Aktuális

És te hogyan lettél szerelmes?

Megkérdeztem. Válaszoltak.

Nők

“Amikor Gyuszit először megláttam, az egész ajtókeretet betöltötte. Az első benyomásom az volt, hogy hé, mekkora nagydarab ember vagy te! És milyen ronda, jutott eszembe aztán rögtön. Néztem, néztem, miközben a termékeket mutogattam és az üzletet magyaráztam neki, és közben arra gondoltam, hogy vajon ki lehet az a marha, aki ezt a borzalmasan rút, ocsmány arcot simogatja, csókolgatja. Hát mondanom sem kell, hogy két hét múlva én voltam az.”

“Tamással egy civil szervezet belső fórumán ismerkedtünk meg. Mondanom sem kell, a többiek az intraneten nem nagyon szaggatták a sávszélességet, szinte csak mi vitatkoztunk a nagy és fontos kérdésekről, az aktivizmusról. Már akkor láttam, hogy ennek a csávónak akkora a szíve, hogy elfér benne fél Európa. Aztán e-mail címet cseréltünk, ott folytattuk, egyre bizalmasabb és mélyebb lett a beszélgetés. Megbeszéltük, hogy találkozunk, megiszunk együtt egy kávét. Akkor esett csak le, hogy azt se tudom, Tamás hogy néz ki. De akkor már ez mindegy is volt: mire először leültünk együtt egy asztalhoz, én már hót szerelmes voltam.”

“Én tudtam, hogy a Dani egy nőcsábász. Olyan volt neki a híre. Még szép, hogy nem akartam egy lenni a háremhölgyek közül, azért nekem is van önbecsülésem. Meg hát kell a francnak ez az egész, a sok hazugsággal, szenvedéssel. Aztán volt az a céges buli, a csapatépítő tréning, ahol mindenki jól felöntött a garatra. Teljesen kiütöttem az agyamat, így aztán reggel… valahogy Dani mellett ébredtem. Azt hittem, ez ezzel volt ennyi, de aztán… életem legszebb három évét töltöttem mellette. Még mindig röhögök, hogy ehhez így ki kellett ütnöm magamat. Csak azért szakítottunk, mert neki sok nő kell mindig, hiába szerelmes, nekem meg erre nincs szükségem.”

“Az érdemes megnézni, hogy a hétből melyik három-négy dolog van meg a férfivel való kapcsolatodban. Mind a hét minőség úgysem lesz meg, de három, esetleg négy már tökéletesen elműködteti a kapcsolatot. Az egyik kliensem, Sára, például a kommunikációt (torokcsakra), a szexet (szakrális csakra), a szerelmet (napfonat csakra, a solar plexus) emelte ki, a gyökércsakra például nem érdekelte: mindig csóró, éhes, munkanélküli srácokat választott magának, és röhögött, hogy az mindegy, úgyis milliomost csinál belőlük. És ez így is volt.”

Férfiak

“Abban az időben a miniszoknya vót a divat, ami a legtöbb nőnek rémesen állt, de azért hordták, mintha muszáj vóna. A nagynénédnek fájin hosszú, karcsú lábai voltak, és izmos, erős vádlija, ej…. Amikor felvette a szűk kisszoknyáját magassarkú szandállal, és vörösre lakkozta a körmeit… na, én akkor rögtön tudtam, édes fiam, hogy ez a lány lesz a feleségem!”

“És akkor bejött Luca. Aranyló hajkoronáján megcsillant a napsugár, és úgy nevetett, hogy meg akartam állítani az időt. Nem volt egy vékony lány, de maga a vadul burjánzó anyatermészet volt: a bőség és a korlátlanság, és én rögtön ölelni akartam, és el se engedni sohase. Lucának akkor volt valakije, vigasztalhatatlan voltam. Sokáig kerestem azt, ami benne megvolt más nőkben is, de nem találtam. Mindenki gyenge utánzat volt hozzá képest. Két év után lett az enyém.”

“Te, nekem elegem volt ezekből a villogó, nagyhangú, lenyűgöző világi nőkből, mind átbassza az embert, aztán meg lenyomnak a picsába. Lídia egyszerű volt, kedves, gombszemű, tudtam, hogy nála jobbat sose találnék magamnak. Nem várt el soha semmit, nem nyaggatott, nem zsarolt, semmi, csak csendben szeretett. Akkor is, amikor ittam, kimaradoztam éjszakára, meg egyszer összejöttem a kolléganőmmel. Lídia szerelme mindent megtartott, és én ezért hozzá megyek haza ma is. Mindig meleg étellel, tiszta ruhával vár.”

“Mindketten túl voltunk egy ronda szakításon, haverok voltunk, vigasztaltuk egymást. Aztán valahogy összegabalyodtunk, egyikünk se akart komolyat, de jó volt elfeledni az exeket egymás karjaiban. Tudod, azért Kata őrületes jó csaj, és úgy csókol, hogy… hú. Akkor változott valami, amikor beteg lettem negyven fokos lázzal. Kata átjött, és hozott húslevest, ő maga főzte. Három napig ápolt, virrasztott mellettem. Akkor tudtam, hogy vele akarok maradni.”

És te hogyan lettél szerelmes?

Reklámok
Eszter névjegye (854 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

28 hozzászólás És te hogyan lettél szerelmes? bejegyzéshez

  1. Ezek annyira szép történetek. Kivéve Lídiáét.

  2. Egyik nap az tűnt fel, hogy le sem veszi rólam a szemét. Akkor döbbentem rá, hogy tetszem neki. Eleinte próbáltam meggyőzni magamat, hogy nekem erre most nincs szükségem, de aztán, szinte egyik pillanatról a másikra megszűnt létezni mindenki más rajta kívül. “Van az úgy, hogy az ember tiltakozik, ellenkezik, de valójában nem másokat akar meggyőzni a szavaival, hanem önmagát akarja rábeszélni a dolgokra, önmagában akarja felerősíteni az izgalom pezsgését annyira, hogy végül belesodródjon valamibe.” Alig vártam a pillanatokat, amikor újra láthattam őt. Egyszer talált egy alkalmat, amikor kettesben tudtunk volna beszélgetni, de egyszerűen meg sem tudtam nyikkanni. Egy szó nem jött ki a számon. Utána mindig próbáltam valami idióta indokkal odamenni hozzá, de folyton inamba szállt a bátorság. Aztán egy nap eltűnt, közös ismerősök se tudták megmondani, mi történt vele. Pár hónappal később újra láttam, messziről, én csak mosolyogtam, akkor ő nem jutott szóhoz, és csak elkerekedett szemekkel, tátott szájjal állt. Azóta nem láttam. Habár ez a történet nem teljesen friss, én valamiért nem tudok tovább lépni. Bárhova megyek, mindig azt figyelem, hogy ott van-e véletlenül, még akkor is, ha ennek az esélye szinte a semmivel egyenlő. Nem is tudom, mit mondanék neki, ha egyszer mégis. Magamat ismerve megint állnék csak ott kukán.
    Magam sem értem igazán, hogy miért nem tudok túllépni valamin, ami ennyire plátói. Talán mert sosem tudtam igazán megfigyelni (és ez a kérdés azóta nem hagy nyugodni), hogy a szemei kék vagy zöld színűek. “A világ legszebb szerelmes történetét mesélem[…]Nincs mitől félnie, régen volt, egyszer volt, hol nem volt, még soha nem mondtam el, de ahogy mondom, mese lesz ez is.”

    • Nem egészen értem. Mármint azt, hogy valódi kapcsoaltra vágytál-e akkor és most is? Hús-vér, nem tökéletes emberrel? Ha igen, mi tartott vissza akkor?

      • Van olyan, amikor a körülmények nem megfelelőek egy kapcsolathoz (távolság, családi helyzet, belső szorongás stb.). És akkor ez a “mi lehetett volna”-dolog tüzeli az embert, ami folyton kísért. Akár évekig, mert ez egyfajta függőség. És mivel nincs kapcsolat, a fantáziád veszi át a főszerepet, amiben sosem csalódsz. Nagyon veszélyes dolog.

    • Ezt így évekig el lehet húzni.
      Volt egy közös társaságunk, pasi állandóan körülöttem lebzselt, pár év után mondták, hogy szerelmes belém. Elég nagyot lestem, hogy tényleg? Azt hittem, csak kedves. Mert hát nem mondta. Megtartottam társaságnak.
      Másik eset, buliban pasi naaagyon diszkréten nyomul, mondhatni inkább nem is, csak együtt mulattunk. Hazavitt, számot nem adtam meg, nem keresett. Egy év múlva hasonló helyzetben összefutottunk, eléálltam, járjunk. Két év múlva meg mondtam, hogy köszi, ennyi volt. Mi a tanulság? A nyúl pasiktól az ég mentsen meg, mi lesz később, ha meg sem szólít, nem mert lépni?
      A mostani párommal első látásra szerelem volt, de tényleg első pillanattól összetartozás-érzés volt, mintha mágnes lett volna köztünk. Nem is értem, egyik pillanatban nem ismerem, utána meg el sem bírom képzelni, hogy addig hogy élhettem nélküle, így lett kerek a világ, teljesen természetes, hogy van, pont olyan, amilyennek lennie kell.

  3. Sok évnyi szexmentes házasság után elhatároztam, hogy még halálom előtt szeretnék pár jót dugni valakivel, csak úgy lazán, elköteleződés nélkül. Regisztráltam egy társkeresőre. Volt két randim, egész helyes, normális pasikkal, aztán két hét múlva elkezdtünk levelezni valakivel. Hű, de érdekes, ugyanazokat a könyveket, zenéket, filmeket szeretjük, egész hasonlóan gondolkodunk az élet dolgairól, nyilván semmi nem lesz belőle, kétszáz kilométerrel odébb lakik, és különben is, tudjuk egymásról, hogy ő komoly kapcsolatot akar, én meg csak valami egész lazát. Jó, azért a hétvégén elutazom hozzá, kíváncsi vagyok, hogy néz ki, milyen a hangja, túrázunk egy jót. Aztán leszálltam a vonatról, és ott állt az a kövér, alacsony, szemüveges, kopaszodó ürge, és nekem végem volt. (Hát még mikor a hangját is meghallottam…) Ez három éve volt, egy éve együtt élünk, és jó nekünk.

  4. Jajj, hát én lassan, észrevétlenül. :) Először csak ültünk egymás mellett az előadásokon, utaztunk együtt hazafele a vonaton, és meglepett, hogy jéé, egy fiú, akivel bármiről el lehet beszélgetni, aki szeret olvasni, szereti az állatokat és nem bunkó – teljesen más, mint a többi fiú. Örültem, hogy végre lett egy fiú barátom. Aztán egyre többet jártunk közös társaságba, kirándulásokra, kiskocsmákba, kollégiumi bulikba – így esett, hogy egyszer kötött a nyakamba egy masnit, mert a szobatársam épp a sálak különféle megkötési formáit gyakorolta, és ő is elkezdett próbálkozni. Akkor elindult valami, és másnap egyik közös barátunk szülinapján mellettem ült – mindig mellettem ült – és megsimogatta az arcomat. Akkor csapott be a villám, és ennek már lassan 16 éve…

  5. Közelített felém a Borároson egy májusi napon, 2003-at írtunk. Meg volt beszélve, de soha nem láttam előtte, közös ismerősünk hozott össze. Na nem olyan célból, kellett nekem egy interjú alany és ő segített összehozni a talit mert ez a lány megfelelt a kritériumoknak.
    Szerelem első látásra, az a típus. Elég hamar kiderült, hogy egy húron pendülünk, közös az érdeklődési körünk, hasonló élettapasztalatokkal rendelkezünk. Beszélgettünk aztán telefonon, csak így, mert jól eset, már nem volt szakmaiság. Volt ugyebár közös társaság, ahogy véget ért az a zsúfolt időszak számára, sokat buliztunk együtt a közös barátokkal. Aztán már csak kettesben. Aztán elcsattant az első csók. Meg a második és a harmadik… De ő nem gondolta komolyan. Én persze igen. Sok sok év eltelt, sokszor megszakítottam a kapcsolatot vele, mert ez így nekem nem volt jó, de az élet (meg a hülye szívem) mindig visszavitt hozzá. És mindig ugyanaz lett a vége. Nagyon jó voltam neki amikor nem volt senki (de akkor is amikor volt), megtörtént minden, de “hivatalosan” 1 percig sem voltunk egy pár. Hét (7) év telt el így. Az utóbbi 5,5 évben szerencsére sikerült megszakítani a kapcsolatot, 3 üzenetváltás volt össz-vissz (pont hárommal több mint kellett volna). Sorry, nincs happy end.
    Így lettem szerelmes. Szívesen kihagytam volna.

    • Jaaaj, amikor az ember beleragad ezekbe a majdnem-kapcsolatokba… :(( Valahol mazochista lény a fajtánk (jó néhány példája, és néha valszeg mindenki).

      • Ó az ilyenből nagyon nehéz kilépni, de muszáj, ha az ember saját magát akarja védeni és megadni az esélyt rá, hogy mással boldog lehessen.

      • És nem is érzi jó darabig, hogy beleragadt. Természetes, hogy benne van. Ja, ez a mazochizmus? :) (egy idő után már csak hárít az ember, de az akkorra már túl komplikált)

  6. Talán egy éve történt…
    Kelkáposzta főzeléket ettem már napok óta…
    A lakásból kilépve beszálltam a liftbe, megnyomtam a földszint gombot, az ajtó becsukódott, a felvonó el is indult 6. emeletről, lefele. Talán a hirtelen légnyomáskülönbség, talán a mérsékelt klausztrofóbiám, vagy ezek így együttes eredményeképp: egy hatalmasat fingottam. Hosszan, de hangtalanul süvített ki belőlem, kissé meg is kellett támasztanom magam, előre ne bukjak. Szabályosan csípett, égette végbélnyílásom, de a megkönnyebbülés lágy mosolyt csalt arcomra. Úgy voltam vele, a földszintig ki is rázom a gatyámból, s úgy mehetek tovább dolgomra, mintha mi sem történt volna. Nem így történt. A 3-on valaki megállította a liftet. Addigra már beterítette a teret, a sajátos, orrnyerget maró bélgáz. (férjes asszonyok talán tudják miről beszélek, gondolom ma már ez itt-ott válóok is) Reméltem egy idősebb úr hívta a liftet, akivel talán még elismerően egymásra is biccenthetünk, de ez sem nyert. Nem volt sem idős, sem úr. Egy hoszonéves barna hajú barna szemű, amolyan természetes szépség “szerű” lány nyitotta ki a liftajtót. Tényleg gyönyörű volt, azelőtt sosem láttam. Igyekeztem hátrébb állni az epicentrumtól, elhatárolódni a tömény fingszagtól (magamtól), de a hely bekorlátozott. Mivel egyedül voltam ezidáig a liftben, még gyanakvó nézéssel rá sem tolhattam másra.. ez bizony én voltam. Meglepetésemre beszállt, és nem a lépcsőt választotta. Bátor is, nem csak szép. Azt mondják, mikor az ember szerelmes; a napok perceknek, az órák másodperceknek tűnnek. Na, én pont fordítva érzékeltem az időt… egy örökkévalóságnak tűnt az a 3 emelet. A földszinthez közeledve, már feszegette az ajtót, de az nem engedett. Menekülni próbált. Újbóli próbálkozását siker koronázta, térddel és kézzel együttesen csapta ki az ajtót, s elviharzott.
    Biztos sietett valahova. Azóta se láttam. :-( (tényleg megtörtént)
    Talán a szerelem – az igaz szerelem- feltétele, hogy nem teljesül be. Nem tudom, de ezt a lányt nem feledem. Köszönöm, hogy leírhattam!

    • “Szép szolídan, szép szolídan, elhagyott sarkokon nagyokat böffenek …. Elvégre nem vagyunk otromba állatok/Hanem? Természetesen kultúrált emberek”
      ;)
      KFT.

    • Mesebeli Kerek Erdő // augusztus 22, 2015 - 15:07 // Válasz

      Mintha csak Örkényt olvastam volna, óriási volt!

    • Annak idején, mintegy 35 éve, az osztályfőnök bácsink arra a kérdésre, hogy “honnan fogom tudni, hogy szerelmes vagyok?” azt válaszolta: “Onnan, fiam, hogy cukinak fogod találni, ha izzad, böfög vagy fingik.” Hát így.

      • Haha, ez egyébként mennyire így van, basszus! És amikor teljes meggyőződéssel és átéléssel magyarázod, hogy DE Ő OLYAN SZÉÉÉÉP, és a barátaid meg értetlenül néznek, hogy miafasz van veled, milyen anyagra csúszhattál rá. Józanodás után persze két opció van:
        a, nem is olyan szép, hát mit láttam én rajta?
        b, nem baj, legyen szép az anyjának, elvégre seggfej. :D

        • Mikor a gyerekeim először látták a kedvesemet, a fent említettet, a középső azt reagálta: “Nem baj, anyu, olvastam már róla sokszor, hogy a szerelem ezzel jár. Jó lehet.”

  7. Egy nehez es sok sebet okozo kapcsolat utan voltam es mar eljutottam arra a szintre, hogy na akkor johet barki. Egyszer regebben mar talalkoztunk es egy kozos barat hivta fel ra a figyelmemet, hogy esetleg talan. Egy baromi unalmas matek helyettesitesen irtam neki, hogy szia! Visszairt beszelgettunk, elmentunk sorozni es en hazafele mar tudtam, hogy ez az ember kell nekem
    :) szerelmes lettem a hangjaba es abba ahogy a nevemet mondja. :) es a szemeibe es meg azt is szeretem ahogy a cigit szivja, pedig nem szeretem ha valaki dohanyzik.

  8. Az az érdekes, ha az ember belegondol, hogy a szerelem kiváltója (oka?) minden életkorban más. Van egy film (Corelli kapitány mandolinja), abban van egy mondat: “A szerelem mindig a szemen keresztül érkezik és a szemen keresztül is távozik.” Lehet, hogy nem szószerinti idézet, már évek óta nem láttam a filmet.
    Azt hiszem, ha szerelemről van szó (nem “csak” a szeretetről) ez mindenképpen hozzátartozik. Igazi szerelem nem sokszor jön, van akinek többször, van, akinek kevesebbszer. Én háromszor voltam szerelmes életemben (ideértve a kamaszkori szerelmemet is), ami közös volt, hogy gyorsan, parancsolóan és gázolás-szerűen terítettek le.
    Persze három különböző életkorban és három különböző élethelyzetben más-más “tulajdonságkosár” volt az, amire lobbantam. Egy 14-15 éves kamaszlány nyilván mást tart őrjítően vonzónak, mint pl. egy családalapításra vágyó felnőtt nő. Nem azért, mert a tudatunk vezérel és pipálgatjuk a papíron a dolgokat, hanem mert a tudatalattink vágya is más különböző helyzetekben.

    Nagyon érdekes, hogy hogyan lesz az ember szerelmes. Én a magam részéről esküszöm arra, hogy ha az első pillanatban nem AKAROM őt (ennek a szónak minden súlyával), akkor sosem leszek igazán szerelmes. Megtanulhatom értékelni, lehet belőle akár évekig tartó jó kapcsolat – szerelemnek is hívhatjuk – de nem az a fajta, amitől minden idegszála, zsigere életre kel az embernek, nem az a fajta, amibe bele akarunk halni (vagy mert olyan elképesztően magasra repít vagy elképesztően mélybe). Persze az első igenlést még az agyamnak, lelkemnek rögzítenie kell, hogy “bevésődés” legyen belőle.
    A tesómnak pl. pedig sosem ment ez a hirtelenség. Még soha életében nem lett első pillantásra szerelmes, neki hosszú ideig (nem hetekig, hanem minimum hónapokig!!) tart mire megszületik benne a szerelem és fokozatosan erősödik. Míg fiatalabb és nagyképűbb voltam, azt gondoltam, nem is szerelem ez, majd meglátja, ha hirtelen letaglózza egy érzés váratlanul. Már azt gondolom, az emberek és az emberek működése különböző. Máshogy és másért leszünk szerelmesek. De az azért fontos szerintem, hogy hasonló módon szerelembe eső emberek találkozzanak, mert végtelen fájdalmat tud okozni, ha nem így történik. Mármint, ha valaki az a típus, aki szerelembe “esik” (igen, szerelembe ESÜNK), és beleszeret valakibe, aki hosszan érlelné magában a dolgot, az állandó bizonytalansággá, visszautasítottság-érzéssé, fájdalommá változtatná az egész csodát.

    “Én arról az érzésről beszélek, mely egyetlen élőlényre ruházza a világ minden szépségét, nagyságát, hatalmát, ráborítja megfogalmazhatatlan álmainak minden édességét és mindent, ami az életben szárnyalás, szédült lendület.”

  9. Szilveszteri kaland // december 23, 2015 - 20:58 // Válasz

    Férjem a legjobb barátnőmnek volt az első és addigi egyetlen szerelme. Aztán a csaj mondta, hogy összejött valakivel, ott fogja hagyni, csak nem tudja, hogy jó ötlet ez. Összeszorult a szívem a szegény srácért. Mondtam neki, legyen gyengéd a szakításnál, s nyugodtan mondja meg neki, felkereshet, ha nagyon magányos. Tudom milyen szörnyű, ha nem szeretnek már. És ő valóban felkeresett. Haverokkal találkozni mentünk, csak barátként, majd egy adott pillanatban el kellett menjen egy rövid időre. Kihívott, hogy elmondja. A szemembe nézve beszélt, s közben megfogta a kezemet. Mintha áram futott volna rajtam végig, azt sem tudtam, mit válaszoltam. De két hét múlva már együtt Szilvesztereztünk, s noha barátként mentünk, már kézenfogva jöttünk haza. Soha nem volt furcsa, hogy még mással ismertem, de a barátnőmmel tönkrement a kapcsolatunk. Nem tudtam megbocsájtani neki, hogy milyen fájdalmat és megaláztatást okozott annak a férfinek, akit akkor már szerettem. Ez hat éve volt, s ma már boldog házasságban élünk. Az élet kiszámíthatatlan.

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: