Aktuális

Mi volt előbb… szeretted magad vagy téged szerettek?

A tyúk és a tojás dilemmájához érkeztünk, annyi bizonyosságban eltöltött év után felül kell vizsgálnom, amit eddig hittem, mert tanácstalan vagyok. Mi van előbb? Az önszeretet… vagy a szeretet? Az önbizalom… vagy az elismerés? A bent… vagy a kint?

kép: ukfloodbarriers.co.uk

kép: ukfloodbarriers.co.uk

Minden valamire való önismereti tréner, pszichológus, coach, párkapcsolati szakértő és spiriguru egybehangzóan állítja: természetesen minden belül kezdődik, belőlünk fakad, sőt, a külvilág a mi belső világunk tökéletes tükre. Ilyesformán nem kérdés, hogy mi van előbb: más csak akkor szerethet engem (hosszútávon, legalábbis, és valóban engem, nem egy rólam kialakított fals képet) ha én már szeretem magamat, és elismerés is csak akkor érkezik a külvilágból, ha én teljes mértékben a tudatában vagyok a képességeimnek, tehát bízom magamban.

Bármilyen elmélet ezt a fajta világlátást támasztja alá. A pszichológus pontosan tudja azt, hogy a belső hittel “adunk el” a világon mindent, és ennek kivetülése hozza el a sikert (sokszor a kivetülés illúziója is elég ehhez, elég a reklámokra gondolnunk: olyan bizonyosság sugárzik felénk az adott termék vagy szolgáltatás kapcsán, hogy hajlamosak vagyunk elhinni, hogy tényleg nem élhetünk nélküle). A spirituális ember is erre épít: amint fent, úgy lent, amint kint, úgy bent. Lefordítva: ahogy bennem, úgy a külvilágban is. A racionális és a spirituális énem is ebben hisz… legalábbis hitt eddig.

De akkor most álljunk meg egy pillanatra: látjuk-e ezt a valóságban? Történetesen azt, hogy akit kizárólag megaláztatás ér, az őszintén hinni tud a sikerben, hogy akit rondaként csúfolnak egész életében, az szépnek látja magát… anélkül, hogy ezt bárki is mondaná neki, éreztetné vele. Az az igazság, hogy ehelyett én inkább azt látom a sikeres belső átalakulások esetén, hogy egy-egy hosszú negatív széria után jött egy pozitív inspiráció kívülről, ami elég motivációt adott a megalázott, kicsúfolt embernek ahhoz, hogy felálljon a múltjából, és úgy fejezet nyisson az életében.

Rögtön két példa jut eszembe a nagy ikonok közül. Hozleiter Fanny, Mosolyka az Indexnek beszélt arról, hogy utálta a saját testét, kripliként tekintett magára, aki egy nagy monstrumhoz van kötve, és zavarta, hogy a teste itt-ott el van deformálódva, az izomsorvadás miatt. Az akkori párját kérte a kapcsolat elején, hogy tegye a fürdőkádba – ruhástól. A férfi bolondnak nevezte, hogy ilyen szégyellős előtte: elmondta, hogy ő így szereti és kívánja a testét, és számára így tökéletes. A szavakat tettek követték, újra és újra. Azóta Mosolyka nem egy kerekesszékes nőnek tartja magát, hanem egy nőnek, aki kerekesszékben ül. Szereti a testét.

Aztán ott van Eric Pavlina, az egyik legismertebb amerikai önismereti tréner. Arról ír, hogy egy türelmetlen, önző, vadóc macsó volt, aki az egésznek a mélyén nem élt harmóniában önmagával, amikor jött a felesége, Erin, és a szeretetével, szerelmével, türelmével meggyógyította a sebeit, és érzékennyé tette őt ezáltal mások szenvedéseire is (nyilván minden nő azt hiszi, hogy erre képes, mert így szocializálnak minket, de ez a legtöbbször zsákutcába vezet – ez most más lapra tartozik). Azt mondja, nem átformálta, hanem a lehető legjobb énjét hozta ki belőle a párja, és így ő aztán el tudott indulni egy önismereti úton, ami később a karrierje egész bázisát – vagyis az elismerést – hozta neki.

Az anomáliát a tyúk és a tojás problematikájával már korábban is éreztem, de egyszerűen azzal magyaráztam, hogy a külső segítség minden bizonnyal mindig akkor érkezett, amikor a főszereplő nyitottá vált annak befogadására (“a tanítvány készen áll, a mester megjelenik”), tehát elért már egy szintet az útja során az önszeretetben, pozitív énképben. Vagyis Mosolyka hitt annyira a női vonzerejében, hogy egyáltalán meghódított egy férfit és párkapcsolatba kezdett (hú, ehhez azért kell mentális muníció!), Eric Pavlina pedig érzékeny volt már a világra annyira, hogy egy érzelmes nővel közös hullámhosszra tudott helyezkedni. Ezek a partnerek tehát csupán válaszként érkeztek az életükbe, és felerősítették, felgyorsították azt a belső változást, ami a felszín alatt már elkezdődött. A társak aztán addig voltak mellettük, amíg ez a szakasz tartott, és ők maguk is előnyükre változtak, hiszen nekik mást kellett megtanulniuk Mosolyka és Eric mellett. Tény, hogy minden kapcsolatból tanulunk valamit.

Szóval, a kérdés nagyon egyszerű. Tételezzük fel, hogy tehetséges vagy, de még soha nem kerestél bő pénzt a munkával, amit szeretsz, és soha nem ismertek még el komoly szakmai körök a tehetséged kapcsán. Egy ilyen helyzetben vajon át tudod ugrani “bent” (=mentálisan, fejben) ezt a kinti korlátot, hogy a jövőben gazdag és elismert legyél? Mert már tudod, hogy a megfelelő kompetencia birtokában azon múlik minden, hogy házalnod, próbálkoznod kell, muszáj “eladni magad”, aztán pedig kockáztatni, belevágni. De vajon képes leszel elérni ezt a tudatállapotot SZÁMODRA RELEVÁNS külső megerősítés nélkül? És vajon ha még soha senki nem szerette rajongásig és kívánta igazán a testedet, akkor el tudod képzelni, hogy valaki ezen a szinten tudná ünnepelni a létezésedet? Akinek úgy volnál jó, ahogy vagy, és nem kellene mindig azon agyalnod, hogy hogyan érj fel az elvárásokhoz?

A legtöbbször úgy tűnik, hogy nem, mert 1. a különbség a “kint” és a “bent” között óriási, 2. túl sok fájdalomélmény halmozódott fel az évek, évtizedek során, 3. nincs saját pozitív élmény, amire építeni lehet. Sokkal nagyobb, intenzívebb külső segítségre volna szükség, hogy a paradigmaváltás a pozitív énkép irányába végbemenjen, de ugyanakkor meg még nem tartasz ott, hogy ezt bevonzd ennek alkalmas befogadója légy. Mert még azt hiszed, csúfolnak, ha meg is dicsérik a munkádat, és jobban észreveszed azt, aki kritizál, támad. Mert még kiborulsz, ha valaki vonzónak tart, hiszen szorongással tölt a gondolat, hogy megint csalódást kell okoznod (egyéb esetben meg te fogsz csalódni, és az megint két év szenvedés, meg a hátramaradó sebek).

Éppen ezért elbizonytalanodtam: létezhet-e előrelépés pozitív irányba intenzív pozitív külső hatás nélkül? De legalább egyetlen apró seggberúgás, lökés nélkül, ami elindít a helyes irányba? És ha minden kicsike, centiméternyi előremozdulást latba veszel, felszívod magadat és elérsz egy okés szintet fejben (stabilitás, pozitív énkép, erő), akkor azt vajon meddig lehet kiégés és reményvesztés nélkül fenntartani úgy, hogy igazából nincs változás a külső körülményeidben?

Persze, lehet, van, csak túl mélyen agonizálsz ahhoz, hogy észrevedd, és így a következő lépést meg tudd tenni, a segítségként érkező újabb hatást el tudd fogadni. Mint az öregember, aki az árvíz közepén, derékig a vízben imádkozott: “Uram, ments meg kérlek engem!”. Kisvártatva jött érte egy csónak. “Köszönöm, de az Úr velem van, megment engem” – mondta, és tovább könyörgött. Már csak a feje látszott ki a vízből, amikor egy helikopter jött érte. “Itt maradok, az Úr majd megment engem!” – utasította el a beszállást. Fél óra múlva aztán megfulladt, és a túlvilágon az Isten színe elé járult. “Uram, hát egész életedben a híved voltam, fohászkodtam, hogy ments meg engem, de te hagytál vízbe fúlni!” Mire a Jóisten ránézett: “De fiam, először egy csónakot küldtem érted, aztán egy helikoptert… de neked semmi se volt elég jó, inkább megfulladtál…”

Advertisements
Eszter névjegye (838 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

29 hozzászólás Mi volt előbb… szeretted magad vagy téged szerettek? bejegyzéshez

  1. “mikor anyánk meheben megfogantunk már akkor szeretve voltunk… “

  2. Mert mentálisan, fejben döntöd el a dolgot. Itt adódik az egésznek a bökkenője.
    Balázs Valéria Anamé után szabadon, a tested körüli energetikai rendszer határoz meg mindent. Az életedben megjelenő körülményeket, a szituációkat, de az étrendedet, és a függőségeidet is. Ezért, ma már semmiképpen sem elég, ha fejben átprogramozod magad (fejben nagyon jók vagyunk!!!! de MEGÉLNI, megcselekedni szinte senki sem tudja azt, amit fejben olyan nagyon jól…), mert az energetikád attól még nem változott, így továbbra is ugyanazokat a köröket fogod leírni.
    Én erre egyébként tökéletes példa vagyok, újfent “munka nélkül”, és nem elég, ha csak vizualizálom, hogy a privát masszázsom beindul, át kell éreznem. Ez pedig csakis akkor megy, ha nem csak a fejemmel, hanem az egész testemmel jelen vagyok, de vigyázat! Az elme is képes testi érzeteket produkálni! Szóval az egész nagyon becsapós, és nem azért, mert alapból olyan… Minden nagyon egyszerű, csak az elménkkel túlbonyolítottuk.
    Hadd következzen egy személyes vallomás. Engem speciel borzasztóra zavar, hogy minden, amit ilyen témában leírsz, megérint. Nem tudok attól elvonatkoztatni, hogy Te vagy valaki, meg én is vagyok valaki, és attól még, hogy volt pár olyan dolog, amit mindketten megéltünk (pl családállítás), nem vagyunk egyformák.
    Ha tényleg szeretnél válaszokat kapni, szeretettel ajánlom Balázs Valéria honlapját és könyveit. Nekem nagyon sokat segített pont azokban a kérdésekben, amiket ebben a posztban feszegetsz. Megszeretni önmagam, a biztonságérzetemet belül megérezni, és szépen lassan átengedni a teret a szívemnek, így nem kell azon agyalnom, hogy mikor és miből, hanem elég csak szándékot nyilvánítani, és hagyni, hogy megtörténhessen.

    (Ui: A szeretet, a segítség mindig jelen van. Csak vagy nyitott vagy rá, és befogadod, vagy nem. Engem mindig is szerető férfiak vettek körül, csak ez nekem nem kellett. Most döbbenek rá, mennyire nehéz befogadni a valódi, igaz szeretetet, megtartani no pláne nem egyszerű feladat.)

  3. Még valamit hadd tegyek hozzá (sajnos nem tudom szerkeszteni a hozzászólást): az, hogy egy energetikai változás mikor jelenik meg fizikailag az életünkben, nagyban függ attól, hogy elmével mennyire korlátozzuk le annak megvalósulását. Ne feledjük, hogy az elme nem képes változni, mi vagyunk képesek az elméhez való hozzáállásunkat megváltoztatni, szeretni magunkat akkor is, ha éppen egós hisztiben vagyunk, vagy lemondásban. És a lemondás nagyon ide tartozik, mert az ember alapvetően nagyon hajlamos viszonylag gyorsan lemondani önmagáról és az életéről. Ezért sokat kell dolgozni azon, hogy ez megtörjön, és megjelenhessen a valódi szándék (és nem az akarat, mert a mindent akarok, de most azonnal hozzáállás a lemondás ellentéte, és ugyanabból az energiából táplálkozik), amikor már el tudjuk fogadni, hogy szeretnénk valamit, és meg is kapjuk.
    Én magam még mindig ugyanúgy nézek ki fizikailag, 90 kiló vagyok, semmit sem változott a testem, legalábbis kívül. Belül azonban folyamatos változások vannak, a rendszeres erős hasi légzés következtében megindult a belek tisztulása, a hajam sokkal szebb, mint volt, a veséim is kezdenek magukra találni. Sokáig én is filóztam, hogy miért nem keresek már több pénzt, miért nem állok még mindig a saját lábamon, mikor már másfél éve gyakorlom Anamé módszerét… Az elmém képes volt velem elhitetni, hogy mindaz a változás, ami már megtörtént bennem, semmissé vált, hiszen fizikailag még mindig a kakiban csücsülök. Ahhoz, hogy ez megszűnjön, el kellett ismernem a hosszú és kitartó belső munkát, azt, hogy noha nem volt pénzem eljárni rendszeresen órákra, itthon szinte minden nap gyakoroltam, és ez azért meghozta a gyümölcsét. És azért, tegyük hozzá, vannak olyan minták, amelyek évezredek óta működnek (azért ilyen erőteljes a lemondás pl), amiket nem lehet két hónap alatt kipucolni. Az nagyon fontos, hogy elfogadjuk azt a testet, amiben éppen létezünk, ugyanakkor ennek a gyökere jóval mélyebbről fakad, ezen rengeteget kell dolgozni. Most már teljes mértékben elismerem azt a munkát, amit eddig belefektettem a változásomba, és ennek azért jócskán megvan az eredménye, rengeteget finomodtam az elmúlt másfél évben. Abban végképp nem hiszek, hogy ha valamit fejben mantrázgatsz, elképzelsz, azt meg tudod valósítani. Kis ideig igen, de az energiáid végül úgyis visszavezetnek a régi kerékvágásba, mert ha az energiákkal nem dolgozol, nem tud változni semmi (tekintve hogy minden az energiaáramlás törvénye szerint működik). Anamé által rengeteget tanultam, és még rengeteget is fogok, és azért is okozott nekem ekkora feszkót, hogy megérintesz, Drusza, mert nem szeretnék már csak úgy a levegőbe beszélni. De ha bennem van, ki kell toljam, és elfogadnom úgy, ahogy van.

    • Két nagy tapasztalatom van a témában, ami egybecseng nagyjából az általad elmondottakkal:
      – a pozitív énkép és az arra épülő változások nem játszhatóak le csupán fejben, elméből, a tudat szintjén, mentálisan, akárhogy is nevezzük. A transzformációhoz szükség van a hétköznapi tudatosság feletti magasabb én és az ehhez kapcsolódó a tudattalan, tehát a legmagasabb szellemi szint és alsó kivetüléseinek a bevonására is. Konkrét példával élve: tényleg szart se ér, amikor a fanatikus agykontrollos ájulásig mantrázza alfa-állapotban a “gazdag vagyok” mantrát, és közben – hogy igazságosak legyünk – még bétában is sokat dolgozik a bő pénzért. Amíg egy mélyebb szintű tudati paradigmaváltás nem történik meg, és nem hat rá zsigerileg, addig ez egy fejben lejátszott meccs lesz. Vagyis, ahogy írod, nem tudati, hanem (tartós) energetikai változás kell, és bár az előbbi lehet az utóbbi kapuja, de nem lehet itt megállni a siker érdekében. nem elképzelni és hinni, hanem TUDNI kell. Ez az állati sok munka, viszont az a szint is, ahol a dolgok mind eldőlnek.
      – rengetegszer hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nem csupán szarban vagyunk, de a mai szar egyenlő a tegnapi szarral https://barokeszter.hu/2014/07/15/ezt-erdemes-tudnod-ha-epp-szarul-vagy/. Vagyis:” még mindig 90 kiló vagyok”, “még mindig nincs álommunkám”, “még mindig nincs párom”, “még mindig nem jó a házasságom”, “még mindig csóró vagyok”, satöbbi. Én is sokszor érzek így (no, nem a felsorolt konkrét dolgokat, hanem mindig épp azt, ami a bajom az adott pillanatban, amikor a hiányra fókuszálok). A tisztább pillanatokban aztán leesik, hé, ez a szar már nem ugyanaz a szar, mert közben léptem előre tízet (ahogy te is írod, tisztul a veséd, szebb a bőröd, hajad stb.) Közben szintet lép az ember, csak mivel a hiányfókusz – vagy annak lenyomata – megmarad, illetve vissza-visszatér, bizonyos szakaszokban csak a hiányt veszed észre az elért eredmények helyett. Erre mondja azt Mosolyka, hogy “te döntesz”.

      Az, hogy hatással van rád az, amit más egy hasonló tapasztalat háttérrel mond, tök természetes. Van, hogy egy haveri sörözés során egyetlen poénnak szánt félmondatból tanulom a legtöbbet, mert épp akkor esik le egy húszfilléres :). Örülök neki, ha vmi most nálad is leesett. Nálam azzal van sokszor a baj, hogy 60 százalékosan extrovertált lényként nem tudom nem teljesen “kintről” hozni a konzekvenciákat a “bentre”, és ez nagyon kemény összeütközésekhez vezet, Ingatag a csónak, ha rázza a víz.

      • Igen, tegnap ez a cikk segített hozzá egy nagy felismeréshez, ami végül tisztulni tudott, ezt nagyon köszönöm. Ma eléggé Miss Grumpy vagyok, a tegnapi gyakorlás hatása, de ahogy Anamé mondja, ami egyszer bemegy, az ugyanúgy fog kijönni. Az emberek előbb-utóbb rá fognak jönni, hogy semmi más nem visz előre, csak a lefelé, csak hát ezt megélni nem túl fincsi.

  4. A tyúk/tojás dilemma azért jó hasonlat, mert jól mutatja, hogy a dilemma hamis. Ahogy a tyúk meg a tojás is együtt alakultak, számtalan generáción át, míg lett tyúk, amely tojást tojik, úgy a személyiség is fokozatosan alakul, de aztán később le is írtad. Külső megerősítések/földbe döngölések a belső éréssel együtt, egymást alakítva, az, hogy a negatív vagy a pozitív hangokat halljuk-e meg, ezek együtt, naponta változva adják ki az eredményt.
    Ugyanakkor van egy nagyon erős hatás, ami döntő lehet, sajnos lerombolni később is lehet, felépíteni alig, ha hiányzott: a szülői elfogadás, értékelés, feltétel nélküli szeretet. Ha ez megvolt, az egy nagyon biztos alap. egész életre elkísér, hacsak valaki nagyon le nem rombolja.

    • Mélységesen egyetértek: nyilván az önelfogadás/szeretet tanult dolog, és legtökéletesebben gyerekkorban lehet elsajátítani. Olyan ez, mint mondjuk a síelés: megtanulhatod 40 évesen is, de azt hiszem, sosem leszel olyan biztos, mintha kicsiként már léceket csatoltak volna a lábaidra.

    • Igeen. Ehhez csatlakoznék én is. Azt hiszem, az egész nagyon kicsi gyermekkorban dől el. Vagy ha nem is dől el, minimum akkor kezdődik. Amikor még a szüleink rezdüléseit egy az egyben valóságnak érezzük és éljük meg. Ha akkor elfogadás és szeretet van és szépnek látnak és ez át is tudják adni, akkor azt úgy hisszük el és olyan mélyen belénk épül, hogy még ha meg is bicsaklunk önbizalmunkban ezért vagy azért, az helyreállítható. Ha nem, ha nem szeretnek, vagy nem úgy szeretnek, akkor később örökké kűzdhetünk azzal, hogy megfelelő legyen az önértékelésünk. Persze segíthetnek a trénerek, a mantra, a lakásban kiragasztott 100 cetli és könyv. De aki gyerekként nem tanulta meg olyan biztosan, hogy ő maga szerethető és minden hibájával EGYÜTT értékes, mint ahogy azt, hogy a hó hideg, akkor marha nagy mázli kell minden tudatos erőfeszítés mellett is és valaki olyan felénkfordulása és szeretteli elfogadása, aki számunkra értékmérő. Külső megerősítés nélkül szerintem nem megy.
      “Hiába fürösztöd önmagadban,/ Csak másban moshatod meg arcodat.”

    • Valami nagyon fontos eldől kisgyerekkorban, de nem hinném, hogy ez kőbe vésett szabály, és utána nincs változásra lehetőség. Legalábbis, remélem. :D

      • “nem hinném, hogy ez kőbe vésett szabály, és utána nincs változásra lehetőség” Én sem. Csak ha rosszul dől el, akkor az nagy hendikep. De onnan szép nyerni, mondhatjuk. És lehet onnan is nyerni.

  5. Louise L Hay-nél olvastam egyszer egy gondolatot, ami nagyon felrázott abból, hogy nyomorultnak érezzem magam, mert épp hiányzott valaki -akkor épp egy konkrét valaki pozitív visszajelzése:
    “Csodálatosak a kapcsolatok, csodálatosak a házassá­gok, de akárhogy is szépítgetjük, ezek mind átmenetiek. Viszont kapcsolatod önmagaddal örökkévaló. Soha­ sem szűnik meg. Szeresd a családot magadban – a gyer­meket, a szülőt és köztük az ifjúságot.”
    Sajna nem állítom, hogy tudom is ezt csinálni, vagy mindig tudom. De néha elég emlékezni arra, hogy mindig ott vagyok, és mindig ott leszek önmagamnak, akkor is, amikor más még nincs, már nincs, vagy csak épp hátat fordít.

    • Kire mikor, hogyan hatnak az ilyen mondatok. Jó passzban nyilván jaja, rossz passzban meg önsanyargatás, amiért ennyire jó még nem vagyok. :)

  6. Aki a vonzás törvényét kitalálta az űrbe kellene kilőni.

    • Pontosítanák egy fekete lyukba.

    • Maga a tény, hogy a hasonló hasonlót vonz, olyan, mint a gravitáció, de ez ez az iparág, ami köré épült, és ami erősen reduktív gondolkozásra épül, valóban káros.

      • A gravitáció fizika, a fizika tudomány. Ugyanazon feltételek mellett, mindig ugyanazt adja.

        • Lehet, hogy a pszichológia is, csak még nem tudjuk elég pontosan, mik is az azonos feltételek ;)

          • No igen, nem mindig az van a tudományban sem, hogy “nem mérhető”, hanem sokszor az, hogy “nincs hozzá mérőeszközünk”. Aztán ez idővel változik. :)

            • Illetve nem az van, hogy véletlen, hanem a rendszer olyan bonyolult, hogy (egyelőre) képtelenek vagyunk egyáltalán értelmezni a kapcsolatokat, nemhogy pontosan leírni.

          • Mindig kiakaszt amikor, természettudományos köntösbe akarják elpasszolni azt, ami még köszönőviszonyban sincs vele. Ennyi erővel miért nem hozzák példának az elektron elektron párost. Hasonló hasonlót vonz? Mérhetően nem.

            • Igen, a természettudományos párhuzamok tényleg eléggé hibásak, zavaróak, a tudományosság látszatát keltik ráadásul.

              • Ugyanakkor viszont a világon nincs olyan dolog, ami ne volna természettudományos módszerekkel magyarázható: más kérdés, hogy a rendelkezésünkre áll-e jelen pillanatban megfelelő eszköz ennek felmérésére, megértésére, megmagyarázására.

                • Eszter, várjunk már. A társadalmi történések nem magyarázhatók természettudománnyal. A psziché működése sem magyarázható fizikai/kémiai/biológiai ismereteinkkel, legalábbis elképesztően nagy része nem. Miért van az, hogy egyik alkoholista-gyereke rá se néz a piára, a másikból meg szintén alkesz lesz? Miért van az, hogy egy bántalmazásban felnőtt ember nagyon érzékeny lesz erre, kerüli a bántalmazókat, a másikból meg áldozat lesz folyamatosan (akkor is, ha mindkettő nő)? Ezek a kérdések természettudományos alapon jelenleg nem magyarázhatóak.

      • Na szóval azt is mondják, emberekre is, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Szóval hogy is van ez? De ettől függetlenül: a vonzás törvényét BEvonzás értelemben szokták alkalmazni, ami viszont egyszerűen marhaság. Nincs bevonzás. Vonzódás van, észrevétel van, az egyik elmegy egy ember/jelenség mellett, a másik észreveszi – ettől még az ember ott van a másiknak is. A lehetőség is, csak az egyik tud vele élni, a másik nem (úgy értem: bizonyos lehetőségek ott vannak, szóval a szerencse dolgáról beszélek, ami esetleg a másiknak is ott lenne, csak épp élni nem tud vele). A (be)vonzás törvényét ráadásul alapvetően áldozathibáztatásra, kioktatásra használják hűde ezoterikusok. Hasonló törvény még az akarattal mindent lehet.

        • Nemakarásnak nyögés a vége, amilyen a fogadjisten, olyan az adjonisten. Ok-okozat, akció-reakció van, ha mosolygok rád, jó eséllyel te is visszamosolyogsz, ha csak nem erősebb épp benned a saját rosszkedved vonzása – és ez a jóval komplexebb dolgokkal is így van (és a csavart is ez adja: sokszor észre se veszed, hogy mi hat rád a legerősebben, és ezért csodálkozol, hogy nem az a reakció, amit vársz, tehát a törvény nem működik). A “be-” előtagot mindig nehezen értettem, már nyelvtanilag is, nemhogy szemantikailag.

          A vonzás törvénye nevű ezo-iparággal az a baj, hogy
          1. azt tanítja, hogy azt vonzod, amit szeretnél, akarsz, holott azt vonzod, ami vagy, amit csinálsz
          2. mentséget keres bántalmazóknak arra, hogy bántalmaznak (az egyéni felelősségvállalás fontos, a megbocsátás az elengedés részeként fontos, de ettől még a bántalmazó bántalmazó marad a bíróságon)
          3. figyelmen kívül hagyja azt a rengeteg szintet, amelyen az ember működik, tehát nagy mértékben egyszerűsít
          4. azt az illúziót kelti, hogy elég elképzelni és elhinni bármit ahhoz, hogy megvalósuljon, holott cselekvés nélkül épp úgy nem jut előre a világ, ahogy a tudatalatti mozgatórúgók és fékek feltérképezése nélkül sem.

          • “keres bántalmazóknak ” Nekem a vonzással az a bajom, hogy azt sugallja, hogy ha szemét veled valaki, akkor azt te váltottad ki. Értem az első bekezdésedet, de az, hogy a mosolyodra nemhogy nem mosolyt kapsz, hanem még jobban neked ugranak, mintha csak néznél ki a fejedből, mert a szemben levő annyira frusztrált, hogy a mosolyt is bántásnak éli meg, az nem azért van, mert rosszul mosolyogtál. Ha bántalmazó kapcsolatban vagy, az nem azért van, mert erre vágysz vagy épp mert megérdemled, hanem azért, mert nem ismerted fel időben, és mert szép lassan belenyom a másik, aki esetleg első pillantásra kedves, figyelmes, lovagias és izé. Magyarul egy létező jelenséget túlegyszerűsít, és mindenre ráhúzza, arra is, ahova nem való. Kb. mintha a gravitációval akarnák magyarázni a szivárványt is.

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: