10 gyakori tévhit a liberális “mételyről”
A 888-at azért is vicces olvasni*, mert remekül illusztrálja azt a fajta végtelen naivitást, ahogyan az átlagos kormányimádó Móricka a fokhagymaszagú pórnépet a csúnya libsik képében vizionalizálja. Ahogyan azonban a konzervatív beállítottságúak sem eredendően orbánista, keresztény fidesznyikek, a liberális gondolkozásúak is sokfélék, a közös pont csupán az, hogy a személyes szabadságban és törvény előtti egyenlőségben mindannyian hiszünk (ahogyan abban is, hogy van még tennivaló ezen a fronton), míg a az uralkodók isteni felhatalmazása, az öröklött kiváltságok, az államvallás és az érdem-alapú kormányzás pedig távol áll tőlünk.
Mielőtt összegyűjtök néhányat a leggyakoribb tévhitek közül, megemlíteném, hogy én magam emberjogi kérdésekben liberális gondolkozónak vallom magam, gazdaságpolitika tekintetében viszont inkább konzervatív vagyok. Igen, a kettő nem zárja ki egymást, sőt. Tévhit azonban, hogy a liberálisok mind…
1. …szocialisták (sőt: “komcsik”), és az elmúlt 25 év bukott baloldali szereplőitől várják a megoldást az ország problémáira.
Ostoba sztereotípia ez, hiszen nem mindenki a baloldali összefogás pártjaira szavaz (és aki igen, az sem biztos, hogy a jelenlegi vezetéssel képzeli el a megújulást). Van, akinek nincs explicit pártpolitikai kötődése, sokan pedig teljesen apolitikusok, és a liberalizmus egyfajta világnézeti keretként jelenik meg az életükben csupán.
2. …beengednék az összes migránst** az országba, kérdés nélkül.
Nem feltétlenül. Én például hiszek abban, hogy a humanitárius szempontok nem kell, hogy felülírják a nemzetbiztonsági szempontokat, és vica versa. Nyilván jogi és emberi értelemben is vannak bizonyos kötelezettségeink, akár a többi országnak, ez az azonban nem jelenti azt, hogy ne szükség esetén védhetnénk meg a határainkat, ne volna jogunk dönteni arról, hogy kik maradhatnak az országban, és – a lehetőségekhez mérten – ne ellenőrizhetnénk azokat, akik erre engedélyt kapnak (ahogyan az állampolgároknak is vannak bizonyos kötelezettségeik a jogok mellé).
Míg az MSZP-DK-front náciz mindenkit, aki a migráns-krízis kihívásait nemzetbiztonsági szempontból is tárgyalni meri, a kormány nem csinál titkot abból, hogy tudatosan hagyták eluralkodni a káoszt, hogy az azt követő határozott fellépéssel az erős állam illúzióját keltsék, amely megvédi a népet a lármázó, integrálhatatlan, követelőző csürhétől, akik nem tartják tiszteletben a törvényeinket, szokásainkat. Ha azonban a nemzeti konzultációra és plakátkampányra szánt milliárdokat a migránsok korrekt tájékoztatására és elhelyezésére szánták volna, a kaotikus helyzetek jelentős hányadára jó eséllyel sor sem került volna.
3. …szőrös lábú feministák, a pasik pedig jó eséllyel még melegek is.
Nyilván mindenki feminista, aki úgy gondolja, hogy a férfiakat és a nőket azonos jogok illetik meg, és még van mit tenni azért, hogy a gyakorlatban is szélesebb réteg részesülhessen a jogoknak ebből a csokrából. Egyes konzervatív körökben azonban előszeretettel ábrázolják a feminizmust egyfajta férfigyűlölő, hipermatriarchális rendszert meghonosítani vágyó, hagyományt és biológiát egyaránt lábbal tipró mozgalomként, amely romba dönti a világot. A szőrös láb pedig, mint mindennek a szimbóluma, még ma is gyakran előkerül, és ilyenkor tényleg röhögnöm kell.
A másik ilyen visszatérő mókatár a buzilobbi: tényleg léteznek emberek, akik úgy hiszik, hogy a homoszexualitás a háttérhatalom propagandájának köszönhetően terjed, mint egy vírus, méghozzá a nemzetrombolás – mi más? – alig titkolt szándékával. Egyszerre volt vicces és szomorú, amikor a szivárványszínű Facebook-profilképekre sokan nemzetiszín lobogóval válaszoltak: mintha a kettő egymás ellentéte volna, és nemzeti érzelmű ember ne hihetne abban, hogy minden állampolgárt azonos jogok kellenek, hogy megillessenek.
4. …ateisták, istentelenek.
Rendkívül széles körről van szó, így a hasonló általánosítás természetesen már csak a nagy számok törvénye miatt sem lehet pontos. Maga a tévhit nyilván a baloldalt sokáig meghatározó marxista ideológiából fakad, amely alapvetően ateista, de ettől még tévedés azt hinni, hogy a liberális világnézet mellé nem sokszínű, sokféle hit társul, amely gyakran – bár nem feltétlenül – konkrét vallási irányzatok és egyházak köré épül.
A hazai konzervatív berkekben domináns – bár kétségkívül nem egyeduralkodó – kereszténység az egyetlen ábrahámita (értsd: Ábrahám istenét imádó) vallás, amely csak a saját rendszerén belül képzeli el az üdvözülést. A zsidók Noé törvényeinek betartása esetén a nemzsidók számára is lehetővé teszi a mennybe jutást, a muszlimok pedig a Könyv népének – a zsidó-keresztény kultúra képviselőinek – is kinyitja a jannah kapuit. Valószínűleg a keresztény kizárólagosság is része annak, hogy a liberálisokat a konzervatív oldalon sokan nehezen azonosítják a kereszténységgel, a többiek hitét pedig egyszerűen nem ismerik el releváns alternatívaként, így ők istentelenek lesznek.
5. …gúnyt űznek a hívőkből, mindenki Charlie.
Én például nem vagyok Charlie, és így van ezzel a legtöbb hasonló világnézetű barátom is: tiszteletben tartom a többi ember hitét, és még ha helyet is kap olykor érvelésemben az éles valláskritika, mások szent szimbólumaival soha nem gúnyolódnék.
Ha már Charlie: ugyan nem a címlapon, hanem az újság vége felé megjelent egy illusztráció a vízbe fúlt szíriai kisfiúról, ami minden jóérzésű emberből viszolygást váltott ki. A jobboldal sorra megkereste a januári merényletet követően a Charlie Hebdo-val szolidaritást vállaló közszereplőket, hogy az orruk alá dörgölje, miféle kiadvánnyal szimpatizálnak, elvégre madarat tolláról…
Veszélyes, demagóg csúsztatás ez, hiszen azok, akik az év elején Charlie-nak vallották magukat, nem a vallásgyalázást tűzték zászlajukra, hanem arra kívántak rávilágítani, hogy a szólásszabadságot – még ha nem is mindig értünk egyet, és néha fáj is – nem lehet kalasnyikovval és bombával a földfelszínnel egyenlővé tenni.
Gyerekhalálon viccelődni – még ha a cél egyfajta moralizálás és elgondolkodtatás is volna – természetesen ízléstelen, de még ez sem lehet ok az önbíráskodásra, a tömegmészárlásra.
6. …élnek-halnak az EU-ért és a globalizációiért.
Azon hála az égnek már a szélsőjobboldalinak kikiáltott szervezetek is túl vannak, hogy EU- és globalizációellenesek legyenek, elvégre az nagyjából olyan, mintha gravitációellenesek volnának. Az EU-t és a globalizációt lehet szeretni vagy utálni, de attól még van, s ha már adott, érdemes kritikusan viszonyulni hozzá.
7. …nemzetellenesek.
Gyakori tévhit, amely feltételezi, hogy a liberális alapértékeket magáénak valló ember számára nem fontos a nemzetközösség, a nyelv, a hagyomány, a gyökerek, a gazdasági protekcionizmus, a helyi érdekek és értékek védelme. Természetesen a többség számára ez fontos, bár tény, hogy mindenkinek joga van dönteni arról, hogy személy szerint mi az, amit ő követni kíván a hagyományok közül.
Szomorú, hogy sokakat meglep, hogy ismerem a rovásírást (bár újra elő kéne venni, kissé megkopott a tudásom…), érdekel a szimbolikája is. Igen, szeretem Wass Albert meséit. És igen, el tudom énekelni a székely himnuszt is (de ne kérd, mert borzalmas hangom van), és szoktam gyertyát gyújtani a nemzeti összetartozás napján, mert véleményem szerint ez nem politikai, hanem emberi kérdés.
8. …támogatják a cionizmust és Izrael-barátok.
Nem feltétlenül. Kezdjük ott, hogy még a mai Izrael területén ortodox zsidóként élők mindegyike sem tartja helyesnek a cionizmust, komplett mozgalmak léteznek ellene. Nemzetközi szinten is árnyalt a kép, és a legtöbb ember nem ártatlan, szent félként tekint Izraelre a gázai övezet konfliktusai kapcsán, sokan pedig kimondottan agresszorként azonosítja a zsidó államot.
Ez egy nagyon összetett kérdés (nem lehet a “jó” és a “rossz” küzdelmeként gondolni a harcokra), és durva leegyszerűsítés azt hinni, hogy aki magáénak vall bizonyos liberális értékeket, az automatikusan cionista és Izrael-barát lesz. Van, aki igen, de nem feltétlenül.
9. …anarchisták, de az “anarchia” (téves) “zűrzavar” értelmében.
Persze, léteznek anarchokommunisták, de még ők sem a káoszt keresik világnézetükben, hanem csupán az állam gyámságát kerülnék minden létező eszközzel. Ők azonban még mindig egy kisebbséghez tartoznak, a többség természetesnek tartja, hogy az állampolgári jogok és kötelességek tárháza adott, és ezekre szükség is van.
10. …füveznek, piálnak, promiszkuitásban élnek, romlásba taszítják a világot.
Itt lép a képbe a “bezzeg régen” mantra is, holott 100 évvel ezelőtt sem “jobb” volt a világ, hanem egyszerűen más, azonkívül az információáramlás korlátai miatt kevesebb hír jutott el hozzánk a törvénysértésekről, deviáns vagy éppen annak hitt magatartásformákról.
A gyakori tévhittel ellentétben liberális körökben is aktív vita folyik a könnyűdrogok legalizációjával kapcsolatban, az alkoholisták és kefélőgépek aránya pedig nem világnézeti sajátosságok mentén dől el, hanem egyéni vérmérséklettől és életformától függ.
Persze nyilván kényelmesebb volna azt hinni, hogy minden libsi egy állat, de legalábbis jól körülírható világnézeti keretek mentén mozog, a helyzet a valóságban árnyaltabbnak ennél, és ezt nem árt észben tartani…
*ezzel most rehabilitálom őket, igenis vicces
**a migráns szót minden érzelmi töltet nélkül, gyűjtőfogalomként használom: ezen belül több csoport is létezik, amiben a menekültek és a gazdasági bevándorlók is benne vannak.
8: valójában nyugaton éppen a liberálisokat de még inkább a baloldalt tartják Izrael-ellenesnek (és palesztinbarátnak), a konzervatívokat pedig Izrael pártinak, USA-ban ez nagyon jól látszik, de Nyugat-Európában is, sőt, ott a szélsőjobb erősen muzulmán ellenes, nem zsidózó.
“”bezzeg régen” mantra” Igen, az emlékezet még a saját életünkön bleül is erősen torzít.
Igen. Korábban a Jobbik nagyon tolta a muszlim-barát ideológiát, mert az ellenségeink ellenségei a barátaink, ami halál vicces volt ahhoz képest, hogy a nyugat-európai szélsőjobb meg pont iszlámellenes. :)
Igen, de most, hoy a gyűlöletkampánnyal Orbán felhangolta az orszáűgot, erre már emlékezni sem akarnak, és valahogy zsidózni sem zsidóznak annyit. Orbán meg épp jelezte Ros hasanára a zsidóknak, hogy őket is védi ám a kerítés.
De ezt a cikket nem a Soros rendelte tőled, hogy megtévessze ezzel mind a liberálisokat, mind pedig a jóhiszemű jobboldali konzervatívokat?
Sőt, a szerver maintenance is azért volt, hogy eltüntessen, majd duplázzon néhány kommentet. Zavarkeltés, gaslighting, káosz, álca.
Majd ha nagyon unatkozom, megnézem azt az oldalt. Egyelőre csak belenéztem, nincs fejléc, idegesítően nem felhasználóbarát az oldal és azt hiszem, az összes cikk rövidebb, mint a tiéd, keresem, hol van tovább, kiderül, vége. Ha meg akarják mondani a tutit, ez így nem jön be.
Nem is a terjedelem a fő baj, hanem az, hogy nem kerekedik ki a legtöbb anyagukból semmi, csak várnád, hogy… de aztán mégse. Mint amikor felizgatnak, és otthagynak kielégületlenül, és bosszankodsz.
Vártam én is az infót, de kiderült, hogy annyi volt :)
Érdekes poszt. Noé törvényei helyett nem Mózes törvényeit akartál írni?
Nem, ez még előbb volt:
http://pilpul.net/hetven-arc-hetiszakasz/noe-fiainak-het-parancsa
Ez a hét parancs az, amit ha a nemzsidó betart, a zsidók szerint is üdvözül.
És ha nemzsidóként áttérnél, a rabbi 3x ezzel utasít vissza. Ha negyedszer is visszatérsz, elfogad, de csak ortodox lehetsz, vagyis akkor már a 613 törvényt kell betartanod (persze mindet már nem lehet).
Érdekes tapasztalat volt – múltkor egy bulin kizárólag libsik gyűltünk össze, és felülvizsgáltuk, hogy a főbb kérdésekben mennyire eltérő álláspontot képviselünk.
(Személyes gyönyörűségem volt, h végre találkoztam egy másik konzervatív liberálissal. ^^)
Igen, elég vegyes a banda, ami izgalmas tud lenni. A konzervatív libsik pedig nem ritkák, csak a megfelelő helyen kell nézelődni, if you know what I mean. :)