Aktuális

Passzív ellenállás? Csak azt tudom, én mit vállalok…

Nem vagyok egy mozgalmi alkat, a petíciós, vonulós, tüntetős fajta. Nem nézem le őket, olyannak is kell lenni, sőt: hálás vagyok azoknak, akik sokat tettek – tesznek ma is – az emberi jogokért. Hiszem, hogy mindig van mit tenni.

Passzív ellenállás. A nőké. A fennálló rendszer ellen. Olvasom, mit mond Gumiszoba, mit gondol erről Éva, a kommentáradatban nagy a forradalmi hév. Én nem vagyok ilyen, csak azt tudom elmondani, az én célom mi, és mit vállalok ezért. Nem azért, hogy ezzel bárkit is inspiráljak, mindenki maga dönti el, mi az, ami nála – az adott nagyon is egyéni, specifikus, máséhoz nem fogható élethelyzetében – belefér. De ha beszélgetünk, akkor már én is szólok.

Az egyetlen cél az én olvasatomban az egyenlőség lehet, és ennek az egyenlőségnek nem kedvez a “minden férfi gonosz” mellékíz a személyes frusztrációból táplálkozó általánosítások mentén. Azért vesz virágot nőnapon, hogy elnyomásba kényszerítsen, elhallgattasson, azért kedves, hogy megdughasson, aztán a, elfelejthessen, b, rabszolgasorba kényszeríthessen…. tessék?! Én ezt nem gondolom.

Persze, láttam, tapasztaltam már ilyet, érzékelem a világ sok millió nőjének fájdalmat, mert követem a történéseket, nyitott vagyok rá. De meglátom azokat is, akik férfiként a közéletben tesznek a nők jogaiért, a magánéletben pedig szeretetből, tiszteletből vesznek virágot a nőismerőseiknek, nem pedig patriarchális előjogaikat erősítenék meg a primulával. Otthon aztán nem erőszakolják meg a feleségüket a “házastársi kötelesség” jogán, és nem várják, hogy az asszony napi 8-10 óra munka után még őket is kiszolgálja, mint egy csecsemőt.

Hála az égnek sok korrekt, remek férfit ismerek, és úgy látom, egyre csak többen lesznek.

Akarom én a figyelmemet azok felé fordítani, akik nem ilyenek, akik… rasszisták, homofóbok, nőgyűlölők? Nem, ők engem cseppet sem érdekelnek. Mosolygok magamban, hogy én, mi őket viszont igen, hiszen reagálnak, kötekednek, kérdeznek, kétkednek: adja isten, hogy megértsék, miért ártanak maguknak is, ha szexrabszolgát és/vagy házicselédet keresnek maguk mellé (alá) az egyenlő, értékes, ragyogó társ helyett… de ez már az ő dolguk. Hogy jövök én ahhoz, hogy győzködjem őket? Egyetértek Évával: az ő döntésük, az ő életük, annak minden következményével.

Én csak azt tudom vállalni, amit eddig is tettem: olyan családban nőttem fel, ahol egyenlőség volt apu és anyu között, és ezt vittem tovább én is mindig minden kapcsolatomban is, mindkettőnk megelégedésére.

Szóval, engem soha nem tartottak el, és ezt ezentúl sem kérem. Nem is voltam soha guminőbe oltott háztartási robotgép, de erre senkinek nem is volt igénye, akivel együtt voltam. Ha gondoskodom, akkor azt szeretetből teszem, nem azért, mert megkövetelik, elvárják… nem gombnyomásra működöm, amíg le nem szedálnak a roncstelepen egy szebbre, jobbra, ifjabbra.

Gyereket nem azért vállalok majd, mert szól fentről a Népesedési Kerekasztal és kell az adókedvezmény, de még csak azért sem, mert elvárja az anyós vagy a szomszédság, azért meg pláne nem, mert nincs épp értelme az életemnek, és az anyaság majd minden bizonnyal keretet ad neki. Ha vállalok, az azért lesz, mert szeretnénk, mások nélkül és a külső körülményektől függetlenül is.

És nincs semmi baj azokkal sem, akik nem akarnak családot alapítani. Merjék kimondani, ne kapcsolódjon hozzá stigma (“önző dög az ilyen, majd jól megbánja öregkorára!”), ne helyezzék őket nyomás alá.

Amikor úgy döntök, hogy otthon maradok a gyerekünkkel, azt azért teszem, mert a vágyam meg a lehetőségem találkozik, nem pedig azért, mert ez az elvárás, sőt: a kényszer. És bízom benne, hogy nem is azért, mert ne lenne munkám, amit csinálhatok. Persze, mi a kreatív szakmákban azért szerencsésebbek vagyunk, mint az állami- és versenyszféra többi játékosa, ezért fontosnak tartom a párbeszédet a rugalmas foglalkoztatási formákról, a családi napközikről, a kisgyerekes szülők támogatásáról, az egyenlő munkamegosztásról… Igen, ezekért a célokért már írtam alá petíciót is, különítettem el az 1 százalékomat.

Nem hiszek abban, hogy kötelező életem végig, holtomiglan-holtodiglan házasságban élni. Ha nem jó, ne éljünk: korrekt, tisztességes feltételek mellett is külön lehet válni. Látok számos szép példát erre is magam körül: két ember, akik valaha a legfontosabb volt egymás számára, nem akarhat rosszat a másiknak, csak mert már jobb külön, mint együtt.

Szerencsés vagyok, hogy ezekben a kérdésekben lehetőségem nyílik választani, és az a célom továbbá az is, hogy minél többen dönthessenek szabadon ezen a téren is.

Van egy havi jótékonysági keretem, azt mindig más szervezet kapja meg. Fogyatékkal élők, éhezők, üldözött nők, hajléktalanok, betegek, kirekesztettek, sokszor egy-egy magánszemély, aki nehéz helyzetbe került. Ha majd tízszer ennyit fogok keresni, tízszer ennyi lesz ez a keret is. Most ez az eszköz van a kezemben, ezzel teszek a magam szintjén azért, hogy a különbség a magamfajta kiváltságos helyzetben lévők és az élet árnyékosabb oldalán járók között valamelyest csökkenjen.

Lehet, hogy kiröhögöd, de ha mindenki – minden egyes ember a világon – a maga lehetőségein belül adakozna, hamarabb eltűnnének a társadalmi különbségek, mint hinnéd. Erre, persze, senkit sem lehet rábeszélni, kényszeríteni, de fontos emlékezni: az a száz forint is számít, ha épp csak annyit tudsz adni. A lényeg, hogy jó helyre menjen. Vannak egészen apró, de fontos gesztusok is: ha már nőnap, itt van ez is, így (is) tudunk segíteni.

Ami viszont még ennél is fontosabb: ezeknek a céloknak a megvalósulása kisebb mértékben pénz, mint belső ébredés, hozzáállás kérdése. Azért beszélek ezekről a dolgokról sokszor, sokat, sokféleképpen és sok helyen, mert tényleg hiszek abban, hogy a legfontosabb lépések a változás felé fejben történnek.

Ha több ember – férfi és nő – hisz abban, hogy értékes, teljes ember egyedül is, kevesebb kényszerkapcsolat jön létre, amelynek az alapja az üzlet és a muszáj. Ha kiállunk magunkért, kimondjuk és felvállaljuk a céljainkat, a hasonló gondolkozású emberek gyűlnek körénk.  Ha sokan jövünk így együtt össze, akkor többet tudunk tenni másokért is, akiknek születésüknél és későbbi körülményeiknél fogva kevesebb választási lehetőségük adatott.

Passzív ellenállás? Én dolgok mellett szeretek állni, nem pedig ellen. Nem passzívan, hanem a saját életemben nagyon is aktívan. A legutóbbi döntésem épp az, hogy márciustól kevesebb munkát vállalok, hogy több időm legyen jelen lenni az életemben. És nem harcolni akarok, hanem megfogni egymás kezét, és együtt tenni bizonyos pozitív változásokért, mindenki a maga szintjén.

Én ebben hiszek, ezt tudom “vállalni”, de ezt a vállalást semmiképp sem uniformizálnám mozgalmi keretben: sokan vagyunk, sokfélék. A lényeg, hogy egyre többünknek legyen lehetősége választani.

Advertisements
Eszter névjegye (831 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

77 hozzászólás Passzív ellenállás? Csak azt tudom, én mit vállalok… bejegyzéshez

  1. “Azért vesz virágot nőnapon, hogy elnyomásba kényszerítsen …”
    Nem arról van szó, hogy minden férfi ezért teszi, hanem hogy a rendszer szól erről! A nőnap, a hamis lovagiasság, ajtónyitás és minden egyéb. (http://dinamo.blog.hu/2015/03/08/akik_virag_helyett_inkabb_komolyan_gondoltak_a_noi_jogokat_ferfiliga_a_nok_valasztojoga_erdekeben)
    “A lényeg, hogy egyre többünknek legyen lehetősége választani.” Ámen

    • Ez nekem egy kicsit olyan, mint a cigánybűnözés. Persze, deprivált, elmaradott településeken élő, éhes, kirekesztett emberek VALÓBAN nagyobb arányban követnek el bűncselekményeket* – ez a rendszer hibája is. Viszont ettől még a “cigánybűnözés” kifejezés sértő, mert minden cigányt egy kalap alá vesz, még ha ki is tér olykor a “tisztelet a kivételnek”, “nekem is van ám cigány barátom”, “a mi pártunkban is van ám cigány képviselő” mellékzöngékre. Nem, az általánosítás nem út, hiába vannak bizonyos jelenségek, amelyek a rendszer részeként elő-előtűnnek a kevésbé figyelmes szemlélődő számára is.

      *bizonyos típusú bűncselekményeket, ugye… mert fehérgalléros bűnözésben lehet, h az V. kerületi polgármester lenyomja, csak ha közben magasra jut, ez sosem derül ki…

      • Értem, én a konkrét megfogalmazást nem védem, nem is támadom. A nőnapi virágra gondoltam, a kissé nyálas nőnapozásra magára, egyetértve tollampapírommal. Sőt, a férfiakra vonatkozó általánosítástól eltekintve okvetlenül egyetértek Gumiszobával is. A nőnap ugye eredetileg egy nagyon baloldali ötlet volt, a nőjogi harcosokra való emlékezés, irántuk való tisztelet kifejezése. Aztán rárepült a patriarchátus, így lett belőle az, ami. Olyan, mintha a munkások május elsején a tőkésektől, munkaadóktól kapnának sörvirslit meg buksisimit és még jó képet is kellene vágni hozzá. Akkor is idegesítene, akkor sem kérnék belőle, ha vannak humánus munkaadók is, nyilván, nem csak profitéhes ocsmány kizsákmányolók.

        • Ebben nincs vita, egyetértek. Az általánosítás része az, ami zavar: hogy dugd fel magadnak a nőnapi virágot, mert ez is csak azért van, hogy kussban legyek 364 napig. Hát, nem biztos, hogy azért van, még ha a patriarchátus rá is települt a nőnapra, és ezért eredeti célja háttérbe is szorult. Simán lehet, hogy Géza, Jóska és Pista tényleg szeretetből ad virágot a kolléganőnek és a nejének, és nem azért, hogy mosogatás helyett minden este kocsmázhasson. :) Márpedig rengeteg helyen ezt a mellékízt érzem, PRK releváns posztja alatt is.

          • Lehet, hogy nem ilyen durván, de annak, aki jóindulatból (ezt a mondatot: “az igazi emberi értékesség elismerése, menten minden sallangtól és cicomától, menten minden becéző lekicsinyléstől” nem értve) adja a virágot, el lehet magyarázni (értem, ahhoz más mondatok kellenek, de a Gumiszoba pl. nem a pasiknak szól egyáltalán). Aki viszont azért adja, no az tényleg dugja fel. Pl. egy kisebb vállalkozás munkásaira tényleg figyelő tulaja adna sörvirslit, annak elmondanám, miért gáz. Mondjuk a TESCO tulajdonosaitól (ez is előítélet, de hallottam egyet-mást a multi cégek humánpolitikájáról) meg nem fogadnám el.

            • A Gumiszoba amúgy az a [moderálva]?

              Mindenesetre, blaci200, nem mondhatod, hogy Gumiszoba nem általánosít. Eleve leszögezi, hogy nőkkel szívesen együtt dolgozik, férfiakkal vonakodik ezt megtenni. A vasárnapi zárvatartásról meg az a véleménye, hogy a nők kicsinálásáról szól, mivel a legtöbb pénztáros és raktáros nő. Érted, nála minden arról szól, hogy a nő áldozat, a férfi meg elnyomó, méghozzá az összes. A zárt Gumiszoáról kitiltott minden férfit, a feministákat is. Tök visszás ez nekem, neked nem?

              • Nem, nem ő az, jó okkal és jól titkolja a kilétét, és mi se fogjuk kiadni, ennyit azért értek és tiszteletben is tartok, annak ellenére, hogy nagyon nem értek egyet se a stílussal, se az üzenettel, se a plágiummal.

                • …se azzal, ahogy nincs menekvés, direkt a pofámba tolják folyton, meg el vannak ájulva, hogy de jó “az új” blogom, illetve fenyegetnek miatta.

                  • Plágiummal?

                    Én amúgy ilyen klasszikus nőjogi berkekben nem mozgolódom, úgyhogy személy szerint fogalmam sincs, kik csinálják a Gumiszobát. Van, amivel amúgy egyetértek, van, amivel nem, nekem sokszor túl radikális ez az irány. Én bírom a pasikat, a legtöbb dologban nem látom a Rend elnyomását, amiben ők igen (pl. ez a vasárnapi zárva tartás is sima ökörség, nem nők elleni merénylet, ha már így felhoztad, Dreamside).

                  • Fenyegetnek is? Jesszus…

                • Jó, jó… de szerintem nem lehet hiteles az, aki névtelenül-arctalanul buzdít, mozgalmat szervez, hajrázik. Akkor lesz hiteles, ha felvállalja magát, a történetét, a hibáit, a tévedéseit, a megértéseit, a dicsőségét. Ez így pusztába kiáltott szó, semmivel sem jobb, mint Hufi. Igaz, Hufinak legalább a nevét tudjuk… meg láttunk róla képeket.

                  • A férfihangos kollégák viszont szintén névtelenek.

                  • tavasztunder // március 11, 2015 - 12:53 // Válasz

                    Még jó, hogy a Gumiszoba az elején elmondta, nem az a lényeges, hogy ő ki, nem énblogot ír. Egyébként nem egy személyről van szó, a blogot egy csapat írja. Esetleg olvasgass utána, hogy a névvel író nők mikkel kell szembenézzenek, csak két példa, a hazai a csakazolvassa, külföldi a Gamergate.

                • Egyáltalán nem titkolja jól a kilétét. A netes névtelenség hiú ábránd amatörök számára. (Attila)

              • Szia. Karina gardedamja vagyok, Nálunk is M.K. jött ki az egyik lehetséges jelöltként. Nálad hogy és miért jött pont ő?

              • Szerintem elég ciki lenne megosztani, hogy ki van a Gumiszoba mögött, a névtelenségét holmi jólértesültség fitogtatásával megsemmisíteni.
                Az általánosítás benne van, tény, írtam is. Bő két éve, mikor megjelentem a csakazolvassán, és nagyjából pont ez ellen az általánosítás ellen tiltakoztam, ketten nekem estek, hogy akinek nem inge, ne vegye magára, velem nem értett egyet senki. Mára megértettem, elfogadtam – és azok, akik ott és akkor legalábbis hallgatólagosan elfogadták azt a véleményt, most támadják. Érdekes ezt tapasztalni.
                A férfiak kitiltását a zárt gumiszobából elég jól megindokolták, legalábbis számomra elfogadható és tiszteletben tartandó érvekkel.

                • tavasztunder // március 11, 2015 - 13:49 // Válasz

                  Te értetted, vannak, akik szintén ki lettek tiltva, aztán meg posztban, kommentben verik magukat a földhöz. Szánalmas.

                • Vannak emberek, akiknek ez a teljes identitása, a jólértesültség érzete és annak publikus lobogtatása. Ők nyomoznak, kérdezősködnek, figyelnek, megjegyeznek. Aztán doxxolnak, csak mert megtehetik. Szeretném hinni, hogy van a pokolnak egy minibugyra a számukra.

                  • “ez a teljes identitása, a jólértesültség érzete és annak publikus lobogtatása”
                    Csakazolvassa más összefüggéseben – ahol híres emberekkel való kapcsolatukat lobogtatják, általában jelentősen felnagyítva – írt erről. A pokol bugyrairól. szerintem akinek tényleg ez az identitásuk, azoknak megvan a bugyor, a saját életük.

                • Blaci, csakhogy én sosem, akor sem és most sem általánosítottam így, nem szidalmaztam, nem erősködtem, nem tiltakoztam. Ábrázoltam, és sokaknak ismerős tendenciákat rajzoltam, általában magamról vagy kisgyerekes anyák százainak megismert történeteiből, nem saját dühből.
                  Olvasd el a paradoxon c. posztot, nem most kezdtem én ezt.

                  Miközben egy ideális közeli kapcsolatban éltem.

                  Szerintem is gáz a monogramos találgatás, nyomozás, ha nem akarja, hogy megtudják, innen se lehessen.

                  • Meg nem ezen van a hangsúly egy közösségi blognál, a személyes blogok más műfajt képviselnek, itt a csipcsup dolgainkról írunk, a véleményünkről, ez nem közösségi tér egy-egy cél érdekében.

                    Sztem teljes nevet ki is moderálok a jövőben a témában (meg most azt az egyet utólag a következetesség kedvéért), akár találat, akár tipp, Ha valaki a névtelenséget választja, nem korrekt nyilvánosan ezen rugózni.

                    BTW, bocs, hogy csak most reagálok, az elmúlt 3 napban a WordPresst megnyitni se volt alkalmam, de most!

                    • Légy erős, köztér ez is, mert nyilvános.

                      Közösségi blog később lett, eleinte csak Gumi írt, nagyon is egyéninek szánt stílusjegyekkel. Formailag eleinte a római számos korszak volt, meg a mindent külön bekezdésbe írunk, sok felkiáltó mondat, a Tudod,… kedetű mondatok, forradalom-imitáció. Én azt látom, hogy Gumi az én példámon felbuzdulva beleállt egy gesztusba, hogy itt vagyok én és végre elhozom nektek (elsőként!) az evangéliumot, és de bátor meg jópofa vagyok, hogy fel merek vetni ilyen témájkat. Talán dívasikert akart, kezdjünk valamit az életünkkel, akkor így, majd megcsinálom én is. És lám, elég hozzá egy kicsit kiabálni, ugyanazt ismételgetni mint tabutörést, némi szabadszájúság, benfentes jópofi, bögre, nem is olyan nagy cucc a csakazolvassa sikere. A “jelenségek” abszolút személyes elemzése, a brand, a közösségérzet gerjesztése, kissé dogmatikus identitásképzés, kicsit nem stimmelő mondatok, a végre lett, sosem volt női hely, mint ha a csakztolvassa, ahol korábban ő is, mások is napi szinten órákat töltöttek és felszívták magukat gondolattal, meg ez az egész túl sok érdeklődés és imádat sose lett volna. Furcsálanám, ha csak nekem tűnne fel ez a beszédmód, az “én most megmondom neked, pedig nem hinnéd” meg az “ömlenek a levelek”, “végre egy tér, ahol együtt dühönghetünk”, oppardon, “ahol mindenki elmondhatja a a történetét, és nem érzi magát ufónak…” és a provokációnak, feltűnésnek szánt radikalizmus, amely mögött sok átgondolatlanság meg sértődöttség van ám. Mindeközben ő mindig jó, művelt, felvilágosult, őt mindenki meg akarja baszni, mind igénytelen, és neki még narancsbőre sincs. Csak az a világ meg az a sok férfi ne volna. nem látom a produktív, építő, jó fej, szembenéző, árnyalt, tűnődő, szép minőséget, amiért — én azt hittem — nálam voltak oly sokáig. Ha ez van bátornak nevezve, akkor itt a lyányok valamit kurvára nem értenek.

                      Igen, én névvel vagyok, és ennek van előnye (díjak, szereplések, közismertség, “vállalom magam” íróság) meg hátránya is. De Kozmáék, Huff és a trollok nem ártottak nekem annyit összesen, mint három-négy igen érdekes lelkivilágú, engem látszólag kedvelő, valójában kompenzáló, pletykás és a maga bizniszét építgető olvasóm, aki hitvitát csinált abból, hogy ki hajlandó hátat fordítani nekem.

                  • Nem is mondom, hogy te szóltál rám, meg azt se, hogy te általánosítottál, mert nem is így volt. :)

            • Blaci, vallj színt, hogy te írod a gumit, jól átvertél minket, külön karaktert építettél a sorok mögé!

              • :) Éva már leleplezett, hogy bibsi vagyok, hát most már bevallhatom, hogy a zsidó gyíkember háttérhatalom megbízásából rombolom az ősi magyar rendet, a családok szentségét, csak az utcán járok férfiruhában, a gumiszobát pedig domina jelmezben, két billentyűütés között korbácsot suhogtatva, férfiakon tűsarokkal taposva írom. De a nemi egyenlőség jegyében azért antifeminista, rendszerkápó nőket is szoktam korbácsolni.

                • Jelzem, én nyomtam meg a lefelé forduló ujjat véletlenül, és nem tudom visszacsinálni.

                • Ja, a lényeget nem írtam, hogy mindezt természetesen azért, mert a gyíkemberek hatalomátvételének útjában lényegében már csak a Szíriuszól származó magyarok állnak, mivel a sumér, maja és milyenmég? testvéreiket mát sikerült a gyíkembereknek évezredes aknamunkával kipusztítani. A finnugor rokonság elméletének elhintése már sokat ártott nekik, de a szentkorona védelmében, a család szentségének ismeretében még mindig ellenállnak. A koronával kapcsolatban nem tudom a pontos terveket, de a család bomlasztásának legfőbb feladatát én végzem.

        • Egyébként a nőnapi megemlékezés, akárcsak a nagytőkés majálisa, adott esetben lehet emberi gesztus is: a kérdés, hogy ki adja, és milyen töltettel, milyen háttérrel viszonyul a dolgokhoz. Aki korrektül bánik a nőkkel és tesz az egyenlőségért a maga lehetőségein belül, attól jólesik a nőnapi megemlékezés. Attól a gyártulajdonostól is jólesne a május elsejei buli, aki amúgy nem zsákmányol ki engem. Ha látom, hogy a virág mögött pofon, a virsli mögött meg lenyúlás van, akkor azért én is felháborodom, persze. De egyszerűen nem gondolom, hogy mindig az van, na. :)

          • Na ezzel tökre nem értek egyet. A nőnap egyszerűen nem erről szól, a május elseje sem. Ha komálja a dolgozóit a tőkés, akkor tartson bulit bármikor, de nem V.1-én. Ugyanez a nőnappal. Ha valaki tiszteli a nőket, a párját, tegyen már meg annyit, hogy utánanéz, mi is ez a március 8.
            Mondom ezt úgy, hogy anyámnak vettem virágot, mert ő megszokta, és nem egy 81 éves nőnek fogom osztani az észt.

            • Értem, de nem értek egyet: sztem egy gesztus értéke attól függ, hogy milyen cselekedetek erősítik meg vagy gyengítik azt. A nőnap eredetileg nőjogi kezdeményezés, valóban rátelepedett a Rend, de ettől még megőrizheti eredeti funkcióját: azt, hogy ünnepeljük a nőket! Az, amikor egy Harrach Péter vagy Balog Vakkommondor polgármester úr nőnapozik, valóban undorít engem is, viszont azok, akik a maguk szintjén és módján nemek közti egyenlőségre töreksznek, szerintem jó arcok, és értékelem a kedvességüket. (Nyilván, nem várom el vagy ilyesmi, csak értékelem.)

              • Eszter, ebben az országban a férfiak elképesztően nagy többsége valamilyen mértékben antifeminista. A minimum, hogy tagadják a nőellenesség társadalmi méretét, evopszichoznak, megmondják, hol a nő helye biológiailag. Pozitív szexisták, stb. Tisztelik és szeretik a nőket – ha szülnek és gyereket nevelnek, meg gatyát mosnak. A nőnapi virág óriási többségben ilyen pasik kezében van. Ünneplik a nőket – de azon az áron, hogy azért annyira ne akarjanak már más életet, mint amit a rendszer rájuk erőltet.

                • Erről az elképesztően nagy többségről van vmi kimutatásod? ;) LOL

                  • Nincs. Csak nézem a kommenteket, beszélek egy rakás emberrel, hallgatom mások tapasztalatait. Nézem a parlamenti közvetítést, és látom,hogy nem értik, mi a bajom a “szüljenek a nők és akkor nem verik meg őket” típusú képviselői beszédekkel. Stb. Két éve még én sem hittem el. Tudom, átmosták az agyamat. Többek között Eszter, Tollampapírom, Csakazolvassa.

                    • Az elmúlt években én is nagyon sok emberrel beszélgettem ezekről a témákról, és döbbenten láttam, hogy még a jóindulatú, kedves férfiak és nők esetében is milyen megdöbbentő mértékben van jelen a szexizmus és a nőgyűlölet, mélyen belül, a tudattalanba kódolva. Írok is erről egy posztot, néhány beszélgetést alapul véve, jó téma, fontos téma. A tudattalanul kódolt, nők által is internalizált szexizmus és nőgyűlölet – megér egy misét.

                      Viszont ezzel együtt is nagyon fontosnak tartom, hogy azokat, akik a párbeszédben szeretnének részt venni, de még nincs meg a háttértudásuk, kellő érzékenységük, tájékozottságuk, megfelelő verbális eszköztáruk, azokat ne vadítsuk el, ne kriminalizáljuk. Mutassunk rá a problémákra – például a jelen esetben emeljük ki a nőnap eredeti üzenetét, majd későbbi torzulását, és a lehetséges alternatívákat – és fogadjuk el az ő útját, amíg az másokat nem sért.

                    • Az enyémet meg te! Tök furcsa, mert én meg inkább éreztem úgy, hogy te és még sokan mások nyitották fel a szememet, és ebből kezdtem én írni.

                    • blaci200 // március 16, 2015 - 07:57 //

                      Akkor kölcsönösen mossuk egymás agyát. Önerősítő folyamat, tudod. Borzasztó, teljesen tönkretesszük egymást :(

                    • Vak vezet világtalant. :(

                    • Érdekes ez a cikk, bár én nem tartom rossznak azt, hogy a nők negyven év munkaviszony után elmehetnek nyugdíjba. Szegény anyukám, aki 56 éves és 18 éves kora óta dolgozik, úgy várja ezt, mint a Messiást, és retteg, hogy mi lesz, ha a következő pár évben visszavonják és nem mehet el nyugdíjba. Ahogy elnézem a most frissnyugdíjas kolléganőimet, ők is nagyon örültek ennek a lehetőségnek és alig várták, hogy végre letehessék a munkát.

  2. Nagyon szimpatikus gondolatokat osztottál meg, szerintem jó cikk lett. Én is egyetértek aazzal, hogy kellenek a mozgalmak mert az általános, széles rétegeket érintő jelenségekre így lehet jól felhívni a figyelmet. Visont a problémákat a saját mikrokörnyezetünkben kell megoldani, nekem kell úgy alakítanom az életemet, hogy jól érezzem magam benne, olyan társat találni, aki mellett jól érzem magam. Nem fog mindenki egyformán gondolkodni a mozgalmak hatására sem nő, sem férfi, viszont mindenki találhat olyan társat aki passzol az általa kialakított ideákis férfi/női szerepbe.
    Valahol meg tudom érteni a nőnapi virágot és az udvariasságot elítélő femministákat, de nem tudok velük azonosulni. Nekem pl. eszembe sem jut, hogy azért veszek nőnapi virágot a páromnak, az édesanyámnak vagy a húgomnak hogy ezzel őket elnyomásba kényszerítsem. :-)

  3. veragelencser // március 10, 2015 - 18:15 // Válasz

    A nőnap margójára – hát ezt már megint mindenki jól félreértette, és mindenfélét belevizionál. Képzeljétek el, egyre több nő köszönti föl nőtársait nőnapon, feminista szövegekkel, zenével, képekkel, ésatöbbi.
    Őszintén – én is. Gátlástalanul ünneplem magunkat, virág, csoki, minden jöhet. (Macaron válogatás különösen előnyben részesített.) Legközelebb meg kell egy csajos házibuli az alkalomra.
    Biztos mi is mind a patriarchátus elnyomását közvetítjük… :D
    Vagy esetleg igaza van Eszternek, és mindenki azt lát bele, ami jólesik.
    Hozzáteszem, azokat az ismerőseimet már rég töröltem a vérbe, akik nem felelnek meg az általam támasztott kritériumoknak. Élőben se beszélek velük. (Egyvalakit kivéve, de az sajnos diplomáciai okokból nem kivitelezhető.)

    Eszter – nagyon büszke vagyok rád! minden soroddal egyetértek!

    • Nekem ez tetszik, a nőség megünneplése, helyes!

      Sok szimbólum van, ami önmagában nem értelmezhető: pl. az iszlámban a hijab is ilyen. Amikor a tálibok kényszerítenek a hajad, sőt: arcod elfedésére, az elnyomás. De tudok rengeteg nőről, aki feminista aktusként hord hijabot, niqabot: azt demonstrálják, hogy nem a külsejük alapján, szextárgyként mérettetnek meg a nagyvilágban, hanem a belső értékeik alapján, a nőies vonzóságuk pedig kizárólag a magánszférában látható. Oké, ez nekem ugyanúgy szélsőség, mint a Femen meztelen akciói, de megértem, hogy ezek a szimbólumok a maguk kontextusában lesznek azok, amik. Azt mondani, hogy szegény elnyomott, megalázott, kizsákmányolt muszlim nő a niqabban… hát, meglehetősen tudatlan dolog, mert ez a szabad országokban többnyire önálló, személyes döntésük, amire büszkék.

      Szóval, igen: ünnepeljük a nőséget, ragadjuk meg ezeket az alkalmakat arra, hogy segítsünk azoknak, akik nehéz helyzetben vannak… tegyük mindezt büszkén, oszt csáó!

      • Borissza Vanessza // március 13, 2015 - 19:38 // Válasz

        Eszter, amit a niqabviselésről állítasz, objektíve nem igaz. Láttam a linkjeid között egy magyar nyelvű muszlim túrázós blogot. Feltételezem, a jelen meggyőződésedet magyar muszlim nőkkel való beszélgetéseidből szűrted le. Mindenkinek ugyanaz a hatalmas információforrás áll rendelkezésére az Interneten. Itt most nem érvelek a valós elnyomás ténye mellett, akit érdekel, tájékozódjon, én a munkám és a családom révén hosszabb ideje foglalkozom az iszlámmal kapcsolatos kérdésekkel. Nem szándékozom a posztot eltéríteni a megjegyzésemmel, magam részéről ennyi hozzáfűznivalóm volt.

        • Azt vágod, hogy épp most próbálod elvitatni több millió nő identitását, büszkeségét? Szerintem ez az a berzenkedő nyugati attitűd, amitől óvakodnunk kellene. Nem, én speciel egyetlen magyar niqabit sem ismerek: biztos vannak, de nincs itthoni forrásom. Ha többet szeretnél megtudni a niqab viselésének feminista vonulatáról, akkor ajánlom http://sadaffarooqi.com-ot, ő egy pakisztáni tudós nő, ebben a posztban pl. leírja, ő maga hogyan tért át a niqabra: http://sadaffarooqi.com/2013/08/31/niqab-a-trip-down-memory-lane/, lebilincselő. A témát több egyéb bejegyzésében is feldolgozza (vallási és nőjogi szempontból egyaránt), és van rengeteg link nála, ami mások ezzel kapcsolatos megéléséhez vezet.

          Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy nem kellene azoknak a nőknek a jogaiért küzdenünk, akik az akaratuk ellenére, kényszer hatására viselnek bármilyen ruhadarabot, nem személyes meggyőződésből, akaratból. Vagy a gyerekek agymosásáról, pokollal fenyegetéséről, akiknek még nincs kellő önállóságuk annak eldöntésére, hogy mi a helyes, mi az ő útjuk. Ez viszont nem csak az iszlám problematikája: a híres keresztény tisztasági gyűrű-ceremóniák ugyanígy működnek, szüzesség a házasságig. Ezek ellen a dolgok ellen a magunk szintjén úgy tehetünk, ha beszélünk róla.

          • Borissza Vanessza // március 13, 2015 - 22:57 // Válasz

            Eszter, én viszont számos niqabit ismerek személyesen. Magyart kb 18-20 főt. Az “identitással és büszkeséggel” mintegy 15 éve foglalkozom hivatásszerűen, társadalomtudományi területen. Ennyit az észrevételem megalapozottságáról. (Köszönöm, ismerem a citált forrásokat.)

            • Nem teljesen értem, mi az észrevételed, felvilágosíthatnál.

              Most, ha jól értem, azt vitatod, hogy a niqabik jelentős része önmagáért, belső elhatározásból fedi el az arcát? Úgy gondolod, hogy mindenki elnyomás alatt él? Mert ebben tévedsz, méghozzá nagyon.

              Ha félreértettelek, akkor én kérek elnézést.

  4. “Én dolgok mellett szeretek állni, nem pedig ellen. Nem passzívan, hanem a saját életemben nagyon is aktívan. A legutóbbi döntésem épp az, hogy márciustól kevesebb munkát vállaltam, hogy több időm legyen jelen lenni az életemben. És nem harcolni akarok, hanem megfogni egymás kezét, és együtt tenni bizonyos pozitív változásokért, mindenki a maga szintjén.”

    Eszter, te belelátsz a fejembe/lelkembe? :)
    Annyira ezen gondolkodtam, csak nem tudtam így megfogalmazni. Köszi!

    Pedig de nagy “harcos” voltam korábban. Olyan “ami a szívemen, az a számon” típus és büszke is voltam magamra. De mióta többet olvasok (pl. Évánál, vagy nálad is), figyelek befele és gondolkodom, azóta jobban van arra szemem, hogy sokan vagyunk sokfélék, és ettől nem félni kell, hanem örülni neki, és keresni a jót közösen azzal, akivel van. Akivel meg nincs, azzal akár le sem állni vitatkozni! Nagy eredményem, hogy már ez is megy! :)

    De hogy magamnak is ellent mondjak, épp most készülök kiállni olyan dologért az önkormányzatnál, amivel idősebb lakosok nem boldogulnak, mert nem látják át a saját jogaikat, és hogy ez a polgármester kötelessége lenne, nem pedig kegy! De én az ilyen kihívásokat szeretem, amikor jogi úton lehet érvényt szerezni…

    • Ó, hát örülök, hogy ezt leírtad. Szerintem sok olyan eset van, amikor nincs más megoldás, ki kell állni “harcolni”, mint ahogy ez az önkormányzathoz kapcsolódó szitu is ilyen. De ennek van értelme, még ha nagy kihívás is: tök random, névtelen-arctalan homofób, rasszista nőgyűlölőkkel vitatkozni viszont teljesen értelmetlen volna. Régebben én is jobban belemerültem értelmetlen vitákba, most már az időm is kevesebb, valahogy bölcsebb is lettem: higgyék csak, hogy a föld lapos, az ő dolguk: egy idő után nem marad körülöttük senki.

  5. Maximálisan támogatom a női egyenjogúságot, de Eszterhez hasonlóan én is úgy gondom, az ilyen sztereotíp, indulati nézőpontok, mint a Gumiszoba blogé épp a feminizmus céljai ellen hatnak. Ha abból indulunk ki, hogy minden férfi brutális, kéjvsóvár, elnyomó hím és minden nő tehetetlen áldozat, akit csak a pasimentes élet szabadíthat fel, akkor ugyanolyan szexisták vagyunk, mint a hímsoviniszta macsók. Úgy látom, ha pozitív célok és közéleti aktivitás helyett zárt, gettószerű blogtereken anyázzuk a férfiakat, az csak a frusztációt növeli, de nem lesz belőle társadalmi konszenzus, ami elvezethetne a valódi egyenlőséghez. Nagyon fontos a nők öntudatra ébredése és önszerveződése, de a férfiak bevonása nélkül, – zsarolással, erőszakkal vagy a belterjes szüfrazsettklubként – nem vívható ki az emancipáció. Férfiak és nők egyenlőségét csakis férfiak és nők együtt teremthetik meg. Az ilyen kontraproduktív petíciók helyett szerintem minél több együttműködésre, tudatos, proaktív nőre és férfira van szükség, akik tehetségükkel, sikereikkel, politikai befolyásukkal közösen elérhetik azt, amit passzív agresszióval sohasem.

    • Én is azt vallom, hogy együtt lehet tenni.

      • Annyira jó ez a poszt, most találtam csak meg, de pont ugyanerről szól:

        http://dinamo.blog.hu/2015/03/09/nonap_oke_de_mit_kezdjunk_a_femennel

        “Ezért nem kell válaszolni és ostobaságokat írni a jogosan dühös nők kifakadására, megmagyarázni nekik, hogy rosszul látják a dolgokat. Le kell ülni velük, nem a kamerák előtt, hanem kettesben. És megpróbálni megérteni őket, vajon miért látják másképp a világot. Talán mert ők nem mi vagyunk?

        A világot kizárólag a szeretet alapon folytatott párbeszéd viszi előre. Természetesen helye van a vad, adott esetben visszataszító, egyesek érzéseit bántó botrányhősöknek is. Sokkoló tetteik, beszólásaik, maró gúnnyal operáló karikatúráik, írásaik a maguk módján szólnak hozzá a diskurzushoz, és ezzel, bizony, tudatosan hozzák magukat is veszélyes helyzetbe, mint ezt a Charlie Hebdo tragikus botrányhőseinek élete és halála mutatja.

        De nem a Charlie Hebdo, a Femen, a Pussy Riot és Conchita fogja előrevinni a vitát. Néha ijesztő, de legtöbbször szórakoztató, hogy ugranak rá az általuk dobott gumicsontra a kirakatkeresztények, a magukat erkölcsi piedesztálra képzelő megmondók. És nem is azok fogják előrevinni a dolgokat, akiknek a katolikus egyházról kizárólag a pedofil papok jutnak az eszébe.”

        • tavasztunder // március 11, 2015 - 13:46 // Válasz

          Szerintem Gumiszoba sem mond mást, mint azt, hogy a változást mindenkinek a saját környezetben/életében kell elkezdenie.

          • Igen, szerintem ez a cikk egy nagyon jó kiegészítése mindennek, amit mostanában erről írtunk, beszéltünk, kár, hogy csak most láttam meg.

            Ertseyt a FB-on támadták, hogy eredetileg nem a fütyizörejre írta-e a cikket, de igazából egyetértek vele: azt senki sem vitatja, hogy mindenkinek joga van úgy megjelenítenie magát, ahogy jól érzi magát a bőrében a Fementől Conchitáig, sőt: a provokáció (Femen) és a showbiz (Conchita) is fontos eszköze lehet a tiltakozásnak. Viszont a konzervatív réteget nem ezekkel a megnyilvánulásokkal, hanem a párbeszéddel lehet “megszelídíteni”: lásd Szőnyi és a piarista lelkész esetét. Az olyan szélsőségekkel meg, mint amilyen a sok nőgyűlölő anonimblog, meg nem kell foglalkozni a kulturált vitában (pusztába kiáltott szó lenne, hiányzik az intellektus a diskurzushoz), a rendőrség majd foglalkozik velük, ha kell.

  6. Szerintem az a baj a nőnapi rítusokkal, és az ezekben megjelenő jóindulatú szexizmussal, hogy ugyanúgy az a szerepük, hogy a nőket a helyükön tartsák, ugyanúgy emlékeztetnek rá, hogy te azért más vagy, mint az alapbeállítás, hiába vagy te is mérnök, ügyvéd, újságíró. Nem is beszélve az LMBTQ emberekről, akik így-úgy kilógnak a képből: egy transz nő nem biztos, hogy kap virágot, de egy transz férfi kap, pedig ő nem nő, csak a kedves kolléga/nagybácsi, stb. észleli úgy.
    Ha tehetem, kimaradok a nőnapból, vagy elütöm iróniával, esetleg megfelezem a kapott csokit azzal, akitől kaptam, és boldog nőnapot kívánok neki is, mert ő is félig nő (az anyukája az volt. Ilyeneket szoktam mondani.)

    Tollampapírom akciója nagyon jó.

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: