Ha csak egy rétegzenés beszámolót olvasol ma, ez legyen az

Az elmúlt hetek legsűrűbb hétvégéje volt ez: pénteken kézműves termékek piknikjét tartottuk a barátnőmmel, azután egy komplett zenekart kellett elszállásolnom, majd reggel keresztelőre igyekeztem a Pasaréti templomba, amit hatfogásos családi ebéd kövezett a budai Bock Biszróban. Ezután Szigetszentmiklósra voltam hivatalos egy baráti grillpartyba (nem állíthatom, hogy kiéhezve érkeztem a Rácz-ponty és a nagy adag bélszín után, de azért meg(t)ettem a tőlem telhetőt), este pedig a Pornography-She Past Away koncert várt rám a Roham Bárban, majd hajnalban Gyöngyösre utaztam, hogy a szüreti mulatságokba futhassak. Most a felsorolt programok közül a koncertről írnék, pedig a másik két esemény is több mint különleges volt…

Ha ez egy streetfashion-blog volna, akkor most elmondanám (sőt, megmutatnám), hogy a szombatot három különböző ruhában vezényeltem le: a keresztelőn és az ebéden egy konzervatív-elegáns Orsay ruhát viseltem, a grillezésre sortban és pólóban kerítettem sort, estére pedig átvettem a játékos Hell Bunny-koktélruhát, amely régi tengerésztetkókat tömörít kissé rockabillys stílusban. A nap különlegessége, hogy – rám nem épp jellemző módon – a grillezést leszámítva végig magassarkúban voltam, az új Ecco-topán ugyanis meglepően kényelmesnek bizonyult (a terepfutócipő meg amúgy is hülyén nézett volna ki a leírt outfitekkel). De mivel ez nem divatblog, erről bővebben most nem is beszélnék, na.

Kis késéssel érkeztem a Roham Bárba Rita “Nyári Álom” fantázianevű citromos süteménye miatt (nem lehetett csak úgy otthagyni, márpedig déltől este tízig rövid megszakításokkal folyamatosan enni kemény üzem, igazi első világbeli problémák ezek), így lemaradtam a Pornography Cure Tribute zenekar bulijának nyitányáról, pedig ezúttal a nem túl vidám és optimista Pornography albumot adták elő. Örömmel nyugtáztam, hogy a hangzás kitűnő, és gyakorlatilag teltház van. Szépen, élesen jöttek át a dalok, és a közönség abszolút fogékony volt a Cure-ra. Elég szép rajongótáboruk van már, sokan pedig vidékről jöttek az oszmánok miatt, így most egy szélesebb platform látta Robert Smith magyar helytartóit.

Évi két-három koncert nekem bőven elég, akkor is jobbára a barátaim zenekarait nézem meg. Éppen ezért nem számítottam rá, hogy a She Past Away ennyire jó lesz. “Hangulatos zene, biztos kellemes lesz” – gondoltam, amikor vendéglistára kerültem, de aztán teljesen lenyűgözött a török srácok szuggesztív előadásmódja és a tökéletes, hideg, kristálytiszta hangzás, amelyre órákig el tudtam volna táncolgatni az új cipőmben (bocs, hogy ennyire verem magam rá, de tényleg nagy dolog, hogy megvan az első kényelmes, hatcentis sarkas cipőm, és nemhogy menni, táncolni is bírok benne, ráadásul hosszú órákon át). A She Past Away élőben legalább ötször olyan jó volt, mint felvételről, ami nagyon ritka jelenség, teljesen le is padlóztam.

Death in June, X-mal Deutschland, régi Clan of Xymox, Bauhaus, Sisters, Fields of the Nephilim, Siouxsie and the Banshees… ezekből a zenei hagyományokból táplálkozik a zenekar, az újabbak közül pedig az An Irony Of Fate-korszakos Love Like Blood és a The Frozen Autumn jut az eszébe az embernek: egyszóval a 80-as évek gitáros-elektronikus wave-vonala ez, igazi kékes-ezüstös goth rock, fléndzsörös gitárral, elszállós szintikkel, dobgéppel és mély hangú énekessel, ahogy azt kell. Azt hinnéd, a kórus az éneken csak angolul hangzik jól (way-way-way, éljen a visszhang!), de ezek a srácok az anyanyelvükön, törökül énekelnek, és ez még különlegesebbé teszi a produkciót.

Furcsa volt, hogy itt a közönség nem énekel a csapattal, de láthatóan a többség ismerte a dalokat. A fények és a régi fekete-fehér filmekből összevágott vizuál nagyon ütött, a zenekar pedig épp úgy festett, ahogy egy ilyen bandának ki kell néznie: tupír, fekete-fehér smink, letisztult, sötét cuccok. Semmi korszakalkotóan zseniális, mégis egyértelmű: nincs igazán jobb csapat náluk ma ebben a műfajban. Épp olyan, amilyen ’85-ben volt a Xymox, csak közben eltelt közel harminc év, és nagyságrendekkel jobb lett a sound és a technika, plusz Ronny Moorings is megtanult énekelni, hogy ne csak dörmögjön. (Amúgy az új Clan of Xymox-album se rossz, csak ez már keményebb elektró ipari sokkal, esős őszi napokra mindenesetre korrekt hallgatnivaló, ha kicsit padlón van az ember.)

A buli után söröztem pár régen látott ismerőssel (nyilván az egész ortodox darkwave-synth wave színtér képviseltette magát), aztán kb. fél négyig táncolgattunk Cuvious, Sir Weirdo, DJ Drama és Gelka zenéire. Drama, a spanyol szelektor-srác egészen meglepő poszt-punk-cold wave szetet tolt, amibe még Faith and the Muse és Sopor Aeternus hangulat-elemek is keveredtek (vagy az már az utána következő Paolo volt?). Azt bírom a gót színtérben, hogy van tíz-tizenöt különböző, mégis rokon zenei stílus, amiből minden hangulatra lehet választani valami frappánsat. A lényeg, hogy jólesett hosszú idő után ezekre a zenékre is bulizni, de a végére nagyon elfáradtam.

Király este volt ez egy remek nap megkoronázásaként. Legközelebb a The Frozen Autumn jön Olaszországból decemberben a Lilian Goth Art Prod. szervezésében.