Aktuális

Bezárul egy kapu, kinyílik sok új

Miután májusban (röviddel az 50. szülinapja előtt) elhunyt az IM, a Mediaworks egész ifjúsági portfóliója átalakult: vége a Girlnek, a Neonnak és a Buci Macinak is, csak a BRAVO maradt talpon. Áprilisban lett volna hét éve, hogy a cégnél dolgozom, múlt héten volt az utolsó napom. Öninterjú, mert mailben sokan “kondoleáltatok”, és a többieknek is mesélek egy kicsit, ha már.

Sztár-interjú, BRAVO

Random sztár-interjú, BRAVO

Nagyon sajnálom, ami történt. Szomorú vagy?

Egyáltalán nem, sőt. Megkönnyebbülést érzek, hogy egy új szakasz jön az életemben, és bátrabban, szabadabban csinálhatom azt, amit szeretek. Szerettem a munkámat, de ideje volt már a változásnak.

De olyan váratlanul jött…

Nem, nem volt váratlan. Aki ismeri a piaci trendeket és mellé látja a konkrét számokat, annak nem kell jósnak lennie ahhoz, hogy pontosan tudja, mikor kerül elérhető közelségbe a vég akár print, akár online termékről van szó. Ebből ezen a szinten, ezekkel a forrásokkal ennyit lehetett kihozni, innentől érdemes más irányba fordulni. Tiszta mázli, hogy ez épp egybeesik azzal az időszakkal, amikor már – vénebb arcként – én is szívesebben csinálok mást, mint amit eddig.

És akkor most mihez fogsz kezdeni?

Továbbra is csinálom azt, amit eddig a főálláson kívül: szerkesztek, fordítok, írok, tanítok (médiaiskolában), és még a PR területén is voltak kirándulásaim több projektben. Egyelőre nem tervezem, hogy főállást vállalok, mert egyszerűen szeretek független lenni, és több lábon állni. Az utóbbi azért is klassz, mert egyrészt a változatosság gyönyörködtet, másrészt meg ad egyfajta biztonságot, ha több vasat tart az ember a tűzbe. Pláne ebben a szakmában, ahol minden baromira gyorsan változik, és semmi se állandó…

Az előző melóhelyedről azonnal ide jöttél, tíz év szünetmentes multi-munkaviszony után azért már megvan az a kapcsolati tőke, amire építhet az ember, nem?

Jaja, ideális esetben dolgoztál már egy csomó emberrel, aki azt gondolja, hogy jó volt veled dolgozni, és megkeres, ha van egy jó projekt. Eddig egy csomó mindent vissza kellett utasítanom, mert nem lett volna etikus konkurens cégnek, terméknek dolgozni a főállás mellett, vagy egyszerűen csak nem maradt volna rá idő (egyetlen projektre pedig nem akartam korlátozni magam a már említett okok miatt, ugye). Most egy csomó olyasmi van, amire lehet építeni, csak észen kell lenni, hogy ne aprózódjanak el az energiáim, és kreatív örömök is legyenek.

Van olyasmi, ami eddig nem volt, de most szívesen kipróbálnád?

Lehet, hogy lesz lehetőség riportkönyvet írni (az tök jó lenne), meg regényt és önfejlesztő könyveket is fordítanék. Remélem, lesz keret komolyabb riportokat, interjúkat készíteni, kritikákat írni, ilyesmi, ha nem csak aprómunkával foglalkozom. Van egy izgalmas startup, amiben stratégiailag is fogok segíteni, meglátjuk, mi sül ki a dologból hosszútávon. De ezt még korai lenne megmondani, kell egy kis idő, hogy letisztuljanak a dolgok, és átlássam a lehetőségeket. Meg némi pihenés sem ártana így decemberben, mert az elmúlt években nem nagyon volt megállás… építeni kellett azt, ami most van.

Mit csináltál az első teljesen szabad napodon?

Aznap, mikor a papírokat aláírtam, még rengeteg intéznivaló volt: ezek tök jók arra, hogy az ember hasznossá tegye magát. Utána lezúztam két biznisz-mítinget fusifronton, de őszinte leszek: másnap, az első napomon, amikor nem kellett “bemenni”… hát, én ágyban maradtam. Csak akkor keltem ki, amikor átvettem az ebédemet a futártól. Kellenek az ilyen napok, nem?

Volt olyan pillanat a folyamatban, amikor szarul érezted magadat?

Nem, kedélyesen intéztem a dolgokat a többi sorstárssal, tudtam, hogy mindennek így kell történnie. Az utolsó lépés a belépőkártya leadása volt, ott szorult el először – és utoljára – egy kicsit a torkom. Hogy engem már más fog kiengedni az épületből, mint egy idegent. Hogy most már hivatalosan sem ide tartozom, nem ez a második – na jó, harmadik – otthonom. De azért nem könnyeztem vagy ilyesmi, csak egy pillanatra megálltam, és lezártam ezt a korszakot, alapvetően tök jó, vidám emlékekkel. A búcsúbuli még hátravan, és hát azzal a csapattal mindig lesz egy közös nyelvünk, amit csak mi értünk…. Szóval, most jó, remélem lesz idő a blogba is többet írni…

…és akkor most már teljesen digitális nomád vagy?

Az, jövök-megyek, és gyűjtöm az ihletet… :)

Game over, Neon

Game over, Neon

Reklámok
Eszter névjegye (861 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

7 hozzászólás Bezárul egy kapu, kinyílik sok új bejegyzéshez

  1. Én is szeretnék már független lenni, csak nekem egy kicsit mások a viszonyaim. Még jó, hogy csak napi 4 órát kell lehúznom, utána meg még csinálhatok egy cscomó mindent…

    • Megértem, de mivel te jól írsz és sok témában mozogsz otthonosan a game-es dolgoktól az irodalomig, van esély külsőzgetni ide-oda lóvéért is, csak ezt elkezdeni nehéz. (Mint mindent, nyilván, mert először többnyire “az ingyenmeló a referenciákért” az út, de utána már vannak lehetőségek.) Ha hallok ilyesmi dologról, ami még fizet is, szólok majd, aztán meglátod, belefér-e. Kár lenne kiaknázatlanul hagyni a képességeidet.

      • Megtisztelő, hogy jónak tartod az írásaimat, most a Reblog maratonra szedtem össze magam, jót tett nekem, bár nyerni biztos nem fogok. Utána még nem tudom, mi lesz, elvállaltam egy pár írást a Coffepause.hu-ra, pont azért, hogy valahol elkezdjek valamit, de köszi, ha törődsz velem, és szólsz, ha van valami. :-) Amúgy még a verses posztjaidhoz akarok hozzászólni, én sem vagyok egy nagy verselő, elvileg jól ismerem a kötött formájú verselést, de csak 18 éves koromig alkalmaztam.

  2. Szabadság! Szabadság valóban! Irigyellek.

  3. Ügyes lány vagy! Úgy is a talpadra érkezel 1 szinttel feljebb!

3 visszakövetés / visszajelzés

  1. 5 friss cikk, amit kár volna kihagynod (mert brutál jók) | Eszter's Offtopic
  2. Ez (nem) ment idén: a 2015-ös blogstatisztika, számokkal és sztorikkal | Eszter's Offtopic
  3. Szabadúszónak lenni: elmesélem, milyen is ez – nekem – Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: