A magazin, amiért érdemes volt felöltözni
(nem csak) Forbes lapszemle, és ami mögötte van
Nem szoktam print sajtótermékeket vásárolni: egyrészt azért, mert online platformokon elégítem ki a híréhségemet, másrészt pedig azért, mert ha az ember egy lapkiadónál dolgozik, akkor megszokja, hogy nem nyúl a tárcájába: többnyire azt olvassa, amit az épületen belül talál. Az persze szakmai ártalom, hogy ha a kezem ügyébe kerül egy heti- vagy havilap, rögtön tüzetesen átvizsgálom, és lehetőség szerint az első betűtől az utolsóig elolvasom. Így történt ez most a 2013 novembere óta magyarul is megjelenő Forbes magazinnal is, ami ellenállhatatlan címlapsztorival állt ezúttal elő.
Ezt a címlapot nem kell sok címmel eladni
Az egész úgy kezdődött, hogy pénteken a kolléganőm úgy jött vissza az ebédszünetéről, hogy “már megint vettem egy Forbes-ot, mostanában mindig ez van… de hát mi mást is tehettem volna, van benne egy nagycikk a fickóval, aki a Hírkeresőt egymaga csinálja…”. Ó, mondtam, és igyekeztem a munkára koncentrálni, de sajnos innentől nekem is végem volt. Nagycikk a fickóval, aki a Hírkeresőt csinálja…! És egymaga…?!
A Hírkereső az online médiában dolgozók fétise: számítgatjuk az algoritmust, szerkesztgetjük az RSS-címet, pásztázzuk a Webauditot és a Google Analyticset, és közben azon agyalunk, hogy amíg a válság alaposan megtépázta a hirdetési bevételekből élő online médiapiacot, a Hírkereső – a világ legegyszerűbb, de legjobban megcsinált ötlete – milliárdos bevételekre tett szert a mások által gyártott tartalomból. Őrület, nem? És ma már nem tudunk élni nélküle: a Hírkereső típusú forgalomterelők adják a hírolvasási forgalom 57 százalékát, míg a Facebook és a Google csak 10, illetve 12 százaléknál tart. Néhány óriásportált leszámítva minden szájt (még az Origo és a Portfolio.hu is!) forgalmának 50-80 százaléka innen érkezik.
Szóval, úgy voltam vele, hogy egy-két hét múlva kölcsönkérem a magazint Krisztitől, és akkor végre kiderül, miféle zseniális mastermind állhat a munkaóráink jelentős hányadát meghatározó médiavállalkozás mögött. Aztán persze megbotlottam, mert szombaton kifeküdtem a gyöngyösi erkélyünkre napozni, és megragadtam az egyetlen hetilapot, amit a lakásban találtam. Ez történetesen a Hetek volt, amit fater minden héten a számlákkal együtt megkap a könyvelőjétől, aki – igen, jól tippeltetek – nem Jehova tanúja. Namármost, a Heteket én – kíváncsi médiamunkásként – mindig elolvasom, és természetesen mindig meg is állapítom: az egy dolog, hogy nem vagyok se hitgyülis, se MSZP-s, de a lap szakmai szemmel mérve is meglehetősen… hmm, kiszámítható. Olyan ez, mint Danielle Steel, Claire Kenneth, Stephen King és Paulo Coelho: ha hármat olvastál, az összeset olvastad. A következő elemek szerepelnek minden egyes lapszámban:
- két cikk a szélsőjobb riasztó térnyeréséről, keverve a huligánokkal, mert minden radjobbos huligán is, ugye;
- három cikk a szélsőséges iszlám szervezetekről, a muszlim terroristákról, most éppen Gázáról;
- egy cikk a csodálatos, békés Izraelről;
- egy dupla oldalas cikk a sötét, luciferi neopogányságról és/vagy a megváltást tagadó, emberiséget észrevétlenül behálózó New Age-ről;
- egy interjú egy politikussal, aki – idézem – “teljes mellszélességgel kiáll a zsidó-keresztény értékrend, a hagyományos családfelfogás, az európai értékek védelme és az európai nemzetek szuverenitása mellett” (ez most épp valami lengyel csávó a Jog és Igazságosság pártjából);
- egy cikk egy üldözött keresztényről, aki a nehéz időkben is megőrizte a hitét, és ezért az Úr megjutalmazta;
- egy portré egy keresztény anyáról, aki tudja, hogy a férfi a fej, a nő a nyak, és ezért az ura megjutalmazza.
Amiért mégis megéri a fürdőkádba feküdni néha a lappal:
- néhány érdekes tudományos cikk, most éppen a kétnyelvűségről, a génmanipulációról, a természetes szülésről és a vitakultúráról;
- egy-egy érdekes interjú sportolókkal, tudósokkal, amik egészen korrektül vannak összerakva.
Mindenesetre ha a kötelező elemeket a megfelelő távolságtartással és szkepticizmussal kezeli az ember, a Hetek nem is olyan szörnyű, ráadásul pont az ikeás tálca alá fér, ha esetleg ágyban szeretné elkölteni az ember az uzsonnát, és nem akarja összekenni a lepedőt. (Nem mondható el ugyanez a Demokratáról, ami szintén a napokban került a kezeim közé egy mátrafüredi bisztró kerthelyiségében: az aprócska formátum miatt nem fedi a tálcát, és amúgy is olvashatatlan: Bencsik András panelesen buzizó vezércikke után úgy felfordult a gyomrom, hogy csak arra emlékszem, hogy a lapban két oldalt szántak Mesterházy alázására, apázással és szakállkritikával. A többi kontent teljesen felejthető volt.)
“Várjá’ má’ egy pillanatot, hát nem érdemelsz te meg az egész hetes szenvedés után szombat délutánra egy normális újságot?!” – kérdezte ekkor a vállamon ülő kisördög, és rögtön fészket vert az agyamban a gondolat, hogy én bizony felkapok egy topot és egy rövidgatyát (tudniillik meztelenül napoztam, hence the title of the blogpost!), és leszaladok venni egy Forbes-t, amiben ott a nagycikk a hírkeresős fószerrel, és nyilván más érdekességek is. És veszek Cserpes-rudit is, ha már. Meg belga sört.
Az akadályok ott kezdődtek, amikor leesett a tantusz: az öt belvárosi újságos stand az elmúlt években bezárt, így fogalmam sincs, hol kapható sajtótermék a városban. Ez mennyire durva már, nem? Épp csak ennyire van vége a nyomtatott sajtónak, hihetetlen. Bementem egy Rossmanba, egy DM-be, egy CBA-ba és egy SPAR-ba, de sehol semmi (igaz, a két utóbbiban legalább voltak olyan magazinok, amikbe én is írok, csak hát az kit érdekel…). Végül a buszmegállóban találtam egy tenyérnyi standot, és a fickó megkérdezte, hogy kérek-e áfás számlát a Forbes-ra. Teljesen ledöbbent, hogy nem: egyszerűen nem fért a fejébe, hogy mi a francért költ 890 (!!!) Ft-ot egy üzleti magazinra egy lófarkas, rövidgatyás kiscsaj*, ha nem a főnöke kérte meg rá, hogy hozzon egy példányt. Ezt mondjuk nem mondta, de láttam a fején.
Öcsém, nem akarom itt csűrni-csavarni a szót, de a 890 Ft minden fillére kitűnő befektetésnek bizonyult, ilyen jól szerkesztett, izgalmas anyagokkal teli lapot már régen láttam! (Ne feledjük, azért a Hetek mellett a kiadóban néha HVG, Magyar Narancs és 168 óra is kerül a kezembe, és olykor-olykor kiadom a pénzt a NatGeóra is.) Van benne cikk a közösségi szofverfejlesztés úttörőjéről, az Applause-ról, a híres szexpartnerkeresős szájt üzleti modelljéről, a nagy magyar dinasztiákról, a világ leggazdagabb családjairól, a digitális matrica-bizniszről, ami Ázsiából hódít, satöbbi, satöbbi, és van egy csomó ütős véleménycikk is, pl. nagyon ott van a szeren az, amit Paks2-ről írt Ámon Ada. A High Life, vagy Jó élet rovat mondjuk hidegen hagy, nem izgat különösebben a BMW i8 és a luxusyachtok, jól elvagyok én a Mátrában is, volánbusszal, sosem voltam egy high maintenance woman.
Most pedig jöjjön a lényeg: a címlapsztori, vagyis Holló Gábor-riport (így hívják a hírkeresős fickót) állati jó: a Kapu.hu 1999-es indulásától kezdve mindent leír, ilyen mondatokkal: “Azt szűrte le, hogy a reklám jó, de a termék nem eléggé” és “Arról már akkor se lehetett szó, hogy hosszas és drága emberi munkával válogassák össze a híreket, a robot dolga, hogy pásztázzon. (…) Hol volt még akkor az RSS? Ahhoz, hogy a gép tudja, mi a cikk címe, betáplálták, hogy milyen betűtípust és nagyságot keressen. Nagyon figyelni kellett, mert ha a szájt megváltoztatta a betűtípust, a robot leállt”.
Szóval, nem ment a cucc (csak a milliók, a levesbe), aztán Holló feldobta az egészet a csengőhang-biznisszel (a 777.hu megvan, mi?), és végül, amikor sok-sok elbukott lóvé után a Hírkereső hasítani kezdett, többen pénzt ajánlottak azért, hogy bekerüljenek a hírszemlébe. Holló eleinte ellenállt (ez azért ritka, mint a fehér…. na jó, ez szar poén volna, bocs), de aztán olyan ajánlatok érkeztek, amikre nem lehetett nemet mondani. A nem fizetős szekció továbbra is – máig – megmaradt, de a fizetős ügyfelek hírei a befizetett összegtől függően kerülnek súlyozásra a top boxokban. Ezután jött a koncepció, hogy ne a fix dobozért fizessen a partner fix árral, hanem az elolvasott hírek alapján történjen a költés. Volt résztvevő, aki bejelentette, hogy nem hajlandó fizetni, tejeljen nekik a Hírkereső a felhasznált tartalomért, de pár hónap elteltével sírva könyörögték vissza magukat, és a bukszát is megnyitották. Szép, mi?
Szó esik mindenről, ami érdekel minket, szakmabelieket: a robot és a manuális beállítások arányáról (merthogy Holló “belenyúl” a cuccba, ő maga, saját kezűleg, mert tényleg egyedül csinálja az egészet!), a büntetésekről (az nem derül ki, hogy a “pénisz” és a “vagina” miért tiltott szó, de hát… na bumm, legfeljebb “nemi szervet” írunk helyette**), a látogatók és a látogatások minőségéről (a laikusoknak, akik eddig nyilván nem jutnak az olvasásban: nem csak a kattintások száma fontos, hanem az is, hogy mennyi időt tölt az oldalon a júzer, és hány egyéb lapot nyit meg az adott portálon ugyanarról az IP-címről). Természetesen tárgyalásra kerül az online médiapiac talán legellentmondásosabb kérdése, az “átbaszós címek” trendje is, amiért sokan a Hírkeresőt teszik felelőssé, ahol kizárólag a címek látszanak. Holló a “Bréking, meghalt a miniszerelnök!***”-öt kukázza, de a “jól megfogalmazott, picit átverős címek nem zavarják”. Hát igen, én ezekben… nem akarok szerénytelennek tűnni, de szert tettem egy bizonyos rutinra, na. Persze, észen kell lenni: a portál magával is kibajszint, ha átesik a ló túlsó oldalára, mert nem lesz releváns, hiteles tartalomforrás az olvasók számára egy idő után. Érték a mérték, na.
Aztán persze van egy kis bulvár is: Holló ilyen laza agglegény, hol Las Vegasban, hol Albertirsán csapatja, elit sztriptízbárokban dobál hatezer dollárokat a táncoslányok lába elé, elég komoly autóparkja van (a Ferrari “az üzleti sikert szimbolizálja”), forróvérű és hisztis dél-amerikai csajokkal nyomulgat, de közben a szülőfaluját is támogatja, neki köszönhető például az irsai általános iskolai gépterem és a mentőállomás, de pl. egy téli ételosztó sátor is a Blahán. Azt mondja, néhány luxuskihágást (és hágást, bár ezt nem mondja) leszámítva szerény életet él, és már van négy-öt startup, amin agyalgat. Készül az új nagy dobásra is, mert jön föl a Facebook…
Még több cikk média-témában itt>>
*szeretem azt képzelni, hogy kiscsaj vagyok, múlt héten a sóstói strandon simán benyögtem, hogy 24 múltam, ami igaz is, csak azt nem említettem, hogy hány éve, egy órával korábban hallottam ugyanis, hogy 25-ig él a diákkedvezmény, és ha már lúd, legyen kövér. Nemzeti dohányboltba meg azért érdemes járni megrögzött antibagósként is, mert ha valaki megkér, hogy hozzak neki cigarettát, mindig, minden egyes alkalommal elkérik a személyimet… és ez azért csak jólesik az embernek, na!
**igen, most adtam a Guglinak is!
***Jézusom, ezt már hányszor írtam le az életben!!! De nem találkoztam szankcióval, mindig 100 ezer fölött hozott…
****a cím egy kicsit hírkeresősre sikeredett… vagy legyen inkább: “Sokk! Meztelenségét adta fel a szerkesztőóriás!”?
Eszter's Offtopic 
Neha kifejezetten imadlak :)
Haha, legalább valaki! :)))
Ez tetszett. Egyszer szeretnék én is egy olyan zseniális ötlet tulaja lenni, ami milliárdokat hoz és magától működik. Már látom magam a címlapon öltönyben Rolex karórával előre könyökölve, rejtélyes tekintetem a háttérből kicsillan. Vajon mi lehet W_T_R sikerének titka? Exkluzív interjú a Forbes-ben.
Nu, mi van, gyerekek, hajnali buli? Én amúgy most megállapítottam, hogy azt a címlapsztorit majd szívesen megcsinálom én, mert tetszik a műfaj. Ilyen igazi nagyinterjút még sosem csináltam…. bár lehet, addigra abban is rutinom lesz. XD
Épp a Nagy Terv miatt voltam fent, és majd meg is említem az interjúban hogy _teeee_ bezzeg azt gondoltad hogy én csak bulizgatok, amire csak pironkodva szabadkozni fogsz.
Jaja, lesznek benne ilyen bennfentes összekacsintások is, az alap. :)
Egyébként lehet egy kérdésem? Nem tudtok valamilyen formában elszakadni ettől a “médiamunkás” kifejezéstől? Az olvasónak (legalábbis nekem) valami ilyesmi jut róla eszébe:
Gondolom nem mindig ilyen öltözetben toljátok :)
Sztem a kepen csak sima jo munkasember lathato. :-)
Kellene jobb szo a jelensegre, de nincs, elvegre az ember egyszerre kevesebb es tobb, mint ujsagiro. Kevesebb, mert nem oknyomoz es csinal tul sok riportot, interjut, es tobb, mert kozben social media manager es stratega is. :)
“Igen, jól tippeltetek – nem Jehova tanúja.” Ez mi??
A Hetek.hu Kft. kiadójának első embere Németh Sándor. A Hit Gyülekezetének első embere szintén Németh Sándor. :)
Amúgy számomra is megdöbbentő, hogy a karizmatikus keresztény egyházak és a jehovisták között nagyobb az ellentét, mint mondjuk a katolikusok és a hitgyülisek között. Ennek teológiai oka van: az előbbi teljesen a szentlélekkel dolgozik, míg az utóbbi azt teljesen kizárja, és ezért hiteltelennek tartják egymást.
Döbbenet! Csak egy kisgatya volt a szerkesztőn! :) amúgy Holló Gábort pont annyira csodálom, mint amennyire irigylem és kicsit utálom is….bárcsak nekem is lenne egy ilyen nagy ötletem, hogy jótékonyságra költhessem a vagyonom felét.
Haha, ne is mondd, mi a jobb napokon hírkereső-nyelven beszélgetünk a szerkesztőségben! XDDD
Ami még érdekes – és tanulságos – a cikkben, az épp az, hogy Holló nem csak kitalálta és bejött neki, hanem rengeteg időz és pénzt ölt abba, hogy működjön. Sok kudarca volt, és évekig vesztességes volt a cucc, aztán sokáig nullára jött ki. Ehhez kell valami a nagy ötleten túl is: elképesztő elszántság, türelem és kitartás. Szerintem rengeteg nagy ötlet van, de ez a fajta eltökéltség sokkal ritkább.
Lassan én is kezdek Forbes függő lenni. Nagyon bejött annak ellenére, hogy nem tudom elszámolni azt a bizonyos 890 forintot :-) Nagyon tetszett ez az írás, és az utolsó megnyilvánulás teli találat… ” Ehhez kell valami a nagy ötleten túl is: elképesztő elszántság, türelem és kitartás. Szerintem rengeteg nagy ötlet van, de ez a fajta eltökéltség sokkal ritkább.”
Igen, szerintem is az eltökéltség az, ami a nagy ötletet ekkorává tette: a többség az első öt kudarc után feladja, de Holló építette tovább évekig vesztességesen is, mert látta a víziót, ami lehet.
Ehhez azért az is kell, hogy meg tudta a veszteséget finanszírozni.
Ez milyen jól esett már! Eszter, bámulatraméltó az a könnyedség, ahogy szövöd a mondandód. Persze kell ehhez az a néhány évtizednyi tapasztalat (gyanítom, hogy kislánykorodban is simán lyukat beszéltél a matektanár hasába), de jó nyomod, na… :-)
Lehet kérdésem? Ez a “cikk” teljesen saját kútfőből pottyant ki, vagy van benne némi üzleti csík/vonal is? Szeretem a cikkeid, jól és főként jókat írsz, meg is lepett a reklám. (mellesleg működik, sose hallottam az újságról, de máris nem lesz idegen, ha belefutok egybe az újságosnál)
Szia notC,
köszönöm, ez teljesen saját kútfő, nem reklám, de a posztnak köszönhetően lett egy korrekt megrendelőm a prémium magazinok világából. :) Nem, nem a Forbes. :)
Egyébként még lesz sajtószemle szerintem, élvezem csinálni. :)
Reklám, nem reklám, jó kis cikk lett ez :)
Most úgy érzem magam, mint aki a holdról pottyant ide. Mi ez a hírkereső? Ilyen is van? És ennyire működik? Jééé… :D
Hát, ez szakma, civilként én se használtam soha. Ha tengerbiológus vagy iskolaigazgató volnék, valszeg sose hallottam volna róla. :)
Akkor legalább megnyugszom, hogy nem maradtam le véglegesen valamiről ami egyébként tök alap manapság. Valahogy átsiklottam afölött, hogy ez szakmai téma, és azt gondoltam, mindenki a hírkeresőn szörföl a reggeli kávéja közben, csak én nem értem, hogy hogy nem hallottam még róla soha. :)
A népek igen, a forgalom legjava onnan jön. Hírkereső nélkül nincs professzionális média, mert a látogatók onnan jönnek.
Hehh, akkor mégis. Ejj, ezek a mai fiatalok… XD
Ámon Ada úgy bő tíz éve a főnököm volt, és a mai napig követem, hogy mit csinál. Van egy enyhe rossz érzésem, hogy az Energiaklubot sem fogják kihagyni a szórásból csak először az Ökotárs Alapítvánnyal végeznek.
Nem is tudtam egyébként, hogy a Forbes-t kiadják magyar nyelven. A .com verzióját használja a tanárom egy pénzügyi kurzuson amit most csinálok, nagyon profi tartalmak vannak fenn.
Azt akarom kérdezni, hogy ha a Hírkereső a befizetett összegek alapján rangsorolja a híreket, akkor gyakorlatilag a népek médiafogyasztását részben az határozza meg, hogy milyen híreket nyomnak a legfeltűnőbb helyekre, ugye? Ez etikailag azért erősen kifogásolható, nem? Bár ugye Herman és Chomsky óta tudjuk, hogy a liberális média egy mítosz, azért a kiegyensúlyozott tájékoztatásnak a Hírkereső pusztán profitszerzési alapon erősen betesz (jó, jó, betesz sok más is), engem legalábbis nem vigasztal különösebben az ingyenes szekció meg az irsai jótékonykodás.
Ha minden igaz, november óta van Forbes magyar nyelven. Hát, igen: a Hírkereső arról szól, hogy a cégek minél többet fizetnek, annál jelentősebb súlyozást kapnak a híreik. A dolog ebből a szempontból etikailag kifogásolható, de bizonyos értelemben ez olyan, mint a reklám: ott is fizetett tartalom jelenik meg egy információátadásra szánt felületen. Ez a média régi jó problémája, ami kizárólag az előfizetői hozzájárulással lenne kiküszöbölhető, de… az emberek még tőlünk nyugatabbra sem igazán hajlandóak fizetni az online kontentért, nálunk meg még reménytelenebb a helyzet. Sokat elmond a helyzetről, hogy még engem is felbosszant egy fizetős hírportál, pedig… én is ebből élnék, ugye, vagymi. :P Kognitív disszonancia: hiszek abban, hogy az információnak elérhetőnek és ingyenesnek kell lennie, de közben a hirdetés (különösen az etikailag kifogásolható reklám, mert ilyennel is találkozni sajnos…) és a pénzalapú forgalomterelés szerintem is aggasztó probléma.