Aktuális

Miért jár több tisztelet, mint ami az alap?

“Az pont nem érdekel, hogy hatvannégy éves vagy, a kor nem érdem, hanem állapot. A hozzáállásod alapján sem érettnek, sem bölcsnek nem tűnsz” – írta a minap egy huszonkét éves lány egy hatvannégy éves férfinek a Facebookon. Nem tudom, milyen viszonyban voltak egymással, egy ismerősöm posztja alatt bontakozott ki az élénk vita, amelyben a férfi a mögötte álló évek tapasztalatára vezette vissza azt, hogy neki bizony – bármit is mondjon vitapartnere – csak igaza lehet.

Be kellett látnom, hogy a lány valóban intelligensebben érvel, mégsem tetszett a kommunikációja. Eltűnődtem: talán túlzottan is tisztelem a kort, mert tekintélyt képvisel a szememben? Hiszen a lánynak igaza van, a mögöttünk lévő évek száma nem legitimizál sem világnézetet, sem rendet. Akkor meg mi a helyzet, tán csak nem a szocializációm felülvizsgálatlan mellékterméke, hogy hajlamos vagyok nagyobb tiszteletet adni az idősebbnek, függetlenül attól, amit az állít? A kérdés természetesen adta magát: mi is az, amit én tisztelek?

Az első körben a válasz egyszerű: tisztelek minden élőlényt, és igyekszem ennek megfelelően viselkedni. Ha az emberekre szűkítjük a kört, világos: mindenkinek jár az alapvető tisztelet, kortól, nemtől, státusztól, nemzetiségtől, vallástól, pozíciótól, végzettségtől, vagyoni helyzettől, elért eredményektől, családi állapottól függetlenül. De kinek jár – ösztönösen, akaratlanul – egy kicsivel több tisztelet, mint a többieknek? Ez talán a szocializációnktól, talán a világnézetünktől függ? Helyes dolog vajon bárkit is kiemelni a tömegből tiszteletünk fényével, vagy ez egy rossz berögződés, ami falat emel ember és ember közé, s mint ilyen, az egyenlőtlenségek táptalaja?

Azzal kezdek, hogy mi nem hoz több tiszteletet nálam, csak úgy, önmagáért. Nem tisztelek például senkit jobban az iskolai végzettsége miatt, pedig gyakran hallom, ahogy mások sóhajtanak: “öt diplomája van, mégsem talál állást” , mintha egy darab papír egyenlő volna a kompetenciával: ez az egész többet mond a lehetőségekről és az ambíciók irányultságáról, mint a tényleges tudásról. Ezután jön általában az “egyetemi professzor, mégis közvetlen ember” és az “én kisember vagyok, érettségim sincs”, mintha mindez a legcsekélyebb mértékben is összefüggne az intellektuális képességekkel és a – még ennél is fontosabb – mentális muníció milyenségével. Hiába, a tisztelet a papírnak több évszázados fétis.

Nem hat meg különösebben a hierarchikus rendben elfoglalt hely sem: nem gondolom, hogy a bíboros törvényszerűen otthonosabban mozog a teológiában, mint az esperes (vagy akár a takarító, ugye), és nem pirulok bele, ha a vezérigazgató mellé kell mászni az asztalra tánc közben egy céges bulin. A hierarchikus rend egyszerű szükségszerűség, aminek gyakorlati haszna van (le vannak osztva a feladatok, és jó esetben a kompetencia és tapasztalat adja a táptalajt bizonyos pozícióknak), egy egészséges szettingben pedig a piramis csúcsa nem elsősorban előjogokkal, hanem inkább plusz felelősségekkel jár. Amikor ez megdől, akkor a rendszer előbb-utóbb összeomlik, és ez így törvényszerű.

A vagyoni helyzet pedig aztán teljesen hidegen hagy: sem irigységet, sem tiszteletet nem érzek, ha valaki tízszer annyit keres, mint én, akár ugyanannyi munkával. Egyszerű tény számomra mindez, ami semmilyen értelemben nem módosít az attitűdömön. Úgy érzem, teljesen rendben vagyok a pénzzel, abszolút bőségtudattal élek, így a mások vagyonnal kapcsolatos megélései egyáltalán nem hatnak rám. A szíjjártórogánféléktől sem sajnálom a bő pénzt, csupán a dolog tisztázatlansága kavarja fel az igazságérzetemet.

És a kor, ha már szóba került? Kicsit árnyaltabb itt a kép, és talán azért, mert magamból indulok ki: a világnézetem az elmúlt 15 évben gyakorlatilag nem változott, de tény, hogy az évek során sokan finomodott a rálátásom a dolgokra. Nem tudom elképzelni, hogy ne ez így lenne másoknál is, hiszen a tapasztalatok törvényszerűen felülírják az elveket: nem véletlen, hogy a tíz-tizenkét évvel fiatalabb ismerőseim szinte mind vaskalaposabbak, radikálisabbak, kompromisszummentesebbek és előítéletesebbek nálam, bármiről is legyen szó. Még az ideák birodalmában élnek, tökéletes erkölcsi kódexeik vannak, és fogalmuk sincs, hogy mi minden teszi színesebbé a valóságot: ez a megértés és elfogadás általában – ha nem is törvényszerűen, és erről most épp a decemberi Üzlet és Pszichológiában írok – a korral szokott megérkezni. Ezért aztán ösztönösen feltételezem, hogy az, aki többet tapasztalt nálam a világból, nyilván a megértés magasabb fokán áll… holott erre egyáltalán nincs garancia, sőt.

Hasonló a helyzet a családosokkal is. Józan ésszel tudom, hogy egy jó részük teljesen esetleges módon, társadalmi elvárásból, menekülésből vagy önös érdekek miatt alapított családot, mégis tiszteletre kényszerít a nagyobb felelősség és a lemondás, amellyel a több ember eltartása, ellátása jár. Persze simán lehet, hogy ezt egyszerűen misztifikálom, mert rájuk viszont már irigy vagyok, epekövesen irigy, hiszen nem saját döntésemből nem vagyok nagy család úrnője, hanem így alakult eddig az életem. Érdekes ellentmondás, hogy a társadalom a lózungok szintjén evidenciaként kezeli a családapák és családanyák tiszteletét, de ez a tisztelet – különösen a nők esetében – kevéssé helyezhető át időbe és térbe, forintosítható formában.

Végül, de nem utolsó sorban, elérkeztünk kiemelt tiszteletem utolsó tárgyához, a produktumhoz, a teljesítményhez, az eredményhez. Visszás dolog ezt is tisztelni, nem? Elvégre a tehetség nem tudatos, evilági döntés dolga, ahogyan a lehetőség sem, amely a tehetséget a magasba emeli: bizonyos fizikai adottságokkal könnyebb talán világelső utramaratonistának lenni, mint más adottságok híján naponta elmenni dolgozni és mosolyogni, mint ahogy mondjuk Holzleiter Fanni teszi. Talán nem is jól mondom, mert meglehet, hogy nem is magát az elért eredményt tisztelem, hanem az utat, ami addig vezetett. Lehetséges, hogy ez a kulcsa mindennek: talán semmilyen tény vagy körülmény nem érdemel önmagában az alapvető emberi tiszteleten túlmutató figyelmet, hanem a kontextus az, ami értékessé teszi?

Igen, azt hiszem, ez lesz a kulcs: a tény és a körülmény helyett az alázat és méltóság érdemli az extra tiszteletet, amellyel az ember mindazt kezeli, ami a rendelkezésére áll. Mit gondoltok?

Advertisements
Eszter névjegye (824 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

24 hozzászólás Miért jár több tisztelet, mint ami az alap? bejegyzéshez

  1. Én tisztelem a kort is (idősek), a tudást is (professzorok), a teljesítményt is (maratonfutók), de ez nem egy görcsös valami, ami miatt ne lehetne egy kisgyereket is egy bölcs meglátásáért tisztelni, vagy ne lehetnének egy aggastyánnak téveszméi. Azt hiszem, magát az életet tisztelem legjobban, és annak minden megnyilvánulási formáját. A többi pedig színtiszta szocializáció. Tisztelem a professzorokat, mert tudom, mennyi munka, tudás, tanulás áll mögöttük. Általánosságban. Ettől még ha konkrét esetben téved, azt meg fogom mondani, akkor is, ha idős doktordoktorovics ultramaratonista. Nagyon tisztelettudóan.

  2. veragelencser // november 12, 2014 - 00:21 // Válasz

    Nos, nálunk pont van egy vaskalapos megmondom-a-tutit nagymama, és ő mindig mindent jobban tud az életünkkel kapcsolatban. Nem mintha valaha bejött volna neki bármelyik elrettentő jóslat – “Fiam, el fogsz válni!” – azóta is boldog kapcsolatban élnek – de azért minden egyes alkalommal, ha megteheti, osztja az észt.

    Már gyerekkoromban megtanultam közvetlen közelről ily módon, hogy bizony, a kor állapot, és nem érdem. Szörnyű, tudom, neveletlennek tűnök, de megmaradnék én is a fiatal hölgy elvei mellett.

  3. veragelencser // november 12, 2014 - 00:22 // Válasz

    Illetve azt vettem észre, hogy általában az követeli alanyi jogon a tiszteletet, aki másokat nem tisztel.

    • Igen, de ugyanakkor meg alanyi jogon mindenkinek jár egyfajta tisztelet. Csak az a kérdés, hogy azon felül van-e olyan, akinek jár még valami, bónuszként. Ha követeli, akkor nyilván nem… :D

      • veragelencser // november 12, 2014 - 16:42 // Válasz

        No igen, de ezeknek az embereknek a többsége úgy áll hozzá, hogy neki jár a tisztelet, másnak pedig nem. Egyébként csomó esetben tapasztalom, hogy ez generációs szakadék valójában.

        Csomó esetben megdöbbenek rajta, hogy ők engem, mint embert, nem tisztelnek, de ők ugyanezt követelik. Nem értem egyébként a logikát, nyilván nincs mögötte, kompenzáció, ha már nem vagyok fiatal, nem értem el semmit, legalább a korom okán tiszteljenek.

        Volt idő, amikor tiszteletet érdemelt az, aki túlélte a többieket, bölcsebb volt, mert máskülönben nem sikerült volna kihúznia addig a korig, sőt, az idősek többsége nem funkció nélküli létben tengődött, hanem azért, hogy a tudást átörökítse, pl természeti népeknél.

        Ma azért – ha nem jön közbe valami szörnyűség – azért bőven elél az ember különösebb erőfeszítés nélkül akár 70 évet is, errefelé, ahol azért ismerjük a fertőtlenítő szereket meg a társadalombiztosítást.. (Persze ez nemenként korrelál.)

  4. Elgondolkoztattál, ugyanis korábban azt hittem van véleményem (lásd fiatal lány), de rájöttem, nincs.

    Azért jó lenne definiálni hogy mi az a tisztelet. És nem tudom. Ilyenkor elkezdem bontogatni a szavakat (tisztelet->tisztel=>tiszt) de így sem jutok sokra. Szóval mit is jelent? A tiszt szóból következtetve nekem ellenérzéseim támadnak, mert kb. azt jelenti hogy elfogadni hogy más magasabb rangú valami miatt – és nem vèletlenül van ahol, és tudomásul venni. Ez nekem meg soha nem megy :) Lehet szinonima szótárban kéne még kutakodni, jó érzés lenne azt látni hogy félreértettem.

    Aztán ezután mit jelent az, hogy tiszteletben tartani? Úgy érzem a hasonlóság csak látszólagos nyelvtanilag.

    • Ja, és a tiszteletnek, a tiszteletben tartáshoz van köze a tisztességhez? És a tisztasághoz? :D

      • Én abban bízom, hogy tisztelet = tiszta élet, tiszta lét. :) De ez csak most ugrott be, eredetileg nem gondolkoztam a szó jelentésén.

        A hétvégén amúgy nagyon szépet hallottam: a “lét” ellentéte nem más, mint a “tél”. Mert a tél = fordított lét, nemlét, a természet és a színek visszavonulása. Ugye? :)

    • Én is ezzel kezdtem volna. Mi az a tisztelet?!
      Szerintem itt két dolog mosódik össze.

      1. Mit érez a tisztelő a tisztelttel kapcsolatban.
      2. Hogyan viselkedik a tisztelő a tisztelttel.

      A kettő persze összefügghet.
      A probléma ott van ugye, hogy amikor arról beszélünk, hogy a tisztelet jár, vagy amikor valaki elvárja a tiszteletet, akkor ott elsősorban viselkedésről beszélünk. Persze sokszor ez sem elég, mert a cselekedetek lehetnek üresek, és ez gyakran érződik, és sok esetben megkövetelik a tisztelet érzését is! (Bármit is jelentsen tiszteletet érezni).

      De ez meg ugyanaz a konfliktus, mint például a hit kérdése egyes vallásoknál, ahol az egyén felelőssége az, ha nem hisz. Őrület!

      Hasznosabb lenne elvárt viselkedésről beszélni. Nem azért, mert jár, hanem mert az interperszonális protokollok kiszámíthatóbbá, egyszerűbbé, biztonságosabbá teszik a mindennapok interakcióit. (Túlszabályozni se jó.) Köszönések, tegezés/magázás, tabuk, stb. Ezek léteznek amúgy íratlan szabályokként, csak nem nagyon tanítja senki, ezért sok a zavar a fejekben.

      Ha meg az zavar, ahogy mások éreznek irántad, akkor rajtad áll, hogy mennyire éri meg neked küzdeni azért, hogy az megváltozzon. Ha valaki nem szeret téged, és ez érződik, de nem akarsz tenni ellene, akkor a te érzelmi stabilitásodon/érettségeden múlik, hogy ez megvisel-e.

  5. Remek írás! Attól is jó nekem, hogy korbejartad a kerdest tobb oldalról úgy, hogy nem húzod el a saját véleményeddel egyik irányba sem az embert. Elolvasok jópár cikket, blogbejegyzest. Amikor a végére érek egy írásnak, akkor marad az a végére, hogy tudok e azonosulni azzal amit a cikk írója gondol, sugall, hisz … vagy nem. Most pedig azt érzem, hogy olyan érdekes szempontokat kaptam, hogy át kell gondolnom ezt a kérdést és megvizsgálni a hiedelmeimet. ríszpekt :) !

    • Köszönöm, mindig a gondolatébresztés a cél. Én is akkor gondolkozom, amikor írok: segít megvilágítani a dolgokat. Utána pedig mindig jön sok érdekes komment, amiből tanulok.

  6. Tücsi Soulleader // november 12, 2014 - 07:28 // Válasz

    Én mindenkit tisztelek, akkor is, ha nincs tisztelhető tartalma, de ha valaki velem szemben tiszteletlen, akkor kiírom a történetemből…levegő kategória. Bennem nincs mit tisztelni, de ok sincs a tiszteletlenségre…

    • Egyetértek.

      Aki mást nem tisztel, az magát sem. A tapasztalat az, hogy ez sokszor arroganciával próbálja pótolni, ezért kívülről úgy tűnik, mintha éppen, hogy nagyképű lenne. Pedig de.

  7. Azok közé tartozom, akik az alapvetőn túl nem adnak bónusz tiszteletet az idősebbeknek. Talán többel találkoztam, aki leélt bizonyos számú évet, de a rálátása nem sokat finomodott idealista ifjúkora óta. Talán jó pár olyan emberbe botlottam bele, aki elvárta a plusz tiszteletet kizárólag a kora miatt. A teljesítményt viszont azért tisztelem kiemelten, mert a tehetségen túl általában szorgalom és kitartás is szükséges hozzá. Vagy csak én vagyok naiv. :)

    • Szerintem is kell hozzá. Nemrég interjúztam egy felsővezetővel, aki a családi vállalkozásba született, huszonévesen került a csúcsra. Elmondta, hogy szerencsés csillagzat alatt született, de sokat kellett tennie azért, hogy bizonyítsa, nem csak papa-mama ültette a bársonyszékbe. Hálás azért, amit kapott, és úgy gondolja, csak rajta múlik, mit hoz ki mindebből, és ez motiválja. Emiatt nagyon tisztelem. Tényleg egy dolog minden adottság, és egy másik az, hogy mit hozunk ki belőle.

  8. Egyszer anyósom társaságában mondtam a gyerekeimnek, hogy a szüleiknek sem jár csak azért (extra) tisztelet, mert a szüleik. Anyósom kiakadt, hogy jó, azért, mert megszülettek, nem jár, mert ugye nem ők kérték. De azért, mert neveljük, izé, azért jár. Mondtam, hogy túrót, az meg a mi döntésünkből fakadó felelősségünk, a minimum. Hát nem állítom, hogy egyetértettünk, de a gyerekek felé továbbra is ezt képviselem. Nekem ugyanaz a tisztelet jár tőlük, ami nekik is tőlem, semmi több.
    Más kérdés, hogy csomó dologban nálam a döntés joga, mert egyrészt sokkal többet tudok, messzebbre látok, mint ők (korlátok, következmények, stb.), másrészt gyakran racionálisabb döntéseket hozok (ez sem tiszteletreméltó, egyszerűen felnőtt vagyok, életkori sajátosság), ráadásul a döntések következményeit is jellemzően én viselem (elsősorban anyagi értelemben).

    • Ez nagyon érdekes, mert ez az a felelősség, amivel nem mindenki tud élni: vagy eleve nem is vállal felelősséget, vagy önös érdekek motiválják abban is, esetleg a kettő elegye. Ezért én tisztelem azt, aki tett annyi munkát az önismeretébe, hogy megtalálja az egyensúlyt ezen a területen is. Talán a szülő önmagában véve nem érdemel extra tisztelet-pontokat, de a szülő, aki figyel a gyerekére, mégsem manipulálja, már riszpekt-gombos.

      • Szerintem meg említésre sem méltó minimum ;) Na jó, talán egy külső szemlélőtől, én is tisztelem azt, ha más így bánik a gyerekével. De szerintem a gyerektől nem jár ezért külön tisztelet, ennek kellene alapnak lennie.

  9. Számomra – az alapvető emberi tiszteleten túl – mindenki érdemel egy kicsi többletet, aki kicsit többet hozzátesz. Lehet sportoló: tisztelem és becsülöm az áldozatot, a kitartást. Lehet egyetemi vagy általános iskolai tanár, aki nem kötelességként, hanem hivatástudattal és szeretettel ad át értéket egy jövő nemzedéknek, én becsülöm. Lehet gazdag, ha valami olyan ötlettel és a mellette való hittel és munkával érte ezt el, ami átlagon felüli. Én felnézek rá ezért. Lehet egyszerűen idős vagy fiatal is, ha megoszt olyan tapasztalatot, ami másoknak hasznára válik. Tanulok tőle. Lehet újságíró is, aki szenvedéllyel meri vállalni a gondolatait és értéket ad át, úgyhogy Eszter, én téged is tisztellek. :) Ezért azt is gondolom, hogy a tisztelet nemcsak általánosan kinyilvánítható igazság, hanem ízlésbeli, időszakos fogalom is. Nekem legtöbbször tetszenek az írásaid, másnak lehet, hogy nem és nemhogy tiszteletet, érdeklődést sem tanúsítanak.
    Jó, ha az elismeréssel jár, ha valaki olyat tud, amit kevesen.
    Így szerintem tiszteletet érdemelhet csupán egy tett is, akkor is, ha az élet más területein ugyanazon személy már nem annyira spiller – persze itt akár gyorsan felül is írhat egy kiváló teljesítményt egy rossz cselekedet (gondoljunk csak a drog termesztő birkózóra). De ha csak egyébként átlagos, és egyetlen egy dologban, egyetlen egyszer valami kiválót tett vagy hozott létre az teljesen rendben van. Ha számomra kiemelkedő vagy példamutató, megérdemli, hogy megdicsérjem és valamiféle tisztelettel adózzak előtte.
    Így a tisztelet a mindennapok velejárója is. Kölcsönös szeretet-megnyilvánulás, elismerés, nem érzem hogy ezt a szót csak valamiféle túlmisztifikált bónusz-értelemben lehet használni.
    A fentiek számomra mind bónusszal járnak. Viszont általánosságban már sosem érdemelnek extrát: ha valaki csak abba a körbe tartozik, mondjuk sportol, tanít, gazdag, öreg, önmagában még csak egy “kaszt” és nem érdem, így csak annyi tisztelet érdemel, mint bárki más, bármelyik körből.

    Még egy gondolat a szavak boncolgatásához. A tiszteletet általában így fejezzük ki: tiszteletet érdemel. Tehát a tisztelet inkább valamiféle érdem? Lehet egy érdemet csupán eltöltött idővel megkapni vagy inkább tettekkel és megnyilvánulásokkal?

    • Ez egy nagyon jó hozzászólás, köszönöm! :)

      Igen, tettekkel, megnyilvánulásokkal lehet kiérdemelni a tiszteletet, ami gyárilag, von Haus aus van, az ehhez nem elég. A tehetség nem elég, az alázatos szolgálat, a kemény munka, amivel a tehetség párosul, már igen.

  10. Hát, nekünk magyaroknak például kijár a tisztelet: http://www.youtube.com/watch?v=Mc_uOVkaLfM

    (Bocs, ebben a pillanatban nem tudok ennél komolyabb hozzászólást produkálni, pedig jó téma!)

    • Ne is mondd, nekem végig a Tiszteletet a magyaroknak! kampány járt az eszemben, akárhányszor leírtam a szót. Korrumpálta a szót a kormány! És nem csak azt.

  11. Érdekes cikk, mint mindig :) Leginkább az első bekezdésben felvázolt konfliktus mozgatta meg a fantáziámat. Ugyanis nekem úgy tűnt, hogy a szituációban szereplő úr nem a tiszteletet várta el, hanem egész egyszerűen a szavai megkérdőjelezhetetlenségét. És ez rohadtul bosszant, mert abszolút tévesen definiálja a tisztelet fogalmát. Olyan, mintha a tisztelet egyenlő lenne a vak egyetértéssel, az önálló vélemény hiányával, mintha egy ellenvéleményt nem lehetne tisztelettudóan és igényesen közölni. Pedig lehet, sőt, szerintem az is lehet a tisztelet kimutatásának eszköze, hiszem “megtisztelem” az illetőt a véleményemmel :) Így szerintem a lány reakciója teljesen jogos. Továbbá személyes tapasztalat alapján mondhatom, hogy a “kor állapot és nem érdem” hangoztatóiban is (többnyire) megvan az általad is említett extra tisztelet idősebb embertársaik iránt, csak éppen akkor és ott az aktuális (idősebb) vitapartnerrel szemben tűnt el a kor tisztelete. Alapból úgy vagyunk szocializálva, hogy bizonyos emberek véleményére adni kell, vagy legalább is érdemes, és tény, ideális esetben a kor együtt jár egy bizonyos szintű tapasztalattal, kifinomultsággal, rálátással (ahogy- hiába “csak” papír- egy többdiplomás embertől is elvárjuk, hogy ne legyen segghülye.) De gyakran mégsem, és ilyenkor nagyot lehet ám puffanni. Retek érzés, amikor ilyen olyan okkal megadom valakinek az extra tiszteletet, majd rájövök, hogy tulajdonképpen még az alapot is mérsékelten érdemli meg (vagy sehogy se, de itt már közbe játszik az is, hogy jórészt magam miatt tisztelek másokat, hiszen a bunkósággal magamat is minősítem.) Nyilván ilyen helyzetben is át lehet esni a ló túlsó oldalára és a “kor csak egy szám”kezdetű klasszikussal érvelni minden egyes helyzetben- gyakran durván és támadón-, amikor valaki a mögötte álló évekre hivatkozik. Szóval részemről most már nem tisztelek extrán senkit se ismeretlenül, az alap nyilván megvan, ahogy a kedvesség is, hiszen csak azt várhatom el mástól, amire én is képes vagyok. Ellenben egy bizonyos szintű ismeretség után, ha úgy látom, hogy valaki méltó az extrára is, nagyon lelkesen tudok ám tisztelni!

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: