Aktuális

Irigynek lenni

Nem tudom, ki hogy vagy ezzel, de én szoktam irigykedni. Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, akit ledönt a lábáról a hét fő bűn egyike… más kérdés, hogy milyen gyakorisággal és intenzitással támad az érzés, és ki milyen mélységben képes szembenézni vele.

Dafaq? - kép: 4.bp.blogspot.com

Dafaq? – kép: 4.bp.blogspot.com

Pár évvel ezelőtt egy kedves ismerősöm – nevezzük Istvánnak – egy olyan szakmai kiadványt publikált zajos sikerrel, ami egy másik barátomnak – Zsoltnak – is évek óta nagy álma volt. A könyvbemutatón aggódva figyeltem, hogyan reagál az egyik a másikra: legfőképpen az, aki előtt (még) nem nyílt meg a megvalósítás kapuja. Döbbenettel vegyes csodálattal figyeltem, ahogy lassan kiderült: Zsolt teljesen önzetlenül, az ötleteléstől a szerkesztésen át a lektorálásig segítette Istvánt a háttérből, aki ezt több interjúban is megemlítette.

“Te, de hát… mióta ismerlek, pont ezt akartad tető alá hozni te is. Egyáltalán nem vagy irigy?” – kérdeztem a sajtóesemény utáni fogadáson Zsoltot. “De igen” – mondta egyszerűen. “Nagyon. De István az egyik legjobb barátom, és ettől függetlenül is baromi fontosnak tartottam, hogy végre össze legyen gyűjtve ez a tudástár a szakmának. Hogy ezt épp ő tette most meg? Hát ez van, le a kalappal előtte” – mondta. Így is gondolta, tudom. Azóta úgy nézek rá, mint valami orákulumra: fejben jegyzetelek, mit tanulhatok ebből a hozzáállásból, hol a titok nyitja.

Merthogy van mit tanulni, az biztos. Nem tudom megmondani, professzionális fronton mikor voltam irigy utoljára. Mármint úgy igazán, nem csak a “bár nekem jutott volna ez eszembe” szinten, hanem a torokszorongató, nyugtalanító bűntudattal és a szenvedélyes, vad, pusztító dühvel, aminek a mélyén a legsúlyosabb belső elégedetlenség és – a gyakran másokra vetített – önutálat lappang, ami Zsoltból szerencsére hiányzott, vagy baromi jól volt képes kezelni azt. Személyes szinten viszont voltam már irigy sokszor, a legtöbbször a tartalmas, szeretettel teli családi életre, ami az én életemből eddig kimaradt.

A Facebook különösen jó terepe annak, hogy irigyek legyünk: a tágas, modern otthonra, a balatoni nyaralóra, az egzotikus utazásra, a bő pénzt hozó kinevezésre, a hatalmas sikerekre, a virágzó vállalkozásra, az új autóra, a szép ruhákra, a drága ékszerekre, a nagy szerelemre, a cuki gyerekere, a legütősebb kütyükre, a lélegzetelállító koncertélményekre, a lottónyereményre, a kiemelkedő sportteljesítményre, a profi tetoválásra… jaj, annyi minden van, amire. Ahány ember, annyiféle dologra lehetünk irigyek. És hát a neten nyilván csak képeket látunk, nem az árat, amibe mindez került – és itt nem csak a vagyoni fedezetre, hanem a sok munkára, az extra bátorságra, a lemondásra, az áldozatvállalásra és az esetleges méltatlan kompromisszumokra is gondolok, amit senki sem tesz a kirakatba.

Nehéz megfogalmazni, mit érzek, ha látom, hogy másnak van valami, ami nekem nincs, pedig vágyom rá és teszek is érte, de hogy toroktájról indul a fájdalom, az biztos. Toroktájról indul, nyelni is alig tudok, és lassan szétárad az érzés az egész mellkasban, míg végül a szívnél telepszik meg, mintha egy mázsás, szúrós kő volna, ami mögül lehetetlen bármit is tisztán látni. Van, hogy másodpercekig tart az egész, alig tudatosodik bennem, máskor viszont – ha rossz passzban vagyok – egy fél napra a mélybe tud húzni a rossz érzés, amit az igazán szánalmas periódusokban még tovább is tüzel magában az ember. “Belelovalja magát a hülyeségbe” – mondjuk ilyenkor arra, aki nem tud leállni az utórezgéssel.

Mi van ennek a mélyén? Hiányérzet. Elégedetlenség. Düh. Önsajnálat. Szegény-én élmény. Kétségbeesés. Harag. Kilátástalanság. Türelmetlenség. Reményvesztettség. Elveszettség. A hiábavalóság érzete. Öngyűlölet. Emlékezés a mulandóságra. Félelem. A legegyszerűbben: hiányszemlélet, egész-ség nélküli fél-elem. Az éhező pillantása arra, aki dőzsöl: mintha a másik szelete a tortából a mi szánkból venné ki a falatot. Ezek olyan nehezen emészthető érzések, hogy nem csoda, ha másra vetülnek sokszor: a másik, az irigyelt személy az, aki nem érdemli meg mindazt, ami az övé, nem is tudja értékelni, és különben is, neki könnyű, csak megszületnie volt nehéz… hogy rohadna meg, ahogy van! Ilyenkor a világ rendjébe vetett hit is meginog: az nem lehet, hogy ész, erő és oly szent akarat hiába sorvadozzanak egy átoksúly alatt…!

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy távoli csillagzatra tizedannyira sem tudunk irigyek lenni, mint azokra, akik onnan indultak, ahonnan mi, és az adottságai is a miénkéhez hasonlóak, mégis előrébb járnak nálunk egy fontos álmunk megvalósításában. Érdekes szabályszerűség ez: akiket magunk fölé, esetleg jóval magunk alá pozicionálunk, azoknak a sikere motivál, akik viszont velünk egy kaliberűek – talán egy kicsivel gyengébbek, tapasztalatlanabbak, zöldfülűbbek nálunk az adott területen – azokra hajlamosak vagyunk irigyek lenni, ha nem tartunk még ott, ahol ők. Volt már rám irigy közeli barát, én is voltam irigy másra, aki közel áll hozzám. Rohadt egy érzés ez: ha a te sikered okoz szenvedést, tojáshéjon járkálsz, hogy ne emlékeztesd kudarcra a másikat, és folyton cenzúráznod kell az örömödet, hogy ne mélyüljön tovább a szakadék. A másik oldalon – ha te irigykedsz – a fenti tünetegyütteshez még a bűntudat egy igazán rusnya formája is társul: a kígyózó gyomorgörcs, hogy ritka szar emberként még osztozni sem tudsz igazán a szeretett személy örömében.

Persze így nem lehet élni, szeretni: az ember legalább a legfontosabb emberi kapcsolataiban lehessen maradéktalanul önmaga. Úgyhogy mi megbeszéltük. Mindegyiket, őszintén, mindkét baráttal: a kígyó akkor foszladozni kezdett a bőrében, míg végül teljesen felszívódott. Azt hiszem, az irigység bátor szembenézéssel és – ha közelről támad – ezzel a fajta ítéletmentes, szeretetteljes tisztázással egészen jól kezelhető. Ezt nem szereti, ilyenkor eltűnik, és jó ideig nincs újabb támadás. Engem is meglepett, mennyire hatékony a módszer, igen. Ilyenkor mi vagyunk az erősebbek, és együtt legyőzzük ezt az alattomos ellenséget, aztán röhögünk a levedlett kígyóbőr fölött: ez csak egy élettelen kéreg, nincs hatalma fölöttünk.

Talán nem reális azt várni, hogy soha ne térjen vissza. Elvégre fontos útjelzőként szolgál: megmutatja, hol tartunk egy-egy vágyunk útján. Akarjuk-e még, vagy csak mások várták tőlünk, esetleg pótcselekvésről van szó, jobb híján…? Szépen illusztrálja azt is, hogy hogy állunk épp magunkkal, útközben: több vagy éppen kevesebb-e az elfogadás bennünk egy adott életszakaszban, az ott irányban, magunk felé? Ez azért ingadozik: ne higgyük, hogy az önismereti út lineáris, és a nyomvonalat követve elérjük a végcélt, amit egy kis piros zászló mutat a GPS felső sarkában, és egy napon majd – haha – tökéletesek leszünk…

…persze, lehet, hogy már most azok vagyunk, ezekkel a gyengeségekkel is. A magunk nemében egészen biztosan…

Advertisements
Eszter névjegye (824 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

11 hozzászólás Irigynek lenni bejegyzéshez

  1. Aa nem, mi nem :) Sose.

  2. Akikbe bele van kódolva a tanult tehetetlenség nagyon nehezen képesek kezelni a saját irigységüket. Mind voltunk ilyenek a személyes fejlődésünk egy szakaszán, persze ezen túl is lehet lendülni, meg vissza is lehet csúszni.
    Én az irigységemet mondjuk nem leplezem, és ha valaki sikert ér – amit persze én is óhajtok – akkor egy az egyben elmondom neki: most rohadt irigy vagyok rád, de nyilván a saját készségeid és a szerencséd kettősén állt a dolog.
    Egyrészt ezt kimondva nekem is könnyebb és a másik félnek is tiszta a kép – sőt talán valami bújtatott dicséretet is felfedez mögötte.
    Voltak élethelyzetek, amikben az irigység még motivált is: hogy pont ő legyen ebben olyan jó, majd én megmutatom – és jobb lettem. Nem varázslat, csak önmagunkba vetett hit és alacsonyabbra állított egó az ítéletek szórásával kapcsolatban.

  3. Mesebeli Kerek Erdő // szeptember 9, 2015 - 08:19 // Válasz

    Azt hittem, nem vagyok érintett a témában, aztán persze rájöttem, hogy dehogyisnem.:)
    Talán a leggyakrabban azokra vagyok irigy, akik a kitartásukkal, rátermettségükkel, és a következetes munkájukkal érték el az általam is vágyott eredményt, ráadásul hasonló esélyekkel indulva, mint én, ahogy írtad is. Itt rendesen befigyel a saját magammal való elégedetlensèg, akár önutálat is lehet, igen. Köszönöm a posztot, jó kis töprengős-átgondolós feladvány.

  4. Nekem mindig az jut eszembe, ha olyat latok, amit en is szeretnek (keves ilyen dolog van :-) ), hogy igen, o megadta aza arat, amibe ez kerul. Pontosan, ahogy irod, idoben, penzben, hozzaallasban, lelkiekben, lemondasban, esetleg idoleges kiszolgaltatottsagban. Es maris nem irigy vagyok, hanaem motivalt :-) . Vagy csak olyan, le a kalappal, legyen igy nagyon boldo erzesem van. Meg csak nem is KELL tudatosan erre gondolnom, valahogy zsigerbol ez jon. Tabletem van, ekezetek nelkul, bocsi.

  5. Ha jobban megnézi az ember, ez a szem, ez … rém ijesztő! :-) Persze, nagyon passzol a témához.

  6. En csak a pacsirta tipusu emberekre vagyok irigy. Nekik van kitalalva a vilag es a baglyok, mint en baaaromira szenvednek ettol.

    • Azt én nem irigylem, csak meghekkelem. :D

    • Annyira, hogy még a természet és a saját szervezetünk is a pacsirtákat támogatja. Nem keresem elő, talán elhiszitek: egy vizsgálatban sok embert, köztük sok baglyot is, kivittek az erdőbe, nuku mesterséges fény. Két hét alatt lettek a baglyok pacsirták.

      • No várjál, attól még, hogy egyéb opció híján a tested alkalmazkodik a körülményekhez, nem biztos, hogy a produktivitásod nem látja kárát az átállásnak. Mármint a baglyok többsége hiába kel fel korán magától, mert a körülmények – pl. mesterséges fény hiánya – ezt kívánják, attól még a kora reggeli órákban nem tud olyan produktív és aktív lenni, mint este. És hiába dől ki este 10-kor, mert korán kelt, kimaradtak számára a nap legproduktívabb órái, a 10 és 2 közötti időszak. Egyébként jó eséllyel akkor is aktívabb lesz – felpörög – ilyenkor, ha már hónapok óta reggel 6-kor kel… egyszerűen ilyen a belső órája, amiben az esetek többségében csak részben változtat a tudatos átállás, és azok is zömében olyan esetek, ahol eleve kevert madárságú volt az ember. :)

        A legjobbak ennek tesztelésére a föld alatti kísérletek. Volt egy pár. Nuku óra, természetes fény, kommunikáció, még a kaját is random időpontokban kapják. Namármost, ott kiviláglott, ki bagoly, ki pacsirta, mert az emberek nagyon sokáig megtartották földfelszíni életmódjukat, és később is, csak kitolódtak vagy összeszűkültek a napjaik: vannak, akiknek 16 órás, másnak 40 órás lett egy napja, de a pacsirta, bagoly, vegyes üzemmód viszonylagos megtartásával. A leghosszabb ilyen kísérlet valami 15 hónap volt, és volt, aki 30-asként és 60-asként is kipróbálta, utána is fogok nézni ennek.

        (A nőknél persze bukóág volt az egész, hiszen cirka 28 nap után a természet emlékeztette őket, hogy – legalább körülbelül, de akár pontosan – hányadika van, ezért ők nem tudtak hónapokkal elcsúszni, akárhány órát aludtak és voltak ébren, és akármikor. :))

        • Őőő, nem kizért, de vannak erre is felmérések? ;) Ha így van, akkor két lehetőség van: az egyik, hogy Edison óta nagyon felpördült az evolúció, és így kialakultak a baglyok. A másik, hogy 200 évvel ezelőtt (meg helyenként még ma is) az emberiség tekintélyes része meglehetősen gyenge produktivitással bírt.

1 visszakövetés / visszajelzés

  1. 4 cél és 4 démon, amivel dolgom van – Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: