Aktuális

Emancipuncik hisztiznek, hogy szabadságra vágynak… mintha legalábbis el lennének nyomva!

Nem keresem én az ütközési pontokat, mert minek, de vannak helyzetek, amikor muszáj megszólalni. Ez persze nem akkor a legnehezebb, ha idegen provokál, hanem akkor, amikor olyan ember, aki közel áll hozzám. Mégis mit tehetnék, ha jobboldali, keresztény férfival beszélgetek, aki szerint a homoszexualitás deviancia, az önkielégítés bűn, az épp aktuális férfi és női szerepeket pedig maga a Teremtő véste kőbe, de különben sincs oka a nőknek panaszra, mióta szavazhatnak is? Sokszor látom, hogy az alapvető tények tagadása nem rosszindulatból, hanem egyszerű tudatlanságból fakad: ezért osztom most meg veletek beszélgetésünk vezérfonalát.

Szolgálat kép: cthomebrowser.com

Szolgálat
kép: cthomebrowser.com

– Te, hallottam egy olyan hülye számot a rádióban, hogy azt hittem, eldobom az agyamat. Ilyen emancipunci csajbanda volt, és arról hadováltak, hogy éljenek a nők, ők aztán elmennek bulizni, övék az egész éjszaka, azt csinálnak, amit akarnak, nem lehet bezárni őket a négy fal közé. Érted, mintha még mindig olyan világban élnénk, hogy az asszonynak a konyhában a helye, és ezeket a csajokat is minden nap laposra verné egy pasi, ha ki akarnak lépni a lakásból… – így indul a diskurzus ezen a szép őszi délutánon is.

Á, elengedem a fülem mellett a megjegyzést, fut át az agyamon, nincs kedvem vitatkozni. Jól érezném magam inkább. Beszélgetőpartnerem – kedves, szelíd férfi – viszont folytatja:

– Azt röhögöm, amikor ezek hisztis kis izék előadják, hogy mennyit szenved ma Magyarországon egy átlagos nő, amikor már legalább ötven éve totális egyenlőség van férfi és nő között, mindenki azt csinál, amit akar. Tanulhat, dolgozhat, autót vezet, politizálhat, szedhet fogamzásgátló tablettát is, ha nem akar gyereket. Nincs semmilyen diszkrimináció, hála az égnek szabadság van. Menne az ilyen Etiópiába meg Szomáliába a női jogaiért, ott aztán megtanulná, mi az elnyomás, és nem nyávogna..!

– Hát nézd, nem ismerem a szóban forgó nótát, de azért lássuk be, hogy egy átlagos kisgyerekes nő esetében sokszor tényleg forradalmi tett, ha el tud menni bulizni, míg a frissen apává lett férfiak körében nem épp ez a trend. Úgyhogy én nem röhögném ki ezt a csajbandát, merthogy valós problémáról dalolnak, csak épp ez a probléma nem a tiéd.

– Jó, hát szoptatni csak a nő tud. Azzal nem maradhat otthon az apa.

– Oké, de amellett, hogy nem mindenki szoptat (sok nő nagyon szeretne, de nem tud, míg más eleve nem akar), a többség egy-három évig szokott csak. Ehhez képest nézz csak szét a saját ismerősi, baráti körödben. Az elmúlt bő egy évtizedben hányszor láttad a háromgyerekes Zsoltit* az éjszakában? Heti kétszer legalább éjjeli kettőig kocsmázott. Hányszor láttad Zsófit, a feleségét? Évente kétszer, húsvétkor és szilveszterkor, este tízig, mert ment haza lefektetni a gyerekeket. Kik azok, akik minden pénteken kint ülnek a borteraszon, vagy lett vannak a sörpincében? Dani, Dávid, Marci, Isti, Máté, Bence, Szabi… Mindnek van gyereke, kicsik még. A nőiket mikor látod? Soha. Én a banda feléről sokáig nem is tudtam, hogy nem szinglik. Marciról és Bencéről például biztos nem, merthogy úgy csajoznak, mintha az Amerikai pite legújabb részének főszerepeire castingoló gimnazisták volnának…

– Jó, jó, ez igaz. De miből gondolod, hogy Zsófi és a többi nő is vágyik arra, hogy kiüljön a borteraszra, vagy koncerten ugráljon a sörpincében? Lehet, hogy ők nem olyan típusok…

– Jaj már. Ismerjük ezeket az embereket 15-20 éve. Te is pontosan tudod, hogy a gyerekek születése előtt ezek a csajok is részt vettek koncerteken, fesztiválokon, bulikon, színielőadásokon, utcabálokon. És ha közben meg is változtak, és más jelenti számukra a kikapcsolódást: szerinted mire vágynak még a nap végén, a melóhely és a házimunka után holtfáradtan, még ha a srácok ki is hagynának egy-egy borteraszt vagy sörpincét háromhavonta egyszer, hogy a saját gyerekeikre vigyázzanak? Azokra a hét, kilenc és tizenegy éves gyerekre, akiket már nem kell szoptatni…

Látom, hogy itt beszélgetőtársam elveszíti a türelmét. Ha ideológiákat ütköztetünk, könnyű érvelni, de a valósággal – a munkanélküliséggel küzdő, álmos kisváros realitásával – nehéz vitatkozni. Hiszen valóban: akármilyen is legyen az országos – sőt: nemzetközi – szín (Etiópiával és Szomáliával), az ismerőseink körében kevesen vannak, akik nem úgy élnek, mint a fentiekben említett családok. Hosszasan sorolhatjuk a neveket, kivételből viszont csak kettő-három akad ebben a körben. (Nekik is vannak nehézségeik, de mintha kiegyensúlyozottabbak lennének, jut eszembe közben.)

– Ezt most miért mondod nekem?! Úgy vágod a fejemhez, mintha én tehetnék erről. Én egy teljesen normális férfi vagyok, soha nem vertem meg és nem kényszerítettem nőt semmire, és ha lesz gyerekem, gondoskodni fogok arról, hogy a feleségemnek is annyi lehetősége legyen a kikapcsolódásra, mint nekem. Úgyhogy nem dörgölheti senki az orrom alá, hogy gonosz férfi vagyok, aki elnyomja a nőket, és szegény miattam nem mehet bulizni. Még jó, hogy kiröhögöm azt a csajt, aki ilyet mond…

– De ember, szó sincs erről. Senki sem gonosz férfi, még Dani, Dávid, Marci, Isti, Máté, Bence és Szabi sem. Nem erről van szó. Ez egy társadalmi probléma, ami épp úgy káros a férfiakra, mint a nőkre nézve. Merthogy az átlagos kisgyerekes nő nem csak kevesebbet pihen és szórakozik, ami miatt előbb-utóbb kiég és zsémbes, örömtelen házisárkány lesz, mint Zsófi, akinek a zsörtölődésein a fiúkkal éjjel-nappal röhögtök (és aki csak évente kétszer kívánja meg Zsoltit), hanem nehezebben talál munkát és kevesebb pénzt is keres, hiszen ő esett ki évekre a munkaerőpiacról, elsősorban tőle várják, hogy a beteg gyerekkel otthon maradjon, a szülői értekezlet miatt hamarabb elkéredzkedjen a munkahelyéről, a házi feladatot megírja a kölyökkel, satöbbi, míg a férfi zavartalanul végzi a munkáját, építi a karrierjét, mint megbízható munkaerő. Az ilyen egyenlőtlenségre épülő párkapcsolatok, házasságok többnyire függőségi viszonnyal járnak, amiben mindkét fél elveszíti önmagát és pótcselekvésre kényszerül (a lányok például zsörtölődésre, a srácok meg piálásra, hogy ezt ne hallják), aztán meg jön a válás, és mindenki csodálkozik…

(Olyannyira, hogy már olyan nézőponttal is találkoztam, hogy a válással a nő jól jár, mert általában övé a közös kecó a gyerek miatt, és még tartásdíjat is kap mellé, amiből dőzsölhet. A valóságban a leggyakoribb ma a megosztott felügyeleti jog: egy hét itt, egy hét ott, a felmerülő költségeket a két fél közösen állja, és senki nem fizet tartásdíjat senkinek. Ha az apa nem tart igényt a kizárólagosságra, vagy éppen alkalmatlannak bizonyul a nevelésre, az anya valóban szinte mindig az egykori közös otthonban marad, de ez felállás a gyereket védi, nem a nőt: ezt hála az égnek elvált férfibarátaim is így gondolják. Emellett havi 25 rúgóból dőzsölő csajokkal sem találkoztam még, de lehet, hogy csak az a baj, hogy nem ismerek egyetlen milliárdost és aranyásót sem testközelből, és a megfizethetetlen tartásdíjak világa is mítosz maradt eddig a számomra.)

– De értsd már meg, hogy én nem vagyok ilyen!!! – hősünknek itt már vörös a feje, nagyon ideges. Nem tud vitatkozni azzal, amit látunk magunk körül, és úgy érzi, kereszttűzbe került.

– De értsd már meg, hogy nem erről beszélünk. Amit most csinálsz, az olyan, mintha megállapítanád, hogy nincs éhínség az országban, mert te épp jól bezabáltál vacsorára. Persze, hogy te nem vagy ilyen, de tízből hét család így él, így megy tönkre szépen a felszín alatt (akár együtt marad a pár, akár elválnak), úgyhogy egy létező társadalmi problémáról van szó, amit nem lehet elintézni azzal, hogy te kivétel vagy, mert nem akarsz visszaélni bizonyos előjogaiddal, amelyeket a társadalom garantál számodra…

– Akkor azt mondd meg, hogy mégis mi a fenét tehetnék?! Nem az én dolgom ezen változtatni. Ha neked ez ennyire fontos, csatlakozzál egy párthoz vagy civil szervezethez, ami esélyegyenlőséggel foglalkozik, és tüntessél az utcán, hogy másképp legyen az egész…

– Jó, az egész társadalmat megváltoztatni nem tudjuk, de van pár dolog, amit te is megtehetsz. Az első például az, hogy nem csinálsz úgy, hogy mintha a probléma nem létezne, csak mert te nem vagy érintett. Hidd el, egy csomó mindent sokáig én sem láttam, mert priveligizált helyzetben vagyok a nagy többséghez képest és gyerekem sincs még, de az ismerősi köröm működése és a harmincadik születésnapom után történtek rengeteg problémára rávilágítottak. Attól még, hogy te nem szenvedsz, mások igen, és ők vannak többen.. ezt el kell fogadni anélkül, hogy lebecsülnéd a problémáikat. Például azt, hogy verik a mellüket ezek a nők, hogy bulizni mennének: nyilván fogalmad sincs, hogy ez sok családban milyen lehetetlen álomkép a zasszony számára, hiszen minden háztartással és gyerekneveléssel kapcsolatos feladat egyedül rá hárul, és jóval kevesebbet is keres mellé, mint a férje, tehát eleve kiszolgáltatott helyzetben van.

A második dolog, amit tehetsz, hogy néha rávilágítasz ezekre az anomáliákra az ismerősi körödben: például amikor a fiúk azon röhögnek az ötödik sör után, hogy Zsémbes Zsófi micsoda kiállhatatlan, örökké menstruáló hisztigép, talán rákérdezel, hogy ezekben a percekben ki vigyáz otthon a kölkökre, ki mosta ki Zsolti ingjét, és ez az ember mikor szórakozott utoljára önfeledten öt sör mellett az éjszakában? Ha te mondod, talán lesz, aki elgondolkodik. Nem biztos, hogy feladja az előjogait, de talán kap egy új perspektívát, az meg még akármire is jó lehet hosszútávon.

A harmadik dolog, ami a hatalmadban áll az, hogy ha odajutsz, te tényleg teszed, amit hirdetsz: nem kifogást keresel, hogy speciális, az evolúció során kifejlesztett női képességkészlet kell a pelenkacseréhez és a mosogatáshoz, hanem dolgozol, nem segítesz, hanem kiveszed a részed a teendőkből, és nem spermadonor leszel, hanem apa. Ez így érthető?

Ajánlott irodalom

Néhány témába vágó olvasmány az elmúlt hetek terméséből azoknak, akiknek nem:

  • Réz Anna: Magyarországon hiánycikk a konzervatív feminizmus

    “Karrier szempontjából elsősorban nem is annyira a nők és a férfiak, inkább a gyerekesek és a gyerektelenek között húzódik egy brutális szakadék. Ha gyereked van, nem gazdálkodhatsz az időd felett, vagy csak nagyon limitált mértékben – miközben többet költesz. Ez így együtt hatalmas terhet ró a családosokra. Az viszont már kulturális kérdés és őrülten fontos nőügyi probléma, hogy ez a teher jelen pillanatban szinte teljes egészében a nőkre hárul. A családosok helyzeti hátrányát sosem tudja az állam teljesen kompenzálni, de legalább a családon belül fifti-fifti arányban kellene megoszlania ahhoz, hogy ne okozzon már-már behozhatatlan lemaradást a nők számára.”

  • Hódos Hajni: Voltál már kasszásnő a méhtelepen? Akkor ne szövegelj a feminizmusról, anyukám!

    “Szóval, drágáim, nekem legközelebb akkor magyarázzon valaki arról, hogy egyenlőség van és mindenfajta feminista törekvés pengeszájú, baszatlan fapicsák erőlködése, ha a fentiek felét végigcsinálta, de legalábbis volt kasszásnő a MÉH-telepen. Minden más blabla.”

  • Veiszer Alinda: András, ebben nem lehet igazad!

    “Ugyanakkor megérted a “hájas, rohadt kapitalistákat”, amiért nem alkalmaznak előszeretettel kisgyerekes vagy gyereket vállalni készülő nőket, amikor nem kevesebbet állítasz, mint hogy egy nő élete 10-12 évében, tehát amíg gondozásra szoruló gyereket nevel, egyszerűen nem lehet megbízható munkaerő. Az hogy lehetséges, hogy egy olyan felvilágosult férfinak, mint te, eszébe sem jut, hogy férfi is maradhat otthon beteg gyerekkel? És akkor meg miért kérdőjelezed meg, hogy a beteg családtagot ellátók többsége nő? Ahogy írod, beteg embert férfi is kezelhet, akkor őt sújtja a törvény. Beteg gyerek esetén ez fel sem merül?”

  • Penelope Trunk: 30 Women who have revolutionized the tech sector

    “To be clear, the mothers on this list were extremely powerful in their careers before age 30, which provided the ability to create a very non-standard setup to balance kids and work. And, as I’m sure you know by now, it’s only the non-standards setups that allow women to have notable careers alongside children. So women can tell by age 27 or 28 if they will be able to set up a very non-standard situation to allow for a powerful career while you have children.”

  • Dobrev Klára számolt Gyurcsány Ferenc bilincsbe verésével

    “A legtöbb munkaadó a kisgyerekes anyát megbízhatatlan munkaerőnek tartja, mert a magyar családi munkamegosztás szerint a gyerekkel kapcsolatos szervezési feladatok, programok főleg a nőre hárulnak, és ha megbetegszik, biztos az anyának kell otthon maradnia, az apa ugyanis jobban keres. A férfiak ugyanazért a munkáért több pénzt kapnak, tehát nehogy az ő munkáját veszélyeztessük. És így a kígyó a saját farkába harap, mert a kisgyerekes anya, ha egyáltalán kap munkát, kevesebb bérért veszik fel, mert megbízhatatlannak tartják, és ez az egész így megy tovább.”

  • Apapara: Nem spermadonor vagyok, hanem apa – interjú

    “Szóval azon túl, hogy szükségünk van a feleségem fizetésére is, ki vagyok én, hogy azt mondjam, hogy a feleségem ne akarjon dolgozni, ne akarjon azzal foglalkozni, amivel akar, amit szeret, ami érdekli, másrészt engem sem csak este 8 után érdekelnek a gyerekeim, hanem délután is, sőt, néha délelőtt is. Arról nem is beszélve, hogy azt is abszurdnak tartom, hogy még ha dolgozik is egy családban az anya, ha gyerek beteg, ő marad otthon. Nyilván e mögött is az macsó attitűd van, hogy egy férfi túl fontos munkát végez ahhoz, hogy hiányozzon a munkahelyéről. Az is érdekes, hogy valahogy ezeket a kérdéseket egy nőtől sosem kérdezik meg. Miért ne akarnék minél több időt lenni a gyerekeimmel? Nem spermadonor vagyok, hanem az apa.”


*a neveket persze megváltoztattam

Advertisements
Eszter névjegye (831 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

59 hozzászólás Emancipuncik hisztiznek, hogy szabadságra vágynak… mintha legalábbis el lennének nyomva! bejegyzéshez

  1. Már a cím is mutatja, ez csak hiszti, minek komolyan venni, ugye?
    A környezet hozzáállásra is érdekes ám, a nőké is. Pl. gyerek nélkül megy anyuka valahová: hol a gyerek? Még ha az apjával is van, akkor is úgy néznek, mintha tök idegenre hagyta volna. Mert hát mi az, hogy nincs az anyjával a gyerek? 0-24-ben?
    Saját anyósom szerint mi minek is mennénk el kettesben bárhová, menjünk, ha majd felnőtt a gyerek. Jó, mi?
    A cikkel egyébként teljes mértékben egyet értek, ha nem is ez a legnagyobb probléma a világon, azért az ember komfortérzetét erősen befolyásolja, és mivel a nők már nemcsak autót vezethetnek, hanem el is válhatnak, ezért meg is teszik, ha azt látják, hogy a férj szórakozik, éli világát, ő meg plusz egy emberről gondoskodik, mert ugye a férj miért is porszívózna, vigyázna a saját kölkére, ha meg megteszi, érdemrendet neki.

  2. Társadalmi probléma az a menekültkérdés, vagy annak az átrendeződése, hogy a fizetés egyre kevésbé van kapcsolatban az elvégzendő munkával; esetleg az, hogy az automatizálás mértéke mellett lehetne pl. alapjövedelem. Ugyanígy a társas kapcsolatok szétesése a technológia miatt; ezek társadalmi bajok, mindenkit érintenek, és nagyon nagy skálán.

    Az, hogy X nem tud Y-nal megegyezni abban, hogy mikor ki marad otthon, illetve hogy X vagy Y nem érzi, hogy neki is többet kellene beletennie, azok egyéni problémák; egy kapcsolat problémái. Elismerem, hogy a környezet ehhez sokat hozzátesz.

    A kommunikáció a két ember között csodákra képes.

    • A problémának két arca van, az egyik a társadalom, a másik az egyén szintjén oldható meg. A kettő összefügg, ezért is kell beszélni róla.

      A társadalmi probléma része többek között pl. a béregyenlőség, az apaszabadság, a rugalmas foglalkoztatási formák, a családi napközi-rendszer, a közbeszéd, és olyan “apróságok”, mint pl. az, amikor az apának nincs lehetősége arra, hogy a beteg gyerek mellett maradjon éjszakára a kórházban, mert ezt csak az anya teheti meg.

      Az egyén szintjén a probléma kezelése valóban az, amit írsz: kommunikáció, ami tény, hogy csodákra képes, anélkül nincs út előre, de önmagában véve nem elég. Mint a bioszérettségi az orvosi pályához: kell, de ettől még nem lesz professzor senki, kell az orvosi egyetem is.

    • Nemcsak családon belül probléma, hogy ki van a gyerekkel. Számtalan helyen leírták már, hogy egy családapa két gyerekkel az igen, jó munkaerő, megbízható, hiszen gyereke is van, ugyanennek az embernek a felesége két gyerekkel már megbízhatatlan munkaerő, mert a gyerek tuti beteg lesz. Aztán hiába mondja a nő, hogy az apa is otthon tud ám maradni meg van ugrásra kész nagyi, nem hiszik el. Az, hogy ki hogyan jut el szórakozni, na, az már magánügy, tényleg.

      • Igen, a férfiak általában ezt megússzák, Amerikában egy CEO-nak, vezető politikusnak illik is, hogy legyen két gyereke, különben meg sem bíznak benne. A nők ugyanezért megbízhatatlannak számítanak, vagy ostorozzák őket, hogy “miért nem a gyerekével van”: mintha az ötéves gyerekre csak az anyja vigyázhatna, az apa meg mellékes volna.

        De tudok példát arra is, hogy hogyan diszkriminálják a családi életben aktív szerepet vállalni kívánó apákat is: amikor az apát kirúgják, mert próbaidő alatt apaszabadságra mert menni. Hát bocs, akkor született a gyerek, ilyen nincs minden hónapban. A munkahely álláspontja az volt, hogy ott a gyerekkel az anyja, az anyának segítsen a nagyi/sógornő, apu meg gyártsa inkább a GDP-t ebben az érzékeny periódusban is.

        Ez egy remek példa sajnos arra, hogy miért van szüksége feminizmusra az apáknak is, akiket alapvető emberi jogától foszt meg ez a vadkapitalista rendszer, ami megtiltaná, hogy a család mellett legyen akkor, amikor ez a legfontosabb (a szülés utáni héten azért nehéz egy anyának, pláne, ha nincs segítsége, az új rutin kialakulása és a kötődés miatt is fontos időszak ez emocionálisan és fizikai teendők szintjén is).

    • Ahol a társadalom iléyen erősen nyom normákat, ott két ember között megoldadó problémának képzelni, elég nagy tévedés. (Elő)ítéeletekről, ostoba “érvekről” beszélünk, szocializációról, és hasonló TÁRSADALMI jelenségekről, amik ugyan áthidalhatók kommunikációval, de erős ellenszélben működik az a kommunikáció is. Te si írod a környezetett, de annak jelentőségét bagatellizálni próbálod.

  3. És az még a jobbik eset, ha a nő legalább “hisztizik”. A nők többsége sajnos csak lapul, mint nyuszi a fűben. :(

  4. Saját bőrömön tapasztalom, hogy egyáltalán nem csak a kisgyerekes anyukák maradnak otthon. Nem jár saját idő akkor sem, ha már önellátásra képesek a gyerekek, sőt, felnőttek.
    Pl. jellemzően az apukák jó része otthon ülő lesz, dehogy jár borteraszra, koncertekre! És nem csak ő, de a világ is elvárna (mármint ez a szűk, magyar), hogy akkor az asszony is tegyen-vegyen körülötte a lakásban, mert a nőnek a férje mellett a helye.
    Amikor egyedül mentem világot látni, sokan kérdezték, nem félek-e? Nem igazán értettem, amíg valaki nem tette fel így a kérdést: “És elengedett a férjed?”

    • A házasság az valami póráz lehet, férj lement az alsó szomszédba egy nyugdíjas házaspárhoz, én nem. Másnap jön szembe a nő, hogy ugye nem baj, hogy ott maradt náluk estig?
      Aztán: ittunk munkahelyen, pasi megkérdezi, hogy mit szól a férjem, hogy ittam egy pohár bort?
      Azon is sokan meglepődtek, hogy férj elment sátorozni 2 napra és “elengedtem”. Mivel kb. évente megy, miért ne? Meg túrázni. Hát nekem is van hobbim, nem szól bele, ha arra áldozok havonta pár ezret.

      • Ez az “elengedni a páromat valahova” számomra mindig is abszurd volt: nálunk mindig mindenki oda megy, ahová akar, és nincs elszámolási kötelezettség. Ha meg a bizalom oda, megette a fene az egészet.

  5. Jó cikk. (Végre) értelmes kommentekkel.

    • Agyalok rajta, hogy beengedjek-e olyan értetlenkedőket, akik láthatóan nem, vagy csak felületesen olvasták el az adott cikket. Erről majd szeretnék szavazást is: van, hogy érdekes és szórakoztató a más nézőpont, máskor viszont buta, méltatlan, ráadásul elveszi a figyelmet a lényeges kérdésekről.

  6. Jó cikk, kár, hogy társadalmi problémának állítja be a gondolkodásmódból fakadó problémát. A nők többsége rossz szempontok szerint válassza meg a leendő párját, akivel közösen vállal gyereket.
    A “titokzatos, magányos farkas típus” , nem alkalmas szülőnek. Azért rohangál belőle mégis olyan sok, mert erre van igény, és továbbra is ez a típus érvényesül a nőknél.
    Ahogyan az egyik exem nagyon szépen megfogalmazta, ” ha nem működik a kémia, nincs értelme..”
    “Kémiával”, hirtelen fellángolt szerelemmel lehet gyereket csinálni, de felnevelni nem.
    Szerencsére az ismerőseim között szép számmal vannak tudatosan, és érzelmileg fejletten gondolkodó nők, kis gyerekkel a karjukon, mellettük a párjuk, aki társ a gyereknevelésben.
    ( ja, igen, család centrikus boldog apukák, akik képesek lemondani a saját önző vágyaikról.)

    A női egyenjogúság labdáját bedobni ebbe a problémakörbe teljesen felesleges. A nő dönti el, hogy kitől akar gyereket.

    Ezzel a kommenttel üzenném a hölgyeknek: Sok férfi van, válasszatok okosan!

    • Vagy nem… sajnos az esetek többségében egy kedves, jószándékú, “ááá én nem vagyok ám olyan, én rendes vagyok.” féle típus csak eljátsza ám azt, hogy ő mennyire kedves. Te pedig úgy érzed, megnyerted vele az ötöslottót, mert elhiszed, hogy mennyire kedves, érzékeny, felvilágosult, remek beszélgetőpartner, tudatos, nem énközpontú, családcentrikus, és passzoltok mindenben.

      Aztán puff, beleesel, mint vak a szakadékba, és csak hónapokkal, de lehet, hogy évekkel azután hullik le a jól felépített álarc, hogy téged valahogy magához láncolt. Talán elvágta tőled a legjobb barátaidat, messzire költöztetett a családodtól, egyszóval rendesen és alaposan végigkövezte annak az útját, hogy kisajátíthasson. Persze ezt olyan köntösben előadva, hogy dehát csak együtt szeretne lenni veled, mert te olyan csodálatos vagy, kezdjetek együtt új életet, mindentől távol, milyen izgalmas!

      És amikor már tényleg nincs senki közel és távol ilyen-olyan okok miatt, akkor pattan el nála valami, dobja le visszakézből az álarcot és akkor Isten óvjon téged…

      Az is igaz, hogy sok férfi van, csak ha elkezdjük az álompasit megformálni, akkor hirtelen azt vesszük észre, hogy hirtelen senki nincs, csak a “selejtek”. Pedig az álompasi nem valami Batman, hanem egy értelmes felnőtt férfi, aki nem játszmázik, nem kuncsorog a szexszért, szabadságot ad és kapsz is tőle, stb. Nos ilyenből, egy kezemen meg tudom számolni, hogy Magyarországon mennyit láttam.

      • Nézd, ez a nők részéről is megvan. A saját életemből tudok Neked példákat mondani játszmázó nőkre, akik kedvesnek aranyosnak, áldozatnak mutatják magukat, de igazából önzőek, és szemetek.

        De mindkét oldalon lehullik az ál-arc hamar, ha valóban meg akarjuk ismerni a másik ember. Ez benne van a pakliban. Ettől függetlenül én még mindig úgy érzem, képes vagyok egy új kapcsolatban megadni egy nőnek a tiszta lapot, akkor is, ha véletlenül elejt egy olyan mondatot, mit már hallottam korábban.
        Nem ítélkezem.
        Úgy is kiderül, ha 2 ember összeillik, vagy ha nem. Ha nem, akkor szépen ott kell hagyni.

        Nekem az a meglátásom, hogy a nők többsége azt akarja megismerni, azzal akar időt tölteni, akivel megvan a szikra, a vonzerő. Pedig pont fordítva kéne lennie:
        Akivel jól érzem magam, barátként megismerem, és kialakul köztünk egyfajta bizalom, azzal lépek feljebb, ha mindkettőnknek megfelel.
        A szerelem sajnos pont elfedi a hibákat, amikről beszélsz, ezért esik le későn az a bizonyos álarc.

        • “nők többsége azt akarja megismerni, azzal akar időt tölteni, akivel megvan a szikra”
          Nem mondod, hogy a pasik nem? Megdöbbennék, ha ez igaz lenne.

          • kedves Zsolt, azt hiszem, a többiek elmondtak mindent, amit erre mondhatnék, a társadalmi probléma-faktort pedig egy másik kommentben válaszolom meg, keress rá. Viszont hogy a “nők többsége azt akarja megismerni, azzal akar időt tölteni, akivel megvan a szikra” – nos, szerintem kurva nagy gáz van, ha nem. És fordítva, plusz kevésbé heteronormatívan ábrázolva szintén. Szikra nélkül megette a fene az egészet.

        • Nem tudom észreveszed-e az első és a második kommented közötti hatalmas szakadékot. Az elsőben gyakorlatilag végig szidod a nőket, majd jószívűen és segítőszándékkal, kétszínűen udvariaskodva (“Hölgyeim!”) közlöd, hát hogy a teljes felelősség az övék, hiszen sok hal a vízben, miért nem a jót fogják ki. Mindeközben a pasikról egyetlen rossz szót sem ejtesz, csak azokról, akik nem “önzőek” és családcentrikusak, fényként csillannak meg a sötét és gonosz világban.

          Utána a kommentemben kifejtettem, hogy azért a csávók SE szentek. Erre te újra: “Na dehát nőből is van ilyen!” Nézd, én tudom, hogy mennyire nehéz beismerni az undorító alakokat a “fajtádból”, már bocsánat, de belőlük is vannak szépszámmal. Példa erre a cikkben található férfinek nem nevezhető hímnemű, aki teljesen kikelve magából védi magát, de azért kimondja azt a szót, hogy emancipunci…

          “Ettől függetlenül én még mindig úgy érzem, képes vagyok egy új kapcsolatban megadni egy nőnek a tiszta lapot… (…)”, miből gondolod, hogy én nem adom meg ugyanezt egy férfinak? Már úgy értem egy igazi Férfinak.

          Amúgy én nem tudom, én sosem szikra alapján döntöttem. Mindig azt mondtam, hogy a szerelem az nem valaminek a kezdete, hanem valaminek már a vége: beleszeretni valakibe elég hosszú idő, és az ismerkedési szakasz végét jelenti az, amikor már el tudod mondani, hogy basszus, én szerelmes vagyok.

          De értem, hogy mit akarsz. Csak az első kommentért kár volt…

          • Az a baj, ha az ember leírja a véleményét, megosztja a személyes tapasztalatát, és az perprivát különbözik a nagy átlag véleményétől, akkor egyből neki kell esni, és egy-egy szóba, fél mondatokba belemagyarázni olyan dolgot, ami igazából nincs benne.

            Az első kommentem a cikkre a cikkre vonatkozott, a második arra a kisarkított ( ám sajnos valós problémára), amit felvázoltál. (azért elég negatív volt összkép)

            Az “igazi Férfira” meg csak az “igazi Nő” tartson igényt ( és fordítva!!)

            • “Az a baj, ha az ember leírja a véleményét, megosztja a személyes tapasztalatát… (…)”
              Zsolt, ezzel semmi baj nincs, de Te nem ezt csináltad! Rengetegen játszák ugyanezt a játékot, hogy próbálnak objektívan hozzáállni, vagy csak úgy tesznek, aztán mégsem bírják ki és bumm, borul a bili egy általánosítással, saját véleményem abszolút igazságként való beállításával, “na majd én megmondom, hogy mit kell NEKTEK csinálni, hogy jobb legyen, mert ugye nekem nulla felelősségem van, hiszen én itt csak a nők rosszul kivitelezett szelekciójának az áldozata vagyok.”-kal, és a konklúzió végső levonásával. Te nem mindegyiket csináltad meg ezek közül, de az utolsó mondataid telibe hányják a személyes véleményedet.

              Amúgy ha már ennyire elfogulatlan vagy, adnál néhány tanácsot dicsfényben úszó férfitársaidnak is, vagy csak a nőknek üzengetsz?

              A többieknek írt kommented pedig tisztán mutatja mennyire nem érdekel téged más véleménye a saját magadén kívül, mert ugye az nem a te problémád.

              És inenntől kezdve nem tudom, hogy miről beszélünk.

    • “Ezzel a kommenttel üzenném a hölgyeknek”
      Nem tudom, látod-e, milyen felülről, okoskodva, megmondva “szerető” komment ez? Majd én megmondom a frankót nektek, kis butuskák.

      • Igen, valóban, egy szövegkörnyezetből kiragadott fél mondattal, hisztis kisgyerek módjára mondok valami durva, félsoros kritikát egy másik ember véleményéről.

        Szóval ha mindössze ennyi jutott el Hozzád, az bizony elég szomorú…

        • Néd, azért ez így érdekes. Két-három kommentben fejtegeted, hogy a te véleményednek is helye van itt, és izé. Aztán találkozol egy másik véleménnyel, és az alapján engem, a számodra teljesen isemretlen embert véleményezed. Fel sem merül benned,hogy talán mégsem volt teljesen rendben a megfogalmazás? Az egész kommentedre jellemző volt az a szemlélet, az utolsó mondatod csak sűrítette.
          “Nem tudom miért sértő más számára, ha ez különbözik a sajátjától. Ez megint csak nem az én problémám.” Most gondold el, hogy a te reakciód mennyire nem az én problémám. Ellenben jól tetten érhető a kettős mérce :D
          Az egész kommentedet már mások elemzték, azokra is válaszoltál.

          • A fél mondat, amit “odanyögtél” továbbra sem éri el a vélemény szintjét, pusztán csak egy hátsó sorból bekiabált kritika. Ha majd érdemben hozzászólsz, akkor fogok tudni vele mihez kezdeni.
            Ha ezt már mások elemezték, akkor minek szóltál hozzá? ( minek kötsz bele? )
            Ez részedről csak üres kötekedés. Zavarni nem zavar, a primitív dolgok is lehetnek szórakoztatóak.

            • .”Ha majd érdemben hozzászólsz” – Két hosszú esztendeje várom ezt Zsolt, hogy ez megtörténjen, hidd el, egy emberöltőnek tűnt ez az idő. A kölyökkutyám már azóta felnőtt, és összetett feladatokat hajt végre: megkülönbözteti az üvegest a dobozos sörtől, és azt hozza amelyiket kérem (persze a felét elkéri)… de Lacitól érdembeli, hovatovább, építő hozzászólást még nem olvastam. Sem itt, sem másutt. Aztán még én csodálkozom ha előjön a “gyomortáji nyüszögésem”! Be is veszek egy guttalaxot. :/

            • Zsolt, én elhiszem, hogy jó szándékkal jöttél, de fontos rámutatni arra, hogy a sarkos jótanácsokkal kísért hölgyeimezés igen visszásan jön le, ergó kommunikációs faux pas, mert eltereli a figyelmet a mondandód lényegi részéről, ami ettől függetlenül lehet még adott esetben értékes is.

              Ahogyan – és ezt most általánosságban mondom – személyes sértettséget sem célszerű vinni egy érvelésbe (pl. arról merengeni, hogy miért nem kell az ember egy nőnek/férfinak, és az alapján általánosítani az adott nem preferenciáit illetően). Tudom, hogy emberek vagyunk, és ez olykor mindenkivel – velem is – előfordul, de amikor társadalmi jelenségekről beszélgetünk és érvelünk, nem célszerű ilyesfajta motivációkkal a háttérben – vagy előtérben – kommentelni, mert elviszi a fókuszt egy teljesen értelmetlen irányba, ahonnan nem lehet érdemben folytatni a diskurzust.

              Hogy erre volt, aki rámutatott, csak előre viheti a beszélgetést, és semmi esetre se vedd sértésnek. Vagy persze veheted annak is, ebben az esetben viszont fogadd el, hogy ez ebben a körben teljesen rendben van, vagyis ha maradsz, és hasonló módon folytatod a diskurzust, számíthatsz rá, hogy lesz, aki rámutat egy-egy kommunikációs és/vagy érvelési hibára.

            • Nézd, tiszta kommunikációról papolsz, közbn egyetlen kommentben három-négy ítélkezés hangzik el – primitív, odanyög, beleköt (csak segítek, hogy megtaláld őket). Kettős mérce ám, de alaposan.

    • Tedd hozzá, hogy _szerinted_ nem társadalmi probléma. A blogger meg annak látja, hidd el, nem neked kell “felnyitni a kis butus nők szemét.”

      • Semmi vész, ide lehet írni a véleményeket. Nem tudom miért sértő más számára, ha ez különbözik a sajátjától. Ez megint csak nem az én problémám.

        • Már csak egy kérdésem maradt: ki a bús bikahere sértődött meg itt? Mármint rajtad kívül. Ebben a párbeszédben nncs nekiesés, nincs szétszedés, nincs sértődés. Válasz van arra, amit írtál. Ja persze, gondolkodásmódbeli probléma, mert balfasz mintákat tanulunk _a társadalomban_ és azokat építjük bele – hibásan – a gondolkodásunkba. Így ez a gondolkodásmódbeli vagy szocializációs problem komoly társadalmi hiba lesz. Például nálad az atyáskodás, hölgyezés, igaziNő-zés, és az, hogy azonnal azt hiszed, hogy a másik sértődik meg mittomén mibaromságokat reagál.

          • Valamilyen szinten hiányzik a normális kommunikáció ember és ember között ( ha már a társadalmi problémáknál tartunk), aminek alap feltétele lenne a kölcsönös tisztelet, és érdemben nem tudok mihez kezdeni azzal, ha valaki csak úgy odavág egy fél mondatot.
            Én nem leszek vele előrébb, mert a hozzászóló nem érvel, csak simán beleköt abba, hogy én hogyan fogalmazom meg a gondolataimat.

            Tisztában vagyok a képességeimmel, és hibáimmal is, éppen ezért szeretném tágítani gondolkodásmódom univerzumát azzal, hogy meghallgatom mások véleményét, és végiggondolom az érvelésüket.
            Szeretnék érdemben kommunikálni egy másik emberrel. Érdekelnek mások megélt élethelyzetei, szeretném összehasonlítani a saját tapasztalataimmal, és ha módom van rá, javítani gondolkodásmódom hatékonyságát.

            Viszont azt szeretném kérni, akár Tőled, akár bárki mástól, aki végigolvasta ezt, meg a többi “okoskodásnak” kikiáltott ( a saját élettapasztalataim alapján megalkotott) véleményemet, amit én nem akarok ráerőltetni senkire, csak feldobom, mint alternatívát, hogy miért nem kapok érdemben választ rá? Miért engem próbálnak megítélni azzal, hogy :

            -nem neked kell felnyitni a kis butus nők szemét.”,
            -“felülről, okoskodva, megmondva “szerető” komment”

            Van egy véleményem nekem is. Kiállok érte. Ésszerű érvekkel meggyőzhető vagyok, és szeretnék is tanulni nálam jobbaktól. Egy fél mondatos szarságra én is tudok fél mondatos szarságot írni. Ahhoz nem kell ész.

            (SZVSZ)

            • “aminek alap feltétele lenne a kölcsönös tisztelet,” Pontosan, És a kéretlen tanácsadás meg megmondás nagyfokú mellőzése ennek a része. Tudod, a kommunikáció A-ból és B-ből áll, információcseréről van szó, ami nem egyenlő azzal, hogy majd Te megmondod, hogy a másiknak mit kellene csinálnia. Stimmt? Mert nem tudom érzed-e, hogy ezzel mennyi embert megbántottál, és mennyi embert dühít az, hogy nem hogy nem vállalod fel, de még mentegeted is magad, hogy neked ez a stílusod, miközben tiszta kommunikációról tartasz kiselőadást… Ahelyett, hogy azt mondanád, hogy “Oké, talán erős voltam, nem kellett volna ezt leírnom, sajnálom, ha megbántottam valakit, szóval most újra elmondanám a véleményemet, ami az, hogy…”

              “a saját élettapasztalataim alapján megalkotott) véleményemet” A kioktatás nem vélemény, de ezzel kapcsolatban hagytam neked egy másik kommentet feljebb. Ha esetleg elolvasnád…

              “miért nem kapok érdemben választ rá?” Én nem látok kérdést az első kommentedben, és szerintem kaptál rá választ, mégpedig azt, hogy a mi véleményünk ezzel nem egyezik, mert nem kizárólag a nő a hibás, és hiába mentegeted a férfiakaat, belőlük is van undorító, ahogy természetesen nőből is. Senki sem a nők rosszul kivitelezett szelekciójának az áldozata. Az, hogy Angelina Jolie rád sem pillantana, annak nyilván rengeteg oka lenne, nem csak az, hogy sajnos neked nem sikerült hoznod a “magányos farkas típust”. Azért ne nézd már ennyire kisstílűnek a nőket… attól, hogy Te azt hiszed, hogy ez játszott közre a te vagy bármelyik haverod elutasításában, az a te fabrikációd, és ki tudja, hogy így van-e? Megkérdezted tőlük? Tudjátok biztosra? És ha nem, akkor miért nyilatkoztatod ki a véleményedet, mint valami hatalmas igazságot?

              Amúgy én nagyon nem úgy látom, hogy meggyőzhető vagy, inkább úgy, hogy leginkább azzal értenél egyet, ami ha nem is egyetért vele, de erősíti a te álláspontodat. Hiába mondjuk neked öten ugyanazt, teljesen süket vagy rá.

              • Oké, ez így egészen érthető.
                Értem az álláspontod, és tudom, miben ütközik az enyémmel szemben.

                Nem védem a férfiakat, egész pontosan azért mert nincs szükségük védelemre. Sajnos pontosan tudom, hogyan gondolkodik a férfiak zöme, mi motiválja őket, mi az amit letagadnak, eltitkolnak. Valamilyen szinten engem is zavar, és nem tudok azonosulni vele. Pont azért, mert azok közé a férfiak közé tartozom, akik család centrikusak.

                Az egyetlen dolog, ami nem jut át se Hozzád, se többiekhez, az az, hogy mindig a nő választ.
                Ha a nő azt mondja hogy nem, akkor a férfi nem tehet semmit. Ez egyszerű biológiai tény.
                Csalnak, hazudnak a férfiak, hogy lenyerjék egy-egy nő kezét? igen. Egyszerre több nővel is próbálkoznak azért, hogy ne maradjanak egyedül? igen.

                De addig nem fog működni a vezérlő dinamika, amíg a nők nem igénylik, hogy család centrikus legyen a férfi, hanem az kell, hogy levegye a lábáról. Addig sok szemét férfi lesz, és egyre szemetebbek lesznek, mert egymással is versengeniük kell. És igen, egy férfinak is el kell jutnia arra a szintre, hogy képes legyen megadni egy nőnek a “társat”, akivel lehet gyereket vállalni, mert nem hagyja a gyereknevelést a nőre.

                És az a baj, hogy amikor feljövök egy egy ilyen blogra, csak azt olvasom, hogy a nők egymás között nagy egyetértésben beszélgetik, hogy milyen szemetek a férfiak.

                És ha valaki szól, hogy hát, ez kettőn áll ez dolog, és bizony a nők kezében van a döntés, és sajnos a saját döntéseik miatt szenvednek akár éveken át egy idióta pasi mellett.

                Ezen csak a nők tudnak változtatni, és az nem megoldás, hogy társadalmilag átneveljük a férfiakat. Egyszerűen csak meg kell tanulni a nőknek azt a módszert, amivel jól választhatnak.
                ( a férfiak alkalmazkodni fognak maguktól, az új elvárásoknak)

                És még valami: Senkit nem akarok megsérteni, vagy megbántani a véleményemmel. Ez egy kényes téma, Nem feltételezek rosszat senkiről, nem akarok kioktatni senkit. Érdekelnek más vélemények és megoldások.

                • Ezzel a kommenttel vegyes érzéseim vannak, egyrészt örülök, mert sikerült áttörni a gátat, másrészt furcsának találok néhány gondolatot.

                  Amúgy szerinted, ha egy férfi azt mondja egy nőnek, hogy nem, akkor ott nincs fusselvéle? Már csak azért, mert én sokszor lettem elutasítva, sokszor lettem kidobva, és sokszor küldtek el a jó fenébe. A közös pont itt az, hogy onnantól kezdve vége a dalnak. Én felvehettem volna a legszexibb ruhámat, adhattam volna a Femme Fatale-t, beleadhattam volna mindent, hogy tetszek egy fiúnak, akiért én éltem-haltam, vagy próbálhattam volna második esélyért könyörögni annak a fiúnak aki dobott, de semmi nem használt volna. Tudom, mert amilyen buta voltam akkoriban, megpróbáltam a létező összes verziót… amivel csak annyit értem el, hogy felajánlotta némelyik, hogy hát oké, akkor lehet arról szó, hogy néhányszor megdug, de amúgy vége, vagy nem is lesz egyáltalán semmi.

                  Én nem tudom, a férfiak nagyon úgy vannak ezzel a friendzone-ozással, mintha kizárólag őket érné el ez, és kizárólag ők lehetnének elutasítva. Ha tudnád, hogy rajtam és a barátnőimen hány fiú taposott két lábbal, és löktel el maguktól, mert… ?

                  Mert nem jöttem be nekik, vagy véget ért a szerelem részükről. Ennyi. Megideologizálhatnám, gyárthatnék mesesorozatot arról, hogy miért történt mindez, de ez a fájdalmas valóság: valamiért nem kellettem és kész. Hogy miért azt nem tudom, nem kérdeztem meg, elfogadtam. – mivel a megerőszakolásukon kívül tényleg nem tehettem semmit az ügy előrelendítése érdekében.

                  Nem értem, hogy miért kéne hazudni, lopni, csalni (nyilván sarkítok most), annak érdekében, hogy elnyerd egy olyan személy szimpátiáját, aki ezekszerint nem szimpatizál a te alapszemélyiségeddel, vagy külsőddel. Az olyat hagyni is kell a francba, de azonnal, nem könyörögni, csúszni-mászni előtte, hogy hátha, hátha összejön. Egy felnőtt és teljes kapcsolat szerintem attól lesz teljes, ha minél kevesebb játszmára és hazugságra épül. Viszont ha a kezdetek kezdetén, a legelső szó is hazugság, akkor nyilván fent kell tartani ezt a látszatot, ami azt eredményezi, hogy a kapcsolat basic alapja a hazugság és a bizalmatlanság lesz.

                  Nem értem mi értelme egy ilyen kapcsolatot fent tartani, ahol elképesztő erőket kell bevetni ahhoz, hogy ne bukj le?

                  Senkinek nem kell versengeni, azt sem értem mi ez az elképesztő nőhiány. Annyi mindent más dolog van a világon, ahol kiteljesedhet az ember. Egy megfelelő karrier, hobbi, nagyon felemelő érzés lehet az, amikor megtalálod, hogy mi a te saját utad, miben érzed igazán teljesnek magad, és akkor el is felejted ezt a nagy társkeresést – mert azt a vágyat, hogy társra találj nem egy sürgető inger, egy hiány okozza, hanem az, hogy tényleg szeretnél egy erős, független és mégis téged szerető, partnerkapcsolatra alkalmas másik embert, aki saját akaratából szegődik melléd minden bizonnyal egy hosszú úton. Szerintem ez lehet a szerelem csúcspontja.

                  Senki nem akarja átnevelni a férfiakat, egyszerűen csak nem értjük, hogy miért nem lehet megérteni azt, hogy azért mert téged nem ver a férjed, attól még lehet, hogy más nőt napi szinten vernek meg. Egyszerűen csak meg kéne hallgatni a mi bajainkat is, mert rengeteg van mind a mai napig, és az együttműködés lenne minden normális emberi kapcsolat alapja. Nem módszert kell itt tanítani, sem “átnevelni”, bár nem tudom ez mit jelent, hanem együttműködni. És ehhez valószínű, sőt biztos, hogy mindkét félnek, mindkét nemnek oda kell tennie magát.

                  De ez az én véleményem…

                • Zsolt, annyira kíváncsi vagyok, hogy itt például hol olvastál olyasmiről, hogy “milyen szemetek a férfiak”. Ahogyan olyan alapgondolattal sem találkozhattál, hogy “társadalmilag átneveljük a férfiakat”.

                  Amiről szó van az, nem a gonosz férfi vs szegény szent nő című felállás, hanem rossz, régi berögződéseken és beragadásokon alapuló társadalmi normák összessége, amelyen a társadalom és az egyén szintjén, de mindenképpen nőként és férfiként is együtt dolgozva lehet csak változtatni.

                  Hogy pontosan miről van szó, azt bővebben a linkelt írások segítségével tudod még jobban megérteni. Érdemes rászánni pár percet ezeknek az írásoknak az elolvasására, mert ott konkrét, személyes példák lesznek a jelenségekre, amelyről szó van.

                  És ismétlem: sehol nem fogsz “gonosz férfi”-képpel találkozni, épp ellenkezőleg: Hódos Hajni, Réz Anna és Veiszer Alinda is arról számol be, hogy a férjeik milyen remek emberek, akikre okkal büszkék, és az apáikra is ugyanez igaz. Jelenségekről van szó, ami nőkre és férfiakra egyaránt káros hosszútávon, és ők nagyszerűen rámutatnak erre.

                  Érdemes elvonatkoztatni a személyes sértettségről, és kerek egészként tekinteni a témára. az önfejlesztés és fejlődés nyilván nemtől függetlenül mindenki számára javasolt és támogatott dolog, ami nélkül aligha van kiegyensúlyozott párkapcsolat.

                • Lentebb irom meg erre a kommentemet, mert más másojára nyeli be, ha ide akarom írni…

                  • Server maintance volt, és minden előtte és utána írt kommentet eltüntetett a rendszer. szóltam a supportnak, és visszahozták a cuccokat, úgyhogy mindjárt rendet teszek a duplikációk körül.

                • Az első bátortalan szerelmes közeledésemet olyan csúnyán utasították vissza, hogy évekbe telt, mire összekapartam magam. Tizenöt éves voltam. Azóta ha bárki azzal jön, hogy mindig a nők választanak, csak nevetni tudok. :)

                  • Ezen én is szét szoktam röhögni magam. Persze, választ a nő, csak épp van, hogy hiába, mert leszarják a fejét/cserejátékosnak tartják/csak kipróbálják. :D Szóval, sokat érsz azzal, hogy választottál. :D

      • Mivel a törvények és a jogok deklarálása egy megfelelő kontextus nélkül, önmagában véve cinizmus, természetesen nem vitatéma, hogy társadalmi problémáról van-e szó. Lehet vitatkozni, mennyire fajsúlyos kérdés és az állam mely tekintetben és milyen intézkedésekkel tud hatékonyan segíteni, de attól még maga a probléma rendezése nem tud kizárólag az egyén szintjén megtörténni, ez tény.

    • Uhh, durva dolognak tartom, egy ilyen bejegyzés alatt a “rosszul választottak” dobálózást…
      “A női egyenjogúság labdáját bedobni ebbe a problémakörbe teljesen felesleges. A nő dönti el, hogy kitől akar gyereket.”
      Teljesen felesleges?
      És ezzel a mondattal te milyen labdát dobsz be? Nem gondolod, hogy igazságtalan “egy kicsit? A nő választ, hát persze. Megint a nő tehet mindenről.

      Ott van fent Eszter írásában, hogy attól még, hogy egyes férfiak nem ilyenek, együttérezhetnének.

      A másik meg, hogy arra nem gondoltál még, hogy bizonyos férfiak képesek magukról évekig jó képet beállítani? És az igazi arcuk csak később tör felszínre, amikor már meg van a gyerek. Pedig az ilyen példánál is “évekig tervezték”.

      Érdekes, ha egy férfinek lesz baja a kapcsolatában vagy hagyják faképnél, és erről valaki cikket ír, azalatt soha nem olvasok olyan kommentet, hogy: “Sok nő van, válasszatok okosan!”

      Érdekes.

      Na, ennyit az egyenjogúságról.

      • Ezt nevezik áldozathibáztatásnak. Hogy t.i. minek a bántalmazó, őt kihasználó hímet választotta, miért nem a Rendes Fiút (aki magát nevezi annak, de nem ritkán ő a legdurvább abúzer). Egyrészt van, aki ügyesen álcázza magát sokáig, másrészt a seggarcokat ez sem mentesíti tetteik felelőssége alól.

        Az valóban más kérdés, hogy az ikszedik bántalmazó/hasonló méltatlan karakter után az ember lányának fel kell tennie a kérdést, hogy ő hogy áll a dolgokkal mélyen legbelül. Milyen családi mintákat utánzott le, milyen sémákat ismételget, milyen belső hiányai vannak, stb. Nyilván van egy fájdalmas önismereti munka, ami ilyenkor hosszútávon elkerülhetetlen.

        • Feltéve, ha egyáltalán felmerül a többedik bántalmazó kapcsolatot élő nőben a gondolat, hogy lehetne másképp is, vagy megérdmelne egy jobb életet. Hasonlattal élve: Sajnos, ha valaki moslékon nő fel, hiába kérdezed, miért nem eszik rántott húst, azt sem fogja tudni, mi az.

  7. Az a jó a “társadalmi probléma” nagy szakajtójában, hogy minden belefér, de mikor priorizálni kell majd a benne lévőket, akkor a tiszta ivóvíz és a megfelelő minőségű élelmiszer hiánya, a klimatikus változások és a geopolitikai játszmák kereszttüzében nem lesz értelme esélyegyenlőségről beszélni.
    Jó dolognak tartom a nemek és fajok közötti szakadékok áthidalását és a történelemben először vagyunk ennyire közel e cél eléréséhez, hisz egyre inkább kezdi jelentőségét veszteni pl. a szellemi munkát végzők között, hogy ki nő és ki férfi. Az új korok meghozzák ezeket az új területeket, ahol a szellemi tapasztalat és a felkészültség lesz a mérvadó. Ám ezt az utópiát soha nem érhetjük majd el, ha előbb pusztítjuk ki saját magunkat, ha nem ismerjük és áhítjuk a békét, ha nem szakítunk a nézetkülönbségek okán felparázsló viszályokkal és a háborúkká eszkalálódó gazda(g)sági törekvéseinkkel.
    A világ egy fejlettebb részéből, egy városból, egy kényelmes életből nagyon másnak (mind tárgyukban, mint komolyságukban) tűnnek azok a társadalmi problémák, melyeket oly annyira szeretünk a zászlónkra tűzni.

    • Amíg nem jön el a végítélet, addig is próbálhatjuk jobban érezni magunkat, nem? Elhiszem, hogy akinek nem folyik meleg víz a csapból, annak az a probléma, de akinek ez megvan, az esetleg továbbléphet és példát mutathat, hogy ezt is lehet, hogy a nő autót vezet pl.
      Ez kicsit olyan, mint, hogy edd meg a főzeléket, mert Afrikában éheznek. Igen. De azért ha nekem van lehetőségem és választásom, akkor azért törekedhetek jobbra, nem?

  8. Én egy problémát látok az egész feminizmussal kapcsolatban és az a probléma korántsem a férfi ebben a történetben. A nők, úgy általában meg akarnak felelni valakinek. Ezelőtt 50-100 évvel ezelőttig (vagy kitudja) a társadalomnak akartak megfelelni.A társadalomnak pedig az volt az érdeke, hogy a nő gondoskodjon a társadalom jövőjéről, szüljön és neveljen gyereket. Mert valóban, pelenkát cserélni, cumisüveget tölteni és tartani a férfi is tud, csakhogy abból soha sem lesz egészséges önmagát fenntartani és megvédeni képes társadalom. A tőke, a szent piac azonban úgy döntött, hogy természetéből adódóan, a mohóságának sokkal jobbat tenne, ha a nő nem a társadalomnak, hanem neki akarna megfelelni, A sajtó segítségével megalkotta a feminizmust és átalakította a társadalmat. Ma a nő férfi akar lenni, nem azért, mert arra vágyik, hanem azért mert ez az elvárás. És a nő most már nem a társadalomnak, hanem a tőkének akar megfelelni,. Az az elvárás, hogy férfi legyen, a férfi pedig feminin legyen. Ne tudja megvédeni a társadalmat és ki legyen szolgáltatva a tőkének. A nő eddig a férfi fogja volt, ma a munkáltatójé. Nem mer hazamenni a beteg gyerekéhez, mert az elvárás az, hogy szolgálja a tőkét. Kérdezz meg egy szexológust, a nő szexualitása nem kíánja a látványt, mégis virágoznak a “csippendél” szolgáltatások. Miért? Mert a nő férfi akar lenni, mert ez az elvárás feléje és a nők továbbra sem a saját igényeiket keresik, hanem mások elvárásainak felelnek meg. Ideje lenne felismernünk a saját igényeinket. Csakhogy ez senkinek sem érdeke. Különösen nem a tőke érdekeit kiszolgáló feministáké.

    • Egész életemben három olyan nővel találkoztam, aki férfi akart lenni. Az egyikük mentálisan az is volt, és ehhez alakította idővel a testét is, de ez más lapra tartozik. A többiek imádnak nők lenni, például én is. Semmi pénzért nem akarnék férfi lenni, hiába volna jó eséllyel könnyebb életem akkor.

      A túlzott tőke-orientáltság, mint a társadalmat befolyásoló és alakító forrás, teljesen más lapra tartozik. Aggasztó jelenség, ha önmagában nézzük, hogy az ember azért gürcöl napi 12 órát, hogy pénze legyen, ebbe belebetegszik, és aztán a megszerzett vagyont arra költi, hogy újra egészséges legyen. Ez valóban aggasztó jelenség, valószínűleg a kevesebb ezen a téren is több, csak ezt már elfelejtettük, és minden kell nekünk.

      • Igazad van. Gyakorlatilag úgy néz ki, hogy a férfiakat megfosztjuk a férfiasságuktól, pelenkázzon, mosogasson, a nőket pedig családeltartásra kényszerítjük, Vagyis igaz, nem akar a tőke férfiakat, aki majd lapot oszt, hanem nemtelen munkásokká silányítja mindkét nemet.
        Én, mint nő, nem tehetem meg, hogy a gyerekeimet neveljem, mert felkopik az állam. Nem élhetek nőként, hogy beteljesítsem az anyaságomat, szolgálnom kell a tőkét, vagy a társadalom peremére szorulok, a gyerekeim nevelése helyett. Csak azért, mert a tőke egyszerűen nem hajlandó megfizetni a munkaerő újratermelésének a költségeit. Nincs gyakorlati lehetőségem, csak az uniszex, a nemtelen állapotra.
        Ma a termelésben egyre kevesebben dolgoznak, kamu állások képződnek. A vezérszavak: logisztika, just in time , marketing stb, de a lényeg, hogy ezek nem értéket előállító munkák, csak a függésben tartás eszközei, csak azért, hogy senki se lehessen független.
        A társadalom és az (európai) ember elveszett a tőkével szemben. A tőkének a lakható környezet tönkretétele sem fáj, Ahogyan a bevándorlásból is csak az előnyöket akarja élvezni és minden gondját és következményeit a nemzetállamokra hagyva. Azokra a nemzetállamokra, akiknek nincsenek férfiai, akik megvédenék társadalmukat és nincsenek női,akik életrevaló gyerekeket nevelnének.

        • “a férfiakat megfosztjuk a férfiasságuktól, pelenkázzon, mosogasson”
          Mi van? A férfit az határozza meg, hogy nem képes mosogatni meg pelenkázni? Vagy nem értem. A nőt meg az, hogy nem “dolgozik”, mármint nem végez családon kívüli termelőmunkát? Akkor a parasztasszonyok, akik felé annyi nosztalgia van, hogy ugye kapálás közben a kukoricás szélén szültek, nem úgy, mint most, ezek a gyenge mai asszonyok, ők sem voltak nők? Hiszen teremlőmunkát végeztek. A katonák sem férfiak, mert ugye rájuk sem mosogat senki. Gyerekét (válás, bármi miatt) egyedül nevelő apa pláne nem férfi? Ezek nagyon sztereotip dolgok.
          Nem a nő gondja az, hogy a tőke, meg a társadalom újratermelésének meg nem fizetése/becsülése, hanem az embereké, férfiaké IS, nőké IS. Az pedig igazából az antifeminista, előjogaik elvesztésétől rettegő pasik görcse szokott lenni, hogy attól vész el a két nem közötti különbség, hogy a pasiknak is meg kell tanulniuk pelenkázni (evopszicho hívek figyelmét felhívom, hogy a természethez közel élő társadalmakban minidg is mindkét szülő – plusz az egész közösség – fealadata volt a gyereknevelés, mindenestől, kivéve persze a szülést és szoptatást, ez a kettő, amire tényleg nem alkalmas a férfi), meg hogy a nőknek önálló jövedelmük lesz, így nem lesznek eléggé kiszolgáltatva a pasiknak.

        • Ott a logikai hiba, hogy azt feltételezed, hogy minden nő feladata, hogy beteljesítse az anyaságát (ez nem így van), VISZONT a férfinak nem feladata, hogy beteljesítse az apaságát (legalábbis a gyermek gondozása ebben már nincs jelen, legfeljebb az eltartása). A világ nem ilyen fekete-fehér: ennél jóval árnyaltabb személyiségtípusok és élethelyzetek vannak, és a kulcs a választás lehetősége az egyén szintjén, amihez a társadalom segítséget nyújt. Mindez hosszútávon a termelékenységnek is kedvez (a többi probléma, a termelés kamuszekcióival valódi értékteremtés nélkül releváns gond, de megint csak nemtől függetlenül).

  9. Bocsánat a helyesírással való küzdelemben is alulmaradtam! :)

  10. A kedves tudatlan és a női egyenjogúságban tájékozatlan hozzászólóknak ajánlom többek közt A feleséged vqgyok, nem a cseléded! illete a Hétköznapi hímsovinizmus című könyveket.

  11. Rekám helye // október 23, 2015 - 05:15 // Válasz

    Alighanem tudom, melyik számot hallhatta az ismerősöd a rádióban, ez volt az: https://www.youtube.com/watch?v=VpkdfWqlIJo
    Oláh Ibolya – Baby

    Tényleg elég radikális és férfiakról eléggé sértő frivol stílusban énekel, nem egy jó reklám a feminizmusnak ez a “bekaphatjátok, disznó lúzer férfiak” típusú retorika…

  12. Rekám helye // október 23, 2015 - 05:16 // Válasz

    Ha már benéztem ide, a másik feminista induló, ami manapság a rádióban szól, az ez:

    Dér Heni: Ég veled

    Ez is ilyen “fitymáljuk le a gyökér férfiakat” androfób retorika… nem egy jó reklám

2 visszakövetés / visszajelzés

  1. 10 gyakori tévhit a liberális “mételyről” | Eszter's Offtopic
  2. Spirituális szexizmus | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: