Aktuális

Cyberbullying: így próbált szétszedni a trollkommandó

10 szerep, amelyet erre a szitura írt az élet

Felnőttként valahogy szégyelli az ember, ha trollcsatába keveredik. Mintha annyira ráérne, nem lenne élete. Mintha külső megerősítést várna másoktól, és ennek érdekében a harctól se riadna vissza. És legfőképpen: lehetne már annyi esze, hogy tudja, mikor nincs értelme érvelni, magyarázni, vitatkozni. Nos, én sem vagyok rá büszke, hogy nemrég belementem egy ilyenbe, teljesen fölösleges idő- és energiapazarlás minden csepp nyál és könny a klaviatúrán a hasonló helyzetekben. A szociológiai és lélektani tanulságok mindenesetre érdekesek: azért osztom csak meg a sztorit, hogy profit is legyen, ha már.

Minél messzebb az áldozat, annál "bátrabb" az agresszor - kép:  collegian.tccd.edu

Minél messzebb az áldozat, annál “bátrabb” az agresszor – kép: collegian.tccd.edu

Mi is volt ez?

Hogy hol, milyen ügyben és mi mellett érveltem legutóbb, amiért csoportos személyes támadás volt az osztályrészem (merthogy én voltam az áldozat, yeah!), az igazából mellékes. Az érdekes az, hogy ellenérvek nem igazán voltak, ezért inkább a személyem került ostrom alá: ez igazán egyszerű feladatnak bizonyult, mert egy-két kivételtől eltekintve én voltam egyedül arccal és névvel jelen az adott közösségben, tehát könnyű volt a billentyűzet mögül jól megaszondani, hogy – ha már az érveimen nem találtak fogást – miért vagyok én az univerzum legönzőbb, legméltatlanabb, legéretlenebb és legostobább teremtménye. Basszus, tényleg nem hiszem el, hogy érveltem és vitatkoztam, sokkal hamarabb fel kellett volna állnom, hogy kilépjek a diskurzusból.

Megmosolyogtató viszont, ahogy a cyberbullying – tényleg nem találok rá jobb szót, hiszen ezek az emberek szemtől szemben az ezredét nem mernék a képembe vágni annak, amit név nélkül, a csoport védelme alatt előadtak – forgatókönyve kötelező szereposztásért kiált, amiről talán érdemes beszélni. A műfajt közelebbről megismertem az Index-fórum és az LD50 korai időszakaiban: ott hetekig folyt egy-egy állóháború, végeláthatatlanul hosszú, személyeskedő threadekkel (a fő téma 15 évvel ezelőtt nyilván az volt, hogy ki a trú gót, és ki a buta pózer, mert nyilván fontos dolgok ezek). Mindenesetre mindig vannak állandó figurák, mintha maga a kontextus teremtené a szerepeket

Mi a szereposztás ilyenkor?

A szakértő, aki magas lóról osztja az észt – Mindig van egy magát rendkívül tájékozottnak, intelligensnek és bölcsnek képzelő “szakértő”, aki módszeresen igyekszik megsemmisíteni a mondataidat (“ebben hatalmasat tévedsz”. “nem így van”), de közben nem pakol eléd releváns forrásból származó, épkézláb érveket. Persze, mert nincs neki ilyen. A klasszikus érvelési hibák közül leginkább azzal él, hogy “én szakember vagyok, ez a szakterületen, értem, miről beszélsz, de az nem úgy van, ahogy te látod, mert neked nincs rálátásod a témára”. Mindezt persze névtelenül teszi, ellenkező esetben hamar kiderülne, hogy a szakértelme két-három Wikipédia-cikkre korlátozódik, míg én magam a saját tapasztalataimról beszélek.

A hamis erkölcscsősz – Ó, a régi jó 15 évvel ezelőtti trollharcokban de sok ilyen volt! Húsz oldalanként egy biztosan (fiatalok voltunk, ráértünk). Ő az, aki – miután negyvenen ízekre szedték és porig aláztak téged a családod, a szexualitásod, a betegségeid és életed legszentebb dolgai mentén – előugrik a semmiből, és higgadtan, barátságosan magyarázni kezdi, hogy te tulajdonképpen átléptél egy határt hűség, lojalitás, tisztesség és emberség tekintetében, amikor […]. A […] helyére valami végtelenül banális dolog illeszthető be: mittomén, szóba álltál a képzelt ellenséggel, beengedtél egy kritikus hangú kommentet, lájkoltál egy szerinte sértő poénfotót, megeresztettél egy rossz viccet, vagy egyszerűen csak más volt a véleményed a dolgokról, mint a többieknek, és ennek – felháborító! – hangot is mertél adni. Valóban, ezért az Iszlám Államban is lefejezés járna, akasszunk fel minden bűnöst, aki vét a csoport írott és íratlan szabályai ellen, Allah szent nevében. Nem szívesen, de meg kell tennünk, hogy a világ egy jobb hely legyen.

A fundamentalista – Ő az, aki TÉNYLEG tiszta szívvel hisz az igazában, és még csak az erkölcscsősz szerepében sem szeretne feltűnni. Egyszerűen úgy érzi, hogy a legmélyebb, legszentebb hitében támadták meg (konkrétan te), és ezért sértve, bántva, támadva érzi magát. Számára a paleó-diéta, az otthonszülés, a politikai aktivizmus, a BudaCash-ügy vagy a hazai grindcore színtér jövője személyes téma, az övével ellentétes állásfoglalásod az ügyben pedig olyasmi, amivel az ő integritását veszélyezteted. Nem érti, miért volna más a véleményed, amikor EGY IGAZSÁG VAN, pont. Kommunikációjában, attitűdjében ez a “nem érti”-élmény a leginkább meghatározó, még csak haragudni se tudsz rá.

A sima személyeskedők népes csapata – Egyszerű technika: ha személyedet elhitelteleníti, az érveiddel már nincs is dolga.

“A legkurvaanyázóbb, legalpáribb kritika is egészen más liga, mint a gyűlölködő személyeskedés”

– mondja ki a jelenség abszolút tételmondatát Szily Laci, aki tavaly ősszel megírta a legfontosabb, legtökéletesebb cikket, ami ebben a témában valaha is született. Kötelező elolvasni, ennél precízebben nem tudnám megfesteni a jelenséget.

Aki azt se tudja, miről van szó, de elküld a kurva anyádba – Mert épp rossz napja van, szorítja a cipő, paraszt volt a főnöke, nem húzta le maga után a klotyót a gyerek. Hozzád nincs köze, azt se tudja, ki vagy és miről beszélsz, nem is érdekli – de ha már ott van, lekurváz, lebuziz, lenáciz, vagy ami épp jön, teljesen random jelleggel. Ha különösen rossz napja van, meg is fenyeget: Amerikában két trollt nemrég le is sitteltek ezért, érdemes elolvasni a Buzzfeed fantasztikus riportját a témában. Ez a két tag se ideológiai okok mentén támadt, egyszerűen csak frusztráltak voltak épp aznap.

A névtelen fenyegető, aki külön megkeres – Ez hála az égnek ritka, a legutóbbi esetben a mail-címemre kaptam egy bájos fenyegetést Törölt Felhasználó nevű bátor és nyílt barátunktól. Előtte egy korábbi bizalmasom közeli barátja – egy minden lében kanál huszonéves kislány – próbált bizonyos határokon túlmutató módon inzultálni engem az AskFM-en. Mindkettőt röhejesnek és primitívnek találtam, de bizony van, amikor ez a fajta “feszültséglevezetés” is büntetőjogi kategóriába esik, és hála az égnek ma már vannak precedens értékű perek.

A jóindulatú, aki a hangadó hatása alatt áll/a csoporttól függésben van – Ő, szegény, próbál értelmesen érvelni, vitatkozni, magyarázni, rávilágítani a másik nézőpont számodra még nem teljesen világos elemeire, tevékenysége tehát inkább áldásos, mint nem. Nem kezd személyeskedni, sőt: elismeri, hogy bizonyos dolgokban igazad van, de tartja magát a nézőpontjához – ez kimondottan szimpatikus. De aztán feltűnik a vezérürü, hogy rendre utasítja, és akkor azt látod, amit utoljára általános hatodikban: a figura hangnemet vált, és gúnyosan, E/3-ban kezd beszélni rólad a füled hallatára (“jáj, csak kicsit ki akartam tágítani az agyát, tudod, de látod, hogy nem megy”), hogy visszanyerje a guru rokonszenvét. Miért? Mert a hangadóra szellemi vezetőként tekint, aki irányt szab, de ha nem is, erősen függ a közösség(nek tulajdonított erő)től, így semmiképp sem veszélyeztetné a csoportban megszerzett pozícióját. (Meg hát, lássuk be: az elmúlt hónapokban főként ezen a platformon öntötte ki a lelkét, mindent tudnak róla, nem is nagyon ugrálhatna.)

Maga a guru, guruk – A megkérdőjelezhetetlen autoritás, jelen lennie is alig kell, félszavakkal instruál, utasít, gyakran iróniával átitatott karddal intéztet el a pribékekkel… vagy a népharaggal. Kívülről erős, korrekt, tiszta, bátor, belülről azért előbb-utóbb mindig látod a rohadás jeleit, ha nem involválódsz túl mélyen. Az én váram, az én házam, az én szabályaim: megszoksz vagy megszöksz. De előtte azért kicsinálunk, ha úgy dobja a pakli. És hallgass örökre, mert utánad nyúlunk. Nem nyíltan, csak úgy finoman, más észre se veszi…

A píszendlavcsi-karakter – Mások trollharcaiban életem során a legtöbbször én is ezt a figurát vittem, amikor nem áldozat voltam: mélyebben konfrontálódni veszélyes, unalmas, értelmetlen, de mindenképpen kevés nyereséggel és annál több vesztességgel kecsegtető aktus, ezért inkább vidáman viccelődve békíteni próbáltam: “Na, de gyerekek, szeressétek már egymást, szombaton igyunk meg egy sört vagy valami…”. Mérleg vagyok és ENFP, magától értetődő, hogy ez volt mindig az utam. Hogy előre visz-e? Nagyon ritkán tompíthat csak a fegyverropogás hangján, sajnos az a tapasztalatom.

A néma tömegek, akik megundorodnak az egésztől – Ez a másik szerep, amit sokszor vittem már. Észreveszem, hogy az adott csoport dinamikájában durva aránytalanságok, visszaélések vannak, a szektulás jelei figyelhetőek meg (igen, ez egy fészbukos fitnesz-oldalon is megeshet, nem kell hozzá vallás sem), és egyszerűen… szépen, csendben, megundorodva tovább lépek. Nem hiányzik a szenny, a mocsok, a gyűlölet, nincs konstruktív hozadéka a kommunikációnak ezen a szinten. Aztán persze ott az erkölcsi dilemma: beszélhetsz-e nyíltan arról, hogy szektát találtál? Ha beszélsz, egy zárt kör belső dinamikájába rondítasz, bennfentes infót viszel napvilágra, ami morálisan elfogadhatatlan attitűd, az árulással egyenértékű. Ha viszont hallgatsz, kimondatlanul is a szektát életedet, és későbbi, potenciális – nálad talán kiszolgáltatottabb, sebezhetőbb – áldozatok vegzálásához asszisztálsz, aminek nem egyszer volt már tragédia a vége. Nehéz kérdések ezek, minden eset külön-külön értelmezhető csak, nincsenek általános igazságok.

Jó, de akkor… van valami konklúzió a végére?

Mi a tanulság? Talán az, hogy
1. nem lehetsz mindenki számára rokonszenves,
2. ha vállalod a véleményedet, ez még inkább szembetűnővé válik (de ne félj, azért sokat is nyersz mindig ezzel),
3. a játszma a legtöbbször ezzel együtt sem rólad szól, hanem jobbára szénné frusztrált emberek tét nélkül kitörő elfojtásairól, komplexusairól,
4. minél távolabb van az áldozat az agresszortól, annál inkább felszínre törnek az indulatok: a végtelen online tér kimondottan kedvez tehát a verbális erőszaknak – tudjuk meg egy friss brit kutatásból,
5. épp ezért eszméletlenül tudatosan kell figyelned arra, hogy az identitásod magjáról leperegjen a mocsok, és emelt fővel ki tudj lépni a személyeskedő gyűlölet pöcegödréből.

Számomra a legutóbbi élmény arról a realizációról szólt, amit Szily kolléga is leírt: azt hittem, elég vastag a pofám, a sértés lepereg rólam, sebezhetetlen vagyok. Amikor azonban méltatlanul próbálnak alázni érvek helyett személyeskedő stílusban, annál jobban fáj a bántás, minél igazságtalanabb a vád. Tényleg igaz, hogy minél közelebbről jön a mocsok, annál mélyebben érint: a vadidegen troll leginkább WTF-érzést kelt (és általában úgyis csak magával cseveg a lomtárban), míg olyasvalaki, aki régóta (értő módon) olvas, netán személyesen is ismer, és mégis az antikrisztus ifjú és virgonc unokahúgának kiált ki… na, ő már képes valódi fájdalmat okozni a méltatlan vádakkal.

A legjobb megoldás tehát valóban az, ha kilépsz, és nem követed tovább, mi zajlik a szekta homokozójában. Semmilyen szinten, legalábbis egy jó darabig: van kismillió dolog, ami ezerszer építőbb ennél.

Advertisements
Eszter névjegye (832 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

12 hozzászólás Cyberbullying: így próbált szétszedni a trollkommandó bejegyzéshez

  1. Nagyon örülök, hogy megírtad ezt, én is életem át ilyet.

    Te tanácsként azt mondod, hogy lépj le, én meg azt mondom: be se lépj. Miért ne?

    Az ilyen netes közösségek kb. ugyanazzal a dinamikával működnek. Egy közös érdek mentén szerveződnek, majd egyre szorosabb lesz a kapcsolat, aztán elromlik, jön a nagy bumm, amitől megdől a bizalom, és a tagok sorra kezdenek lelépni. A csoportot indító – általában frusztrált – ember guruvá válik, élvezi, hogy végre lett valaki, előír, de nem látja át, mennyire gáz, amit művel.

    A tagok élethiányos arcok, mert netes világ ide, netes világ oda, az, hogy valaki egész nap pörög egy oldalon, és folyamatosan keres erre teret, és mindig talál egy közösséget, ahova csatlakozhat, na, ez szerintem nem normális. Arctalanul, névtelenül tolni egész nap a neten, figyelni, ki reagál, mit mond, ez nettó élet- és élményhiány, illetve ennek pótlása.

    És igen, ezeken a helyeken az is általános, hogy soha, de soha nem lehet ellenvélemény, szektajelleg, lenyomás van, szerintem ez is az erőszak egyik formája, illetve a bántalmazás egyik formája. Mert a bántalmazó kapcsolatban is van olyan, hogy befelé kussolj, meg lealázunk, kifelé meg mutatjuk, hogy minden rendben, te se szólj arról senkinek, mi történt veled.

    Eleve ez a zártság, ez is miről szól? Szektáknál látok ilyet, hogy kifelé teljesen zárunk, senki nem tudja, senki ne is lássa, mi van itt, így lehet igazán zsarnokoskodni.

    Az meg nagyon gáz, hogy valakit, akit bírnak, egy megnyilvánulása miatt szarrá bántalmaznak, megaláznak, kiosztanak. Ezeknek a kommenteknek egy része önigazolás, sokszor a hozzászólóról szól, a saját kínját tolja benne, nem is a másikról beszél. A lényeg, hogy elmondhassa, végre rá is figyeljenek (= élethiány). És azért sem mernek ellentmondani, mert amikor lesz egy nagyobb konfliktus, addigra már annyi mindent elmeséltek magáról, hogy kiszolgáltatottá válnak.

    Sok ilyet láttam és hallottam már, és egy dolgot soha nem sikerült megértenem:

    mi a lófaszért nem történik meg a kétszázhuszonynyolcadik kommentél, hogy valaki azt mondja: gyerekek, itt gáz van, találkozzunk személyesen, és beszéljük meg. Jaaaa, hogy úgy már senkinek nincs akkora arca és bátorsága?

    • ó, én ebben a csoportos izélésben sosem voltam túl jó, csak ha laza szerkezetű és demokratikus berendezkedésű a csoport. De gyakran esett meg a netes világon kívül, tiniként IRL is, hogy a storming-norming-forming fázis második szakaszában kiderült, hogy nem értek egyet mindennel, és ezért harcok jöttek, amiknek áldozatául estem. Azóta ezt úgy kerülöm, hogy a szigorúan szektásodó csoportokkal eleve nem azonosulok, mert már tudom, hogy úgysem így működöm. De lazán, amolyan beszélgetős látogatóként sok helyen vagyok jelen.

      Igen, amúgy Bayer meg Tóta W. egymástól függetlenül is mondta, hogy ha le kéne ülniük szemtől szemben egymással, kizárt dolog, hogy kurvaanyáznának, mert élőben azért más, de a billentyűzet magányából könnyebb elszaladni a cocóval messzire. Hát igen, így megy ez: a frusztrációk levezetése.

      Hát, erről szól a híres Milgram-kísérlet is részben… http://hu.wikipedia.org/wiki/Milgram-k%C3%ADs%C3%A9rlet

  2. Trúság. Sajna.
    Most viszek egy projektet a szektulás (qwa jó szó! :)) mértékének felmérésére.

  3. Hátkérlek, még én is nagyon meg vagyok ütve. Némulok is elfele mint tömeg. Sajna azért az önnönhangjától megszédült, sorozatosan “csak” visszaütő, spanjait posztonként felleltározó elmeroggyantakról se vagyok jobb véleménnyel, hiába nem szenteltél külön kategóriát neki.
    Nagyon tömören azt gondolom, lófasz mindenkinek ahova érdemli.

    • Amikor volt spanokról van szó, neccesebb az ügy (épp azért, mert bármi is történt, van közös élményanyag, ami tiszteletre és mértéktartásra kötelez), de amikor egy jelenség kritikája kerül előtérbe, az már szerintem más kategória. Számomra mindig dilemma, hogy mikor okés a keret morálisan: ha olyasmibe folyok, ami nem a dolgom, vagy ha hallgatok – és ezzel beleegyezek – a disznóságba, mert nem akarok szólni. Kurva nehéz kérdés, de csak az ökölcsapás miatt én nem ereszteném ki a hangom, azért nem éri meg energiát vesztegetni egy ügyre sem.

  4. “ha vállalod a véleményedet, ez még inkább szembetűnővé válik ”
    És hitviták esetében a saját vélemény – mivel jó eséllyel valamennyire az összes (jellemzően két) szekérvár véleményétől eltér – ok lesz arra, hogy mindkét oldalról kőkeményen megtámadjanak.

  5. Valódi trollokkal sajnos én még nem találkoztam 16 éves internetes pályafutásom során, legalábbis olyanokkal, akik velem szemben próbáltak volna valamit összehozni.

    Azért nem árt ismerni a trollkodás fogalmát, mert manapság mindenkire ráhúzzák ezt a jelzőt, aki kisebbségben van saját, a többségnek ellentmondó véleményével. Nagyjából 10-12 éve még ismert volt az az internetes fogalom, hogy “flamer”, mára pedig szinte teljesen kihalt, itt-ott egy régi fórum szabályzatában még felbukkan a “no flame”. Pedig a legtöbb esetben nem trollkodás, hanem flame-elés történik, avagy a hangulat tüzesítése. Habár a trollkodás is etimológiáját tekintve (trawl-trawling) húzás, érzelmi reakciók kiváltása (kihúzása) egy emberből, a legtöbb esetben mégis csak tüzesítés, indulatok kiváltása történik. Mivel léteznek “pozitív” érzelmek is, ezért elmondhatjuk, hogy minden flamer troll, de nem minden troll flamer. Persze nem az ismert rovar-bogár kontextusban, hiszen a flamehez nem szükséges kreativitás, intellektus, elég beanyázni a közösségnek és kész is a szikra, mely a futótűz egyik potenciálja.

    A buddhizmusban, legalábbis a chan illetve zen tradíciókban a trollkodás egy ősi hagyomány a tanítvány felmérésére, annak ellenére, hogy sem nekik sem nekünk nincs konkrét szavunk erre a tevékenységre (a trollon kívül, ami történelmünket tekintve igencsak friss). A buddhizmusban a trollkodás célja a felismerés kiváltása a mesterből, vagy a tanítványból. Ehhez pedig nem kevés intelligencia, rálátás, megértés szükséges mind mester, mind pedig a tanítvány oldaláról. Hiszen nemcsak hogy ismerni kell az érzelmeket, de a “célpontot” és annak egyéni kozmológiáját is, ha el akarjuk érni, hogy egy feltörő érzelem akkora rést üssön az egyén logikai alapzatán (melyre világnézete támaszkodik), hogy az egész rendszer összedőljön. Ebben az esetben két eredmény születhet; vagy felismeri az egyén, hogy tévedett, és újra felépíti a maga világát az új ismeretek függvényében, vagy pedig sértődötten tovább áll, és az egójával építi újra a szétrombolt kis világát. A buddhizmus esetében a második variáció a kolostor elhagyásával végződik, szóval mindkét esetben ez a fajta trollkodás a kolostor és az egyén javát szolgálja.

    Ehhez hasonló módszert kipróbáltam már a chemtraileseken, és két embert sikerült kirántanom közülük. Az egyikük inkább intellektuális, a másik pedig inkább intuitív egyéniség. Hiába érzelmeket ragad meg a troll, az intellektuális egyénnel könnyebb dolgom volt, hiszen egy stabil logikai illetve érvrendszer tálalásával viszonylag hamar a felismerés útjára tereltem. Az intuitívban is született felismerés, csak épp nem az, hogy tévedne a méregcsíkok kapcsán, hanem az, hogy közel állok a szívéhez, hiszen a troll karakterem egy kedves, hatvanas évei felé járó, magyart törve beszélő bácsika volt. Zenesen, kérdésekkel válaszoltam a kérdésekre, ezzel gondolkodásra motiválva társaságot, így érthető, hogy egyesek teljesen máshova lyukadtak ki, mint ahogy azt terveztem. Minden esetre az intuitív egyént is sikerült kihúznom a konteósok közül, annak ellenére, hogy soha nem fogja megérteni nemhogy a chemtrail hit alapjait, de még az egyetemes fizikát sem. Az intellektuális egy vállalkozásba kezdett ezután, ami igen jövedelmező a számára, míg az intuitív a hobbit választotta, hogy kiélje benne állandóan feltörő érzelmeit. Hogy jót cselekedtem vagy rosszat, ezt nem tudom, hiszen egyikben sem hiszek, minden esetre társadalmi szempontból hasznosabbá váltak, mint egy 0-24-ig Facebookon zsörtölődő, segélyekből élő lény.

    • Elképesztően érdekes, amit írsz, Gyula. Elgondolkodtatni, inspirálni, kérdéseket ébreszteni nagyon komoly dolog. A jóban és a rosszban én sem hiszek, minden aktuális nézőpont kérdése, de a Mikulással, Jézuskával, húsvéti nyuszival kapcsolatban volt egy tanulmány, hogy mi történik, amikor a gyerekeket rávezetik, hogy igazából a szülők veszik az ajándékokat. Nos, az van, szerintem sejted is, hogy az egyértelmű bizonyítékok ellenére csak az fog elszakadni a hittől, aki már készen áll erre mentálisan, lelkileg (és ezt ki könnyebben, ki nehezebben teszi). A többiek láthatnak, hallhatnak bármit, viszik magukkal tovább a mesét, míg egy napon össze nem áll bennük az igazság képe: akkor aztán váltanak, és elengedik a hitet. Azt hiszem, ez felnőttként is pontosan így van…

  6. Én sokat tanultam a trolloktól. Sok mindent köszönhettek nekik. Vannak köztük, akik, csak a fórumokon nyomják, Vannak akik azon kívül is.

2 visszakövetés / visszajelzés

  1. Simán leesel a székről, ha megkeres egy durva ajánlattal a multi – interjú a blogszületésnap kapcsán | Eszter's Offtopic
  2. És arra emlékeztek, amikor a MySpace-en…? | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: