Aktuális

A materialista is élhet spirituális életet

Honnan tudod, hogy egy ember spirituálisan fejlett, érett, bőséges szellemi tudás birtokában áll? Nos, rájöttem: a dolognak semmi, de semmi köze nincs az illető hitrendszeréhez. Az, hogy az ember miben (nem) hisz, két dologtól függ: az egyik a szocializáció, a másik pedig az élettapasztalat. Mindkettő pillanatnyi megélések tükre: öt perc a filmből, nem maga a film. Aktuális, de múlékony állapot, akár a testsúly és a hajszín. Szellemi tudás? Nevezhetjük értékrendnek, humanizmusnak, az írott és íratlan szabályok tiszteletének, becsületnek, (érzelmi) intelligenciának, rálátásnak, de van néhány alapvetés, ami elárulja a vén, tudó szellemet, hiába ateista-materialista épp…

“Az emberek, akik a mulandóság farsangján összeakadnak egymással, maskarát viselnek, és az álarc alatt sokszor nem ismernek rá saját testvérükre sem. Aki azonban tudja, hogy legjobb barátja, rokona, szellemének kedves, régóta nélkülözött társa az, akivel egy idegen test rövid időre felöltött jelmezében találkozott, nem törődik a külsőséggel, és csak a lényeget, az ősi valóságot szolgálja a másikban” – jutott most eszembe ez a rész a Vörös Oroszlánból.

1. Nem tesz mással olyat, amit nem szeretne, hogy vele tegyenek. Igen, ösztönösen érti a “te a másik én vagy” koncepcióját, azt, amit a panteizmus úgy ír körül, hogy “minden Egy”, “Isten maga a Teremtő és a Teremtés”, és amit Biblia is számtalanszor kifejt: “aki ezt közületek a legkisebbel megcselekszi, velem cselekszi meg” és “Ha azt mondja valaki, hogy: >>Szeretem az Istent<<, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert a ki nem szereti a maga atyjafiát, a kit lát, hogyan szeretheti az Istent, a kit nem lát?”.

2. Az erkölcsi kódexe túlmutat a büntetéstől való félelmen: nem azért nem tesz meg bizonyos dolgokat, mert a törvény tiltja, hanem mert nem akar ártani. A hívő ember sokszor azonban azért nem tesz csak kárt, mert fél az istene büntetésétől, a “karmától”, az ítélettől, miegymástól.

3. Ösztönösen egyenlőségre épülő viszonyokra törekszik: nem rendeli magát alá másoknak, de ő se akar uralkodni a többi emberen.

4. Felelősséget vállal. A szavaiért, a tetteiért, de akár magasabb szinten is. A spirituális ember azt mondja, “én vagy-ok, én vagyok az ok, minden történés belőlem fakad, tőlem független valóság nincs”, de “nem hibás vagyok, hanem felelős”. Az, aki épp ateista-materialista életet él, de egyébként vén marha már szellemi szinten, úgy fogalmaz, hogy “a világot nem tudom megváltoztatni, de magamat igen“.

5. Tudja, hogy ha látni akarja az embert, aki változást hoz az életébe, a tükörbe kell csak néznie. Nem vár a csodára, a tapsra, külső segítségre (szükség esetén persze örömmel elfogadja azt, de nem lesz függője). Teszi a dolgát, keményen melózik, és másoknak is példát mutat ezzel.

6. Nem hibáztat folyton másokat. Kritikával él, természetesen, kimondja a negatív dolgokat is (szemben az álspiritualitás primitív hurráoptimizmusával), de elsősorban a pozitív változásokra törekszik, nem a zsidókat, melegeket, cigányokat stb. szidja fő tevékenységeként. Nem ítélkezik nyakra-főre, képes a megbocsátásra, mert pontosan tudja, hogy a traumák terhei őt gyengítik, nem a másik embert. Nem megy bele értelmetlen, primitív sárdobálásba, ha támadják.

7. Érti, érzi az összefüggéseket. Lehet, hogy herótot kap a spirós kartárs “minden mindennel összefügg” félmondataitól, de érdekes módon ő veszi észre a leghamarabb az elvont összefüggéseket: ha ez nem történik meg, az se következik be, és ez csak azon múlott, hogy… hopp, itt valami körbeért. Az analogikus gondolkodás sem áll távol tőle.

8. Ösztönösen tud befelé figyelni, és hallgat is a megérzéseire. Volt, hogy egy vezető szerepben tevékenykedő ateista-materialistával egy baromira racionális, kemény dologról beszélgettünk, és rákérdeztem: “De te ezt honnan tudtad előre?” És ő magától értetődő természetességgel: “Nem tudom, megéreztem”. Ő persze a legtöbbször azt hiszi, az intuíciója az intelligenciájából fakad (apró, szinte láthatatlan jelekből összerakja a képet), de számos esetben nincsenek ilyen jelek, mégis működik a megérzés. Miért? Mert az ösztön sokkal mélyebbről jön, mint a logika. Akkor súg a leghangosabban, amikor kérdés nélkül jön egy válasz. Csak általában túl nagy a zaj ahhoz, hogy ezt meghalljuk.

9. Él benne egy furcsa idealizmus és emberszeretet, ami miatt gyakran hülyének nézik. Olyasfajta megoldásokkal, de legalábbis javaslatokkal áll elő, amelyek miatt bizonyos körökben nevetnek rajta, máshol azt hiszik, opportunista, vagyis másokat néz hülyének, és ebből akar megélni. Az embereket kritizálhatja, gyakran akár indulatosan is, de az egésznek a mélyén ott van egy mély, fura elfogadás: “nem tudják, mit cselekszenek, szerencsétlenek”.

10. Általában rendben van magával. Persze, neki is, mint mindenkinek, vannak bizonytalan, zavart időszakai, amikor nem biztos, mi a helyes irány, de összességében véve tudja, hogy ki ő és hol a helye, mi a a feladata, mivel van dolga, és mi az, amivel fölösleges foglalkoznia. Ismeri a saját erejét és gyengeségeit, és az esetek nagy részében megfelelően is kufárkodik ezekkel.

Ismerek néhány olyan embert, aki távolinak érez magától minden vallást és hitrendszert, az egyházakat, szellemi iskolákat megmosolyogja, és józan ésszel kétkedik mindenben, ami nem mérhető az anyag megszokott módszereivel – és mégis spirituálisabb, mint sok pap és mágus, akivel találkoztam. Kétségem nincs afelől, hogy ők a bölcsebb, idősebb lelkek, nagyobb szellemi tudással, mint a maszkok mögött pózoló lelkészek, pásztorok, mesterek, sámánok.

Advertisements
Eszter névjegye (824 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

43 hozzászólás A materialista is élhet spirituális életet bejegyzéshez

  1. Egész ügyesen körülírtál. Magamra ismertem. :)

  2. Én magamra illőnek érzem azt amit írtál, de nem érzem azt hogy olyan hű de magas spirituális szinten lennék, szerintem ezek a legalapvetőbb dolgok.

  3. “Akkor súg a leghangosabban, amikor kérdés nélkül jön egy válasz. Csak általában túl nagy a zaj ahhoz, hogy ezt meghalljuk.”
    Ledőlök relaxálni, van egy célom vele, egy adag gondolat amire koncentrálnék ezalatt az idő alatt, majd egész másra döbbenek rá, olyasmire, amire rég keresem a választ.
    Olyan mint mikor eltűnik egy tárgy. Keressük, mindent felforgatunk, már mindenhol látjuk, de nincs. Majd “elengedjük”: és pár óra, nap alatt előkerül.
    Régen nem értettem, miért nem látja mindenki azt a világot, amit én. Hisz alapból materiálisak vagyunk, mert a világ az, annak is részei vagyunk.
    Nem lehetünk csak ezek vagy csak azok. Erről akarok mostanában írni.

    • Ezt a “trükköt” egy nálam okosabb embertől hallottam. Azt kérdeztem tőle, hogy honnan tudhatjuk, mi a megérzés, amikor néha tökre hasonlít a túlagyalásra, mások befolyására, máskor pedig a félelem árnyékolja be már ösztönszinten. Azt mondta, hogy az a megérzés, amikor a válasz a kérdés előtt jön. Vagyis, még ki se mondtad, hogy “Elmenjek-e pénteken Dóri….” és már ott a válasz, hogy “Neee” vagy “Igen!”.

      Azt, hogy mindenki másképp látja a világot, látószögként fogom fel: ha az asztalra teszek egy tollat, minden ember az asztal körül más szögből látja, még az egymás mellettiek-mögöttiek se milliméterre ugyanúgy pontosan. A szomszéd szobából lesz, aki nem is tollat lát, még messzebbről pedig lesz, aki az asztalt se veszi már észre. Mégis van asztal is, rajta a tollal. Ilyen ez. :)

      Kíváncsi vagyok, mi mindent írsz majd erről. :)

  4. Van egy nagyon materialista barátom. Annyira, hogy ha a vallás, istenhit szóba kerül, akkor komolyan dühbe gurul – egyébként az egyik legszelídebb ember, akit ismerek. Ezzel együtt olyan nagyszerű, emberséges ember, hogy ha van Isten, és igazságos is, akkor az összes szemforgató “szent” elé kell, hogy helyezze. Pontosan ilyen, ahogy leírtad.

    • Na ja, az a vallások (többségének a) hülyesége, hogy az üdvözül, aki az ő szabályaikat követi, mindenki másnak meg reszeltek. Ennek az ellentmondásairól van is régóta egy novellaötletem, jó, hogy most szóba került!

  5. Ejha…! Köszönöm, hogy megmagyaráztál engem nekem :) Örülök, hogy a világgal való ilyetén viszony mások szerint is jó dolog, avagy “alap”.

  6. A 11. ponttal is egyetértek :-)
    Te figyi Eszter! Nem lehet, hogy ez a te blogod, a felvetett témák és az ahhoz kapcsolódó megközelítés az, ami miatt olyan emberek ragadnak itt, akikről most írtál? Egy vérfeministát, hímsovisztát,, politikust, tudálékost, netbetyár trollt sem látok. Lehet, hogy ők nem értik, hogy miről beszélsz, vagy csak benéznek, legyintenek és tovább mennek…
    Jó, hogy vagy, jó hogy írsz, jó olvasni, szeretem ezt a látásmódot, amit képviselsz.

    • Ó, de szép ez a hozzászólás, köszönöm! Ami azt illeti, hogy “egy vérfeministát, hímsovisztát,, politikust, tudálékost, netbetyár trollt sem látok”, hát… azért tudok pár arcot mindegyik kategóriából, aki járt már nálam, de hát úgy szép a mező, ha sokféle a virág rajta… :))) A gyomokat mondjuk nem hagyom meggyökerezni, az tény. :D

  7. Olyan jókat írsz mostanában és én olyan fáradt vagyok kommentelni, pedig egy csomó minden eszembe jut… Félig alszom már, de azért idepötyögöm, hogy ez egy nagyon jó írás lett megint.

    • Arita, azért nagyon jólesik ilyesmit hallani, úgyhogy nagyon köszönöm! Mostanában folyton meló és alvás helyett írok ide, és a durva az, hogy van még ám bejegyzés, amit már nagyon szeretnék megírni, csak időm nincs rá! *off to work now, neked meg jó pihit*

  8. Sándor László // szeptember 9, 2014 - 10:15 // Válasz

    Kedves Eszter!
    Szóval az “ateista-materialista spirituális élete”. Jól végig gondolta mielőtt leírta?
    Sajnálom önt, mert sokkal többre jutna, ha legalább egy idősebb nénikével.bácsikával elbeszélgetne, hogy mit jelent neki a hit, ahelyett, hogy ezt a valamit megkreálta. De tudja mit, ha ezt az egész katyvaszt alátámasztja szakirodalommal illetve hivatkozik tudományos megközelítésre, hogy – és itt az ön gondolatmenetére utalok – a spiritualitás esetén nem releváns a vallási, kulturális egyéb hovatartozás, ugyanakkor kijelenti, hogy pl. egy hívő keresztény sehol sincs egy ateistához spirituális értelemben – hát kedves Eszter ez óriási ellentmondás. Másodrészt: ahhoz, hogy eme dologban bármit egzakt módon kijelentsen, totális objektivitásra lenne szüksége, ami önnek biztosan. nincs. Ez így ebben a formába, idézem a “bulvár-média legalja”, vagy inkább “kulturális hulladék” . Csak egy példa a sok közül: Sokak által ismert, hogy Böjte Csaba milyen tevékenységet folytat, mint ferences szerzetes és kétségtelen az is, hogy mindez hitéből fakad természetesen spirituálisan is. Nem is törekszik rá senki, hogy ezt igazolja, hiszen nap mint nap megízlelhetők cselekedetei édes gyümölcsei a társadalmi élet számos területén.

    • Nos, kedves László, jól példázza, hogy mennyire nem okvetlenül velejárója a spirituális tudás a vallásos hitnek. Böjte Csaba jó példa, tőle lehet tanulni valóban, milyen, mikor a kettő együtt jár.

      • Sándor László // szeptember 9, 2014 - 10:53 // Válasz

        Tisztelt blaci!
        Ön téved. A spiritualitás az nem tudás, hanem válasz a transzcendenciára. Ha úgy lenne, ahogy ön állítja, azokat az embereket kizárná a lelki közösségből, akik nem jutottak el értelmük teljes tudatára (autisták, Down-szindróma stb.), hanem emocionálisan tapasztalják meg a világot. (Megoszlanak a nézetek abban is, hogy vajh az empirikus vagy az emocionális tapasztalat fontosabb. Nos Pál apostol megfogalmazása a legpontosabb: …minden elenyészik, csak a szeretet ami megmarad) Az alábbiakból már kezd kiviláglani, hogy a tudás az ember boldogsága szempontjából másodlagos. Praxisát filozófiai szempontból az erkölcs posztuláló ereje (lelkiismeret) szabályozza, teológiai szempontból pedig a Kinyilatkoztatásra (Teremtésre, Feltétlen Létre) adott válasza.

        • A spiritualitás talán nem tudás – de szerintem meg igen, ön sem tudhatja, hogy egy súlyos értelmi fogyatékosnak milyen spirituális élményei vannak, pont mert nem tudja elmondani. De egyben biztos vagyok: a spiritualitás semmiképp sem zárja ki a tudást. Pl. az olvasás tudását sem. Kizárja viszont az ex cathedra kijelentéseket. Azt is, hogy egy szövegbe olyanokat lássunk bele, amik nincsenek is ott.

      • Tisztelt Uram!
        Nem az Esztert akarom megvédeni, mert neki sokkal jobb kardjai vannak ehhez, mint nekem, Önnel egyet nem értésemnek kívánok hangot adni.
        Ugyanis amiről Ön ír az a vallás. Amit Eszter említett az a hit. És amiről írt az a spiritualitás,
        A spirituális élet, gondolkodás itt jelenti azokat a semmilyen vallásból egyenesen nem következő dolgokat, mint mondjuk az emberszeretet, megértés, elfogadás, önmagunk és mások elfogadása, a befogadás képessége (nem feltétlen Jézus tanainak “befogadása!”, hanem mondjuk egy másik ember szeretetének, érintésének, intimitásának elfogadása), empátia, tolerancia, pozitív gondolkodás, stb… Nem kétlem, hogy a vallásos emberek között is jócskán akad olyan ember, aki “hozza” ezeket, de az ő értékmérőjük ez esetben nem a vallási hovatartozás, hanem hogy jó ember, vagy sem.

        • Sándor László // szeptember 9, 2014 - 11:52 // Válasz

          Az értelmileg korlátozott emberek “spiritualitását” mi magunk adjuk, amikor például szeretettel viseltetünk irányukba, mivel az ő “fogyatékuk” nem emberségükben, hanem érzékelésükben nyilvánul meg (A.Anzenbacher: Bevezetés a filozófiába 145.o.) Mivel a humánum (emberség), a emberi haladás alapelve ezért természetesen fejleszthető a mindenkori praxis szeretetben való aktusában és rombolható a haragban illetve gyűlöletben, rossz szándékban, azonban a szeretet mint a legtisztább jó szándék, nem tudás, hanem lelkiség. Egy dolgot azonban mindenképp látok Eszter szövegében, hogy olyan kijelentéseket tesz önmaga (ego-ja) érdekében, amelyeket tényekkel nem támaszt alá. Ebben az esetben csak fecsegésről lehet szó

          • “…olyan kijelentéseket tesz önmaga (ego-ja) érdekében, amelyeket tényekkel nem támaszt alá.”
            Őszintén érdekelne, mely kijelentésekre gondol, mely tényeket hiányol, hátha konkrétumokról jobban lehetne beszélgetni.

          • Kedves Sándor László,
            teljesen egyértelmű és világos, hogy a fenti cikket nem olvasta végig figyelmesen, merthogy SEHOL, de sehol nem találkozni azzal a kijelentéssel, hogy az ateista spirituálisabb életet él, mint egy keresztény, illetve, ahogy ön fogalmazott: “egy hívő keresztény sehol sincs egy ateistához spirituális értelemben”. Ha olyasmit lát egy szövegbe, ami abban nem szerepel, tekjesen fölösleges vitatkozni, beszélgetni.

          • Sándor László // szeptember 9, 2014 - 12:01 // Válasz

            Abban egyet értek önnel, hogy a felekezeti (inkább intézményes felekezeti) nem határozza meg az emberi “minőséget”. Hitről mi nem beszélgethetünk mivel a hit személyes a vallás pedig társadalmi, közösségi jelenség, annak minden nyűgével. Látjuk jól sajnos most éppen Közel keleten, bár az ukrán-orosz vita sem mentes ettől. Kiegészítésként annyit, hogy amikor egy személy magát valamilyen vallási irányzat (társadalmi értelemben) tagjának tartja és egy ideologikus praxist jelenít meg, az nagyon messze van az egyén személyes hitgyakorlatától bármely felekezet esetében.

          • Javaslom, hogy olvassa el figyelmesen a bejegyzést, amiről véleményt alkot, ne csak a filozófia könyveket. Egyébként továbbra is kijelentéseket tesz, amiket nem támaszt alá. Hogy ki mit ad pl. a fogyatékkal élőknek, azt sem támasztja alá semmivel, ez vélemény, még ha maga a római pápa tett is ilyen kijelentést. Ki vizsgálta, milyen módszerrel? Anzenbacher filozófus, nincs semmilyen egzakt vizsgálat a kijelentése mögött. Spekulatív állítás.
            Ki is próbálja itt – valóban nem-spirituális módon – növelni épp az egoját? Nézett mostanában magába?

            • Ön el tud szakadni a vallás szemüvegétől? Tudja-e, hogy milyen érzés a meditáció, tudja, hogy mi a tantra, vagy mit kell csinálni kontakton? Vagy nézzük máshonnan: tudja-e, hogy kell egy vezetői döntést meghozni úgy, hogy ne csak elemi érdekeket támogasson, hanem hosszú távú stratégiában a legtöbbet nyújtsa? Miért dob aprót a koldusnak és miért nem az utcazenésznek? Mit tesz, ha egy szomorú arcú lányt lát a metrón, vagy ha részeg társaság ered egy másik után?
              Mondja uram! Miért tartja többre azt, aki naponta ötször imádkozik, Jézussal kel és fekszik, mint azt, aki táblát akaszt a nyakába “free hugs” felirattal és kimegy az Oktogonra?
              Menjen a francba a bibliájával meg a filozófusaival… Ezt a postot az élet szülte és nem a maga szűklátókörű, kicsinyes szőrszálhasogatása.
              Ja! Még egy fontos pont kimaradt a felsorolásból: a spirituális emberek (lefordítom: azok, akik értik és szeretik az életet) nem sárba tapossák azokat akik szárnyalnak, hanem vele repülnek, és nem együtt sírnak azokkal akik épp a sárban vannak, hanem felemelik és inspirálják azokat… Olvassa el az első pár kommentet, próbálja megérteni azok szellemiségét, majd olvasson tovább, hogy mivé lett a maga fantasztikus meglátásai után.
              Még mindig van olyan tükör, amibe bele tud nézni?

    • Drága Sándor László,

      nem tudom, milyen írást olvasott, de teljesen másról írok, mint amiről ön beszél.

      “kijelenti, hogy pl. egy hívő keresztény sehol sincs egy ateistához spirituális értelemben” – érdekes, én nem találkoztam ezzel a kijelentéssel. Sem itt, sem máshol.

      “ahhoz, hogy eme dologban bármit egzakt módon kijelentsen, totális objektivitásra lenne szüksége, ami önnek biztosan. nincs” – objektivitás? a hit kérdéseiben? ugyan, jó, hogy már mérőműszert nem kér! (hőmérő, hitmérő?) arról nem is beszélve, hogy a jegyzet gyárilag egy szubjektív, véleményközlő sajtóműfaj.

      Mellesleg, teszem hozzá, senkinek sem tartanak pisztolyt a fejéhez, hogy ezt – vagy bármi mást – olvassa, ha a saját meggyőződésére veszélyesnek, károsnak tartja.

    • Miután a többi, az ön írásáról eszembe jutó gondolatot nagyjából kivesézték az előttem hozzászólók, csak Böjte Csaba kapcsán egy gondolat.
      Azt írja: “Nem is törekszik rá senki, hogy ezt igazolja, hiszen nap mint nap megízlelhetők cselekedetei édes gyümölcsei a társadalmi élet számos területén.” Nos, hiszen éppen erről van szó, azt hiszem. Mármint hogy nem kell egyéb igazolás (vallásos vagy lelkiismereti alap stb.), épp elég az, amit letesz az asztalra. Teljesen mindegy, hogy Böjte Csaba vallásos-e, hívő-e, akármi-e. Ő egy JÓ ember. Egy jó EMBER. És azoknak, akikről Eszter írása szól, ennyi többnyire épp elég. (Ahogy például nekem teljesen mindegy, hogy valaki Jézus Krisztustól tanulta szeretni felebarátait, vagy éppenséggel az édesanyjától – van, ami nem mindegy ebben a vonatkozásban, de ez speciel teljesen, ha a tanulási folyamat sikeres volt.)

  9. Megkérdőjelezett dolgok: Eszter állításának szakirodalma, tudományos megközelítése, egzakt kijelentése, totális objektivitása.

    Aki megkérdőjelezi: egy vallásos ember.

    Ezek után kíváncsian várom a megkérdőjelező szakirodalmon alapuló, tudományos, objektív és egzakt bizonyítékait. De komolyan. :)

  10. Hitem szerint a szellem (Isten, Földanya, Zeusz, Nagy Zöld Tüsszentő, nem kívánt törlendő) a mi körülményeink között csak az anyagban, az anyagon keresztül fejthet ki hatást, tehát nagyjából mindegy, kinek mi a belső indíttatása a morális létezésre. Csak ne tegyék kötelezővé.

  11. Steven Weinberg-nek van egy idézete, ami segít a vallást a maga helyére tenni. Így hangzik:

    “Akár lenne vallás, akár nem, mindig volnának jó emberek, akik jót tennének és rosszak, akik rosszat. Ahhoz azonban már vallás kell, hogy a jó emberek is rosszat tegyenek.”

    De nekem is van egy saját, ami pedig így:

    “A vallás csodálatos dolgokat – valóságos kincseket – hozott létre a történelem során. Nagy kár, hogy közben éppen azt a legnagyobb kincset pusztította ki az emberekből, amit fennhangon hirdet.”

    Ennyit az intézményes vallásról. A hit az meg egy teljesen másik dolog.

    • Szerintem a spiritualitáshoz kell hit. Az emberséghez pláne. De nem Istenben, hanem az emberekben. A tiszta istenhitből könnyen következhet Ábrahám gyerekgyilkossága (nem hajtotta ugyan végre), vagy a kánaániták kiritása – ma pedig a Boko Haram, az ISIS borzalmai. Persze előtte és a kettő között, és sajnos várhatóan a jövőben is mindenféle borzalom, Isten nevében. Mélységes hittel.

  12. Tyű, ezek a kommentek itt nagyon-nagyon jók, minden bennük van, amit én is hozzáfűzhetnék a témához, köszönöm!

  13. Grat ez egy jól megfogalamzott írás. :D

  14. Sok szempontból egyetértek vallásosként is, ezekre én csak simán azt mondanám, hogy “általános emberi értékek”. A vallásos és nem vallásos ember között nem abban áll a különbség, hogy ezeket az értékeket magára nézve mennyire követi (mert mindkét csoportban megtalálható a teljes spektrum az eszerint éléstől a csak névleges elfogadáson át az elutasításig), hanem abban, hogy az értékek forrását hová helyezi. A vallásos ugyebár egy magasabb hatalom ajándékának (egy másik felfogás szerint: korlátozó hatalmának) tartja mindezt, a nem vallásos meg levezeti valamilyen földhözragadtabb tudásból (evolúció, pszichológia, szociológia, biokémia… rengeteg módon lehetséges), vagy esetleg úgy áll hozzá, hogy nem is számít a forrás, a lényeg, hogy törekedjünk ezen elvek szerinti életre, oszt kész.

    Normál körülmények között tehát a kétféle csoport erkölcsisége között nincs számottevő különbség, ezen meddő dolog vitázni akár vallásos, akár vallástalan oldalról. Amit valójában vitatni, kutatni, elemezni lehetne (de nem nagyon teszik, mert elsikkad a dolog ott, hogy a vallásos ember szerint a csak a vallás ad erkölcsöt, a vallástalan szerint meg a vallás csak korlátoltságot ad, mindkét állítás a vitakultúra teljes hiányáról árulkodik…) az az, hogy mi van akkor, amikor valamilyen durva válsághelyzet miatt sérülni kezdenek az emberi értékek, és a tudatunk súlyos erkölcsi döntésekre kényszerül az akarata ellenére is. Ilyenkor már előjöhetnek a különbségek aközött, hogy valaki egy felsőbb hatalom elvárására, vagy a saját legjobb tudása szerint, vagy a “csak, mert ezt érzem jónak” jegyében tesz vagy nem tesz meg ezt vagy azt. Lehet, hogy egy vallásos ember ilyen krízishelyzetben több vagy minőségileg más áldozatot képes hozni egy adott erkölcsi érték védelmében, de az ellenkezője is lehet, hogy épp a felsőbb hatalomra hivatkozással bújik ki az erkölcsi felelősség alól. Mindkettőre akad számtalan példa a történelemben, tehát ez a téma se fekete és fehér. Valószínűleg a vallásos és a vallástalan erkölcsi rendszer békés egymás mellett élése (bizonyos fokú kölcsönös egymásra hatással) lehetséges és kívánatos lenne, csak éppen ezt mindkét oldalról rendszeresen aláássák a fanatikusabb “szellemi harcosok”.

    Egyetlen dologgal vitáznék a listáról, vállalva, hogy lesz, aki szerint akkor már nem is törekszem az emberséges életre. Ezt írja a szerző: “Ösztönösen egyenlőségre épülő viszonyokra törekszik”. Nos, az emberi társadalomban a hierarchikus viszonyok létezése nem erkölcsi, hanem szervezési kérdés. Attól nem leszünk se jobbak, se rosszabbak, hogy az emberek között (jelen ismereteink szerint szükségszerűen létező) alá-fölérendeltségi viszonyokat elfogadjuk, vagy ellenezzük. Ha az embernek vannak főnökei és/vagy vannak beosztottjai (itt nem szükségszerűen csak a munka világára gondolok, hisz az emberi élet minden területén vannak vezetők és vezetettek), attól még nagyon is lehet emberségesen viselkedni “fölfelé” és “lefelé” is, ugyanakkor egy erősen egyenlőségre törekedő társaságban is előfordul erkölcstelen viselkedés (sőt, ilyenkor a látszategyenlőség fenntartása miatt még az is lehet, hogy rejtőzködve cselekszik, tehát veszélyesebb a közösségre). Tehát én nem érzem azt, hogy emberi alapérték lenne ódzkodni az alá-fölérendelt viszonyrendszerektől. Az emberi alapérték ehelyett az, hogy HA alá-fölérendelt viszonyba kerülünk valakivel, AKKOR nem élünk vissza a helyzettel, hanem csak az adott viszony rendeltetése szerint sáfárkodunk a hierarchia adta jogokkal és kötelességekkel.

    • Számomra az egyenlőségre való törekvés azt jelenti, hogy
      1. Családban nincs ilyen hierarchia. A gyerek-felnőtt viszonyban sem úgy, hogy a szülő a nagy fehér isten. De férj-feleség viszonyban egyáltalán nincs.
      2. Hierarchikus rendszerben (pl beosztott-főnök), az adott rendszerben nem értelmezhető, értelmezendő területeken NINCS hierarchia. A munkában a beosztott csinálja, a mit a főnök mond (eleve ha van rá idő, akkor elmondhatja a véleményét, tehet javaslatot, de nyilván nem mindig van erre lehetőség), de az alá-fölé rendeltség más területen megszűnik. Politika, magánélet, mittudomén, itt nincs hierarchia, nem okoskodik bele a főnök, hogy miért nem házasodott már meg, melyik pártra szavazzon, stb.

      • Hát ezt tényleg másképp látjuk. Hierarchia (majdnem) mindig, mindenhol van. Ha szabályok nem írják elő, akkor is kialakul magától. Csak annyit kell csinálni, hogy zárj össze egy tetszőleges embercsoportot pár óránál hosszabb időre, és várj. Igen, még a családban is kialakul ilyesmi, ami szerinted ugyan szentségtörés, de elég megnézni, hogy három testvér között is mindig van egyféle rangsor, és én Veled ellentétben férj-feleség viszonyban se látok semmi kivetnivalót abban, ha egyikük dominánsabb (az esetek nagy többségében így van), egész addig, amíg mindkét fél ezt így rendben lévőnek érzi. Nem az a baj a hierarchiával, hogy létezik, hanem 1) ha valaki akarata ellenére belekényszerül egy neki nem tetsző pozícióba, 2) ha valaki visszaél a helyzetével, és azt a másik ember tönkretételére használja.

        • Kérdezem: a dominancia mondjuk családon belül úgy is rendben van, ha a feleséged a domináns? Konkrétabban: nálatok ez így is van?
          Másrészt én azt mondtam, hogy létezik, létezhet nem dominanciaviszonyokon alapuló közösség, család is akár. Ehhez az kell, hogy a résztvevők erre törekedjenek. Én például nem csak azt utálom, ha engem akarnak lenyomni, de azt is, ha valaki alávetett helyzetben érzi jól magát velem. Lehet törekedni az egyenlőségen alapuló viszonyra. Sőt, kell is. Ez természetesen nem jelenti, hogy nem érthet az egyik fél egy dologhoz, a másik máshoz, és adott helyzetekben a hozzáértő szava nem lehet döntő – ez nem kell, hogy befolyásolja a viszony egészét.

          • Kérdésedre kettős a válasz: 1) nem, nálam konkrétan nem így van, 2) de számtalan ilyen felállású családot ismerek, legközelebbre csak a szüleimig kell mennem, és nem látok benne kivetnivalót, hiszen ők jól érzik magukat így. Ezért viszont úgy gondolom, ha a nődomináns verzió működőképes, akkor a klasszikus férfidomináns család is működhet jól, ha ott meg úgy érzi jól magát mindkét (!) fél, a hangsúly a vágyak, elképzelések kölcsönös egyezőségén van. Nyilván Te nem éreznéd jól Magad egyik verzióban sem, de ettől még vannak emberek, akik igen, és véleményem szerint ez egyáltalán nem baj.

            A hozzászólásod tartalmi részével kapcsolatban meg: 1) azt nem tagadom én se, hogy létezhet nem dominanciaviszonyokon alapuló közösség, de konkrét, folyamatos erőfeszítés kell ehhez minden érintett részéről, tekintve hogy a rangsoralakítás nem néphagyomány, amit csak úgy el lehet hagyni, hanem egy rendkívül mélyen belénk drótozott ősi ösztön, 2) nem ellenzem (miért tenném?), hogy aki számára ez fontos, az törekedjen az ilyen értelemben vett egyenlő viszonyokra a saját életében, sőt sok sikert kívánok neki, 3) viszont nem értek egyet abban, hogy “kell is” (azaz muszáj, kötelező, általánosan érvényes erkölcsi elvárás lenne) törekedni rá, hiszen engem nem zavar a hierarchikus viszonyok puszta létezése, csak az, ha valaki szenved egy ilyenben (mert nem egyezik a saját elképzeléseivel, csak külső hatás kényszeríti rá). Aki nem akar valamilyen viszonyban élni, az ne tegye, ennyi. Már elég régóta nincs egyetlen olyan társadalmi viszony se, amit kötelező lenne vállalni (vallásgyakorlás, házasság, gyermeknevelés, alkalmazotti viszony, politikai szervezeti tagság, de még az állampolgárság is, mind-mind önkéntes).

            Azazhogy egy kivétel mégis van: a kamaszok rendszeresen szoktak szenvedni attól, hogy egy csomó mindent nem dönthetnek el maguk, pedig ezt ők nem önként választották, hanem kőkemény törvények írják nekik elő, és be is tartatja a rendőrség (mondjuk, simán visszaviszik az anyjához, ha nála van “elhelyezve” – már a szó is jogfosztottság-ízű -, az meg keveseket érdekel, ha esetleg ő épp az apjával szeretne lenni). Mégis, ebben az esetben mindenki tök természetesnek veszi az alá-fölérendelt viszonyt, ráadásul pont a kamaszok védelmére hivatkozva. Szóval csínján bánjunk azért az emberek közötti hierarchia elvi szintű elvetésével, mert nagyon messzire vezetne.

            • Kkhm, olvasom, és nem találom a hozzászólásaimban, hogy a hierarchia elvileg elvetendő. Azt állítom, hogy működik a nem hierarchikus rendszer IS. Olyan emberek között, akik erre törekednek. Tehát a hierarchia nem természetes állapot – de a hierarchiamentesség sem! Akinek az a jó, éljen benne, akinek meg nem jó, az kerülje, tehesse meg, hogy kerüli.
              A kamaszokkal jó példát hozol arra, milyen nagy baj, ha a hierarchia emberellenessé válik. Az a példa jó lenne arra, hogy elvi szinten elvessük.
              Az önkéntesség meg marha jól hangzik, de egy dolog a jogszabály és egy másik dolog a valóság. Házasságba, gyerekvállalásba egy csomó minden kényszerítheti az embert, a szülőktől való meneküléstől a mindenhonnan érkező “Mikor lesz már gyereked” nyomásig.

  15. Örülök, hogy rátaláltam erre a cikkedre….jól esett elolvasnom összefoglalva azt, ami kb. egy évvel ezelőtt bennem is megfogalmazódott :) köszi :)

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: