Tudás csak belső motivációból fakadhat
Van ez a srác (srác! 43 éves férfi, maga is apuka), aki soha nem járt iskolába, és az otthonoktatás is teljesen elkerülte. A szülei hagyták, hogy képességei szabadon, a saját ritmusában bontakozzanak ki, s ő játszva megtanult mindent, amire az életben szüksége lehet – és azóta is, folyamatosan tanul, tanul és tanul. André ma zenész, zeneszerző, gitárépítő, újságíró és író, és nem is érti, mit jelent a “munka” szó: egész nap játszik, és élvezi az életet, ugyanakkor a társadalom hasznos tagja, egy igazi sikerember. Azt mondja, teljesen átlagos képességű kölyök volt, az útja minden gyerek számára járható volna, és azon dolgozik, hogy szemlélete a fősodrú oktatásban is teret kapjon.
A videó, amelyben a tanulási folyamatról és a szabad képességfejlesztés alapelveiről beszél, óriási hatással volt rám. Konkrét példákat, sztorikat említ, és nagyon színesen, érzékletesen mesél a tapasztalatairól – azzal az intelligenciával és lexikális tudással (!), amely csak kevesek kiváltsága. Ahhoz, hogy értsd, miről beszélünk, feltétlenül nézd meg az alábbi videót (van hozzá magyar felirat, de németül is tökéletesen követhető, tanárként biztosan bevetném egy középfokú nyelvvizsgára készülő csoport segédanyagaként… ne tessék, tanár, szintek, vizsga, látjátok, mennyire a megszokott keretekben gondolkozom én is…):
Fontos, hogy tisztázzuk: ez a poszt semmi esetre sem arról szól, hogy radikális anarchista hippiként intsünk be a közoktatásnak hoffmannrózsástól (bár néha erre is erős késztetést érzek, nem tagadom), hanem inkább arról, hogy vizsgáljuk egy picit felül a tanuláshoz fűződő viszonyunkat. Számomra André Stern gondolatai a következőket üzenik:
- Minden gyerek, tehát minden ember más, a centralizált normák közé kényszerített egyén teljesítménye törvényszerűen csökken. Az alkati különbségek figyelmen kívül hagyása frusztrációhoz, pótcselekvésekhez, tehát fegyelmezési gondokhoz vezet.
Az igazságos kiválasztás érdekében mindenki ugyanazt a feladatot kapja: fel kell mászni arra a fára.
- Szó sincs arról, hogy nincsenek keretek, szabályok és elvárások: André arról is beszél, hogy hogyan kerülhető el, hogy a gyerek csak “lógjon a levegőben”, és ne tanuljon meg olvasni húszéves koráig se…
- A játék, a kíváncsiság, a belső motiváció a kulcs. Ha belegondolsz, te is azokra az információmorzsákra emlékszel a legjobban a mai napig, amelyek ezen az úton jutottak el hozzád.
- Nem kell feltétlenül iskolamentes övezetekben gondolkoznunk, a társadalom – pláne itt, Keleten – erre még nem áll készen. Bőven elég, ha a filmben említett szemlélet néhány aspektusa helyett kap minél több iskolában.
Igen, ez most természetesen Utópiának tűnik, hiszen épp a ellenkezője történik annak, amiről André Stern beszél: a 21. század tanárai és diákjai őrült papírfétisben élnek, a tudásszomj pedig nem kevés pejoratív felhanggal a stréberekhez kötődik. A jogi pályára vágyó érettségizők inkább jelentkeznek tizenhatodik helyen a mucsajpusztai tanítóképző művelődésszervező szakára, minthogy kockáztassák, hogy szeptemberben nem lesz hova beiratkozniuk. Le is húznak pár félévet az adófizetők pénzén itt-ott, aztán persze kiugranak, és más területen kezdenek mozgolódni. Szépen illusztrálja a helyzetet a levél, amit a tiniportál karrier-tanácsadójaként kaptam egy 16 éves lánytól: arról érdeklődött, hogy ha fodrász szeretne lenni, melyik egyetemet célszerű választania.
És valóban: a többségnek mindegy, csak diploma legyen. Nem számít, milyen: legfeljebb elmegy a Burger Kingbe mosogatni. Nem érdekes az sem, hogy van-e mögötte tudás: ellógja az órákat, végigpuskázza a vizsgákat, aztán sápítozik, hogy még nyelvvizsgát is várnak tőle. Tőle, aki éppen azon dolgozik, hogy a téma szakértője, egy igazi tudós legyen, aki ismeri az adott területhez kapcsolódó nemzetközi szakirodalmat, és maga is képes publikálni a témában. Hát nem felháborító, túlzó elvárás ez?! Persze mit várunk, amikor maga a köztársasági elnök is jelöltlen forrásokból ollózta – schmittelte, így jött a szó – össze a szakdolgozatát, majd széttárta a kezeit, hogy bocs, de ő nem ismerte az akadémikus írás alapjait, fogalma sem volt a referenciák citálásának árnyalt rendjéről???
Nem akarok általánosítani, tudom, hogy sokakat valódi érdeklődés vezérel, amikor beiratkoznak az adott szakra. Megint más a helyzet, ha az illetőnek van már tapasztalata a kérdéses területen, csak igazolást akar arról, hogy ért ahhoz, amit csinál. Sőt, azzal sincs gond, ha egy tizennyolc éves még nem tudja, mi lesz, ha nagy lesz, ezért beiratkozik magyar szakra, mert ez volt a kedvenc tantárgya mindig is. Nem a diákokkal van a baj: a rendszerrel. A rendszerrel, ami átállt egyfajta tömegtermelésre, amiben az egyetem lett az új általános iskola. A rendszerrel, ami olyan tanrenddel, oktatócsoporttal, követelménnyel enged át számos esetben hallgatókat, ami nemhogy kompetens, önálló munkára nem tesz alkalmassá, de egyenesen a béka feneke alatti régióban marad.
Én nagyon szeretek tanulni, de jó ideje viszolygok az álságos, felszínes, tartalom nélküli hivatalos keretektől. Az a tudás az enyém, aminek a megszerzésekor izzott a tekintetem a kíváncsiságból, és amit a hasznomra – sőt, esetleg mások hasznára – tudtam fordítani többször is az életben. Ezeknek a dolgoknak egy részét az iskolában tanultam, a velejét viszont élesben. Emlékszem, én már hatodikban szerelmes voltam József Attilába, pedig csak a nyolcadikos szöveggyűjteményben szerepelt… matekból viszont három különtanárral sem jutottam tovább a nullapontos egyes, nemnullapontos egyes, maximumpontos egyes koncepciójánál. Igen, tizenhat éves korom előtt volt két középfokú, C típusú Rigó utcai nyelvvizsgám, de levelekből és dalszövegekből tanultam a legtöbbet, nem a tankönyvekből.
A többi meg az egyetemen…? Napi nyolc óra munkával egy héten át bevágtam a vizsgára a kettesért*, aztán másnapra elfelejtettem az egészet. André Stern viszont nem felejtett el semmit, amit életében tanult, pedig nem kevés dologról van ám szó… Bevallom, irigylem.
*ezeken a vizsgákon kétszázból három-négy hármas volt, a többi az alatt
Eszter's Offtopic 
Nagyon érdekes és fejtágító, magával ragadó volt hallgatni. Néhány gondolat felmerült bennem, ahhoz hogy ez működjön egy csomó dolognak az együttállása szükséges szerintem. Állandó alkotó környezet jelenléte, állandó jelenléte valakinek/kiknek aki inspirálóan hat a gyerekre, ez mondjuk egy, két -nem otthon- dolgozós, egy gyerekes, nem művész foglalkozású modellnél (mikor anya apa csak a laptopot klimpírozza és lóg a fülén a telefon egész nap, személyes kapcsolat egymással alig) nem tudom hogy tud létrejönni. Tapasztalatból tudom ,hogy a gyerek ugyan tényleg a játszást választja a számítógépes mesenézés vagy számítógépes játékok helyett, feltéve ha van kivel játszani, ha egyedül van akkor legkésőbb 4-5 éves kor után már inkább bámulja a képernyőt, ha nincs játszótárs, minthogy megfejtené a világot. Amit ő mond, szülőként azt a legnehezebb megvalósítani. Ő nagyon szerencsés volt.
Tény hogy a közoktatás egy egyenletes “minőséget” akar létrehozni, nem tud mit kezdeni a kilógókkal, nem is az a mércéje hogy hány boldog, önazonos embert termelt ki. Én a Waldorfot ismerem közelebbről, ott próbálnak valami ilyesmit csinálni, nyilván intézményes keretek között, de ott is a művész vénájúnak van “szerencséje”, aki reál beállítottságú az nem kap elég inspirációt, meg hát nem egyénre szabott ugye.
Nagyon-nagyon jó, köszi, hogy összefoglaltad. Már néhány hónapja láttam, de amikor meglátom, megdobban a szívem. Hogy mi miért nem..? Miért zártak be ennyire? Én már 5 évesen folyékonyan olvastam, de amikor iskolába mentem, anyám azt mondta, el ne mondjam a tanító néninek, mert akkor majd mindent tőlem fog kérdezni, NE LÓGJAK KI..
Annyira sablonos lettem a gimi végére, hogy borzalom. Most kezdem megint megtalálni önmagam, és nem fűllik a fogam a nyolcóramunkához. Lehet, hogy sok, meg nehéz, de szabadabbak a napjaim, hogy gyerekkel vagyok itthon.
És tényleg, mit lehet tenni??
Egyébként hallottam arról, hogy itthon is vannak, akik unschoolinggal nevelnek gyereket. Erről tudsz valamit?
A videót még nem néztem meg (ígérem pótolom, bár sejtem miről beszélhet), de a témát nagyon eltaláltad. Ha már megemlítetted az oktatási rendszerek hibáit, én is elárulom hogy egyik kedvenc szabadidős elfoglaltságom az oktatási rendszer ostorozása. Nem is lehet eleget: érdemi beleszólási lehetőség híján nem győzöm hangsúlyozni, és hangos, dühös, kiábrándult kirohanásokat intézni ez ellen az alapjaiban elrontott, inkompetens és elavult szisztéma ellen, ami már inkább a diák ellen van, mintsem érte.
A jelenlegi oktatási rendszerrel (talán szerte a világban) az a gond, hogy nem a jövőre készít fel, hanem maximum a jelenre. Na és ha van olyan ami meg kifejezetten a múltra, az meg a magyar iskola, ahol immár nyíltan vállalt irányelv a tanár idomárként való használata a rabszolgaképzésben – ahol igazából még rabszolgamunkára se alkalmas diákok mennek ki futószalagon a világba.
Feleslegesen bemagoltatott tananyagok ezreivel mossák tizenévesek fejét, amik akár élvezetesek is lehetnének (ha már haszontalanok :D) ha a tanárnak jutna elég energiája felkészülni az óráira és logikai útvonalak mentén megértetni a gyerekkel a dolgokat (mert csak úgy lehet, és csak úgy érdemes), és mondjuk az éjszakáit nem adminisztrációval meg portfólióírogatással töltené – amit megtennie csak ajánlottan kötelező ha nem akar éhen halni. Az még hagyján hogy a diákok egy része talán még most is vár arra a tankönyvre amit tavaly kellett volna megkapnia, de az már tényleg harmadik világbeli országokra emlékeztető állapot amikor a tanerőnek a megemelt óraszáma mellé kevéske fizetéséből sok helyen maga kell krétát vennie. Azt félve merem csak megjegyezni, gyakran előfordul hogy ugyan tényleg más eszközei is hiányoznak a minőségi oktatáshoz a táblán és krétán kívül az oktatónak, de sokszor maga sem képes a rendelkezésre álló eszközöket használni megfelelő szaktudás vagy motiváció híján (hány fizika vagy kémia órára mentem már be életemben ahol egyetlen egy kísérlet se zajlott le? Hány tanteremben jártam ahol olyan szemléltetőeszközök álltak rendelkezésre amik negyven éve ott porosodtak, de még csak a hozzá tartozó szekrény kulcsa sem volt meg?), és akkor még a hátrányos helyzetűekkel és az SNI gyerekekkel se tud megfelelően bánni – és kinek is lenne türelme, amikor egyfolytában írnia kell a tanmenetet, és még ki tudja mit amit a nyakába varrtak. Ezután a gyerek hiába marad bent kötelező jelleggel az iskolában délután is, ha az ilyen körülmények között elfásult tanár kezei közül kerül az estére elfáradt szüleihez haza, ahol megint csak nem kapja meg a megfelelő figyelmet és szeretetet amire szüksége lenne. És netalántán segíteni megértetni vele, hogy miről hablatyoltak neki az iskolában reggel 8-tól délután négyig. Vagy tovább.
Ilyen körülmények között persze hogy érdektelenné válik számára minden, pl. a történelem is; és tudás híján inkább nem is olvas újságot és nem tájékozódik mert a (múlt) ismeret(e) nélkül nem tud bekapcsolódni a jelen vitáiba. Inkább lesz belőle egy vélemény nélküli massza, aki maximum érzelmi szimpátia alapján járul urnához, ha egyáltalán. Döntése esetleges, merthogy vitatkozni nem tanult meg az iskolában (pláne nem kulturáltan) ami konszenzus kialakításához szükséges lenne, továbbá nem ismeri fel a demagógiát és az érvelési hibákat ami által könnyen irányíthatóvá válik. Persze lehet inkább egyáltalán nem fog olvasni semmit, mert egyszerűen funkcionális analfabétát csinálnak belőle és nem érti a szöveget.
De legalább jó munkaerő válna később belőle, aki nem csak pörgeti vagy gyártja a fogaskerekeket, hanem készít újabbakat, jobbakat is. És nem.
A helyzet az, hogy a kreativitás az, ami előre vitte az emberiséget a tudomány és a művészet minden területén, meg merem kockáztatni hogy ez az emberi mivoltunk alapja. Az iskola meg programozva hordja magában ennek irtását – persze vannak ritka kivételek, nyugaton egyre több. Talán azok nem is iskolák :P Mondanom se kell, mi ezzel szembemegyünk, pedig pont most kéne a legjobban erőltetni ezt a vonalat.
Ugyanis talán a közeljövőben gyártósorok fognak bezárni mert egyre olcsóbb lesz a 3D-nyomtató amivel szinte bárki bármit kinyomtathat otthon; és titkárnők, sofőrök ezreinek fog megszűnni az állása, mert az elkövetkezendő években rendelkezésünkre fog állni (vagy már készen is áll) az a technológia, mely lehetővé teszi az emberi munkaerő kiváltását – gondoljunk csak a Google-autóra, vagy hogy már az FSZEK-ben sincs szükség szinte könyvtárosokra mert a kölcsönzés és visszaadás az RFID-chipek segítségével automatizált, vagy hogy már egy mezei Tesco-ban is lehet fizetni pénztáros nélküli kasszánál. (Nem reklámból, de erről már bővebben írtam: http://senkisehivta.blog.hu/2014/06/09/a_kreativitas_hajnala). Ezek az emberek munka nélkül fognak maradni, és mivel nem lettek az iskola által felkészítve erre a korszakra, nem tudnak majd olyan munkahelyen elhelyezkedni ahol szükség lehetne rájuk a gépi munka miatt. Ez óriási baj, mert gyakorlatilag az emberiség munkájának 70%-a előbb vagy utóbb a gépek által lesz kiváltva, ami olcsóbb, gyorsabb és megbízhatóbb lesz mint az emberi munka.
Erre egyetlen megoldás az, ha az iskolákban mostantól tényleg alkotó, összegzően gondolkodó és kutató diákokat nevelünk, hogy később talán el tudjanak helyezkedni abba a megmaradó kis piaci résben, ahol még pár évtizedig számot tartanak az emberi munkaerőre. Kevés olyan oktatási intézmény és szakma van ami ennek megfelelően kiszámíthatóan igényelt tudást és munkát tudna adni.
Na, most néztem meg a videót. Valahogy így nézne ki egy ideális világ.