Aktuális

Mi a különbség a kiscsaj és a felnőtt nő, a “hölgy” között?

Találtam egy bostoni szekuláris humanistát, aki történetesen férfi, James Michael Sama a neve, és érdekes dolgokat ír a nőkről, gond nélkül át tudtam venni jó néhány írását férfiportálra is. Nem sajátja az a fajta szókészlet, amivel nemek közti egyenlőségről szokás értekezni, de zsigerből leírja, hogy az érett, felnőtt férfi az emberi és erkölcsi okok mellett már csak azért sem lép félre, mert nincs rá ideje (munka után ugyanis nem lazulni megy, hanem kiveszi a részét – figyeled, nem “segít” – az otthoni teendőkből), továbbá jó szívvel ad olyan címet a posztjának, hogy The Equal Teammate Is The New Trophy Wife, amitől rögtön óránként kétszer szülne bármelyik nő, Népesedési Kerekasztal nélkül is.

Ever loved a woman who made you feel tall? - kép: designsnext.com

Ever loved a woman who made you feel tall? – kép: designsnext.com

Szóval, az első írás, amit a fickótól láttam, a 10 Signs She’s A Lady And Not Just A Girl címet viselte, amitől kicsit rosszul lettem, mert hát 1. mindig gyanakszik az ember lánya, amikor egy férfiú próbálja definiálni létezése körvonalait; 2. maga a “lady” szó, csak úgy, mint a “hölgy” kissé pejoratív felhanggal bír, gyakran korlátoz és degradál, miközben mindezt az udvariasság és előzékenység köntöse alá igyekszik bújtatni. Tudod, egy hölgy nem nevet hangosan, nem eszi kézzel a palacsintát, nem beszél trágárul, nem öltözik lengén, lesüti a szemét férfitársaságban, hadd ne soroljam. James Michael Samában viszont kellemesen csalódtam rögtön az elején, a cikknek csak a címe necces (az is csak első blikkre), egyébként arany a legtöbb szó, amit leír, és még nem is csak ez a legjobb írása.

Azt leszámítva persze, hogy mindez nem annyira úrinőség, hölgység kérdése, hanem egyfajta alapvető emberi minimum, ami nélkül aligha beszélhetünk felnőtt emberről… legfeljebb kislányról, és ebben igaza van. A felnőtt nő és a kislány között nagyjából tényleg az a különbség, amit megfogalmaz: elsőre nem is értem, hogyan lehet huszonöt fölött másképp létezni. Sama persze nem tárgyalja a hátrányos helyzetű nők problémáját, akik állandó elnyomásban élnek a bölcsőtől a sírig, ezért esélyük sincs felnőtté válni abban az értelemben, ahogyan azt egy szekuláris humanista elképzeli, de ezeken a vidékeken felnőtt férfiból sincs sok, csak nagyra nőtt ösztönlények vannak, akik visszaélnek fizikai fölényükkel. Maradjunk hát most ott, ahol megadatik a felnőtté válás privilégiuma mindenkinek. Hölgy alatt, azt hiszem, Sama olyasfajta státust ért, akinek megadatik, hogy felnőtt nő legyen, és él is ezzel a lehetőséggel a tudatossága folytán.

Néhány példa erre:

1. A hölgy nem azért van veled, mert szüksége van rád, hanem mert veled akar lenni.

Az éretlen szerelem azt mondja: “Szeretlek, mert szükségem van rád”, az érett szerelem viszont más tőről fakad: “Szükségem van rád, mert szeretlek”. Egy normális nőnek nincs szüksége férfira ahhoz, hogy megéljen, netán boldog legyen, viszont értékelni tud egy csapattársat, akivel közös célok mentén élnek és dolgoznak, a kölcsönösség elvétől vezérelve. Nem két fél, hanem két egész ember találkozik, hogy együtt hozzanak létre valami újat, szépet, fontosat.

A napokban folyt a csevej arról Jakupcsek délutáni női talkshow-jában, hogy miért van annyi egyedülálló és elvált ember manapság, és nagyon bosszantott, hogy senki sem mondta ki: azért, mert ma hála az égnek már ritka minálunk, hogy valaki kényszerből házasodjon. Nagyanyáink korában még nem volt opció, hogy egy nő tanuljon és dolgozzon (pláne egyenlő bérért), egy férfi pedig kimossa és kivasalja a saját ingét, aztán reggelit csináljon a(z elárvult) gyereknek, ezért az emberek kénytelenek voltak fúzióra lépni és életük végéig együtt maradni, nem volt más út. De ne higgyük, hogy ezek a társulások szükségszerűen elégedettséget és boldogságot hoztak: alternatíva híján nem beszélhetünk kiteljesedésről tömegszinten.

2. A hölggyel lehet értelmes beszélgetést folytatni, egyenrangú szellemi partner.

Sama kissé előítéletesen határt húz a bölcs nő és a buta kislány között, aki kizárólag cipőkről és szappanoperákról fecseg, de ne feledjük, száz éve Csáth Géza még rendszeresen értekezett Olgája oktatásáról és “kikérdezéséről”, hogy feleségként ne legyen zavaró a műveletlensége a hétköznapok szintjén. Brenner Józsiban és kortársaiban fel sem merült, hogy egyenrangú szellemi társ is lehet egy nő: József Attila meg Radnóti Miklós két-három évtizeddel később még mindig ritka holló volt ezzel a koncepcióval a fejben, hülyének is nézték őket a “kiművelt” csajaik miatt.

Műveltnek egyébként én sem számítok, még csak kiemelkedően intelligensnek sem, viszont az átlagnál érdeklődőbb, nyitottabb, kíváncsibb vagyok, és ezért sokan hisznek tájékozottnak és okosnak. (Tényleg alig van olyan dolog, amiről ne lenne infóm, bónuszként pedig véleményem is…) A műveltség szocializációs ajándék, az intelligencia velünk született képesség, de a jó értelemben vett intellektuális kíváncsiság és tudásszomj olyasmi, ami nélkül nehéz bármit is elérni. Világos, hogy ez az, ami fontos, hogy egyezzen (bár én sajnos nagyon el tudok ájulni az intelligenciától is, az agy egy nagyon fontos erogén zóna).

3. A hölgy büszke a megjelenésére, de ez csak másodlagos a belső szépségéhez képest.

Sznobul hangzik, de értem: akinek megadatik, az ad magára. Pozitív énképe és erős, pontos, szeretetteljes testtudata van: ismeri, érzi, szereti a testét, és tudja, hogyan hozza ki a legjobbat magából. A stílust nem elsősorban az határozza meg, hogy milyen ruha van az emberen, hanem az, hogy hogyan viseli azt – és ebben a szerzőnek teljesen igaza van.

Valószínűleg mindig lesz egy különc és egy hanyag oldalam, de az utóbbi években furcsa vonzalmam van a szép, letisztult dolgok iránt: nekem évszakonként csak egy cipőm van, de az minőségi és kényelmes. Már nem tudnám beadni a derekamat a konfekcióbóvlinak, és valahol ez is érettség kérdése (nő)… másrészről viszont egyfajta privilégium, ami megadatott (hölgy).

4. A kiscsaj mindig csak elvár, míg a hölgy értékeli azt, amit kap.

A szerző arról ír, hogy noha szeret hagyományosnak mondott eszközökkel udvarolni (vacsorameghívás, virág, satöbbi), értékeli, ha a nő is tesz lépéseket a viszonzás irányába (nem, nem szexszel, hanem vacsorameghívással), nem pedig elvárja a különleges bánásmódot, csak mert 2-essel kezdődik a személyi száma.

Van ennek egy mélyebb szintje is, ami az udvarláson messze túlmutat: az ember egy bizonyos ponton túl nem követelőzik. Ha igent mondtam valakire, elfogadom, hogy ő olyan, amilyen. Ha ez így nem működik, akkor pedig köszönöm, hogy megismerhettem: nincs könyörgés, manipuláció, büntetés, elvárások. (Szenvedés persze lehet, hogy van, mert nem vagyok a dalai láma, de az már nem tartozik a másikra, az én ügyem. Csendben megvívom a harcomat zárt ajtók mögött, egyedül, öt barátnő vállán.)

[Ezután szó esik arról is az 5-os pontban, hogy a hölgy nem öltözik közönségesen, hogy mindenét kivillantsa, de ahogy a kommentek is rámutatnak, nyilván ízlés dolga, hogy ki számára mi számít ledérnek, és hogy ez elárul-e bármit is az illető személyiségének mélyebb mozgatórúgóiról. Aztán kifejtésre kerül a 6-es pont alatt, hogy a hölgy nem fáradozik folyton azon, hogy minden szempár rá szegeződjön, mert egészséges önbizalom birtokában nincs szükség a mániákus figyelemfelkeltésre. Ez megint azért nehéz téma, mert évszázadokon keresztül asszonynak kuss volt a neve, ezért sokan ma is illetlenségként értékelik, ha egy nőnek határozott véleménye van, aminek hangot is ad. Fontos kiemelni, hogy itt nem erről, és nem is más speciális helyzetekről, hanem a tolakodó pózerségről van szó. Képbe kerül a továbbiakban az tudatosan felépített jövőkép, az önálló felelősségvállalás és a jó értelemben vett – önfeladástól távol álló – kompromisszumkészség is, ami alkalmassá tesz bárkit is arra, hogy közös életet – 10-es pont – tervezzünk vele.]

Érdekes, hogy ez a James Michael Sama egy egészen más szókészlettel, eltérő szemszögből fogalmaz meg valamit kristálytisztán, aminek a velejével én is teljesen egyetértek. Néha belegondolok, hogy gyakrabban kellene erről beszélni, mert az emberek – férfiak, nők egyaránt, nem pedig a kisfiúk és a kiscsajok – tele vannak előítéletekkel, és sokszor maguk sem tudják, hogy mit keresnek. Pedig tök egyszerű: tiszta helyzetet, játszma nélkül, ahol egyik fél sem függ a másiktól, és mindenki képes felelősséget vállalni a tetteiért.

Advertisements
Eszter névjegye (838 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

32 hozzászólás Mi a különbség a kiscsaj és a felnőtt nő, a “hölgy” között? bejegyzéshez

  1. Majd hazaérkezés utáni mosás/rendrakás közben megolvasom, ha jut rá időm. Bár sokkal előrébb akkor sem jutok, ha a bugyimba élvezek, hogy jaj, milyen jó fej pasi…
    1, Mert ez még mindig 100-ból egy. 2, lakva ismerszik meg az ember.
    Amúgy értem én a dolgot, de pont a “hölgy” szóra ragadt pejoratív jelentéstartalom miatt -egyrészt, amit te is írtál másrészt a nevezett szót gyakran használják a ringyó szinonimájaképp, ha finoman akarnak fogalmazni- én inkább kihagyom. Én az alsóbb szintet (a nagyra nőtt kislány vagy ösztönlény)szoktam inkább pejoratív kemény szóhasználattal ostorozni, úgymint hím- és nőstényegyed, vagy -egyed nélkül. A férfi és a nő az az érett felnőtt személy. az előzőek meg csak biológiailag azok, szellemileg elérték a csúcsot valahol általános másodikban…

    • Igen, van olyan barátnőm, aki – 30 fölött – úgy utal mindig a hódolóira, hogy “a gyerek”. Mindig röhögök, hogy a gyereknek megsimizzük a kis buksiját és kap sütikét, de nem dugunk vele. Egy másik barinőm meg – 40 fölött – minden 50 alatti fickót úgy hív, hogy “fiú”… az is mókás. Én azért szeretek különbséget tenni: ha arról beszélek, aki tetszik, vagy amit szeretnék, akkor a “férfi” szót használom, mert a franc akar gyerekkel meg fiúval bíbelődni. Sajnos nem törvényszerű, hogy a 30, 40 vagy akár 50 fölötti életkor érettséggel jár akár hímegyed, akár nőstényegyed esetében, ezért ilyenkor ezek is kitűnő szavak, valóban. És egyed nélkül is, tényleg, de az már inkább pejoratív értelemben, vagyis pedofil zaklató és aranyásó férjgyilkos esetében…

  2. veragelencser // február 8, 2015 - 08:57 // Válasz

    Igen, a “hölgy” szó pejoratív jelentéstartalmát csak a szocializmusban kapta meg, ahogy az “úr” is.
    A többi részét sophiataylor már elmondta előttem.

    • Ezt viszont nem tudtam, köszi.

      Mondjuk, gondolhattam volna, a “feminizmus” szó is: Aranka már majdnem egyenlő bérért gürcölhetett is napi 8-10 órát a gyárban a szalag mellett, épp úgy, mint a férje, Jóska, csak éppen otthon kizárólag rá várt a főzés, mosás, takarítás, gyerekgondozás és nevelés is további 12 órában, míg Jóska a tévé előtt, sörrel a kezében pihengetett. Megértem, ha erre Aranka aszondta, hogy a kurvaanyád legyen egyenlő, inkább kihagynám a 8-10 órát a gyárban a szalag mellett akkor már!

  3. Nagyrészt egyetértek a leírtakkal, egy ponttal egészíteném még ki:

    +1: Tud és mer gyerek lenni.

    • Igen, és más a gyerek és más a gyerekes. Ezt már meglepőmód nagyovisok is tudják, csak ők a “dedós” / “bébi” névvel illetik. Azt, aki folyton a felnőtteket nyúzza, nem tudja, mit akar, nem tudja elszórakoztatni magát, másokra akaszkodik, és sír a szája, ha valami nem tetszik neki.
      Azt a felnőttet meg, aki úgy mer gyerek lenni, hogy közben komolyan veszi a gyereket, mindennél jobban tisztelik.

    • Úristen, milyen jó, hogy mondod, zseniális adalék, köszi! Megette a fene az egészet, ha a másik nem tud, nem mer bolondozni, bolond lenni!

  4. Hát halljátok, én épp a minap döbbentem le, ahogy átmentem az egyik aluljárón, hogy a sok fiatal nő/lány/csaj között egy felnőtt nő sincs. És itt nem csak az öltözködésre értem, mert hát tudom én, ez meg az a divat, fiatalosan öltözködjünk, hiszen az a trendi ha ránézésre nem tudsz megkülönböztetni egy 18 éves lányt egy 25 évestől, de az a bizonyos fajta kisugárzás, ami egy magabiztos felnőtt nőnek kell lennie, mindből hiányzik. És ahogy ezt összeraktam, mellette konstatáltam, hogy igen, velük ellentétben én igenis elégedett vagyok, magabiztos és boldog Nő! Onnantól kezdve nem bírtam levakarni magamról a pasik tekintetét, akik úgy jöttek sorban, mint azokban az idióta amerikai filmekben, amikor az ugly girl-t bomba nővé pofozzák és a suli bálon minden pasi őt akarja táncra kérni. :D
    De miért gondoljátok, hogy a “hölgy” megnevezés negatív kicsengésű? Én kimondottan szeretem, ha kisasszonynak/hölgynek szólítanak és udvariasak velem. Soha nem éreztem, hogy emiatt lekezelnének, vagy diszkriminálnának.

    “Mindig röhögök, hogy a gyereknek megsimizzük a kis buksiját és kap sütikét, de nem dugunk vele.” – ez nagyon tetszett. :D Ám ha jól néz ki, miért ne dugnánk vele?! Mert akkor rögtön ragaszkodni kezd, és rinyál hogy kell még a cici? :P

    • Mind a cikkben Eszter, mind pedig a hozzászólásomban én egész érthető magyarsággal leírjuk, miért gondoljuk a szót pejoratív felhanggal rendelkezőnek. És én ezért berzenkedem, ha rám használják. Mert nem tudhatom, hogy “tisztán” vagy “többletjelentéssel” értik. Az udvariasság bárikor jöhet, szeretem és én is megadom annak, akit illet.
      A többi kijelentéseiddel teljes mértékben egyetértek.

    • Miért jó, ha nem tudod magadról levakarni a pasik tekintetét? A nő értékét az adja, hogy hány férfinak tetszik? Számít a férfitekintetek száma, ha valaki épp komoly kapcsolatban van, vagy csak köszöni most nem ismerkedne? Ilyenkor nem zavaró inkább ?

    • Igen, a “hölgy” pejoratív jelentése a kontextus miatt alakult így, amelyben sokáig használták, de az udvariasság ettől függetlenül természetesen fontos. Nyelvtörténet szemináriumon imádtam ezzel foglalkozni: hogyan alakul egyes kifejezések jelentése, és miért alakul úgy. A “hölgyre”, mint szóra sok negatív jelentésréteg tapadt, és ezt nehéz önmagában véve értelmezne.

      Érdekes ez a “férfiszemek tapadása” dolog, mert én meg elég sokat szorongok emiatt. Engem nagyon zavar az, hogy hogy folyton fütyülnek, beszólnak, cöccögnek, és akárhányszor elmegyek valahová nőtársaságban, ott van rögtön öt-hat ismerkedő, és ha udvariasan elcsevegek velük, azt hiszik, van/lehet köztünk valami. Vagy az, hogy mindig vannak lelkes hódolók, akik randira hívnak, hiába ignorálom őket udvariasan… és ezt nehéz kezelni. Azt látom, hogy a pasik túlnyomó többsége ráhajt bárkire, akit nem könnyebb átugrani, mint megkerülni, és ez nekem egy kicsit sok.

      Viszont senkit se akarok megbántani, ezért mindig csak reménykedem, hogy nem haragszik meg egy-egy kitartóbb hódoló, amiért diszkréten elkerülöm… Nekem ez a nagy férfifigyelem kimondottan zavaró, szorongást okoz, nem tudok mit kezdeni vele. Nem lehet, hogy csak olyan közeledjen, aki engem is vonz, érdekel? Akinek visszajelzést adok? Na, ebben pl. nagyon kislány vagyok, nekem nem megy ez a nyílt leépítés (kivéve, ha tajparaszt az illető, akkor lelkifurka nélkül elküldöm melegebb éghajlatra – de ez azért nagyon ritka szerencsére), pedig gyakorolnom kéne. Utálom nézni az “igyunk meg egy kávét” tárgyú mailt olyanoktól, akikkel nem tudok mit kezdeni, és basszameg, mindig összejön belőlük három-négy is egyszerre, nem bírok rájuk mit írni. Csak csendben remélem, mind megtalálják azt, akik könnyebben ismerkednek, és akik vonzódnak hozzájuk.

  5. Ajj, ez egy nagyon találó cikk! Úgy érzem visszatekintve, hogy ezek a dolgok folyamatosan jönnek a korral – és ha az ember igyekszik tudatosan fejlődni és felnőttebbé, önállóbbá válni. Az sem rossz, ha vannak minták, modellek, példaképek, akiktől lehet tanulni, akiktől el lehet lesni a felnőttséget.

    Én még nem gondolom, hogy mindenben igazi felnőtt vagyok, például jövőképem még mindig nincs (egy olyan beteg lelkű depressziósnak, mint nekem, extrém is lenne, ha lenne világos, tiszta pozitív jövőképe, akkor sztem már nem is én lennék), valamint az önelfogadással is hadilábon állok, de valahogy még ezt is képes vagyok elfogadni. Ez van, ilyen vagyok, nem rinyálok miatta. Hatalmasnak érzem a különbséget az egykori tizensok-huszonegynéhány éves önmagam és a mostani énem között. A mostani énemmel sokkal könnyebb, nekem is és másoknak is.

    • Szerintem nem feltétlenül cél az, hogy legyen “világos, tiszta pozitív jövőkép”, mert a dolgok folyamatosan alakulnak, aki pedig NAGYON KOMOLYAN előre tervez, az voltaképpen magát zárja be. Sokáig pl. az volt a jövőképem, hogy a Mátrában élni, de aztán valahogy felismertem magamban azt, hogy ez nem is olyan fontos, mint hittem… ott van otthon az ember, ahol az otthonát felépíti, és ebben nem a helyrajzi szám a legfontosabb faktor. És nem baj, hogy ez így változott, mert azzal, hogy rugalmasabb lettem, nem zárok ki egy csomó jó lehetőséget. De tény, hogy ötletem sincs, hol leszek öt, tíz… vagy akár egy év múlva. Lehet, hogy ugyanitt, de lehet, hogy teljesen máshol. És ez nem baj.

  6. Nekem ez most nem igazán tetszik, mármint az eredeti cikk. Ugyanezt meg lehetett volna úgy is írni, hogy a kamaszkorból kinőtt érett emberi lény ilyen és ilyen, mert pont itt nem igazán fontos, hogy nő vagy férfi. Szerintem mindkét nemre igaz kell, hogy legyen, hogy nem társadalmi elvárásból vagy szükségből van a másikkal, hanem mert vele akar lenni, hogy nem csak elvár, hanem bele is tesz a kapcsolatba. Annak is általánosnak kéne lennie, hogy ne folyton külső megerősítést várjunk, sőt a valamennyire igényes öltözködésnek is, bár én azt kevésbé tartom fontosnak.
    Szóval ezt az írást meg lehetett volna írni, mindkét nemre egyszerre, felesleges mindezt csak a nőkre kihegyezni és nekem nem túl szimpatikus, hogy már megint minket nyomasztanak az öltözködéssel, hogy igényesen, ne túl lengén. Mikor olvashatunk férfiak számára írt öltözködési tanácsokat, hogy mindig csak minőségi ruhadarabokat viseljenek és ne merészeljenek éretlenül vagy lengén öltözködni? (Egyébként meg miért ne öltözködhetne bárki a szabadidejében úgy ahogy akar?)

    • Igen, ez igaz, de van ez a New Chivalry Movement meg a Good Men Project, és ez annak a része, tehát a cél az, hogy a lovagiasságot és a “hölgységet” egy új, egyenlőségre épülő keretben határozza meg, és ezzel egy teljesen új, korábban ekvalizmustól ösztönösen idegenkedő célközönséget vonjon be a párbeszédbe. De amúgy teljesen egyetértek.

  7. “nem eszi kézzel a palacsintát, nem beszél trágárul, nem öltözik lengén, lesüti a szemét férfitársaságban, … mindez nem annyira úrinőség, hölgység kérdése, hanem egyfajta alapvető emberi minimum, ami nélkül aligha beszélhetünk felnőtt emberről”
    No ezt így nem értem.

    • De hát a két tagmondat között van egy fél bekezdés! A “nem eszi kézzel a palacsintát, nem beszél trágárul, nem öltözik lengén, lesüti a szemét férfitársaságban” tagmondat a “hölgy” szó falas definíciója a fejekben. Később pedig a “mindez nem annyira úrinőség, hölgység kérdése, hanem egyfajta alapvető emberi minimum, ami nélkül aligha beszélhetünk felnőtt emberről” már a cikkre vonatkozik, amiről szó van: amit a figura leír, az egy elvárható emberi minimum, ha a körülmények adottak.

    • Egyébként mivel kéne enni a palacsintát ha nem kézzel? Késsel-villával? Én otthon mindig kézzel eszem, étteremben meg nem is szoktam rendelni…

      • Én mindenhol kézzel eszem, nem tudom elképzelni máshogy. De ismerek olyat, aki késsel-villával, de csak akkor, ha nem tudott sehol kezet mosni előtte (palacsinta tipikus bódésoros büfékaja). Olyan arisztokratikusan néz ki… :) Nem hölgy az illető, úr. Én olyankor is puszta kézzel eszem. :)

        • Van azért az az éttermi verzió, amit nem ennél meg kézzel. Amiből hármat elrendeznek a tányéron az ikebana szabályai szerint, rajzolnak rá lekvárral és apró tejszínhabgömböcökkel közte. Na az kés-villás eset.

          • A kedvenc palacsintázóhelyemen is van ilyen, a mátraházi büfésoron. De ahhoz gyárilag adnak is evőeszközt, ellentétben a tekerttel. :)

            • Hm. Mátraháza. Rég nem láttuk. Kéne :) Csak hogy érdemben hozzászóljak a hölgytémához :)
              Palacsintát és (ahh, Szentséges!) túrógombócot az efféle dekorációval lehet jól tönkretenni. A zember vágyik rá, aztán másfélnél rájön, hogy nem tud többet megenni a habok és lekvárok miatt. Asszem, ebéd után kéne nézni, mielőtt mégjobban tönkreteszem a szekuláris humanista vonalat.

              • Szeretnék tavaszra mókás társasági túrát szervezni a Mátrába, if interested. :)

                Az az igazság, hogy a palacsinta, a lángos és a rakott krumpli mind bizalmi dolgok. Pofonegyszerűek, de NAGYON el lehet őket rontani.

      • Késsel villával, és feltekerni sem szokták okvetlenül. Az már egy kényszermegoldás volt, ha nem csak legenda a sztori.

  8. Érdekes, hogy a szexualitás teljesen kimaradt a kritériumrendszerből. Ezt hogy nem vette észre eddig senki?

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: