Papírkosárnak alkotni
Kreatívok, bloggerek (bár utálom ezt a szót), tegyétek a szívetekre a kezeteket: veletek is előfordul, hogy ami három, öt, nyolc, tíz éve még minőségi munkának tűnt, azt ma már vállalhatatlanul bénának tartjátok? Saját szellemi termékekre gondolok, nem az enyémre (bár arról is meglehet a véleményetek). Évánál erről (is) szó volt ma, ezért kedvem támadt kibontani egy kicsit a hozzászólásomat.
Az idő és a papír – kép: gopixpic.com
2014 őszén és telén több mind 200 régi – 2006 és 2011 közötti – posztot töröltem, és legalább ugyanennyivel kapcsolatban bizonytalanodtam el: nem kéne ezeket is kiiktatni az Eszter’s Offtopic vérkeringéséből? Nagyjából ötven posztnak megkegyelmeztem, de ezektől se vagyok elájulva. Kiemelni, linkelni már nem fogom őket.
Az inkriminált írások a következő főbb csoportokba esnek:
1. 70% – Gyenge szöveg – Egyetértek minden szavával ma is, de nagyon szarul van megírva. Ilyen például egy, amit 2009 elején arról írtam, miért nem oké a “cigánybűnözés” kifejezést használni. Aztán van egy a baloldal Trianon-fóbiájáról is 2010-ből, ami egyszerűen röhejes: ezeket a dolgokat ugyanígy gondolom 2015-ben is, de nem értem, hogy mertem publikálni, vázlatnak is gyenge. Van/volt még több ilyen. Párat meghagytam, mementóul, de benne van a pakliban, hogy törlöm őket.
2. 15% – Indulaton túl nem látó szöveg – Az indulattal nincs gond, nagyon jó katalizátor, remek ihletforrás, de van pár olyan anyag 2006-2009 között, ami szimplán csak dühös, cél és tartalom nélkül, és azt is hiányos stiláris készlettel sikerül csak… Ezek szinte mind mentek a levesbe, mert sehová sem vezettek, illetve ahová igen, oda meg nem mennék.
3. 10% – Jellegtelen marhaság, kár rá a tárhely – Egyszerűen csak olyan dolog, amit már nem értek, miért írtam meg, mert semmi értelme, célja nem volt már akkor sem (ellentétben az 1-es pont szövegeivel…). A 2008 előtti bejegyzések egy része a barátaim számára fenntartott naplóból kerültek ide, és ekkor még nem sejtettem, hogy a blogot mások is olvasni fogják.
4. 5% – Olyasmi, amivel kapcsolatban sokat tisztult, finomodott a látásmódom. – Gyökeres változás ezeken a frontokon sincs, nem lettem mondjuk homofóbból melegjogi aktivista vagy fordítva (fordítva pláne nem, hehe), de pl. sokat árnyalódott a kép annak kapcsán is, hogy mi számít a patriarchális rendszer kódjának, és mi része észrevétlenül ennek a rendszernek.
Eltűnődtem azon, hogy normális-e, hogy nem vagyok elégedett sok-sok régi munkámmal, sőt, némelyiket kifejezetten gyalázatosnak látom (lásd 1-es pont). Egyfelől szánalmas, hogy amiről öt-tíz éve azt hittem, hogy “jólmegaszondtam a frankót” igazából kurvaszar fércművek, másfelől viszont biztató gondolat, hogy egyfajta fejlődés talán csak van, még ha nem is mindig egyenes vonalú.
Pár hónapja Emke barátnőm írt egy kedves üzenetet, hogy vegyen már le a Black Nail Cabaret egy 2008-as feldolgozást a YouTube-ról, mert “hogy is fogalmazzak? hát, tudod, túlhaladtunk már azon a színvonalon” – így mondta. Nekem nagyon tetszett a verzió továbbra is, de tiszteletben tartottam a kérését.
Vajon mindenki így van ezzel, aki kreatív területen dolgozik? És ha ez így természetes, akkor vajon mit fogok mondani azokról a posztokról, amelyeket 2014-ben a legjobban szerettem…?
Eszter's Offtopic 
Szerintem igen. :) Pont én is olvastam reggel Éva írását és elgondolkodtam napközben az elmúlt évek “termésein”. Arra jutottam, hogy persze nagyon más, másképp fogalmazunk, mást veszünk észre, ezer dolgot tapasztaltunk és változtunk közben. Talán nem is kell cenzúrázni önmagunkat, mert garantált, hogy a mai sorainkat is nagyon más szemmel fogjuk méregetni 5 év múlva. Akkor a “mostban” ez volt, most meg más van. ;) Ráadásul nem zárhatjuk ki, hogy az akkori önmagunk gondolatai most valakit pont úgy gondolkodtatnak el, mozdítanak ki stb. amire rendeltetett a cikk, írás, blogbejegyzés… és pl. ugyanaz az ember lepattan a mostani önmagad írásairól. Zavaros? Remélem, hogy nem… ez az egész internetes naplóírás frenetikus és elképesztő, hiszen jogot adunk bárkinek, hogy más napszakban, más időzónában, évszakban olvassa az írásunkat, amit egészen másképp fog értelmezni, érezni… de ez már az ő dolga. A “blogger” pedig minden “gyermekét” megtarthatja, ha háta mögött hagyja az új személyisége elvárásait, egóját és tudomásul veszi, hogy akkor, ott a legjobb tudása és érzései szerint kerekedtek ki a sorok ujjai alól. <3
en csak most kezdtem, de mar tudom hogy lesznek amiket egy ev mulva csendben leveszek.
Én a saját blogomon azért tartok fenn visszatekintő rovatot, hogy az előző blogomból szemlézett korai zsengéimen együtt kacaghassunk az olvasóval. :)
Ha komolyan gondolod azt, hogy amiről írsz az nevetséges tiltsd már le a szöszit róla. (Attila)
Innen nézve érdekesnek tűnik, de közben neked meg full retró lehet. Hmm, talán kéne egy ilyen rovat ide is. Furcsa naplójegyzetekkel. 8 és 18 éves korom között naponta írtam naplót. De kinyini se merem őket, annyira cikik! :D
Nekem csak 4 évnyi visszatekintő. De így is retró. Igen, néha kicsit ciki is. De pont ezért, ha nyilvánosan kikacagom saját cikiségemet, ezzel már fel is oldottam azt.
Amúgy meg nem véletlen, hogy facepalm-ként tag-elem ezeket a visszatekintő bejegyzéseket. :)
Szerintem akkor lenne baj, ha nem fejlődne az ember. Nem vagyok író, sem ” kreatív “. Egy másik blog miatt keveredtem ide, szerintem nem gyengék az írásaid. Vállalhatóak , az indulatok is. Az pedig külön öröm, hogy utána leülsz végig gondolni a dolgokat hideg fejjel. Egyik ismerősöm kedvenc taktikája, húzni a másik agyát és összeugrasztani az embereket.
Én hasonlóan vagyok a régi képeimmel. Legszívesebben a 70%-ukat máglyára vetném. :D Az állandó probléma az 1. pont képzőművészeti variációja, amikor maga a téma nem rossz, de a kivitelezés valami fájdalmasan amatőr. Ha másnak nem, hát elrettentő példának még jó lesz, meg rosszabb napokon összevetésként, hogy lássam, nem egy helyben toporgok, mennyit fejlődött azóta a stílus/eszközhasználat/anatómia/stb. Szerintem mindenki, aki valamilyen szinten kreatív munkát végez átéli ezt.
Azt mondják, a vizuális művészetekkel ez triplán így van. Na, abban nincs tapasztalatom, ezért ezt érdekes volt olvasni.
Naná, hogy van. Én egy régi blogomat tartom vállalhatatlannak, ezért:
Önismereti folyamatban voltam, amikor írtam, így annak az összevisszaságát képezte le az a blog.
Nagyon sokat változott a gondolkodásom, pl. a csakazolvassa blognak is köszönhetően, sok akkor meglátásomat még én magam sem értem.
Nagyon akartam írni, totál stílustalan volt az egész. Nem is olvasták annyian, mint a mostanit, nem csoda. Zavaros világkép, modoros stílus, semmi témaérzékenység.
Én is szoktam gondolkodni azon, hogy vajon azokat az írásokat, amiket most szeretek, gyengének fogom tartani pár év múlva?
De nem az, amelyiket én is ismerem? Mert azt szerettem nagyon, szerintem jó volt. Mondjuk nyilván más volna mai szemmel nézni nekem is, nem csak neked.
Van konkrét példa esetleg, hogy mit nem értesz az akkori meglátásodban? Erre kíváncsi vagyok. Ha nem itt, majd privátban megírod?
Egyébként jó esetben folytonos önismereti folyamatban vagyunk, nem? Persze, nem mindenki, van, aki már “tökéletes” – na azoktól kell messzire futni.
Persze, de ezt úgy értettem, hogy nekem az volt az első ilyen, és szervezett formában történt.
Persze, vannak intenzívebb szakaszok, pláne egy szervezett folyamat idején, amikor végképp sok a kavarodás, csak azt akartam mondani, hogy teljesen átlagos időszakban is, évek alatt bőven történhetnek ekkora változások, mint amiről Eszter ír.
Amit az ember ír, az mindig tré, csak a fejlődőképesebbje ezt idővel be is látja.
Fel a fejjel, a legnagyobbaknak is vannak múló értékű műveik :)
Nyilván mindenki írt olyat, amit tíz évvel később már nem írna meg….
Az esetemben az a pech, hogy nem egy blogra írok, ahonnan észrevétlenül letörölhetem, amit nem lett volna szabad publikálni.
A naplóimmal viszont nincs bajom, egyáltalán nem találom cikinek, sőt, úgy érzem, 13 éves korom óta nem változtam semmit, vagy legalábbis nem előnyömre… Akkor sokkal céltudatosabb és összeszedettebb voltam.