Aktuális

A piros Skoda, ami soha nem volt az enyém

A történet szereplői kitalált személyek. A valósággal való bármilyen egyezés csupán a véletlen műve. Mert véletlennek persze vannak.

Hazudnál, ha azt mondanád, hogy óvodás korodban arról ábrándoztál, hogy egy napon piros Skodát fogsz vezetni. Amikor azonban az autót meglátod, rácsodálkozol: “ejha, ez egy nagyon korrekt kis járgány, szívesen elvinném néhány körre”, súgja az autós ösztönöd. Megállapítod, hogy formás a karosszéria, klassz a szervókormány, de a legjobban mégis csak a motor tetszik, ami az egészet hajtja. Eszedbe jut még ez párszor, amikor a Skoda elhajt melletted, de aztán félre is teszed a gondolatot: ez a Skoda, nekem? Hülyeség. Amúgy is, a kölcsönzött autókkal mindig csak a baj van, hiába nem használja ezt itt épp senki rendszeresen. Igaz, a sajáttal is sok a macera.  Sehogy se jó ez, pedig tetszik ez a kocsi, nagyon… mindegy, más világ.

Aztán egy szép napon ott áll a házad előtt a piros Skoda, benne a slusszkulcs, papír az ülésen a nevedre kitöltve, határozatlan időre elviheted néha egy-egy menetre, teli a tank. Nem sokat agyalsz, ha már ilyen szépen eléd rakta a létezés, rögtön beleülsz. Biztosítást a kötelezőn túl sem kötsz, ha fejedre esik a fél tégla, nincs mit tenni. Egyébként meg miért esne? Elvégre te vezetsz, a kezedben tartod a dolgokat. Akkor, menjünk, száguldjunk, jó kis járgány ez… Valóban jó, könnyedén elvisz oda, ahol épp dolgod van, öröm hajtani, jó menni vele. Érdekes az ember, mindig eljut oda, ahol épp lennie kell. Nem, messzebbre egy centivel sem, de oda, ahol épp dolgunk van, csak eljutunk.

Hát kérlek, kedves barátom, így történt ez velem is, nem tagadom. Hálás lehetek a nagy, fényes kölcsönzőnek, hogy elküldte nekem a klassz piros Skodát, amit kinéztem. Csak úgy, hogy menjek pár kört vele, mert miért is ne? Hát mentem, persze, hülye lettem volna, ha nem. De valami… valami, megsúgom, nem stimmelt a kezdetektől fogva. Micsoda? Botorság lenne azzal érvelni, hogy az a baj, hogy az autó piros. Hogy Skoda. Hogy nem az enyém. Botorság volna, mert mindezt az első másodperctől kezdve pontosan tudtam: kellett nekem beleülni, ha ez gondot okoz, ugye?! Csak magamra vethetek. És mégis. Valami nem kerek, valami miatt egyszerre nyomom a féket és a gázt.

Bandukolok hát a hegytető felé, a szívem nehéz, de nem sírok: Skoda miatt nem, még ha piros is. Mi a baj, mi az, ami nem stimmel? Ezzel a kocsival csak olyan gond lehet, amiről eddig is tudtunk, de persze nem az én dolgom megjavítani, nem vagyok én szerelő, még csak tulaj sem. Én aztán kíméltem, ahogy csak lehet. Akárhogy is, enyém a felelősség már megint, hogy mit kezdek a helyzettel. Sok minden az eszembe jut.

Ó, bár rutinosabb, virtuózabb vezető lennék, régebbi jogsival, aki bátran mer száguldani az úton…! Akkor most minden más lenne, sokkal többet tudnék kihozni ebből az élményből a hatsávos autópályán. Bár ne lenne mögöttem annyi baleset, elakadás, eltévedés, aggodalom, akkor most minden könnyen menne, tudnék mit kezdeni ezzel a jó kis kocsival, és akár messzebbre is juthatnánk. De én csak ilyen bátortalanul nyomom többnyire a gázt, nekem idő kell, míg lendületbe jövök. Akkor aztán megyek, mint a tank, de ki várja azt meg, könyörgöm? Mindenki siet.

Aztán persze átfut az agyamon az is, hogy micsoda  mázli volna, ha minden hájjal megkent autókereskedő volnék, aki kilopja a benzint a tartályból, kicseréli azt alkatrészeket titokban, aztán röhög a markába a végén. Sosem csináltam ilyesmit, nincs is rá ingerenciám, de persze nem a falvédőről jöttem, pontosan tudom: az ilyen verdákat szétszedik a cselesebb versenyzők, nem csoda, hogy ennek is hat lakattal van lezárva a csomagtartója. Pedig tőlem aztán nem kell féltenie magát, én gyerek vagyok az ilyesmihez, és soha nem vinne becstelenségre a lélek. Nahissz, magyarázhatnám én ezt egy Skodának, értené talán? Mindegy is.

Szóval piros, szóval Skoda, szóval nem az enyém, ültek már benne százan, mindezt eddig is tudtuk, és most valamiért mégis rossz gondolni rá. Haragszom az autóra, haragszom magamra, haragszom a világra, végtelenül dühös vagyok, ahogy a hegyről leérek. Hirtelen egy kamion fékez le mellettem: “Elvigyelek a városig?” – kérdezi kedvesen. Nincs kedvem beszélgetni, de azért mosolyt erőltetek az arcomra: “Köszönöm, jó most sétálni”. Csodálkozik, ahogy  elhajt mellettem, és ebben a percben veszem észre, hogy egyre vadabbul zuhog az eső. Eddig fel sem tűnt, a gondolataimba veszve lépdeltem, megszűnt körülöttem a tér és az idő.

A nap egyre lejjebb csúszik lassan a hegyek mögött, gyorsítok hát a lépteimen. Nincs órám, de 20:43-as naplemente van, az égalja elárulja, hogy 19:55 körül lehet. Én ismerem a természetet, vele együtt élek, de mit tud erről egy piros Skoda? Magyarázhatnám neki, bármilyen erős is a motorja. “21:10-ig nem lesz hideg, ráérek”, állapítom meg, és közben villámlik, mennydörög, ez tényleg… vihar, basszameg. (Ez még a jobbik eset, a Quimby óta tudjuk, hogy lehetne sokkal rosszabb is. Na, azt azért csak nem. Asszem, legalábbis. De van-e az életben bármi is, amiben biztosak lehetünk?) Sorra halad el mellettem tucatnyi autó, és a távolban hallom bőgni a vonatot, ami rég elment.

Kiérek a bicikliútra, a gyümölcsárus bódék, a pihenőhelyek és a buszmegállók fedezékében emberek tolonganak, egymás lábát tapossák, hogy elkerüljék az égi áldást. Nem is tudják, hogy az eső áldás, a víz szimbolikáját sem értik: én viszont igen, és egy pillanatra elmosolyodom. “Marikám, hogy jutunk most haza?” – hallom a kétségbeesett a női sikolyt. “Itt csak az marad meg, aki úszni tud!” – visszhangzik mögöttem. És én csak megyek, megyek rendületlenül, élvezem a langyos, sűrű cseppeket a bőrömön, a hajamon. Mosson csak le mindent, ami zavar, ami fáj, mossa tisztára a szívemet.

Miért félnek az emberek ennyire egy könnyű kis nyári záportól? Négy kilométert haladtam, én vagyok az egyetlen gyalogos, körülöttem mindenki fedezékbe húzódva kuporog és reszket. Ugyan, mi bajuk lehet? Huszonhét fok van. Érdemes úgy a világon élni, hogy félünk a megtapasztalástól, a sérüléstől, és a legártatlanabb nyári záportól is védjük magunkat, mintha csak tornádó volna? Én nem félek. Én aztán nem. Én megyek, én csinálom, kinyitom a kíváncsi, forró, bohém szívemet, aztán az arcába kacagok a hétfejű sárkánynak, ha kell. Ebben a pillanatban a világ legbátrabb emberének érzem magamat. És nem csak azért, mert mindenki áll, míg én magabiztosan török előre.

Lassan elerednek a könnyeim, végre, a sós cseppek egybeforrnak az esővel. Nem tudom, miért sírok, nincs rá racionális magyarázat, de most először elfogadom: nem baj, sírj csak, ha sírnod kell, az ember nem gép, amit motor hajt, és annyi minden van a világon, amit szavakkal leírni képtelenség. Senki nem veszi észre a könnyeimet, a horizontot elmossa az eső, én sem látom többé a bicikliutat, könnyűek a lépteim. Azt hiszem, eggyé váltam a vízzel, ami áttörte a gátat, és már nem haragszom magamra. Hogyan is haragudhatnék az esőre?

Sós szabadságot érzek, ahogy megértem: soha az életben nem függtem én sem piros Skodáktól, sem kék Audiktól, de még csak egy vacak zöld Trabanttól sem. Mindig is a saját erős, határozott lépteim vittek előre, ahogyan most is. Nemsokára elérem a következő települést, és ott eldönthetem, hogy gyalog folytatom-e az utat, vagy felülök egy járműre… de az csakis az én döntésem és felelősségem lesz, nem másé. Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek – ennyi az egész. Szerencsés vagyok, még ha most nehéz is megállítani az esőt, ami eleredt, és lassan mindent maga alá temet…

Rapid3

Reklámok
Eszter névjegye (861 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

7 hozzászólás A piros Skoda, ami soha nem volt az enyém bejegyzéshez

  1. eleve óriási felismerés, amikor az ember lánya gyalogosként rádöbben: nem ártana neki egy kocsi. kézenfekvő ugyan, hogy kölcsönzői modellen tegye meg az első lépéseket (akár extra biztosítással, hogy mégse a sajátjában keletkezzen kár, ha esetleg…), de előbb-utóbb szükségszerűvé válik egy saját verda. amit maga tankol, mos és tart rendben, cserébe pedig bármikor beleülhet, és mások beleszólása nélkül élvezheti a száguldást. a kölcsönzői díj amúgy is kibaszott drága hosszú távon: sokkal több, mint a kötelező, a casco meg minden együtt, a vételárat is beleértve. úgyhogy vagy vegyél egy piros skodát, vagy várd ki, amíg nyersz egyet. ezek a szétpusztított sebváltójú, horpadt kölcsönzői párák nem éppen az álmok megélésére valók…

    • Azért nehéz műfaj ez, mert elméletben okos az ember, de ha megtetszik, és másnap ott van az ajtód előtt, azért csak beleülsz párszor, mert nem tudsz ellenállni. De persze észnél kell lenni, és csak óvatosan… a francokat, én többet ilyet nem játszom, mert gecire balesetveszélyes.

      És azt is utálom, hogy amúgy meg mindenki kölcsönzött és saját kocsikkal száguldozik a forgalomban.

      • de nem magától termett az ajtód előtt, és bármikor otthagyhatod a picsába az út szélén / visszaviheted a kölcsönzőbe / stb. szóval az irányítás a kezedben van.

  2. “a Quimby óta tudjuk, hogy lehetne sokkal rosszabb is. Na, azt azért csak nem. Asszem, legalábbis” – hú, bazmeg, ha a gyanú árnyéka is felmerült, az mér rég rossz!

    • Nem, az tutira nem, mert “HÜLYE AZÉRT NEM VAGYOK”, de tény, hogy ez komplexebb sztori annál, hogy vállrándítással lehetne intézni.

  3. nymphglamour // július 8, 2014 - 12:36 // Válasz

    :ölel:
    Ismerem az érzést.

  4. Biztos hülye vagyok, de ez egy 100%-os szimbolika.

1 visszakövetés / visszajelzés

  1. Nyílt levél az Univerzumhoz | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: