Aktuális

Megosztottság helyett elfogadás, taxi helyett biztonság, elnyomás helyett szabadság – lapszemle

Szemle következik, az elmúlt 48 óra eseményeiből. Ami engem többé-kevésbé elkerült az első körben, mert 5-6 óra alvással napi 16 órát dolgoztam. Persze csak magamra vethetek, elmaradtam a teendőkkel múlt héten, és ennek most böjtje van. Amíg összeszedem magamat, néhány reakció….

Inspiráló sztori azokról, akik megvetik a terrort

"Nem lehet a szélsőséges idióták alapján megítélni egy közösséget!"

Az egész világot megrázta a vasárnapi ausztrál túszdráma: egy saját magát dzsihádista harcosként aposztrofáló iráni férfi ejtett túszul több tucat embert egy kávézóban Sydneyben, és arra kényszerítette őket, hogy arab feliratú zászlókat emeljenek maguk elé. A rendőrök 17 óra dráma után megrohamozták az épületet és mindenkit kiszabadítottak, hárman azonban meghaltak az akció során (köztük a túszejtő), további négy ember pedig súlyosan megsebesült.

A történteket követően az Sydney-ben élő muszlimokat rettegéssel töltötte el, hogy őket is egy kalap alá veszik majd a terroristával, és emiatt atrocitásokra kell számítaniuk – holott ők csak csendben, erőszakmentesen szeretnék gyakorolni a hitüket. Ausztráliában nem csak a bevándorlók között akadnak muzulmánok, hanem a tősgyökeres ausztrálok közül is sokan vették fel Mohamed próféta hitét.

Mindenki legnagyobb meglepetésére azonban az emberek szolidaritást vállaltak azokkal a muszlimokkal, akik elzárkóznak az erőszaktól, mégis atrocitások érik őket a vallásuk miatt. Az #IllRideWithYou kampány a Twitteren indult, egészen egyszerű módon: egy médiamunkás kollegina, Tessa Kum észrevette, hogy vannak olyan muszlim nők, akik félnek hijabot hordani a metrón, ám egy ismerőse felajánlotta: melléjük áll, hogy biztonságban érezhessék magukat.

Néhány óra alatt több mint 150 ezer #IllRideWithYou üzenet jelent meg a Twitteren, hogy senkinek se kelljen attól rettegnie, hogy néhány szélsőséges idióta miatt nem képviselheti azt, amiben hisz. Az akció közelebb hozza egymáshoz a különféle világnézetek képviselőt, és egy nagyon fontos dolgot tanít: nem baj, hogy különbözőek vagyunk, a mulandó külsőségek mögött azért mégis csak az egységben van az erő. Érdemes jegyzetelni, kedves honfitársak…

Prevenció a nemi erőszak ellen: a válaszvideó is fura

"A biztonságérzetet ne az adja már, hogy más intézkedik és/vagy fizet helyettem!"

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság prevenciós videói alaposan felkavarták az állóvizet: tudjátok, ők azok, akik szerint a nő tehet arról, ha megerőszakolják, mert miért nem ül otthon a fenekén, sátorlappal letakarva. Nem sokkal később létrejött a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene című Facebook-csoport, amelynek keretében válaszvideó is született a produkcióra.

“Értem én a jó szándékot, de nem igazán tudom értelmezni a videót.  Miért jó egy embernek, ha más valaki hív helyette taxit? Mondjuk én valszeg azért nem értem, mert hat éve nullaforintos percdíjjal telefonálok, tehát ez nekem nuku segítség, viszont a taxi attól még ugyanúgy ötezer forintomba kerül hazáig, amit szimplán sajnálok kicsengetni erre a célra, tehát marad a BKV. Agyalok, agyalok, agyalok, de nem értem, mivel vagyok előrébb, ha egy faszi lovagiasan hív nekem egy taxit: kevesebbe fog hirtelen kerülni? Vagy én esetleg annyira sakálrészeg vagyok, hogy nem praktikus okokból nem hívtam eddig, hanem azért, mert MAGAMTÓL NEM JUTOTT ESZEMBE? Tényleg nem értem”

– tűnődtem hangosan a Facebookon.

Néhány komment rögtön a segítségemre is sietett: hogy tudniillik azért, mert a videóban a fiatalember úgy gondolta, hogy ki is fizeti helyettem a taxit (vicces, de ez elsőre eszembe se jutott). Sőt, állítólag vannak olyan országok, ahol a sofőr előre meg tudja mondani, hogy mennyibe fog kerülni a fuvar egy adott címre: ötletem sincs, miből fakad a jóstehetsége, elvégre a forgalmi viszonyok előre felmérhetetlenek, de tételezzük fel, hogy ez egy létező koncepció. A szándék is, a lehetőség is.

Akkor is: mégis hogyan fogadnék el egy vadidegentől egy ekkora szívességet? Ha valaki engem, mint szuverén, felnőtt, egészséges embert szponzorál, akkor azért sanszos, hogy valamit kér majd cserébe, hiszen ellenkező esetben egy teljesen aszimmetrikus, visszás, alárendelt helyzetet teremt!  Ez nem az a fajta jótékonyság, amit az ember egy rászoruló felé meglép: ez egy luxusszolgáltatás, amivel egy veled elviekben egyenrangú vadidegent nem fogsz megajándékozni. Legalábbis nem ok nélkül.

De rendben van, tételezzük fel, hogy a fiatalember multimilliárdos, tele van húszezresekkel a zsebe, és ahelyett, hogy anyaotthont hozna létre bántalmazott nőknek és gyerekeknek, inkább vadidegenek furikázásait finanszírozza az éjszaka közepén. Oké, remek… de mégis miféle üzenet az, hogy a nő csak akkor van biztonságban, ha [ismeretlen jóakarók által fizetett] taxi viszi haza, mert máskülönben baja esik?

Én nem olyan országban akarok élni, ahol egy titokzatos, dúsgazdag idegen kegyétől függ, hogy megmenekülök-e Bándy Kata sorsától, hanem egy olyanban, ahol az emberek figyelnek egymásra, az erőszak minden formáját elítélik és kivetik maguk közül, a rendőrség pedig hatékonyan képes fellépni az atrocitások ellen, és megfelelő módon szankcionálja is ezeket.

Értem én, hogy ez utópia, de legalább egy ideális helyzetet felvázoló álomvideóban legyen már tiszta az üzenet.

A vasárnapi zárva tartás margójára, utoljára

Van, hogy az ember maga miatt, de másokért is kiáll

“Hiába a tiltakozások, az ellenérvek, a párton belüli rosszallás, valamint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ellenvetései, a KDNP Orbán Viktor közreműködésével végül csak keresztülverte a teljes kormánypárton az akaratát: vasárnaponként néhány kivételtől eltekintve nem lehet majd vásárolni a boltokban. A törvényjavaslatot ma fogadta el az Országgyűlés, az jövő márciusban lép hatályba” – írja az Index.

Szégyen, nem szégyen, én most frankón lájkoltam egy DK-s kezdeményezést, mert ez egy pártfüggetlenül fontos ügy. Ha van egy ügy, amely az egész országot tönkreteszi, nem szoronghatok amiatt, hogy pártpolitikai tőkét kovácsol a lájkomból Gyurcsány és csapata. Az ilyen helyzetekben még én is össznépi összefogásra gyúrok, pedig.

És nem csak azért, mert 1. nincs autóm, nem tudok előre bespajzolni; 2. kizárólag friss alapanyagokból dolgozom, nem fagyasztok, és ez elvi kérdés; 3. nem normál munkarendben dolgozom, tehát nincs időm péntek-szombat shoppingolni, és amúgy sem akarnék ezek után órákig sorban állni; 4. nincs kedvem lemondani a vasárnapi spontán sütisütésről azért, mert nincs itthon tojás; 5. és nem akarok nyolcszáz forintot fizetni egy liter kóláért egy étteremben/benzinkúton.

Hanem azért is, mert 1. aki 74 ezer forintért pénztáros egy hipermarketben, annak a megélhetése múlik azon a 20 ezer forinton, amit a vasárnapi bérpótlékként kap, és szolidárok azokkal, akik a munkahelyüket veszítik el emiatt az agyament fasság miatt; 2. mert tiszta szívből és elszántan támogatom a rugalmas foglalkoztatási formákat, hogy a diákok, a nyugdíjasok és a kisgyerekesek is tudjanak pénzt keresni, és nekik gyakran csak a vasárnapi részmunkaidő marad; 3. mert senki sem mérte fel a kiskereskedelem vesztességeit, amik az egész költségvetésre hatással vannak; 4. mert az új törvény diszkriminatív, hiszen a nemzeti dohányboltok továbbra is nyitva tarthatnak vasárnap – mutyimutyimutyi; 5. mert nem hiszem azt, hogy a kormány feladata meghatározni, hogy mit tegyen az állampolgár az idejével.

Legyen úgy, ahogy mindenkinek a legjobb, nem pedig bizonyos gazdasági elitcsoportoknak.

Eszter névjegye (911 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

17 hozzászólás Megosztottság helyett elfogadás, taxi helyett biztonság, elnyomás helyett szabadság – lapszemle bejegyzéshez

  1. Első témakörhöz szólnék csak. Van egy kedvelt bandám, abból a régióból, ahol/ahonnan ez a szent háború mizéria évezredek óta elő- meg előjön. És elég mértékadóan odacsapják a metált az arcba a témával kapcsolatban is. Ha egy picit volna az embereknek 2 percük elgondolkodni, hogy “Most mi a jó büdös francér’ is lesz attól jó, hogy itt szentháborúsdit játszom?” akkor maguk is rájönnének. Bah…
    “Evil falls on each of us, there’s nothing new
    Who cares if you’re a Muslim or a Jew”

  2. A ridewithyou engem is tök meghatott, úgy örülök, hogy vannak azért tömegesen is rendes emberek. Asszem elég érzékenyen érint a téma, mióta láttam sok jófej muszlimot testközelből, és meghallgattam még eddig intelligensnek tartott barátaim kirohanásait is minden nyavalyás muszlimmal szemben, aki “undorító csadort hord”, mert mind egy szálig a terrorizmust tolják.
    Hiába mondtam, hogy ez olyan, mint őket egy kalap alá venni egy ír bombamerénylővel, mert ugye, az is csak keresztény és farmert hord, egyszerűen nem megy be. Valahol nagyon mélyen be van oltva Európa, hogy iszlám=fundamentalizmus. Szerencsére, úgy tűnik, legalább Ausztrália nem.

    Vasárnapi zárvatartás: nekem nem jó, tehát ellenzem :) hiába na, egy szent vagyok, és magam felé fordul a kezem. De megütötte a szememet ez, és elgondolkodtató, hogy az ilyesmit (is) lehetne kicsit józanabbul vitatni: https://www.facebook.com/SzederkenyiOlga/posts/880906761953135

    • Ó, én is sok jó arc muszlim csaj blogját olvasom, az ausztrálok közül http://diaryofange.com/ a kedvencem. Nekem az tetszik, hogy az emberek nem harapták rá egytől egyig a félelemből táplálkozó gyűlölethullámra, hanem kiálltak egymás mellett: és ez óriási szó! mennyivel könnyebb azt mondani, hogy ő másmilyen, félek tőle, táguljon innen. Ebből azért van mit tanulni.

      Elolvastam a linkelt bejegyzést, és valóban az a kulcsa a dolognak, hogy FELMÉRÉSEK ÉS SZAKMAI KONZULTÁCIÓK kellenének, hogy megelőzzenek egy ilyen törvényt, nem csak egy 0,01 százalékos pártocska felindulása. Nem véletlen, hogy azokban az országokban, ahol vasárnapi zárta tartás van, mostanában ezt MEGSZÜNTETNI akarják a kormányok. Épp ellentétes trendre csatlakoztunk rá megint. :(

      Persze Németország vagy Norvégia gazdasági helyzetét nem is lehet a ,miénkhez hasonlítani: ott nem 74 ezret keres a szupermarket pénztárosa, hogy 20 ezer forint vasárnapi pótlék pluszban megváltoztassa az életminőségét. Méghozzá jelentősen.

      Tehát előretervezés, egyeztetés, ja – ez csak felületesen, névlegesen történt meg.

  3. Eléggé mellékes: sok országban megmondják elég pontosan a viteldíjat. Sőt, olyan is van, hogy előre alkusznak – no taxameter. Azért taxisofőr, hogy tudja, ismerje a várost, a forgalmat, ha gebasz van, akkor találjon kerülő utat. A magyar sofőr is meg tudja mondani, nagyságrendileg. Aztán ha tudja, hogy tényleg annyi az annyi, akkor úgy is megy, hogy odaérjen ;) Egyébként pl. a reptérre egy csomó társaság ugyannyiért visz ki a város különböző körzeteiből, illetve az agglomerációból is.

    • Várjá’, a fixáras taxit most (tavaly) betiltotta a kormány: már nem lehet olyan, hogy 4500-ért visz ki a reptérre bárhonnan Pestről, és 5500-ért Budáról. De a leleményes magyar ezt is megoldotta ám: ha nem taxi, akkor autó- és sofőrbérlés. Tavaly év végén tucatjával jöttek létre ezek a társaságok, hiszen csak pár autó, GPS, ember és telefon kell hozzá, meg egy weblap, ami “fix áras reptéri transzfer” keresőszóra jó helyen végez a gugliban. Én januárban Rómából úgy jöttem haza a reptérről, hogy aláírtam a kocsiban, hogy autót és sofőrt béreltem, és 4500 volt fixen. Kiscsóka élete első fuvarja volt, eltévedt a szerencsétlen GPS-szel (a Mester utcában lakom, érted, nem a Mucsajpuszta-közben): fixáras szolgáltatásnál nem trükközik az ember, mert az ő ideje és benzinje megy csak el, úgyhogy lehetett tudni, hogy újonc a gyerek. XDDD

      Mindenesetre a taxisok ki vannak bukva emiatt, hiszen a sztori megszüntetése az ő zsebükből tépte ki a pénzt. Kevés is a fideszes taxis… XDDD

      • Aha. Az a vicc, hogy engem vitt agglomerációból taxis a reptérre, fix árral. Konkrétan kikapcsolta a taxamétert, mikor elértük a fix árat – mert az alapján több lett volna.

        • Mondom én, hogy leleményes nép a magyar, feltalálja magát értelmetlen piacszorító intézkedések esetén is. (Ilyenkor az állam bukik, mert nincs adózás a plusz kilométerek után.)

          Amúgy két perce jött a SPAR-sajtóközlemény is: már építik a Spar Expresseket a benzinkutakon, mert ott szabad nyitva lenni vasárnap is, ugye. Külön hangsúlyozzák, hogy nem ám az új törvény miatt, már egy éve ezt tervezik. :)))

          Kíváncsi vagyok, milyen új üzleti modelleket hoz a kényszerhelyzet.

          • Egy-két gyöngyszem még az “Új fókusz a SPAR magyarországi stratégiájában” című sajtóközleményből:

            “Az új üzletek nyitása mellett csaknem 70-en jelentkeztek a SPAR dolgozói közül, hogy átvennének egy már működő üzletegységet a partnerprogram keretében.”

            “A SPAR a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet a franchise népszerűsítésére a hazai piacon, azt remélve, hogy több magán kiskereskedő csatlakozik az osztrák családi tulajdonban lévő vállalathoz.”

            Jaj, hát vajon mi az oka ennek a nagy buzgalomnak hirtelen? :)))

          • Na igen, a rendszer alkalmazkodik – ha van mihez.

  4. 1. alapvetően fáj, ha valakit bőrszín, vallás, politikai nézet, vagy bármi egyéb miatt megkülönböztetnek, akár hátrányos, akár pozitív módon diszkriminálnak. Mint ember lehet a cigány, a muszlim, az ír, a magyar jó ember, és lehet rossz, bűnöző, semmirekellő. Sajnos azonban a sztereotípiák gyakran válnak valósággá. A cigány nem akar dolgozni, a muszlim dzsihádot hirdet, az ír képes molotov koktéllal hangot adni véleménykülönbségének, a magyar meg szegregál…
    2. ez egy felfújt habostorta a szememben. Kicsit túl van spilázva. Mindenki tudja, hogy mire gondoltak, de nem akarjuk jól érteni. Eszter ideológiája szép, szerethető, de rossz emberek mindig is voltak és lesznek.. Ők áldozatot keresnek, és találnak. kis százalékban a mata részeg köldökig dekoltált fruskát, de ezzel a viselkedéssel ott, helyben akkor is ő lesz a potenciális áldozat… Azzal viszont mélységesen egyetértek, hogy az erőszaktevő felderítésében, megbüntetésében, illetve a megelőzésben (na ez a jó kérdés, hogy hogyan?!) sokkal hatékonyabban kellene fellépnie mind a rendőrségnek, mind a társadalomnak…
    3. huhh.. na ez a legnehezebb kérdés… Minden ész és gazdasági érv ellene szól a vasárnapi zárvatartásnak, de alapvetően csak egy beidegződésről, vagy ha jobban tetszik egy rossz megszokásról van szó… Ráadásul a szupermarketek úgy rendezték át a vásárlói szokásokat, hogy ezzel a kiskereskedelmi tevékenység gyakorlatilag megszűnt.
    Tudom, hogy idealista vagyok, de én szívesen látnám viszont a személyes ismertség báját a kis sarki fűszeresnél a szupermarket kizsákmányolt, túlhajszolt melósainak személytelenségével szemben…. Mint ahogy annak is örülnék, ha több kistermelői áru lenne a polcon (a házipálinkától, a házisütin át a házi tojásig) a kínai, szlovák, meg a franc tudja miből készített low-budget termékekkel szemben.

    • A kettes ponthoz: nem tetszik nekem ez a leegyszerűsítés. “Rossz emberek” mindig voltak és lesznek, de ha tudják, hogy a rendőrség részéről nyomozásra, majd kemény büntetésre számíthatnak, kétszer is meggondolják, mit csinálnak. Ehelyett ma az áldozatok hibáztatása, feljelentésről lebeszélése megy, és még ők félhetnek, hogy az elkövető jelenti fel őket hamis vád miatt.
      Másrészt ezek a “rossz emberek” itt vannak köztünk. A jelentéktelen srác a gólyatáborban, aki azt hiszi, hogy egy (öntudatlan) nővel bármit megtehet, mert az neki jár, és a többiek simán haverkodnak vele az erőszak után is, és nem értik, mi a baj, hiszen neki tetszett a lány, akkor miért ne “nyomulhatott” volna. Felfújt habostortázhatsz itt, de krva nagy káosz van a fejekben ezügyben.

      • Sajnos a gondolkodásmóddal van baj tényleg, és ez táptalaja az erőszakos viselkedésnek (nem csak ez persze, de ez jelentős mértékben). Tragédia, ha még a rendőrség is hárítja a felelősséget, az emberek pedig elhiszik, hogy velük nem történhet baj, ha így meg úgy viselkednek, élnek.

        Azzal egyetértek, hogy a kiskereskedelmen belül a kis- és középvállalkozásokat kellene jobban támogatni, de ennek megvan a módja: nem a nagyok lekaszabolásával kell ennek történnie. És nem csak etikai okok miatt, hanem azért is, mert ez csak közvetett módon, nagy sokára, a gazdaság szétcsúszásával hozhat változásokat ha hozhat.

        Annál is inkább, mert jelenleg a kistermelők egy jelentős része beszállítója a gonosz Tescónak, Sparnak, Auchannek, Aldinak, Lidl-nek stb.:sokan közülük nem élnének meg MOST, MÉG, ÍGY, további ŐKET TÁMOGATÓ INTÉZKEDÉSEK NÉLKÜL a nagyok híján.

        És hát a kiszámíthatatlanság a fő baj: az Auchan vezérigazgatója is azt mondja, h oké, ő elfogadja mindenhol a törvényeket, az a dolga, de az ország kiszámíthatatlanságával nem tud mit kezdeni. Azzal, hogy derült égből villámcsapásként, TÉNYLEGES ágazati egyeztetés nélkül születnek törvények hónapról hónapra, amik ellentétei az előző törvényeknek.

    • Szuflégyilkos // december 18, 2014 - 14:49 // Válasz

      2-es pont: nem csak a rossz emberek követnek el ilyesmit, és nem csak matt részeg kislányok ellen, hanem fényes nappal is, tök józan kislányok ellen; és nem idegenek, hanem ismerősök. Sajna nincs rájuk írva, hogy rossz emberek, tapasztalatból tudom. Ez a részeg kislányok megerőszakolása = sztereotípia, pont amit úgy utálsz az első pontban. Viszont ezek derülnek ki nagyobb valószínűséggel, mert sokkal látványosabb, és sokkal könnyebb eldönteni, hogy egy idegen, rossz embert beperelsz, mint a jó fej haverját apádnak.

      3-as pont: elég sok magyar termék van a polcokon (a sparban pl. 90%), és a kisboltban is ülnek morcos emberek, és a multiban is mosolygósok. Az illegális húsüzemekben készült áru is magyar, nem tudtad? Csak épp nem enném meg jó ízzel. Tehát ez a pont megint sztereotípia. Amúgy persze, tök jó, ha a falusi kisboltban, ahol víkendházunk van, felír a pénztáros, mert tudja, hogy meghozod a tartozást, tényleg. Csak épp náluk csak mirelit húsféle van, kettő fajta, mert a népek vagy levágják otthon, vagy örülnek és eseményszámba megy a csili-vili szupermárketezés hétvégén. Így muszáj elmennem az ördögi Lidl-be a városba (Tescóba meg elvből nem járok, védtelen vagyok a kereskedelmi marketingfogásokkal szemben), ha esetleg mirelit dinóhúson kívül más húsfélét is ennék. Pedig a szomszédasszonytól szoktam venni feketén disznóságokat meg nyulat, tyúkot is. Szóval vásárolj fűszeresnél, ha szeretnél, de mindenki dönthesse el maga, ne legyen kényszer.

      • (Annyira kurvajó a nicked, hogy mindig elfog az irigység, hogy nem én találtam ki :))
        2. ottapont, csak asszem ezeket az eseteket nemcsak feljelenteni nehezebb, de félperces videót csinálni belőlük is 3. Vegaként nem vagyok képben a kapható húsfélék választékával, de ez a mirelit dinóhús most meglepett.

  5. Nem tudom, láttad-e már ezt a videót. Ha nem, talán érdekel, hiszen az eddig két videóról már volt szó. Egy olvasód már említette egyszer a kommentjében a life.hu-n futó cikkeket a nemi erőszak témáról.
    Ez a videó a három közül a legelfogadhatóbb – persze csak szerintem. Igaz, nálam a másik kettő sem verte ki annyira a biztosítékot, mint sokaknál. Én örülök, hogy egyáltalán már szó van a témáról és az embereket gondolkodásra késztetik.

    http://www.life.hu/drlife/20141216-ujabb-foiskolai-golyataborban-tortent-nemi-eroszakra-derult-feny-az-indexnel-jelentkezett-az-aldozat.html

2 visszakövetés / visszajelzés

  1. Hé, az iszlám nem egyenlő a terrorizmussal, és a muszlimok nem mind arabok! | Eszter's Offtopic
  2. Variációk 10 népszerű témára: ezt írta a blogger, ezt olvasta helyette a troll | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: