Aktuális

Prológus az epeműtét után

...az új élethez

Az epeműtét kapcsán érkezett számtalan szebbnél szebb gondolat, ezekre reagálnák most, így a második felvonásban (beszámoló a műtétről korábban), némi életmód- és paradigmaváltás hajnalán. Talán hasznára válhat ez is azoknak, akik hasonló cipőben járnak.

Most, a műtét hatodik napján már teljesen jól vagyok. Zsírosat, fűszereset, csípőset és csokisat egyelőre – hat héten át – nem tervezek enni, de egyébként visszatértem a hétköznapi étkezéshez. Az étvágyam kitűnő, mint eddig, a szorulást pedig végre sikerrel kezel(t)em. A hétvégén már az ágyat is elhagytam, bár teljesítménytúrára, futásra vagy sportra még nem vállalkozom. Megdöbbentő a gyógyulás üteme: péntek reggel még fájt a köhögés, estére már nem, szombat este még nem esett jól a hasonfekvés, vasárnap hajnaltól pedig ez már egyáltalán nem jelentett gondot. Ma este levehetem a kötést, és végre rendesen megfürödhetek: a heg épp csak egy kis felszíni karcolásnak tűnik, egészen gyorsan regenerálódik a szervezet.

Csak a Fraxiparine injekció marad, ami a helyenként, hajlongáskor jelentkező enyhe hasi izomlázhoz emlékeztető tüneten kívül adott: összesen tíz napig kell adni magamnak, már túl vagyok az út felén. Egész szép teljesítmény ez tőlem, tekintve, hogy korábban nézni se bírtam, ahogy tűt szúrnak belém, rendszeres véradó létemre: lám, a kényszer tágítja az ingerküszöböt és fegyelmezettebbé is teszi az embert. Nem bánom, hogy legyőztem ezt a parámat, tavaly ezen a napon a tűztől való félelmemmel számoltam le. Az első szuri után kicsit véraláfutásos lett a lábam (a doki szerint ettől nem kell megijedni), de most már ugyanolyan profin szúrok, mint egy gyakorló heroinista a nyócban a veterán nővérek.

Igen, én sem értem, hogyan lehetett ennyi kavics bennem, józan ésszel azt hihetnénk, nem fér el ez a mennyiség abban az aprócska hólyagban. Volt, aki sokkot kapott, hogy mi történt velem, sokan pedig azt hitték, viccelek, és szedtem egy marék sódert a kórházudvaron, hogy szemléltessem a helyzetet. Nem, sajnos nem: mind igazi és saját, ez van. A lényeg, hogy már külön utakon járunk, és köszönöm a segítséget mindenkinek, aki – fuvarral, ajándékkal, diétás étellel, imával, jótanáccsal, biztató szavakkal – a segítségemre volt abban, hogy a búcsú minél gördülékenyebben mehessen végbe. Leírhatatlanul jó érzés látni, hogy ennyi szeretet áramlik felém: remélem, tudom majd viszonozni mindezt egy napon.

És hogy mit csinálok velük most, hogy egy kis kék zacsiban figyelnek, a TAJ-számom mögött? Kikövezem velük az erkélyt, egész pofás kis díszkavicsok. Felmerült a nyaklánc is, mint opció, kijönne belőle két-három, asszem. Akár a Meskán is árulhatnánk, eredeti gondolat. Ezzel együtt azért nem kívánom őrizgetni őket: sem magát a bőséges termést, sem pedig azt a mentális-pszichés állapotot, ami a kialakulásukhoz vezetett. A tervek szerint a nyári napfordulós természetünnepen a tűz enyészetévé válnak majd (nem feledtük el, hogy zugmágus és grillsámán vagyok, ugye?), az önszabotázst pedig szakember segítségével tervezem felfüggeszteni. Az a fajta spirituális ember vagyok, aki nem arra kéri az angyalt, hogy mulassza el az akut vakbélgyulladást, hanem arra, hogy fogja a sebész kezét, miközben az operál. Az enyémnek fogta, bár ez csak cholesterolosis volt…

Itt persze el is érkeztünk ahhoz, hogy mitől alakul ki epekő, pláne ilyen mennyiségben. Nem egy nagy történet, pont azoktól a dolgoktól, amit a kereső segítségével először találunk a neten. Fűszeres, csípős kaják dögivel (az is miért, minek az analógiája, ugye), genetikai hajlam (ami persze hozott viselkedésminta, amely gyakran a DNS-t is módosítja), és leginkább természetesen a szorongásokkal,  elfojtásokkal, meg nem élt agresszióval, tisztázatlan keserűséggel kapcsolatos öngyilkolások miatt, amiben egy időben élen jártam egy-egy keményebb – kőkemény – élethelyzet szorításában. Konstruktívabb megküzdési stratégiára van szükségem az önszabotázs különféle megnyilvánulásai helyett, az fix. Az eredményességi ráta már elég jó, csak turbóvakond helyett ideje hosszabb időre kéne sas üzemmódban maradni…

A önismeret és a tudatosság útja (jesszus, ez így baromira fellengzősen hangzik!) azért szép és nehéz egyszerre, mert általában átlátod a hiányosságaidat és a destruktív viselkedésmintáidat, de számos esetben – az adott ponton legalábbis – képtelen vagy hatékonyan fellépni ellenük. Nem tudod a problémát ugyanazzal az aggyal megoldani, amely létrehozta azt, Einstein is megmondta, a kvantumugrás pedig nem mindig megy sajnos. Nagy előny persze, hogy sérthetetlenné válsz: ha olyasmit vágnak a fejedhez, ami totális mellélövés, akkor csak röhögsz, ha pedig telitalálat a sértés, egy percig sem vagy meglepve: a legádázabb ellenséged sem tud olyasmit a fejedhez vágni, amit ne tudnál magadról pontosan. A sérthetetlenség persze nem jelent sebezhetetlenséget, de legalább felkészültek vagyunk.

Írtam, hogy az altatás után nem maradtam módosult tudatállapotban, mint sokan, akik egy ideig még kissé kótyagosak, nem tudják, hol vannak, mi történt velük. Valami viszont mégis történt, az altatás bizonyos értelemben felébresztett: csak néztem a köveket, és közben arra gondoltam, hogy hihetetlen, mire képes a szervezet, milyen tökéletes tükre mindannak, ami a testben létező tudatossággal történik. Aztán  hálát éreztem, hogy időben eszméltem, mielőtt még komolyabb következménye lett volna az azokkal a feladatokkal való harcomnak, amelyek még előttem állnak…

…ki tudja, egyszer majd talán írok egy durva regényt minderről, ha már emlék lesz az egész. :)

Reklámok
Eszter névjegye (852 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

26 hozzászólás Prológus az epeműtét után bejegyzéshez

  1. Műtét után promókus? Nincs itt valami aprócska paradoxon? A műtét után inkább epemókusnak kéne következnie, nem? :)
    Ja és a Fraxiparine-t sem Pilátus írta fel a Brian életéből, úgyhogy nem Flaxiparine az. (Bál akkol mál Flaxipaline lenne.) ;)

    És mivel az eredeti posztban már annyira elhúzott a társalgás, mire én hozzá tudtam volna kommentálni, ezért itt teszem meg: Örülök, hogy viszonylag könnyedén megúsztad, mielőbbi felépülést kívánok, és azt, hogy erősebben gyere ki a szituációból, mint előtte voltál!

    • Ezer köszi! <3 Új életet kezdek, életmódváltással és paradigmaváltással, azért prológus. :) Jó kis figyelmeztetés volt ez, aztán most eszmélek (bár a diétát már véletlenül megszegtem, nem vettem észre, hogy csirkét csak bőr nélkül lehet, de mindegy, túléltem).

  2. Jó hogy jól vagy, egyúttal boldogat! :)
    Összetalálkozunk holnap, vagy lábadoznál még? (mennyit gondolkoztam ezen gyerekkoromban, hogy mit kell csinálnia ilyenkor az embernek a lábával)

  3. Jobbulást!
    Kár, hogy nem tudták megoldani laparoszkópiával.
    Előző írásodban mellékesen megemlítetted a hálapénzt is, sajnos már senkinél sem veri ki a biztosítékot…

    (A genetika ennél jóval bonyolultabb, hogy ennyivel elintézd.)

    A KDNP-és videóval, pedig teljesen egyet értek, azzal a kivétellel, hogy szerintem Hoffmann Rózsának kéne rendesen femdomolni Semjén Zsoltot, meg Harrach Pétert, meg az összes többit…(de szép álom)

  4. Én is ilyesmire gondoltam először, de megzavart a “heg” kifejezés, inkább csak benned van 3 öltés, ami heg nélkül fog gyógyulni.

    • Igen, igen, a “var” talán jobb szó, remélem, lehullik nyom nélkül majd.

      • Bocs, nem akartam a szavakon lovagolni, de már rögzült, és nem tudok ellene mit tenni.
        Nincs “remélem” nyom nélkül és kész. Ilyen esetben az önhipnózis alap.

        Pünkösdre (vagy utána) tervezel valamit “Mit adott a kereszténység és mit vett el” vagy valami hasonló témában? (Elvégre ez az egyház alapításának az ünnepe.)

        • Szerintem, nyelvoktatassal kuszkodo kies hazankban inkabb a “nyelveken szolas” lenne az izgalmas a punkosdi miszteriumbol :) kettos, tuzes nyelvekkel.

          • Ebben igazad lehet, de a “nyelvoktatással küszködés” mindenkori kormányzati cél, ugyanis véleményem szerint az itthon-maradó 50 év alattiak 80%-át a beszélt idegen nyelv hiánya tartja vissza a távozástól és nem a hazaszeretet.

            Egyébként nekem már fel van vágva a nyelvem! :)

        • Jól néz ki egyelőre, köszönöm, már levehettem a kötést. Hááát, a kereszténységről már sokat írtam, most nem volt erre ihletem, pedig a Pünkösd jó apropó, valóban.

          • Csak eszembe jutott Carl Sagan Kozmosza, amiben van egy tanulságos történet az Alexandriai könyvtárról, amúgy csak kérdeztem, ne vedd pressziónak.

            OFF:
            Olvastam a introvertáltakról szóló cikkedet.
            Tuti, hogy Aspergerem van.
            Ez válasz Matifának is.

              • “Jó de ez, ugye, poén volt.”
                Az eleje, a vége, az egész volt poén, vagy kérdőjelet akartál a végére?
                Én mindig nehezen értettem meg az ilyesmiket.

                • Nem akartam kérdőjelet, és az az igazság, hogy mindig kétségbeejt amikor a vicceket magyarázni kell. Elromlanak tőle.
                  Az én megjegyzésem a nyelvoktatással volt poénnak szánva. De persze ehhez tudni kellene miről szól a pünkösdi sztori.
                  De az én hibám, hogy azt hiszem, mindenki veszi a lapot.
                  Lilám nincs mi az az Asperger de csípem az öndiagnosztákat. Szerintem, ha manapság lennék kisgyerek, tuti autista lennék.

                  • Ismerem az 50. nap történetét, és értettem a viccet (szerintem, ez azért kiderült az utóiratból).
                    Ha így jobb: HA HA HA!!!!

                    Ettől függetlenül, gimnáziumban azért kell 2 nyelvet tanulni 3 órában, mert ha 1 nyelvet tanulnának 6 órában, még a végén tényleg sikerül elsajátítania az átlagos gyereknek.
                    Szakiskolákban az összes közismereti tárgy 6 óra…na ez már nem vicces.
                    Köszönjük O.V.

                    Az Asperger szindróma meg olyan, mintha minden reggel kleccsi kávéval indítanál, és 200 km-es távolságban nem lenne kocsma. Másképp olyan, mint a diszkalkulia, csak a matek megy (,de még hogy) az érzelmek nem annyira…
                    Ma amúgy gyémánt gyerekeknek hívják őket (, persze ők pont leszarják, hisz teljesen máshogy éreznek, mint a “normálisak”)

  5. Kívül csak egy lyuk van, de belül azért vágtak, nem? Szóval pihengess csak, ameddig lehet Hát igen, a szervezet jelez, hogy valami nem OK és rossz a problémakezelés, de nekem ez a “szegény embert még az ág is húzza”, nem elég, hogy baj van lelkiekben, akkor még magát is tönkreteszi az ember szervezete?

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: