Aktuális

… a szabadság szolgaság, a tudatlanság erő?

Semminek nincs értelme. Bármit tehetsz, a földhöz is vagdoshatod magadat, a helyzet nem fog változni. Azt hiszed, számít az, hogy kimész tüntetni? A világot a háttérhatalmak irányítják, a kormányok dróton rángatott bábok, a jobboldalt és a baloldalt ugyanaz pénzeli (tudjuk, kik). Az áll az érdekükben, hogy te lekösd magad ezzel a harccal, miközben ők szépen kihúzzák a lábad alól a talajt. Egyébként is teljesen mindegy, ki van hatalmon: lop, csal, hazudik az összes. Aki nem teszi, az csak azért nem, mert nem volt még rá alkalma – eddig.

Ez egy nagy színjáték, amelyet gazdasági érdekek irányítanak, te soha nem láthatsz a színfalak mögé.  A cél az emberiség, különösen a magyarok – a sumer kultúra örököseinek, a világ fáklyavivőinek – romba döntése, amelynek érdekében chemtraillel permeteznek, chipet ültetnek a bőröd alá, vonalkóddal követik minden lépésed, oltóanyaggal tesznek meddővé, vegyszerekkel butítanak, valóságsókkal mossák át az agyad. Mindent irányítanak, mindenről tudnak. Azt hiszed, számít az, hogy Orbán-e a miniszterelnök? Orbán is csak egy rohadt báb, mint a többi.

Azt képzeled, tehetsz bármit is? Ne legyél már ennyire naiv.  Kisember vagy, és hiába vagytok több millióan, a Rothschildok már eldöntötték, hogy a haldokló bolygón az övék lesz az ivóvized, és a génállományodat is úgy módosítják saját céljaik érdekében, ahogy akarják. Tudjuk, kik állnak emögött: a zsidó gyíkemberek, az alakváltók, Lucifer esernyője. Csak nem gondolod, hogy nem tudatosan manipulálják a kormányt is? Gondolod, véletlen volt a kétharmad? Komoly paktumok vannak emögött, amelyeknek a tétje a te véred.

Úgyhogy menjél csak tüntetni, öcsém, és hidd azt, hogy bármi is változik. Szavazzál a korrupt, hazug bandák bármelyikére (mind ugyanaz úgyis), legyél a rendszer rabszolgája, sétálj  kalitkába önként és dalolva. Mert ha nem tudnád, az egyetlen szabadság az, ha hátat fordítasz a közügyekről folytatott diskurzusnak, és arra figyelsz, hogy te magad boldog és kiegyensúlyozott legyél. Ne ülj fel hát a manipulációnak és az agymosásnak, maradj szabad, amíg lehet.

“A háború béke, a szabadság szolgaság, a tudatlanság erő.”

Az október 28.-i tüntetés az internetadó ellen – kép: Reuters

Ismerős gondolatok? A legtöbb ember a környezetemben így áll a világhoz. A sumer örökséget, a gyíkembereket és Lucifer esernyőjét ugyan nem mindenki veti be, de két tétel a fentiekből a diplomás, szép karriert befutott, intelligens emberek fejében is él:
1. a “kisembernek” – a választópolgárnak –  nincs beleszólása a közügyekbe a legelemibb szinten sem, “a fejünk felett döntenek“;
2. teljesen mindegy, hogy melyik párt van kormányon, mindnek az a célja, hogy a saját zsebét megtömje, mindegy, milyen áron.

Tudod, örülnék én annak, ha kiderülne, hogy a gyíkemberek húzták az ikszeket a szavazófülkékben, és a chemtrail miatt nem mentek el szavazni a többiek. Örülnék, mert akkor tudnám, hogy van remény: nem a kétségbeesés, a kiábrándultság, a tájékozatlanság, és leginkább a végtelen, ijesztő közöny mozgatná az embereket, hanem egy külső erő, amelyet a kritikus tömeg könnyedén legyőzhet csillogó tudatossággal, összefogásban. Így is van remény, de nehezebb.

Mert sajnos téves a fenti világkép: a történelem számtalanszor igazolta, hogy a csalódott, éhes kisember önként lemond a szabadságáról és diktátort hív országa élére, ha az ételt és rendet ígér, és kellő határozottsággal teszi azt. Nem azt mondom, hogy minden konteó ökörség, hogy nincsenek finoman árnyalt, láthatatlan hatalmi szerveződések a világ kormányai mögött a különféle érdekek mentén. Sok minden van, amiről nem tudunk, de van valami, ami a miénk, bármi is történjék.

Az van, hogy minden felnőtt állampolgárnak joga van dönteni: választhat (!) és választható (!), és ez óriási lehetőség, egyben felelősség. Ezzel a két alapvető jogoddal tudod alakítani a párbeszédet a közügyekről. Egy kiábrándult, csalódott ország parlamenti képviselete aránytalan: nincs egyensúly. Most kétharmad van, az ellenzék szerepe sok tekintetben formális, röhögve szavazzák le őket (kisebb-nagyobb győzelmek azért vannak szerencsére). De te döntöd el – a kritikus tömeggel, amelynek a része vagy, – hogy mi legyen az arány, és legfőképpen az irány. Ha ma nem látsz alternatívát, holnap új szervezetet hozhatsz létre a folytatáshoz. A márciusi ifjak se keseregtek, kiálltak, és csinálták. Vállalták. Nem lett rögtön eredménye, de a 12 pontjuk máig alapja az alkotmánynak.

A közügyekről – egy ország közös ügyeiről – értelmes, kulturált és nyitott párbeszédet folytatni és a véleményedet a demokrácia eszközeivel – például egy tüntetéssel –  kifejezni nem szégyen, nem rabság, nem naivitás, hanem épp ellenkezőleg: szabadság, erő és felelősség. Igen, valóban előfordul, hogy nem azonnal éri el szándékát a tömeg, de ez mindig azért van, mert nem áll elég ember az ügy mögött, és későn ébredtek fel százezrek a hosszú, közönyös álomból, nem lehet 25 év sötétségét néhány hét alatt fénnyel megtölteni. Amint elég ember válik kellőképpen tájékozottá és tudatossá ahhoz, hogy nyitott legyen az előremutató párbeszédre és elutasítsa a diktatórikus eszközöket, a változás be fog következni, ahogyan az már megtörtént nálunk boldogabb országok esetében is.

Ja, de hogy könnyebb és kevesebb felelősséget kívánó megoldás legyinteni egyet a takaró alatt, és azt mondani, hogy mindegy, úgyis a háttérhatalom irányít mindent? Nos, ez tény. De tudod, én azt gondolom, hogy az ember több ötven-száz kiló rothadó húsnál, így ha még Lucifer esernyője alatt is volnánk mindannyian, én inkább tudatos, felelős lényként szeretnék elpusztulni.

A New York Times október 30.-i címlapja

A New York Times október 30.-i címlapja

Advertisements
Eszter névjegye (831 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

13 hozzászólás … a szabadság szolgaság, a tudatlanság erő? bejegyzéshez

  1. Melóban újságoltam, hogy voltam kinn a 26-ai tüntetésen és mentem volna a keddire is, ha nem utaztam volna épp haza a halottak napi hagyományos temetőtangóra. Az egyik munkatárs lesajánlóan ecsetelte, hogy szerinte semmi értelme az egésznek és jöttek az érvek:
    – a szavazófülkében kellett volna gondolkodni nem utólag tüntetgetni
    – nagyobb disznóságokat vállrándítással konstatált a lakosság, akkor most mire fel a cécó
    – a világ rossz hely, éheznek, sok a szegény, miért nem ezért tüntetnek, ez az igazi probléma, ezt kellene megoldani

    Néztem ki a fejemből, hogy akkor most én + 10-20 ember a hülye, hogy mikor megpróbálják az egyébként a munkáját és a magánéletét, sőt a világról alkotott képét gyökeresen befolyásoló médiumot, az internetet megsarcolni, akkor virággal a hajamban kellene rohannom tüntetni a világbékéért?
    Aztán ezzel a buddhista bölcsességgel nyugtattam magam: a jelen a fontos, a jelenben kell élni, legfőképp cselekedni, megtenni azt ami még megtehető a jövőért és nem azon picsogni, hogy a múltban mi történ és mi vezetett a jelenlegi helyzethez. :)
    A következőre tüntetésre megint megyek, bár kicsit zavar, hogy a 3G általában meghal és nincs mobilnet – ironikus módon – az internetadó elleni tüntetésen.
    *A márciusi ifjakkal kapcsolatos párhuzammal pedig 100%-ban egyetértek.

    • Hát kérem, én megmondtam volna nekik, hogy
      – gondolkoztam én ott is, sőt, négy évvel ezelőtt is, és pontosan ugyanúgy, mint most
      – a felszínen persze abszurd, hogy százmilliárdos korrupciós ügyekre rándított vállat a nép, míg hétszáz forint kiverte a biztosítékot, viszont az internetadó elleni tüntetés egyrészt az utolsó csepp volt a pohárban, másrészt pedig egy szimbólum: a demokrácia szimbóluma
      – igen, rengeteg súlyos probléma van a világban, de mindennek megvan a maga ideje és helye, és a csatorna, amelyen keresztül segíthetünk. Itt és most, ahogy mondod, a JELENBEN, ez a lehetőség állt a rendelkezésünkre, és hát éltünk vele.

  2. veragelencser // október 30, 2014 - 01:05 // Válasz

    Biztos vagyok benne, hogy az olyanok, akik ezeket az égtelen nagy baromságokat – aka konteó – elhiszik, azok egyszerűen olyanok, akik feladták. Még talán el se kezdték, de lusták hozzá. Vagy egyszerűen eszük nincs hozzá, vagy bátorságuk, és a könnyebb utat választják.

    Megmagyarázzák. Maguknak is, neked is, hogy miért nem.

    Ezeket az embereket soha a büdös életben nem fogod olyan demokratikus eseményen látni, mint egy tüntetés. Nem hiszem, hogy valaha eszükbe jutna elmenni szavazni. Nem hiszem, hogy tudnának felelősen dönteni, gyakorlatilag bármiben.

    Ezekkel az emberekkel egy dolgot tudsz csinálni – megváltoztatod körülöttük a világot. Hogy a következő chemtrail-hívő réteg már abba szülessen bele, hogy az a normális, hogy elmész szavazni. Hogy van véleményed a közügyekről. Hogy felismered a mintázatot.

    Mert őket nem fogod tudni megváltoztatni. A világ megváltoztatása pedig rajtad/rajtunk áll.

    • OMFG, annyira örülök, hogy ezt így leírtad, ilyenkor mindig úgy érzem, hogy van remény, és mi vagyunk az. :)

      Tudod, én mindig szavaztam, mióta betöltöttem a 18-at és mindig szívesen beszélgettem a közös ügyekről. De az én környezetemben (tisztelet a kivételnek) ez egy negatív dolog, pótcselekvés, naivitás, rabság, de legalábbis fölösleges, értelmetlen időpocsékolás. Sosem zavart, hogy mások így gondolták, elfogadtam, hogy számukra ez nem fontos.

      Idén tavasszal jutottam el odáig, hogy bazmeg… ez halál felelőtlen, buta és veszélyes dolog. Nem tájékozódni, nem dönteni, nem vállalni érte a felelősséget… ez a kapu a diktatúrához. A diktatúrák a közöny miatt tudtak mindig létrejönni, mert a közönyös ember mindig több volt, mint a szélsőséges, extrémista, fanatikus.

      Kemény szavak, de ezt most már így gondolom, és mindenkit arra biztatok, hogy TÁJÉKOZÓDJON, legyen képben, szavazzon, és tudja, mire szavazott. Nem kell ugyanúgy, mint én, akkor kiegyensúlyozott a demokrácia, ha sokszínűség és egyensúly van, nem egy ellenőrizhetetlen, megfoghatatlan kétharmad, amely egyedül dönthet mindenben és bármiben.

  3. Nagy László // október 30, 2014 - 03:54 // Válasz

    Egy Prohászka Lajostól származó mondás illik ide: “A magyarból épp az hiányzik ami az európai szellemre általában jellemző: a tevékenység feszültsége, – a számvetés, – és a kitartása…”- Sajnos már időtlen idő óta ez jellemző ránk.- Néhai nagyapám,aki eredetileg porosz származású volt,de minden ízében magyarként érzett és élt – mondta az akkori kis unokának : fiam a magyar olyan huszáros, lánglelkű – de ez csk szalmaláng… – Ezek a mondatok jönnek elő azóta is bennem,amikor a napi politika körmönfont módon rájátszik erre a sajátos mentalitásunkra.- Azonban mindíg felmerül annak a lehetősége,hogy az utódaink előbb utóbb képesek átlépni az elődökön, persze erre Nekünk is kell példát mutatni, – nem csak elmélkedni.

    • Ezt jól mutatja a rendszerváltás utáni választások konzisztenciahiánya is: gyors változást vár a nép, csalódik, az ellenoldalra szavaz legközelebb. Persze, amíg a régi árnyakkal nem számolunk le, nehéz új lapot kezdeni…

  4. “A sumer örökséget”
    Vajon miért olvastam ökörségnek?
    “ha még Lucifer esernyője alatt is volnánk mindannyian, én inkább tudatos, felelős lényként szeretnék elpusztulni.”
    Köszönöm :)

  5. nymphglamour // október 30, 2014 - 10:28 // Válasz

    Jó jó vonuljunk csordában nagytáblákkal meg minden, de ez komolyan változtat valamin? Vagy legalább ezzel meg tudunk alapozni egy figyelemfelkeltést mondjuk egy népszavazás előtt? Lehet egyáltalán még olyat kezdeményezni valahogy, vagy azt okosan ellehetetlenítették, hogy az ilyesmit ne tudja a nép megvétózni? Előbb utóbb a tömeg ezt meg fogja unni, ha nincs valami konkrétabb célja vagy eredménye és mindenki megy majd a dolgára. Én tudom hogy részemről sose fogok kimenni tömegek közé mászkálni mert agyfaszt kapok a sok embertől, de ha lenne valami, bármi amit megfogalmaznak aláírást gyűjtenek, na azt valsz aláírnám. Szerintem ezzel nem vagyok egyedül.

  6. Nem ítélkezem, csak megosztok egy észrevételt. Szóval, azt mondjuk, hogy

    a, nincs demokratikus alternatíva, ami mögé be lehet állni. Jó, de akkor miért nem vállalja fel senki az elégedetlenkedők közül, hogy csinál egyet? Kettőt, hármat? Jogában áll, lehetősége van rá. Ez a Várady Balázs kölyök most felállt, és lépett egyet. Le a kalappal előtte. Mindenkinek jó volna pár új szervezet, erősödjön csak az ellenzék, legyenek koalíciós alternatívák egy 2018-as vagy 2022-es kormányváltásra, szülessen egy egészséges baloldal és harmadik utas mozgalmak, amelyeknek nincs közük a bukott, becsületüket eljátszott régi arcokhoz . Meg úgy egyáltalán: a demokrácia az egyensúlyról szól.

    b, van demokratikus alternatíva, de nem ütőképes (“kis szar gyenge mind”). Nem abszurd egy kicsit úgy várni az “ütőképességet”, hogy a fotelből nem kelünk fel egy ikszet odatolni a szervezet neve mellé? Merthogy ahol kétharmad van, ott nem igazán rúghat labdába a demokratikus alternatíva, bármennyire csillogóan értelmes, lenyűgözően kompetens és megejtően becsületes is legyen. Tehát azt gondolom, meg kéne nézni közelebbről, hogy jelenleg milyen lehetőségek vannak, és azok közül meggyőződésünk és vérmérsékletünk szerint választani a közöny és a fintorgás helyett.

  7. Jaj, Eszter, hát persze, annyira igazad van, de valahogy azért van annyira igazad, mert Te itt és most élsz. Nem önigazolgatni akarok, de konokul nyomakszik az örökségem. Qrva korán kezdtem, naivan de lobogva, szemben a rendszerrel ésatöbbi…már gimiben behívatott az igazgató, hogy ha tovább járok egy bizonyos klubba (és ezt tudta egy igazgató, hogy én – egyike a több száz diáknak -, hova járok!!), akkor bizony megválik tőlem a patinás, megye legjobb középiskolai intézménye. És ez 83-ban volt. A klub amolyan fantasztikus egyvelege volt az irodalomnak, zenének, politikának, mindenfélének, mondjuk Pestről kitiltott költők járkáltak oda, Cseh Tamással sörözgettünk, kívülről tudtuk a Frontátvonulást, előadások, viták, országjárások, amit csak el tudsz képzelni, nagyon fontos része volt az életemnek, nem Gabi lennék nélküle. És mellette kötelező KISZ-tagság meg orosz nyelv, szovjet himnusz, rendőri megalázások, szamizdat-kiadványok – Te egyáltalán el tudod képzelni, hogy tiltott könyvet olvasol titokban stencilezett példányon? – Szabad Európa rádió szokolrádión, Nagy Imre beszéd hallgatása magnóról félhomályban zárt ajtók mögött, a töri tanárom – aki ma már ugyanazon oskola igazgatója -, pl. a padlóra ejtette a tankönyvet első órán, és aszonta, maguk ebből fognak érettségizni, tanulják meg, de én történelmet fogok maguknak tanítani…, a barátnőm – aki ma Panamában él -, gyorsan belépett a Pártba negyedikben, biztos, ami biztos, legyen karrierje, jövője… hehe… hogy cikiztem (enyhe kifejezés) érte, anyám.. az egyetemi felvételi lapomra rá volt vésve a politikai megbízhatatlanságom.. szóval én disszidálni akartam mindenáron… Párizs volt az én városom, oda szerettem volna, a röhej az, hogy sohasem jutottam el Párizsba… (de már általánosban hatodikban elkezdtem franciául tanulni, mert folyamatosan elkészültem innen, szegénység, kötelező ez meg az, ezt nem szabad meg azt nem szabad..) Hogy én mennyire szerettem, hogy ott lehettem a Mai Nap megalakulásánál, mint első független (kuc) napilap, Pallagival, meg Kurucz Peti !!! Réz Kata ott kezdte ömleszteni Tengizt, satöbbi… Ez annyira de annyira régen volt, akkor volt. Nem, nem voltam, nem ilyen voltam.. a folyamat nagyon hosszú és göcsörtös, de ezzé váltam, hogy nem érdekel. És igen, ha valaki azt mondja akkor, hogy nagyívről és jó nagyot most bele ebbe az egészbe, akkor szemberöhögöm. Sose voltam nagy politizáló, csak az igazságérzetem kiabált úton-útfélén, de hol van ma az igazságérzetem? Hát.. jó kérdés. Ez most valahogy sokkal kuszább, homályosabb, és 27-én voltam 49 éves, és semmi, de semmi energia és hit nincs bennem feléjük vagy ellenük. Igen, tehetetlennek érzem magam szemben a nagy negatív egésszel, és olvasom, amit írsz, és igazad van, de ennyi telik tőlem: hogy igazat adok. Ezzel meg ugye, mire megyünk? Erőtlen rábólintás, lobogás nélküli.

    • Először is, Isten éltessen sokáig!

      Ó, ezt annyira jó volt olvasni! Mármint a sztorikat. A szellemi pezsgés, a szembenállás a rendszerrel, a szabadság a diktatúrán belül… azért ez nem semmi lehetett. Én soha semmi ilyesmit nem éltem át, legalábbis nem közéleti berkeken belül, én ebben teljesen outsider vagyok, eleve nyilván az volt a legnagyobb gondom ’88-ban, hogy megtanuljam a legnehezebb betűt, a kis írott k-t. Csupa olyan szubkultúrákban mozogtam mindig később is, ahol mindenki apolitikus, és kissé megvetett dolog az involválódás ebben az egészben. Szóval, a fenti poszt nagyon különvélemény, na.

      Azt hiszem, nem lehet örökké reménykedni és bízni, van egy pont, amikor az ember belefárad, ha nincs igazi eredmény. Én ezt átérzem teljesen. De ez nem egyenlő azzal, amikor valaki nem törődik semmilyen közös üggyel, soha nem is érdekelte, közben meg persze folyton méltatlankodik, panaszkodik.

      Van, hogy nekem is eszembe jut, h többet kéne tennem, és szégyellem magam, h nemet mondtam komolyabb involválódásra, de közben meg tudom, h nekem nem utam a közélet közelebbről: én nem a “kint”, hanem a “bent” dolgaival foglalkozom elsősorban, arra születtem. Mindenkinek más az életfeladata, és ez nem baj. Szóval, nem kell mindenkinek a barikádokon állnia, szónokolnia,tüntetést szerveznie, szórólapot osztania, plakátolnia, képviselnie, interpellálnia. Akinek ez a feladata, ezt csinálja, nekünk nem ez a dolgunk. Mi elég, ha vagyunk, és néha bólogatunk, igent mondunk, máskor meg nemet.

      Ezt gondolom.

  8. Köszi :)
    Mióta így feltolultak bennem az akkorvoltak, egy vers jár az agyamban, nem tudom, mennyire lehet itt idézgetni, ha nem bánod, bemásolom, ha ciki, akkor kitörlöd (ráadásul marha hosszú, de nem akarom megnyirbálni önkényesen…)

    Kartal Zsuzsa: Vallomás az ifjúságról

    Napkeresőnek indultunk még mi is.
    Azt hittük, az új szépséget, a rák gyógyszerét találjuk meg egyszer.
    Azt hittük sok-sok emberrel fogjuk majd együtt megállítani a halált,
    a halált, – amelyben pedig nem hittünk.
    Emeletes ágyakban beszéltük meg.
    És a bajok is szépek voltak, mert feladatot jelentettek, kemény ellenfelet.
    Szalonnát sütöttünk és nevettünk, a komolyságunk a nevetés volt.
    És azt hittük, hogy a legjobbkor születtünk,
    hogy mi már mindent tudhatunk, mi már azt is tudtuk,
    hogy mind emberek vagyunk, és hogy ez a legfontosabb.
    Hideg vízben úsztunk, és énekeltünk,
    és senkinek sem kapott görcsöt a szíve,
    és felhevülten ittuk a hideg vizet,
    nem is ihattuk másképp,
    mindig melegünk volt, egyikünk se kapott tüdőgyulladást.
    Nem, mi elpusztíthatatlanok voltunk.
    Valamikor még befogadtuk egymást.
    Valamikor zavarban voltunk,
    ha barátainknak vallani akartunk,
    nem voltak titkaink.
    És kerestük a szerelmet is, mert szépek voltunk,
    de a szerelem sem volt
    titkolni való, hanem tisztelni való volt, amiről megilletődött
    komolysággal – de csak így – bárki bármikor beszélhetett.
    És boldogok voltunk,
    mert a szerelemben csak a szerelmet kerestük,
    nem anyáink szolid – érzelgős körítéseit, nem nagyatyáink szifiliszes bohémségét.
    Valamikor szerettük együtt hallgatni a zenét,
    és annyira szerettünk lenni, hogy alvásra is sajnáltuk az időt.
    Igent és nemet mondtunk.
    Nem méricskéltük gondolat és indulat arányát, és kinevettük
    aki ellenünk szólni mert.
    A kenyérharcról azt hittük, hogy egy olyan összetett szó, ami
    az éhező emberek küzdelmét jelenti, s azt, hogy ebben mi is
    részt veszünk. És olyan barátaink is voltak, akiket sose láttunk.
    Nem mondtuk a főnöknek, hogy szép, ha ronda volt, de ha nem
    volt az, mondtuk, had örüljön.
    És ha megláttuk egymást, mindig rengeteg mondanivalónk volt
    és iszonyúan fontos volt, hogy mindent elmondjunk, nem
    fürkésztük a másik arcát, és nem kértük meg, hogy ne szóljon senkinek.
    Gondolatban befestettük vidám színekre a géppuska himlőhelyes házak
    szürkésbarna falát, és elhittük, hogy egyszer minden kék
    lesz, meg piros, meg sárga.
    És sose égtünk le a napon, mert a nap is szeretett minket.
    Mikor kezdődött?
    Mikor tanultuk meg, hogy árt a nap, hogy védekezni kell
    ellene napszemüveggel meg napolajjal?
    Mióta lessük egymást gyanakodva, és megyünk haza
    egymástól szédelegve a félelemtől?
    Mióta vagyunk elárulhatóak?
    Mert most szeretünk ám aludni, és szeretünk hallgatni,
    és már nem is fontos, hogy elfelejtünk valamit.
    És morgunk, ha vidám színeket kennek a házfalakra, mert
    kerülgetni kell a malteros ládákat.
    Kávéházakban ülünk egyedül, mert félünk ismerősünkhöz odamenni.
    Idegenek ülnek le mellénk, magányos madárijesztők,
    akik egy kávéért elmondják az életüket, ami olyan egyforma,
    mint amilyenek mi leszünk nemsokára,
    de bennünket sem érdekel, mert már nem fontos más karikás szemű egyedülléte.
    Ilyenkor elmegyünk.
    Ilyenkor egy másik helyen ülünk le, és minden ugyanaz.
    A szerelemről ironikus mosollyal beszélünk,
    és folyton arról beszélünk, pedig nincs is
    szerelem, csak valami sivár pótlék, két másnemű
    reménytelen összeborulása egy alig világított szobában, ahol
    ha akarnánk se találnák meg egymást, de nem is akarják.
    És úgy meghízott a lelkünk, hogy a mérleg ijedten
    felszisszen, ha ráállunk, és ezt a kövér lelket mindig kiöntjük,
    és mégis mindig csak több lesz.
    Igen és nem helyett azt mondjuk, hogy mégis,
    meg hogy tulajdonképpen, meg hogy talán fontolóra kéne venni.
    s ha zenét hallgatunk egyedül tesszük,
    mert ilyenkor lelkiismeret furdalásunk van,
    emlékezünk és szégyelljük magunkat.
    És ha egyedül vagyunk, nem merjük megfogni egymás kezét,
    csak derekát. És ha keresünk valamit, az az akolmeleg.
    Már nem nagy az igényünk pénz és lakás és emberek, akiktől
    nem félünk és csodálkozunk,
    hogy összezsugorodott igényeinket nehezebb kielégíteni,
    mint napevő mohóságunkat.
    És egyes szám első személyben beszélünk mindig,
    a többesszámot mintha elfelejtettük volna.
    És mégis féltem az életem,
    pedig a tág világ olyan szűk lett, mint egy kaloda.

2 visszakövetés / visszajelzés

  1. Így vesztettem el a tüntetés-szüzességemet | Eszter's Offtopic
  2. Miért hisznek ennyien az összeesküvés-elméletekben? | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: