Mit üzen számunkra a szexista poén miatt kirúgott szerb miniszter esete?

“Jaj már, hát poénkodott. Nem szép dolog, de azért még nem kéne kirúgni, ha a munkáját jól végzi” – nagyjából ez a véleménye a nőismerőseim többségének a szerb védelmi miniszter szexista tréfájával kapcsolatban. Bratiszlav Gasics a közszolgálati tévén eresztett meg egy szopatós beszólást, mikor a médiamunkás leguggolt, hogy ne takarja ki kollégái kamerái elől az alanyt: „Szeretem azokat az újságírónőket, akik ilyen könnyen letérdelnek”, mondta.

Nos, Bratiszlav Gasics ma már nem védelmi miniszter. Alekszandar Vucsics miniszterelnök az egész kormánya nevében kért elnézést mindenkitől, és (az MTI szerint) a következőket mondta: “Bratiszlav Gasics a barátom, annak a pártnak az alelnöke, amelyet vezetek, nagyon odaadó barátom, az egyik legodaadóbb emberem, egy olyan ember, aki jobban végezte a védelmi miniszteri feladatokat, mint én korábban, és tízszer jobban azoknál, akik most bírálják, de Bratiszlav Gasics nem maradhat védelmi miniszter”. Szép, ugye?

Azonkívül viszont, hogy az erről szóló cikkek linkjei “bezzeg nálunk Vakkomondor-díjat kapna!” felkiáltás mellett keringenek a nőjogi fórumokon, az ismerőseim többsége nem érti, miért kellett ekkora ügyet csinálni egy “ártatlan poénból”. A mi kultúránkban ez nem tűnik durvának: egyszerűen megszoktuk, hogy a pubertástól a klimaxig naponta találkozunk hasonló megjegyzésekkel, nem ritkán professzionális kontextusban is. Az ember többnyire csak megrándul, mintha nem hallotta volna, néha visszaszúr egyet, de különösebben már nem rendül meg az átlagnő az ezredik eset után. Ösztönös védekező mechanizmus ez. Az orvos sem sír, ha a betege meghal. Csak míg az orvosi praxis természetes része a halál, a szexista tréfának nem kéne annak lennie a hivatalokban, a munkahelyeken.

De az. Úgy tűnik, mintha ez a fajta beszéd egyenesen a férfiszocializáció része volna, ezért a hétköznapokban elnézőek vagyunk: poénkodni a szopatásról tesztoszteron-bemutató, és hát általában buziznak is mellé egy kicsit. Nem gonoszul, csak ilyen lájtos “ne buzulj már” meg “hajolhatsz le a szappanért” szinten. Eleinte csak szűkebb, lazább férfikörben, aztán nők előtt is (egyenlőség van kérem, miért beszélnének máshogy?), és végül már… észre se vesszük, hogy a jelenség a közbeszéd része. Döbbenetes ezt ott hallani, ahol a legkevésbé számítasz rá: öntudatlanul átveszik a férfiak a szexista retorika bizonyos elemeit, még csak rossz, elnyomó szándék sincs bennük (többnyire).

Amikor mindez köztérben, a közbeszédben történik, az mindig felnagyítja az esetet. Visszás, amikor Lázár János azt mondja Szél Bernadettnek, hogy “magának mindenről én jutok az eszébe”, meg hogy “semmi ilyesmire nem gondoltam magával kapcsolatban”. Bangóné Borbély Ildikó épp tavaly ilyenkor állt ki Széllel a macsó közbeszéd ellen, de Vadai Ágnestől Dúró Dóráig sokan szólaltak már fel, hogy felhívják a figyelmet a(z amúgy teljesen pártfüggetlen) problémára. Kisebb-nagyobb tahóságok mindig vannak (ennél jóval élesebbek is), és ez remek apropót ad felszólalni az intézményesített szexizmus ellen. Ugyanakkor hol vagyunk mi még attól, hogy “a macsók” tornaöltözős törölközőcsapkodását kamerák kereszttüzében maga a miniszterelnök szüntesse be? Ugyan már.

Nem tudjuk, hogy a szerb elnököt mi minden motiválhatta Gasics elmozdításakor, a belső hatalmi harcokra nincs rálátásom, a szerb kormányon belüli viszonyokról semmit sem tudok. Aztán populizmus…? Hát, az csak jó, ha a szerb társadalom már annyira tudatos, hogy a kegyeiket nem közpénzből finanszírozott gyűlöletkampánnyal veszik meg. Egy biztos: bármilyen okból is tette, Vucsics nagyon erős példát statuált, ami után már jobban oda kell figyelnie arra, hogy miként kezeli a nőket érintő kérdéseket: nem lehet polkorrekt a továbbiakban kizárólag a szavak szintjén, azzal bohócot csinálna magából, és joggal kritizálná mind ellenzéke, mind pedig szavazói.

Bennünk meg, itt Balkántól balkánabbra, a hasonló tréfák hallatán marad az a kényelmetlen, fázós érzés legyintés közben, hogy torzók vagyunk, lüktető meleg húsdarabok – akkor is, amikor egészen máshol kéne lennie a fókusznak. Egyelőre rajtunk áll vagy bukik, mit kezdünk a degradáló félmondatokkal, mert a miniszterelnökünk nem segít (sőt, a jóindulatú szexizmust még támogatja is), de a hasonló ügyek kapcsán legalább megbeszélhetjük, hogy hol tartunk épp…