Aktuális

Ó, hát ennyi pénzért aztán már lehet is…!

Szügyig a másik tárcájában

“Ó, hát ennyi pénzért aztán már lehet is…”, “Elmenne kapálni havi 50 ezerért, mindjárt befogná a pofáját…”, “Más egy életen át gürcöl annyi pénzért, amennyit ez egy fellépésért kap…”, “Ezért a fizetésért bizony már elvárható, hogy…”, “Persze, azt hitte, a pénzével mindent megtehet…”, “Nem tudja már, mit csináljon jódógába’!”, “Neki szabad, mert annyi pénzből, ugye…” – hallom magam közül ezerszer. Nyilván a világ minden népének sarja, de a magyar ember különösen szeret más pénztárcájában turkálni, legyen szó a szomszédról, a főnökről, egy művészről vagy bármelyik random celebről. Csak valahogy az életmódot, ami a bő pénzzel jár, már jóval kevesebben vállalnák fel.

Ennyi pénzért, lehet is! - muslemoon.net

Ennyi pénzért, lehet is! – muslemoon.net

Ha szeretjük a zenekart, akkor a művészek megérdemlik a gázsit, ha azonban nem, máris gyanús, hogy mit kezdenek a milliókkal. Nyilván nem a csak zenekar osztozik a lóvén, hanem egy komplett kreatív csapat és technikai apparátus, de még ha  a zenészek zsebébe is vándorolnak bőven húszezresek,  akkor sem értem, miért fáj ez bárkinek is. Akarod az életet, amit ők élnek? Van kedved az életed legnagyobb részét próbateremben és turnébuszban tölteni évtizedeken keresztül? Fűlik ahhoz a fogad, hogy az anyád halálos ágyánál is autogramot kelljen osztani, és a legintimebb pillanataidban is a seggedben legyen egy lesifotós? Szeretnél éjt nappallá téve reprezentálni és viselkedni, mert állandóan látszol? Vágysz arra, hogy minden hibád és ballépésed százszor akkorának tűnjön, csak mert egy millióval több ember értesül róla huszonnégy órán belül? El tudod képzelni, hogy őrült rajongók követnek, már nem tudod kiben bízhatsz és kiben nem (ki szeret önmagadért, ki azért, mert érdeke fűződik hozzá?), és százezrek kritizálják gyűlölettel még a legőszintébb, legtisztább megnyilvánulásaidat is? Elfogadod a felelősséget, ami azzal jár, hogy véleményvezér vagy, és tudsz az állandó nyomás alatt élni, hogy a lehető legjobbnak kell minden este lenned a színpadon, és évről évre a legtökéletesebb albumot kell letenni az asztalra? Nem, mert bele se gondolsz, hogy ez az ára annak, amit elkeseredett, frusztrált dühvel irigyelsz.

“Jó, jó, hát az Omega azért hozza a színvonalat, még ha nem is a stílusom az, amit csinálnak. De mi van ezekkel a nyomorék műanyag celebekkel, kiszeltündékkel, kozsókkal és győzikékkel, meg az összes valóságshow-hőssel? Ezek aztán a semmire teszik zsebre a nagy lóvét…” – érvelnek sokan. Persze itt is csak a bevétel kéne, a mérleg másik serpenyője üres: a panaszkodók valamiért azt sem vállalnák, ami az értelmezhető produktum nélküli élettel jár. Nem csinálnának bohócot – sebezhető, érzékeny bohócot – magukból főműsoridőben,  nem látnák szívesen a válásuk részleteit a Blikk-címlapon, nem engednék be a szülőszobába az Aktív kameráit, nem vállalnák fel  a nyilvánosság előtt az alkohol- és drogproblémáikat, a peres ügyeik mocskos részleteit. De tényleg, te vajon kívánod azt magadnak, amiből Gáspár Győzike építette a kacsalábon forgó, zebramintás palotát? Az idegösszeomlásokat, a depressziót, a szívinfarktusokat, a meghasonlást, a tucatnyi alkalmat, amikor ellentmondasz magadnak, és a végén már képtelen vagy a tükörbe nézni? Hiányzik neked az állandó, dühödt ítélkezés, a pont, amikor már nem tudod, hogy mi a kirakat és mi a valóság, és az identitásod alapkövei apró darabokra hullanak, de te még mindig játszol? Amikor pénzt hoz fájdalmas éneked, s hozzád szegődik a gyalázat…? Akarod, kívánod-e ezt, pláne ha tudod, hogy a hiányszemléletet nem lehet bőséggel kiváltani, hiszen Győzike – csakúgy, mint BB Évi, Utasi Árpi, VV Alekosz és megannyi lottómilliárdos – elvesztette a nagy vagyont, de még a méltóságát és a békéjét is a végén?

Nem, barátom, te mindezt nem akarod, ez már kellemetlen, büdös, viszketős. Szeretnéd, ha hét-nyolcjegyű összegek érkeznének rendszeresen a számládra, de kikerülnéd a kőkemény, évtizedeken át tartó munkát és az áldozatokat, ami ezzel jár, ahogyan a személyiséged, lényegi intim éned prostituálódását sem vállalnád, mert az azért már fájdalmas dolog.  Ha a fentiekben idézett mondatok bármelyikét hallom, ma már szenvtelen hangon közlöm: tessék, nézd meg az életét, de úgy istenigazából, közelről, rózsaszín szemüveg és zöldszemű szörny nélkül, és tedd fel magadnak a kérdést, hogy készen állsz-e arra, hogy ezt az életet éld, ezt az árat fizesd a kiváltságokért? Akarod a felelősségét, a munkaóráit, esetleg a meghasonlottságát? A válasz szinte egészen biztos, hogy “nem” lesz, és tudod, ezzel nincs is semmi baj: épp ezért vagy ott, ahol vagy, és csinálod azt, amit. Azzal van dolgod, az a feladatod. A tizenöt éves kiskölyök jut eszembe, aki az Ask.fm körkérésére – mi különbözteti meg a sikeres embert a sikertelentől – hosszan fejtegeti, hogy kinek van esélye híressé és gazdaggá válni ma Magyarországon. Miért nem érti meg, hogy a pénznek – és a mellékhatásnak, a hírnévnek – az ég adta világon semmi köze nincs a sikerhez..?  Sikeres akkor vagy, ha egységben vagy azzal, amit csinálsz, és esténként nem okádsz, ha a fürdőszobatükör előtt visz el az utad. Hidd el, ez előbb-utóbb mindig hoz épp annyi pénzt, amiből több mint kényelmesen meg lehet élni…

Advertisements
Eszter névjegye (841 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

7 hozzászólás Ó, hát ennyi pénzért aztán már lehet is…! bejegyzéshez

  1. Remek gondolatok, Eszter! Nagyon sokat gondolkodtam én is azon, hogy ez a fene nagy irigykedés valójában mekkora önhazugság sokak részéről, és közben észre sem veszik! Well said!!

  2. Nagyon a szívemből szóltál.. :) Átéltem valami hasonlót, mondjuk nem az előadói szférában, és talán nem is illik ide, de a pénztárcámban való turkálást, az irigységet és rosszindulatot, sanda nézést, mind megtapasztaltam, mint vállalkozó, aki felvirágzik és gyarapodik (aztán meg levirágzik). A végén már én is csak annyit tudtam reagálni, hogy csináld utánam, ba’d meg, mert amikor te alszol, én akkor melózom, amikor te nyaralsz, amikor szabadságodat töltöd – anyám, mi az??? -, akkor én melózom, hogy egy vacsorát nem tudok nyugodtan végigenni, mert öt telefon és így tovább és így tovább, nem is beszélve a munka érdemi részéről, hogy kitaláltam, felépítettem és csinálom. A külvilág a szűklátókörűség dagadt homályában csak az eredményeidet nézi ki a szádból, a mögöttesen úgy siklik át, mint egy lényegtelen semmiségen, nem érdekli.
    De emlékszem, amikor utcazenéltem (nyolcvanas évek), és két óra hossza alatt összedobáltak nekem 10ezer forintot, miközben a havi fizetésem volt 4ezer, az így marha jól hangzott, és a sárga irigység kínozta a másokat, akkor is azt mondtam, csináld!, tanulj meg zenélni, énekelni, álljál ki és “ordítsál” kinn az utcán, de szívvel lélekkel, mert ha nem, a kutya sem áll meg, és az milyen szánalmas már, harcolj a rendőrökkel, a konkurenciával, tessék-tessék, mindenkinek szabad a pálya… és így tovább..
    Nincs mit irigykedni senkitől, mert – ha mögé nézünk a dolgoknak -, mindig ott van valami, amit meg egyáltalán nem szeretnénk, mert fecseg a felszín, hallgat a mély (hogy én is idézzek). :)

  3. Húh, széleskörű téma, az már biztos. Én a cél és a vízió oldaláról közelítem meg: mi rajongók/nézők/irigykedők mindig először (magyarokként) a pénzügyi oldalát nézzük a dolgoknak, aztán ha ezen sikerül túllendülni jöhet a hírnév, ha pedig talán ezen is túljutunk – a többség nem – akkor indul az igazán érdekes sztori: hogy valaki nem az előző kettőért teszi amit tesz pl. egy művész, hanem az elismertségért (szakmai, saját körén belül) ami nem összetévesztendő a hírnévvel, vagy mert ebben teljesedik ki, mikor már nem a megélhetésért teszi, hanem mert életcélja, a kiteljesedés egyedüli lehetősége számára: pl. a zene, a film, festészet, kézművesség, stb. Univerzális formula mégis annyira egyszerű, ahogy te is írod: szeresd amit csinálsz és a többi már nem számít, hisz szenvedélyed hozza magával az új utakat – igen, azokat is, melyek lehetővé teszik az alázatos igényekhez kielégítéséhez szükséges anyagi javakat.
    A celebek más tészta számomra, mikor valahogy semmihez sem ért, de nevét, arcát, életét a “butaság és botrány” prizmája alá engedi mert meg kell élnie valahogy és a kényelmesebb utat választja. Volt egy híres pornószínésznő ismerősöm – ki nem nézné belőle az ember – aki olyan magas szintű kognitív képességeket mutatott az új melójában (logika, matematika, rendszeralkotás) amilyenekre én soha nem leszek képes, révén a kreativitásom nehezen engedi érvényre jutni a logikát. Attól tartok választás kérdése: mi az ami gyorsan sok pénzt hoz (gondolom a szexiparnak, mint minden másnak ugyanúgy van árnyoldala, sőt), és mi az ami lassan építkezve, kevesebb pénzzel de folyamatosan ad….
    A hivatást tisztelem, a megélhetési bűnözést saját személyiségünk ellen pedig megvetem, de még fiatal vagyok, talán idővel ha többet látok az életből bölcsebben is neki mehetek ennek a témának. Egy biztos, jó téma és érdekes a nézőpontod!

  4. Ez tényleg egy kicsit összetett dolog. Pl. zenészektől (akik még mindig ragaszkodnak az “élő” zenéhez), művészektől (színésztől a festőig-mindegy) sosem irigyeltem, amit keresnek, sőt ha fokozni akarom, soha nem is érdekelt, hogy mennyit tesznek zsebre, megdolgoznak érte. A playback-sztárokkal viszont nem tudok elnéző lenni, mert átverésnek érzem, amit csinálnak. Az úgynevezett celebek meg egyszerűen irritálnak úgy, ahogy vannak, egytől egyig. Náluk még csak nem is az van, hogy csinálnak valami értelmes dolgot, sikert érnek el és akár akarják, akár nem, a média ír róluk és a magánéletükben turkál. Ez a népség önként veti magát a média elé, nem számít semmi, csak valamit írjanak róluk, mert azzal ők pénzt keresnek. No, ők tényleg lehányhatnák magukat mikor elsétálnak a tükör előtt.
    Lehet túl egyszerűen (vagy fordítva) vagyok bekötve, de ez van :D

2 visszakövetés / visszajelzés

  1. Az Ember, Akinek Ügye Van | Eszter's Offtopic
  2. Miért jár több tisztelet, mint ami az alap? | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: