Hogyan éld túl, ha a szülő rémes gyerekfotókkal traktál?
A naaagy Facebook-sikerre való tekintettel úgy gondoltam, muszáj megosztani a BuzzFeed hasznos kis útmutatójának velejét azokkal is, akik nem beszélnek angolul, méghozzá a szerkesztői kiegészítésekkel. A téma: amikor az ismerős előrántja a telefonját, és mielőtt észbe kapnál, fotóáradatot kezd mutogatni a gyerekeiről, unokáiról, te pedig csak udvariasan hümmögsz, és zavartan forgatod a szemeidet, menekülési irányt keresve.
Először is: miért is akarná bárki elkerülni a szitut?
Ennek számos oka lehet. A leggyakoribbak ezek közül:
- alaphangon utálod a kölköket, ráadásul az ismerősöd leszármazottja nem is tartozik épp a legszebb példányok közé;
- éppen ellenkezőleg: nagyon szeretnél kisbabát, ezért eszméletlenül irigy vagy, és nem akarsz megint titokban bőgni a mosdóban;
- egy ehhez képest tök ártatlan indok: épp más dolgod van, el vagy havazva, ami a munkahelyeden vagy az orvosi rendelőben például egy tök legitim magyarázat a jelenségre (pláne, ha heti három alkalommal ismétlődik).
De az elfogult, boldog őst mindez cseppet sem érdekli.
kép: Charlotte Gomez/BuzzFeed
A megoldás: készülj fel a támadásra!
A legjobb, ha nem bízod a véletlenre a dolgokat: ahol gyerek van, ott gyerekfotó is bármikor előbukkanhat. Figyeld hát az árulkodó jeleket: a testbeszédet, a mimikát, valamint a beszélgetés fókuszának alakulását a gyermekneveléssel kapcsolatos kérdések irányába.
Különösen ezekre ügyelj:
- a szülő minden különösebb ok nélkül a telefonja után nyúl;
- kikerekedett szemekkel, lelkesen szónokol arról, hogy a gyerek fizikai megnyilvánulásának bizonyos részletei olyannyira tetszetősek, hogy “el se hinnéd, ha nem látod a saját szemeiddel”;
- mostanában szó esett az óvodai ballagási fotókról, amelyek mostanra bizonyára elkészültek.
Ha a fenti kérdések közül bármelyikre igen a válasz, a támadás jó eséllyel pillanatokon belül bekövetkezik. Kivéve persze, ha elkerülöd valahogy.
Elkerülni?! De hát hogyan kerülhető el a roham?
Lehet próbálkozni, hogy megúszd, aztán az ügyességeden és/vagy a szerencséden múlik, hogy sikerül-e.
Szakértői tippek:
- gyorsan válts témát, és értekezz hosszan az offshore-lovagok költségvetésből kilopott milliárdjairól, különös tekintettel Andy Vajnára;
- valld be hirtelen és vágatlanul egy nagyon szürreális afférodat a múltból;
- színlelj szívinfarktust.
kép: Charlotte Gomez/BuzzFeed
Most már mindegy. Ne ess kétségbe!
Oké, ezt a békát már le kell nyelni, a kiugrási kísérlet nem járt sikerrel. Nyugodj meg, húzd ki magadat, ki fogod bírni.
Tennivalók:
- mosolyogj kedvesen;
- végy mély lélegzetet;
- tégy úgy, mintha épp remek dolog történne;
- képzeld el, hogy egy csodálatos, elhagyatott tengerparton fekszel és lógatod a lábadat, miközben lágy szellő fújdogál, és kellemes, halk zene szól… hamarosan hozzák a koktélokat is.
Az aktus közben légy türelemmel, hamarabb szabadulsz!
kép: Charlotte Gomez/BuzzFeed
Néhány kulcsszó, amit jó, ha előre begyakorolsz
Nem kell nagy szókészlet ahhoz, hogy elboldogulj egy ilyen helyzetben.
Néhány alapvető kifejezés:
- gyönyörű;
- tündéri, bűbájos;
- épp úgy néz ki, mint te/ti!
- tiszta anyja/apja!
- nahát, hogy megnőtt!
- ó, hogy miből lesz a cserebogár!
- igazi szívtipró/álomnő lesz belőle, már most látszik!
Az alábbi mondatokat viszont kerüld:
- ronda, hátborzongató;
- épp úgy néz ki, mint minden hasonló korú gyerek;
- megszállás alatt áll szegény?
- hát ez meg mi a fa…?
Ha a rohamnak vége, megnyugodhatsz, lazíthatsz egy kicsit. Nem volt egyszerű, de túl vagy rajta. Megőrizted a méltóságodat, az önbecsülésedet, a lelki nyugalmadat, miközben az ismerősöd is boldog, hogy ma is tett valamit az emberiségért.
Most aztán térj vissza életed nyugodalmas folyásához. Menj el a moziba. Feküdj ki a napra. Menj el szabira… és készíts jó sok képet. Az ismerőseid bizonyára majd’ megvesznek majd azért, hogy láthassák őket…
[a posztot az alábbi cikk hívta életre]
Eszter's Offtopic 
Jaj, tényleg rémes, ha egész sorozatot kell végignézni. Ráadásul a szülő les, hogy valami rendkívülit mondjál és olvadj el a kölök képétől. Sajnos többnyire annyit bírok kinyögni, hogy “aranyos”. És utána még néznek és várnak, és még mindig ugyanaz a kép van, mégis mire vár?? Brrr.
Ennél már csak a vaskos, szinte egyforma képeket tartalmazó esküvő album rosszabb, vagy a nyaralási album, de a horror, amit át kellett élnem és máig emlegetjük, egy rokon levideózott nyaralása, két óra után szerencsére rájött, hogy a mosolyunk kényszeredett. (Egész végig halat sütöttek meg társalogtak az asztalnál.)
Igen, és ez az embertípus nem nézi, hogy épp dolgod van, sietsz, kínod van: elnyomja a monológot, aztán illusztrálja az elhangzottakat. Pedig én amúgy szeretek képeket nézegetni…
Mit szólna, ha az orvosi váróban megelőzésképpen rákérdeznék: mit gondolsz miért vagyok itt? Mert beteg vagyok, gyenge vagyok, fájdalmaim vannak. Szerinted most képes vagyok most gyerekek fotóira, nyaralási élményekre figyelni? Metrón: feszült vagyok, mert … A folytatás ugyanaz. Aki ettől megsértődik, annak ideje menni a levesbe. nem?
Ettől tuti megsértődnek, mi az, hogy nem vagy kíváncsi a gyerekre? Másrészt meg nagyon tapintatlanok az emberek, pl. utálom, amikor megkérdezik a várakozók, hogy mi bajom, vadidegenek, miért gondolják, hogy rájuk tartozik? Anyósom kért képeket, hogy legyen mindig a táskájában :) valaki óvatlanul megkérdezi udvariasságból, hogy vannak az unokák, már kapja is elő a frissített albumot :D
Ha ennyire érti meg, amit mondok, akkor sértődjön :)
Ha mindenkin megsértődnék, ember nem maradna körülöttem. Pl. betegség téma: látogattak kórházban, a szomszéd, és egész idő alatt azon csodálkozott, hogy milyen rosszul nézek ki, ő még így nem látott. Na ő máskülönben egy rendes nőci :) Eszéhez értem a dolgait, másért szeretem őt, nem sértem meg.
Nyilván vannak ilyenek is, de nem én sértődöm, hanem a másik. Persze, mindenkivel én sem beszélek így, de ilyen alig ismerem huszadik szomszéd a nyomulásával – nem igazán bánt, ha nem köszön többet.
Engem szokott zavarni, de a hiba bennem van.
Én ezt most tanulom. Nagyon tudatosan és határozottan a nemet mondást, de még csak nemrég kezdtem.
Persze mélyről jövök, ahhoz képest jól állok: tinikoromban volt, h elígérkeztem egyszerre 3 helyre, mert nem tudtam-mertem nemet mondani, aztán sírtam, mint a záporeső, hogy kit hagyjak cserben. Nyilván ez rosszabb, mint nemet mondani, de az akkor EGYÁLTALÁN mem ment.
Ma azért már jobban állok, nagyon sok kemény helyzetben is nemet tudok már mondani. De még finomítok a szkillen.
Épp most filóztam rajta, hogy egy valahonnan előkeveredett, pontosan 30 évvel ezelőtti, mindössze 10 perces “privátfilmet” feltöltök a fészbukra. Egy nyaralást.
De most gondolkodóba estem. :D
Na ezt oliv-nak akartam az első kommentjére, csak valamit elszúrtam.
Azért 10 perc önként megnézendő videó más ám, mint amikor a 4 tagú család lesi két órán át, hogy mennyire élvezed az ő nyaralós videójukat :)
Amíg nem volt gyerekem, én ilyenkor cserébe a macskámról meg a teknősömről készült fotókat mutogattam, elég jól működött. :)))
Várjál, van, aki ilyenkor azt hiszi, hogy te a házi kedvencedet GYEREK HELYETT Vállaltad, és megsértődik a hasonló büszkeség/öröm miatt! Ismertem ilyet! :D
Nos, nem kizárt, hogy ez történik, mellesleg akkoriban tényleg nem hevültem semmifélr gyerek gondolatáért, úgyhogy részben igaza is lenne.:)
Viszont ezért legközelebb már _csakazértsem_ mutatja meg a gyerek képeit, nehogymár!?
Én meg bonthatom a pezsgőt, és pacsizhatok a vállamon ülő, vihogó kisördöggel:)
(köv. fokozat: a gyerekemről sajnos nincs most nálam fotó (!), de látnàd mit csinált a Cirmi/Kormi etc. valamelyik nap, ezt figyeld! A hatás leírhatatlan.)
A posztban leírt szülői hozzáállás számomra érthetetlen.
Valaki (miután gyereke/unokája lett) ezt teszi az élete egyetlen témájává, csak erről tud vagy hajlandó beszél(get)ni, és egyáltalán nincs tekintettel arra, hogy a másikat – akár általában, akár csak pillanatnyilag – nem érdekli az adott dolog.
Ha a gyerek születése előtt is ismerték egymást, akkor (legalábbis tegyük fel, hogy) közös témáik is voltak a gyereken kívül. Azok elvesztek?
Ha a gyerek születése előtt nem ismerték egymást és a gyerek elég kicsi, akkor valószínűleg még nem is ismerik egymást annyira, hogy érezzék egymás “határait”. Nem lenne értelmesebb megismerni egy embert, az érdeklődését, a gyerektől függetlenül is, ha már…?
Vajon az ilyen ember általában odafigyel a környezete visszajelzéseire? Arra, hogy más mit szeretne, mire “kapható”? Vagy mindenről megfeledkezve ösztönösen kapcsolódik másokhoz valahogy, ahogy neki jó, a másik meg nem érdekes?
Vajon az ilyen embernek érdekes az élete? Legalább saját maga számára?