Aktuális

Miért tudott ennyire megerősödni a Jobbik?

Tök egyszerű elintézni annyival, hogy amint kilátástalanabbá válik a helyzet és az emberek csalódnak a fennálló rendben (az elmúlthuszonötév kormányaiban épp úgy, mint az Unióban), a rendszerkritikus, új pártok megerősödnek, és a szélsőségek még inkább előtérbe kerülnek. De a Jobbik sikerében más is van.

Ott vannak, mert ott tudnak lenni

Ott vannak, mert ott tudnak lenni – ott tudnak lenni, mert ott vannak

1. Erős az alap: az egész szervezet egy virágzó, fiatalok számára vonzó szubkultúrára épült.

Kezdetben, amikor a Jobbik még nem volt néppárt, és Vona nem magyarázkodott, ha a képviselőik cigányoztak, buziztak és zsidóztak, elsősorban a nemzeti érzelmű fiatalokat tudták megszólítani. Ezeknek egy része simán csak patrióta volt, euró- és globalizációkritikus (ezek tök egészséges dolgok, bár mindenki érezné ennek fontosságát!), és rémesen kiábrándult az MSZP-SZDSZ-féle kirakatliberalizmusból (ezen meg ne csodálkozzunk, joggal tette). A többiek viszont a skinheadek, futballhuligánok, összeesküvéselmélet-hívők, turbómagyarok, Kárpátia-rajongók, leendő Magyar Gárda-tagok és Lelkiismeret 88-szimpatizánsok közül kerültek ki, egy sor olyan emberrel, akik számára Horthy Miklós és Szálasi Ferenc a nemzeti hősök, és a Mein Kampfot is eredetiben olvasták, később pedig a Kurucon lelkesen lájkoltak mindent, aminek köze van az antiszemitizmushoz, rasszizmushoz, homofóbiához. Ez az alapkör a maga divatos kiegészítőivel – Nagymagyarország-térkép, bakancs, bomber, satöbbi – egy virágzó szubkultúra, ami egyszerűen kedvező táptalajnak bizonyult a Jobbik megalakulásához, majd megerősödéséhez.

2. Jó időben, jó helyen voltak, és megerősödtek, mire a parlamentbe kerültek.

A Jobbik elődje az 1999-ben alakult, főként egyetemistákat tömörítő Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik), mely 2003-ban alakult párttá. Volt jó pár évük, hogy végbemenjenek azok a folyamatok, amelyek minden szervezet forming-storming-norming-performing fázisához tartoznak, így mire 2010-ben a parlamentbe – és ezzel az ország szeme elé – kerültek, már szilárd, egységes alakulat képét mutatták, az ország több szegletében is jelen voltak, és jó néhány országosan ismert arcuk is lett. A másik rendszerkritikus új párt, az LMP például bő 5 évvel később, 2009-ben alakult, és bár ők is 2010-ben kerültek az OGY-be, a minden szervezetre többé-kevésbé jellemző belharcok – a pártszakadás például – már a szavazópolgár szeme előtt zajlottak, nagyban gyengítve ezzel az egységes képet. Mondhatjuk úgy is, hogy a Jobbik már a performing szakaszban került a figyelem középpontjába, míg az LMP a négylépcsős folyamatnak legfeljebb a közepén, és ezzel rengeteget bukott, így a 2013-as árulást pártszakadást követő időszak nem az építkezéssel, hanem a kárenyhítéssel és újjáépítéssel telt. A Jobbiknak ezzel nem volt gondja, így erősödött tovább.

3. Az MSZP vezette ún. baloldal impotenciája, majd később a Fidesz arcvesztése is tovább kedvezett ennek a klímának.

Annak idején az MSZP volt a váltópárt, aztán ez nagyjából az őszödi beszéd utáni időszakban megszűnt, és a Gyurcsány-Bajnai vonal megtartásával lassanként az egész balt megfertőzte a métely. Mire a Fidesz az első kétharmadot megszerezte, voltaképpen már szégyen volt baloldalinak lenni, a “liberális” pedig szitokszónak számított, amit csak káromkodás keretében használnak a legtöbb helyen. A második kétharmad után, amikor a Fidesz is a korábbinál jelentősebben kezdett veszíteni népszerűségéből, ez a tendencia csak tovább erősödött: a tapolcai időközin például már jól láthattuk, ahogy az egykori MSZP-s lazán átszavaz a Jobbikra, a Fidesz ellen. Ezek totál sokkoló, de ettől függetlenül egyáltalán nem meglepő jelenségek: a jelenlegi közhangulatra a protestszavazat a leginkább jellemző, kevés az a szavazó, aki valamiért, és nem valami ellen voksol. Már ha voksol, ugye. A tősgyökeres Jobbik-szavazók ezzel szemben könnyen mozgósíthatóak. Külön segíti ezt a folyamatot a tény, hogy a klasszikus rendszerpártok – az MSZP és a Fidesz is – hosszú ideje intenzíven jelen van a tévében-rádióban, míg a Jobbik egyfajta underground státuszból épp csak a közelmúltban jutott ennél feljebb, így a főként internetre hangolódott korosztály könnyedén elhiszi, hogy tolmácsolásukban “az igaz híreket olvassa, amiket a nagyhatalom megpróbál elhallgatni előlünk“.

4. A Jobbik az említett könnyed terjeszkedés miatt regionálisan mindenhol jelen van, és – ez a fontos – nem csak a politikában

A politikai cél eléréséhez ütőképes létszámú frakció kell, majd kormányra kell jutni, de ennek eléréséhez nem lehet csak és kizárólag a politikában jelen lenni. Ezt a Jobbik remekül felismerte a kezdetektől, és az erős szubkulturális alapra, valamint a későbbi erősödésre építve ma már nem csak minden kistelepülésen van jelen, mint opció a szavazólapokon, hanem – alszervezeteikkel – ott vannak a kórházakban, a nyugdíjas otthonokban, az iskolákban, a művelődési házakban is (ez részben illegális egyébként, de ha kidobják őket az ajtón, belógnak az ablakon, ahogy erről ma az Abcug.hu friss cikkében olvastam épp). Bekopogtatnak az idősekhez falun, megkérdezik, kell-e segíteni fát vágni, szemétgyűjtő akciót szerveznek a kirándulóutakra, és ezzel tulajdonképpen aktuálissá teszik magukat egy szélesebb társadalmi körben is, mint akiket a retorikájuk egyébként megszólítana. Ha valamit lehet tanulnia egy szervezetnek – ha politikai, ha civil – a Jobbiktól, akkor az ez: jelen lenni mindenhol, de leginkább ott, ahol kell a segítség, mert bizony ez a leghatékonyabb kampánytevékenység, nem a plakát, a szórólap és a lufi… és pláne nem az okos érvek (sajnos, tegyük hozzá).

5. A kommunikációjukban a szélsőségbe hajló nemzeti radikalizmus és a “minden-tisztességes-ember-pártja-vagyunk” között lavíroznak…

…ami éppenséggel hátrány is lehet, de ezt az idő eldönti majd. Azt szokták mondani nálam okosabbak, hogy ha a Jobbik tovább “néppártosodik” (cukiskodik, “vizslul”, puhul…), akkor előbb-utóbb elveszíti a legkeményebb bázisát, a szubkultúrát, amire épült (sokan közülük már most is hiteltelennek tartják az elfogadásról papoló vezetést). Ha viszont megtartja a radikális hangot – aminek szerves része olyasfajta kirekesztés is, amitől az átlagpolgár összerezzen -, nem fog tudni tovább népszerűsödni, erősödni, új híveket szerezni. Egyelőre egyszerűek, közérthetőek az üzeneteik, de hogy ezt meddig lehet így vinni tovább? Vajon a Jobbik most van a népszerűsége csúcsán, vagy ez még csak a kezdet? Innen, ahol én állok, még egy Fidesz-Jobbik koalíció sem kizárt 2018-ban, de korai volna ilyesmiről beszélni: annyit totál laikus, kocsmabeli észosztóként is látok, hogy a politikában fél év alatt is meghökkentő átrendeződések történhetnek, nemhogy három év alatt.

Reklámok
Eszter névjegye (857 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

28 hozzászólás Miért tudott ennyire megerősödni a Jobbik? bejegyzéshez

  1. Ó, remek összefoglaló, én is épp ezeken a dolgokon gondolkoztam a napokban. Hogy tök jól jött nekik, hogy jó időben voltak jó helyen, és ezzel mindent vittek a maguk szintjén, egy régi jó szubkultúrára ügyesen ráépülve.

    Miért csak hét lájk van?

    • Mindent azért nem, legalábbis reméljük. :D

      Még csak most tettem ki a cuccot pár perce, eleve csak 30-an látták, abból 7 jó arány, de sokkal többre nem számítok, ez nem az a téma. :D

      • Pedig jó téma,és nagyon jól összefoglaltad.
        Én még annyit tennék hozzá,hogy bár kevéssé szimpatizálok velük, de szerintem a népszerűségükhöz nagyban hozzájárul az is,hogy bizonyos témák esetében nélkülözik a pc-t. Kimondanak problémákat,úgy megfogalmazva,ahogy sokan gondolják. Most a stílust hagyjuk.

        • Az fontos, hogy a cigányok integrációjának problémájáról előttük egyetlen párt sem mert nyíltan beszélni. Persze, ultragáz és kicsit sem pc módon tették – tartom, hogy a cigánybűnözés egy nagyon káros kifejezés – de ha azelőtt az MSZP és a Fidesz vállalja a problémát, és nem kerüli szemérmesen a témát, akkor nem tudnak ilyen komoly piaci rést találni maguknak az ügyben…

  2. toportyán // július 2, 2015 - 19:13 // Válasz

    Kérdés igazából az hogy zuhanhat a narancs ekkorát 3 megumbuldált választással a háta mögött?

    • Nem inkább az a csoda, hogy még mindig eltűrjük a disznóságaikat?

      Egyébként az internetadóval cseszték el. Fogadni mernék benne, hogy ha az nem lett volna még talán népszerűbbek is lennének mint korábban.

      • Pont ez a sokkoló, hogy ilyen piszlicsáré banánhéjakon el lehet csúszni, miközben sokkal súlyosabb dolgok történtek korábban. Éppen ezért változhat gyorsan a paletta. (Amúgy az éjjelnappalik betiltása-vasárnapi zárvatartás is sokat rontott a népszerűségükön, főleg nyaralószezonban, ugye, hogy most mindenki veheti a vizét-üdítőjét aranyárban a beachen a Tesco meg a kisbolt helyett.)

        • “miközben sokkal súlyosabb dolgok történtek korábban”
          Sőt, azóta is, gátlástalanul. És – most már – ostobán, mert azért a megbillent népszerűségből a további ügyek is faragnak tovább.

          • Na igen. Persze jellemző, hogy az az azelőtt és azután történt sok durva ügy nem hozott akkora népszerűségvesztést, mint a netadós balhé. Nagyon beszédes. :(

            • Mindettől függetlenül a következő esedékes választást is az a párt fogja megnyerni, aki 4-500 forintocskákat hagy a nyugdíjas generáció zsebében. Az, hogy közben az iskolai menzán osztott zsemléből kikerül az az árvácska vékonyra szeletelt sárgarépa is; a kutyát nem érdekli..

    • Nagyot fognak buknak várhatóan, a kérdés az, hogy ez mihez lesz elég, ugye. De korai még ezen agyalni.

  3. A “futballhuligánok” az szíven ütött. Már megint az előítéletek. :P Nem lehetne simán “huligánok”? :)
    Egyébként egy korrekt analízis, több oldalról vizsgálva.

    • De Péter, lásd be, hogy vannak futballhuligánok is, attól még, hogy nem minden szurkoló az. :) Egyébként utólag írtam be őket, tudjuk, kikről van szó, és ők tényleg egy szűk szegmense az összes szurkolónak, szóval szomorú, hogy miattuk asszociál az ember az erőszakos meccs utáni/közbeni balhékra, de attól ők még léteznek!

  4. Azért azt se felejtsük el, hogy pénzügyi mecénást is jót találtak, nagyon jók az orosz kapcsolataik.

    • Ez tény. Meg az összes ellenségük ellensége a barátjuk, a muszlim világ felé is hasznos a nyitásuk.

      • Keményen ellentmondásos kapcsolat, de tudjuk hogy a kuruc mocskos amerikaiak szerverein üzemel, a pénzüket a rohadt komcsiktól kapják Oroszországból, és az iszlám az egyetlen ahol még számít a vallás csak ne jöjjenek ide.

  5. Sándor Attila // július 3, 2015 - 00:01 // Válasz

    Miért “árulás” az, ami 2011-ben az LMP-vel történt? Volt egy ideológiai különbség, meg volt a tény, hogy a baloldalnak összefogás nélkül nem lehetett volna még csak matematikai esélye sem a győzelemre. Én inkább szükségszerűséget látok ebben.

    • Hát igen, ilyen a politika, minden nézőpont kérdése. :) Az én nézőpontom szerint:
      1. az “ideológiai különbség”, amiről írsz, voltaképpen a szervezet egyik alappillérének lepisilése volt (t.i. épp azzal a céllal jöttek létre, hogy alternatívát mutassanak az impotens és destruktív ballal szemben, és ehhez annak a Gyurcsánynak és Bajnainak a kritikája is hozzátartozott, akik mögé mégis beálltak a kiugrók…)
      2. vajon a matematikai, vagy akár a tényleges esély a hatalomra a fontosabb, vagy az, hogy tükörbe tudjon nézni az ember, és azt képviselje a partvonalról is, aminek érdekében annak idején elkezdte az egészet? másképp kérdezve: mi értelme volt küzdeni valami ellen, de legalábbis alternatívát kínálni vele szemben, ha idővel – merő hatalmi okok miatt – azonosulunk velük?

      Ha félretesszük az erkölcsöt, és csak hatalomtechnikai kérdések mentén értelmezzük a történteket, nyilván két opció volt: 1. az Összefogás győz, és akkor nagy nyertesek lesznek a PM-esek, megérte odafeküdni; 2. nem győz, és akkor viszont… a partvonalra kerülnek, még frakciójuk se lesz, de legalább lehet hibáztatni az LMP-t, hogy “különcködtek”, és ezen a vonalon építkezni tovább. Az LMP hatalomtechnikai oka meg az lehetett, hogy úgyse győz a többszörösen bukott baloldal, és a franc se akar velük bukni, ami a bukta mellett még teljes arcvesztéssel is járhat, mert rendszerkritikus párt rendszerpárttal ne közösködjön… de azért persze ők is sokat kockáztattak, egy hajszálon múlt a bejutásuk. Hát igen, ez az én nézőpontom, nagyjából látom, mi egy PM-esé, úgyhogy megértem, hogy tiéd más. :)

      • Engem is ez a kérdés érdekelt, dejó hogy közben megkérdezte más. Számomra a szakadás után lett hiteles a maradék LMP, kár hogy úgy már nem alkalmas semmire, és ami mégnagyobb kár, hogy tükrözi a közvéleményt és hogy hányan akarnak ide olyan politikát, ami lehet más.
        Annó, amikor kedves ismerősöm, aki első körben képviselő is lett, kampányolt az induló LMP mellett, azt mondtam, bocs, de még nem hiszek nektek, hogy nem fogtok ugyanúgy “alárendelődni egy nemesebb célnak” mint annó az SZDSz, előbb lássunk egy ciklust. Sajna, mire meggyőztek, késő. Azért a Schiffert még mindig bírom, ő hiteles és önazonos marad, bármit kéne is mondania a népszerűséghez.

        • Sosem késő, szerintem. Miért lenne késő? Ha nem is kerül kormányra 2018-ban, egy nagyobb, erősebb frakcióval, több szakértővel többet tud a párt keresztül vinni abból, ami a korrupcióellenes, kkv-barát, fenntarthatóság-párti, szabadkereskedelem-ellenes harcban szükséges, egy élhetőbb országért. Sokkal gázabb egy szararc bandának adott vagy egy eltékozolt szavazat, mint az, amikor lelkiismerete szerint szavaz az ember.

  6. Sajnos a Jobbiknak az egyik igen csak erős oldala, hogy baromi egyszerűen kommunikálnak, amelyet igazából csak olyan emberek hallnak meg, akik egyszerűek, mint a szög, viszont ők vannak többségben. Ezzel szemben pl. az LMP egy szűkebb réteghez szól, a fiatal értelmiséghez, kik viszont az előbbi kategóriához képest kevesebben vannak. Utóbbi párt ha nem változtat valamit a kommunikációján, sose fog nagy szavazóbázisra szert tenni.

    Visszatérve, a Jobbik mézes-mázas módszerei finoman szólva nem valami korrektek (na jó, igazából egyik párté sem azok) és pont a lakosság szélesebb rétegét verik át vele. Azt hiszem nem kell ecsetelnem, miért. Báránybőrbe bújt farkasok. Nem vagyok benne biztos, hogy az aki a Jobbikra szavaz az feltétlen nacionalista/rasszista ilyen -ista, olyan -ista lenne, a szavazóik között rengetegen lehetnek szerintem olyanok, akik csak a “cukiságikat” látják és nem tekintenek mindezek mögé.

  7. A 4. pont a legfontosabb. Vidéken pontosan ez történik már évek óta. Aki nem csak kirándulás céljával mozdul ki Budapestről, hanem legalább a falun / kisvárosban élő rokonait meglátogatja olykor-olykor, az ezt pontosan látta és látja.

    • Ja, a politika nem történhet csak a fővárosban és a megyeszékhelyeken. A vidéknek van a legnagyobb szüksége a változásokra.

  8. 6. Kilóg a zsebükből a rubel…

  9. Újraolvastam a postot, és jót vinnyogtam “A Jobbik elődje” kifejezésen. nemecsek ernő

3 visszakövetés / visszajelzés

  1. Ezért gáz, hogy Friderikusz kiosztotta Gregor Bernadettet a Jobbik-ügy miatt | Eszter's Offtopic
  2. Ez (nem) ment idén: a 2015-ös blogstatisztika, számokkal és sztorikkal | Eszter's Offtopic
  3. 5 mondat, amitől sokat csuklott Schiffer András az elmúlt 3 napban – Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: