Aktuális

Fordítsd oda a másik orcádat is?

Képzeld el, hogy az, akiben a legjobban megbíztál, meghívja a hátad mögött a farkast a szentélyedbe, a legtisztább, legszemélyesebb világodba, ahol teljesen meztelen vagy. Amikor a kiéhezett állat váratlanul rád támad álmodban, természetesen megijedsz, és teli torokból ordítod: ha megmar, sajnos le kell lőnöd. A poén? A végén te vagy a főgonosz, amiért fegyverhez nyúlnál, pedig állatbarátnak vallod magadat. A konklúzió: nyilván hazugság az egész életed, a te lelked a legsötétebb az univerzumban.

Nem tudsz beszélni vele - kép: viewwallpaper.com

Nem tudsz beszélni vele – kép: viewwallpaper.com

Miközben tartasz a méltatlan, övön aluli támadástól, tisztában vagy azzal, hogy az, aki az akaratodon kívül meghívta a vadállatot a világodba, már megbánta, hogy elárult. Tudta, hogy farkas, tisztában volt azzal, hogy veszélyes, mégis megtette. Nem kért soha bocsánatot, de te megbocsátottál. Mi a baj akkor, mégis? Az, hogy többé nincs benned bizalom. Elveszítettél valamit, ami fontos volt, talán a legfontosabb. Próbálod ízlelni az új érzést, hogy e-l-á-r-u-l-t az, akiben feltétel nélkül bíztál. Ez a szörnyűbb vajon, vagy az, hogy egy éhes, veszett farkas leselkedik rád?

Túl sok érzés ez. Megijedtél, szorongtál, kiborultál, lementél te is kutyába, aztán – később – szeretted volna tisztázni a helyzetet. Erre nem kaptál lehetőséget, mert kellemetlen, kényelmetlen és fájdalmas dolog szembenézni a valósággal minden szinten. Azt hiszem, ez az igazi baj: nem az árulás, még csak nem a támadás, hanem az, hogy a történteket követően nincs vágy a tisztázásra, nincs világos, korrekt, nyílt beszéd, csak laposkúszás, sunyi menekülés van, és persze vádak: állatbarátként fegyverhez nyúlnál, ha támad a farkas, holott neked a másik orcádat kellett volna odafordítanod. Te vagy a hibás, ki más lehetne?

Eltelt egy kis idő, már csak az üresség maradt. Most nyilvánvalónak tűnik: nincs szükséged olyan emberre, aki elárul, majd mikor szemét, aljas orvtámadás ér, téged hibáztat, mert tudatod: nem fogod karba tett kézzel nézni, hogy felfaljanak. És a legszebb az egészben? Végül egyszerűen kihátrál a helyzetből, mert képtelen szembenézni a tette következményeivel, nem ismeri a „felelősség” fogalmát, és hiányzik belőle az igény, hogy nyíltan, őszintén, a másik szemébe nézve tisztázza a helyzetet, amiben nyilván nem csak egy, hanem több felelős is van.

Mi történik, ha csak egy ember vállalja a felelősséget a szavaiért, amit a kiszolgáltatottság és a kiábrándultság – a félelem –  mondattak vele, a többi pedig nem? Nos, akkor egyedül kell tovább menni – emelt fővel, mint eddig.

Advertisements
Eszter névjegye (843 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

25 hozzászólás Fordítsd oda a másik orcádat is? bejegyzéshez

  1. Tücsi Soulleader // augusztus 5, 2014 - 11:44 // Válasz

    Lehet hülyeség amit mondok, de a megdöbbenés után én még nagyobb szabadságban szoktam “ébredni”…
    Bizalom? Visszagondolok a kamasz korom kilengéseire, a pokolra, a mélységekre, nem voltak benne “cinkosaim”…Nem bíztam senkire az életem… Mai napig támadnak érte, és hibának vallják a bizalmatlanságom, pedig ez nem az….én szabadságnak hívom. Én a végsőkig képes vagyok kitartani valaki mellett és óvni őt, el nem árulnám…de mégsem keresek ilyen kötéseket már,(de elfogadom ha valaki érdemesnek lát a “bizalmára”-avagy szolgává vágyja tenni a lelkét tudatlan) mert az élet egy üzlet…és az üzletben nincs barátság.

    • Nyilván naiv dolog bárkiben is megbízni, de én egy áradó folyó vagyok, van bennem egy eredendő ősbizalom, hiába csalódtam már többször is, és döglöttem bele nem kicsit. Azt hiszem, ma sem tennék mást: vállalom, aki vagyok, nem tehetek mást. Akik viszont ezt nem tartják tiszteletben, azokkal nincs dolgom. Akik pedig támadnak (méltatlanul, övön alul, irigységből, manipulatív módon, hátulról közelítve), azokkal szemben megvédem magamat. Ha ezért gonosz vagyok, azt is vállalom.

      • Tücsi Soulleader // augusztus 5, 2014 - 12:49 // Válasz

        Nem naiv dolog, nagyon nem jók ezek a fogalmak mert félrevisznek. Nekem nincsenek olyan dolgaim, amelyeket rá kellene bíznom valakire. Nem csalódtam senkiben….valahogy nehéz ezt megfogalmazni helyesen, hogy ne legyen félreérthető….Vannak akikben az adott témában bízom, de egyik információ sem olyan, hogy bennem kárt okozhat vele esetleg más….

  2. Totál bingo. Rémesen kiábrándító de 100%ig igaz.
    Boldogok a sajtkészítők, fel sem fogják az árulásukat és annak súlyát.
    Nos tehát, akkor valóban egyedül kell tovább menni – emelt fővel, mint eddig.

  3. Szia Eszter!
    Nagyon régóta olvasom a blogodat, mégis csak most jutottam el oda, hogy kommenteljek is. Még pedig azért, mert most mintha szó szerint az én (sajnos elég közeli) történetemet (is) írtad volna le! Az árulás és a felelősséghárítás mellett számomra a legfájóbb pont az volt, hogy noha tudtam, a vásár mindig kettőn áll, a történtekért én is felelős vagyok, képtelen voltam kiszedni az illetőből, hogy hol és mi volt a probléma. De nyilván én vagyok a gonosz, a hisztis, az idegesítő, aki nem figyel másokra… Nem értem miért nem lehet őszintén, korrekten megmondani, ha valami nem tetszik. Néma gyereknek anyja se, ugyebár, sajnos gondolatolvasó még nem vagyok és valószínűleg nem is leszek. Másrészről pedig, ha saját magának nem/sem fontos annyira a dolog, hogy ezt nyíltan kommunikálja, miért várja el, hogy én észrevegyem (és foglalkozzak vele)?

    • Szia Hiro!
      Először is, nagyon örülök, hogy végre kommenteltél, jó így hallani rólad! Persze, a téma vidámabb is lehetne, de hát… ez van. Direkt tartottam 24 óra szünetet a témától, és a jövőben nem is kívánkozom szügyig elmerülni benne, azt hiszem.
      Megdöbbent, hogy milyen sokan átéltük már ezt az egészet. Fájdalmas, de a jelek szerint nem túl ritka élmények. :(

  4. Óóó, ez tök gyakori dolog: elárulnak, megbocsátasz, de kiborulsz, mondasz dolgokat, amiket talán nem kéne (vagy kéne, mert nincs más választásod), aztán te vagy a szararc. De rá se ránts, ilyen emberekkel nem kell közösködni! És teljesen igazad van, nem elsősorban azért, mert elárult, hanem azért, mert nem hajlandó szemtől szemben tisztázni a helyzetet. Ezt én is átéltem már, szar érzés, nagy csalódás.

  5. Az a baj, hogy ez egy önző kisgyerek, akiről szó van. A saját kényelme fontos neki, és ezért minden méltatlan kompromisszumot vállal, aztán nyílvánosan nyávog, sír, panaszkodik, és az ÚGYNEVEZETT barátait is letapossa. Most majd te is jobban meggondolod, hogy bízol-e olyanban, aki szellemileg kilométerekkel alattad áll.

    • Nem hiszem, hogy feltétlenül ítélkezni kellene egy ilyen helyzetben úgy, hogy csak a történet felszínét ismered, és a szereplőket sem túl közelről.

  6. Nehéz, tényleg, és baromira tud fájni. Én az ilyen eseteimből nem azt tanultam, hogy egyedül vagyok és nem számíthatok senkire, hanem sokkal inkább azt, hogy a saját döntéseimért (és a gyengeségeimért is) vállaljam a felelősséget, az pedig ne érdekeljen, ha emiatt tart valaki szararcnak. Én tudom, hogy mi volt, aki nem hajlandó látni, azzal nincs miről tárgyalnom. Persze ez már csak ilyen sokadszori alkalommal jövő tanulság volt. :)

    • Ja, és ez a “másik orcádat”-dolog nekem sokkal inkább azt jelenti, hogy ne félj tőle, hogy majd másodszorra is fájni fog, ne zárkózz be azért, mert ún. rossz dolgok bármikor megtörténhetnek. Ne annak fordítsd oda még egyszer, aki bántott, hanem a világnak, vagy ha úgy tetszik, az istennek. Ha az ember kellőképpen levonta az esedékes tanulságokat, akkor a “másik orcája” már úgyis sokkal nehezebben lesz sérthető.

  7. Fura, de vannak ilyen idoszakok. Amikor valahogy osszejon ez tobb embertol is. Neha farkas sincs, tortenes sincs, csak hatat forditas, rosszindulatu beszologatas, majd sunnyogas. Ha nem erted, ugy maradsz, mert sose fogja elmondani, miert. Ha tovabblepsz, mert nincs szukseged ilyen kapcsolatokra, egyszercsak felneszelsz, hogy hoppa, de megritkult korulotted a levego. Nem ertem en sem, de erdeklodessel varom, hogyan tovabb. Ha elobb tudod meg a megoldast/feloldast, mondd el nekem is. :)

    • Az adott, aktuális történeteken túl azt hiszem, hogy nem véletlen, hogy vannak ilyen tisztulási időszakok. Van, amikor egy-egy ember sokat változik rövid idő alatt, és a régi helyzetek, szerepek, kapcsolatok már nem adják ugyanazt, mint korábban. Nem tudom, én még nem látom át ezt a helyzetet, még benne vagyok érzelmileg (a naiv, túlérzékeny lelkem!), de idővel nyilván letisztul majd.

  8. Órási sóhaj… Csupa olyasmit olvasok nálad, amik ismerős dolgok. Ez a bejegyzés pláne aktuális a saját életemben, és jó olvasni, hogy van aki ilyen szépen meg tudja fogalmazni ezt a dolgot. Minden elismerésem a tiéd. :-)

    Mint az egyik legsötétebb lelkületű, leghazugabb és legnagyobb szemétláda az univerzumban én szépen folytattam egyedül. Annak nehéz ellenállni, hogy a rólam világgá kürtölt (ez leginkább a közös ismeretségi kört jelenti) marhaságokról leálljak vitatkozni – de eddig sikerült egy betűnyit sem hozzászólnom a feketítésemhez. Tudom, hogy óriási hiba lenne bármilyen szinten belemenni bármilyen további játszmába de akkor is nehéz ellenállni… Érzem a játszmák hívását, és nagyon jól tudják hol vannak a gyenge pontjaim. :-) Nincs esetleg recepted ennek megkönnyítésére?

    Eddig annyit tettem, hogy messzire elkerülök minden olyan terepet, ahol ez előjön, illetve olyan helyen ahol a kutya sem olvassa elkezdtem kiírni magamból a dolgot úgy, mintha az árulómnak írnék levelet.

    Persze, az áruló azt mondaná, hogy én vagyok az, akivel nem lehet kommunikálni. Pedig lehetett volna.. most is lehetne, de nem úgy, hogy engem szemétládának kezelve, ragaszkodva a korábban részben már elismert hazugságaihoz, csupa rosszindulattal és gyűlölettel telten teszi ezt. Őszintén, nyíltan és egyenrangú félként, az érzelmeim jogosságát nem folyamatosan semmisnek tekintve és a saját hibáit beismerve megkaphatta volna a katarzisát, ami a kapcsolatunk lezárását szerintem nagyban megkönnyítette volna számára is.

    • Csaba,
      köszönöm, hogy ezt megosztottad. Egy kicsit még mindig sokkol, hogy ennyi embernek van hasonló élménye. Bár ne lenne… vagy ez törvényszerű.

      “Mint az egyik legsötétebb lelkületű, leghazugabb és legnagyobb szemétláda az univerzumban én szépen folytattam egyedül.” Haha, ezen hangosan felröhögtem. Én vagyok a másik! XDDD

      A komment végére (is)reagálva: számomra a leginkább meghökkentő az összes ilyen sztoriban a játszmázás: veled nem beszélné még, másokkal igen. És az én reakcióm: oké, akkor én se, én is. Tegnap este rendbetették egy kicsit a lelkemet, így most függetlenítem magamat a témától.

      Majd az idő eldönti, mik a tanulságok. Az idő az indulatokat elmossa: összehasonlíthatatlanul nyugodtabb vagyok, mint akár tegnap délelőtt voltam. Most az a jó, ha nem foglalkozom ezzel – tanulságok levonása ráér.

      Aztán persze van, hogy egyedül kell lezárni: átéltem már párszor. Ez egy ilyen műfaj. Nehéz, de inkább legyenek az embernek forró szerelmei és szoros barátságai, mint az üresség és a kőszív.

      • A megbeszélés velem először azért nem ment, mert titka keletkezett, amiről tudta, hogy romboló a kapcsolatunkra. Mivel általában igyekszem tudatosan élni az életemet, és jelen vagyok benne az időm nagy százalékában, ezért aztán a titkolózás ellenére is igen korán megéreztem a tarkómba lihegő beengedett farkast. Amikor ezzel próbáltam szembesíteni jött a képzelődöm, nincs jogom azt érezni amit érzek meg hasonlók. Aztán cirka nyolc hónapnyi egyre szarabbul érzem magam és egyre nagyobbra nő a farkas – miközben érdemben kommunikálni nem lehetett róla – után úgy döntöttem, hogy lemondok mindenről és kiléptem. Ezek után lettem az, ami, mert az árulóm minden áron “jól akar kinézni” – ez meg csak úgy működik, ha én leszek a sátán földi helytartója. Mindenféle gúny nélkül remélem, hogy a környezete folyamatos átverésével mára sikerült annyi együttérzést bezsebelnie, amennyire szüksége van és meg tud békélni végre.

        Az árulása igazából nem az volt, hogy beengedte a farkast – mindenki követ el hibákat – hanem az, hogy miután a titkolózása miatt megszűnt közöttünk az intim kommunikáció és a kapcsolatunk függővé silányult nemhogy nem tett semmit, hanem az én próbálkozásaimat is folyamatosan visszautasította. Még ez is érthető lett volna, ha nem akarja tovább csinálni – de akarta. Azért lettem én a hazug szemétláda, mert én már ezt így nem akartam, nem bírtam tovább. Nem tudom látszatvilágban színészkedve, valódi intimitás nélküli függőségben élni az életem.

        Az “én is” része nekem kevésbé megy, mivel meglehetősen introvertált vagyok. Nem az önbizalom hiányos fajta aki nem tudja kommunikálni az érzéseit hanem a klasszikus, jó értelemben vett – akinek a döntéseihez, meg az élete működtetéséhez nem igazán van szüksége a tágabb környezete folyamatos visszajelzéseire és jóváhagyására, aki nem szeret szem előtt vagy tömegben lenni és aki pont ezek miatt nem igazán törekszik arra, hogy jól nézzen ki a nagyvilág előtt. Mindezek ellenére természetesen jólesik néha kiírni magamból ezt-azt – és erre remek lehetőséget adtál, köszönöm. Őszintén hálás vagyok érte. :-)

        A kőszívet már próbáltam, valóban nem működik. A tanulságok levonásán dolgozok jelenleg – főleg mivel természetesen én is hibás voltam az előállt helyzetben, és nem ártana tanulnom belőle. Még egyszer nem akarom ugyanezeket a hibákat elkövetni, mert eléggé rossz hatással vannak a lelki világomra, és ezen keresztül a testemre is.

  9. tavasztunder // augusztus 12, 2014 - 23:13 // Válasz

    Velem ezt családi körben csinálta meg valaki, és évekig viseltem az igen súlyos következményeket és még egy családtaggal is meg kellett szakítanom a kapcsolatot ráadásnak. Maximálisan visszaélt azzal a bizalommal, amit egy közeli vérrokonnak ad meg az ember akit majdnem születése óta ismer. Elmondhatatlanul fájt, de le kellett választanom, amit elkövetett arra nem volt bocsánat. Szabályos gyászmunkán mentem át. Ehhez képest párkapcsolati szakítások semmiségnek tűntek. Évekig nagyon óvatos voltam utána. Amit írsz, a játszmázás nagyon jellemző, kilométerekről észrevehető. Ezt máskor is megéltem már párszor, pont nemrég volt egy ilyen. Felajánlottam a tisztázás lehetőségét, beszéljük meg, mert szerintem egy sima félreértésről volt szó. Na ez nem ment, ellenben olvashattam a neten, hogy én szerinte mit csinálok a háta mögött. Pont semmit egyébként, már rutinosan csuktam a játszma láttán az ajtót (nincs értelme a my way or the highway típusú emberekkel az időt vesztegetni), nem is volt különösebben sok invesztálva ebbe a kapcsolatba érzelmileg, így könnyen ment. erre az jött, szintén a neten, hogy nem állok szóba vele, ment az áldozatjátszma. Itt már tudtam, hogy annyira bele van pörögve a játszmába, hogy mondhat az ember bármit, azt csak muníciónak használja a további önigazoláshoz, így a Csaba által írtakat követtem, és nem nyilvánultam meg, nem nézem miket ír, másra koncentrálok, ez régebben is bevált, sőt, ez vált be igazán. Azt vettem észre, hogy sokkal jobb a motivációm, nem viszi az energiámat az ezzel az emberrel való foglalkozás. Ilyenkor fontos az alapjaimhoz csatlakozás, úgyhogy yin jógázok elég sokat, az valahogy belül rakja rendbe és helyre a dolgokat.

    • Ó, elszorult a szívem, ahogy ezt olvastam. :( Ezek a legszörnyűbb traumák: amikor olyan ember árul el, aki ismert, melletted volt, tudott mindent… ezután az igazán nehéz felállni. És van egy fura hozadéka is: ha ő TÉNYLEG tudja, milyen vagy, hogyan gyűlölhet…? Ezt nevezik projekciónak?

      Többször is megpróbáltam elképzelni, mi lehet a másik fél nézőpontja. Az, hogy csalódott bennem, mert megfenyegettem: én, aki nem tesz ilyet, mert “előtte jár az úton”! De nem hiszem el, hogy csak ezt a fejezetet látja, az előzményt és a zárást nem. Az előzmény az volt, hogy méltatlan, megalázó helyzetbe hozott az árulás eredményeként, ami miatt én teljesen összeomlottam. A zárás pedig az volt, hogy írtam egy levelet, hogy sajnálom a történteket, beszéljük meg normálisan – erre soha nem jött válasz, csak nyilvános mocskolódás, amit én ugyan nem olvastam önvédelemből, de kaptam elég infót másoktól a kontentről.

      Micsoda zavartság, milyen mély disszociáció, menekülés lehet annak a mélyén, amikor valaki csak a másikat hibáztatja vad dühvel, de közben a saját felelősségéről az ügyben képtelen tárgyalni?????????????

      Igen, ahogy te is írod, ezt nevezik ÖNIGAZOLÁSNAK: az ember elmenekül a saját felelőssége elől, és csak azt figyeli – azt is csak távolról, direkt kommunikáció helyett – , hogy a másik mit hibázott. Így kényelmesebb, nyugisabb, csendesebb, és legfőképpen ő tökéletesnek, hibátlannak érezheti magát.

      Hozzád hasonlóan én is a teljes kizárást választottam. Mindenhol töröl, tilt, és semmilyen tevékenységét nem követem. Most ez a jó: még mindig van bennem indulat, bár korántsem annyi, mint múlt héten, amikor a poszt született, nem sokkal a történtek után. Nem fogok leállni szart dobálni.

      Ha kicsit higgad a sztori, leülepednek a dolgok, TALÁN írok egy utolsó, lezáró levelet, minden indulat nélkül (na, az most nem menne): inkább magam miatt, mint miatta. Ő úgyis a saját világában él, a saját fejezetét nézi csak, nem a teljes történetet. Ha akkor megérti a más szempontokat, az én oldalamat, akkor oké. Ha nem – hát nem, legalább összeszedtem a tanulságokat magam számára a témában. Azt, hogy újra bízzak benne, nem tudom elképzelni jelenleg. Aztán ki tudja, mit hoz a jövő.

      Nekem ezek a tisztázó “levelek”/írások be szoktak válni, akkor is, ha nem küldöm el őket. Segít helyretenni a dolgokat belül, hogy én stabil legyek.

      • tavasztunder // augusztus 13, 2014 - 20:16 // Válasz

        Öt év után mondtam el a tágabb családnak, hogy ezzel az emberrel nem beszélek, mert egy összejövetelre mindkettőnket meg akartak hívni, lévén közeli vérrokonok vagyunk. Szerencsére nem volt belőle konfliktus, nem túlzottan rajonganak érte a családban. Mint kiderül több évtizedes ki nem mutatott féltékenység és irigység volt a háttérben. Az apámat a mai napig mocskolja a neten ha megjelenik róla bármi a sajtóban, az aktuális cikk alatt, persze névtelenül, de teljesen egyértelműen.

        Ha nyilvánosan elkezdett mocskolódni akkor tudja, hogy valamennyi biztos visszajut hozzád, hiszen ezért csinálja. Ilyenkor már annyira benne van az önigazolásba, hogy nem valószínű egy rendes tisztázás. Az ő vesztesége, nem a tied.

        Én a másik esetben a nyilvános ekézésre ajánlottan fel szintén nyilvánosan,még egyszer, hogy tisztázzuk, de ettől csak még jobban bevadult. Mivel az a típus, aki mindig kívül keresi a hunyót, így tudom, hogy nincs értelme több időt, energiát belefeccelni. Remélem a levelednek, ha megírod, legalább hosszabb távon lesz valami hatása.

        • Egyébként tőlem ez a “mindig kívül van a felelős”, “mindig más a hunyó” szemlélet áll távol. Bármennyire is indulatos vagyok, utána mindig megnézem, én hol hibáztam. Azt tudom, hogy ebben a sztoriban hol, és nem érzem úgy, hogy ne lenne felelősségem a kialakult helyzetben. Ezért fura, amikor a másik úgy érzi, hogy én vagyok az új antikrisztus. Ha valaki nem így gondolkozik, nem sok esély van a rendezésre, mert úgyis az a saját interpretációjának a lényege, hogy ő jóarc, mindenki más meg szararc. Kívánom, hogy ez ne így legyen a fenti esetekben, na. Ha meg már mindegy, akkor legalább legyen könnyebb a továbblépés.

          • tavasztunder // augusztus 19, 2014 - 16:36 // Válasz

            Mindkét eset közös mozgatórugója az irigység. Megtanultam, hogy tovább kell lépni, másra fordítom az energiát, az ilyen emberek meg főjenek a saját levükben, és főnek is. Jóarcnak persze, hogy csak úgy fog tűnni a maga és a környezete szemében, hogy te vagy az antikrisztus. Pont ezzel vágja el a tisztázás felé vezető utat, mert nem vállalja be a kognitív disszonanciát.

1 visszakövetés / visszajelzés

  1. Nem vagyok a gurud, oké? | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: