Ezt én értettem, én is kétkulcsos vagyok, mint az adó. Rohadt dolog ez, de Zalában, ahonnan jövök, nincs munkalehetőség, és 80 ezerből se lehet megélni családostul. El kellett jönni, de most is akkor vagyok otthon, ha a falumban lehetek. Ott élnék máig, ha lehetne. Amúgy jók a versek, nagyon!

  2. Hú, nekem az utolsó tetszik, a letisztult, mert az tényleg nagyon letisztult. Benne van minden. Látszik, hogy semmi melodráma, egyszerűen, felnőttként tekintesz a dolgokra. Lehet, hogy tök másról szól, de amit én kiértettem belőle, az alapján amit én magam is átéltem: egy érdekes, meghatározó, pikáns találkozás egy másik emberrel, akinek nagyon más az útja. Te szeretettel elengeded, és még meg is áldod: légy szeretve! Ez nagyon-nagyon szép, a lehető legszebb dolog, amit adhatsz annak, aki jött, látott, ment. Köszönöm, hogy megosztottad.

  3. Az én első versem:

    A kutya vaúkol,
    a cica miúkol,
    az egér cinneg,
    és vetít egy filmet.

  4. Eszter! Ezek kurva jók!! Az utolsónál látom azt a csalódást okozó aktust, amiből született, aminél megállapítja a mesélő, hogy tükör ez, én sem voltam jobb. Össze sem illünk.
    Nekem nagyon bejött mind, de én mondjuk ehhez nem értek, nem olvasok verset, bár néha én is költök párat.
    Oda még nem jutottam hogy megosszam :)

    • Ó, hát köszönöm! :) Ez a szép a versekben, hogy nem csak a költő (vagy kvázi-költő :D), de az olvasó is mindig hozzáteszi azt, amit érez/átélt/gondol stb., a saját szűrőjén keresztül látja a verset, így egy vers nem is egy vers, hanem sok-sok vers… épp annyi, ahányan olvassák! Az uccsónál én speciel nem érzek egyébként csalódást, ez inkább egyfajta felismerés: mindenkivel, akivel dolgunk van, egymás tükrei vagyunk – előjel nélkül. Nem jók, nem rosszak, nem jobbak, nem rosszabbak, egyszerűen csak tükrök: megdöbbentően hasonlóak, de mégis, ami a valóságban bal oldalon van, az a tükörben jobb oldalt, és így tovább. Ezzel együtt minden találkozásnak megvan a maga szerepe: van, aminek annyi a lényege, hogy elgondolkoztasson, élményt adjon, segítsen egy-egy lépéssel az utadon, tanulhass valami fontosat magadról. Ez nem baj, ez így jó, és hát gyakorlom az “ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek, ennyi az egész” filozófiáját. Ehhez kellett tanulnom önszeretetet (régen nagyon sokat bántottam magamat), és amikor annak a magja már kicsírázott, könnyebb lett szeretettel elengednem azokat, akikkel nincs többé dolgom (barátok, szerelmek, rokonok, stb.). De nem, nincs bennem csalódottság vagy harag: mindenki, aki elment, okkal jött, és okkal ment tovább, és ez így van jól, nem lehetne másképp. :)

  5. Az “Utoljára” borzasztóan felkavaró, nagyon erősre sikerült.

  6. Én azt sem tudom megállapítani, hogy egy vers rossz-e, vagy jó, de ezek nekem tetszenek, főként a haikuk.

  7. Lehet, hogy bennem van a hiba, de egyik-másiknál még némi erekcióm is volt, tehát inger, az mindenképp volt benne…

    • Nincs benned hiba, ennél a kontentnél itt-ott vannak áthallások. Egyéb posztoknál kevésbé, ezért aztán ott meglep, amikor hasonló feedbacket kapok.

      • Én akkor tanultam meg hogy nem érdemes a műfajokat keverni, amikor az egyik posztom publikálása után mindenki azzal volt elfoglalva hogy mennyire áll fel neki vagy nedves tőle. Minél kevesebb és kisebb cseppekben csöpögteted az erotikát, annál jobban elborul a népek agya, aztán lehet akármilyen magvas a mondanivalód, nem megy át.

        • Azt hittem, az lesz a konklúzió a “Minél kevesebb és kisebb cseppekben csöpögteted az erotikát, annál jobban elborul a népek agya” tagmondat után az fog jönni, hogy “ezért hardkór pornót kell tolni” – megnyugodtam, hogy nem! :D

  8. Hát… nekem az Ajándék kimondottan tetszik. És még kínosan sem érzem magam miatta.:)
    Nekem az a jó vers, amiről utólag el tudom mondani, milyen érzést keltett bennem, a szar pedig az, amiről annyit tudok, hogy szél volt benne és szerelem.
    A kurvaszar pedig egész máshol kezdődik.

  9. Nekem a kiskutyás versed tetszik a legjobban. Egyébként én is írtam verseket, volt amelyik megjelent nyomtatásban az iskolaújságban második osztályosan, aztán 10 évvel később versenyre is küldtem, de sajna nem válogattak be közülük egyet sem.

  10. Nagyon élveztem olvasni a verseidet – az Ajándékot különösen! :)

  11. Baromi rég írtam már verset. :) Ráadásul javarészt baromi bénákat. Egyet tudok csak fejből. Szerintem 15-16 évesen írhattam, de ez valamiért tetszik is:

    Ajkam legyen örök hordozója,
    csókodnak, mely vadrózsa,
    s melynek szirma oly selymes,
    hogy a kislány ettől rögtön szerelmes. :)

    Azóta már nem vagyok ilyen naiv, legalább! XD :D:D:D

    Aki röhögni mer rajtam kívül, arra csúnyán fogok nézni! :D

    • Benne van az a tisztaság és szépség, ami a 15-16 éves szerelmekre jellemző. Meg néha még később is.

      • Aztán jön az egész világ a maga összetettségével és szépen a vállunkra ül, rágyújt, és legtöbbször megszólalnia sem kell, csak mosolyog, meg néha a képünkbe röhög füstöt okádva: ÉN MEGMONDTAM! :)

  12. Nekem az “Utoljára” tetszett legjobban. affene ette volna meg, hogy úgy alakult: ez érinthet meg legmélyebben.

    • De azért meg kell mondanom, a legszebb, legütősebb verseket Moldova Bűn az életjéban olvastam, a sittes szerzőtől.

      Az „életművet” egy kockás jegyzetblokk őrzi, szabályos szerelmi költemények nyitják a sort:

      „Tavasz, nyár. Vidám élet.
      Csillogj boldog napsugár!
      Mindenütt zöldelő fák
      Virágok és ligetek,
      Ti boldog szerelmesek.
      De lelkem nyugodt,
      Mert mindent tudok.”

      Költőnk rájöhetett, hogy ez azért kevés ahhoz, hogy az olvasók felkapják a fejüket a neve hallatára, és mint annyi más pályatársa, ő is átevezett a komolyabb politika vizeire:

      „Teszünk mi még újat
      S húzni fogunk ujjat!
      Kommunisták átok rátok
      Eladtátok az országot.
      Beteljesül majd az átok:
      Széthasítjuk még a szátok!”

  13. Kedves Eszter! A „lépcsőid” szerény véleményem szerint kiváló alkotások, nem akarom elintézni egy nekem tetszik-kel, mert ennél jóval több, és nem gondolom, hogy létezik irodalomértő közönség, aki hibát találna bennük. A Sárgán címűnek neki kellett futnom párszor, mire felfogtam a jelentését, de ettől csak még jobban tetszett. Ha megengeded (ha nem, akkor is): az első (Utoljára) amilyen eszköztelen, olyan felkavaró, görcsbe rándul tőle a gyomrom, ahányszor elolvasom. A második (Szerelem) szintén eszköztelen, őszinte és nagyon eredeti, miközben egy olyan jelenségről beszél, amit a legtöbben már átéltünk, s teszi mindezt közhelyek nélkül. A harmadik (Sárgán) nem kínálja tálcán a jelentését, meg kell dolgozni a befogadásért, talán épp ez teszi olyan érdekessé, az utolsó pedig (Törés) nagyon durván pofán ver, annak ellenére is, hogy sosem éltem át azt az élethelyzetet, amelyből született.
    A másik két vers nem volt rám ilyen erőteljes hatással, de ez a legkevésbé sem jelenti, hogy ne lennének jó versek (ki vagyok én, hogy ezt megítéljem). Mindkettőben vannak olyan elemek, amit én nem szeretek versben olvasni, de pl. Petri: Hogy elérjek a napsütötte sávig versével ugyanígy voltam, pedig az meg annyira remekmű, hogy még tananyag is. Úgyhogy az én egyéni ízlésem természetesen semmit nem von le a verseid értékéből, a kurvaszartól viszont egyértelműen igen-igen messze vannak. Elnézést a kéretlen méltatásért, egész egyszerűen ilyen erőteljes hatással van rám a költészeted! :)

1 visszakövetés / visszajelzés

  1. Drogbárót csináltam a világirodalom egyik legismertebb bántalmazójából | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: