Aktuális

Csupasz seggel a Pride-on?

Pride-ra azért van szükség, mert jelenleg bizonyos alapvető emberi jogok csak a ciszheteró lakosság számára adottak, márpedig nem csak ők élnek egyetlen országban sem, hanem vannak (mindig is voltak, ősapáink idejében is), akik az LMBTQIA-spektrumhoz tartoznak, mert ilyennek születtek. Ezt lehet szeretni, utálni, akár undorodhatunk is a ténytől, hogy „fúj, két szőrös férfitest egymáshoz ér”, de az alapvető emberi jogok nem a személyes preferenciáinktól függnek, hanem minden állampolgárnak alanyi jogon kell, hogy járjanak.

Időről időre körbejárja a világhálót néhány fotó a felvonulásról, amin pár százezren mindig megbotránkoznak a kigyúrt, kopasz nácik és a témára nem túl nyitott, konzervatív kispolgárok közül. Ez történt most is: ezúttal nem nemzeti zászlót vagy vallási jelképet hoztak helyzetbe azok, akiken ki lehetett akadni, hanem a meztelenség-kártyát húzták elő. Ketten, valahol külföldön. Az történt, ami mindig: felháborodott apák-anyák hápogtak, hogy hú meg ha, majd elindult a természetesen tolerálhatatlan mocskosbuzizás (durva fenyegetésekkel), ami – szögezzük le – nagyságrendekkel veszélyesebb, mint bármelyik csupasz férfisegg vagy fedetlen női mellbimbó a belváros közepén.

budapest pride

Érdekes módon persze azoknak az úriembereknek a túlnyomó része, akinél ez a kép kiveri a biztosítékot, csak megnyalja a szája szélét, ha 25 éves jónőt lát hasonló lenge szettben egy nyilvános szórakozóhelyen (lekurvázni csak akkor fogja, ha visszautasítja a közeledést, ugye). Na, ezt nevezik képmutatásnak.

Én a következő szöveggel osztottam meg az inkriminált képet:

Vannak heterók is, akik szemérmet sértő öltözékben lépnek az utcára. Az is gáz, ahogy ez is. Ennek nincs köze se az identitáshoz, se az orientációhoz.

A legtöbben – ha heterók, ha nem-heterók – elhatárolódnak ezektől a szélsőségektől a nyílt utcán, mert céljuk nem a figyelemfelkeltés/botrányokozás, hanem a békés, egyenlőségen alapuló élet.

A békés életért pedig – ahol minden embert azonos jogok illetnek – igenis fel lehet vonulni, együtt, szeretetben, közszemlére tett nemi szerv és/vagy meggyalázott vallási/nemzeti jelkép nélkül is.

Természetesen rögtön volt, aki letámadott, hogy homofób vagyok. Orbán Viktor kishúga, aki csak a felszínen áll ki az emberi jogokért, de amúgy mindenkit arra kér, hogy ne nagyon provokáljon a puszta létével, csinálja inkább a négy fal között, amit csinál, úri jódógában. Jót mosolyogtam a felvetésen, éppen ezért úgy gondolom, most kicsit bővebben is kifejtem a SZEMÉLYES VÉLEMÉNYEMET, ami nem szentírás, nem törvény, csak privát meglátás, amit sok heteró és nemheteró barátom is oszt (mások meg nem, de nem bánom, örülök, ha beszélgetünk).

  1. Azt, hogy ki hogyan érzi magát jól a bőrében – kövéren, kisportoltan, szakállas nőként, tangás pasiként, satöbbi – senkinek sincs joga felülbírálni, pláne korlátozni. Ebben nincs vita: az, hogy nekem speciel nem tetszik a pasitanga, nem releváns érv ebben a kérdéskörben.
  2. Egy nyilvános rendezvényen azonban, amit egy pezsgő nagyváros nyílt utcáján tartanak, elvárható viszont, hogy közszeméremsértő öltözék ne legyen (értsd: ne lássak nemi szervet), illetve nemzeti és vallási jelképeket gyalázó kiegészítőket és biztonságra veszélyes szereléseket se kelljen kerülgetnem (pl. késekkel, szögekkel kirakott fétisdresszt).
  3. Ez azért fontos, mert a rendezvény célja a nyugodt, békés, azonos jogokon alapuló együttélés propagálása akár családi körben is (a jövő nemzetékének nyitottságra való nevelése sokkal fontosabb, mint hinnénk), nem pedig egy alternatív swinger-klubról van szó, ahová kizárólag 18 éven felüli, szexre éhes emberek járnak.
  4. Tapasztalataim szerint a legtöbb ember – ha heteró, ha nem – nem tud azonosulni a szélsőséges magamutogatással egy ilyen kontextusban, egyszerűen csak békében szeretne élni identitásától és orientációjától függetlenül. Ennek a csendes többségnek árt minden nyílt provokáció: mert mindaz, amit fentebb leírtam (tehát nem a feltűnő, kihívó dressz, nem is a genderfluid külső, hanem a közszeméremsértő megjelenés), igenis ebbe a kategóriába tartozik. Nem ők fogják előremozdítani az ügyet azok körében, akik szerint a transznemű egyéneket vagy a meleg párokat kevesebb jog illeti, mint bármelyik másik állampolgárt, az ezt propagáló rendezvényen tehát kimondottan kontraproduktív húzás úgy megjelenni, ahogy sok más helyen – például a nudista strandon vagy egy BDSM-szeánszon – teljesen oké volna. „És Conchitával sem kell foglalkozni, ő sem több, mint egy szórakoztatóipari munkás, ha valakinek ez cuki, hát lelke rajta. Nem ő fogja megértetni a viszolygókkal, miért lehet az azonos neműek házasságát levezetni a keresztény szeretetből, hanem mondjuk Urbán József piarista atya, sőt, egészen meglepő módon Szőnyi Szilárd, aki úgy tűnik, ennek hatására messze túllépett a saját korlátain, amikor minden kommentár nélkül közzétette a piarista levelét” – írja Ertsey Katalin is a Dinamo-blogon, tök jó cikk, olvassátok szeretettel.
  5. Attól függetlenül, hogy így gondolom, természetesen sem a hátsórészt mutató fétistanga, sem a nemzeti lobogóba tekert nemi szerv nem lehet ok sem a gyűlöletbeszédre, sem pedig a nyílt bántalmazásra, ahogyan a vallási érzékenységet sértő Charlie Hebdo-képregények sem szolgálhatnak indokként a tömegmészárlásra.

Azt hiszem, outsiderként is értem, hogy mit üzen az a túl sok bőrt mutató, illetve a mások vallási, nemzeti érzékenységét sértő öltözékével, aki így vonul fel: „bántottatok eleget, kiszorítottatok elégszer, de van önbecsülésem, és soha többé nem akarok félve szűkölni és pitizni a sarokban azért, aki vagyok, és amiatt, akit szeretek”. Értem, értem, hogy mi van emögött (mindenki érti, aki tért már el az átlagtól, és érte emiatt hátrányos megkülönböztetés), de szerintem ez az a hely, ahol nem a legvégsőbb határokig kitolt vizuális kommunikáció küldi a legjobb üzenetet senki felé, hanem az, amikor inkább azt hangsúlyozzuk: mind egyek vagyunk, egy a célunk… boldog embernek lenni szégyenérzet nélkül, büszkén.

Advertisements
Eszter névjegye (824 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

32 hozzászólás Csupasz seggel a Pride-on? bejegyzéshez

  1. Egy lazán behajoló jómunkásember is produkálja ezt a hátulnézeti látványt, mindenféle társadalmi üzenet nélkül. :D Mondjuk 1, engem egyik látvány sem dob fel, és valóban nm látom a társadalmi előremozdító célt a képpel illusztrált két csupasz seggű maci vonulásában sem, csak az általad jelzett protest-érzést. 2, lehet a kőműves-dekoltázsnak is van mégis üzen valamit: Jó vagyok én igénytelenül is, akár akkor is, amikor nálad dolgozom. Közöd?!
    Viszont időnként a protestálásnak is teret kell adni. Mert nem lehet mindig jól fésülten benyelni minden ellenünk elkövetett szemétséget, majd megtörölni a szánkat, és mosolyogva mondani, hogy köszönjük szépen a hozzánk való nagy jóságot. Főleg én, mint az utóbbi években jelentősen radikalizálódott ember, úgy látom, hogy igenis van az a pont, ahol vizuálisan is meg lehet jeleníteni a “Na, most már tényleg nyaljatok be a meleg kakiig!” álláspontot.
    Mert a figyelemfelkeltésre határozottan szükség van. És azt nem az öltönyös-nyakkendős, csini pulóveres meleg fiúk, blúzos kiskosztümös leszbikus lányok és teljesen passable, és beolvadásra törekvő transzneműek vonulása fogja megtenni. Az egy ásítóan unalmas dolog lenne, ráadásul a normalizálás csúcsa. Hogy “mi is ugyanolyan NORMÁLIS, az ÁLTALATOK LEFEKTETETT NORMÁKHOZ IGAZODÓ emberek vagyunk, mint ti. Mi is ugyanolyanok akarunk lenni, mint ti. Bezzeg ŐK lázadoznak! Na, ŐKET mi sem álljuk ki!” Erre egyébként épp tegnap olvastam egy eklatáns példát, ha nem lettem volna hullafáradt, dühöngtem is volna egy sort rajta.
    http://www.dailyxtra.com/news-and-ideas/news/kingston-pride-tells-trans-group-angry%E2%80%99-messages-welcome-108938
    A fő kérdés, hogy mikor, hol lehet ezt megtenni, és meddig mehetünk el benne úgy, hogy azzal ne ártsunk saját magunknak és legfőképp az ügyünknek, amit képviselünk.
    Pl. én ennek megfelelően próbálom felkelteni a figyelmet, hol Super T-nek, hol meg szmokingos-sminkes-diadémos úriembernek/-nőnek/ nem számít-nak/ közöd?!-nek beöltözve. És ha valakinek a dolog kapcsán valódi érdeklődést mutató kérdése van, akkor állok rendelkezésére.

    • Eh látom az átfogalmazgatósdinak megvannak a maga mellékhatásai, -főleg fáradtan,az elküldés utáni korrigálás lehetősége nélkül- így van egy “égészen értelmes mondatom”…
      “lehet a kőműves-dekoltázsnak is van mégis üzen valamit:” Szóval, mindez magyarul: “lehet, a kőműves-dekoltázs mégis üzen valamit:”

      • Ó, én a lipcsei WGT (Wave Gotik Treffen) kapcsán is hasonló irányelveket fogalmazok meg, mint itt, pedig az nem egy gender-specifikus esemény. A többség ugyan legfeljebb hullának, zombinak, középkori várhercegnőnek öltözik, de sokan a BDSM-színtérhez tartoznak, és ott előfordul ez-az, ami pl. nem kisgyerek szemei elé való Lipcse nyílt utcáin (értsd: este az Agrehalle-ban tök oké, de a kisbolt meg a bank más műfaj). Persze a szubkulturális hovatartozás választott (nem velünk született), de az identitást-orientációt kísérő öltözködés szintén, és ne feledjük: nem Sophie Lancaster volt az egyetlen gót, akinek a gót külseje miatt kellett meghalnia, a gótok elleni hatecrime se ritka sajnos.

        Az én személyes határom egyébként NAGYON tág, de épp azért, mert relatív extrém szubkultúrában szocializálódtam, már 15 éve is volt sok ismerősöm, aki a BDSM-szcéna legkeményebb szegmenseiben mozgott, és többen közülük ennek megfelelően is öltözködtek/öltözködnek máig. Tehát én a mellbimbócsipeszen meg a jánoskereszten se rökönyödöm meg, de mondjuk elképzelem, hogy akár a WGT-re, akár a Pride egy gyerekkel megyek, akkor már nem akarok nemi szerveket látni például. A genderbender öltözék nem gáz, mert az egyszerű: “így érzi jól magát a néni/bácsi, látod milyen szép a diadémja”? De egy nemzeti színűre festett faszra mit mondjak, ugye? :D (Extrém példa volt, persze, a hazai megmozdulásokon ez nem is jellemző, már a cikkben citált kép sem, csak azt akarom hangsúlyozni, hogy nyilvános, utcán tartott eseményeken valahol itt a határ.)

        • Tudom a lényeghez szólok hozzá, de az nem jánoskereszt lesz, hanem andráskereszt. (De ez nem is ruha. :D)

          Én nem nagyon ismerek senkit aki utcára túl feltűnő BDSM öltözéket venne fel, de az is igaz, hogy rengeteg minden változott pár év alatt. Ami 5-10 éve még nem verte ki a biztosítékot az ma már igen. Több ismerősöm panaszkodik emiatt. Én szerencsére azért azt tapasztaltam, hogy az én környezetem toleránsabb lett az évek alatt, ha az össztársadalom nem is.

    • tavasztunder // június 16, 2015 - 10:41 // Válasz

      Én is azt érzem ki ebből a posztból, hogy akkor van elfogadás a ciszheteró szerző szerint, ha a Pride passable emberekből áll. Ezzel az a baj, hogy egyrészt nagyon heteronormatív (elfogadunk, ha hozzánk hasonlóan nézel ki, légy passable), másrészt vannak olyan identitáskifejeződések, amik ugyan nem bőrtangások, de nem is passable-k (pl. maszkulin prezentáció, de rúzs, szoknya, és az a többségi reakció, hogy ne magamutogasson). Ők hova álljanak, elég passable-k a Pride-ra? Szerintem a Pride nem csak a többségnek hanem saját tagjainak is üzen, és ebbe beletartoznak a lengén felvonulók is. A bőrtangások egyébként nem mutogattak nemiszervet. Az ennél lengébben fotózott nők köztéri plakátokon, autók oldalán reklám céljából valahogy rendben vannak, pedig az nem is egy demonstráció.

      • A passable-séghez ennek nincs köze, nem a gender-jegyek, hanem a nemi szervek/egyes jelképek sértő kontextusba hozása az, ami itt
        a, problémás a kiskorúak miatt nyilvános rendezvényről lévén szó, amire jó néhányan családdal mennek, és miért ne mehetnének, a sokszínűség érték, amit a gyerek is tanuljon meg;
        b, kontraproduktív, mert ilyenkor az értetlen tömeg egy-egy – egyébként tök ritkaságnak számító – extrémebb fotón fog rúgózni a tényleges párbeszéd helyett, illetve a szélsőséges seggarcok hatecrime-ot kezdenek tervezni rögtön.

        *Az “itt”-et most nem erre a konkrét képre értem, hanem úgy általában minden olyan szitura, amikor pl. nemi szervet láthatunk. És persze, a túlszexualizált plakátokon, csinos fiatal nőkkel ez ugyanúgy gáz, tehát nem a hátgyanta hiánya verte ki a biztosítékot. :DDD

        • tavasztunder // június 16, 2015 - 11:12 // Válasz

          Nem lehet mindenkinek megfelelni, ami az egyik embernek sértő, az a másiknak nem az. A te posztodban szereplő kép sértő, a meztelenül sétálgató nő átutazott fél Pesten és fotózták, közzétették a róla készült képeket, az nem sértő, ahogy a női mellek, fenekek az arcunkba vannak tolva óriásplakátokon, az nem sértő az utcán, ahol számos kiskorú napi szinten látja a plakátokat. Most nyilván a többségi véleményről írok. Tíz éve sem értették, miért gáz az az általános iskola kerítésénél elhelyezett margarinreklám, ahol két férfi között mosolyog a padon nagyon szuggesztíven egy nő alatta a felirat “Próbálta már szendvicsben?”, de ugyanezek az emberek a bőrtangán fujjognak, mert az nem felel meg a hetero közízlésnek és reprezentációnak. Ezzel azt akarom mondani, hogy érzek én ebben a többségi felháborodásban egy jó adag álszentséget.

          A passable-ségnek ehhez rengeteg köze van, mert van akinek a bőrtangások sértőek, van akinek meg a falatnyi miniszoknyás fiú kirúzsozva. Nyilván az van kihangosítva a médiában, ami a legnagyobb kattintásszámot generálja. Ha a “sértőn” öltözött embereket eltünteted, akkor hogyan közvetíted a sokféleséget? Egy ilyen demonstráción nem gendertérképeket osztogatsz, hanem igenis a vizualitás egy fontos kommunikációs eszköz. A szélsőséges seggarcok a teljesen passable-nek öltözött tömegbe is belekötnének.
          Szóval szerintem a Pride nem akkor jó, ha a többségnek megfelel, hanem akkor, ha reprezentálja az LMBTQI2 közösséget.

          • No igen, nem a többségnek, és semmiképpen sem a szélsőséges kötekedőknek kell megfelelni. Nem is erről beszélek.

            Nekem tetszik Nádasdy Ádám megközelítése ebben (jó, a biszexuálisokról hülyeséget mondott :D): lopjuk be az identitás-orientáció szivárványát a hétköznapi, polgári létbe. Legyen az, amit David Cameron konzervatívként mondott: azért támogatja a melegházasságot pl., mert konzervatív, és a házasság egy konzervatív érték.

            Ha már nyilvános esemény, ne egy ünnepi, vasárnapi, eltúlzott vizuális jegyekkel teli képet kapjon az egészről mit sem tudó, de nem zárt, hanem nyitott ciszheteró átlagember (szavazópolgár, állampolgártárs, szomszéd), hanem azt, ahogyan ez a sokféle ember ugyanúgy éli az életét, mint ő, vagy bárki más.

            Értem én, hogy mit mondasz: hogy nehéz megállapítani, hol a határ ebben, hiszen ízlések és pofonok, lesz, akinek már a rúzsozott férfi és a miniszoknya is gáz lesz, és a rendezvény célja nem a megfelelési kényszer és a szorongás, hanem éppen a felszabadultság és a BÜSZKESÉG. Valid point, de én éppen azért húztam egy olyan határt, amiben 2 dolog van: nó nemi szerv, nó nemzeti/vallási jelkép visszás helyzetbe hozása, egyszóval olyan kontextus, ahol kiskorú is simán vonulhat (szerintem a jövő generációjának a nyitottságra, elfogadásra nevelése állatira fontos, sokkal fontosabb, mint hisszük!).

          • veragelencser // június 16, 2015 - 12:09 // Válasz

            A szexualitás nem tartható négy fal közt. Benne van abban már, ahogy reggel felöltözöl, benne van a hajgumid színében, ami megy a nadrágodhoz – bocs, Éva, ezt nyúltam – a csöcsös plakátokban, a kézfogásban, ahogy a párok mennek az utcán. Ehhez nem kell feltétlenül egymás torkában nyelvvel kotorászni.
            Ezt kéne végre megoldani, elfogadni fejben.

            És a szexus tagadása azt vonja maga után, hogy az, ami szexussal töltött, azt alacsonyabbrendűnek ítéltetik.

            Annyi ilyen mítoszt kéne lerombolni, például a szépség haszontalanságáról szóló részt. :)

        • Az is a passable kategóriája, hogy a “közízlésnek” mennyire felelsz meg. Én ebből a szempontból próbálok időnként non-passable lenni. Mert bár megtehetném, hogy minden tekintetben beolvadjak a többségi, fehér-középosztálybeli-ciszheteró elitbe, nekem ez nem esik jól. Mert azzal csak tovább görgetném ugyanazt az oppressziót, ami engem is ért, meg a fene tudja, hány sorstársamat és más egyéb embert -pl. az általad emlegetett gyűlölet-bűncselekmény áldozatául esett gótokkal- érintett. Ők is ugyanúgy nem passable-ok a közízlés szempontjából, ezért “jogos” ellenük az erőszak.
          Ezért kell a jobb érzésű, amúgy többségi vagy simán beilleszkedni képes embereknek is időnként nyilvánosan is formabontónak lenni. Hogy közvetítség az együttérzést, meg hogy nincs az egészben semmi. Én is tudok ilyen lenni és élvezem, látjátok?
          Amúgy meg ha már nyilvános nemiszerv-mutogatás: íme egy elit divatbemutató… Ez -azon kívül, hogy röhögnek rajta és ismét nem értik, hogy lehet ez divat- semmilyen konzekvenciával nem fog járni. Senki nem fog hörögni a divatbemutatók általános betiltásáért stb.
          http://velvet.hu/kockahas/2015/01/23/hopp_kilogott_egy-ket_farok_ezen_a_parizsi_divatbemutaton/

  2. én azt nem értem, hogy miért ne láthatná egy kisgyerek egy másik ember seggét? legfeljebb megkérdezi h mér pucér a bácsi, megmondod, hogy karneválon nem érvényesek a szokásos öltözködési szabályok (ami a helyzet), vagy hogy demonstál valamiért, aztán ennyi.
    nincs olyan tényállás, hogy közszeméremsértés, cask szeméremsértés van, és ott a törvény egyértelművé teszi, hogy a nemi vágy felkeltése a cselekedet célja.

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Szem%C3%A9rems%C3%A9rt%C3%A9s

    • Kisgyerekkel mennél nudista strandra (én simán)? Otthon látja a szüleit meztelenül (miért ne)? Ennyit a kisgyerekről. Más kérdés, hogy ma a társadalmi norma más, és ez gender és orientáció függetlenül is igaz, ha vannak csöcsös plakátok, akkor is – azért igazából a meztelenül mászkáló nő sem volt elfogadott. Ha megy “csúnya”, akkor pláne. Igen, bodyshaming, de akkor is általános, nem gender vagy orientáció függő igazából.

      • Engem is vittek kisgyerekként nudira, az összes nyaramat ott töltöttem 20 éves koromig. Ebből adódóan otthon a meztelenség sem volt soha tabu, mindig bárki ki-be járkálhatott a fürdőszobába, ha dolga volt ott, függetlenül attól, hogy más pl. használta-e a kádat közben. És persze semmiféle kényszeres félrenézésre sem volt szükség. Nyilván fölöslegesen nem zaklattuk az éppen fürdőzőt, mert semmi extra nem volt a meztelen testek látványában számunkra.
        Meg is lett ennek az egésznek az eredménye rám nézve. :D

        • Tessék, ezért van minden! :DDDD A nudista strand rosszabb, mint Alföldi meg a buzilobbi!

          Egy dolog az, hogy hol-miért okés egy kisgyerekkel, kontextusba helyezve szinte bármi az lehet, elvégre a szülő el tudja magyarázni, épp mi történik.

          A másik dolog a vizuális kommunikáció: hogy mit akarok üzenni. Tegyük félre a gender-dolgot, hogy csak a gondolkozásmódot figyeljük: ha az a célom, hogy az elnyomott cybergótok a pop/rockzenét kedvelőkkel azonos jogokat birtokolhassanak és megszűnjön ellenük a hatecrime, akkor én személy szerint cybergótként nem fogok direkt Bon Jovi-pólóban és farmerben felvonulni, hogy “jobban elfogadjanak” a többségiek (ha amúgy utálom Jovit és a farmert), de mellbimbó-szigszalagos fétisruhában és szopóálarcban sem feltétlenül, hiszen a cybergót-buliknak sem ez a lényege, hát még a cybergót-hétköznapoknak, amikor otthon hallgatom a zenét! Egyszerűen nem az a fókusz, nem arról akarok üzenetet küldeni, hogy miben különbözöm akkor, amikor a legjobban különbözöm, hanem arról, hogy ember vagyok, mint ő, ha cybergót is, míg ők bonjovisták.

      • veragelencser // június 16, 2015 - 14:48 // Válasz

        Teljesen off, én a nudista szörfösökön csodálkoztam mindig, h nem szörnyű, amikor hirtelen belecsattan a vízbe? mintha a szörfösruha nem véletlenül lenne a nem nudizókon… :D

        • Vannak nudista szörfözők? Dzssíííz, az kemény lehet. Én csak azt tudom, hogy naked yoga is catching up as fuck.

          • veragelencser // június 16, 2015 - 15:01 // Válasz

            Ugye? Ez az a műfaj, amit nem tudok felfogni.

            Blacinál a pont – a mezítelenül napozás jó, ha lehet, akkor a mezítelenül fürdés is, de hogy a szörfözésnél a csattanás mennyire fájdalmas lehet a bőrfelületen… persze az ő dolga, ki tudja, lehet, h ez is egyfajta fétis, mint a fenekelés.

            • Igen, semmiképp sem szörföznék meztelenül. Nőnek sem lehet jó meztelen mellel vízbecsapódni, ha jó gyorsan megy a szörf.

        • Én a tengerbe/délegyházi tóba mindig fürdőnadrágban mentem be, tekintettel a meduzákra/hínárra. Aztán a parton ledobtam, kell a fenének a nedves cucc a fenekére.

          • Én nagyon szeretnék egyszer eljutni egy ilyen helyre. Tengerparton mindig keresem az eldugott strandokat, ahol lehetne monokizni, hogy egyenletesen barnuljak, de még nem volt alkalmam ilyesmire. Igaz, a jászárokszállási strandon is ki van írva, hogy engedélyezett a nőknek a fürdőruha felső néküli napozás, de mivel még soha, senki nem csinálta, nem akarok az első lenni. Nem szeretem a nagy figyelmet. :D

            • Balatoni strandokon általában vannak is, meg a pesti strandokon is alighanem.

            • veragelencser // június 16, 2015 - 15:06 // Válasz

              Hah, azt tudom, h Kehida-Kustányban van erre egy terasz, és az a legfelső része a komplexumnak emlékeim szerint, h ne zavarják egymást a nudisták és a nemnudisták.
              (De lehet, h Egerszalókon van? nem emlékszem már pontosan.)

              Az Adrián Horvátországban van egy csomó ilyen hely, ami hivatalosan nudista, meg van egy csomó eldugott strand.
              /* Ez a nagy katolikus Horvátországban, ahol templomba nem engedték be a nyolc éves húgomat rövidnadrágban. */

              Viszont azért ott sajnos vannak veszélyes részek, a polgárháború dúlásában komplett aknamezőket helyeztek ki a tengerpartokon, no meg nagyon köves, cipő ide-oda.

    • De a cikk az elkövetési magatartáshoz ezt írja: “A magamutogatás egyfajta exhibicionista cselekmény, valaki lemeztelenített nemi szervét más előtt szándékosan mutatja vagy feltűnően láttatni engedi.”

      Akkor most szabad közterületen csak úgy, szexuális cél nélkül meztelenül rohangálni vagy nem? Komolyan kérdezem, nem vagyok jártas ezekben a dolgokban, és én eddig tökre azt hittem, hogy a nemi szerv és a fenék mutogatása alapból törvénybe ütköző. (Kivéve persze ott, ahol erre külön szabály van, pl. nudistastrand.)

      • 205. § (1) Aki magát nemi vágyának felkeltése vagy kielégítése céljából más előtt szeméremsértő módon mutogatja, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
        (2) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki nemi vágyának felkeltése vagy kielégítése céljából tizennegyedik életévét be nem töltött személy előtt szeméremsértő magatartást tanúsít, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
        (3) Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki mással szemben olyan szeméremsértő magatartást tanúsít, amely a sértett emberi méltóságát sérti.

        ennyi van benne, aztán persze nem vagyok jogász. de nem hinném, hogy önmagában a meztelenség bűncselekmény lenne.

  3. Ez az első cikked, amiben konkrétan nem értek veled egyet.

    Arról a részről ami a Pride-ról, a kisebbségi reprezentációról és a nyilvános terekről szól, más már elmondta amit én is gondolok. A meztelenség azonban más téma.

    A kultúránknak meg van az a természete, hogy a meztelenséget automatikusan szexuális felajánlkozásnak értelmezze. Ezek után nem csoda, ha azt mondod, hogy kisgyerekek ne lássanak meztelen felnőtteket, mert egyből arra asszociálsz, hogy akkor szexet is látni fognak. Pedig a fürdéshez is le kell vetkőzni.

    Másrészt bizonyos értelmetlen, senkit sem sértő normák lebontását nem lehet másképp megoldani, minthogy figyelmen kívül hagyjuk azokat. Hogyan valósult volna meg hogy mára már ne legyen a szexuális felajánlkozás jele, a női erkölcstelenség szimbóluma, férfi izgalom tárgya, ha egy nőnek kilátszik a bokája, ha továbbra is a régi normákhoz tartották volna magukat az emberek?

  4. Én sose értettem mi a baj a meztelenséggel. Mondjuk inkább ne bkv-zzanak pucéran az emberek mert összekenik. :D Vagy vigyenek törölközőt vagy valamit. :D
    De a viccet félretéve szerintem se kéne így járkálni egy sima hétköznap, de egy fesztivál az más. Régebben volt egy heteróknak való fesztivál Budapest közepén ahol azért elég sok félmeztelen lány volt, az valahogy kevésbé csapta ki a biztosítékot…
    Én is voltam már zenei fesztiválon mini sortban és bikini felsőben, ráadásul semmi ellen nem akartam tiltakozni, csak meleg volt.
    A szüleim pont akkor voltak Párizsban amikor az ottani Pride is volt és ők is mesélték, hogy voltak bőven alul öltözött férfiak, de senkit se zavart, az egész város közösen bulizott.

    • Azt, hogy a köldökig dekoltált felső vonzó 25-ös csajoktól nem necc, de a pusztasegg szőrös pasipártól igen, az kettős mérce. Ahogy az is, hogy két csaj szexi összebújása vonzó, de két pasié “gusztustalan” egy kopasz meláknak.

      A fesztivál helyszíne egy dolog, a nyílt utca, ahol bárki láthatja, más, Ahogy a bikinifelső és a puszta segg is. De tény, hogy nagyon szűk és személyes a határvonal.

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: