Aktuális

Mátra 40 (fokban) megint

Negyven kilométer, 2046 méter szint, 9:47 perc menetidő (11:00 a szintidő). Hat ellenőrzőpont, három brutális, embertelen hegy (Muzsla-nyereg, Ágasvár-csúcs, Nyikom-csúcs: azért lefelé is kemény volt mind). Harmincnégy fok (árnyékban), fülledt meleg, tűző nap (de a hajam végig tartott). Négy és fél liter folyadék (tea, szörp, víz), 0 (nulla) db pisilés (ami sokat elmond a folyadék hasznosulásának módjáról). Erős, egészséges lábak, kellemes közérzet, jó étvágy – és ami a legjobb az egészben: az izomláz másnap teljesen elkerült, de még csak vízhólyagom se lett. Ez az idei Mátra 40 teljesítménytúra mérlege.

“Nem vagyok én normális” – jut eszembe reggelente, amikor fél hat és hat között, négy óra alvás után kikászálódom az ágyból egy-egy teljesítménytúra kedvéért. Később aztán többször is átsuhan az agyamon ugyanez: például akkor, amikor a perzselő napsütésben, a saját izzadtságomban fürdve felkapaszkodom a Muzsla tetejére, vagy amikor a nyolcadik órában és a harmadik hegy után megpillantok egy beláthatatlan emelkedőt, amelynek lankás tájain izmos lábú tájfutók hánynak épp (real story). Persze, soha nem is állítottam, hogy normális volnék, így aztán asszem, fölösleges szabadkoznom.

Nyilván felmerül benned is a kérdés, hogy miért szívatom a lusta, ágybarát testemet ilyesmivel, amikor iskolás koromban bottal sem lehetett testmozgásra bírni. Most mondhatnám, hogy a természet szépsége sodor magával, de ez hazugság volna: ahhoz, hogy a szabadban kirándulj, nincs szükség feszített munkatempóra. Versenyszellem sem hajt: nem hasonlíthatom magamat a masszív élsportolókhoz, akik négy és fél óra alatt futják meg a távot (és ami durvább: a szintet, azanyjátmindnek, hát miből vannak ezek, vasból?!). Ez valami egészen másfajta perverzió, megpróbálom megfogalmazni…

Amikor teljesítménytúrán vagy, felszabadító érzés lépdelni, de néha a túlélésért küzdesz, és nem érsz rá marhaságokon agyalni. Csak mész, mész, és átléped a saját határaidat: igen, csak magadat tudod legyőzni, ezért nem is érdekel, mások mikor érnek célba. Van egy hasonlíthatatlan közösségi rezgése az egésznek: egyes szakaszokon egyedül baktatsz, máshol találkozol túratársakkal, akik biztatnak: “hajrá”, és néha megosztotok egymással néhány történetet, amíg egymás mellett visz az utatok… épp, mint az életben. A legjobb viszont az, amikor a végén célba érsz, nagyot nyújtózkodsz, és a jó társaságban elfogyasztott meleg vacsora után beülsz lazítani a fürdőkádba egy-két órára.

Reggel, az első – 6:30-as – busszal mentem Pásztóra, ahol Erenya várt. Tavaly csak később tudtam rajtolni, mert nem találtam meg elsőre az iskolát, de most könnyű dolgom volt. Útitársam édesdeden aludt az autóban, a párja már reggel hatkor elrajtolt a 60-as túrán, csak engem várt. Szegény teremtés akár nyolc óra alatt is meg tudta volna tenni a távot, de mindig megvárt a hegycsúcsokon. Egyszer-kétszer felmerült bennem, hogy szólok neki: hagyjon a hegy lábánál meghalni, de végül erőt vett rajtam a gugli-hiúság: Barok Eszter neve után nem lehet olyan találat a keresőfelületeken, hogy “feladta”.

Ezúttal nem volt elkavarás, aminek nem kicsit örülök, mert tavaly sikerült véletlenül 47 kilométert mennem. Igazából régi álmom, hogy egyszer legyalogoljak 100 kilométert teljesen sík terepen, mert az emelkedőket és a lejtőket nem szeretem, menni, menni, menni, menetelni előre viszont nagyon tudok, jófajta hétperces kilométerekkel, végelgyengülésig – meg akkor persze kocognék is kicsit, nyilván. Mindenesetre most sem fáradtam el a végén, egy tízes simán bennem maradt.

Ez egy csendes, családias hangulatú túra: 83 férfi és 36 nő mozog a terepen, plusz a 12-es, a 25-ös és a 60-as táv versenyzői, akik nagyjából ugyanennyien vannak. A Mátra 40 remek szervezés: tavaly ez volt a második teljesítménytúrám, de most már van összehasonlítási alapom. Pontos az itiner (még azt is feltünteti, hol lehet vízhez jutni), kedvesek a pontőrök, precíz a szalagozás. Remek ellátás van: kiemelném a mentás és gyömbéres szörpöket, a házi lekvárt, a zserbót, a sárgabarackot, a csokit és azt, hogy a végén nem csak gulyás van, hanem a vegák tésztafélék közül is választhatnak. Én ugyan mindenevő vagyok, de szép dolog, hogy a kisebbségre is gondolnak.

Mindent egybevetve, a Mátra 40 fantasztikus túra volt, és nagyon örülök, hogy részt vehettem rajta. Az utolsó – 18:04-es – buszt még épp sikerült elcsípni, ellenkező esetben bekéredzkedtem volna egy autóba, mint tavaly! :)

 

Advertisements
Eszter névjegye (838 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

27 hozzászólás Mátra 40 (fokban) megint bejegyzéshez

  1. Úgyse hagytalak volna ott!

  2. Sík terepre ajánlom az ‘Ember a gáton’-t, mondjuk szerintem annál unalmasabb nincs, csak a dimbesdombosra tud gondolni közben az ember, de majd jól visszasírod. ;)

    Társasággal/zenével lehet, hogy működik. Lelkileg szerintem a sík terep sokkal megterhelőbb, semmi változatosság-élmény vagy ‘ezt is megcsináltam’, ‘hú, még ez van előttem’. Csak és kizárólag a kilométerek. De próbáld ki, lehet, hogy bejön. :)

    • Egyedül eleve unalmas, erre jöttem rá. A legjobb víg társaságban, a világ megváltása közben!

      • Teljesen egyetértek. :)

        (Gáton mi anno egyetemista koleszostársakkal mentünk, csak úgy elröpült az az 50. Na jó, nem, de határozottan jobb volt így. Egyedül sztem max egy-egy elmélkedésnyi ideig jó, teljesítménytúrán abszolút vonzerő a csapat. Akár eredetileg így tervezve, akár spontán összeállva.)

        • Hú, ez de jól hangzik, tetszik!!! Ha monoton, akkor az azért lelki zarándoklat is: türelmesnek maradni, hogy egyszer célba érsz!!!

          • Szerintem mindenképpen az.

            Először is, ott vagy a saját testeddel, a határaiddal. A fájdalmaiddal, a vágyaiddal (de jó lenne… tóba csobbanni, kávét inni, otthon pihenni már, akármi).

            Aztán ott vannak a lehagyók hátai és az elvárásaid. Nem igaz, hogy már az ötödik gyerkőc előz meg…

            Igen, ott a monotonitás is, de az is lehet, hogy a harmadik hegycsúcs (domboldal, emelkedő) után a ‘minek kell mégegy’?

            Szerintem mindenképpen benne van a saját ellenállásod, határaid, fájdalmad-unalmad-lustaságod-kényelemszereteted leküzdése. Úgyhogy persze, hogy lelki munka is. Mindig. És talán pont ez az, ahol a társaság segíthet, mégpedig rettenetesen. Eltereli a figyelmed, átlendít, csak a jóval ingerküszöb feletti nehézségek törik ezt át, mondjuk a harmadik vízhólyag, amit már félórája érzel. Egyedül menni szerintem annak való, aki így érzi jobban magát, bármi miatt is.

      • Ja, és le a kalappal. Mindenképpen.

    • A Híd Túl Messze Van túra is épp ilyen.

      • :)

        Bírom ezeket a neveket. Egyik jobb, mint a másik. :)

        • Azt néztem, hogy a Híd januárban van, és azért (potenciálisan) tükörjégen vonulni már nem annyira vonzó perspektíva. De persze nem zárom ki. :)

          • BUÉK40 régesrégen egy teljes osztállyal. Rég nevettem annyit… A gatyafék fogalma örökre beégett.

            • Hú, ezt most irigylem!

              • :)

                Azért az nagy tanulság volt, hogy ekkora vidámságban és hajtóerőben (tesitanár…) majdnem elhagytam az egyik testrészem. Valamelyik lábujjamat. De szerencsére csak az összes ruha lett kuka (vagy a mosógép tömődött el a sártól) és így sok év távlatából ‘csak a jóra emlékezünk’. ;)

                Egy 5-6+ fős baráti társaság szerintem ideális. (Ha nincs benne különösebben picsogós és a tempóban kb. sikerül megegyezni.)

                Egyébként ha jó hangulatú túrákkal egybekötött baráti élményekre vágysz, a túratárson szoktam ilyenek szerveződni. Jó emberek gyűjtőhelye. (És van élet a túlélőtávok alatt is.)

  3. Mekkora táv lehet megfelelő egy kezdő (értsd: konkrétan első teljesítménytúra előtt járó) számára, mit gondolsz?

    • Én tavaly egy 40-es éjszakaival kezdtem, de egyébként nem szoktam telj.túrán kívül sokat menni: általában 20-25 km-t, néha egy-egy 35-öt, szóval a rutinos arcok biztosan egy 20-ast javasoltak volna nekem kezdés gyanánt. :)

      Igazából szerintem érdemes előtte kipróbálni, hogy mi az, ami megy hasonló útvonalon, mennyi idő alatt. Végeredményben annyi a különbség a sima túrához képest, hogy itt nem áll meg az ember közben, max. kétszer 5-6 percre. De 20-assal nem lehet gond, csak nézni kell a szintet is, elvégre egy alföldinek már 2000 m szint is sok.

  4. kiesett a szemem attól, hogy nem szereted a szintkülönbséget. eddig azt hittem, ez egyfajta fétis nálad, és rajongsz érte. ez az információmorzsa most úgy sokkolt, mint blogposztod még soha @XD

    • Nem rajongok érte, de itt ez van. Ezt kell szeretni. XD Nem az van, hogy utálom, csak nem vagyok túl penge: felfele mászni fárasztó,, lefelé jönni meredek, ezért belassít mindkettő, ami frusztrál. De elfogadtam, hogy ilyen a Mátra, oszt kész, így szeretem.

      • akkor megtanultad szeretni, mint én a nyarat. így már értem és érzem! (nekem meg a sík táj a legjárhatóbb, legélhetőbb, legszebb. a többi “csak” elragadóan érdekes. ma is fapoltam az alacsony horizonton úszó bárányfelhőkre, ehh.)

1 visszakövetés / visszajelzés

  1. Mátra 40 (fokban) | Mint a mókus fenn a fán - szubjektív túrablog

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: