Bill Clinton erőszakolt is, és ehhez Hillary asszisztált volna?

Fura, hogy most hirtelenjében párosával ugranak elő a bokorból a fehér házi gyakornokok, akiket Bill Clinton állítólag zaklatott, sőt: megerőszakolt. Az is bizarr, hogy épp most, hogy Hillary feltört, mint a talajvíz, és igen jó esélye van az USA-nak arra, hogy a fekete államelnök után női elnöke is legyen (legalábbis áprilisig, az ellene folytatott kampány tetőzéséig elég jól állt). Épp ezért gyanús kissé, hogy az erőszak-vád annak kapcsán került reflektorfénybe, hogy egyes hangok szerint a rendszeres abúzushoz annak idején maga Hillary falazott a férjének saját státusza érdekében, tehát ilyesformán cinkostárssá vált, ami azért elég kemény vád. Nem állítok semmit (ocsmány dolog egy erőszakos cselekmény potenciális áldozatait élből hazugsággal vádolni), de kérdéseim azért vannak.

A Paula Jones-ügy és a Monica Lewinsky-botrány kapcsán többször is elhangzott a gyakornokcsajok szájából, hogy a Fehér Házban olyan volt a hangulat, mint a suli legmenőbb futballcsapatának öltözőjében: mindenki odavolt az elnökért, aki fürdött a népszerűségben, és nyíltan ment a durva flört, meg amit akartok, mindenki jól mulatott. Bill jó nárciként nem nagyon ügyelt a látszatra: ő különleges, neki minden jár, az van, amit ő mond, és ehhez – bakker, a világ fő szuperhatalmának első embere volt – a környezete is örömmel asszisztált. Ráadásul megnyerő, jó humorú, intelligens, kedves és udvarias embernek is tűnt, adta magát a dolog: nagy flow lehetett ez a maga intellektuális izgalmával együtt azoknak, akik önként ugrottak fejest a kalandba, vagy éppen csak remélték, hogy egyszer rájuk is sor kerül.

Kizárt dolognak tartom, hogy miután a híres kék ruha előkerült (hősünk spermafoltjával), az FBI nem tapadt rá minden egyes nőre, aki valaha is megfordult a Fehér Ház és testvérkampuszai két kilométeres körzetében. Biztos vagyok benne, hogy durva manipuláció, nyomásgyakorlás, de minimum követés és lehallgatás is volt az eszköztárban, mert a másik oldal pontosan tudta, hogy még a különféle aberrációk is megbuktathatják a demokratákat, nemhogy a konkrét bűncselekmény, nevezetesen a zaklatás és a nemi erőszak. Ha tehát volt ilyen, annak a logika szabályai szerint 2001-ig bezárólag ki kellett volna derülnie: nem biztos, hogy az áldozat vallomásából (sok áldozat akkor sem beszél, ha a bántalmazó nem államelnök), de az egyéb, titkosszolgálati módszerekkel megszerzett források valamelyikéből azért már jó eséllyel.

Ugyanakkor az áldozat hallgatása fontos tényező, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Igen, sok bántalmazott nem beszél, elfelejti, eltemeti magában az ügyet, mert fél a megtorlástól, a társadalmi stigmától, az áldozathibáztatástól (persze, ne feledjük, az USA-ban már a 90-es években is felnyársaltak volna egy Maksát vagy Balázst, engem 16 éves ösztöndíjas cserediákként az igazgatói irodáig hurcoltak egy ártatlannak szánt poénom miatt a témában, míg nálunk csak mostanában kezdődött egyfajta “értelmiségi viszolygás” az erőszak bagatellizálása és az áldozathibáztatás kapcsán, amit a többség még nem ért), és nincs ereje egy hosszú, megalázó procedúrához, ami Clinton esetében a nyilvánosság teljes bevonásával járt volna. Így simán lehet, hogy Juanita Broaddrick, a fiatal nő, akit Bill egy hotelszobában erőszakolt meg állítólag, magában is eltemette az ügyet, nemhogy másoknak beszélt volna a történtekről.

Elérkeztünk viszont a sztori másik fontos aspektusához: ahhoz, hogy Hillary tudott-e arról, hogy mi zajlott egyes zárt ajtók mögött. Megint csak feltételezés: tudott, legalábbis nagy vonalakban, és aggodalmaskodott is a diszkréció miatt, mert egy higgadt, értelmes, megfontolt ember, aki átlátja a dolgokat (jobban, mint Bill, akit hajtott a vére, és a nárcizmusa ledöntötte az óvatosság falait is… ez egyébként tipikus nárci-hiba). Úgy gondolom, Hillary és Bill házassága szerelmi alapokra épült, nem csak csapattársak voltak (ezekkel az ambíciókkal sokan nem szerelmet, hanem jó esetben csapattársat, rosszabb esetben trófea-partnert, még rosszabb esetben szolgát keresnek). Erős szövetség volt az övék, és Hillary az évek során – a lángolás után – valószínűleg elfogadta, hogy Bill mindenbe belemártja a farkát, amibe lehet, de ezekben a kalandokban az érzelmek nem kapnak szerepet. És hát ott volt a státusz is, ami miatt pláne hallgatott: amit elértek, azt kőkemény közös munkával érték el, nem fogja tehát a tesztoszterontúltengés miatt veszélyeztetni évtizedek munkáját.

Ha – ismétlem: HA – erőszak történt, meggyőződésem, hogy arról Hillary nem tudott. Eleve honnan tudott volna? Nem volt ott, nem beszéltek a részletekről, legfeljebb a diszkréció miatt verte ki néha a palávert, amikor Bill átlépett egy határt, és veszélybe került az imázsa, vele együtt a szavahihetősége, ami a politikában a fő tőke, sokkal inkább az, mint bármi más (lásd Gyurcsány csúfos bukása, aminél Orbán ezerszer durvább dolgokat csinált Vidától Felcsúton át a Quaestorig, és mégse). És igen, ez kulturális kérdés is: az olaszok jót röhögnek Berlusconi nőügyein, a franciák férfias vircsaftként értékelik Sarkozy hódításait, a magyarok is mosollyal nyugtázták a tényt, hogy dajcstominak házas emberként a titkárnőjétől született gyereke, de az amcsiknál ez tabu: a szent házasság, a példamutatás, az erkölcsi feddhetetlenség, a hűség meg kell hogy legyen legalább a felszínen ahhoz, hogy valaki komoly pozíciót tölthessen be, nemhogy államelnök lehessen. Ezek kötelező alapok: egy szingli, elvált, rossz hírű pacák náluk sosem kerülhetne az ország élére, ezért a harmonikus látszatra sokkal jobban kell ügyelni odafönt, mint más népek fiainál. (Az ironikus nyilván az, hogy ettől még az amcsi politikusok nem lesznek erkölcsösebbek, de legalább az imázs marad, amíg lehet.)

Hillary ebben a mérleg nyelve lehetett, és szépen hallgatott (és ha már ennyit nyelt, joggal várt nagyobb óvatosságot és diszkréciót a férjétől, és emiatt nem is véletlenül raplizott), de az erőszakhoz való asszisztenciát szinte kizárt dolognak tartom: nem csak a nyilvánvaló emberi okok miatt (ebben az iparágban, ennél a pozinál már nagyon durva személyiségtorzulások lehetnek), hanem azért is, mert abúzus-váddal lehet abban a kultúrában a lehető legnagyobbat bukni, ennél durvább dolog ott nincs, ezzel mindent, de mindent örökre elveszthetsz: nem csak a hatalmat, a szabadságot is (nem véletlen, hogy most is ezzel támadják az esélyes jelöltet, és ez árt is neki, rendesen). Az okos és megfontolt, sokat látott és próbált Hillary egyszerűen nem kockáztatott volna ekkorát, hanem gyanú esetén azonnal elhatárolódik és elválik, s ezzel rögtön nemzeti hőssé avatja magát a teljes bukás potenciális lehetősége helyett.