Aktuális

Le az irreális elvárásokkal! Nincsenek tökéletes szuperanyák!

Vikinek

Ha az én környezetemet nézzük, cseppet sem kell attól tartani, hogy fogy a magyar, hiszen minden hétre három-négy szülés jut, pedig ezer alatt van a Facebookon az ismerőseim száma. Mostanában így aztán több olyan barátnővel is találkoztam, aki szétaggódja az agyát amiatt, hogy milyen anya (lesz) ő. Mert fáj a háta (hogyan fogom megemelni a gyerekemet?), nem keres eleget (miből fogom eltartani a csemetét?), túl öreg (mit fog érezni a gyerek, hogy az ő anyja a legvénebb a szülői értekezleten?). A példákat még sorolhatnánk, de a lényeg ugyanaz: a csajokban valami elképesztő, irracionális kép él arról, hogy az anyának – és körülményeinek – tökéletesnek kell lennie, és minden eltérés a nem létező, képzeletbeli normától borzasztó deviancia, ami rossz hatással van a kis utód fejlődésére.

Oké, nyilván adja magát a dolog, hogy az ember igyekszik a lehető legoptimálisabb formába hozni magát, ha gyereket tervez. Elmegy a fogorvoshoz, letudja az időszerűvé vált szűréseket, csináltat egy teljes labort, hogy van-e valami nyavalyája. Lejön a nyugtatóról, leteszi a cigit, nem piál össze-vissza, ha mázsa fölött van, megszabadul harminc-negyven kilótól, ha ülőmunkát végez, sportolni kezd. És hát a jó öreg folsav, nyilván, most már vastablettával együtt is hozzá lehet jutni fillérekért a patikában. A mentális felkészülést – a pozitív énképet és a családi viszonyok rendezését – most szándékosan nem említem, mert ez egy soha véget nem érő munka, kár volna kizárólag a gyerek-projekthez kapcsolni. Szóval, van egyfajta alap, amire a családtervezés szerencsés esetben épül, ezt nyilván nem kell túlragozni.

Ezzel együtt azonban mindenki olyan, amilyen, és úgy él, ahogy tud: van, aki a fogantatás idején ijesztően fiatal, más meglepően öreg, nem mindenki keres olyan jól, hogy lélegeztetőgépet rendeljen és levetesse a köldökvért, és akadnak túlsúlyos – és extra sovány, vérszegény – nők is, akiknek eddig még soha nem sikerült elérni az ideális testtömegindexet. Megesik, hogy nincs jelen apa a családban, mert így alakult: nem lázadásból, hanem mert ezt dobta a pakli. Sőt, most tessék megkapaszkodni, olyanok is akadnak, akik valamiféle fogyatékossággal élnek, mégis gyereket szülnek és felnevelik azt, mintha mi se történt volna.

Nézzük csak meg ezt egy kicsit közelebbről, mert ez a leglátványosabb a felsorolt példák közül, amikor valami nem tökéletes. Ha egy fogyatékkal élő nő anyaszerepbe kerül, kétféle hozzáállással is találkozunk:
a, ó, micsoda fantasztikus, bátor, erős, önfeláldozó ember, hogy a nehézségek ellenére vállalta a szülőséget!
b, nahát, micsoda önző, felelőtlen ösztönlény ez, hát mit érez az a gyerek, akit soha nem ölel meg az anyja, mert nincsenek végtagjai?!
Mintha a mi dolgunk lenne, hogy ítélkezzünk, különösen akkor, amikor semmit nem tudunk se a szülő, se a gyerek érzéseiről, élményeiről, kettejük kapcsolatáról.

Azt gondolom, hogy mindkét megközelítés hibás: nem a fogyaték, a hiány határozza meg a szülő-gyerek-élményt, hanem az, hogy mit ad az anya a gyereknek. Ismerek olyan embert, akit vak anya nevelt fel teljesen egyedül, és olyanokat is, akik két mozgássérült szülő mellett nőttek fel. Igen, bizonyos dolgokban hamarabb önállónak kellett lenniük, mint a kortársaiknak, és volt néhány élmény, ami kimaradt az életükből. Kaptak viszont cserébe mást, mindenekelőtt pedig egy egészen egyedi, példaértékű életpályát arról, hogy sokfélék vagyunk, és bármi lehetséges. Ezeknek a gyerekeknek nem az határozta meg az életét, hogy mi nincs, hanem az, hogy az anyjuk a kezdetektől szeretettel viszonyult hozzájuk, és tett is azért, hogy elégedettek kiegyensúlyozottak legyenek. Most őszintén, miféle hiányszemlélet azon sopánkodni, hogy a siketnéma anya nem énekel bölcsődalt és nem nevet a gyerekkel a bábszínházban, ahol nincs szájról olvasás, amikor közben van ezer meg ezer dolog, amit ők is átélhetnek együtt? És át is élnek, nyilván.

Persze, bármilyen “tökéletes” is az anya, minden gyerek életében vannak szakaszok, amikor a kortársaihoz hasonlítja magát, és másra vágyik, mint ami megadatott. Igen, amikor 12 éves voltam, az anyám meg ötvenes, én is irigyeltem azokat az osztálytársaimat, akiknek csinos, menő harmincas mutterjuk lehetett, aki inkább tűnt nővérnek, mint szülőnek. Aztán évekkel később kiderült, hogy ők meg engem irigyeltek, amiért az anyám szombat este velem játszott, és nem társasági életet élt inkább, mint a fiatal anyukák. Hogy aztán egy évvel később elvitte a rák? Hát, el. Az a fajta rák azonban sajnos 20-as, 30-as és 40-es éveikben járó nőket is ugyanilyen arányban elvisz, és nincs rá garancia, hogy a kisportolt, káros szenvedélyektől mentes, makkegészséges fiatal édesanyák nem halnak meg váratlanul, akár betegség, akár baleset következtében.

Szóval, nem, nincs tökéletes szuperanya, aki mindig mindent meg tud adni a csemetéjének, soha nem követ el hibát, nincsenek hiányosságai, és a körülményeket is mindig meseszerűen alakítja. Csak a filmekben és a regényekben vannak hibátlan nők, akik szupermodellek, gésák, kreatív zsenik, a maguk jogán milliárdos üzletasszonyok, és mellé még mesterszakácsok és a gyerekük legjobb barátai is a pozitív terhességi teszttől az utolsó leheletükig. Az áldozat, amit ezért az illúzióért fizetni kell, viszont nagyon is valós: nők milliói mondanak le a személyiségük alapköveiről, mert azt képzelik, hogy az anyaság mártírszerep, és egy életen át rabszolgai alázatot igényel. Nagyban hozzájárul ehhez persze a rendszer, ami a gyerekvállalást nem támogatja megfelelő mértékben anyagilag, és nem ad olyan hátteret – bölcsőderendszert, gyerekbarát munkahelyet, anyát védő törvényeket, rugalmas foglalkoztatási formákat – amely támogatná a nőt. Még többet árt azonban az a fajta éretlen mentalitás, hogy a gyerek a nő hobbija, ezért a gondozásával és nevelésével járó feladatok is 100 százalékban őt terhelik, nem mindkét szülőt: tisztelet azoknak, akik nem így gondolkoznak, cselekszenek.

A kétely természetes dolog, aki egyszer sem mereng el azon, hogy alkalmas, jó szülő-e (lesz-e, lenne-e), az valószínűleg nem gondolkozik felelősségteljesen, csak az ösztönök és/vagy az elvárások hajtják. De helló, tessék csak lenyugodni a p****ba: te naponta teszel azért, hogy (még) jobb ember legyél, úgyhogy a gyereked hálás lehet azért, hogy olyan anyja van (lesz), mint amilyen te vagy.

Ez milyen cuki kép mán - kép: hdwallpapers.in

Ez milyen cuki kép mán – kép: hdwallpapers.in

Advertisements
Eszter névjegye (828 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

30 hozzászólás Le az irreális elvárásokkal! Nincsenek tökéletes szuperanyák! bejegyzéshez

  1. A leggázabb még az, hogy a tökéletességért cserébe általában nincs semmilyen elismerés (a támogatás hiányáról megemlékeztél). Az az alapelvárás. Mert ez a természetes egy nőnek, hogy tökéletes anya és háziasszony legyen, minden egyéb mellet. Meg “ösztönös”, tehát aki nem felel meg ennek, az gyártási hibás, aki meg hozza ezt, az szóra sem.
    No, a veszett csődör f***a a s***ükben, az az ösztönös. És remélem átérzik, hogy tényleg szóra sem érdemes…

  2. Heh, eddig ez a poszt vezet az egy posztra és kommentekre eső csillagok számával :)
    Ne toljunk mindent a pasikra azért, vagy a Rendre. Van dögivel “ösztönös ősanya” típus is, aki érettségiig szoptat, és nincs az ő fánkjai nélkül iskolai farsang, és ezek sokkal kegyetlenebbül verik le ezt a kötelező képet nőtársaikon, miközben glóriájuk csillan az éjben, mint bárki más.

    • Azért az ilyen nők bizony a rendszer termékei, a rendszer szocializálja őket így. Mert ugye minden másban csak a pasi lehet igazán jó, menedzser, sofőr, szakács (de persze otthon nem!) A nőnek marad a szarul fizetett állás meg a szent anyaság. Az előbbi jellemzően nyilván nem az a terület, amivel büszkélkedhet, tehát? És jön Müller Péter, és meg is mondja neki, hogy ott kell nekije kiteljesednie, és ott szuper, és az emberiség jövőjének a kulcsa. Hát persze hogy ősanyává válik.

    • Ó, a számból vetted ki a szót, pontosan, nagyon precíz megfogalmazás. Nincs más terepe szerencsétlennek a kiteljesedésre, ezért minden energiáját a szent célba öli, és általában ezzel sokan közülük tönkre is teszik a már felnőtt gyerekük életét, akit nem hagynak létezni.

      Az “ősanya”, aki túltolja a dolgokat, és nincs más értelme az életének, mint a csemete – még a csemete 40 éves kora után is – sajnos rendszertermék, és le a kalappal mindenki előtt, aki ebből ki tud törni.

      Ja, és az is benne van, hogy a gyerekének akarja mindazt, ami neki nem lehetett: rá vetíti ki az álmait, vágyait, amelyek nem váltak valóra soha. Ismerek olyan mártíranyát is, aki úgy gondozza a felnőtt, egészséges sikeres gyerekét, mintha az csecsemő volna, de közben frusztrált és irigy rá, mert többet ért el nála (nem nehéz), és ezért folyamatosan a földbe döngöli, és tudatos munkával elszakítja másoktól. Szerencsétlen teremtés.

      • veragelencser // december 29, 2014 - 13:16 // Válasz

        Nagyon sokszor tapasztalom, hogy sikeres szülők sikertelen gyerekei lesznek az ősanyák. Amit gyakran az akkor már nagymama se ért, hogy miért. Biztos ezzel kompenzál, de kétségtelenül nem az ősanyákat tartom rendszerhibának, egyszerűen sikertelen embernek látom őket.

        • De ha egyszer sikertelen, akkor miért pont ezen a területen kompenzál túl vajon? Hát ez az, mert más mozgástere aligha van többnyire.

      • Sajnos ezt nem hiszem el 100%-ban, ez mar felo, hogy altalanositas. Ne essunk mar abba bele, hogy megtalaltuk a Nagy Mumust es az a felelos mindenert. Van aki tehetsegtelen, es kesz. Vagy motivalatlan mert tudja, hogy nagy eloado sose lesz belole, iskolai zongoratanarnokent meg sose fog olyan fenyesen ragyogni a gloriaja mint amitol boldog lenne. Osanyakent meg egy-kettore osszejon.

        • Pont ezt mondjuk mi is. Nincs más opció: lehetőség, tehetség stb. híján az ősanyaság, mártíranyaság meg kézenfekvő megoldás az identitáslelésre, kiemelkedésre. Ez tölt be mindent.

          Nyilván nem csak és kizárólag a Rendszer a hibás ezért, mint ahogy semmiért se: nyilván az egyén is vastagon benne van, sőt. De a rendszer kövezi ki ideáig az egyén útját.

          • Úgy értettem, hogy pont nem ezt mondjátok. Szerintem a “Nincs más terepe szerencsétlennek a kiteljesedésre” és a “nincs elég tehetsége/motivációja” között (lényeges) különbség van. Én meg azt gondolom, van ilyen is, olyan is.

            • Lehet, hogy rosszul fogalmaztam, pontosítok: nem arra gondolok én, hogy egy nő hiába szupertehetséges, de ha már szült, kénytelen az anyaságban kiteljesedni a Rendszer miatt, és azért érthető, hogy túltolja a dolgot (=ősanya lesz). Hanem inkább arra, hogy van számos ok, ami miatt valaki nem tud a munkájában, kreativitásában, küldetésében kiteljesedni (ebben benne lehet a szocializáció, a nők/anyák munkaerőpiaci hátránya, a nők családon belüli túlterheltsége, de természetesen adott esetben az egyéni tehetség, szorgalom hiánya is rengetegszer), és ezért adja magát, hogy a társadalom által erősített főszerepet fogja túltolni, hogy sikert éljen át, elismerést csikarjon ki, jobban érezze magát a bőrében. Mert ez egy kézenfekvő megoldás, a legelemibb, legadottabb dolog abban a kontextusban.

        • Persze, ebben is van valami, ahogy olyan is van, aki a tíz beszélt nyelvre/műszaki érzékre/kiváló hallásra/stb. ugyanígy büszke, lenézve azt, aki ilyennel nem rendelkezik, többek között azért, mert kiderül hamar, hogy máshoz viszont kb. semmihez sem ért, semennyit sem. De azért az, hogy a nők között az ősanyák és a tökéletes felségek vannak elképesztő számban, a pasik között meg sokféle hasonlót találsz, de mit ád isten, ősapát meg háziférfit nemigen, ez a rendszer következménye. És az is, hogy igenis egy rakás cseppet sem tehetségtelen nő is beleszorul az ősanya szerepbe.

    • Ha a Gumin lennénk, nem csillagoztuk volna ki. De itt úrinők vagyunk. :D

  3. Ez annyira Eszteres volt <3

    Még egyszer nagyon köszönöm!
    + az elvàrások sorolásàból kihagytad h ha valaki pedagógus v védőnő urambocsá orvos, millió példát lát rá, hányféleképpen lehet elcseszni a gyereknevelést…

    Pedig én is szoktam mondani h a gyerekek rugalmasabbak, mint hinnénk…

    • Hát el lehet, még csak pedagógusnak meg védőnőnek se kell hozzá lenni, hogy lássuk. De aki már kérdez, kétkedik és egyensúlyra törekszik, az már jobb helyen van, mint az önelégült szuperanyák (az érettségig szoptatósak), akik Feláldozták Magukat a Gyermekért.

      Veled beszéltük az anyát, aki nem tudja kezelni az óvodás gyerekét, ugye? A Blikkben volt róla cikk, hogy a nő – egyedülálló anya – nem tud mit kezdeni csemete agresszív hisztis rohamaival, ezért elveszik tőle valszeg. “Azért mi minden kell már ahhoz, hogy valaki idáig jusson?” – kérdezi ilyenkor az ember.

      Egy teljesen neurotikus személyiség, rengeteg szorongással és megfelelési kényszerrel, eszképizmussal, egy kétségbeesett, magára hagyatott helyzet, abszolút forráshiány, az énkép alapjainak szétesése, feldolgozatlan gyerekkor. Krízis. És mennyien élnek így, csak nem mindig látszik kívülről ENNYIRE, hogy milyen nagy is a baj.

  4. Hát, Eszter, én tökéletes anya vagyok. Ez van.
    Igaz, fogalmam sincs, milyen elvárásoknak kellene megfelelnem – lehet, pont azért érzem így. :)

  5. Pedig évtizedekkel ezelőtt megmondta Winnicot: a gyereknek nem tökéletes anyára van szüksége (sőt!) hanem elég jó anyára. Azóta annyi változott, hogy elég jó szülőt emlegetünk. Mert ugye az apa is ott kell(ene), hogy legyen.

  6. Az otthonülős három év alatt megfeszültem, hogy szuperanya legyek. Hogy lássa az anyám, hogy jól csinálom, hogy a férjem örömmel jöjjön haza, hogy felérjek én is a többi modern anyához a játszótéren. Aztán a férjem elhagyott, depis lettem, és már lex@rok mindent és mindenkit. Úgy élek, ahogy nekem tetszik, úgy nevelem a gyereket, ahogy akarom – nem tökéletesen, de nagyon jól érezzük magunkat közben :) Legutóbb például megengedtem neki, hogy beleugráljon az összegereblyézett avarba, miközben csokit majszolt ebéd előtt. Ettől még nem rontom el a jövőjét, sőt!, ezzel építem, hisz gyerekkorában nem maradt ki egyetlen élmény sem, egyetlen építőkő sem – ezzel alapozom meg igazán a szilárd talajt a lába alá.

  7. Egy jó barátomnak autóbaleset miatt a szülei halláskárosultak lettek, három évvel később elváltak. A siket anya egyedül nevelte fel a fiút, aki milliószor empatikusabb, és magasabb az érzelmi intelligenciája is, mint a kortársainak. Az anyával most egy bérlakásban élnek, egy szobában -a kormány nem járult hozzá a támogatásukhoz, az anya pedig nem talál munkát a siketsége miatt. Ő nem akar tökéletes lenni -mondja, csak azt szeretné ha úgy kezelnék, mint egy átlagos családanyát. A fiú nem szeretné, ha a fogyatékosság határozná meg őket, de jelenleg az őket körülvevő emberek buta hozzáállása ezt segíti elő. Kíváncsi vagyok, meddig ad szórakozást az embereknek az ítélkezés, és a más életével foglalkozás.

  8. Érdekes, hogy – bár egyébként tudok nagyon bizonytalan lenni magamban – mikor a legnagyobbik gyerek megszületett (generációkra visszamenőleg mindenki egyke mindkét ágon, fél évesnél kisebb csecsemőt a szülésig csak képen láttam), egy pillanatig nem hittem, hogy én itt bármit elronthatok. Persze van egy csomó dolog, amit rajta tanultam meg, és a kisebbeknél már sokkal jobban és lazábban ment, de hát így járt.
    Később meg talán az segített nem elmerülni a perfekcionista anyaságba, hogy Waldorfiában azért szignifikánsan nagyobb az ősanya-arány, mint hagyományosabb közegben, és láttam magam előtt az intő példákat.

    • Érdekes egyébként, hogy annyira szupermisztikus jelenségnek én se látom ezt az egész anyaság-dílt, így kívülállóként, pedig nekem sincs semmi tapasztalatom csecsemővel, és későbbi pedagógiai élményeim is csak elvétve. De valahogy úgy valék ezzel, hogy csak van az embernek:
      1. józan paraszti esze
      2. ösztöne
      3. szíve
      4. internete,
      és azért ezzel a négyesfogattal már csak nem lehet annyira árnyékra vetődni.
      Valszeg van annyi bébi-kiegészítő, mint égen a csillag, meg ezerötszáz pedagógiai módszer – Waldorfián innen és túl, – de azért még mindig az a legfontosabb, hogy odafigyeljen az ember a gyereke személyiségére, adottságaira, igényeire, és akkor olyan gigantikus baj csak nem lehet.

      • Jó, hát a legnagyobbik már húsz éves, akkor még nemigen volt halandó embernek internete :) de megkaptam anyósomtól a harminc évvel azelőtti dr. Spockot :DDD (Főzni is úgy kezdtem el, hogy szakácskönyvem van, olvasni tudok, éhen már nem halunk.)

  9. A gyereknevelés a legfárasztóbb/legleamortizálóbb/önmagad leginkább elvesztős dolga számomra a világon, még egy ehhez hasonló életmód romlást talán csak a tartós erőszak és a háború tud okozni az ember lányának, mindezt sunyi módon, hogy közben még akard is magadnak, hisz te akartál gyereket. Az ösztönök átverése és persze az is benne van vastagon, hogy a rendszer ezt a végkimerültségig tartó melót szépen rátolja az anyára, bűnbaknak kiáltja ki ( ha a gyerekkel bármi baj van azért csakis és kizárólag az anya felel ugye mert hát ő van vele napi 24 órában)
    Rövid távon nincs is semmi baj vele, csak ez egy folyamatos jó sok éven át fennálló állandó monoton terhelés ami a kifáradásra játszik. A kiégés kódolva van.

    • Igen, de ha két ember felelőssége, és mindkettő kreatív és nyitott, akkor azért nem ilyen tragikus a helyzet. Legalábbis rengeteg pozitív példát is ismerek a sok negatív mellett.

  10. Fel se tűnik a rendszer: múltkor anyám mondta hogy őt mennyire kifárasztotta a gyerekek terhe, (pedig neki még ott volt a napi szintű nagyszülői segítség ami manapság elvétve van csak,szó szerint menekülnek az unoka láttán vissza az internethez, a kényelmes fotelbe a tv elé, nagymamák is ám!) apám rögtön párhuzamot vonva mondta hogy neki annyira nem volt nehéz:)))

    • Még jó, hogy… hiszen a férfinek nem volt dolga ezzel. Az a szép, amikor még az apukát is a nőnek kell ellátnia, mint egy plusz gyereket.

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: