Aktuális

Belemész egy párkapcsolatba “aranytartalék” nélkül?

A szerelem nehezen definiálható érzés – sosem tudhatjuk biztosan, hogy az első-e az utolsó, vagy az utolsó az első… – ráadásul a harmincas-negyvenes éveinkre mindannyian sérültünk már annyiszor, hogy a Tankcsapdával is mélyen egyetértünk: a szerelem csak egy rohadt mágus, de ha elkapom, úgyis kiherélem. Már tudjuk azt is, hogy a kezdeti lángolás és szakrális csoda idővel fényét veszti, és a hétköznapokban a kompatibilitás és a közös célok jóval fontosabbak. Mi van akkor hát a szerelemmel, kizárható a párkapcsolati képletből rögtön a kezdetek kezdetén, hogy ne is legyen gondunk vele?

Csak lenni.

Csak lenni.

Mióta az eszemet tudom, én szentül hiszem, hogy a párkapcsolat nem indulhat el kölcsönös szerelem nélkül. Így volt ez a tízéves kapcsolatomban, így volt később is: számomra ez volt az alap, amire építünk, és amihez később visszatérünk, bármi is történik. A szerelem a megosztás vágya. Nem arról szól, hogy kétségbe vagyunk esve egyedül, nem a hiányállapoton van a hangsúly: hanem azon, hogy van annyi, de annyi, de annyi minden, amit szeretnénk megosztani a számunkra fontos emberrel úgy, ahogyan azt az egész világgal nem lehet. Ez az érzés idővel szelídülhet, szeretetteljesebbé válhat, de az egésznek a mélyén ott van az a nagyon mély egység-élmény, ami egy párkapcsolatban kizárólag a szerelem csodáján keresztül élhető át. Kicsit pökhendin, bevallom, de mindig azt gondoltam, hogy aki enélkül fog párkapcsolatba, az vagy nagyon kétségbe van esve (retteg a magánytól, menekül valami elől, minden megoldás érdekli) vagy rettenetesen önző (bizonyos igényeit és szükségleteit akarja csak kielégíteni, legyenek ezek szexuálisak, anyagiak, kényelmiek, érzelmiek, szociálisak).

A többség, akikkel erről beszéltem, egészen másképp vélekedik: egy részük úgy vág bele a kapcsolatba, hogy rokonszenvesnek és vonzónak találja a másikat, és úgy véli, idővel – a közelség folytán, elvégre ott a 36 kérdéses teszt is, amelynek segítségével bárkibe beleszerethetünk, és az indiai elrendezett házasságok többsége is erős kötődés kialakulásához vezet – a szerelem is megjön. Ha meg nem, hát na bumm: annál könnyebb különválni, és közben legalább jól szórakoztunk, de legalábbis nem voltunk egyedül. A másik nagy csoport megégette már magát jó néhányszor, ezért úgy gondolja: a szerelem egy túlmisztifikált illúzió, biokémiai jelenség, veszélyes kontrollvesztés, amire lehetetlenség bármit is építeni. A két személyiség összeillősége, a közös értékrend és a közös célok az igazán fontosak, tehát ezek kell, hogy a párkapcsolat gerincét alkossák. Releváns érvek, igaz?

Hogy ez a két csoport könnyebb helyzetben van, mint a magamfajta kisebbség, az biztos: soha nincsenek egyedül, ritkábban csalódnak igazán nagyot, és nagyságrendekkel nyugodtabb és rendezettebb az életük, mint azoknak, akik “királyfikat várnak fehér lovon” vagy “hercegkisasszonyokat keresnek a vártoronyban”, ahogy azt a közvélekedés éles nyelvvel többször is kidomborítja (gondoljunk csak Saláta Sárára a vásárban, akinek senki se elég jó, és végül a szemétdombon végzi). Szerencsére azonban a pszichológia ad egy kis segítséget, hogy azért a magunkfajta sem akkora gyermeklelkű naiva/öngyilkos barom, mint ahogy az néha kívülről látszik.

A párkapcsolatnak a kutatók szerint ugyanis négy fázisa van: a szimbiózis-szerelem, a leválás-differenciálódás, a gyakorlás és az újrakezdés. Az első szakaszról a Tarsam.blog.hu párkapcsolati terapeutái a következőképp írnak:

Szimbiózis-szerelem

A jó párkapcsolatnak elengedhetetlen alapja a kezdeti szerelemérzet, amihez, ha baj van, akkor is vissza lehet nyúlni. Ha egy kapcsolatban ez az „aranytartalék” nincs meg, az nem jó előrejelzés, hiszen a kapcsolatból mindig hiányolni fogják a szerelmet, és keresni fogják egy másik kapcsolatban. Ebben a kezdeti, szimbiotikus fázisban úgy érezhetjük, hogy „hazataláltunk”, hogy “nem tudunk a másik nélkül élni”, „megtaláltuk az igazit”. Ilyenkor a párok jelszava, hogy minél többet legyünk együtt, csináljunk mindent együtt, így ezt az időszakot a határtalanság és összeolvadás, a „MI” érzése jellemzi. Az egyformaság örömében tobzódunk, rácsodálkozunk, hogy mennyi közös van bennünk. Legyünk óvatosak: sok torzítás és projekció színezi a másikról alkotott képet, a reális kép hosszabb idő alatt alakul majd ki.

Milyen elakadás lehetséges itt?

Ha valamelyik fél bizonytalan énhatárokkal rendelkezik, akkor nem engedi meg magának az összeolvadást, mert fél, hogy „megszűnik”, elveszíti önmagát. Emiatt távolságtartóbb, mint amit ebben az első időszakban „megszoktunk”. Ha viszont valaki nagyon fél az elszakadástól (szeparációtól), akkor az összeolvadással kapcsolatban is szorongásokkal van tele, és a legkisebb távolságtartást is elutasításnak értelmezi. Ilyenkor a fájdalom, keserűség, akár harag érzéseivel mérgeződik a kezdeti szerelem érzése. Az is sokszor előfordul, hogy az egyik fél túl fojtogatónak éli meg a másik igényeit, ezért hamar lezár vagy visszalép, és a kapcsolat nem tud tovább fejlődni. [Forrás]

Ez a szakasz a teljes elfogadás, a bizalom, az intimitás kialakulásának és megélésének fázisa. Viki barátnőm egyszer úgy fogalmazott: amikor a macska lehenteredik eléd, és hagyja, hogy a hasát vakargasd.

“Különbséget kell tennünk intimitás és közelség között. Az utóbbi a fizikai együttlétet jelöli, de ez még nem azonos az intimitással. Az intimitás feltétele, hogy a másik jelenlétében szabadon önmagunkkal azonosak lehessünkValójában nem mindig könnyű az intimitást megteremteni a másikkal való közelségben, hiszen igyekszünk a másikra figyelni, talán meg is akarunk felelni, tetszeni akarunk neki. Könnyen elkezdünk ezért otthon is szerepeket játszani. Az pedig még inkább gátló tényező az intimitásban, ha valaki úgy érzi, elvárások vannak vele szemben, vagy nincsen teljesen elfogadva párja által.” [Forrás]

Az intimitás még nem egyenlő a szerelemmel, de annak egy nagyon fontos összetevője. Erre a fajta intimitásra az embernek születésétől fogva, ösztönösen szüksége van: jaj annak, aki képtelen megélni, mert kétségbeesett pótcselekvésbe fog menekülni a túlélés érdekében (igen, ez az esetek nagy részében a szexfüggőség, mert a fizikai közelséget könnyű összekeverni az intimitással).

Azt mondják, biológiai értelemben a szerelem intenzív szakasza átlagosan 2,5 évig tarthat maximum (ezt szerencsére sokan cáfolják, jó ilyesmit hallani). Emellett a hétköznapokkal járó stressz és szürkülés óriási terhet jelent mindkét fél számára: ha itt nincs aranytartalék, amihez visszanyúlhatunk, a párkapcsolat hamar véget ér.

Hiába vénülök, látok és tapasztalok sok mindent, mellé pedig élek át számos csalódást, még mindig azt gondolom: szerelem nélkül nincs értelme párkapcsolatba kezdeni. Egyrészt azért, mert az a fajta repülés, egybeolvadás, új öndefiníció, gyengédség, szeretet, intimitás, védettség, erő, teljes elfogadás, befogadás, nagyon mély kapcsolódás egy olyan csomag, ami nélkül szegényebb az ember, akárhány éves legyen. Másrészt pedig azért, mert a maga irracionalitásában mégis csak ez a legszilárdabb alap, amelyre a ház épül, és amelynek birtokában jöhet bármilyen vihar, megáll a lábán később is, amikor az alapok talán már nem is látszanak…

Advertisements
Eszter névjegye (834 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

38 hozzászólás Belemész egy párkapcsolatba “aranytartalék” nélkül? bejegyzéshez

  1. Párkapcsolat terén nem szabad kezdeni puhatestűekkel, vagy olyannal akinek az ismerősi körében egynél több van.

    • Persze, csak a puhatestűek között jó sok van, akiben gerincnek látszó tárgy van, és csak későn, esetleg már szerelmesen veszed észre, hogy az bizony optikai csalódás volt :(

      • Az evolúció során, már kialakult a gerinc és az agy egyszer. Az ember mindig reménykedik. Nem tudom, szerelmes a szív megláthat olyat is ami a szemnek láthatatlan, a józan észnek pedig ellentmond.

        • A kihasználó típusú emberek egy csomó mindent mutatnak, amivel nem rendelkeznek: empátia, érzékenység, figyelmesség. Mikor már jól behálóztak, akkor derül ki, hogy ezek valójában nem sajátjuk, csak átmenetileg belebújnak ezekbe a szerepekbe. Érző emberek meg olykor pokrócnak tűnnek elsőre – ez esetleg védekezés a részükről, mert már túl sokszor használták ki őket.

          • Ezek szerint te se egyszer égetted meg magad. Üdvözöllek a klubban.

            • :D Ezek szerint nagyon pokróc vagyok?
              Nem, én nem sokszor égettem meg magam. Barátságban sem, szerelemben sem. Családom sem kihasználós. A volt feleségem is csak részben az. És hát én is majdnem annyira az voltam, mint ő, ez az igazság. De a lényeg, hogy igazán átverős-kihasználós kapcsolatom sose volt. Türelmetlen és keményen fogalmazó viszont gyerekkorom óta vagyok, ez inkább családi vonás, hagyomány. Rendes parasztcsalád, ami a szívükön, az a szájukon, odamondtak egymásnak, veszekedtek ha úgy volt, de közben mentek egymásnak segíteni (mondjuk az éves szabadságuk felét egy házépítésnél, közben a csapatot MÁSIK rokon eteti), pénzt adtak kölcsön természetesen becsszóra és kamat nélkül, szintén szóban lemondtak az örökségről egy testvér javára (mert persze ő viselte gondját a nagyszüleimnek az utolsó pár évben) – és mikor a nagyszülők meghaltak, akkor már papíron is, tartották a szavukat. Mi unokatestvérek már sajnos nem tartottuk ennyire, de azért előfordultunk mi is egymás házának építésén például. Nem igazán saját tapasztalat miatt látom, amit látok.

      • Jaja, bámulatosan tudják ám álcázni magukat.

  2. Nem megyek bele. Pedig valszeg jobban járnék. Csak épp unnám.

  3. Én meg már csak hányni tudok a “szerelem”-től, kibaszottul overrated. Sok kapcsolatomban azt kaptam, hogy azért hagynak ott – olyan esetekben is, mikor pörögtünk, kreatívak voltunk, pezsgett minden és harmónia volt és közös nyelv – hogy “nem szerelmes” vagy “már nem szerelmes”. És hogy ő a “nagy szerelemre vár, ami olyan hatalmas és intenzív, mint amit 10 évesen érzett egy tök ismeretlen csaj iránt”. Nabazmeg.

    • Sokszor döntöttem már így én is, de az a szituáció, hogy szerelem nélkül egyszerűen nincs meg az alapvető motiváció, hogy belemenjek egy párkapcsolatba. Akkor az nekem házi feladat, muszáj, kötelező, plusz egy dolog a listán, amivel foglalkozni kell. És mivel nagyon sok egyedüllétre van szükségem, ezt nem megy feladni úgy, hogy nincs erős motiváció, amire építeni lehet az egészet. Nyilván a 10 éves kori és a tök ismeretlen valahol szürreál, az egyszerűen menekülés a valóságból, de egy reális kontextusban nagyon is kell a szerelem, mint aranytartalék, különben nem működik a dolog, és lemondásnak él meg az ember egy csomó dolgot…

    • Sajnos ilyenkor csak te érzed úgy hogy pezseg minden és harmónia van. Ha pedig ő nem így érzi, akkor bármennyire is fáj, a dolog halott. Ha ez már többször megtörtént, akkor azért valahol nem mindenki más jön szembe az autópályán, hanem elég valószínű, hogy nem veszed észre, hogy a szekeret már egy ideje csak te tolod.
      Abból kiindulva, hogy a pasik milyen ótvar kényelmesek, és amíg minden kötél nem szakad nem változtatnak, elég valószínű az is, hogy ezekben az esetekben már mással pezseg, mire neked is szól.

  4. Én pedig abban hiszek, hogy a szerelem IS, a kompatibilitás IS pont ugyanannyira fontos. 20 éves kor körül (+/- 5 év) még csak a szerelem van, a vak, a szenvedélyes, amikor még romantikus is a sok ütközés, tüzet szít a sok kibékülés és idealilzáljuk a “legyőzendő” problémákat “egymásért”. (Volt egy film anno. Magyar címe az, hogy “Légy résen”. A film egy vígjáték, de a benne levő “Rick féle nőelmélet”-et azóta is ijesztően és kacagtatóan igaznak érzem… Persze ha a túlzását és a stílusát lehámozzuk. Bár az azt is szerettem.) Aztán 15 év múlva kezdődik az az időszak, mikor meg elfelejteik a szerelmet fontosnak találni a párt keresők, mikor már csak (megszorító és nem lekicsinylő csak!) a kompatibilitás számít.
    A jó kapcsolathoz szerencse is kell, meg elképesztő sok munka. De szerencse is.
    Szerelem nélkül: az nem hiszem, hogy boldoggá tehet. Elégedetté talán. De boldoggá nem. Mert a szerelem többek között kémiai reakció (nem tévesztem őssze a szexuális vonzalommal, de annak olyan elengedhetetlen része, ahogy a halmazrajzolásnál a bogarak a rovarok közé tartoznak.) Márpedig ott lesz minden nap. Minden reggel. Ott lesz a szex. De ha valakinek ez nem is olyan fontos (???), akkor is. Ott lesz a szaga. Íze. Hangja. Kell, hogy a bensőd, a kémiád, a legbenső éned szeresse ezt. Mert mindig, minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, akármilyen egyformák is a közös célok, a háttér, a képzettség, az érdeklődés, a hobbi, vágyott életkép, stb. És ha akkor a legeldugottabb részedben nincs meg a másikhoz való elemi vonzalom, a régi lángoló szerelem alapja és magja, akkor cseszheted. Más oldalról meg a legtöbb ember igenis szerelemvágyó. És ha nem a társa iránt lobban fel újra és újra, akkor majd más iránt. Vagy megéli, vagy nem, de hogy ez nem tesz jót az ember életének, lelkének, az biztos. Nem mondom, hogy különben tutira megússzuk a hirtelen berobbanó idegen szerelmet, de csökkentsük már a esélyét és a különbséget, amit majd érzünk az akkori társ iránti és az esetleges jövőbeli új szerelem között. Szerintem minden szerelem elmúlik – pontosabban minden szerelemnek elmúlik a perzselő, parancsoló, tudatszűkítő része. Ami nem is baj, mert szerintem a szervezetünk nem is bírná. De ha a szerelem valódi volt, akkor újra és újra felizzhat a parázs, és ha csak egy-egy nap van egy héten, akár egy hónapban, mikor még úgy tudsz a másikra nézni, mint 10 éve, az szerintem klassz. És az szerintem olyan, mint egy védőoltás.
    Kell a szerelem. De önmagában kevés. Szerelem kell és összeillő puzzle darabok. Szerintem.

  5. A bejegyzés elolvasása után egyből az ugrott be, hogy kizárt, hogy én szerelem nélkül bárkit is “napi 24-ben” tolerálni tudjak. Cinikusan hangzik, de tényleg így van. Eléggé introvertált vagyok, iszonyatosan igénylem az egyedüllétet még a legjobb barátaimtól is zavar, ha napi szinten hívnak/írnak. Hiába imádom őket, egész egyszerűen leszív a folyamatos kontakt. (Nem, nem vagyok antiszoc, szeretek társaságba járni, de van egy bizonyos szint, ami fölött már sok!) Márpedig ha valakivel tovább akarnék lépni a sima “járásról” és közös életet kezdeni (aminek szerves része az összeköltözés), akkor nem mondhatom azt, hogy “jaj drágám, imádni való vagy, de már a tököm tele van veled, légy szí’ hagyj egyedül egy napra, de inkább háromra, hogy kipihenjelek.” Viszont (tapasztalat) a szerelmemmel nagyon ritkán esett meg, hogy sok volt már belőle, és a találkozó után azt éreztem volna, hogy jó volt ugyan, de nem sajnálom, hogy már vége. Az ő társasága inkább üdítő volt. Nyilván erre lehetne mondani, hogy “de hát ez csak a rózsaszín köd, elmúlik.” Lehet, de ha már alapból úgy indul a dolog, hogy egy együtt töltött hét után úgy érzem magam, mint egy kicsavart szivacs, nem hiszem, hogy erőltetni kéne a dolgot. (Továbbá szerintem egy valaha égett lángot könnyebb újra beizzítani, mint kvázi a semmiből előkeríteni azt a bizonyos szikrát.)

    • “Márpedig ha valakivel tovább akarnék lépni a sima “járásról” és közös életet kezdeni (aminek szerves része az összeköltözés), akkor nem mondhatom azt, hogy “jaj drágám, imádni való vagy, de már a tököm tele van veled, légy szí’ hagyj egyedül egy napra, de inkább háromra, hogy kipihenjelek.””
      De. Mondhatod, legfeljebb egy idő után nem megoldható. De ha nem mondhatod, arra ugyanaz a válasz, mint arra, hogy ha egy hét után úgy érzed magad, mint egy kicsavart szivacs. Nem jó előjel. Persze a stílus fontos. Azért értelek meg nagyon, mert én egy sima nagyobb családos összejövetel előtt 2 napig gyűjtöm az erőt és utána 3 napig tart kipihenni. Pusztán az egyszerre túl sok felém áradó emberi impulzus miatt. És én sem igényeltem a legjobb-lényem másik fele szintű barátságban sem soha a mindennapi-végtelen együttléteket.
      És én bezzeg mondtam az összeköltözésünk után 1-2 héttel a most már férjemnek, hogy ha nem szerel fel egy ajtót nagyon gyorsan a konyha és a szoba le és elválasztása érdekében, abból bajok lesznek köztünk. Hiába egy szoba van, MUSZÁJ néha külön lennünk, mert ha állandóan azonos térben vagyunk, én elmenekülök. Kell néha külön tér, ne “lihegjen” valaki állandóan a sarkamban, ne kelljen mindig látnom, éreznem, tudnom valakit a közelemben. Mivel ő nem ilyen típus – és én sajnos akkor még kevésbé figyeltem a megfelelő fogalmazásra – megbántódott. De mivel a szerelem is nagy volt és nekem is eszembe jutott, hogy normálisan fogalmazzak és mint puzzle darabok is passzoltunk, túljutottunk rajta. És lett ajtóm. :-D Akkor lesz gáz, ha gyerekekek jönnek, akik mindig minden pillanatban (wc-n, fürdőben, szó szerint mindenhol) veled akarnak lenni. Akkor az egyedüllét hiánya elég kínzó tud lenni…
      De ha ilyen vagy, az nem múlik el, jobb olyat keresni, aki megérti, vagy nem lesz jó vége… Sőt, ha megérti, ha tényleg el is fodadja, később is tud segíteni, mikor a gyerekek mellett pár év után úgy érzed, hogy ha nem kapsz egy napot egy teljesen üres lakásban, pszichiátriára kerülsz. Segíthet, de ahhoz tudnia kell, mi megy végbe benned:-D

    • Egy az egyben, dettó ugyanez van nálam is. Igénylem az egyedüllétet, a számomra legfontosabb emberekkel is túl sok a folyamatos, szüntelen kontakt (ezt – testvér híján – akkor láttam először, amikor diákként nyáron a legjobb barátnőmmel, aki prágai, hol Csehországban, hol Magyarországon töltöttünk egyhuzamban két heteket. Négy hét, nonstop egy szobában valakivel: a végén elkezdtek egyre hosszabbra húzódni az olvasásaim a fürdőkádban (szegény ezt nem értette, ikertestvére van). :D). Ráadásul én ENFP vagyok, az a Myers-Briggs-skála legintrovertáltabb extrovertáltja (alig 60 százalék körül). Együttélésnél is fontos a külön szoba, ahová mindenki vissza tud vonulni feltöltődni.

  6. Elég furcsa ez, mert én is nagyon introvertált vagyok, de nekem mindig van az a biznyos “egy személy”, akinek az állandó jelenléte sem zavar, sőt, megnyugvást ad, ha egy szobában tartózkdunk DE! nem folyamatos az interakció, tehát csinálhatjuk külön-külön a magunk kis dolgát. És ez nagyon nem mindegy, hogy ki, általában csak az aktuális páromat fogadom el így. A barátnőm, akivel egy éve együtt lakom, ő sem tartozik ebbe a kategóriába. Sőt, nekem alapvetően néha totálisan elég, ha van valakim, és tudom, hogy van nekem, lehet akár egy hétig máshol is. Vagy egy hónapig (persze közben kommunikáljunk azért).
    Másik téma: továbbra sem győz meg ez a szerelem dolog… nekem ez egyszerűen a “megfoghatatlan” kategória, ehhez túl racionális vagyok, szeretem tudni, minek mi az oka, és ha baj van, hogy lehet megoldani. A szerelmet nem lehet “csinálni”, se “visszahozni”, ha “elmúlt – ?????”, nekem sokkal-sokkal fontosabb a kompatibilitás, azonban hozzátenném, hogy amit Epikurosz mond, az is vastagon beletartozik: a kémiai kompatibilitás.
    Harmadik gondolatom: sokan vagyunk itt introvertáltak. Én pl. emiatt SEM akarok gyereket, mert én sem bírnám elviselni, hogy sok évig rajtam lógjon egy gyerek, aki folyton mindenben félbeszakít, hangoskodik, SZÓRAKOZTATNI kell. Szerintem egy introvertált ember ettől nem pár év után kap agyfaszt, hanem naponta, és hiába adna nekem a párom napi két óra kimenőt, vagy mittomén, mi van ha otthon akarnék lenni, csendben olvasgatni, akkor kirúgom a családot minden nap két órára? És folyton úgy érezném, hogy haza megnyugodni és pihenni szeretnék menni, de csak a ricsaj meg a pluszmunka várna. Én ezt sehogy nem tudom elképzelni.

  7. Nem tudok szavazni… Őszintén szólva, a jelenlegi helyzetemben egyik sem érvényes rám a három közül.
    Talán azért, mert elég sok illúzió övezte eddig az életemet, és a párkapcsolat ennek igencsak része volt. Egyetlen párkapcsolatom még utólag is azt gondolnám, hogy szerelemmel kezdődött, mert akármennyire is eltávolodtunk egymástól, nem tartott volna tovább a kísérletezés (hiszen a szexre nem voltam alkalmas), ha nem lett volna meg az a láng. Viszont azóta egészen más a helyzet, előbb az illúzióimat bontogatom le, éppen ezért jelenleg azt hiszem, alkalmatlan vagyok egy teljes értékű párkapcsolatra.
    Másrészről viszont meg vagyok róla győződve, hogy létezhet párkapcsolat szerelem nélkül is, amikor már nem kell, hogy ez a hatalmas erő behúzza a két felet, és együtt tartsa őket, hogy útjaik közös részét megoldhassák (szerintem a szerelem egy eszköz a karmaoldásra, és alapjáraton elég alacsony rezgés, pontosan azért, mert olyan dolgokat vagyunk képesek megtenni, amit józan ésszel biztosan nem, legalábbis átgondolnánk vagy kétszer, mielőtt megtesszük, arról nem beszélve, hogy jócskán elvakítja az embert, a rózsaszín köd, ugye). Amikor az ember már készen áll arra, hogy tudatosan, egyetlen társsal oldja meg azokat a feladatokat, amelyeket csakis társsal lehet igazán megoldani (nőknek a finomodás… annyi spirit nő van, akik elzárkóznak a párkapcsolattól, mert képtelenek szembesülni azzal a fizikai valósággal, amilyen párjuk lenne –> túl durva, egós, kisajátító, uralkodna rajta, ezeket viszont önmagán belül nem tudja meggyógyítani csak kántálással, meditációval, családállítással, mert a fizikai megélést semmi sem válthatja ki teljes egészében), akkor már nincs szükség a szerelemre. De elképzelhető, hogy jelen állapotban ez is csak egy illúzió.
    Én jelenleg ott tartok, hogy amilyen lehetőségem nyílik, azt igyekszem a lehető legjobban megragadni és megélni. Nem agyalok rajta, hogy kivel milyen kapcsolatom lehetséges, ha megy, akkor bármi lehet belőle, ha nem megy, akkor meg ezt tudtam fizikailag is megélni. Hogy leszek-e még szerelmes? Hát nem tudom, legutóbb is olyan szerelem-érzetem volt az első randi után, energetikailag baromira elszálltam tőle (mellkastól lefelé mintha nem is léteztem volna), szerencsére egy nap alatt kikerültem ebből az állapotból. Jön, aminek jönnie kell.

    • Érdekes, amit írsz. Meg szabad kérdezni, hogy miért nem voltál alkalmas a szexre? És akkor most egy nem működő kapcsolatban ragadtál a ragaszkodás/karmaoldás miatt, amiben se szex, se szerelem nincs? :(

      • Egyszerűen “be volt zárva a kapu”. 27 évesen voltam először pasival, előtte még egy tampont is nehéz volt feltenni, nemhogy kiszedni… A kettes csakra olyan szinten volt lezárva, hogy azt csak nagyon nehezen tudom oldogatni (spéci jógát gyakorlok több mint másfél éve, ez tette a legtöbbet hozzá az életemhez és a változásaimhoz).
        Nem vagyok beleragadva semmibe :) Szerencsére. Nincs jelenleg kapcsolatom. Ha úgy tetszik, kalandozom, azt élem meg, akivel amit lehet. Magam számára is meglepő, hogy 2-3 hónap alatt olyan szintű változások állnak be nálam, amik tovább nyitják a lehetőségeim kapuit. Ha jönnie kell a tartós kapcsolatnak, jönni fog. :)

    • Nézzük csak. :)

      “…szerintem a szerelem egy eszköz a karmaoldásra, és alapjáraton elég alacsony rezgés, pontosan azért, mert olyan dolgokat vagyunk képesek megtenni, amit józan ésszel biztosan nem…”

      Voltaképpen minden emberi kapcsolat az életben egy potenciális eszköz lehet a tükröződésre, karmaoldásra, de nem mindig az. Van, amikor egy adott emberi kapcsolat – így a szerelem is – célja más. Ez persze ritka, mert van tennivalónk bőven.

      Nagyon érdekes, hogy a különféle spirituális irányzatok mennyire másképpen állnak a szerelemhez: van, akik szerint az anyagi világ zűrzavara, a legalsó csakrák húzása a föld felé,a fejlődési során levetkőzendő. Aztán van, aki szerint a megértés, megélés legautentikusabb módja (és most magáról a szerelemérzésről beszélek, vagyis nem csak a társszerelemről, hanem az élet iránt érzett szerelemről is, aminek a társszerelem egyfajta spirituális előszobája.

      Az én személyes tapasztalatom az, hogy a szerelem szemüvegén keresztül úgy látjuk a másikat (legalább egy-egy villanásra), ahogyan akkor látunk majd mindenkit, amikor már nem lesz szükségünk testre. És ez a látásmód a testre is kivetül, olyannyira, hogy gyakran nem is tudatosodik eredeti természete.

      Én ebben nem feltétlenül rózsaszín ködöt látok: hanem azt, hogy “tudom, hogy milyen vagy, mégis elfogadlak és szeretlek, ahogy vagy“. Ha csak a köd van a “tudás” nélkül, akkor ott a tudatossággal van alapvetően baj, a párkapcsolati szférától függetlenül. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a teremtésemmel felülírhatom a szenvedést, ha a másik “olyansága” már fájdalmat okoz, és lezárhatom a vele való további tapasztalatszerzést (nyilván a teljes lezáráshoz nem elég a kapcsolat lezárása, belül kell tudni elengedni azt, amit el kell, és megtartani azt, amit a közös tanulás hozott).

      Összességében véve: a szerelemérzés és a párkapcsolati megtapasztalás őrületes fejlődési lehetőségeket rejt magában, de lehet más utakon, más formában is tapasztalni, tanulni, nem állítunk, hogy kizárólag ebben a kontextusban megy a dolog. Ez inkább afféle… gyorsító. Ha él vele az ember.

      • Az elfogadást magam is tapasztt legutóbb, ebben az elszállós állapotban. Csak azért szerettem volna egész végig lebegni, mert akkor ott mindent el tudtam fogadni, feltételek nélkül… No de a testem megmutatta, hogy ez nem épp egy leföldelt állapot, tehát egészen más dimenzióba vitt, vagyis szerintem az lesz az igazi, amikor ezt a feltétel nélküli elfogadást teljes földelésben tudom megélni. Na, ehhez még jócskán van mit melózni.

        • Az teszi játszmázássá a legtöbb kapcsolatot, hogy állandósítani akarjuk ezt a drogszerű. euforikus érzést, a keretekhez pedig akkor is ragaszkodunk, amikor már megszűnt a létjogosultságuk. Jó ezt a rebbenő, intuitív szerelmet is átélni, de az anyagba vinni, és az égből a földre (meg néha a pokolba :D, nyilván metaforikusan beszélek) vinni pedig… eszméletlenül tanulságos. Ahogy mondják, három szinten zajlanak a dolgok: gondolatban, szóban és cselekedetben… a transzmutáció pedig mindhárom szinten szükséges egyfajta “megértéshez” (jaj, de gagyi ez a szó, most nem keresek jobbat).

          • és mi van a mulasztással? :)

            • …dettó ugyanez jutott az eszembe, ahogy gépeltem, de aztán Énke megszólalt éles fejhangon: “az katolikus dogma!”. Aztán Felettes Énke rögtön hozzá is tette: “persze, mert nem bánhatsz meg semmit, hiszen adott ponton az akkori legjobb tudásod szerint cselekedtél, tehát a mulasztás abszurdum”! Az ő hangja már komolyabb volt. Eldiskurálgatunk.

              (Na jóvan, asszem, kissé szürreálissá kezd válni ez a thread. :DDDD

              • Óhá, aszondják, akkor is zajlanak a dolgok, ha a másik elfelejti a preferenciáidat vagy nem köszönt fel a születésnapodon. Vagy szándékosan csakazért se mosogat el. Még akkor is ha netán nem katolikus :)

  8. Egyszer volt egy olyan szerelembe esésem, hogy úgy éreztem, szinte már nem személyes, bármilyen hülyén hangzik. Olyan valakivel, akin túl állandóan valami sokkal hatalmasabbat éreztem, mint a konkrét személy, pedig ő is igazán elbűvölt tetőtől-talpig.
    Később egyszer egy barátnőm mesélt egy portugál fiúról, akibe annyira szerelmes volt, hogy pontosan így fogalmazott “az már nem volt személyes” Nagy rádöbbenés volt és megnyugtató, hogy nem csak bennem van valami gikszer :)

    • Szerintem ez a normális. :) Ilyenkor belelátunk valamibe, ami sokkal nagyobb, mint mi magunk vagyunk. Egy nagyon inspiráló érzés, millió spontán felismeréssel.

      Az az érdekes, hogy ugyanakkor nem részegség, nem rózsaszín köd, mert közben… valahogy tisztán látod a problémákat, akadályokat is. A körülményekben, a másik személyben is.

      Aki ezt nem tudja átélni, az nem is tudja, mit veszít. A világot.

  9. Jó írás, mint mindig. :) De nem mindenki lesz könnyen szerelmes. Van aki első látásra és van aki hosszú idő alatt szép lassan. Az nem tudom melyik kategória, amikor még nem vagyok szerelmes, de már megvan a csírája és tudom, hogy ha minden jól megy ki fog fejlődni. Nálam ez hónapokig eltarthat és csak utána lesz igazán intenzív. Előtte inkább szex után vannak fellángolások, mert természetesen képtelen vagyok kivárni. Ráadásul már voltam 3 emberbe egyszerre szerelmes és ez nem úgy nézett ki, hogy volt két plátói szerelmem a párkapcsolatom mellett, hanem úgy hogy négyesben szexeltünk, beszélgettünk, éltünk, mentünk bulizni stb.
    Emiatt az is elég értelmezhetetlen számomra, hogy ha nem elég erős köztünk a lángolás, akkor majd másnál keresi. Valószínűleg csak azért nem értem, mert én inkább a kapcsolat első fél vagy egy éve után kezdek igazán kötődni, ezért ami az elején bezavarhat az maximum csak az újdonság varázsa.

    • Na, ez is egy nagyon érdekes aspektusa a dolognak, köszi, hogy megosztottad. A négyesben elég izgalmasan hangzik, hogyan viselte a három személy? Mert ők ugye bizonyos értelemben egymásnak a vetélytársai voltak. :) Lett valamelyikükből “kizárólagos”, vagy ez így volt szép? Olvastam interjút egy poliamori fickóval, aki többször is hangsúlyozta, hogy a szerelem nem megosztódik, hanem szorzódik ilyenkor, nem versenyezhet egymással a tulipán, a rózsa ész orchidea, mert mind másért szép. És ha valakit szeretünk, miért vennénk el a szabadságát, örömét mással, hogy csak a miénk legyen? Ezzel mind egyetértek, de nagyon tud fájni, amikor akit szeretek, az máshoz is kötődik bármilyen szinten…
      Persze, ez a korrekt menete a dolognak, nem az, amikor hazugság van. Ha szerelem és kötődés ki tud alakulni, az a lényeg, mert akkor van gond, ha az nem megy.

  10. Üdv!
    Én eddig minden alkalommal “ismeretlennel” kezdtem kapcsolatba, azaz nem volt előtte hosszabb ismeretség, de nyilván volt egy kölcsönös szimpátia, és sokszor nem is kívántam akkor elköteleződést, de ha a másik lelkesedett értem, belementem “egye fene”/”puding próbája” alapon, és nyilván olyanok is voltak ezek, nem jött a szerelem, aztán nyűg lett. Egyetlen esetben akkor szerettem bele, mikor már szakítottunk, és barátokként találkozgattunk, és sikerült őt teljesen más fényben látnom, ez mondjuk inkább kínos volt, mert tudtam addigra, hogy kapcsolatra abszolút alkalmatlan ember, és hosszas belső vitáim lettek ebből.
    Viszont ilyen körülmények mellett soha még egyszer párkapcsolat, vagy teljes gőzzel vagy sehogy, csak én éppenséggel nem vagyok szerelemre gyúló típus, nálam kínos lassúsággal áll be, és egyik reggel jön a felismerés, ahogy együtt reggelizünk, és felkínál egy koktélparadicsomot.

  11. Szerintem túl sok prekoncepciód van szerelem-párkapcsolat témakörében. :-) De azért cukker az idealizmusod. :D Nem így megy ám ez, hogy Te előre tudod és előre eldöntöd. Ahány szerelem, annyiféle lehet. Először 18 évesen lettem szerelmes. Amikor először találkoztam vele, cukkolt, kicsúfolt, és utáltam, sőt, még csúnyának is tartottam. De bekerült a társaságba, és kénytelen voltam vele újra találkozni. Már nem is tudom, hogy fordult át ez az egész, de ő lett az első szerelmem. Másodszorra ilyen idealista volt, amit te elképzelsz, hogy megismerkedik a lány és a fiú, szerelemre lobbannak, összeköltöznek stb. De vége lett pár év után. Mostani párommal úgy ismerkedtem meg, hogy az volt a fixa ideám, hogy nekem nem kell komoly kapcsolat, remekül el vagyok egyedül, de attól még jól érezhetem magamat egy-egy este egy jó pasival, aztán mégis szerelem és összeköltözés lett a vége, és 4 éve együtt vagyunk. Szóval megpróbálhatod előre megjósolni, mi lesz a vége egy randinak, vagy hogyan és miből alakul ki szerelem, de nem biztos, hogy sikerül. :-) Üdv, egy zugolvasód, aki nagyon bír amúgy. ;-)

  12. Édes Istenem, gyermekeim az Úrban. Ti szerelemfüggők vagytok, és túlértékelitek ezt az egészet. Különlegesnek és tisztaszívűnek hiszitek magatokat, akiket a gonosz világ szívat és becsap. Nem, nem vagytok különlegesek, ugyanolyanok vagytok, mint a többi ember. Az ember bárkivel képes együtt élni, bárkibe képes “szerelmesnek lenni”, aki őszintén hajlandó az együttműködésre ill. az erre való törekvésre, és képes és hajlandó a szeretetre. Jó, nem bárkivel, de majdnem. Nem tudom, hogy jól fejeztem-e ki magam, de ….igen, a Tindigo kommentje is valahogy kapcsolódik ide, hogy kicsit túl van kerázva ez a dolog, de amúgy tényleg érdekes olvasgatni a cikkeket, meg fordításokat, mert tényleg alaposan utánanézel viszonlag a dolgoknak, szóval tájékozódsz azért normálisan. tök jó amúgy ez a blog

3 visszakövetés / visszajelzés

  1. gothposeur
  2. Miért vonzódnak a nők a seggfejekhez? | Eszter's Offtopic
  3. Miért vonzódnak a nők a seggfejekhez? | Egypercesek

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: