Aktuális

A tökéletes kontroll illúziója, a Velem Ez Nem Történhet Meg, Mert-szindróma

“Márpedig a legtöbb megcsalás is ezért van, a férfiak is, de a nők is félrelepnek előbb-utóbb, ha mar nem kívánatos a párja… És akkor nem az az illető a hibás, amelyik félrelép. Persze, ha külsőleg minden oké, akkor is megtörténik, de akkor azért, mert a párjától nem kap meg mindent, amire vágyik… logikus” – írja Szilvia, aki a Római Strand szponzorált testszégyenítése alatt mutatta meg feszesen gömbölyded idomait, majd az erről szóló poszt komment-szekciójában érvelt a fenti a szavakkal. Tetszik, hogy dolgozik magán (az kevésbé, ha ezt csak a párja kedvéért teszi, de a legkevésbé az jön be, hogy ezzel kérkedik), viszont jól látszik, hogy ő is a híres-hírhedt Velem Ez Nem Történhet Meg, Mert-szindróma áldozata, ami a teljes kontroll illúziójáról szól. A valóságban ugyanakkor nem az van, hogy nem történhet baj, hanem az, hogy ha megtörtént, van választásom, hogy hogyan rendezem mindazt, amit átéltem. Mindegy, hogy megcsalásról, vagy valami egészen másról van szó.

!Ha én jó vagyok, baj nem érhet!! kép: s24.photobucket.com

Ha én jó vagyok, baj nem érhet!? kép: s24.photobucket.com

Mi is ez?

Igen, a Velem Ez Nem Történhet Meg, Mert-szindróma a tökéletes kontroll illúzióját adja: elhiszi az ember, hogy MINDEN RAJTA MÚLIK, és ha ő megfelelően viselkedik, nem érheti baj az életben. Ha szexi vagyok és bevállalom a csoportos orgiát, a párom nem fog elhagyni, mert “megmarad a tűz”, és “megkap mindent otthon, miért menne máshova?”. Ha határozott vagyok és tudatos, soha nem kerülhetek bántalmazó kapcsolatba… ha mégis ilyenbe csöppennék, kilépek “az első pofonnál”. Ha jól keverem a kártyákat, nem fenyeget az sem, hogy viszonzás nélkül szeressek, mert elbűvölöm a másikat, ha pedig nem, akkor nyilván nem futok olyan szekér után, ami nem akar felvenni. Ha okos döntéseket hozok, mindig anyagi biztonságban élhetek, nem érhet baj, nincs mitől tartanom. A képlet mindenhol ugyanaz: ha én valamilyen vagyok, a külső körülmények is kiszámíthatóak lesznek.

Bár tény, hogy a hozzáállásom kulcsfontosságú, a valóságban nem a külső körülmények azok, amelyeket befolyásolni tudok, hanem az, ahogy a külső körülményekhez – a magam valóságában – viszonyulok. Vagyis nem tudok mit tenni azzal, ha például árvíz, tűzvész, vörösiszap vagy egyéb természeti katasztrófa  pusztítja el az otthonomat, az viszont már rajtam múlik, hogy hogyan igyekszem kezelni ezt a felfoghatatlan vesztességet, és mit teszek azért, hogy idővel jobb legyen a helyzetem. Ugyanez vonatkozik a megcsalásra, az egyoldalú érzelmekre, a bántalmazó kapcsolatra és az egzisztenciális drámákra is. Mutatok is rögtön néhány példát, és – trigger warning! – lesz, ahol a saját történetemet is megosztom (az ilyesmi nem mindig könnyű, de úgy van hitele a szavaknak, ha élmény is kapcsolódik hozzájuk).

Néhány tipikus példa…

Engem nem csalhatnak meg, mert én adok magamra, és amúgy is: mindent megadok a páromnak.

Az esetek naaaaaagy, nagyon nagy részében sajnos nincs összefüggés.  Az van, hogy eleve akad, aki nem monogám, de ezt nem vállalja fel a saját kényelme és biztonsága érdekében: ő pusztán azért félre fog dugni, mert te nem egy másik nő/férfi vagy, márpedig őt a változatosság gyönyörködteti. Szépen megideologizálja majd magának (is), hogy te a társa vagy az élet viharában, a másik (harmadik, negyedik) meg egy kis izgalom, szenvedély, játék. Te az út vagy, a többi meg a mellékösvény, és a kedvencem: a végén hozzád tér haza.  Ha nem tudod, nem fáj; ha megtudod, megmagyarázza. És olyanról is hallottunk már, hogy aztán szerelem is lett az ilyen kalandozásokból… sosem lehet tudni. Sőt, olyan is van, hogy még csak nem is elsősorban a szexért megy félre a másik.

A fennmaradó ügyletek többsége tényleg arról szól, hogy valami hiányzik a kapcsolatból, de a másik félnek kényelmesebb veled maradni, mint új életet kezdeni: ez viszont soha nem csak a te sarad, hanem az övé is. Például belegondoltál már abba, hogy mennyit dolgozol te a háztartás és a gyereknevelés terén, és mennyit foglalkozik mindezzel ő? Na, máris ott vagyunk, hogy ha te kétszer-háromszor annyit, mint a kedvesed, akkor neked egyrészt nem feltétlen jut időd-kedved a szexre/színházra/futásra/pénzkereső munkára, neki pedig jóval több szabadideje, energiája és persze pénze marad. És itt jön az a pont, ahol a part szakad: a feszes-illatos, miniszoknyás kolléganője fogja érdekelni, akit érdekel az új Alföldi-darab, és csak az erkölcsi tartásán, illetve a kínálkozó alkalom esetlegességén múlik, lép-e. A félrekeféknek ez a típusa korrekt munkamegosztással és őszinte beszélgetésekkel valóban elkerülhető. De csak úgy. Szóval nem, nem kizárólag az egyik félen múlik.

Én nem keveredhetek bántalmazó kapcsolatba, mert figyelek az intő jelekre. Az első pofon után vége.

Persze, de a bántalmazó ritkán írja a homlokára, hogy “bántalmazó vagyok”, és a legszebb, legvonzóbb arcát mutatja csak hosszú ideig.  Erről szól “a seggfejes poszt” is, ami már 28 ezer megosztás fölött jár, és nem csak itt, több egyéb fórumon is terjed. Ez azt sejteti, hogy valószínűleg sokan jártak már ebben az utcában…

A probléma valahol ott kezdődik, hogy vékonyabb jég ez a valóságban, mint a szakirodalomban: nem is igazán tudjuk mindig felmérni, mi számít bántalmazásnak. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak a fizikai erőszak az. Pedig nem: a kihasználás, a lenyomás, a megalázás, a megcsalás, a veszélyeztetés, a zsarolás, a manipuláció sokszor még fájdalmasabb és veszélyesebb is, mint a pofon. És egyszerűen az van, hogy az érzelmi érintettség miatt nem mindig tudjuk azonosítani ezeket a jeleket.  Egyszerűen nem hisszük el, hogy az a csoda, aki a másik, olyasmire képes, amire.

Később aztán minél több érzelmet, időt, energiát, pénzt tettél egy ilyen kapcsolatba, annál jobban akarod hinni, hogy “a problémák” ellenére működhet. Pláne akkor, ha a másik a mézeshetek során mindent megtesz, hogy frankón működtesse a történetet, vagyis olyankor a világ nyolcadik csodájának érzed magad (az első nyilván ő, ki más?).

A viszonzatlan szerelem és az egyoldalú párkapcsolatok ideje lejárt, amikor tizenkét éves voltam és a Take Thatért rajongtam. 

Pedig belesodródhatsz az előbbibe, sajnos bele, és legfeljebb azon tudsz dolgozni, hogy milyen hamar lépsz ki belőle. Azt be kell látni, hogy ha sokáig szenvedsz, akkor… nézd, nem azt mondom, hogy nagy baj van veled, de lássuk be, hogy akkor már nem annyira a másikról, mint inkább rólad van szó, és magadat kell megtanulnod jobban szeretni. Ez nem azonos az önzéssel – az önzés valahol az ellentéte is ennek, – hanem a biztos tudat, hogy te is értékes, szerethető ember vagy, aki társsal vagy anélkül is jó úton jár az életben.

Az utóbbi meg? Van, hogy azt látod, hogy csak te teszel a kapcsolatért, a másik beleül a tutiba, és elvár dolgokat, te pedig közben magad előtt is, tudat alatt mentegeted: mert nagyon elfoglalt, mert érzelmileg nehezen nyílik meg, mert sokat csalódott, mert fájdalmai vannak, mert nehéz időszakot él át. Ezek a dolgok mind előfordulhatnak egy kapcsolatban, és attól még nem kell kikukázni a másikat, csak… helló, dolgozik, dolgozott valaha ez az ember magán és a kapcsolaton, vagy csak tőled várja el, hogy told a szekeret?!

Én sosem kerülhetek [egzisztenciálisan kiszolgáltatott] helyzetbe.

Könnyű szidni a devizahiteleseket, hogy tudhatták volna, mibe mennek bele, a munkanélkülieket, hogy csak az nem dolgozik, aki nem akar, esetleg a hajléktalanokat, hogy minek kellett alkoholhoz nyúlni. Egyáltalán, ítélkezni nagyon könnyű: megvan a véleményed az ilyenről, meg is érdemli a sorsát! Ha érzékenyen szemlélődsz, látsz egy csomó olyan esetet, ahol a dominó-effektus lépett életbe: történt valami, aminek a hatására történt még valami, és ez a lépés olyasmit hozott magával, ami a mélypontig vitt. És nem mindig volt igazi választási lehetőség, gyakran külső körülmények hatására omlott össze egy kártyavár.

Idén tavasszal átéltem ezt a fajta egzisztenciális szorongást Quaestor-károsultként: nyilván nevetséges volt az extrém kockázatvállalásról olvasni akkor, amikor a kockázatvállalásom abban rejlett, hogy hatmillióra háromszáz- vagy négyszázezer lesz-e kamat, nem pedig abban, hogy a Magyar Nemzeti Bank ellenőrzése mellett hétfőről keddre eltüntet-e párszáz milliárdot egy kormányközeli rablóbanda, miközben a befektetett közpénzek java csodával határos módon épp megmarad. Az első 4,5 millió már megérkezett, a többit még várom, de pl. ott vannak azok a sorstársak, akik épp lakást előlegeztek le, és buktak mindent (az ingatlanpiac változása miatt én is súlyos hátrányba kerültem önhibámon kívül ezzel az esettel, de volt, aki utcára került, ahhoz képest még szerencsés vagyok). Másoknak a vállalkozása finanszírozásához kellett a pénz, egzisztenciálisan nekik is végük van, hiába jutnak a megtakarításukhoz – vagy annak 90 százalékához – fél- egy évvel később, jó esetben.

Ilyenkor az ember átéli azt, hogy milyen, amikor nincs értelme semminek. Hosszú évek napi tizenkét órás munkájának. A becsületes adózásnak. A jogállamba vetett hitnek. Én legalábbis ezt éltem át. Vannak olyan helyzetek, amikor nem csak, és nem elsősorban rajtad múlik, hogy mit hoz a holnap, és akkor két lehetőséged van: megőrülsz, vagy úszol az árral, és igyekszel a fejedet a víz fölött tartani.

És akkor…?

Nem akarnék ennyire coelhósan zárni, de azt hiszem, ez a tanulsága a Velem Ez Nem Történhet Meg, Mert-szindrómának: de, megtörténhet, méghozzá elég sok minden, mert nem mindig minden rajtad múlik az életben. Az azért némi jó hír, hogy arról viszont minden esetben te döntesz, hogy mit kezdesz mindazzal, amit átéltél. Egy viszont dologra fontos emlékezni: egyrészt sok gödörbe azért nem lépsz bele, mert eleve kivételezett helyzetben vagy (amit talán észre se veszel, mert számodra természetesek a jó körülmények, nem is ismersz mást), másrészt pedig nem mindenki ugyanúgy reagál ezekben a szituációkban, mint te, hiszen sokfélék vagyunk: tartsd ezt tiszteletben azzal, hogy nem ítélkezel…

Kapcsolódó cikkek:

Advertisements
Eszter névjegye (824 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

38 hozzászólás A tökéletes kontroll illúziója, a Velem Ez Nem Történhet Meg, Mert-szindróma bejegyzéshez

  1. Látom, nemcsak engem akasztott ki ez a pár mondat :D
    Sajnos az élet nem kiszámítható lépések mentén zajlik. Attól még, hogy betartom a “szabályokat”, érhet rossz. Ui. más nem tartja be. Van emberi természet, ami nem mindig kiszámítható és természeti csapások, történelmi folyamatok. Sok ember nyugtatja magát ezzel, hogy vele nem történhet meg. Nem is áldozathibáztatás ez, hanem saját magát akarja biztonságban tudni, hogy ő sosem mászkál éjjel egyedül, nem hagyja el magát, megad mindent a férjnek stb.

    • “Sajnos az élet nem kiszámítható lépések mentén zajlik.”
      Nem tudom már, ki írta le a holokauszt idején egy zsidó kisfiú arcát. Ez volt rajta: “Apa, de hát én jó voltam, hogy történhet ez velem? Apa, miért?”

    • Nem is az, hogy kiakasztott, csak elgondolkodott… jesszusom, mennyien hiszik, hogy ha nem vesznek fel miniszoknyát, nem fütyülnek utánuk, hogy ha nem mennek este sötétben haza, nem erőszakolhatják meg őket… satöbbi. Igen, ez egy önvédelmi mechanizmus, egyszerűen szeretjük elhinni, hogy TŐLÜNK függ, mi történik velünk mindig, minden helyzetben. Közben meg… francokat! )

  2. “Ha szexi vagyok és bevállalom a csoportos orgiát, a párom nem fog elhagyni, mert “megmarad a tűz”, és “megkap mindent otthon, miért menne máshova?””
    A probléma az, hogy vannak olyan kettőnél több bites emberek is, akiket egy csomó más is érdekli. Szép dolog a szex, de egyrészt az is több a feszes idomoknál és annál, hogy orgiát/anált vállal-e (naná, hogy nem a saját örömére, hanem a kapcsolatért, erre visszatérek). Másrészt, és ez a lényeg, egy kapcsolat ennél sokkal többről szól, jó esetben. És itt a csapda. Mert ugye egéz egyszerűen kiderülhet, hoy a másikat más dolgok érdeklik, lelkileg, intellektuálisan nem vagytok egymáshoz valók. De azért pár dolog meg jó veled, és addig is, amíg nem talál tartós kapcsolatra alkalmasabbat, ezért próbálkozik máshol is. Aztán meg bizony talál. És akkor ott állsz csodálkozva, hogy “de hát mindent megadtam neki, brühühü”.
    A vállalás másik fele a bántalmazáshoz kapcsolódik. Jaja, nem kerülök bántalmazó kapcsolatba. Hát basszus, az, hogy a kapcsoalt csak a te vállalásaid által működik, hogy olyan dolgokat vár el érte, amik nem jók neked (nem a mosogatásra gondolok, az az élet része, a takarítással együtt: mindenkinek ki kell venni belőle a részét, tehát semmi olyan, nyilván nem kellemes dologra nem gondolok, amit egyedül, a kellemes életért is megtennél) – na az önmagában erőszak, bántalmazás, zsarolás.Legyen az olyan szex, ami neked nem jó, vagy kötlező színházlátogatás, amihez semmi kedved, mert utálod stohlbucit, az operettet vagy éppen Alföldi rendezéseit. Vagy a hollywoodi/művész filmeket. Hassüttetés Jesoloban, kulturizmus Párizsban vagy hegymászás az Alpokban. Ha a kapcsolatotok alapja az, hogy számodra kellemetlen dolgokat kell (pláne gyakran) csinálnod, és egyoldalúan, az nagy gáz. Ha ez kölcsönös, de mindkettőtöknek sok, akkor nem egyértelmű a bántalmazás – de a kapcsolat akkor is megérett a szakításra, mert az, hogy kölcsönösen vesztek el egymástól energiát, erőt, jó érzést, az sem építő.

    • Igen, nekem is volt ilyen kapcsolatom, elmentem, csináltam, de akkor meg az volt a baj, hogy miért nem élvezem jobban. Hát én meg azt nem értettem, hogy miért nem mással ment.
      A mostani párom elfogadta, hogy nem velem fog menni Tanúhegy-túrára, de kisebb erdei mászkálásokra elmegyek. Megnézzük azt a filmet, amit a másik nagyon akar, de ha trancsírozás van benne, én nem nézem, tudja, hogy utálom, eszébe sem fog jutni, hogy velem nézze. Vannak határok. Más részről meg nem kell mindentől elzárkózni, hátha mégis jó az a program.
      Azért valahol ha benne van a kapcsolatban, hogy nem keresek mást, az tartósabb :) Akkor is, ha nem ő az igazi. Elég szemét dolog valakivel úgy lenni, hogy közben jobb jelöltet keresek, a másik meg nem tudja, de pofára lesz ejtve.

      • “Más részről meg nem kell mindentől elzárkózni”
        Nyilván, erről szó sincs.
        “Elég szemét dolog valakivel úgy lenni, hogy közben jobb jelöltet keresek, a másik meg nem tudja, de pofára lesz ejtve.”
        Igen, de egy olyan kapcsoaltban, ahol a test és a “mindent megadok neki” az uralkodó szempont, ott gyakran előfordul.

        • Meg sok ember eleve úgy gondolkodik, hogy mindig legyen kapcsolata, mert az praktikus és kényelmes és motiváló, de közben nincs mély alapja az egésznek, dobbant az első jobb lehetőségnél balra. :S

    • Látok sok olyan esetet is, amikor nem szex miatt mennek félre az emberek, hanem azért, mert az aktuális kedvessel nem közös (már) az érdeklődés, az új csajjal/pasival viszont igen, ezért tudnak együtt pörögni, ami előbb-utóbb a vonzalomra is rávilágít. na, ez az az eset, amikor vagy beszélgetni kell a régivel, és/vagy le kell zárni azt a kapcsolatot, mert (már) nem közös az út.

      • Ezen most elgondolkoztam, mert eléggé eltérőek vagyunk a párommal, mondhatni, nem sok közös van bennünk, mégis csinálunk közös programokat. Eddig működött a dolog, nem kerestünk mást, mert-hülye dolog-számít, hogy házasságban élünk. Persze nem tudom, hogy 10 év múlva mit fogok majd erről ide írni, ha téma lesz, de most ez az álláspont.

        • Mindig az a kérdés, hogy mi a “dealbreaker” a másik számára. Ha neki ilyen szinten fontos a heti két színház a párjával, a másiknak meg ez túl sok, akkor ott gáz van. De ha bőven boldog, ha havi egyszer együtt elmennek színházba, heti egyszer meg ő egyedül, akkor minden oké. Abból, amit leírtál, a párodnak se a közös túra, se a trancsírozós filmnézés nem dealbreaker, és az jó. :)

  3. venagancsos // július 29, 2015 - 11:00 // Válasz

    Szerintem ez arra vezethető vissza, hogy az emberek rettegnek a változástól, plusz mindenekelőtt az állandóságot keresik, de több nagy csapda is rejlik ebben a hozzáállásban.

    Az egyik, mikor alábecsüli az ember a körülményeket. Még ha a vis maior-eseteket nem is számítjuk, mindenki kerülhet olyan környezetbe, amely teljesen mást hoz ki belőle és az elvárásaiból, mint számítana rá – kedvencem ebből a témakörből Philip Zimbardo börtönkísérlete, de a Milgram-kísérletet is mondhatnám. Hihetetlen kevés változás elég lehet a környezetben, hogy megváltozzon a jól felépítettnek gondolt rendszer.

    A másik, mikor csak hiszed, hogy te mindent megadsz. Tényleg, te mindent megadsz, ami tőled telik, ami szerinted ideális és aminek mindenki örülne – de a másikat sose kérdezed meg arról, neki mi kellene. Ha a két halmaz nem találkozik, annak óhatatlanul csalódás a vége.

    A harmadik, mikor nem vesszük számításba a változást, pedig az akkor is folyamatban van, mikor amúgy az életkörülményekben nem változik semmi – ugyanaz a munkahely, ugyanaz a pár, ugyanazok a barátok. (Ha ezek közül bármelyik megújul, akkor meg pláne egyértelműen elkerülhetetlen a jelenség.) Változik a világ, új benyomások érnek, ennek hatására az ember is változik, és lehet, észre sem veszi. Ami addig jó volt, most már nem lesz az, ami rossz volt, az jó lesz, ami korábban lényegtelennek tűnt, lényeges lesz és fordítva. Ez mindenképpen kihat az emberi kapcsolatokra és a környezetre is.

    Még ha mindenre figyel az ember, egy csomó dolog akkor se biztos. Az egész élet csak úgy oda van kenve :)

  4. veragelencser // július 29, 2015 - 11:29 // Válasz

    Szerintem pedig sokan azt hiszik, hogy kiszolgáltatottak. Nem csak egy kapcsolatban, hanem mindenben. Ezért nem mernek lépni. Pedig tudat alatt tudják – ó, hogyne tudnák! – hogy ha a kedvesük a kemény popsijukért szereti őket, akkor van még maximum tíz évük, aztán usgyi!

    Pedig valójában a legtöbb nem kiszolgáltatott, csak úgy érzi, bizonyos életszínvonal alá – bármiben! – nem mehet, mert akkor túl nagy a megoldás ára.
    És akkor jön a csoportos orgia, és a kényszerű edzés. És a nyilvános magamutogatás, az álságosan kihúzott gerinc.

    Sokkal, de sokkal rosszabb a helyzet, ha valaki tényleg kiszolgáltatott, nem csak ennek az illúziója van meg. (A bántalmazó férje elől mehet egy anyaotthonba például. Ez a maximum kiút.)

    • Ezen gondolkoztam én is, és első blikkre azt mondanám, hogy a kiszolgáltatottság érzete és a tökéletes kontroll illúziója egymás ellentéte, de valójában összeér a kettő: az adja a komfortzónát ilyenkor, hogy úgy kerülném el a kiszolgáltatottságot, amitől rettegek, hogy meghatározott forgatókönyv szerint viselkedem, ami megvéd a krahtól.

      • veragelencser // július 29, 2015 - 11:48 // Válasz

        Igen, igen, a minták. De ne ássuk el nagyon őket, mert van, amelyik hatékonyan működik minden esetben, és nem azért, mert a felelősséget áttolja.
        Csak a legtöbben nem is töprengenek a helyzetek megoldásán, ragaszkodnak a régi beidegződésekhez.

      • A teljes kontrollra annak vagn szüksége, aki fél a világtól, bizonytalannak, kiszolgáltatottnak érzi magát. Azért kell a kontroll, mert a váratlan eseményekre nem tud (vagy fél, hogy nem tud) megfelelően reagálni, nincs kompetencia érzése.A teljes kontroll lehet az, hogy mindent magadok és feszes a testem, vagy épp az, hogy elutatsítok minden kapcsolatot, nem kockáztatok, nem is megyek az utcára – otthon, egyedül nem érhet baj. Meg persze lehet még millió változata.

        • majdmegnovok // július 29, 2015 - 12:17 // Válasz

          Én azt hiszem, kicsit mindannyian félünk valamitől. A különbség inkább az, hogy ki milyen stratégiát dolgoz ki a félelmei ellen.

          • veragelencser // július 29, 2015 - 12:52 // Válasz

            Nagyon sok függ attól, h milyen hozott mintákkal dolgozunk, ugye, ezeket a legnehezebb leküzdeni.

            Meglepve néztem évekkel ezelőtt az egyik síró ismerősre – a konklúzió, mely szerint ha aktuális pasija elhagyja, éhenhal, nem volt igaz.

            Valójában a lányzó középvezető volt egy telefonos cégnél, volt mit a tejbe aprítania, igaz, le kellett volna mondania a napi egy gránátalmáról télvíz idején.

            Aztán eszembe jutott, h az édesanyja htb, mert nagyon beteges volt az öccse. Gondolom, látta az anyukáját nem egyszer összeomlani a házassága miatt ilyeténképp, és ez volt előtte a minta.

  5. majdmegnovok // július 29, 2015 - 11:32 // Válasz

    Amióta az ember gondolkodik, és próbálja megmagyarázni a létét, azóta agyal megmagyarázni azt, hogyan tehet arról, hogy vele ne történjen meg. Még a halálról is így gondolkodunk, azt is folyton megúsznánk. Ez a “mi tehetünk róla, akkor is, ha épp nem”, a kultúrtörténetünk része, nincs itt menekvés.

    • Mint a mesében a cseles szegényember, aki kiíratta a Halállal: “MAJD HOLNAP!”, és a feliratra mutatott, akárhányszor a Halál újra kopogtatott az ajtaján.

    • veragelencser // július 29, 2015 - 11:59 // Válasz

      Nagyon sok esetben viszont tényleg tehet róla az illető, és játssza az áldozatot aztán, hogy sajnálják.

      Ez viszont engem iszonyatosan fel tud ingerelni, mintha az ok-okozati összefüggéseket tagadná. Pedig valójában tisztában van vele, csak a pillanatnyi kényelméért nem teszi meg a megfelelő lépéseket. Az önhazugság egyik magas foka ez, és tényleg mindenki meglépi ezt élete során egyszer-kétszer, viszont nem mindegy, hogy miben.

      Én pl halogató típus vagyok bizonyos dolgokban, de hála istennek csak apróságban, viszont nem kis bosszúság mindig 2-3 napnyi késedelmi díjat fizetni a könyvtárban. :D
      De még mindig jobb, mintha mondjuk dohányoznék annak ellenére, hogy figyelmeztettek a valós veszélyekre – ezt rokon megcsinálta a gégerákja mellett, bele is halt.

      • majdmegnovok // július 29, 2015 - 12:13 // Válasz

        Van persze, hogy tehet róla, de itt pont most nem arról a kategóriáról volt szó. Na és a miről tehetünk és miről nem, nem is válik el olyan élesen. Van aztán olyan is, hogy két egyforma eredményről az egyik tehet, a másik nem. És van olyan, amin évezredek óta agyalunk, hogy hogyan úszhatnánk meg. Ilyen pl. a halál, amit folyton túlélünk valahogy: a pokolban, a menyben, fűben-fában, és mindig csak rajtunk múlik, hogy a lehető legjobb helyre kössünk ki …

        • veragelencser // július 29, 2015 - 12:38 // Válasz

          Igen, igen, ez valóban így van. Mindig a kissejtes tüdőrákra gondolok, ott aztán tök mindegy, hogy dohányoztál-e vagy sem, megkapod, és van jó esetben három hónapod. Szerencsére nem gyakori.

          De van egy csomó eset, ahol élesen elválasztható, csak az “áldozatnak” könnyebb abban a szerepben, hogy ő nem tehet róla, mert ezzel megspórolja magának az időt és energiát, hogy jobbá tegye az életét.

          Tudom, h ez a poszt nem erről szól, de ne feledkezzünk meg erről a kategóriáról se, mert nagyon is létező dolog.

      • Telefonos hosszabbítás, netes hosszabbítás, könyvek mással való visszaküldése?

        • veragelencser // július 29, 2015 - 12:35 // Válasz

          Meg türelmi idő is van, tudom, de valahogy mindig elcsúszok vele. -.-

          Az a mázlim, h pl csekkel soha, mindig túlkompenzálok, és van, h véletlenül kétszer fizetem be . :D

  6. Nagyon jók a tipikus példák, kiegészíteném egy továbbival, mert ez az érdeklődési körömbe tartozik, valamint rendkívül idegesít, néha egyenesen felbőszít, ha találkozom vele. Ez pedig az önjelölt egészség-guruk, kuruzslók, ezo-gyógyítók által gerjesztett, „Én nem lehetek beteg, mert…” és a folytatás természetesen sokféle lehet. Akik így gondolják, nem mindig mondják ki így, ilyen egyenesen, azonban fensőbséges gőgjük, überokos kioktatásuk, amelyet a szelíd, halk szavú, természettel összhangban élő, csak természetes eredetű étkeket fogyasztó, a gonosz-romlott fogyasztói társadalom túlkapásait elutasító, jóságos ember köntösébe bújtatnak, egyértelművé teszi, hogy ez a helyzet.

    „Csak egészségesen kell élni, sokat mozogni!”, „Kerülni kell a három fehér halált: fehér liszt, cukor, só!”, „Csak semmi gyógyszer, hiszen az mind méreg!” vagy a kedvencem, amelyért személy szerint további vizsgálat nélkül utalnám ki a kilencágú lófaszkorbácsot: „Minden betegségnek lelki okai vannak, ha ezt nem tárjuk fel, a gyógyulás nem lehetséges.” – kommenteli oda mondjuk egy rákbeteg Facebook-profiljára, aki két éve ír arról, hogyan él, küzd a betegségével.

    Az ilyen állítások mögött, erősen gyanítom, az a fajta egovédelem állhat, hogy ha én sokat sportolok és egészségesen étkezem, vagy kerülök bizonyos ételeket, esetleg figyelek a karmámra, akkor csak nem leszek már beteg. Mert közben mindenki, nap mint látja, hallja, olvassa és nem érti: Mitől lett SM beteg egy 25 éves fiatalember? Hogyan halhatott meg szívrohamban a makkegészséges, jó fizikumú focista a pályán? Hogyan-hogy lesz leukémiás, agydagantos egy három éves kisgyerek? Mi történ az egykor olyan okos, megfontolt, bölcs apámmal, miért butult el? A mai embernek már nem elég Isten akarata, nem tud és nem is akar megnyugodni benne, magyarázat nincs, hát gyárt magának valamiféle gyatra védőpajzsot, amit aztán markolászhat görcsösen. Hülye étkezési szokások, ezoterikus ostobaságok, gigadózisú vitaminok vagy egzotikus növényi kivonatok fogyasztása hivatott megvédeni a hívőt halálos vagy akár enyhébb betegségektől. Mert velem ez nem történhet meg (ugye nem, ugyeugye?).

    Azt elfogadni, megérteni, hogy sokat tehetünk az egészségünkért, de ennek ellenére előfordulhat, hogy egyszer nagyon szar diagnózist közölnek velünk, bizony elég kemény.

    Az már csak zárójeles gondolat, hogy egy beteg embernek elkezdeni fejtegetni, hogy mitől, miért betegedett meg, hogyan kerülhette volna el, hogyan gyógyulhatna, pláne ismeretlen eredetű kór esetén, szimpla tahóság, bár annak elég nagy.

    • veragelencser // július 29, 2015 - 13:57 // Válasz

      Nagyon sokáig azt hittem, h csak ez a speciális válfaja létezik a dolognak, de nem – mindenhol megvannak az önjelölt guruk. Sajnos.

  7. Gyerekek, pofonegyszerű a dolog. Lehet filozófálni, de tulajdonképpen a Vonzások Törvénye mozgat mindent. Ahhoz, hogy megértsük mi miért történik velük, nagyon-nagyon alapos önismeret szükséges.
    Arról, meg hogy valaki elhanyagolja magát nagyon sokat elárul arról, mennyire szereti önmagát. Aki ápolt, odafigyel magára, és nem esik túlzásokba, az igenis szereti önmagát. Tehát ha a pasi elhagyja a nőt, mert az meghízott, nem csak a szexuális vágy hiányából adódik, hanem abból, hogy a nő nem szereti magát már úgy mint régen. Én húgomnak szoktam tanítani: “Hogy várhatod el, hogy mások szeressenek, ha Te képtelen vagy saját magadat szeretni és becsülni?”

    • Ugye ez a komment irónia? Nincs univerzális megoldás a problémákra. A vonzás törvénye — bár én máshogy hívnám — nyomokban valószínűleg létezik (pl. ha nem köszön az eladó a boltban és bunkó, akkor többet nem vásárolunk ott), de mindent ezzel magyarázni nem túl okos dolog.

    • Ne haragudj, de erre fogni mindent nem lehet. Gondolj a gyerekbántalmazókra, háborúkra. Vajon hogyan vonzotta be egy csecsemő, hogy betegen szülessen vagy a kukába dobják?

      • Ó, arra is van válasz: a karma!!

        • Azt sosem értettem, hogy ezek miért legitimizálják egyes nézetek szerint a bántalmazás bármilyen fokát. Ez olyan, mintha a keresztény kultúrkörben nem lenne börtön, ha a tag elfogadja Krisztus kereszthalálát megváltásként. Jó, jó, de attól még császárnak, ami a császáré, istennek, ami az istené, vagyis kell egy átlátható keret a törvénykezésben, ami mindezt kezeli. És ha már nagyon spirik akarunk lenni, a karmát is csak egy dolog oldja: a szeretet, nem a pofon, tehát…

          • Ó, az, hoyg téged bánalmaz, az persze neki rossz karmát okoz. Még olyan változatról is hallottam, hogy az ő rossz karmájával, ami így lesz neki, neked meg a korábbi bűneid oldódnak a szenvedésedtől, szóval ezzel tk. ő hoz áldozatot érted, ha bántalmaz. Ügyes, nem?

  8. Sajnos bárkivel bármi (rossz) megtörténhet… azzal, aki nem hiszi, még könnyebben. A kérdés „csak” az, hogyan kezeljük… például ha a „villámhárító” ellenére becsap a „ménkő”.

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: