Aktuális

A hurráoptimizmus veszélyei: ne nyomd el a rosszkedvet, ne kriminalizáld a depressziót!

“….és Te, hogy döntesz? Vidám és boldog leszel, vagy eluralkodik rajtad a depresszió?” – olvasom a megszokott motivációs szöveget a Facebookon. Hétfő délelőtt van, ez nagyjából az ötödik a sorban, a naplementés, mosolygós fejes, kisállatos képek sorában, amelyeknek a célja minden áldott reggel, hogy az arcunkba dörgöljék a New Age-világnézet alaptételét, miszerint tőlünk független valóság nincs. Persze, sok minden az eszembe jut most is…

A rosszkedv nem azonos a depresszióval, még ha a köznyelv gyakran  – és felelőtlenül – egybe is mossa a kettőt.

Nem vagyok orvos, de laikusként is tudom: a diagnózist sosem egyetlen tünet, hanem egy tünetcsoport alapján – adott kontextusnak megfelelően – állítjuk fel. A magas Gamma GT a vérképben utalhat májzsugorra is, de ha a máj szerkezete, mérete a hasi ultrahang szerint tökéletes, más állhat a háttérben. Ha ugyanezen az ultrahangon ötcentis hangárnyék ábrázolódik az epehólyag helyén, hihetnénk azt is, hogy daganatról van szó, de mivel a C-reaktív protein és a limfocita, neutrofil értékek a normál tartományban vannak, ez kizárható. Így jut el az orvos a felfedezésig, hogy akkor epekővel állunk szemben.

A depresszió diagnózisához is az kell, hogy több tünet is igaz legyen a páciensre, és ezek huzamosabb ideig, akár konkrét kiváltó ok híján is fennálljanak. A rosszkedv ezek közül általában egy, de ettől még a rosszkedvű ember nem lesz feltétlen depressziós, hála az égnek. Csak rosszkedvű ember marad – általában addig, amíg oka van arra, hogy rosszul érezze magát a bőrében. Ha a segítséged kéri, tehetsz azért, hogy jobban legyen (vigyázz, mert csak akkor tudsz önteni a poharába, ha a tiéd épp tele van!), de kétségbe vonni a rosszkedve okát nem épp tiszteletteljes lépés: hidd el neki, hogy azt éli át, amit, és nem úri passzióból teszi.

A depresszió egy mentális betegség, ami soha nem döntés kérdése. Senki sem akar depressziós lenni.

A klinikai pszichiátria megkülönbözteti a depresszió különböző fajtáit: a klinikai depressziót, az unipoláris depressziót valamint az unipoláris zavart is.  Ezeknek a betegségeknek a diagnózisához több diagnosztikai kritériumnak meg kell felelnie (lehangoltság, insomnia/hypersomnia, súlyváltozás, fáradtság, koncentrációs problémák, szorongás, értéktelenség érzése stb.), és ezeknek a tényezőknek hosszabb ideig – legalább két hétig, de leginkább két hónapig – fenn kell állnia.

Amikor nem egyszerű “rosszkedvről”, hanem depresszióról beszélünk, akkor fontos tiszteletben tartani azt, hogy a másik nem hobbiból, “jó dolgában” szenved, “problémát gyárt”, és nem tud egyik pillanatról a másikra úgy dönteni, hogy – idézem – “vidám és boldog” lesz. A pánikbeteg sem “hisztizik”, hiába mondod neki, hogy “higgadjon le”: ha erre képes volna, eleve nem lett volna pánikrohama. Tartsuk tiszteletben, hogy a betegnek gyógyulásra van szüksége, nem sürgetésre, felelősségre vonásra, illetve nem arra, hogy kizárjuk őt az életünkből, mert – újabb gyakori, népszerű kifejezés – “negatív ember”, és “úgyis csak lehúzna minket”. A linkelt cikk szerint a határok újrahúzása, a kapcsolat újradefiniálása és a szakember felkeresésére való biztatás kell, hogy megelőzze azt, hogy valakinek – saját mentális egészségünk érdekében – esetleg búcsút intünk.

A mentális betegség mindig a kontroll bizonyos fokú elvesztéséről szól: a beteg nem tehet arról, hogy ez történik vele, noha az természetesen az ő felelőssége, hogy hosszútávon mit kezd az állapotával (keres-e segítséget, megoldást, dolgozik-e magán), illetve visszaél-e a betegségével (létezik egy jelenség, amelynek során a beteget az hátráltatja a gyógyulásban, hogy betegsége “kényelmes”: feloldozást nyújt azért, mert manipulatívan viselkedik, másokat kihasznál stb., ez azonban szerencsére nem általános probléma, a többség örül, ha lehetősége nyílik újra teljes életet élni). A leginkább áldásos döntés meghozatalához a legjobb, ha segíted, ha lehetőséged van rá, de semmiképpen sem hátráltatod az ítéleteiddel, ha már segíteni nem áll módodban.

Ne kriminalizáljunk. Észen kell lenni, hogy az egész “pozitív gondolkozás” irányvonal ne silányuljon hurráoptimista elfojtássá, öncsalássá.

Két terület van, ahol mindig a saját dolgaink lehető legpozitívabb olvasata kerül előtérbe, bármi is történjék: az egyik a spirituális teadélután, a másik pedig a politikai kommunikáció. Az előbbit értjük (“az vagy, amit vonzol”), az utóbbi is világos: kormánypártként muszáj erőt demonstrálnod,  ellenzékiként pedig az a dolgod, hogy kormányképes alternatívát mutass. A hatalom birtokosai soha nem lehetnek gyengék.

Noha értem a szándékot, egyes spirijóskák küldetéstévesztésétől dühös leszek: egy tudatos életre vágyó ember mégis hogyan képzelheti azt, hogy létezik fény árnyék nélkül, és ilyesformán örökre kiiktathatjuk, kizárhatjuk életünkből a kétséget, a fájdalmat, a zavartságot, a félelmet, “csak akarnunk kell“? Mindez nem csak az elfojtás és az öncsalás melegágya, de egyszerűen tévút volna akkor is, ha a megvalósítására képesek lennénk.

Ha élsz, kétségeid lesznek, fájdalmat élsz át, néha zavart vagy, félni fogsz: ez annak a jele, hogy
a, a komfortzónán kívül is mersz létezni;
b, változol, fejlődsz;
c, élsz, az isten szerelmére, vagy te nem ezért jöttél?!

Ha az ún. “negatív” – destruktív – érzések spiráljából ki akarsz lépni, mert elég volt már, először kénytelen vagy azonosítani a problémát, szembenézni vele, majd – szükség esetén – segítség után nézni. Ez lehet egy módszer, technika, egy barát, de akár szakértő is. Fogyni is akkor tudsz, ha pontosan felméred, hány kiló vagy, és kitűzöd a célt, amelynek irányában konkrét lépéseket teszel: ha behunyt szemmel mantrázgatod, hogy “egyre vékonyabb vagyok”, miközben felfalsz napi két üveg Nutellát, aligha fognak változni a dolgok, legalábbis neked tetsző irányba. A realitás néha fáj, de nincs más út, ha lépni kell.

Ha már konstruktívak akarunk lenni, a címkézést és az ítélkezést érdemes inkább félretenni.

A “jó és a rossz”, a “pozitív és a negatív” durván poláris, végletekig leegyszerűsített felosztása valóban nem mindig visz előre: én is mindig tudatosan törekszem arra, hogy ne ítéljem meg, ne címkézzem a helyzetet, amiben vagyok. Amikor ugyanis érzelmileg érintettek vagyunk, a pillanatnyi ösztöneink, vágyódásaink, sérelmeink határolják be a helyzet reális értékelésének a képességét, és gyakran csak utólag látjuk, hogy amit pechnek hittünk, az igazából óriási szerencse, mert egy áldásosabb helyzetnek ágyazott meg.

Van erről egy jópofa tanmese is:

“Élt valaha egy szegény ember. Volt neki egy fia és egy lova. Egy napon eltűnt a szegény földműves lova. A szomszédai sopánkodva mondták neki: “Micsoda balszerencse, hogy megszökött a lovad!” Az öreg földműves így válaszolt: “Ki tudja, hogy ez jószerencse vagy balszerencse.” A szomszédok azonnal rávágták: “Csakis balszerencse lehet!”

Egy hét múlva visszatért a földműves lova és húsz vadló követte őt. Jöttek a szomszédai, hogy együtt örüljenek vele: “Micsoda szerencse, hogy visszajött a lovad, és még húsz másik lovat is hozott!” Az öreg erre azt válaszolta: “Ki tudja, hogy ez jószerencse vagy balszerencse!”.

Eltelt egy nap. A földműves fia az egyik vadlovon lovagolt, a ló felbukott, és a fiú eltörte a lábát. Jöttek a szomszédok és így sopánkodtak: “Micsoda balszerencse!” A földműves erre azt mondta: “Ki tudja, hogy ez jószerencse vagy balszerencse!” Néhány szomszéd mérgesen így szólt: “Hát persze, hogy balszerencse, te buta öreg bolond!”

Eltelt egy hét, és egy hadsereg vonult át a városon. Az összes egészséges, fiatal férfit besorozták, hogy távoli országokban csatázzanak. A földműves fiát, mivel eltört a lába, hátrahagyták. A szomszédok ünnepelve mondták: “Mekkora szerencse, hogy a fiad hátramaradt!” A földműves így válaszolt: “Ki tudja…”

Ennek a gondolkozásmódnak a haladó szintjén képviseli Mosolyka, aki emellett azt is tudja (mit “tudja”! éli!), hogy a nyugalom célravezetőbb, mint a kétségbeesés, ami csak ront a helyzeten. Ő az egyik reggel felfedezte, hogy nem mozog az egyik ujja. Az izomsorvadás egyik legijesztőbb tünete, hogy amire tegnap még képes voltál, nem biztos, hogy ma is menni fog: először tehát Mosolyka is kétségbe esett, hogy talán végleg elveszítette egy fontos képességét. Aztán rájött: ha sír, kesereg, ordít, kétségbe esik, attól még nem fog mozogni az ujja. Ezért aztán erőt vett magán, és azt kezdte figyelni, hogy milyen más testrészeit tudja mozgatni. Erről az “újratárgyalásról” – saját helyzetünk újraértelmezéséről – szólnak a TE DÖNTESZ bögréi is.

Figyelem, ez azonban nem azt jelenti, hogy Mosolyka nem engedi meg magának azt, hogy olykor rosszkedvű legyen: vele is megesik, hogy kesereg, türelmetlen, ideges, dühös, kilátástalannak érzi a helyzetét. Ezek teljesen természetes, emberi érzések, és csak egy robot nem éli át őket. Pszichológiai tény: aki a fájdalmat és a félelmet elnyomja magában, az más – építőnek vélt – érzéseket sem képes átélni. Nem lehet csak részlegesen lebénítani az érzelmi befogadó- és átélőképességünket, a páncél sajnos a napfényt is felfogja, nem csak a golyózáport.

Amikor nehéz helyzetben vagyok, fájdalmat élek át, gyakran mondom magamnak: “ezek szerint vannak érzéseim, egészséges vagyok”.  Ha a fájdalom erős, nem mindig üdvözlöm saját egészséges működésemet, amikor viszont sokáig fennáll és fizikai tünetekben csúcsosodik, tudom: ideje segítség után nézni. Már csak azért se kriminalizájuk a “negatív érzéseket”, hogy ezt minél többünknek bátorsága és ereje legyen megtenni…

Advertisements
Eszter névjegye (828 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

12 hozzászólás A hurráoptimizmus veszélyei: ne nyomd el a rosszkedvet, ne kriminalizáld a depressziót! bejegyzéshez

  1. Ez most jól jött. Köszi.

  2. Óóóó igen, ez tényleg nagyon fontos és jó az írás. A félelmeink sosem alaptalanok, mindig valami korábbi tapasztalatból fakadnak, még ha csak a gondolataink is voltak azzal kapcsolatosan rosszak. Ha ezt korábban tudom, éveket spórolok meg magamnak.

    Másrészt meg a mentális betegségekkel kapcsolatban talán ez a legtalálóbb ábra, bocs a linkért:

  3. “csak akarnunk kell“
    Asszem, erre vonatkozó javaslatomat spirijóskák felé már megfogalmaztam máshol, de azért leírom. Próbálja ki az akaratát a következőképpen: vegyen be egy nagy adag hashajtót egy jó nagy, zsíros kajálás után. Aztán próbálja meg visszatartani 24 óráig, akarattal. Ha sikerül, utána mesélhet nekem akaratról!
    A depressziónak nem csak különböző fajtái, hanem eltérő mélysége is van, a folyamatos, de külső szemlélő számára nem vagy alig feltűnő rosszkedvtől a gyakorlatilag működésképtelenségig.

    • Hát igen, a mélység is elég változatos skálán tud mozogni, a hashajtós példa meg zseniális..

      Az akarással kapcsolatban: meggyőződésem szerint az “akarás” egyébként is zsákutca, tévhit. A tudatos teremtés pont egy logikus gondolat, amit utána elengedsz, teszed a dolgodat… és akkor válik valóra nagyobb eséllyel, ha nem ragaszkodsz hozzá görcsösen. Egyéb esetben olyan, mint a homok, amire rámarkolsz, de kihullik a kezedből. Az én tapasztalatom az, hogy akkor jött létre az, amire vágytam, amikor nem voltam a rabja annak, hogy meglegyen.

      Nyilván vannak bizonyos keretek, de minden valóra vált álmomnak ez volt a receptje, míg az akarás görcs volt, de masszív, semmi más.

      • Meg ha az akarásra hivatkoznak, az akár mentségként is szolgálhat a “guruknak”, ha számon kéred rajtuk, miért nem működik a módszerük: mert nem akartál, nem hittél benne eléggé.
        Szóval jól ki van ez találva. :D

  4. A kedvencem (pedig ezt is a fércbúkon láttam) : Ha depressziósnak érzed magad, nem biztos, hogy veled van a baj.Lehet, hogy csak hülyékkel vagy körülvéve. :)

  5. Eltöprengtem, hogy írjak-e vagy sem, végülis mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy hogy kezeli a benne történő dolgokat, nekem meg szívem joga otthagyni a picsába ha továbbra is szenvedni kíván.

    Értem, hogy te miről beszélsz és azt is értem, hogy miért érzed veszélyesnek a spiritjóskákat. Mindamellett én azt hiszem máshogy értelmezem a dolgot (értelmezem, nem továbbmondom, tán már ez nagy dolognak számít mostanság), hogy a “Te döntésed” az, hogy teljesen átlényegülsz-e azzal a bizonyos érzelemmel, vagy sem. Időről időre mindenkiben felbukkan a félelem vagy valamelyik alfaja és ez “normális”, de mikor felfedezem, hogy “Jé, ez a Félelem!”, tudomásul vehetem, szembenézhetek vele és megkérdezhetem, hogy miért van itt. Üljünk le egy teára, mutasd magad teljes egészedben. És akkor elmondom, hogy ilyen, mint te, már több száz, több ezer volt az életemben, és közülük egy sincs itt már, én viszont még mindig. Te is így fogsz járni.
    És kész.

    Nem az a lényeg, hogy légy kurvapozitív, hanem, hogy ne hagyd a negatívat uralkodni. Járj középen és mosolyogj, még ha fáj is először.
    Nem az a lényeg, hogy soha ne légy dühös, hanem, hogy mikor lefekszel, ne úgy aludj el, hogy ma jól leordítottam a fejét és megérdemelte a kurvaanyjátköcsög (vagy még rosszabb, hogy csak szerettem volna), hanem azzal, hogy igen, ez történt. De én megbocsájtok magamnak és neki is (amúgy sem tudom visszacsinálni és ő sem). Talán így nem leszel disneyértelemben boldog, de békére lelhetsz és ez a valódi boldogság kezdete.

  6. Szerintem fontos a negatív dolgok megélése is, a gyászidőszak is, bár lassan elvárás, hogy vigyorogjál, ha lóg is a beled. A másik véglet meg, hogy nehogy túl jó dolgod legyen, kicsit panaszkodj is, mert különben tuti vetítesz vagy szívsz valamit, ha mindig happy vagy.

    Ha meg tényleg mentális problémája van az embernek, legjobb, ha titkolja, mert nem nem elfogadó a társadalom, úgy gondolják, bolond, vagy “ráér” depressziósnak lenni. Siralmas a helyzet a mentális betegek elfogadása terén.

  7. Most már értem az orvosi szöveget az elején, hogy miért is vagy ennyire képben.

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: