A romantikus gesztusnak álcázott manipuláció
Mostanában újra és újra ráébredek, hogy nem vagyok egy romantikus alkat. Legalábbis viszolygok a legtöbb dologtól, amit a társadalom meghatónak, inspirálónak, netán csodálatos gesztusnak nevez. A hét hírei következnek…
Akinek nem elég három zsák ájfón sem…
Kínai kiscsóka két éven át spórol, hogy 99 iPhone-t vásárolhasson, majd a dobozokból épített szívecske közepén, egy parkolóban, kamerák előtt kéri meg szíve hölgyének a kezét, aki természetesen nemet mond. Bárcsak kiderülne, hogy hoax, iPhone-reklám (válaszd az újabbat, ha jót akarsz), de sajnos nem… És még csak nem is ez a fő baj, hanem a téma tálalása, miszerint ez egy romantikus gesztus, a nő pedig egy érzéketlen, felfuvalkodott hólyag a viselkedése alapján. It is wrong on so many different levels.
1. A nyilvános lánykéréstől émelyeg a gyomrom.
A házasság nem show-műsor, amihez tapsolni kell, épp elég szánalmas az egész esküvő-biznisz, amelynek keretében milliókat áldoz az ifjú pár (családja) a hetedhét országra szólóra, nem ritkán mélyebb mögöttes tartalom nélkül. Az, hogy együtt akarjuk leélni az életünket, nem random vadidegenek ügye, márpedig a nyilvánosság megöli az intimitást, és nyomást gyakorol a nőre (nyugodtan nevezhetjük érzelmi zsarolásnak, mert az). És nem, ez nem az a kategória, amikor szeretnénk megosztani másokkal is az örömünket, mert amikor én erről a párom helyett is döntök, máris sarokba szorítottam.
2. A másik ember szerelmét, szeretetét, tiszteletét… nem lehet megvenni kilóra.
Abszurd, hogy a fél internet úgy tálalja az ügyet, hogy a nőnek még ez az áldozat sem volt elég (azt se tudja, mit csináljon jódógában, biztos jól el lett kapatva), illetve a fickó nyilván tuti befutó lett volna, ha az újabb iPhone mellett teszi le a voksát, nem is beszélve arról, ha esetleg jobban ki van gyúrva. Nem, öcsém, a nő nem eladó tárgy, amire státuszszimbólumokkal lehet licitálni, és egészséges esetben nem is győzik meg a hasonló próbálkozások. Ha meg igen, akkor pedig ne csodálkozz, hogy egy anyagias ribanc a csajod, aki lecserél, amint fogyásnak indul a pénztárcád. Valamit valamiért.
3. Ha már rongyot rázunk, legalább értelmes dologra költsük a pénzt.
Egy egészséges lelkű ember viszolyog attól, hogy a társa hülyeségekre szór el vagyonokat ahelyett, hogy konstruktív módon kezelné a vagyonát, a fennmaradó összegből pedig fontos ügyeket és/vagy rászoruló embereket támogatna. Milyen szinten lehet már önző, felelőtlen és gyerekes az az ember, aki 99 iPhone-t vásárol, hogy övé legyen a tizenöt perc hírnév??? Menjen pszichológushoz, ha ennyire beteg, ne nálam kopogtasson.
Mert érted érdemes meghalni…
Kajakra, bizonyára az én szívem van kőből, de ötösével osztják meg az ismerősök, hogy milyen mélyen meghatotta őket az alábbi videó, amelyen Jon Jorgenson keresztény motivational speaker mondja el, hogy miért vagy csodálatos:
Nos, szerintem a produkcióval a következő problémák vannak (a nyilvánvaló fordítási hibákon kívül):
1. Agresszív keresztény propaganda, ami aljas, szemét módon a nőiségben esett legmélyebb sebekre épít, hogy minél szélesebb körhöz jusson el.
Nincs bajom egyik vallással sem (a köré épülő hatalmi renddel már annál inkább), de erkölcsileg aggályosnak érzem, amikor úton-útfélen kapacitálnak és térítenek, ráadásul ezt ilyen alávaló, manipulatív eszközökkel teszik. Igen, valószínűleg kevés az olyan ember, aki nem élte még át, hogy nem elég jó, nem elég értékes, nem elég nőies/férfias (mert van férfiverzió is, természetesen), éppen ezért erre építkezve házalni legalább olyan undorító, mint amikor az hálózatépítős ügynök azzal próbál csatlakozásra bírni, hogy a gyerekedet faggatja a legmélyebb vágyairól (“rajzold le, mire vágysz igazán, kicsim: ó, egy ló? anyukádnak most van esélye arra, hogy valóra váltsa az álmodat, ha megrendeli a 75 ezer forintos kezdő csomagot, és megadja tíz ismerőse telefonszámát”). Ha inspirálni óhajtasz másokat a hiteddel, mondd el a saját történetedet, áss le a legmélyéig, vállald magad, ne játssz olcsó szólamokat a másik sebein a cél érdekében.
2. Bődületes közhelyekkel van tele az anyag, amiknek semmi, de semmi közük nincs a valódi, őszinte emberi érzelmekhez.
Végtelenül szomorú és üres az a világ, ahol a teátrálisan kamerákba ordított klisék könnyeket csalnak az emberek szemébe. Hé, ezek csak szavak, tettek nélkül. Hé, ez elképesztően középszerű színészi teljesítmény, a manipuláció szándékával. Hé, ezt nem miattad, hanem saját magáért mondja, ez egyszerű önigazolás. Nem hiszem el, hogy ezt nem veszik észre a lelkes megosztók, lájkolók és kommentelők. Belefacsarodik a szívem, ha elképzelem, hogy milyen érzelmileg sivár közegben élhet és működhet az az ember, akit meghat egy rossz, manipulatív színpadi produkció. Szeretném az ilyen embert megölelni, és magamban közben elmorzsolok gyorsan egy imát, hogy találkozzon az őszinte, igazi érzelmekkel, amelyeknek a fényében viszolyogni fog majd az öncélú giccstől, az ezüst papírba csomagolt felszínes hazugságtól.
3. Annyira idegesítően szar a zene, hogy az alkotót két hónap kényszermunkára ítélném nálam, takarítással (amikor nem vagyok otthon).
Jó, ez nyilván ízlés dolga, de nem bírtam ki, hogy ne említsem meg. Én az életben nem fogom megérteni, hogy lehet ilyen muzsikát hallgatni önszántunkból, ezt tényleg büntetni kéne.
Mindent egybevetve, asszem, valóban nem vagyok túl romantikus alkat, de igazából nem is bánom.
Eszter's Offtopic 
Na, hogy az esküvőbizniszről mi a véleményem… az nagyjából egyezik a tiéddel. Sok tucat ájfón? Hát persze, azzal teljesen ki vagyok segítve. Egyszerre mind a sok tucat fülemmel tudok telefonálni, az élmények netovábbja, itt a kezem, mondjuk a tizenharmadik, vidd. A szubjektív verzióm pedig: mindamellett, hogy passzolunk egymáshoz, mint borsó meg a héja, még az én kis nyomorult életemben is légy partner, ahogy én a tiédben, aztán fussunk be az anyakönyvvezetőhöz a ropogósra vasalt ünneplőnkben, írjuk alá, és éljünk együtt holtunkig. Ja, egy dologra áldoznék pénzt: a fotósra, aki ezt mind a maga egyszerűségében megörökíti, hogy az unokáknak is lehessen mutogatni, akik ha lesznek… Másra nem, de én ezek szerint tényleg nem vagyok egy romantikus fajzat.
A “keresztény motivational speaker”-rel, mint olyannal, önmagában nem tudok mit kezdeni.
Ja, amikor a legfontosabb, hogy a szalvétatartó színe harmonizáljon a csokorral, aztán fél év múlva válnak. :P
Keresztény motivational speaker: igen, erre mondják azt, hogy örülök, hogy szép nagy péniszed van, de nem engem nem érdekel, ha pedig megpróbálod lenyomni a gyerekem torkán, agyonverlek. Szóval legyen ő akármilyen vallás elkötelezett híve, de ne akarjon már engem is rávenni ugyanerre, na. :)
Azt figyelitek a képen, hogy a marhára romantikus leánykérés (szinte) MINDEN szemlélőjének kamerával az ifjú párra irányított mobilon van a szeme? Talán egy tekintet nem irányul magára az eseményre. A rohadék fotó (hű de romantikus) fontosabb, mint átélni a pillanatot.
Ez amúgy nagyon gyakori jelenség: van, aki a nyaralástól a szülésen át a temetésig mindent a kameralyukon keresztül lát csak. :(
Igen, így van, egyre többen megosztanak, ahelyett, hogy élnének. Ez egyébként Japánban indult, még az internet-kor előtt, tudjátok, minden japánnak kamera a nyakában, ami hagyján, de a szeme előtt. Meg fotó Mona Lisával, de a kép csak épp felismerhető, látszani nem látszik, a lényeg, hogy Hirosaka Mutamuri ott járt. Tudom, általánosítás.
Utálom ezt a jelenséget…
Megértem, én sem pozitív példaként emeltem ki ;)
Akik szerint a két példa közül bármelyik romantikus, az lelkileg komoly egyensúlyhiányban szenved.
99 ájfón? WTF? Jobb lesz ettől a lánynak (meg úgy együtt)? Erre alapozva képzelhető el a hosszú, boldog, egymásra figyelő élet? Akkor miért nem, 18 karátos arany WC-kefe már inkább, gyémánttal díszítve? (Legyen sok örömed benne, töltsön el boldogsággal és a szívem összes irántad érzett gyengédségének tudatával, amikor rátekintesz miközben a sz*omat pucolod a klotyóról, szerelmem! Mert úgyis kizárólag a te dolgod lesz, nem gondolod tán, hogy én ilyen alja, büdös melóval fogok foglalkozni?)
A motivációs: első sorban ezek a “saját közönségnek” szólnak. A hazai pályán persze, hogy mindenki tapsol neki. Persze ha sikerül egy-két új embert beszervezni ezáltal, csak jobb. Van némi tapasztalatom ezen a téren, a családom 8 éves korom óta próbálkozik a kereszténnyé tételemmel. Amikor Amerikában voltam és az unokatesóéknál laktam, ott is több ilyen (ennél azért sokkal színvonalasabb) DVD-t néztek családi-vendégfogadós program gyanánt. Volt köztük egész kellemes, de mindig volt egy-két csúsztatás, amit ha kicsit megszorongatunk, omlott volna össze az egész. De természetesen ezek a nekik nem tűntek fel. A pluszpont, hogy a legtöbb ilyen nagyszerű keresztényről aztán mindig kiderül valami komoly stikli. Egy kis homofóbia itt (jó, erre meg büszkék is, mert ettől érzik magukat igazi kereszténynek… Jézus úgy küldte volna őket a balfenékre, hogy a hajuk is lángolt volna.) egy kis pedofília ott, adócsalás, sikkasztás, megcsalás. Stb.
Mindenesetre alapvetően a már eleve függő-rajongó emberek tovább fanatizálása a cél. Ebben se sok romantikát találok én sem.
Ne is mondd, Coloradóban én is nyomultam szenvedélyes katkó családnál, csak úgy úsztam meg a kötelező, csoportos házasságigszűz-fogadalmat, hogy elbújtam a vécében, mert már tizenhat-tizenhét évesen is ultragáznak tartottam az emberellenes, korlátozó fogadalmakat, meg úgy fogadalmakat általában. De nagyon szépen tudtak szónokolni, és igényes DVD-ik voltak. Az egyik lánynak pár éve volt egy öngyilkossági kísérlete, mert a házasság után sem tudta elveszíteni a szüzességét – ez azért mindent elmond a rendszerről. :(
Á, ezeket Jézus úgy kólintaná fejbe, hogy repülnének kétszáz kilométert.
Nagyon gáznak, léleknyomorítónak tartom ezeket a szüzességi fogadalmakat. Szerintem, ha valakinek ez tényleg fontos, és belülről fakad, akkor úgyis eszerint fog élni és meg fogja ezt tartani, de aki nem, annak ez egy oltári nagy teher, elvárás – a szülők és a közösség részéről, mert nyilván ők nyomják rá ezzel a fiatalokra a saját meggyőződésüket.
Sajnos az is, több áldozata is van a jelenségnek. Ez egy érdekes beszámoló: http://thoughtcatalog.com/samantha-pugsley/2014/08/i-waited-until-my-wedding-night-to-lose-my-virginity-and-i-wish-i-hadnt/
Kristy, a lány, akit én ismertem, jól kifogta: neki vulvodynia, férjének korai magömlés, bónuszként egyikük se maszturbált soha, a problémákon túl pedig a cikkíróhoz hasonlóan képtelenek voltak feldolgozni azt, hogy huszonöt évig tilos volt valami, ami most rögtön jó és áldásos kellene, hogy legyen.
De ott van Nice Jewish Girl is, a blogrollban, ő az ortodox zsidó oldalról viszi ugyanezt, náluk ugye érintés se lehet, nemhogy szex. Ma már 40 éves, és az őrület határán van, még mindig szüzen.
És bár én nem vallási meggyőződésből, hanem idealizmusból voltam jókislány, nyugodtan állíthatom: nem ez az út a boldogsághoz, de nagyon nem.
Az elfojtások, félelmek éppúgy aggasztóak, mint a túlkapások, vagyis a promiszkuitás, ami szintén számos hiányt takar.
Én mondjuk részben azért voltam jó kislány, mert nem bíztam a férfiakban és tartottam tőle, hogy amilyen sebezhető vagyok, egykettőre darabokra szednek, másrészt meg azért, mert rátarti és finnyás voltam, és elhatároztam, hogy várok míg jön valaki, aki normális. Abszolút nem bántam meg, hogy így tettem, de nagyon fontos, hogy saját akaratomból volt ez így, és amikor úgy döntöttem, hogy itt az idő, akkor is saját akaratomból döntöttem, nem a kényszer, vagy a rábeszélés, vagy a megfelelési vágy hajtott. Nekem nagyon sokat számított, hogy érett, felelősségteljes, szabad döntést hoztam, és ez sokban hozzájárult a személyiségfejlődésemhez, és ahhoz is hozzásegített, hogy a későbbiekben boldog és kiteljesedett nemi életet élhessek.
Ezért gondolom azt, hogy minden ilyen külső behatás, nyomás akár ilyen, akár olyan irányba, iszonyú káros, mert pont azt nem élheti meg az illető, hogy a saját teste feletti döntés csak az övé. Ha nyomás vagy bűntudatkeltés van, akkor az ember nem rácsodálkozással és érdeklődéssel szemléli a saját vágyait, hanem félelemmel, soha nem fogja tudni őket se normálisan megélni, se kezelni. Ha állandóan ott vannak az elvárások, hogy ilyennek vagy olyannak kell lenni – szűznek vagy épp bevállalósnak, mert az a menő – akkor nagyon nehéz rájönnie az egyénnek, hogy valójában mit szeretne és kivel…
“A pluszpont, hogy a legtöbb ilyen nagyszerű keresztényről aztán mindig kiderül valami komoly stikli. Egy kis homofóbia itt (jó, erre meg büszkék is, mert ettől érzik magukat igazi kereszténynek… Jézus úgy küldte volna őket a balfenékre, hogy a hajuk is lángolt volna.) egy kis pedofília ott, adócsalás, sikkasztás, megcsalás. Stb. ” – igen, ez kizárólag a keresztényekre, tágabb értelemben pedig a vallásos emberekre jellemző. Elviselhetetlenek! :(
Legyen szó bármely közösségről; ha az ad annyi pluszt a tagjainak, ami miatt érdemesnek találják magukat annak részévé válni, – és nem zavarnak ezzel senkit – már megérte az egész (függetlenül a tagdíjtól). Nem mindenki olyan szabad, önálló, individualista, hogy egyedül is boldoguljon, vannak akik mankóra támaszra szorulnak, . Nagyon sokféle keresztény/zsidó/iszlám közösség létezik, és mind közös abban, hogy valamiféle erkölcsi, etikai alapot minimumot nyújtanak az élethez. Az megint más, hogy ma emögé bújva gusztustalanul, törvénykeznek, marketingeznek…
Eszter cikkében szereplő keresztényreklám szerintem tök rendben volt, a zenét leszámítva. Nem okozott rossz érzést, lelki zsarolást, nem fenyegetett pokolra kerüléssel… egy jó szándékú ötlet, félprofin megvalósítva.
Kisfilmekben, filmekben a zenét leginkább a manipuláció eszközeként használják, hat egy kicsit az érzelmekre, érzékekre. Itt is csak ennyi a funkciója. Anélkül csak annyit látnának az emberek, hogy valaki önkívületi állapotban üvöltözik egy üres színházban.
Igen, de azért lehetne igényesen is válogatni. :)
Elhiszem hogy nem vagy romantikus ha ezt a sztorit sem találod annak. Én személy szerint kb. ott kapnék szívrohamot örömömben:
“There was a time I loved to do romantic things, and I quite liked it. I had a girlfriend at university, she studied French and Italian, we were dating for some time, and her study included living and working in Paris for 6 month. She asked me to go to Paris on the weekend with her and help to settle down. I told her that I couldn’t because I had a very important audition which I couldn’t shift. To tell the truth my movie career was depended on this audition at that moment. I was told to go there on Saturday evening and if I didn’t show up I would have never get another chance. On Saturday I was on my way to the studio but I turned around in the last moment, went to King’s Cross, took the “Eurostar” and darted to Paris. Of course, I decided to come as a surprise and while riding the train I stayed connected with her friend. At last I was in Paris and by her friend’s tip off I found them in the Luxembourg Gardens where they were buying an ice cream…My girlfriend was standing in front of a stand with different flavours of ice cream and couldn’t decide which one to choose. I came, stood behind her and gently whispered: “It’s a hard choice, isn’t it?” There was more sense and irony for me in this phrase that might have seemed at first sight. My deed was even too romantic as my girlfriend had almost fainted from fear. Since then I’ve become more careful in romantic actions. Who knows how my career would have formed if I had gone to that audition?”
Ez egyfelől naaaagyon aranyos, mert itt valódi lemondással támasztotta alá a szerelmét a fickó, vagyis nem csak dumált, hanem áldozatot is hozott – ez tehát nem a másik megvásárlásának szándéka érzelmi manipuláció árán, hanem egy szép vállalás. Megmondom őszintén, hogy azt viszont nem értem, miért nem lehetett megbeszélni a csajjal, hogy csáó, ma fontos meghallgatáson vagyok, de holnap röpülök hozzád azonnal. Nem hiszem, hogy bármi is múlt volna azon az egy-két napon, akkor viszont legalább a fickó nem törné az agyát azon élete végéig, hogy mi lett volna, ha elmegy a meghallgatásra. A sztori üzenete tehát azért sztem visszás, azt súgja, hogy a szerelemért fel kell adni az álmainkat, márpedig szerintem ez nem helyes következtetés: ha szeretem a másikat, elfogadom, hogy álmai vannak, és türelmesen mellette állok, megadom neki a lehetőséget a kiteljesedésre. Ne feledjük, a csaj csak hat hónapra ment Párizsba, tehát ha a srácot a meghallgatás az anyaországban tartja egy időre, akkor sem kell örökre elválniuk. Miért ne bírnánk ki ezt a kis időt külön, ha szeretjük egymást? Közben még találkozhatunk, akár a meghallgatás utáni napon is. :) Szóval: kedves sztori, de. :)
Egyébként a “lemondta érted a…”-dolog rengeteg párkapcsolat, házasság rákfenéje. Lemondani karrierről, vagyonról, álmokról, tervekről, célokról, lehetőségekről, mert a másik azt várja, vagy azt hisszük, hogy azt várja, illetve hát elvakít a szerelem. Aztán öt, tíz, tizenöt, húsz… évvel később meg sírni, hogy én a Jóska/Julcsi miatt mondtam le életem nagy lehetőségéről, és közben meg belecsömörleni a keserűségbe… Kinek jó ez?
Az az igazság, hogy nyilván prioritásokat kell állítani: ha pl. mindkettőnk karrierje tartósan (!) egy-egy országhoz köt minket, akkor az egyikünknek valóban le kell mondania a dologról, ha együtt akarunk maradni. Ez tény, egy fenékkel két lovon nem lehet ülni. Máskor az időbeosztás hozza ezt: napi 16 óra munka mellett pl. nem lehet családban működni, le kell tenni a munka egy részét, bármekkora cél is álljon az ember előtt, VAGY pedig el kell fogadni, hogy az egészség tönkremegy, a család boldogtalan. Mindkettő nem megy, mert a nap még mindig csak 24 órából áll.
A legtöbb esetben viszont nincs szükség ilyen drasztikus vállalásra: mindkét ember megélheti az álmait, kiteljesedhet a maga útján, csak egyszerűen együttműködésre, kompromisszumra, odafigyelésre és türelemre van szükség. Én elmehetek hat hónapra Párizsba, ő elmehet a meghallgatásra és elfogadhatja a kínálkozó lehetőséget, és akkor még nagyon sok szép, emlékezetes, fontos élményünk lesz együtt, megbánások és mardosó “de mi lett volna, ha…”-kérdések nélkül. Csak hát, türelem, ugye… kinek erénye ez az azonnali, látványos gratifikáció korában?
A “srác” eléggé ismert színész azóta és nagyon tehetséges is és a “vajon mi lett volna” sztem pont nem arról szól hogy ő feladott valamit, mert most nagyon jó neki. Szerintem sokkal inkább rosszul eshetett neki hogy a csaj megijedt, de mindegy. :D Nem hiszem hogy ne beszélték volna meg, hogy oké most nem, majd jövő hétvégén, csak ő akkor úgy döntött hogy jobban szereti a lányt mint amennyire az a meghallgatás fontos neki. Ennyi.
Ha valaki tehetséges és kitartó, nyilván nem csak egy nagy lehetősége van az életben, hanem lesz előbb-utóbb másik is, ez tény. A fontos az, hogy senki ne érezze úgy, hogy az álmáról kell lemondania a szerelem érdekében. Mert hiszen mi a fontosabb a számomra? Az, hogy egy idegen országban, a beköltözéskor mellettem legyen a legfőbb támaszom, vagy az, hogy ez az ember – akit én szeretek – boldog és elégedett legyen mellettem, és kiteljesedhessen? Nem mondom, hogy nem fontos az előbbi, de sokkal fontosabb az utóbbi. És ha ahhoz az kell, hogy ott legyen a meghallgatáson/éljen az adott lehetőséggel, akkor én mellé fogok állni ebben, és maximálisan támogatom akkor is, ha ez azzal jár, hogy egyedül kell kipakolnom a bőröndből, és nem tudom kivel megosztani az első vacsorámat idegenben. És szorítok neki, és büszke vagyok rá, és erős vagyok érte.
Ami tiszteletreméltó a történetben, az persze az, amikor az ember azt mondja, hogy se a pénz, se a siker nem ér semmit, ha nincs kivel megosztanom, tehát az emberi kapcsolatok fontosabbak egy szerződésnél. Ez valóban így van, de ez nem jelenti azt, hogy életünk minden percében döntést kell hoznunk, hogy a karriert vagy a szerelmet válasszuk-e. Szóval én azt mondom, hogy menjen el mindenki a meghallgatására, aztán jöjjön szépen egy nagy csokor vadvirággal, egy szép verssel és egy csomag óvsze… na jó, csak vicceltem!
Amúgy még az életben nem hallottam erről a Tom Hiddleston gyerekről, de most rákerestem. :) Mindent értek. :)
aww honnan tudtad? :D direkt nem írtam oda hogy ő volt. :D
Uhh, ezek, amiket itt felsoroltál, nem romantikus gesztusok, hanem giccsesek. Az ájfónos sztoriról már korábban olvastam, ez szerintem olyan, mint az óriásmolinós eset, meg a lánykérés a Balázs-show-ban: az illető személyről szól, nem a társáról, és abszolút érzelmi zsarolás jellege van. Nagyon sivár érzelmi világgal rendelkezhet, aki ilyesmit csinál, nem is tudom, mi lehet a fejében. Azt gondolja talán, hogy ettől szerethetőbb lesz, vagy arra épít, hogy ha ekkora felhajtást csinál, akkor a másiknak nem lesz képe nemet mondani, főleg olyan sok ember előtt? Borzadok a nyilvános lánykérés gondolatától, meg a felesleges pénzkidobástól is, sőt ostobaságnak tartom a már-már vallásos rajongásba forduló márkamániát is, ezért aztán teljesen megértem, hogy a lány nem ment hozzá az ájfónos sráchoz. Ki a fene megy hozzá valakihez, aki ennyire felelőtlen, hogy ilyen baromságra költi el a pénzét? Amúgy nem tudom megérteni, hogy végül is mi volt a lényege az egésznek: azt a szívet virágokból is ki lehetett volna rakni, vagy neki ennyire fontos az Apple, mint márka, hogy így tudja kifejezni a szerelmét? Mit ad hozzá egy csomó ájfón a kapcsolathoz? Még kiporszívózni vagy megfőzni se lehet vele, ha összeköltöznek, kimosni meg végképp nem… Ja, én egy végtelenül gyakorlatias lélek vagyok.
A keresztény szöveg a nőkről… Nem bírtam végignézni, mert erős késztetést éreztem, hogy pofán rúgjam a srácot – agresszív is vagyok ezek szerint. Mellesleg nagyon rossz dumának tartom, hogy “érdemes meghalni érted” – baszki, én ezzel mint nő, mint ember, marhára nem vagyok kisegítve. Aki engem szeret, az inkább az életben igyekezzen sokat tenni a kapcsolatunkért, vegyen részt a házimunkában, legyen mellettem mint társ a mindennapokban és igyekezzen maga is méltó, teljes, értelmes életet élni – csak persze ez sokkal kevésbé hangzik “romantikusan”.
Amúgy én azt hiszem, hogy romantikus típus vagyok – de nem ilyen felszínes dolgokban.
Ezt a részét én sem értem, miért pont iPhone-os dobozok??? Vagy nem a szív a lényeg, hanem az anyag, amiből kirakták?
Amennyiben a romantika mércéje a minél látványosabb és nyálasabb lánykérés, akkor én sem vagyok romantikus típus. Ha viszont a saját romantika értelmezésemet veszem alapul, ami visszafogott, végtelenül intim és egyszerű, akkor azt hiszem egy reménytelenül romantikus lélek lakozik bennem.
Gondolom, az a sztori üzenete, hogy MEGTEHETI, mert van miből, és mellé van ízlése is, mert a minőségre megy. És persze ez különleges, egyedi, tehát jár a tizenöt perc hírnév is érte. Azt, hogy hol van ebben a nő meg a közös élet, azt bizony a fene tudja csak. :)
Egyébként apró figyelmességekben, kedveskedésben, gondoskodásban én is romantikus vagyok, asszem.
Én végig reménykedtem, hogy rosszul összerakott gerillamarketing az Ájfónnal, de nem. El sem tudom képzelni, mi lehet a lelkében annak, aki így akarja kifejezni a szerelmét. Remélem, a csaj azzal a lendülettel el s hagyta… :P
Meghalni valakiért: én mindig azt mondom, hogy éljen inkább, de azt sem feltétlenül értem, hiszen nem az én tulajdonom. Csak úgy, egymás mellett az úton… ebben mondjunk javíthatatlan romantikus vagyok.
Apám, ez a térítő olyan kibaszott idegesítő volt, hogy majdnem behúztam egyet a monitornak. Istennek legyen hála! És nekem is az jutott eszembe, hogy micsoda manipuláció ez!
De jó, hogy nem vagyok ezzel egyedül! A Facebookon és a YouTube-on követtem a kommenteket, és a népek könnyekig hatódtak ettől a giccses izétől. :P Már kezdtem azt hinni, hogy én vagyok egy cinikus, érzéketlen állat.
Néztem a videót és mikor azt írták ki: “Fantasztikus vagy.” Félreolvastam és az lett belőle, hogy “Fanatikus vagy.” Csak belevillantotta a képembe a tudat alattim, hogy milyen benyomást keltett a fickó előadás stílusa.
Azt hiszem ezzel mindent el mondtam. Engem sem sikerült levennie a lábamról, pont az a giccsparádé, ami a jól ismert FB-n terjengő, egyesek által meghatónak titulált ilyen-olyan idézetes, naplementés képekről lejön.
Nemrégiben egy fickó a teljesítménytúra legnehezebb szakasza után, a Feketefej csúcsán kérte meg a bnője kezét. Nekünk a pontőrök mesélték. Hát, ugyebár, kinek a pap, kinek a paplan :)
Nekem háromszor kérték már meg a kezem. Először az utca közepén, Pécsett; másodszor az ócsai lápon kolbász és bugylibicska fölött; harmadszor meg családi rendezvényből félrevonulva, miközben sógorpajti épp egy romantikus számot gitározott. Ott és akkor mindegyik irtó romantikusnak tűnt. Ennek ellenére nem vagyok még férjnél.
Ó, ez mind nagyon cuki! De tudod, ott van a Szent Annás-plan is, és attól meg teljesen el vagyok olvadva! <3
Hát, azt hiszem, hogy a komoly döntések nem attól függnek, hogy milyen romantika-adag veszi őket körül, hanem a mögöttes tartalomtól, összefüggésektől. És inkább ne legyél házas, minthogy túl legyél három váláson, ugye! :)
Amúgy nagyon ki voltak bukva a srácok, mikor nemet mondtál?
Mindháromnak igent mondtam. Az elsőnek hirtelen felindulásból, aztán pár nap múlva vissza is vontam; a másodikkal gyűrű is volt meg eljegyzés, de még időben rájöttem, hogy egy hímsoviniszta rémálom, és szakítottam vele; a harmadikkal is vége lett egy évre rá. Tanulság itt sincs
Nekem az akkori párom kérte meg először a kezemet ;) Igaz, inkább tréfából. Én fél évvel később az övét. Romantikus volt: a Holt-tenger mellett egy vadiban, titkon (khm, zsebben, de romantikus) vitt gyűrűvel. Igent is mondott. El is váltunk. Tanulság nincs.
Zsebben? Haha! :D Hát tényleg nincs, nincs örökre-tabletta. :)
Díszcsomagolásban nehéz lett volna titokban tartani a meglepetés érdekében. ;) Mi az, amivel a kőszáli kecskék közé megyünk? – Á, csak egy kis dobozka, ki tudja, mire lehet jó.
Persze, lehet, hogy az övtáskámban vagy a hátizsákomban volt, de így jobban hangzott, nem?
Ááááááá, de cuki! :D
És főleg romantikus :) De hogy vetted észre, hiszen te nem vagy romantikus típus?
Mert ez csak simán cuki!!!