5 jel, hogy épp manipulálnak
Manipulátor lehet az ember szülője, főnöke, párja, barátja, satöbbi… néhánnyal egészen biztosan találkozunk már földi pályafutásunk során (mi több, élünk is néha a manipuláció eszközeivel, mert hát ki ne csúszna bele…?). Nehéz ügy ez, mert egy nehezebb időszakban – egy nárci után például – megörül az ember az osztatlan figyelemnek, az intenzív szeretet-megnyilvánulásoknak és az önzetlen(nek tűnő) gesztusoknak, és nem feltétlenül tűnik fel a kellemetlen mellékhatás. A masszív, életvitelszerű manipulációban az a legrosszabb, hogy sokáig észre sem veszed, miféle játszmába csúsztál: talán maga a manipulátor sem érzékeli, hogy hol a passzív, hol az agresszív módszereivel tartana kontroll alatt. Bár a felszínen mély empátiával viseltetik irántad, igazából mindent megtesz, hogy a gondolataid, a tetteid, a szándékaid és a vágyaid ahhoz illeszkedjenek, amit ő akar, és ehhez rendkívül kifinomult eszközök állnak a rendelkezésére.
Ringat vagy rángat? – kép: xeon24.com
1. Folyamatosan bűntudatot kelt benned… rendszeresen, bármiért és mindenért.
Az alapállás tök egyszerű: ő nagyon szeret téged, bármire készen áll érted, de te ezt nem tudod (kellőképp) viszonozni. Mindig maga mellett akar tudni, de te a magad útját járod inkább. Állandóan rád gondol, aggódik érted, de te hosszabb időre eltűnsz, nem veszed fel a telefont, nem válaszolsz az üzenetére. Kompromisszumokat köt miattad, de te képtelen vagy alkalmazkodni.
Miattad szenved, miattad ül otthon, miattad erőszakolja meg magát, miattad borul ki, miatt ideges, miattad nem tud enni, miattad rúgják ki a munkahelyéről, miattad veszett össze az anyjával/testvérével, miattad néznek rá furán, miattad van szarul, miattad betegedett le, miattad van idegösszeomlása, miattad akarja kinyírni magát.
Összerándulsz és szorongani kezdesz, amikor jönnek az ártatlan megjegyzések: “Ó, a lényeg, hogy veled lehetek. Persze, a színház is jó, csak azt hittem, összebújva fogunk filmet nézni. De a lényeg, hogy te boldog légy. Mindenben melletted állok, mert te vagy számomra a legfontosabb ember a világon. Az a fontos, hogy te örülj”. Voilá, máris pocsékul érzed magad.
2. Te fizetsz az ő önbizalomhiányáért és múltbéli szenvedéseiért is.
Meg kell értened – mondja -, hogy ő azért ilyen, mert rengeteg csalódás érte. Megcsalták már, ezért ne legyenek más barátaid. Elhagyták már, ezért ne járj nélküle szórakozni. És a kulcsmondat: “Ne haragudj, hogy kibuktam, de rettegek, hogy elveszíthetlek” – a szakemberek szerint ezt hallod a legtöbbször, ha manipulátorral van dolgod. Úgy véli, ez valóban legitim indok arra, hogy műsort rendezzen.
Persze, hogy megérted. Csak éppen nem mindegy, hogy empátiáról van szó, amit a szeretet vezérel, vagy manipulációról, amit a bűntudat. Meg mi azt, hogy KELL? Oké, nem kukázhatunk ki mindenkit az életünkből, akinek pszichés problémái vannak, pláne, ha dolgozik is a megoldásukon, de azért persze a megértésnek is vannak határai…!
3. Meg fog próbálni lenyomni. Mindent megtesz, hogy kétségeid legyenek.
Nehéz megérteni, hogy ha ez az ember téged valóban annyira szeret, amennyire állítja (napi ötször), akkor vajon miért gyűlöli és nézi le azt a három dolgot/embert, ami/aki a te életedben a legfontosabb? Márpedig ezt teszi: hol passzív-agresszív eszközökkel (iróniával, gúnnyal, lekicsinyléssel), hogy nyílt agresszióval, fékezhetetlen, vad dühvel. Aztán persze előadja: mindezt a te érdekedben teszi, mert aggódik érted, törődik veled. Esetleg bevallja, hogy féltékeny a munkádra/hobbidra és a barátaidra, mert – a szokásos lemez – annyira, de annyira szeret téged. De vajon szerethetünk-e valakit úgy, hogy közben nem fogadjuk el olyannak, amilyen? Hogy nem bízunk a döntéseiben, preferenciáiban, abban, hogy tudja, mit csinál?
Szívesen és gyakran rámutat a gyengeségeidre is, amikor nem a neki tetsző módon mennek a dolgok: méghozzá oly módon, hogy visszaél a rá bízott információval, és eltorzítja, eltúlozza azt. Ha nehezen nyitsz mások felé, kötődésre képtelen, szemét, önző robot vagy. Ha érzékenynek bizonyulsz, akkor nyilván hisztizel állandóan, nem tudsz uralkodni magadon. Ha határozottan viselkedsz, akkor természetesen érzéketlen, kérges szívű karrierista vagy. Aztán persze – mikor kisétálsz a helyzetből – rögtön jön az üzenet, hogy nem is úgy értette, pontatlanul fogalmazott, te vetted magadra az ő őszinte aggodalmát a sorsodért, tehát megint indokolatlanul kaptad fel a vizet.
4. Természetesen te tehetsz mindenről. A múltbéli szarságokról meg az exek tehettek.
Teljesen mindegy, hogy az adott ügyben épp mennyi a felelősséged, a végeredmény gyakran az lesz, hogy mindenről te tehetsz. Ki más? Ha szerencséd van, kihozza az ügyet 50-50-re: belátja, hogy hibázott, mert járt már ebben az utcában tízszer, százszor, de úgy gondolja, te épp annyira vagy felelős a történtekért, mint ő. Ja, minden interperszonális kapcsolathoz legalább ketten kellenek, csak éppen a szisztematikus érzelmi zsarolás és alázás nem épp kiegyensúlyozott, kétirányú kommunikációs helyzet volt adóval és vevővel, hanem… az ő fuckin’ ámokfutása, amit értetlenül, passzívan néztél végig, borsónyira szűkült gyomorral. (Oké, abban mondjuk tényleg van némi felelősséged, hogy hagytad idáig fajulni a dolgokat, de azt majd rendezed magadban.)
5. Elhiszed, hogy azt akarod, amit ő akar.
Olyan lelkesedéssel visz bele dolgokba, hogy teljesen elhiszed, hogy számodra is az a legjobb, amit ő akar. Határozott, szenvedélyes, lelkes, meggyőz. Hülye vagy. (A helyzeten nyilván sokat ront, ha szerelmes is vagy, mert akkor nem is kétség, hogy az lesz a jó neked, ami neki jó. A manipulátorok ebben a kontextusban érzik a legjobban magukat, és hisztiznek, ha az áhított-óhajtott szerelmet nem kapják meg. Nyilván azért, mert kötődésre képtelen, érzéketlen, hisztis kis izé vagy.)
Hogy mi az igazság ebből az egészből, és hol a tanulság? Nem érdemes tagadni, hogy minden szorosabb emberi kapcsolat kitűnő lehetőséget ad az önmagunkkal való szembenézésre, így ha durva manipulációba futsz, érdemes elgondolkozni az énhatáraid védelmi vonalain. Azon, hogy hogyan kell hatékonyan azonosítani, mit (nem) akarunk, és időben, határozottan, kétség és kiskapu nélkül nemet mondani, aztán elengedni azt, ami nem mutat előre.
Ez nem éppen könnyű, de megéri dolgozni a projekten, mert én soha többé nem akarok még egy ilyen élményt.
[a poszt az alábbi cikk alapján készült]
Kapcsolódó cikkek:
- Az érzelmi zsarolás 10 kulcsmondata
- A romantikus gesztusnak álcázott manipuláció
- Drogbárót csináltam a világirodalom egyik legismertebb bántalmazójából
- …és persze a nárcisztikus személyiségzavarról szóló posztok, ha már
Eszter's Offtopic 
Profi öszefoglalója a manipulációs csapdáknak. Nagy segítség azoknak, akik a bűntudatébresztők népes táborát – megszületésük pillanatában el akarják kerülni.
Az a legjobb, amikor lezárom a kapcsolatot valami megnevezhetetlen nettó gyomorgörcs miatt, majd hónapokkal később rájövök, hogy manipulálva voltam (és fel se tűnt, bekaptam a horgot, hagytam).
Jó kis öt pont, elteszem és előveszem majd önellenőrzésképpen.
Habár sokszor nehéz azonnal észrevenni a manipuláció jeleit, önreflexió segítségével könnyebben és gyorsabban rá lehet jönni, hogy épp mi történik velünk. Érdemes megfigyelni az érzéseinket – főleg a negatívakat, a kényelmetlenség érzését keltőeket -, és komolyan venni őket, ahogy a megérzéseinket is. Ha például egy telefonbeszélgetés után még órákig súlyként nehezedik ránk a szomorúság, az élettelenség, az üresség, a kimerültség érzése, miközben feszültséget, dühöt, haragot, tehetetlenséget érzünk, okkal gondolhatjuk, hogy manipuláció hatása alá kerültünk.
Ezt is írtad: „…ha durva manipulációba futsz, érdemes elgondolkozni az énhatáraid védelmi vonalain.”
Azt hiszem, minden külső manipuláció alapcélja énhatáraid védelmi vonalainak lebontása, hogy a külső manipuláció belsővé válhasson/váljon, hogy önmagad ellenére (!) is azt akard, amit a manipulátorod akar, hogy csinálj. (Miközben persze azt hiszed, hogy te is azt szeretnéd, sőt hogy a leghőbb vágyad…) Jól jel, ha még/már képes vagy elgondolkodni az énhatáraid védelmi vonalain.
Jav.: Jó jel, ha még/már képes vagy elgondolkodni az énhatáraid védelmi vonalain.
Mindig jó ezen elgondolkodni és újradefiniálni, de ha valaki belépett oda, ahol nincs helye, akkor… valami már eleve nem stimmelt. Tudni kell nemet mondani.
NEm véletlen, hogy vannak emberek, akiket gyakran megtalálnak a manipulátorok, másokat kevésbé: ahol az első próbálkozásnál lepattannak a védelmi vonalról, ott sokat nem próbálkoznak. Aki meg a sokadik manipulátor után sem tudja kialakítani a falakat, annál vsz. alapból van valami lelki gond.
Ebben lehet igazság. Olvasom a cikkeket nárcikról és manipulátorokról és arra jövök rá, hogy eddig elkerültek ezek a dolgok. Nem nagyon tudok felidézni ilyen személyt a múltból vagy a jelenből. Valószínűleg találkozhattam már ilyen emberrel, de ezek szerint jól működnek az önvédelmi mechanizmusok. (és nem, itt nem érvényes az a mondás, amely szerint, ha nem jössz rá az első fél órában ki a balfasz a pókerasztalnál, akkor te vagy az. Akarom mondani nem vagyok sem nárci sem manipulátor. :D)
Ezt most kezdem tanulni, a 2. eset után. Bizonyos kérdésekre nem kell válaszolni, bizonyos dolgok nem tartoznak másra. Sajnos ahol több nő dolgozik együtt, ott hamar húzzák a szájukat, ha nem vallod be, mennyi a hiteled, mennyit keres a férjed, stb. Annyira utálom ezt.
1. főnök, 5. ex. Utóbbitól sikeresen megszabadultam, de a főnöktől nem tudok. Tavaly durvább volt a helyzet. Ráadásul közölte, hogy legyek mindig elérhető, 0-24-ben, nehogy kikapcsoljam a saját! telefonomat, és legtöbbször hülyeségekkel hív fel, aminek semmi értelme és munka szempontjából teljesen irreleváns. Volt, hogy közölte, hogy még a felesége! is megkérdezte tőle, mi a baja, mert annyira szomorú volt, hogy nem feküdtem le vele. Elmebeteg szerintem.
Miért nem a párod veszi fel, hogy épp hajat mosol, de addig szívesen eltársalog a főnök úrral ő ;)
Lehet, azt kellene, de úgyis csak annyit mondana, hogy hívjam vissza.
Azt nem értem, hogy miért kell ez az egész, tényleg gondolod, hogy kidobna, ha simán kikapcsolnád a telefont délután, vagy nem vennéd fel? Mujnkaidőben adjon munkát, utána hagyjon békén. Vagy ha ilyen fontos a munkaköröd, akkor nem találnál más munkát? Pasit megimán feljlenteni zaklatásért, ha neadjisten utána is hívogat? Egyébként nem biztos, ha jellemző lenne, hogy a párod vezi fel, akkor leszokna róla. Pláne ha eleinte szóval tartaná, később pedig megkérdezné amúgy férfiasan, hogy mégis mi olyan fontos munkaidőn kívül, ha előadná a kellően féltékeny, rabiátus férjet?
El akartam jönni, de ragaszkodik hozzám. Most már jobb a helyzet, rászólok, ha vadakat beszél, de ehhez eléggé össze kellett szednem magam. Valami gond lehet a kommunikációmmal, mert elég nehezen tudok a pasiktól megszabadulni, egyik ex csak akkor hagyott végre békén, mikor megtudta, hogy férjhez mentem, a másik, amikor elköltöztem, mobilszámot váltottam, elég drasztikus módszerekből értenek csak.
Most viccelsz? Ő ragaszkodik hozzád, és mégsem te diktálod a feltételeket? Főnök, úgy tudok itt maradni, ha a munkaidő után nem hívogat. Ezt megkönnyítem magának azzal, hogy telefont cserléek a párommal, és azt a számot nem adom meg. Ha pedig itt vadakat beszl, akkor nemcsak lelépek, hanem fel is jelentem zaklatásért. Így is kellek?
Ez egy fasz. Szerintem is ütős volna, ha a párod venni fél a telót, hogy épp zuhanyzol, de amúgy meg mi olyan fontos munkaidőben, hogy hívogat? Az kicsit észhez téríteni. Egy erős, határozott férfihang. :)
Megmondtam neki, hogy szeretném, ha ebből kimaradna, mert nekem kell elintéznem, ha nem sikerül, felmondok, azt erősen támogatja. Biztos hülyeség, de attól tartok, ha nem oldok meg valamit, később belefuthatok ugyanabba a problémába későbbi életem során és ugyanott leszek.
De hát a felmondás épp a megoldás ;) Nem gondolhatod, hogy megváltoztatod ezt az idiótát! Legfeljebb megfélemlíthetnéd, de az ebben az országban macerás – persze nem lehetetlen.
Nem őt változtatom meg, lehet rosszul fogalmaztam. Én húzom meg a határaimat, amiről fentebb is szó volt. Rászólok, hogy fejezze be, otthagyom.
Ja! Bocs, értem már.
Abban igazad van, hogy neked kell megoldani a helyzetet, mert ha nem, az élet új, hasonló szitut ad, de tény, hogy nem neki kell diktálnia a feltételeket, hanem neked. Vagyis hiába ragaszkodik, ha te nem akarod a melót… biztos, hogy lest jobb is, előbb-utóbb.
Ez a bejegyzés telibe talált…
Én néhány hónapja szakítottam meg egy sokéves barátságot, amiben már jó ideje éreztem, hogy manipulálva vagyok, de igazán csak akkor kezdtem tisztán látni, amikor túlvoltam rajta. (Már úgy értve, hogy kívül belőle – túl még nem vagyok rajta, az már abból is érződik, mennyire fájóan tud eltalálni egy ilyen cikk, mint ez.)
Hihetetlen, mennyire sötét ködben tudja tartani az embert a manipuláció: micsoda rettegést szül, hogy mi lesz akkor, ha kilépsz belőle. Ott van például az az aprócska mondattöredék a cikkedben, hogy te vagy a felelős azért, ha kinyírja magát – de nem kívánom senkinek, hogy megtapasztalja, milyen érzés úgy élni, hogy folyamatosan emlékeztetnek arra, hogy egy emberélet függ attól, hogy milyen szavakat és milyen hangsúlyokat használsz. Persze ez utólag pont olyan groteszkül nevetségesnek hangzik, mint amilyen valójában, de amikor benne van az ember, egészen másképp látja, ezért is olyan trükkös kilépni belőle.
Az igazán, tragikomikusan érdekes az volt, hogy ott volt a bizonyos eset kapcsán, amikor teljesen kiborultam azon, hogy a saját egyértelmű hibája miatt nem hajlandó vállalni a felelősséget, hanem véres szájjal engem vádol, aztán miközben próbálom minden erőmmel csukva tartani a számat, nehogy olyan szaladjon ki rajta, amivel megbántom, akkor meg a hallgatásom a vérlázító. Aztán miután egyértelművé tettem, hogy én ezt a kapcsolatot nem vagyok hajlandó tovább folytatni, varázsütésre kiderült, hogy közel sem olyan törékeny, mint amilyennek évekig mutatta magát. Sehol nem volt már az öngyilkossággal fenyegetőzés, sehol nem volt már a hányattatott múlton kesergés, a tehetetlenség. Az utolsó levelében, amit még elolvastam, mielőtt végképp letiltottam mindenhonnan, még leírta, hogy régóta ki akart már lépni ebből a kapcsolatból, csak félt, hogy ha így tesz, tönkreteszem (???), de egyébként tudjak róla, hogy én voltam az, aki évekig zsaroltam és lelki terrorban tartottam. (???)
Döbbenten álltam az egész előtt.
Utána megkérdeztem a férjemet, hogy szerinte túlreagáltam-e az esetet, az ő válasza pedig ez volt: nem, szívem, egyszerűen évek óta ez volt az első felnőtt beszélgetés, amit folytattatok – az első olyan, amiben mindketten egyenrangúan vettetek részt.
És ez szerintem nagyon fontos része a manipulációnak: lehet, hogy a kontroll érzetét adja a manipulált félnek, lehet, hogy azzal a képzettel ruházza fel, hogy ő a felelős, ő a gondoskodó (még azt is megkockáztatom, hogy nem tudatos manipuláció esetén a másik fél is így érzékeli: hogy a másik van nyeregben, hogy a másik befolyása alatt áll), és mégis olyan csapdában van, amiben nem cselekedhet, nem szólhat, nem gondolkodhat szabadon, “felnőttként”.
Szia Eszter, sziasztok kommentelők!
Nagyszerű blog ez itt! Ez a bejegyzés most szólásra inspirált, úgyhogy szólok.
Manipulál az vajon, aki: egy családtagjának, aki köztudottan sokszor döntött rosszul, egyre bántalmazókat választva társnak, kitartóan mondogatja, hogy a jelenlegi társa – mivel “elszedi a pénzét, mindenkitől elválasztja, műveltségbeli, környezeti éles különbségeknél nem felfele törekvés, hanem lefelehúzás megy, mindenben a nemhozzávaló diktál, alkoholista, kártyázik, gépezik, és minden pénzt elszór” – márpedig nem való hozzá, márpedig be kellene fejezni, mert lassan már senki nem bírja nézni, hogy mennyire manipulálva van szenvedélybeteg társ által?
Eleinte család részéről türelem, pozitív hozzáállás, hát, nem annyira jó, de segítsünk, hátha változik. Egy év, két év, nem változik. Hol még gázabb, hol stagnál. Hozzáállás még mindig kiváró, hátha sok gondja volt régen, azért nehéz változnia. Nem változik.
Türelem elfogyott, jön a következő fázis, nyílt elégedetlenkedés, mire a családtag ezt gondolja:
“Nehéz megérteni, hogy ha ez az ember téged valóban annyira szeret, amennyire állítja (napi ötször), akkor vajon miért gyűlöli és nézi le azt az embert, aki a te életedben a legfontosabb? Márpedig ezt teszi: hol passzív-agresszív eszközökkel (iróniával, gúnnyal, lekicsinyléssel), hogy nyílt agresszióval, fékezhetetlen, vad dühvel. Aztán persze előadja: mindezt a te érdekedben teszi, mert aggódik érted, törődik veled.”
Ami az egyik szemszögből törődés, a másik szemszögéből manipuláció, el nem fogadás, esetleg elnyomni akarás. Ami az egyik szemszögből objektivitás, a másikból irónia és lenézés.
“De vajon szerethetünk-e valakit úgy, hogy közben nem fogadjuk el olyannak, amilyen? Hogy nem bízunk a döntéseiben, preferenciáiban, abban, hogy tudja, mit csinál?”
Hol a határ az elfogadásban?
Meddig, mennyit kell elfogadni, meddig érdemes vállat rántani, hogy “az ő élete”.
Mikor indokolt az ilyen beavatkozás, amit azonban a szerelmes illető bizony ilyesfajta manipulációnak fog érezni?
Mennyire jogos több balul elsült kapcsolat után kevésbé bízni a döntések helyességében?
Szeretet és elfogadás az, amikor tétlenül nézzük, hogy a családtag egyre lejjebb kerül, de nem szólunk, mert ő tudja?
Tényleg tudja? Kinek és mikor van joga beleszólni, és mennyire?
Nehéz kérdések ezek, válaszokat keresek rájuk. :)
Fogalmam sincs, mikor és kinek van joga, főleg, hogy mennyire. Viszont van pár dolog, ami talán megfontolandó.
“nyílt elégedetlenkedés, mire a családtag ezt gondolja …”
Elégedetlenkedni jogod van. A szeretet nem azt jelenti, hogy minden tettét elfogadod a másiknak. Aki ezt várja el, aki egy kritikát személye elleni támadásnak vesz, az nagyon nincs rendben. Más kérdés, hogy hogyan közlöd az elégedetlenségedet. Illetve játszmának látszik, ha folyton elégedetlenkedsz (E2 itt általános alany ;) ), de közben meg elsikálod a hülyesége következményeit. Közel áll az alkoholista játszmához. Egyszóval itt az elégedetlen is manipulál – de a családtag is.Egyszerűen az van, hogy ha jelzed, hogy szerinted gáz, amit csinál, de nem alázod (hogy lehetsz ilyen hülye) vele, az nem hiszem, hogy bántó belemászás más életébe. Ugyanakkor az belemászás, ha egy határon túl is rendelkezésre állsz örökké (az, hogy elsírhatja a válladon a baját, az nem). Hogy hol a határ, azt végképp nem merném megmondani, de általában nagyjából érezhető. Igenis hülyeség, amit csinál, a következményeket azért viselje ő nagyrészt. Szóval azt is meg lehet neki mondani, hogy te ennyit vagy annyit tudsz segíteni, többet nem. De akkor tényleg ne! A következetlenség nagyobb gáz szerintem, mint az érzéketlenség.
Ellenben a gúny, az irónia, a nyílt agresszió mindenképp gáz! Érthető, ha valamiért nem bírja tovább idegekkel, de akkor lépjen hátrébb, távolodjon el. Persze ez csak akkor megy, ha a rossz kapcsolatban élő meg nem mászik rá. Mert ilyen is van, hogy a játszmából az elégedetlen próbál kilépni, de a másik nem hagyja, panaszkodik, stb. Tökéletesen elfogadható, ha ebben valaki nem akar részt venni, és dühíti, hogy meg kell hallgatnia a panaszokat (ő nyilván rinyálásnak gondolja, és valami alapja talán van is), Itt tehát fontos, hogy a rossz kapcsolatban élő nyomul rá a másikra a panaszaival, vagy a másik nyomul a tanácsaival.
A határ ott van az elfogadásban, ahol te erre képes vagy. Ha te vagy a bántalmazó kapcsolatban élő, kritizált, akkor ott, amennyi kritikát el tudsz fogadni. Ha te vagy az elégedetlen családtag, akkor ott, ahol a másik “hülyesége” már sok lesz. A kérdés nem itt van, mindenkinek joga van meghúzni a határait. A kérdés az, mit teszel a határoddal. Hogyan véded meg? Játszmával, vagy asszertíven. Ha utóbbi, az lehet, hogy a másikat, a játszmázót kikészíti, kétségbeeséssel vagy agresszióval reagál, azt valahogy le kell kezelni, de játszmát egyedül folytatni nem fog tudni.
Az pl. egy vélemény illetve határmeghúzás, és szerintem korrekt is, ha azt mondod, hogy “szerintem hülyeséget csinálsz, és ezekkel a panaszokkal nem tudok, de nem is akarok mit kezdeni, ha abban lesz rám szükséged, hogy tényleg megszüntesd ezeket a problémákat, akkor itt leszek, segítek, ahogy tudok, de a panaszaiddal kérlek, hagyj békén” – akkor is, ha a hülyesége következményeit nem enyhíted sehogy Az meg nem korrekt, ha ítéleteket mondasz, lehülyézed, “micsoda baromságot csinálsz már megint”, “sosem jön meg az eszed”, stb. – akkor sem korrekt, ha közben meg segítesz neki. Neked kettős nyereséged van, egyrészt erkölcsi és értelmi magasságból beszélsz vele – bemutatod, milyen nagyszerű is vagy, legalább hozzá képest -, másrészt segítőként nagyszerű, humánus embernek mutatkozol – megint csak erkölcsi magaslat, miközben valójában alázod. A legdurvább ebben az, hogy segítés örve alatt pont alázol valakit, akinek épp az a gondja, hogy nem tud megszabadulni a megalázástól. Persze, neki is van nyeresége, ezért van játszmában. Minden játszma win-win alapú, ha sokszor az egyik fél nyeresége első látásra nem is nyilvánvaló.
Azon emberi viselkedések, elvárások, amelyek rá nézve kötelezettséggel járnak, lefoglalják őt, nem tetszenek neki, nincs hozzá kedve, amelyekből nem húz hasznot, akik elől elnyargal. Itt jön elő a ló tulajdonság (a ló évében született) hogy ugrik egyet és már el is tűnt, te pedig ott maradsz segítség nélkül, semmi nélkül, csak az elvárásokkal, amelyeket feléje teljesítettél, de ő nem tette feléd ugyanazt, nem is fogja, ott vagy hagyva. A reményeiddel. Aztán felkarol, jó hozzád, együtt csináltok valamit, dolgoztok, jól sikerül, minden rendben van. Azt hiszed jó vagy. A munkát megcsináltad, ő profitál, téged összead a munkatársaddal, akivel zökkenőmentesen megcsináltad a munkát, akivel azon fáradoztok, hogy neki mindent jól megcsináljatok (erre ő irigy) téged megszid, mert a vevő pl. 1 db valamit otthagyott. Jó képet vágtok hozzá, de összead benneteket, legyen mit levakarni magadról, azt a mocskot, amit ő hányt rád. Hogy te benne kecmeregj a mocsokban. Nem mondja nyíltan, csak egy elejtett mondat, vagy még annyi sem, csak 2-3 szó, ami oda is tartozik a jelenbe meg utalhat a feltételezett bűnödre is, amit el sem követtél. Akkor kiemel a figyelmével, de csak egy újabb feladatra. Azt is megteszed érte, de mire jól elvégezted, a nap végén, amikor már tompa vagy, amikor már reagálni sem tudsz, amikor végre magadba szeretnél zuhanni, mert még 4-5 óra mire hazaérsz az eszement tempójú nap éjjelén, akkor jól leszid. Nem érted, mit tettél, mit csináltál rosszul.
Ha neked van rá szükséged, emberileg, vagy a munkád miatt vagy tanácstalan, akkor felcsapja, a fejét, türelmetlenül odabök valamit, hogy ő nem meg minden, meg, hogy még hogy ő. Megint magadra számíthatsz. Persze az ő fennkölt szintjét soha nem érheted el. Ő az a szivárvány, ami alatt sohasem mehetsz át, amit sohasem érhetsz el. De ő áldozat, neki fáj a keze, a háta, a lába a hasa stb. Illatos és emberi, esendő, melegséget ad, de csak egy kis időre. Mindent megteszel érte, hogy neki könnyebb legyen hisz ő is igénybe van véve, sokat dolgozik. Azt reméled kialakult valami köztetek. Valami melegség, valami megbonthatatlan, ősi, összetartozás. Napokig egy-egy találka hatása alatt vagy. Aztán megint beléd rúg. Nagyon fáj. Vagy kigúnyol, de olyan badarsággal, hogy a ripacs kerül magasabb érték és morálszintre, te pedig csak nézel, hogy mi van? Hogy lehet, hogy egy ízléstelen némber jobb nálad. És tényleg jobb, mert virít, rikácsol. Nyálas szájjal kinevet. A halk gúnyból félhangos lesz, majd hangos, hisz ő megfelelt, te nem. Nem érted, hogy egy félművelt ribanc, akit a tízemeletes ház öt emelete végigkefélt, jobb, mint te. Törődtél, bájos voltál szíved minden erejét, melegét beleadtad. Nő voltál. Mással nem törődtél csak vele. Más gondolatod nem is volt, csak ő.
Évek teltek el így. Erőt gyűjtöttél, bizonyítani akartál, bizonyítottál, a lehetetlent is megtetted.
Amikor alkalom adódott te voltál az utolsó. Sőt még az sem. Téged nem kért fel táncolni. A gyerekkori barátnőt, a repedtsarkút, aki utánad kémkedik, azt igen. Téged kinevetett, hogy kisebbségi vagy, március 8-án. Egy akármilyen huszonévessel való együttlétért kongatta a kívánságharangot. Te még most sem érted, mit tettél, ami ezt kiváltotta, csak a gondolatok rohannak a fejedben és érzed, hogy forró a szemgödröd, észrevétlenül remeg az egész tested, nem sírsz, csak zakatol benned minden, és akkor egy pillanatban úgy érzed, hogy felrobbant a melled. A bal melled. Ahol a szíved van, ami oda van érte, meg vissza. Tapogatod, hogy tényleg történt-e valami a testeddel. De nem. Csak 3-4 nap múlva leesik az arcod bal fele. Borzalmas. Úgy nézel ki, mint egy torz nő Picasso képén. De akkor is rád szól, hangosan, hogy ezt, meg azt, és addig nem lehet haza menni, amíg, nem kész. Stb. Biztat, hogy rendbe jössz, és bízol. De magadban azt mondod, hogy kaptál egy oltári nagy pofont ettől a közösségtől. De miért? Azt mondják, kimerültség, huzat, stb. Aztán meggyógyít az akupunktúra, és visszatér a kedved. De a bal melledben elkezd növekedni a sok-sok lenyelt szidás, az ok nélküli leértékelés, és addig nő, hogy a melltartó merevítője sem bírja el a melled súlyát. Elpattan. 4 ilyen melltartó volt. A cipők sem bírják el a lábad általi nyomást. Fáj tőlük a lábad. Megdagad. Hízol, csúnya vagy, színtelen a hajad. Nem érted miért. Aztán jön a hír: mellrák. Aztán még egy hír: csontrák. Nem egy helyen, hanem szinte mindenütt. Kemóra jársz, kopasz vagy, hányingered van, a májad ordítja, hogy ELÉG! Alig tudsz menni, a lépcsőzés, maga a halál. Nem kapsz levegőt, vonszolod magad. Rádőlsz az ágyra, sóhajtozol, jobbra fordulsz, balra fordulsz, a hátadra, a hasadra. De sehogy se jó. Azt mondod, túl leszel rajta, okos nő vagy, kinő a hajad, (ilyen meg olyan leszel, nem baj hogy 110 kilós vagy, csak legyél túl rajta. Keresel segítséget, összetört vagy, de a gyógyító elutasít. Elmész egy másikhoz, ő elfogad, segít, de nagyon drága. Szabadságot veszel ki, hogy elmehess, hogy újra szolgálhasd őt. Amikor sok idő és pénz után épphogy járni tudsz, abba kell hagynod, mert a szemedre veti, hogy milyen fizetést is kapsz, meg kocsit, és mit is teszel érte?
Azt mondja, dugd be a fejed a hurokba, de akkor már dolgoznak benned a fékek, a vészjelzők. Nem teszed. Végre egy pont neked. Haladékot kapsz. De kegyvesztett lettél. Nem tudod teljesíteni az ő tervét, az ő akaratát. Aztán az utolsó találkozás. Összeszorul a torkod és szeretnéd sírva megosztani vele, hogy milyen bajban is vagy. Hogy már nem tudsz a régi lenni. De csak legyint a pirosan virító felvételen, nem érdekli. legyűröd a könnyeidet, hogy kellemessé tehesd az egyre gyérülő találkákat. (Ez volt az utolsó). Hívod még 3 alkalommal, ami még egy nő számára nem túlzottan megalázó, de a visszahívások elmaradnak. Kerül téged, haragszik, mert nem tud veled mit kezdeni, mert kímélnie kell téged, te puffogsz, emiatt az elzárkózás miatt, mert kiűzettél a paradicsomból. Az idő telik, az állapotod kicsit jobb, de tudod, hogy ott lappang benned, és ha vállalkozol a férfiakat is megszégyenítő munkára, 5-6 napig távol lenni, idegen buta férfiakat vezetgetni, akikkel másnap reggel szintén összead. Látod rajta, hogy gyűlöl. Igaz, hogy ő minden szerepét eljátszotta a színészkészletéből, minden eddig bevált érzelmi zsarolási séma kilőve, az áldozat még mindig nincs becserkészve. Rém bosszantó. Látod rajta, hogy gyűlöl, hogy nincs fogása rajtad. Már átlátsz a szitán, aztán utána olvasol, az interneten, sőt még az, sem mert az internet talál meg téged: a manipulátor 9 ismérve. Rád zuhan az infó, kutatsz és beigazolódik az elmúlt 15 év amíg kerestél, amit nem értettél. A hogyanok és miértek az öledbe pottyantak. Azt írják, menekülj, amíg van lábad. Most a menekülés az újrakezdés, és a múlt határán vagyok. Szerelmes már nem. Mindent odaadtam, de csak azt kaptam, ami éppen jár.
És az emberi jellemek. Talán egyetlenegy ember van, aki még nem vert át. A többi álszent, ripacs, beáruló érdekember, szemforgató, mást állít, mint ami valójában van. Megtalálom valaha magam?
A betegségem előtt fontos és értékes lett volna az Á elismerése és figyelme. De ez elmaradt, és nem is fog bekövetkezni. De ha be is következne, már nem ugyanazt az értéket, képviselné számomra.
Akkor nagyon fontos volt, de már tudom, hogy én neki nem voltam semmi.
Ez a főnökömről szól, akire anno felnéztem, akit szerettem, aki nem értette meg a problémáimat, csak hajszolt, és utána kinevetett és azt akarta, hogy rákosan is menjek el 4-5 napra idegen (bolgár és arab átvevőkkel állatokat nézegetni).
2017 Mamiland
Kedves Piroska! Mélyen megrendített az írásod és együttérzek veled. Remélem, már a gyógyulás útjára léptél, amihez sok erőt, egészséget, tudatosságot és kitartást kívánok!
Tudnod kell, hogy bármilyen kihívásokkal nézel is szembe az életben, soha nem vagy egyedül! A megrázkódtatásokat pedig nyilván nem élnénk át újra, de könnyebb úgy tekinteni rájuk, mint fájdalmas, életre szóló leckékre, melyek hozzájárulnak a fejlődésünkhöz. Ahhoz, hogy tanulhassunk magunkról és megtanuljunk kiállni magunkért minden körülmények között.
Nem gondolkodtál még azon, hogy blogot vagy könyvet írj az élettapasztalataidból? Rendkívül érzékletesen írsz az érzéseidről! Ezenkívül másoknak is sokat segíthetnél vele.
Kedves Blaci, ezt de jó volt olvasni, köszönöm! :) Nem is tennék hozzá semmit, kitöltötted a hézagokat. :) Azt hiszem, néha önkéntelenül is bántalmazóvá vagy manipulálóvá válunk, akkor is, ha nem szeretnénk, pláne olyanokkal, akikkel nagyon nem kellene. Olyankor kell fejbekólintani saját magunkat, hogy észrevegyük, merre az arra.
Persze, könnyű ebbe a csapdába esni, az ember tényleg dühös lesz, ha látja a másikat, amint épp tönkreteszi magát, akár rossz párválasztással, akár szerfüggéssel vagy egyéb, kívülről nagyon láthatóan rossz döntésekkel. Én is esem ilyen hibákba, akár manapság is, ráadásul eleve eléggé megmondóember vagyok.
Én 60 éves férfi vagyok. Imádok élni háromszor nősültem, de a mai napig nem tanultam. Most ennyi idősen ismét van egy kapcsolatom, és tudván tudom, hogy manipulálnak, nem tudok szabadulni. Valószínűleg, ez a karmám ! Én szeretek, meg teszek mindent, és jeget kapok viszonzásul. Sajnos azt tapasztalom, hogy kihalt az emberekből, az érzelem, értelem, kedvesség, és annak elfogadása. Én már csak ilyen vagyok, és lassan arra gondolok, senkivel nem leszek empatikus, szeretetre méltó, és oda adó ! Nem is azért mert nem kapom vissza, mert persze hol marad az önzetlenség ? Csupán azért, mert azt gondolom, hogy a saját örömteli valómat károsítom. Imádok motorozni, kirándulni, jól főzök, oda adó vagyok, de MINEK ??? H a nincs aki értékelje !!
Kedves István!
Csak akkor a karmád, ha elfogadod hosszú távon. Az ilyen kijelentésekkel megerősíted, hogy visszaélés áldozata vagy.
Ahogy az írásodból kiderült, tudatában vagy annak, hogy manipulálnak. Ez a kezdete a változásnak, hogy elfogadjuk a valóságot. Amit nem ismerünk be, azon nem lehet változtatni. Abban a pillanatban, hogy elhiszed, hogy tudsz változtatni a helyzeteden, lehetőséged nyílik kilépni ebből az ördögi körből.
Mélyen együttérzek veled, mert család, rokonság és párkapcsolat terén a legnehezebb megélni az abúzust. Úgy vettem észre, hogy az emberek nagy része szeret másokat hibáztatni az életében bekövetkező eseményekért. Amint felvállalod a saját felelősségedet a történetben, vagyis végre gyakorlod az önrendelkezést, megszabadulsz a befolyásolás terhe és szenvedése alól.
Gyakorlatban hihetetlen elhatározásra, erőre és kitartásra lesz szükséged. Akár több hónapba is telhet, míg elmúlik az illetővel való kapcsolatfelvétel kényszere, de érdemes végigcsinálni. Hasonlót fogsz megélni, mint egy szenvedélybeteg. A kapcsolatmegszakítás után természetesen nem leszel újra a régi, mert azért, hogy önmagad lehess, sokat kell tenned. Nálam az segített a gyakorlatban, amikor kb. 4 db A/4-es lapra leírtam az illető összes negatív tulajdonságát. Amikor kapcsolatmegszakítás után megpróbált velem újra kapcsolatot felvenni az illető telefonon, írásban vagy egyéb formában, újra és újra átolvastam a listát, míg meg nem szűnt a kényszer, hogy felvegyem a telefont, visszaírjak neki vagyis behódoljak a befolyásolásának.
Tévedsz, ha azt gondolod, hogy nem érdemelsz boldogságot, nincs önrendelkezésed, nem lehetnek igényeid a másikkal kapcsolatban, nem fejezheted ki a szükségleteidet egy párkapcsolatban, nem várhatsz el önzetlenséget, kölcsönösséget, empátiát, figyelmet, vagyis bármilyen pozitív tulajdonságot, amit te is képes vagy nyújtani másoknak! Mert nagyon is megérdemled! Értékes ember vagy, aki a saját sorsának kovácsa. Nem mások rendelkeznek feletted.
Lehet hibáztatni a manipulatív embereket, a különböző személyiségzavarral küzdő embereket, akik az empatikus emberekhez hasonlóan valószínűleg ugyanúgy traumák elszenvedői, de ettől nem fogsz felelősséget vállalni a saját életedben bekövetkezett történésekért. Nem helyes, ha mások kárt tesznek bárkiben is. Viszont neked mindig meglesz a döntési szabadságod, hogy azt kezdj az életeddel, amit csak szeretnél. Megválaszthatod, milyen emberekkel töltöd a szabadidődet, milyen tevékenységeket végzel, milyen hobbikat űzöl, milyen jótékonysági tevékenységet végzel, stb. Ennyire szabad lélek vagy!
Bármilyen kihívást jelentőnek is tűnik most, tekints erre az abúzusra úgy, hogy van még mit tanulnod magadról és erre most kaptál lehetőséget! Sokan úgy élik le az életüket, hogy nem is ismerik meg magukat és hogy mire képesek. Nem ismerik meg, mekkora szabadságot jelent az önrendelkezés. Te tartozz azok közé, akik saját maguk alakítják az életüket és soha többet nem adják ki az irányítást a kezük közül a saját életükkel kapcsolatban!
Technikai szinten olyan gyorsan fejlődő korban élünk, amikor egy kéznyújtásnyira vannak tőlünk az önsegítő eszközök – legyen az meditáció, jóga, egyéb aktív sport, önfejlesztő könyvek, hanganyagok, előadások, tanfolyamok, hálaadás, pozitív megerősítések, relaxációs cd-k – megbízható forrásból származóak! –, melyek sok esetben ingyen letölthetőek és igénybe vehetőek. Vétek lenne nem kihasználni a modern kor nyújtotta lehetőségeket!
Ez sajnos annyira igaz, hogy szinte hihetetlen… “igazából mindent megtesz, hogy a gondolataid, a tetteid, a szándékaid és a vágyaid ahhoz illeszkedjenek, amit ő akar ”
Bármikor állít, tagad, hazudik bármit és mindent, ami a céljait szolgálja. És ha ezt a szemére veted, akkor elszabadul a pokol. Egy bizonyos határig akár sokmindent eltűr, de hogy a valósággal, az örökös manipulálásával szembesítsd, na azt nem.
Tudom. Most próbálok egy ilyen kapcsolatból kikászálódni. Nem kicsik lesznek a veszteségek, de inkább most ez, mint egy életen át tartó nyomorúság.