Aktuális

Az “Egyedül nem megy” és az “Össze kell fogni” mítosza

Már régóta vágytam megírni ezt a posztot, de bevallom, féltem. Ellentmondásos téma, különcnek számítok a véleményemmel. Biztos lesz megint sok leiratkozó, és félek, olyan is, akit megbántok. Nem áll szándékomban, egyszerűen csak elmondom, amit gondolok. Hogy miről? Hát Az “Egyedül nem megy” és az “Össze kell fogni” című mítoszról. Az élet minden területén.

Miért volna mindig muszáj? - kép: jaerankim

Miért volna mindig muszáj? – kép: jaerankim

Merthogy ezt tanultunk, erre szocializáltak minket totyogós korunktól. Fiacskám, ne szöszölj egyedül a sarokban, játsszál szépen együtt a többiekkel. Hagyd, hadd segítsen a bátyád a homokvárban, egyedül nem fog menni. Miért vitatkoztok, hogy kié a játszótér? Fogjatok össze, legyen mindenkié. És te, édes lányom, miért válogatsz annyit? Csak nem azt várod, hogy a herceg jöjjön fehér lovon? Vedd észre a kedves szomszédfiút, ha nem akarsz egyedül megöregedni. Mert így az lesz, neked senki sem elég jó. Te meg, drága kollegina, ne hagyd ott a férjed, csak mert megütött, megcsalt: gondolj a gyerekekre, a család szent dolog. Egyébként is, mihez kezdenél egyedül negyvennégy évesen, három gyerekkel?

És persze van is igazság a tanultakban: jó együtt játszani az óvodában. Fontos, hogy a nagytesó segítsen, sokat tanulhatunk tőle, nem is csak a homokvárról, a testvérség erejéről. A játszóteret összefogással szépen rendbe lehet rakni, kétség nem fér hozzá. A szeretethez pedig fel kell ébredni: csak a nyitott szív kapuján léphet be a szomszédfiú, vagy bárki más… nincs csoda, ami kívülről érkezik. Bármit is tett az a fránya másik, a megbocsátás fontos, a sérelmeket el kell engedni, a kapcsolaton pedig dolgozni kell: ha ő kész erre, de miért ne adnál még egy esélyt? Szóval, a világnak valahol nagyon mélyen igaza van: az ember társas lény, a közösben óriási, csodálatos erő van. Az egység az univerzum egyetlen kottája, hogy valami orevecznórásat is mondjak.

Van tehát valami, amit az anyatejjel szívunk magunkba, és az igazságtartalma még mélyebbről, a lélek legmélyéről származik: talán épp ez az oka annak, hogy a bölcs tanácsot akkor is alkalmazni próbáljuk, ha annak az ég adta világon semmi értelme nincs. Sőt, inkább árt, mint használ. Mert ügyes az a gyerek, aki egyedül is jól eljátszik, és segítség nélkül is megtalálja a módját, hogy erős homokvárat építsen. A játszótér azé, aki dolgozni is képes érte, és megbecsüli a játékokat: a lusta vandált ki kell tiltani. És hogyan várhatnánk bárkitől is, hogy egy hullámhosszon legyen valakivel, aki kedves vele? Ez nem gombnyomásra működik. Ideje kimondani továbbá azt is, hogy helló, megbocsátás ide vagy oda, a bántalmazó nem érdemel még több esélyt, és egyedül mindig jobb, mint méltatlan kapcsolatban. Akkor meg…?

Az ítélet a legtöbbször a helyzet mérlegelése előtt születik meg: aki külön él, áll, az különc. Önző. Fent hordja az orrát. Mindent magának akar. Nem tud kompromisszumot kötni. Titkos szándékai vannak. A saját célja lebeg a szeme előtt. Magának akarja kikaparni a gesztenyét. Csak a saját pecsenyéjét sütögeti. Nem közösségi ember. Képtelen az együttműködésre. Kilóg a sorból. Elmenekül a felelősség elől. Törtető. Karrierista. Semmi sem szent neki. Megérdemel minden büntetést, még a legdurvábbat is, az örökös aduászt, a tragédiát, a szégyent: örökre egyedül marad. Senkihez sem tud majd fordulni. Megdöglik egymagában. Elfelejtik. Eltűnik a történelem szemétdobján, hiába zseni esetleg. Mindegy, kellett neki különcködni? Saláta Sára, a vásárban. Megvan, ugye? Ha ajánlatot kapunk, el kell fogadni. Igen-embernek kell lenni, az visz előre. Nőként pláne (tízszeresen), de amúgy is. Örüljél, hogy! Mert meglátod, ha!

“Azért a szingli nők is megérik a pénzüket az esküvőkön! Ott bulizott velem egész este, panaszkodott, hogy nincs pasija, de amikor a végén elkértem a számát, nem akarta megadni! Akkor ne is csodálkozzon rajta, hogy egyedül fog megdögleni, senki se elég jó az ilyennek!” – fakadt ki nemrég egy ismerős srác. Nem értette, a facér nő miért nem alélt el a boldogságtól, hogy ő, az okos és szép, káros szenvedélyektől mentes hím érdeklődést mutatott iránta, hiszen… hiszen mindketten magányosak, miért ne lehetnének hát egy pár? Egy estére, egy kis időre, amíg nincs jobb, sőt – mert erre is képesek sokan – akár örökre? Azért, drága szép öcsém, mert ez nem így működik. Ha azt a szikrát, kölcsönös vonzalmat, szerelmet, szeretet és csodálatot a puszta alkalom szülné, mindig és minden esetben, akkor bizony nem volna tizedennyi vers, dal és öngyilkos sem. És még ez sem jelenti azt, hogy közös az út: a méltatlan kompromisszum béklyó, az egyéniség eltörlése, a két fél kétségbeesett kapaszkodása egymásba a teljesség helyett. Ennek nincs értelme, az ember jó esetben nem szemtanút keres az életéhez, hanem társat a világ legfurább matematikájához: amikor úgy osztjuk meg önmagunkat, hogy közben mindketten egyre többek leszünk.

De hagyjuk a romantikát, az “Egyedül nem megy” és az “Össze kell fogni” mítosza köré csoportosuló szankciók a politikában is ugyanígy élnek. Az LMP nulláról volt kénytelen újraépítenie magát, mert a csapat egy része úgy gondolta, hogy egyedül nem megy, össze kell fogni. De hát hogy a francban csinálhat segget a szájából az ember? Hiszen a szervezet épp a régi politikai elit azon szereplői ellen kívánt alternatívát nyújtani a kezdetektől, akik az ún. “összefogás” kulcsfigurái lettek. Ilyen feltételek mellett egyszerű opportunizmus kiszakadni abból, amit eddig képviselt az ember, és a “kormányváltás” laikusok számára is röhejes illúziójának ködében társulni Gyurcsánnyal, Bajnaival és társaikkal, könyörgöm*. Az ilyen ember vagy eddig hazudott, vagy most szédült meg a hatalomvágytól: és mégis ők a baloldal hősei, míg az elveik mellett kitartók pedig a kompromisszumra képtelen, fideszbérenc neofasiszta különcök, az ellenzék ellenzékei. Mindenki tegye fel a kérdést magának: értelmes, tiszta dolog összefogni azokkal, akik az ellentétét képviselik annak, amiért egy szervezet létrejött, eddig küzdött? És mindezt jobb helyekért a listán, mert nyilván borítékolható volt a Fidesz elsöprő, kétharmados sikere, míg a baloldali összefogás megbukott és bohócot csinált magából, majd felbomlott.

Tehát nem, nem és nem: nem kell mindig, mindenáron, mindenkivel és bárkivel összefogni, ha a méltó társulás és a közös értékrend feltételei nem adottak. Van, amikor nincs értelme, nem szabad. Egy önhazugságba fulladó, személyes szabadságot korlátozó, magunk elől menekülő társkapcsolat és egy elvtelen, pillanatnyi érdekeken alapuló üzleti, politikai társulás hosszútávon mindig többet árt, mint használ. Nézd azt, aki olyan házasságban él, ahol kihasználják, megcsalják, lenyomják, rabszolgasorba kényszerítik… vagy akár egyszerűen csak nem értik: boldog vajon? Vagy nézd meg, hova lett az SZDSZ, miután összefeküdt az MSZP-vel a hatalomért… hát ezért kellett? Nem, nem kell, bármekkora is legyen nyomás, esetleg a csábítás az élet bármilyen területén: a gerincét csak őrizheti meg, aki tökéletesen tisztában van azzal, hogy ha nehéz is a helyzet, tükörbe nézni azért tudni kell, és bizony van, amikor az összefogásban nem erő rejlik, hanem gyávaság.

Mit mondhatnék? Mindenki maga dönt. De érdemes feltenni a kérdést, hogy megéri-e. És ha nem, akkor nem szabad félni attól az úttól sem, ami egy ideig – egészen addig, amíg nincs alternatíva – egyedül visz. Méltóság van benne.


*ne vigyük el a témát abba az irányba, hogy jó arc-e Gyurcsány és Bajnai. A kérdés az, hogy ha 2010-ben elfogadhatatlannak tartod a politikájukat, akkor 2012-re mitől változik a véleményed, amikor a két figura nem változott. Én a meggyőződéses, következetes MSZP-seket például nagyon becsülöm. Persze, oké, nyilván változhat a pártpreferenciád, de ahhoz az kell, hogy az adott szervezet irányultsága is változzon.

Advertisements
Eszter névjegye (831 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

31 hozzászólás Az “Egyedül nem megy” és az “Össze kell fogni” mítosza bejegyzéshez

  1. veragelencser // december 10, 2014 - 15:34 // Válasz

    Jaj, de jó, hogy így gondolod! Már rettegtem, hogy kompromisszumot fogsz kötni olyasmiben, amiben nem érdemes! Hajrá! :*

    A fontos dolgokban nem érdemes kompromisszumokat kötni – egyszerűen semmilyen tekintetben nem éri meg.

    Mert gerinces lények volnánk, vagy mi.

    • Éééén, méltatlan kompromisszum? Még soha nem kötöttem olyat! Pedig volt, amikor rezgett a léc.

      • Azért az is jó kérdés, hogy mi a méltatlan. Szerintem a körülményeken is múlik. Meg szocializáción meg az ördög tudja még mi mindenen.

        • Amikor nem éri meg. Amikor több a vesztesség, mint a nyereség.

          • Értem, de ez is csak utólag dönthető el biztosan.

            • Jó, hát BIZTOS valóban csak a halál. :)

              De ha van egy kapcsolat, egy munkahely, bármi, azért azt csak látom, hogy jól érzem-e magam. A “jó érzés” most lehet érzelmi, anyagi, elvi, mittomén milyen, és én eldönthetem, h nekem melyik a prioritás ezek közül (“sok pénzt keresek, de utálom csinálni”, “kevés pénzt kapok érte, de ez küldetés”). De ha semmi nincs, illetve a prioritásom összedől, akkor az… méltatlan kompromisszum.

              • Persze nyilván ez egyéni dolog. Ami az egyiknek méltatlan, az a másiknak még csak nem is kompromisszum, hanem vágyálom. Sőt: van, ami változik. Van, ami nem.

                Mondok egy konkrét, valós példát. Xy hazai zenekarnak 10 éve nagy szám volt külföldi zenekar előtt játszani, (rá)fizetni is képesek voltak. Megérte pár éve benzinköltségért ugyanezért: mert hoz embert és jó kapcsolatépítés, ha bevétel nincs is. Ma ugyanez nem éri meg: meg van a körük, ahol menők, dolgoznak rengeteget, és a minőségi munkához sok plusz meló kell, ami igenis pénz. Más lett a prioritás, mára méltatlan kompromisszum lett, ami tíz éve vágy volt, öt éve realitás.

                • Na ez meg a másik. Szóval azt akartam igazából mondani, hogy csak te tudod eldönteni, neked mi a vállalhatatlan, senki nem lát bele – és persze te magad is tévedhetsz akár.

                  • Igen, ez meg a másik: ne a környezetünk döntsön helyettünk, ne egy nyomásra reagáljunk. Figyeljünk befelé, mi mire vágyunk, mit akarunk, mi a célunk stb. Talán erősnek tűnik érzelmi és racionális dolgokat egy lapon említeni, de meggyőződésem, hogy mindkettőnek az az alapja, hogy tudod, hogy mi a célod, és hiszel annak a megvalósításában. és ezért tenni is hajlandó vagy. És az is fontos, hogy elengeded, ha ehhez erőszakot kell tenned magadon, igen.

  2. A macskakat kifelejtetted. Akik majd felzabaljak felig a hullajat az effele valogatos venlanynak (szingli hagyomanyos neve :) ) mire barki is eszreveszi.

    • Mintha nem lenne bőven esélye egy házasságban, gyereknevelésben megöregedett nőnek is, hogy a férje halála után (aminek ugye elvben 50 % az esélye, gyakorlatilag meg sokkal több) egyedül marad, mivel a gyerekek meg kirepülnek. Jó, persze, látogatják, de nem naponta

    • Várjá’, a Bridget Jones-ban az van, hogy éhes farkaskutyák falják fel a tetemet!

      • Jo, de oszinten, hany szingli tart farkaskutyat :) a bolond, macskas venkisasszony meg legendas. Ket honapja szereztem egy kismacskat, csak hogy keszuljek. Harapos, ugyhogy jo lesz :) (ugye, ebbol is latszik, hogy egyedul nem megy.)
        Ami a LMP hasadast illeti, arrol is van velemenyem, de meg izgulnotok kell miatta vagy egy oran keresztul, mert megorulok ha mobilon kell bepotyognom.

        • Tény, macska meg öreglány go together like a horse and carriage.

          Hasadás: én aláírom, hogy ez egy pikáns példa volt, mert a sztorit árnyalja a kép, hogy az egyszeri szavazó vagy baloldali és elfogadja Gyurcsányékat (ezzel nincs gond), vagy jobboldali, akkor meg fideszes vagy jobbikos (ezzel sincs gond), a harmadik opció pedig a teljes kiábrándulás a politikából (ez is érthető). Tehát eleve rétegdolog a kvázibaloldali, aki nem lájkolja Gyurcsányt meg Bajnait. A példa azért életszerű mégis, mert ha már van, akkor mitől vált színt hirtelen?!

          • Nah, akkor: 1. csak így félre: öreglány nem egyenlő vénlány, az egyik a korra utal abszolút értékben, a második viszont a házassághoz való túlkorosságra a falu szája szerint. Ha visszaemlékszünk, Scarlett O’Hara rém lenézte a 19 éves vénlányokat is, mert ki veszi már el őket ebben a korban.

            2. Hasadás: szerintem nem csak ennyi kategória van. Van olyan is, aki csak szimplán tényleg szeretne egy korrekt pártot a saját értékpreferenciái mentén. Magamat úgy határoztam meg annó valamelyik profilomon, mint nemzeti liberálist, ha létezne ma még olyan.
            Amikor az LMP indult, nem bíztam meg bennük, hiába kopogtatott számomra kedves ismerős is az alapító tagok között. Úgy voltam vele, hogy én egyszerűen nem hiszem el előre és bemondásra, hogy ez nem csak egy reinkarnált SZDSZ, és nem fog azonnal a MSzP szoknyájába dörgölőzni, amint kitör a szokásos magyar paramoia, hogy “árkivel szövetkezünk, csak EZEKET váltsuk le”. Az meg mindig kitör, nem is gondolom, hogy sosem jogosan, csak borzasztóan de borzasztóan káros működésnek tartom szeretett népem lelkében. Ez csak rombolásra jó, építeni ezzel a mentalitással nem lehet soha semmit. Ha kétségünk lenne, tekintsünk vissza az elmúlt huszoniksz évre. Vagy olyan országokra, akik kilábaltak a posztszocialista kakiból, hogy ott ez a hasadt elméjű gyűlölködés megy-e.

            Nos, amikor eljött az LMP kettéválás ideje, először azt gondoltam, hogy ugye-ugye, utána meg rémületesen örültem, hogy mégse. Ma már mernék rájuk szavazni (mondjuk idén olyan messze voltam és annyira elszigetelve minden szavazási lehetőségtől, hogy nem kellett ezen gondolkodnom). Azt az egyet nem tudom csak, hogy honnan fognak ezek a jóemberek tömegbázist felszívni, mert sajna a magyar néplelket, tartok tőle hogy megette a fene, vagy legalábbis belátható időn belül nem gyúrja fel magát éppé és csak ellenségképpel szemben képes meghatározni magát. Kaptam mostanában meghívást lánglelkű rendszerváltó csoportokba, de általában már az első oldalon felharsant a “tegyük félre a szemérmeskedést elvtársak, és hozzuk vissza Gyurcsány Ferencet, nélküle nem megy”, így a következő lépésem már kifele is vezetett. Sajnos már én sem vagyok mentes az ellenségképtől, számomra soha de soha többet az életben olyan politikai erő nem jön szóba, ami hatalomba segíthetné Gyurcsányt és nem, ez nem alku témája, nincs olyan dolog, amiért megérné. Most az, hogy Bajnainak hívják-e, vagy mifenének, az nem érdekes, olyan vén és szenilis még nem vagyok, s nem oly becses az irhám, hogy ne emlékeznék még ilyen távolságból, a fickó hol debütált. Már a három kecskegidás mesében sem dőlt be az okos gida annak, amikor a farkas megmutatta a belisztezett mancsát, hogy ni fehér.

            Aggódva is nézem ezt a balhé és tüntetéshullámot, nem azért, mintha Orbán a testvérem lenne, hanem mert úgy gondolom, itt valakik felhasználják a jónép szűkölködésben elfogyott türelmét, pusztán arra, hogy visszasegítsék a hatalomba azt akit sose lenne szabad, és miközben egy halom kis tiszta szívű, egy másik halom megkeseredettel megspékelve szeretne márciusi ifjú lenni, és valami nagyot és szépet cselekedni, csak paraszt lesz valakik sakktábláján, aztán majd utólag késő bánat.

            Nekem egyetlen nagyon releváns emlékem van, és emiatt nem fog engem soha senki tüntetésen látni: 20 éves voltam Kolozsváron, amikor kitört az úgymond “forradalom”, amiről mi is hittünk mindenféle szépet és nagyot, utólag viszont szépen összeállt, hogy a nagyhatalmak (meg a kisebb helyiek is) szépen felépített koreográfiája volt az csupán, amit eltáncoltattak a köznéppel, mert valahol fent és jobbra (vagy balra) eldöntetett, hogy márpedig Közép-Európában rendszerváltás lesz.
            Emlékszem arra, ahogy viszketett az agyam belül aznap, amikor nálunk is elindult a dolog, hogy épp felmentem a város fölötti dombra a karácsonyfáért, amit félretettek nekünk, és valószínűleg az utolsók közt lehettem, aki felment, mielőtt a nehézipari gyárból elindult az első tüntető hullám a főúton és elvágta a dombot a belvárostól. Aztán ott is ragadtam amíg hosszan és többször felhallatszott a városból a sortűz. Arra is emlékszem, amikor a szomszédék tizenéves lánya hazaért a városból és elé rohantak a lépcsőházban a szülei, sokkos volt, zokogott, mert negyedórára bennragadt a villamosban, ahol az utcán katonák térdeltek, akik a villamosra és a benne lévőkre is ráfogták a fegyvert. Elég hosszan sikoltozott arról, hogy nem volt emberi a tekintetük ott a fegyver mögött, mielőtt kisírta magát.
            Pár napon belül vége lett a “forradalomnak”, megtudtuk azt is, hogy a főtéren hány embert lőttek és öltek meg, és hogy nálam egy évvel fiatalabb iskolatársam az elsők közt volt, aki meghalt, mert kirohant és azt kiabálta, hogy éljen a szabadság. Érted: az anyja megszülte,végigcsinálta az egész balhét a testnövesztéssel, a fogzással a köszönj szépen a szomszédnéninekkel, a tanulást a suliban, a félelmeket, a tervezést, a vizsgákat, a bulikat, láttam nevetni és labdát rúgni az udvaron, és épp ott volt a nagybetűs élet elején, és azt hitte, majd ő márciusi ifjú lesz decemberben, és azon múlik a szabadság, hogy ő kimegy-e és kiabálja. Kiabálta és az egésznek, ott azonnal vége lett.
            Utólag, amikor már tudjuk, vagy tudni véljük, kik és hogyan mozgatták az egészet, és hogy mindenki, aki kiment, és tüntetett csak díszletnek kellett, parasztnak vagy futónak, vagy csak hogy legyen egy színfolt a tér jobb szélén, és szépen telítve a közepe, megfelelő mennyiségű hős a majdani emlékműhöz, nagyon fáj ám az ilyesmi. Nagyon fáj ha felhasználnak, és az ember eltökéli, hogy ez többet nem történhet meg soha. Nem a félelem miatt, mert ma (talán) már nem lőnek a tüntetők közé, hanem csak azért, mert én nem leszek se paraszt a táblán, se színfolt a díszleten, miközben azok, akiknek tényleg megvan a hatalmuk a változtatáshoz,, és akik mindig a profit mentén mozgatják meg ezt a hatalmat, nem szempont ám sem szabadság sem testvériség, sem az, hogy hányan éheznek vagy nem éheznek a kies hazában, röhögnek a markukba.

            • Meghalni én sem halnék meg semmiért. :( Most halt meg egy barátom 15 éves fia. Teljesen kiborulok, ha eszembe jut.

              Az a durva a politikában, hogy mindent magyarázhatunk innen és onnan is, és minden magyarázat attól függ, kinek hiszel, hol állsz. És ez a tény hajlamos eltüntetni mindent, ami igaz és tiszta. És aztán érdekek vannak, hatalmi harcok, és lesz, aki azt mondja: hé, amazon a listán jobb helyet kapnék, és én nem akarom feladni a kiváltságokat. És akkor itt eldől minden.

              Ha a cél az én célom is, én nem bánom a sakkot, más az oka annak, hogy nem pártpolitizálok: az én utam más. A szakmámba ez nem fér bele: a pofámmal kötődhetek, de ha egy fillér is érkezne hozzám egy szervezettől, az már nem férne bele.

      • (Ja es nemtom olvastad-e a Bridget 3-ast, ott meg mar ozvegy, ket gyerekkel es 51 evesen 30-as fickokat szed fel. Szoval ha a BJ a kotta, meg eleg hosszan van remeny, farkaskutya hianyaban is.)

        • Nem olvastam, én az 1-esnél kiakadtam, idegesítő picsa volt a csaj, nem színes, érdekes karakter, mint a filmben. Az egyetlen eset, amikor a film nagyságrendekkel jobb, mint a könyv.

          Viszont maga a szerző se kispályás: Helen Fielding 45 és 48 évesen szülte a két gyerekét. Nem szorongta széjjel magát, azt mondja.

    • veragelencser // december 12, 2014 - 13:29 // Válasz

      Te, az nem farkaskutyafalka volt? 0.0

  3. Hmmm, az a helyzet, hogy horizontális igazságot mondtál ki és jól meg is világítottad, hogy legyen szó akár magánéletről, párkapcsolatról, vagy a külső világban a politikai ideológiák összemasnizásáról nem lehet főszabály az, hogy együtt jobb. Vannak élethelyzetek, mikor már van egy közösség (egy vagy több ember), melyben fejleszteni kell az összefogást a hatékonyság érdekében, jellemzően ilyenek a munkaszervezetek. Ellentétes ezzel az induktív példa, mikor egy teljesen más értékelvek szerint csoportosuló társaságok próbálják összeszűrni a levet… Igen ott soha nem lesz igazi konszenzus, csak keserű, elnyomó kompromisszum.

  4. veragelencser // december 12, 2014 - 13:33 // Válasz

    Látod? Nem iratkozott le senki, és senki nem dobál kővel, illetve álszakállas nők sincsenek, vagy mi.

    Itt vagy mindenki elfogadja, és alkalmazza az irányelvedet (I hope so…) vagy van, aki hazudja ezt magának. Magunknak hazudni mindig a legegyszerűbb.

    Azért remélem, az első az igazság.

    Még blacira reflektálva – igen, az, h ki mit tart elfogadható kompromisszumnak, általában egy csomó mindenen múlik, de én úgy látom, hogy főleg az önbecsülésükön az embereknek. Ki mit gondol magáról, mire lenne képes.
    Persze van, aki túlbecsüli magát, de én azt látom, főleg nőknél, hogy inkább alábecsülik magukat, ami számomra szörnyű, én is küzdöttem, sőt, alkalmanként küzdök ezzel a problémával.

  5. “Nem kell mindig, mindenáron, mindenkivel és bárkivel összefogni, ha a méltó társulás és a közös értékrend feltételei nem adottak.” Egyetértek és ez bármire vonatkozik, amit nem önálló elhatározásból, esetleg szívből tesz az ember, hanem csak azért, mert a társadalom és a környezete úgy kívánja.

1 visszakövetés / visszajelzés

  1. Megosztottság helyett elfogadás, taxi helyett biztonság, elnyomás helyett szabadság – lapszemle | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: