Aktuális

Négy feleség, egy férfi

Napok óta akartam már írni, de egyszerűen nagyon sűrűre sikeredett ez a hét, így hiába van meg fejben két sztorizós poszt is, nem jutottam még közel a megírásukhoz. Most is csak egy kis ajánlóval jövök, mert jön a hétvége, és hideg van meg sötét (én már tiszta medve vagyok), lehet filmet nézni. Új kedvenc rendezőmet, Nahid Persson Sarvestanit szeretném a figyelmetekbe ajánlani. Zseniális érzékenységgel, ítéletmentesen mutat be jelenségeket, sorsokat és embereket a nő, dokufilm-buziknak kötelező.

Nahid Svédországban él - kép: shortfilmfestival.com

Nahid Svédországban él – kép: shortfilmfestival.com

Az iráni rendező legutóbbi filmje My Stolen Revolution (Az ellopott forradalmam) (2013), ami a saját élete története: a személyes érintettség miatt várt évtizedeket arra, hogy elkészítse. A háttérről annyit, hogy az 1979-es iráni forradalomról van szó, ami Mohammad Reza Pahlavi sah diktatórikus, korrupt hatalmának megdöntése céljából robbant ki. Egy sor szekuláris ellenzéki mozgalom küzdött azért, hogy a súlyos gazdasági károkat okozó királyságnak vége legyen, köztük volt az akkor 19 éves Sarvestani és öccse is, sok baráttal és rokonnal együtt. A hatalmat végül a jobban szervezett, külföldről is pénzelt siíta klérus ragadta magához, és ezzel létrejött az Iráni Iszlám Köztársaság, amely ma is őrült teokratikus diktatúrát tart fenn, és rengeteget tett azért, hogy a terrorizmus megerősödjön világszerte. Az ellenzéket hamar felszámolták: Sarvestaninak ugyan sikerült Svédországba menekülnie (ahol azóta is él), de az öccsét, számos rokonát és a barátait kegyetlen kínzásokat követően kivégezte a sah helyére lépő iszlám fundamentalista gépezet. A cím tehát indokolt: a forradalmat a szekuláris, demokráciapárti ellenzéki mozgalmaktól valóban ellopták, és a birtokos személyjel is érthető, hiszen a rendező életének legmeghatározóbb történetéről van szó, ami miatt évtizedeken át volt bűntudata. Gyönyörű, megrázó, tiszta film, erős képekkel és történetekkel.

Sarvestani minden filmje ilyen: a The Queen and I (A királynő és én) címűben a rendező az 1979-ben megbuktatott Mohammad Reza Pahlavi sah özvegyével beszélget. Nem nehéz kitalálni, hogy milyen ellentmondások feszülnek a két, ellentétes oldalon harcoló ember között, de a jellemzően női szemszögű ábrázolás segít abban, hogy mindkét oldalát megismerjük az éremnek. Női szemszög Sarvestani legismertebb filmje is, a My Mother – A Persian Princess (Anyám – egy perzsa hercegnő), a The End of Exile (A száműzetés vége) és a The Last Days of Life Az élet utolsó napjai) is. A Prostitution Behind the Veil (A fátyol mögötti prostitúció) pedig két teheráni prostituált életét mutatja be. Mivel ezzel szégyent hozott az Iszlám Köztársaságra, 2007-ben egy kis időre be is börtönözték, így életveszélyes körülmények között készítette el következő filmjét, a Four Wives – One Man (Négy feleség – egy férfi) címűt az iráni vidéken, Shiraztól nem messze, ahonnan származik.

És akkor itt el is érkeztünk a Four Wives – One Manhez, amit ajánlok ma nektek, merthogy a YouTube-on rögtön meg is lehet nézni angol felirattal. El se tudom képzelni, hogy micsoda háttérmunka kell ahhoz, hogy a főszereplők mindegyike ennyire megnyíljon egy idegennek, mindenesetre ilyen pontos, sallangmentes, történetmesélős dokumentumfilmet ritkán lát az ember. Nagyjátékfilmnek is beillik, annyira tökéletes a sztorivezetés, a karakterábrázolás, a környezet hibátlan bemutatása… miközben észre sem veszed, hogy beszippantott az egész, és a hatása alá kerültél az iráni vidéki nő életének és gondjainak. Annyira egyszerű, annyira tiszta az egész, és mégis végtelen tudatosság van mögötte. Sarvestani pontosan tudta, hogy mit akar megmutatni, de azt már ránk bízza, hogy mit kezdünk mindazzal, amit láttunk. (Magáról a poligámiáról egyébként már többször is írtam, ezért megjegyzem, hogy itt nem egy közös elhatározáson alapuló döntésről van szó, de nem is a Korán előírásainak megfelelő szövetségről: a filmben szereplő család élete egyébként is az iszlámmal keveredő vidéki babonavilág furcsa elegye.)

Szóval, élvezzétek, szeressétek, és legfőképpen gondolkozzatok el rajta… bár, ezt úgysem kell mondanom. :)

Reklámok
Eszter névjegye (853 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

10 hozzászólás Négy feleség, egy férfi bejegyzéshez

  1. Vigyázzunk a jelzőkkel. Iránban diktatúra van, de nem őrült. Nem őrültebb, mint a Kádár kor volt mondjuk a hetvenes évektől. A “forradalom” alatt-után lehet, hogy őrült volt, azt nem tudom, de valószínű. Ma nem az. Észak-Korea őrült, Pol Pot őrült volt.

    • Abban az értelemben nem őrült, hogy nem mészárol le milliókat azért, mert mondjuk szemüvegesek (vörös khmerek), de a mindennapokat azért elég durván behatárolja a rendszer. Van egy ismerősöm, akinek a faterja iráni, az apai ág ott él, és ő mesélt bizarr dolgokat. Pont az benne a durva, hogy a felszínen van műholdas csatorna meg internet, de közben meg simán korbácsütést és börtönt kapsz egy popsláger youtube-os feldolgozásáért (volt ez a botrány a Happy-vel ősszel), és ez ott nem számít kirívó esetnek. Szóval, azért eléggé elmebeteg a rendszer, na.

      • Hát nézd, ezzel az erővel persze minden diktatúra elmebeteg, így egyetértünk.

        • Az igaz, hogy az őrült a szó eredeti értelmében tényleg egy ilyen Türkembasy-féle elmbetegségre eredezhető, de betegek ez is teljesen. Igen, valszeg minden diktatúra őrült, de valahogy ezek a vallási maszlaggal kevert verziók eleve szürreálisak nekem…

          • Miért, a nem vallásos ideológiák mivel jobbak? A kommunista, a nacionalista, az akármilyen? Franco, Kádár? Szürreális mind.

  2. Köszönöm,nagyon érdekes volt a film.

  3. Kiváló film, köszönöm, hogy megosztottad…Kezdem átlátni a rendszer lényegét, azt hiszem…sokan azt mondják, az ő (muszlim nők) felelőssége, miért nem változtatnak az életükön, de azért ez abban a közegben nem ennyire egyszerű. Ha megnézzük a filmet, főleg az elejét, mikor nyilatkoznak a feleségek, rájövünk, hogy a nőkkel elhitetik, hogy nincs más lehetőségük. Az első feleség a férj erőszakossága folytán nagy nehezen elfogadja, hogy jön a második feleség, a második feleségnek pedig azt mondják, menj hozzá, hiszen elváltan te már senkinek nem kellesz (nem érsz semmit), és a lelkiismerete ellenére ráveszik, hogy egy már nős és gyerekes férfi családi életének része legyen. A harmadik feleségét akkor hozza a házhoz, mikor a második még terhes (duplán megalázó helyzet), a negyedikre pedig azzal hatnak, hogy a férfi gazdag és jó sora lesz, ezért belemegy. Ezeknek a nőknek ott nincs lehetőségük tanulni, egyetlen lehetőségük a kitörésre, ha hozzámentek valakihez, akire moshattak, főzhettek, akit kiszolgálhattak. A férfi, pláne ha gazdag is volt, pedig megengedhetett magának akár négy feleséget is, bármennyire is szenvedett az előző három amiatt, hogy velük már nem törődött, vagy maximum éjjel kielégítette az igényeit, mert nyitva hagyták az ajtót. Ahogy egy kedves barátjával meg is vitatja, miért előnyös 4 feleség a háznál…mintha jószágok lennének..Szóval számomra az lett nyilvánvaló, hogy a következő tényezőknek van kulcsszerepe az ottani nők helyzetében (hál’istennek azért már pár országban változóban vannak a dolgok): oktatás (nem tanulhatnak), a vallás, a nő családja, aki elhiteti velük, hogy szükségük van a férfira, nélküle éhenhalnának (valamint, hogy a válás szégyen, mégha rosszul bánnak is velük, mert azután majd senkinek sem kellesz), és hogy nincs más választásuk illetve életcéljuk, minthogy valakire mossanak, főzzenek, és gyereket szüljenek neki, és bármilyen helyzetet fogadjanak el, mert ez a nők feladata, a család összetartása bármi áron…az utolsó kulcstényező pedig a gyerek, hiszen saját életcél nélkül a gyerek lesz nő létük beteljesülésének, ám ez kétélű fegyverré válik aztán, hiszen pont emiatt sem fognak változtatni a sorsukon, mert minden egyes gyerek a férfihoz köti őket, ráadásul az ottani törvények szerint, ha lelépnek, a férfit illeti meg a gyerek (pláne, ha még gazdag is és több felesége is van, aki felneveli majd őket). A féri egyetlen feladata a pénzteremtés és az élet élvezete a maradék időben. Büszkén villogtatja népes családját, 4 nő főz és takarít rá, és 3 hálószobájába bármikor bekéredzkedhet éjjelente. Európai szemmel ez eléggé felfoghatatlan és gyomorforgató, ugyanakkor látom már, milyen manipulációs tényezők játszanak szerepet, és azt is, hogy az arabok elmondásával ellentétben a többi feleség ezt baromira nem élvezi.

  4. Amúgy a háttérben nyilván az van, hogy a vallás érdeke, hogy minél több követője legyen, ezért kell minél több gyereket nemzeni, és erre a legjobb eszköz, ha több feleséged van, biztosított az utánpótlás. De azért a birkás megjegyzésnél, hogy a nők is pont olyanok, mint a birkák, tök egyformák, és ha nem tetszik valami, haza lehet menni a családhoz, na ott azért kinyílt a bicska az én zsebemben is, nem szalonképes, ami kikívánkozott. A párom egyébként arab, és mikor viccelődött a négy feleséggel, három dolgot mondtam. 1. oké, hozzál csak másik feleséget, úgysem tudom, biszexuális vagyok-e, mulatunk egy jót az új asszonnyal éjszaka, aztán meg a pénzedből elmegyünk vásárolni :) (erre volt nagy hörgés, hiszen a leszbikusság erősen tiltott dolog náluk). 2. hozzad csak, majd nekem is lesz másik pasim, egyenlőek vagyunk (erre az volt a válasz,hogy igen, de a nő nem ‘úgy’ egyenlő..az Állatfarm jutott eszembe,hogy mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek). 3. Hozzad csak, aztán majd elválok, engem nem riaszt meg a gondolat, hogy továbblépjek, amikor valami már biztosan nem működik…itt a témát rövidre zártuk, de a házassági szerződésbe bele fogom venni (a marokkói király felesége is belevette kben), hogy én nem osztozkodom. Ha jó, jó, és együtt vagyunk, ha nem jó, akkor változtatunk, így vagy úgy.Az arab témáról tudnék még írni, de ez már nem ide tartozik..mindenesetre nehéz meccs egy zártabb kultúrából és vallásból érkező emberrel együtt lenni egy szabadszellemű európainak (lsd. öltözködés, viselkedés, együttélés, gyerekkérdés).

  5. nézem tovább a filmet, és egyre jobban kész vagyok tőle..a nő nem esik teherbe, ezért a férfi közli vele, hogy ‘nincs más választása’, mint új feleséget keresni (4 után), mert ez nem jó semmire, kiszáradt kút. hát hogy lehet valaki ennyire tapló? és a nő azt feleli, majd hozhatsz, ha meghalok, erre a férfi azt kérdezi, hogy 1és mi van akkor, ha nem halsz meg?’. hát ez komoly,ilyen párbeszéd megeshet két ember között..nincs ennek szíve? már van 20 gyereke…hát, nem találok szavakat, vagyis találok, de az nem szalonképes…és aztán kifejti, hgoy most megy egy szüzet akar, mert annak még nincs külön véleménye a dolgokról, azt mondja majd, amit a férfi mondd, meg a szexben is jobban lehet talán használni…szívesen elbeszélgetnék a pasival és megkérdzeném, hogy orrbavágjalak vagy inkább tökön rúgjalak, hogy nem működjön odalent a kispajtás és ne érezd magad teljes értékű embernek majd, úgy, ahogy a kedves feleséged a terméketlensége kapcsán a szemét megjegyzéseid miatt? ha egy arab férfi felesége nem esik teherbe, akkor elhagyja? szép

    • Én a filmet 3x is megnéztem, nagyon durva. És ahogy ezek a nők kezelik ezt az egészet… mindent szépen bemutat. Amúgy a csávó akkor is hozott volna új asszonyt a házhoz, ha lesz gyereke a nőtől… mert a saját anyja mondta ki a film első öt percében: a farka irányítja. Ha vitatkozna velünk (legalábbis egy férfivel, akivel egyáltalán leállni vitázni), most biztos azt mondaná: miért, az miben jobb, hogy az átlagos magyar férfi meg félrelép és szeretőket tart, vagy elválik a feleségeitől, ha újat akar? Ezeknek ez szokott lenni az “érvük”.

3 visszakövetés / visszajelzés

  1. Pokolba az epres óvszerrel, élvezzük a tabumentes ökölszexet! | Eszter's Offtopic
  2. Több mint 200 millió hiányzó lány, akik tolvajként jöttek a világra | Eszter's Offtopic
  3. Ez (nem) ment idén: a 2015-ös blogstatisztika, számokkal és sztorikkal | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: