Nárcik megint: a sebezhető és a grandiózus nárcisztikus személyiségzavarról
Sok-sok komment és levél érkezett tavaly nyáron a nárcisztikus személyiségzavarról szóló posztok kapcsán, éppen ezért ezt a mai anyagot már régóta meg akartam írni, egyfajta kiegészítésként. A nárciszoknak sokféle felosztása létezik, a legprecízebb azonban szerintem az, amelyik a sebezhető és a sebezhetetlen (más néven grandiózus) alfajok között tesz különbséget. Ha megérted mindkettő működését, máris tudod, melyikkel van éppen dolgod, és mit tehetsz, ha nem tudsz kihátrálni a helyzetből.
Randi Kreger és Bill Eddy nárcizmus-szakértő pszichiáterek szerint a legegyszerűbben a két típus közötti különbség a következőképp írható le: a sebezhető nárci nyomokban a borderline személyiségzavar tüneteit mutatja, míg a grandiózus típus az antiszociális személyiségzavarét. Ez röviden a lényeg, ebben minden benne van. Nyilván egyik sem jobb a másiknál, mindkettő követelőzik, manipulál, valamint – ettől nárcisz a nárcisz – a többi ember érzéseit és érdekeit a porba taszító jogosultságérzettel tekint saját szükségleteire és céljaira, de van néhány alapvető különbség közöttük, ami a fenti tényre épül.
 Két fontos dolog van, amit nem árt észben tartani. Először is, bizonyos fokú nárcizmus minden emberben van: a csecsemő eleve nincs tekintettel a környezete szükségleteire saját túlélése érdekében (üvölt akkor is, ha gondozója fáradt, beteg), ami természetes. Később is vannak helyzetek, amikor önmagunkat kell előtérbe helyezni, ez még önmagában véve nem nárcisztikus személyiségzavar. Fontos tudni, hogy az esetleges nárcisztikus vonások ellenére sem beszélünk mindig személyiségzavarról. Ha az exed egy önző, manipulatív arc, még nem biztos, hogy nárci: erről a téma nagy szakértője, Dubarry ír rendkívül precízen itt, olvasd el. |
A sebezhető nárci időnként bizonytalanul viselkedik, heves indulatkitörései és durva hangulatváltozásai vannak, indokolatlanul sérti minden kritikai észrevétel, “cserébe” viszont képes egyfajta (szűk spektrumon belül mozgó) intimitás megélésére, érzelmi kötődésre (még ha ezt erősen át is hatja az önzés, így hosszútávon nem sok köszönet van benne). A grandiózus nárcinál ilyesminek nyoma sincs: a gesztusokhoz kitűnően ért és pontosan tudja, mikor mit kell mondani, de igazi mély, komplex érzelmek és valóságos tettek nincsenek mögötte. Nem nyílik meg, nem kötődik, nem mutatja meg saját gyengeségét senkinek, cserébe viszont mindig stabilnak és kiegyensúlyozottnak tűnik, ami erőt sugároz.
Az a tapasztalat, hogy a sebezhető nárci szeret magára áldozatként tekinteni, akinek különlegességét, zsenialitását, erkölcsi felsőbbrendűségét környezete nem veszi észre vagy nem értékeli kellő mértékben, esetleg megpróbálja elnyomni azt. Ő az, akinek reakciói korai gyerekkori élményekre nyúlnak vissza: általában ez a mély szégyenérzet, ami olyan fájdalmat okozott számára, hogy el is rejtette maga előtt, és önnön nagyságának, tökéletességének képével igyekszik kompenzálni tudat alatt. Amikor sikertelenséget él át, mélyen meg van sértve, számíthatunk kitöréseire, s ilyenkor meg nem értett zsenivé, csodálatos lelkű mártírrá válik, aki mindent feláldozott másokért, egy ügyért, egy eszméért, egy nemes céléért (a valóságban természetesen kontroll-mániáról, érzelmi zsarolásról és bűntudattal történő manipulációról van szó, hogy saját nagyságát hangsúlyozza). Fontos nekik, hogyan tekint rájuk környezetük, ezért először gesztusokkal, aztán manipulációval, végül pedig zsarolással és fenyegetőzéssel, esetleg mások lenyomásával, nyilvános alázásával erőszakolják ki az elragadtatást a másikból, és – ha az kényelmes – akár éveken, évtizedeken át is ragaszkodnak a kapcsolathoz. A partner, illetve a közvetlen környezet sokszor elhiszi, hogy minden, ami történik, érte/miatta van, és természetesen a nárci tud mindent jobban, ezért legitim mindaz, amit tesz. Ő az orákulum, mindig jobban tudja.
A grandiózus nárci kevésbé érzékeny, sőt: minden helyzetben kimondottan magabiztosnak tűnik. Általában csecsemőkortól különleges bánásmódban részesült, ezért azt hiszi, ő szarta a spanyolviaszt. A sikertelenséget jól tűri, sokkal jobban, mint bárki más: egész egyszerűen biztos benne, hogy az övé a helyes út, a kezében minden kvalitás a győzelemhez, és bármi is történik, eléri, amit akar. Ha frusztrálódik is, könnyen talpra áll (a többi ember a hülye, nem rajta múlott, esetleg a körülmények áldozata, de ezentúl másképp lesz minden), ezért a durva kudarctűrést igénylő feladatoknál remek vezető: válsághelyzetben őt teszik meg vezérigazgatónak, mert képes mindenkivel – a legintelligensebbekkel is – elhitetni, hogy a mínuszok ellenére is talpra fog állni a cég. Párkapcsolatban őket a sebezhető társaikkal ellentétben nem érdekli annyira, hogyan tekint rájuk a másik, az évekig tartó fájdalmas egó-játszmák helyett egyszerűen könnyedén kisétálnak a kapcsolatból, amint úgy érzik, hogy nem kapják meg a megfelelő tiszteletet, rajongást, szolgálatot. Hogy ők nem adnak ilyesmit, csak üres gesztusokat – amikor kedvük van hozzá – az kevéssé érdekli őket. Tudják, hogy elragadó kisugárzásukkal bármikor találnak új rajongót, aki megfelelő módon lelkesedik. A magabiztosság meg a szép gesztusok pedig valóban mindig vonzóak, ezért gyakran több kapcsolatuk is van (ennyi ember ismeri fel csodájukat!), de minddel ugyanaz a baj, ami az antiszociális személyiségzavarnál: bensőségesség helyett dominancia van, empátia és megbánás helyett pedig a másik legyalulása, majd ignorálása. Nincs benne szégyenérzet, nem ismer pardont. Ő az úthenger, a legfényesebb lökhárítóval.
A szakemberek szerint mindkét nárcisztikus karakter- és a kevert típus – esetén ugyanaz a használati utasítás: fuss, ha teheted (és nem vágta még le magának a lábadat a nárcisz). Ha viszont erre nincs lehetőséged, mert szülőről, testvérről, főnökről, kollégáról van szó, akkor jó, ha tudod: a két típus közös pontja, hogy mindketten teljes hatalmat és kontrollt akarnak, mindkettőből hiányzik az együttérzés, kegyetlenül használják és kihasználják a többi embert, és mindig mindenért másokat hibáztatnak, de a két típus okkal más, amire érdemes figyelni a kezelésükkor.
Készítettem egy rövid kis összefoglalót a lényegről
Kapcsolódó cikkek:
- Nárciszokról, testközelből… és a facebookos nárci-teszt, hátha jól jön
- Jó, de… mit kezdesz a hisztis kisgyerekkel, aki a nárciszban él?
- Mitől kattan be úgy egy “rendes srác”, hogy tömeggyilkos lesz belőle?
- Miért vonzódnak a nők a seggfejekhez?
Eszter's Offtopic 
Csodálatos értékelés, legfeljebb annyit tennék hozzá, amit hasonló esetekben, szinte minden felosztásnál lehet: vannak kevert típusok. Esetleg egy típus hordozza a másiknak egy-egy jegyét.
Meg azt, hogy az igazi nárcisztikus akkor sem ismeri fel, vagy ismeri be a nárcisztikusságát, ha olyan tempói vannak, amelyek a külső szemlélő számára már patológiásnak tűnnek.
Igen, a kevert típusok, abszolút. Ne feledkezzünk meg róluk, köszi a kiegészítést.
Olvastam tanulmányt arról, hogy a legtöbb nárci beismeri, hogy nárci, sőt: büszke is rá, létezik egykérdéses nárci-teszt is ezért: http://www.huffingtonpost.com/entry/narcissism-test-are-you-a-narcissist_us_55fc2418e4b08820d918499f.
Ezzel viszont én sem értek egyet, a többségük az altruizmus mintapéldányaként tekint magára. Próbáld meg Donald Trumpnak elmagyarázni, hogy nárci, nem fogja elhinni: ő mindent a hazájáért és az emberiségért tesz, és nem azért, mert nárci, hanem mert IGAZA VAN és MAJD Ő TUDJA!
Anyám egy sebezhető nárci.
Megszült magának, hogy uralkodhasson fölöttem (ezt leszámítva jó anya).
Szerencsétlenségére a manipuláció úgy pattan le rólam, mint idegbeteg darázs az ablaküvegről. :)
A sebezhető nárcianya klasszikus mártíranya, aki “mindent megtesz a családért”, közben persze kontroll-freak és manipulál, és igényli, hogy ezért szobrot emeljenek neki. Érdekesség, hogy sok nárcit hisznek aspinak, pl. Putyin kapcsán is felmerült ez többször (Putyin ugye grandiózus nárci, az antiszoc személyiségzavar jegyeivel, simán könyvet olvas egy sarokban társaságban meg a többi), de ez hatalmas tévedés, hiszen az átlagos aspergeres nem is lát át annyira szociális kontextusokat, hogy a manipuláció nagymestere legyen, márpedig a nárci mindenképpen az. Viszont nem irigylem a nárci muttert. :(
Anyám kb. olyan, mint a vizes nyolcas mutterja, szóval igen.
Megspékelve tisztaságmániával, időszakos obcesszív-kompulzív zavarral, meg jó adag akarat-rombolással: pl. azért fizet a vándorcirkuszi lövész-standon, hogy ne tegyenek töltényt a légpuskába, mert a végén még sikerélményem lesz, stb…
De mondom, rajtam nem fog, az összes hisztijét egy vállrándítással intéztem el, amiért lehet kőszívű démonnak nevezni, de a mai napig is eljátssza a hülyeségeit, szóval nekem volt/van igazam.
Ettől függetlenül:
Szeretem a Mamit! :)
Vizes nyolcas?
Adam Sandler
http://www.port.hu/a_vizesnyolcas_the_waterboy/pls/w/films.film_page?i_film_id=3606
Ha nem láttad, nézd meg! :)
Nem spoilerezek, ha eszedbe jutott akkor folytathatjuk…
Ó, köszi. Nem láttam még, de így már értem.
Elég megdöbbentő, amikor egy filmen ott van az életed… :(
Annyi különbséggel, hogy az én anyám az első fotón szereplőt választotta donornak (ennek minden következményével ;) ), meg nem tudott visszatartani az iskolából.
http://videa.hu/videok/film-animacio/a-vizesnyolcas-teljes-film-futball-magyarul-mozi-BFWBE23kq19PIlpD
(Ha zavar az illegális tartalom, akkor radírozd le ezt a kommentet!)
Engem ugyan nem zavar, dankeschőn.
Ahogy egy másik posztban írtad: a saját díványodat jogod van lehugyozni, de én azért megkérdezem szabad-e. :)
Putyin:
Nem tudom, hogy az oroszok hogyan csinálják, de valahogy minden vezetősük antiszoc. főhangsúlyos személyiség Nagy Pétertől kezdve Nagy Katalin cárnőn át a Lenin-Sztálin-Hruscsov-Brezsnyev főtitkársorig.
Az aspikkal valszeg azért keverik, mert amíg a nárci leszarja, addig az aspi nem érti a szociális finomságokat, ráadásul az aspik jelentős részének nem “túlmozgásos” a mimikai izomzata (hogy finoman fogalmazzak) ettől meg kapásból ellenszenves (vagy hülyének nézi és át akarja verni, amit ha nem sikerül, akkor kész a konfliktus…) az átlag NT-nek.
Példa erre a Balla Irma ügy, ahol kapásból az igen Asperger-gyanús fiút vették elő, ahelyett hogy a valódi bűnöst keresték volna. :(
Ez szomorú. :( Viszont a nárcik többsége a felületes szemlélődő számára általában szimpatikus szokott lenni: ahogy mondani szokták, ők nagyon népszerűek, de néhány ember életét általában pokollá teszik. Egy átlagos nárci (haha, mert nárcinak lenni olyan átlagos dolog, és ők olyan átlagos embernek képzelik magukat) simán elbűvölő, mert jól ért a gesztusokhoz, csak ha nem fűződik érdeke a felszíni kedvességhez és előzékenységhez, egyszerűen nem törődik mással magán kívül… és ilyenkor eszméletlenül antiszociálisan viselkedik. Az aspinál meg ez az az ingadozás nincs meg, a többségük nem tudja megjátszani magát: nem tud bájologni érdekből (sem). Szóval, azért a kívülálló szemlélődőnek másképp jön le a két sztori, viszont hosszútávon nyilván az aspival jár jobban.
Na pont ez az!
Udvarlás közben úgy bazsalyog, hogy bokáig csordulsz, de az útjába lévő hajléktalanba akkorát rúg, hogy repül egy métert. Ugyanebben a szituban az aspival életed legfurcsább (nem túl pozitív) randiját éled meg, de ő rosszabb esetben simán kikerüli, jobb esetben randi után visszamegy és a közeli közértből hoz kenyeret és valami felvágottat (mert úgy gondolja, hogy a magánügye a segítségnyújtás, és nem villog vele.)
Az aspival meg csak akkor jár jól, ha az tudatosan önfejleszt, amúgy eléggé élhetetlen egy érzelmileg gazdag, és állandó visszajelzést váró NT számára hosszútávon ugyanilyen gyilkos őrületbe kergető élmény.
Ha van közös szeretetnyelv az sok mindent megold, ha nincs akkor tökmindegy aspi vagy nem aspi.
UI
A szociális működés szabályait meg le kellene írni normálisan egy könyvben, csak erre rohadtul nem hajlandó senki. :(
(Mert a tudás hatalom, és a hatalmat nem szeretik megosztani…)
Azt le is felejtettem, hogy a manipulatív nárcik legfőbb ellensége pont az aspi, vagy más manipuláció-ellenálló személy, mert állandóan attól retteg, hogy leleplezi mások előtt (a rosszindulatot meg feltételezi, pedig le se szarjuk…lehet ez is a gond :) ). Emiatt általában megpróbálja szociálisan ellehetetleníteni, ami persze nem nagy kunszt. :(
Nem tudom hogyan, de mindig sikerült legalább 5-7 nárci osztálytársat összeszednem.
Az élmény megfizethetetlen :(
Pont az jutott eszembe, hogy születésünkkor valamennyien nárcisztikusként kezdjük, és még kisgyerekkorban is erős ez a vonás – a következetes nevelés egyik fontos feladata épp az, hogy megértesse a gyerekkel, hogy “igen kicsim, szeretünk, nagyon fontos vagy nekünk, de nem te vagy a világ közepe, másokra is tekintettel kell lenni.” Logikus lehet, hogy ha túl kevés a szeretet és az odafigyelés, vagy épp túl sok a figyelem és megerősítés, annak nem lesz jó vége.
Igen, a többségünk jó esetben kinövi a nárcizmust. :) Azt szokták mondani, hogy a nárciszok fejlődésében épp akkor történik elakadás, amikor el kellene kezdeni kinőni ezt a fajta gyerekes egoizmust:
– akkor nem kap elég figyelmet és szeretetet,
– vagy kap túl sokat (de nem megfelelő arányban, pl. szépségéhez és okosságához kötik mindezt, méghozzá túlzó mértékben, így ezeket a képességeit túlértékeli).
Gyakori probléma, hogy a nárcisz megragad érzelmileg 2-3 éves kora körül (én-én-én, nekem jár!), miközben intelligenciájában és egyéb kvalitásaiban erősen kompenzál, így hosszú ideig senki sem jön rá, hogy durva nárcisztikus személyiségzavarról van szó. :(
További gond, hogy a társadalmunk bizonyos kontextusban értékeli is a nárcisztikus jegyeket: a nagy kudarctűrést igénylő területekre pl. eleve nárcisztikus vezető dukál, mert mindenki más feladja vagy kiég, esetleg összeomlik. Azonkívül a magabiztossághoz és az erőhöz a többség vonzódik, minél magasabban van, annál inkább, gondoljunk csak Donald Trump sikerére, aki iskolapéldája a grandiózus nárcinak (no, nyilván nem mindegyikük államfő akar lenni, de a grandiózus terv mindig megvan, művezetőként is a csajágaröcsögei falu gyárában).
Ijesztő, hogy elég nagy esély van rá, hogy az ember főnöke nárci legyen.
Jaja, sok köztük a vezető, a kontrollmánia és a motiváló magabiztosság miatt. És akik nincsenek a közvetlen közelében, azok ezt úgy élik meg, hogy tök vagány, hogy mennyi mindent megtesz a főnök, az a típusú vezető, aki nem azt mondja, hogy “előre”, hanem azt, hogy “utánam”: nyilván azért, mert ő az alfája és az omegája mindennek, majd bolond lenne kontroll nélkül mást delegálni bármilyen feladatra is.
Annyira ijesztő, amikor olvasod a jellemzőket, és azok teljesen illenek valakire a környezetedből. :)
Az a legdurvább, amikor sebezhető és grandiózus nárcit is ismersz, és mindkettő viselkedése iskolapéldája a szakemberek által leírtaknak. Sokan mondják, hogy a nárci egyetlen előnye, hogy olyan, mint egy gép: állatira kiszámíthatóak a reakciói, bármennyire is intelligens(nek hiszi magát).
Igen, nagyon kiszámíthatóak, és ez borzasztó. Én kb. fél év alatt jöttem rá, hogy életem legnagyobb szerelme (már csak exem) nárci, illetve először arra, hogy pszichopata, aztán konkretizáltam, hogy nárci. Több helyen olvashatóak a jellemzői, amelyek kőbe vésett igazságok (mint az nálam is bebizonyosodott). Tudtam, hogy a kezdeti rajongás után, amiben részesített, devalválni fogja, amit szeretett bennem, tudtam, hogy meg fog csalni, el fog hagyni, aztán vissza fog térni töltekezni a szeretetemből, aztán megint eldob majd, mert új izgalom kell… és minden úgy is lett. Tisztában voltam vele egy idő után, hogy mire hogyan fog reagálni, mit fog mondani, mit nem szabad neki mondani, és hogyan, mivel lehet az egóját simogatni, mert azt nagyon igényli. Konkrétan olyan, mint egy droid, mintha nem is emberi lény lenne, szinte félelmetes. Az meg egyenesen hátborzongató, hogy mégis hiányzik – de ez már egy másik történet.
Ismerem ezt, megértem. Hiányzik, mert intenzív, mert különleges, meg őrült, vad dolog az egész, csak túl nagy az ár, amit fizetni kellene érte.
Bizony, az én grandiózus példányom előtt is így húztam egy kis ideig a mézes madzagot. Szentül meg volt (van) győződve arról, hogy ő az az ember, aki mindent és mindenkit irányít, na meg hogy ő áll mindenek felett. Közben kiderült, hogy egy perverz. Volt egy eset, amikor teljesen random felhívott FB-on, és kamerán keresztül elkezdte mutogatni a (viszonylag kicsi) hímtagját. Aztán kérte, hogy vetkőzzek, ehelyett viszont elkezdtem neki írogatni bizonyos dolgokat, hogy azért mégiscsak fenntartsam az érdeklődését. :D Közben állandóan követelőzött, én pedig mindig megtagadtam tőle a vetkőzősdit, és ez odáig fajult, hogy először átment egy erőszakos vadállatba, utána meg konkrétan szinte sírva KÖNYÖRGÖTT nekem. Az elején még viccesnek találtam, hogy naa, ki is irányít kit, viszont a végén marha nagy szánalmat éreztem, hogy ennyire függ, hogy még az sem tudatosul benne, hogy kb. csak egy csettintésembe került, hogy elvegyem az “erejét”. Azóta is bánom, hogy nem vettem fel videóra, hogy megmutassam neki, amint épp olyan helyzetbe hozza magát, amilyenbe.
Voltak még érdekes követelései az illetőnek, amire először igent mondtam direkt, hogy adjam alá a lovat, aztán hopp, írtam neki, hogy szevasz tavasz, jön a nyár. :D
Nem akarlak lelombozni, de a könyörgés számukra csak egy manipulációs eszköz, pont annyira lehet komolyan venni, mint egy prostituált ajánlatát (Hé szépfiú… Hű mekkora!).
Irodalmi példája Eric Cartmen és Cutullu kapcsolata.
Igen, ezen is gondolkoztam, hogy esetleg bevágott egy műhisztikét, hátha megesik a kicsi szívem rajta. De nem esett meg, szóval nem hatott rám a manipulációja. c: Viszont akkor is elég tragikomikus volt a műsor, amit ott lenyomott nekem.
Tragikomikus…
Hát persze, hogy azok. Büszkeség nélkül minden ilyen műhiszti aránytévesztő.
Előfordul néha, hogy én is célponttá válok, de kár az erőfeszítésért. Én úgy vettem észre, hogy a kifejezetten attraktív nárci nőket a reakciómentesség kergeti az őrületbe a legjobban (Hiszen minden férfi egy kiéhezett vadállat…)
Jó lenne tudni, hogy a pasi nárcikat mi kergeti igazán őrületbe. Mondjuk volt egy jó nagy észrevételem – meglátta a tetkómat, aztán megkérdezte, hogy miért pont az. Válaszoltam (volna), a második mondatomat nem tudtam befejezni, mert szinte pofán röhögött engem. Én meg néztem rá, hogy ez mégis mi a franc volt. Aztán persze rájöttem, hogy az a nézet zavarta, amit én vallok, meg ami számára teljesen idegen. Természetesen ezután megpróbált engem is nárci képre formálni, de inkább én döntöttem úgy, hogy delete, mielőtt még őnárcisága próbált volna engem eltaposni valahogy. Gondolom, nem nagyon hatotta meg a távozásom – azóta egyszer még rám írt hajnali 3-kor (mert ugyebár nekem aztán nincs életem, és 24/7 csak az ő rendelkezésére állok!,) most viszont már egy ideje lekopott. Huhh… :D
Azt nemtom, nárci volt-e vagy csak sima seggfej, de az eljáráshoz gratulálok, így kell ezt csinálni!
Természetesen mindkettő egyszerre. :D Barátnőm által ismertem meg, és pár hónapja a leányzó nagyon ki volt akadva, mert korábban megbeszélték, hogy egy fotózásnál segítenek majd egymásnak vinni, meg összeállítani a holmikat, aztán természetesen a csávó sehol sem volt. Amikor meg számon lett kérve rajta, ment a hárítás, meg a kivetítősdi, hogy ő nem hibás. Meg ahogy adja a stílusos csávót – márkás zakó, rozé ivás, Lucky Strike, mert az “átlag” szerinte nem szív olyat. Természetesen lenéz mindenkit, akit csak lehet, de leginkább a nőket, mint ahogy azt tapasztaltam is párszor, hogy próbált engem is degradálni, amikor mondtam valami ‘intelligenset’…
“Jó lenne tudni, hogy a pasi nárcikat mi kergeti igazán őrületbe. ”
Minek? Engem nem érdekel, egy nő nárcit mi kerget őrületbe, nem akarom kergetni. Minek pazaroljam arra az időmet?
jaja, a legjobb elengedni őket, igen.
Nekem az, ha belemegyek a játékukba, meg őrületbe akarom kergetni, az kicsit olyan, mint mikor a tiszta alkesz bemegy a kocsmába, hogy azért se igyon piát. Azért a függés fogva tart.
“Jó lenne tudni, hogy a pasi nárcikat mi kergeti igazán őrületbe.”
Nyilvános megszégyenítés, de ha jót akarsz magadnak ilyet nem csinálsz, mert átmennek stalkerbe, téged meg megerőszakolva és megkéselve találnak meg egy kapualjban. Az ilyen “középtávú indulati cselekmények” jellemzőek a nárcikra.
Nem vicc!
A figyelmen kívül hagyást én is csak akkor merem alkalmazni, ha nincs rá komoly esély az újbóli találkozásra. Ha valami miatt (pl.: munkahely) tartósan a közelébe kell lenni, inkább előveszem a 12 éves önmagam és játszom a debilt, hogy értéktelen legyek a szemében (10mp múlva láthatatlan leszek számára… :) )
Ez így sokkal kényelmesebb, mintha folyamatosan nyomasztana.
Inkább a patákra, nem? A nárci nagyon vigyáz magára, nem önpusztító, és nem is erőszakoskodik általában. Nem felebaráti szeretetből vagy erkölcsi okok miatt, hanem mert félti a hírét, a róla alkotott képet, a szabadságát, a testi épségét, satöbbi. Szóval saját maga miatt. Kevés nárci megy messzire fizikai bántalmazás terén, legalábbis késelésig…
Ebben az esetben a pata és a nárci között annyi a különbség, hogy amíg a pata azonnal neked ront (már ha érdekli a közszégyenítés, mert van amelyik leszarja), addig a nárci megvárja az estét, és kifigyeli, hogy mikor leszel egyedül, akár a térfigyelőket is feljegyzi. Közben meg leborotválja a farka-környékét, és (ritkaság) vesz gumit, hogy ne hagyjon DNS nyomot. Ezért írtam, hogy “középtávú”, persze minél intelligensebb, annál tovább nyújtja a bosszúját, ami nyilván az esetek többségében nem fizikális.
Például:
http://www.vous.hu/hir/20160505-luggal-leontott-nemi-szerv-kerdesek
Kitűnő írás!
Emellett én adtam volna az elkövetőnek legalább 15 évet (nemi erőszak maximuma), és élethosszig való eltiltást a hivatásgyakorlástól.
Revidiálom az előző álláspontomat büntetési tételt illetően:ű
Ez a savazás nyílt terrorisztikus üzenet minden nőnek, ezért mint terrorista (sajnos a mai magyar jog szerint az iszlám terrorizmus sem számít annak, mert “nincs követelés”) valódi életfogyt a ‘jutalma’.
Azért itt egy jó kis kérdés, hogy ki irányított kit, ki kinek az idejét rabolta el, ki állt bele a játékba, amit a másik kitalált (ha nem is úgy, ahogy a másik akarta).
Félreértés ne essék, csak látni akartam, ahogy nevetségessé teszi magát, meg ahogy tovább süllyed önmagához képest csak azért, hogy kukkolhasson egy kis “husit”. Meg is kaptam így vagy úgy, aztán csókolom, viszon’látás, jól kiröhögtük a barátnőmmel, hogy mekkora egy barom.
Hát a konkrét esetedet nyilván nem is elemzem, mert honnan tudnám, csak ötleteltem. De általában az ilyen játékok, játszmák mindig kérdésesek, kit merít le vagy épp tölt fel jobban.
Nekem is vannak ilyen ismerőseim, és tökéletesen illik rájuk a leírás. Hátborzongató.
Így, így, de nyomorult szorongást érzek, mert csak a “védd magad” tanácsra hallgathatok. Na de azt hogy’ is?
Felkészülsz rá, hogy nárcisszal van dolgod, és nem adsz, illetve vársz bizonyos dolgokat. Alapszabályok:
1. Nem avatod a bizalmadba, mert disznót a gyöngyök elé, és vissza fog vele élni később.
2. Nem vársz igazi empátiát, részvétet, mert csak az üres gesztusok szintjén tud reagálni.
3. Nem hibáztatod magad azért, mert úgy reagál, ahogy. Nem rajtad múlik.
4. Ha el akarsz érni nála valamit, eljátszod, hogy az neki jó. (Pl. vegyen részt egy családi/szakmai ebéden: “mindenki annyira szeretne találkozni veled, nagyon számítanak rád” stb.), és udvarolsz neki marha sokat, a groteszk mértékű seggnyalás sem lesz neki soha gyanús, nála ez az alap, amit el is vár.
5. Nem pakolsz energiát a kapcsolatba, akármilyen jellegű is, hanem tartod a három lépés távolságot.
Azt azért ne hagyd ki, hogy nem szavazol rá!
Hogy értve, Ellenpont?
Úgy, hogy a politikusaink nagyobb része G. nárci, és szépen teszik tönkre mindannyiunk életét.
Hátöööö, feladtad a leckét. A politika az a szakma, ahol kifejezetten előnyös nárcinak lenni, ami azt illeti. Épp ezért a többség az is. XD
Amíg van egy amelyikre lehet szavazni nem gond.
De az év második felétől acélbetétessel fogom kirugdosni belőlük az öko-szociális álmot.
Mondjuk a legutóbbi Schiffer fellépés egész előremutató.
http://www.atv.hu/videok/video-20160129-nemeth-szilard-harangozo-tamas-schiffer-andras
Több ilyen kellene!
Spec én hazugságvizsgáló alatt csináltatnám rajtuk végig a jó öreg 500-ast.
Amelyiknek 60 fölött van az antiszociális indexe az nem lenne választható.
És tényleg más lenne a politika…
Az egy jó kis beszélgetés volt, igen. Elég szar lehetett aznap Németh Szilárdnak lenni. Megdöbbentő, ahogy csuklóból tolta a paneleket, bármi is volt a kérdés, felvetés, érv.
“Mér’ engem küldtek?!!!”
1. Voltál olyan hülye, hogy elvállald!
2. A háború gyalogáldozatot követelt…
3. Te vagy a rezsipápa, de nincs kivel kefélned! (lásd a köv.)
4. Azt hittük szereted, ha Harangozó Teri kazettára szájbaszexuál egy speedkúpos pudli!
5. Sohasem a retorikai képességeidről voltál híres, így nincs igazán arcvesztés.
6. Valakit fel kellett áldozni az idei termésért:
7. Mit dumálsz vissza? Pofád lapos…
Jól kiütött engem ez. Késő.
Késő? Mihez?
Késő kiszállni, Gyerekek, egzisztenciák, kapcsolatok, minden. késő felismerni, hogy “Nem hibáztatod magad azért, mert úgy reagál, ahogy.”, mert 15 éve ezt csinálom.
:( Sajnálom, bár nem tudom, hogy késő-e. Van-e olyan, hogy késő. Nem akarom rádbeszélni, hogy vágj bele, hiszen a te életed, nem látom. Csak úgy gondolom, hogy a késő az, hogy a változ(tat)ásból következő vélt negatívumok (hogy ezek mennyire valósak, mennyire következnek be, az itt lényegtelen) nagyobbak, mint a benne maradás (vélt) negatívumai.
Úgy elképzeltem a disznót a gyöngyök előtt :) bár kicsit tanácstalanul.
Ne állj vele szóba! Igazából az egyetlen hely, ahol kötelező lehet kapcsolatban lenni egy nárcival, az a munkahely/munkakapcsolat, én úgy gondolom, hogy azon túl teljesen én döntöm el, hogy kikkel tartok kapcsolatot. De még a melóhelyen is vannak alternatívák: lehet váltani csoportot, munkahelyet. Nekem kevés barátom van, és a rokonokkal sem tartom kötelezőnek a kapcsolattartást; ha nem jó fejek vagy zavarnak, idegesítenek, fárasztanak, nem keresem őket. Szóval, nekem az a véleményem, hogy a munkakapcsolatokat kivéve rajtam múlik, lesz-e nárci a közelemben. Hogyan lehetnék olyan kapcsolatba egy nárcival, hogy családi ebédre kelljen vinnem? oO Oda csak a legközelebbiek vannak elhívva.
Persze, bele lehet futni, hogy nem ismerjük fel, de ha már tudjuk a jellemzőit, és most már elég jól tudjuk, sokat lehet olvasni róluk, akkor felismerem őket remélhetőleg.
Jó, hát azért a nárci simán lehet az ember faterja, mutterja, testvére, netán fia, lánya, és egy ilyen helyzetben a szorosabb kontaktus elkerülhetetlen. De olyanról is tudok, ahol a nő későn jött rá, hogy feketeöves nárci a faszi (egy részük bámulatosan tudja álcázni magát egy ideig, amíg érdekük fűződik hozzá, meg a szerelem amúgy is rózsaszín szemüveg), és véletlenül volt már két kisgyerekük, nem nagyon ugrálhatott. Egyébként az előző nárcis cikkeknél volt, aki leírta, hogy az a legkeményebb, ha a szülő a nárci, az egy életre szóló terápiás anyag önmagában. :(
Hogy ne ilyen szomorú opcióval zárjam, egy vicces gyakorlat: ha nárci van a közelben, a poén kedvéért ki lehet próbálni, hogy dicsérgeted. Először csak finoman, ahogy bárkit megdicsérsz, őszintén. Lassan emeld a tétet, és mondj neki egészen abszurd, túlzó dolgokat is, nagy csodálattal. Mikor már azt hiszed, hogy egy groteszk paródia minden mondatod, még mindig azt láthatod, hogy a nárcisznak ez a természetes alap, amit el is vár tőled. Egyszerűen NEM TUDOD túltolni a seggnyalást!
Ha ezeket magadtól nem mondanád, kiszedni belőled manipulációval, majd – ha nem veszed a lapot – erőszakkal. Nemhogy imádnak a csodálatban fürdeni, de el is várják azt, szükség esetén rád is szólnak, hogy gyere, csináld, ne szökjél meg, lelkesedj továbbra is, hol vagy már? Annyira groteszk ez az egész, és mindegyikük így műxik!
Nekem hányingerem van tőlük, ezt tök komolyan mondom, akkor is, ha ez egy mentális betegség.
Hát, ez egy kényelmes mentális betegség – nekik. :S Ami azt illeti.
Én inkább úgy látom ezt, hogy vannak a nárcik, de azért akadnak egész emberi vonásaik is, ha nem is sok.
És arról mit tudunk, hogy:
– mennyire és hogyan kezelhető?
– mi van, ha közlik vkvel, ha nárci? (elképzelem a jelentet, amikor a diagnózist felállító pszichológussal közli a mártír nárci: már maga is bántani akar, brühühü, engem senki nem ért meg, vagy a másik típus azt mondja, hogy ugyan már, mit tudja maga, én jobban tudom. – bocsánat, ha sértem bárki érzékenységét)
– szóval, hogyan fogadja a nárci, hogy nárci, és utána mit tud kezdeni ezzel? ha tudja, képes fejlődni, változni? egyáltalán akar?
Ez az egyetlen mentális probléma, amire eddig minden szakember, akitől bármit is olvastam, láttam, azt mondta, hogy menthetetlen, nincs reális esélye a változásnak. (Kivéve a keresztény szemléletű lógusokat, akik szerint Jézus Krisztus bármilyen bűnödet és gyengeségedet magára veszi és megszabadít, ha elfogadod megváltódul.)
Ennek oka az, hogy
1. a nárci nem kéri szakember segítségét, hiszen ő maga nem szenved, a környezete annál inkább (de az is csak a közvetlen környezet, a távoli környezet szerint elbűvölő ember, különleges, nagy lángelme, aki sokakat inspirál, segít stb.),
2. ha valami oknál fogva mégis terápiára kényszerül menni (pl. kényszeríti rá a társa, és fontos neki a kapcsolat fenntartása, vagy extrasikertelen időszakot él át, és nem tudja, mi a probléma), akkor pedig nagyon ritkán lesz releváns diagnózis, mert kitűnően – a tudatalatti szintjéig kihatóan – tudja álcázni magát. Azt mondják, a legtöbbször a sebezhetőnél a borderline-t, a grandiózusnál (aki még ritkábban kér segítséget) a disszociatív személyiségzavart állapítják meg, és nem derül ki, hogy ez csak a nárcizmus egyik tünete a sok közül… Simán átveri a legdörzsöltebb terapeutát is sok esetben, mivel ugye magát is átveri, tehát őt nem árulják el sem rajzok, sem módosult tudatállapotbeli reakciók, sem egyéb pszichodrámás eszközök általában, illetve a gesztusok átejtik a szakembert is, aki ezért nem ás olyan mélyre, hogy kiderüljön… :S
3. ha mégis elmegy terápiára a nárci (ritka), és megtörténik a releváns diagnózis (még ritkább), a “gyógyulás” a lehető legritkább, mert azt igényelné, hogy visszaássanak a gyerekkorig, ahol a figyelemmel kapcsolatos problémák történtek (sebezhetőnél a túl kevés, grandiózusnál a túl sok), és azonban hosszadalmas és épp azt a fajta mély megnyílást és önmagunkkal való szembenézést igényelné, ami egy nárcinak nem meg, ahogy a teljes kontroll feladása sem egy ilyen helyzetben.
Egy ismert eset pl. a diagnosztizált nárcik közül Carla Bruni, aki pl. azért ment terápiára, mert Nicolas Sarkozy is nárci, ez súrlódásokhoz vezetett hosszútávon. Négy évig volt terápián, de nem volt sikeres a kezelés, ennyi volt a hivatalos kommunikáció. Stratégiát tanult, hogyan működjön együtt a férjével (tűzoltás). Egyelőre mindkét félnek fontos annyira a kapcsolat, hogy tartják a szabályokat, ezért működik a házasságuk, de a gyerekük azért nem lennék szívesen. :S
Hátizé. Pszichopatákra ugyanezt mondják. A személyiségzavarra általában jellemző, hogy nem kér segítséget, hiszen ő jól van, az a hülye, aki mást gondol. Ugyanígy félrevezetik a terapeutát is gyakran. Nem mellesleg, ha borderline-nak diagnosztizálják, attól még lehetne a terápia valamelyest sikeres – ha nem lenne a borderline-nak eleve rendkívül rossz a terápiás sikere. Szóval a legtöbb személyiségzavarra igaz, amit leírtál.
A pszichopaták állítólag még durvábbak a nárciknál. Olvastam már több helyen, hogy ha a nárci kifog magának egy patát, azért ő húzza a rövidebbet. No igen, őket sem lehet kezelni túl jó eredményekkel. A borderline statisztikája állítólag nem olyan rossz.
“…ha a nárci kifog magának egy patát, azért ő húzza a rövidebbet.”
Nem mindig:
van a pata férfi – G. nárci nő felállás ahol a felszínen a pata férfi diktál, de ha mélyebbre nézünk akkor észrevehetjük, hogy a nő manipulálja a férfit (mert az ostoba, mint a paták többsége) és proxy végezteti el vele a piszkos munkát.
Persze később a bíróságon előadja a félelemben tartott áldozat szerepét, miközben…
Lehetséges forgatókönyv, de azért a paták között rengeteg intelligens van. Én egyet ismertem (azért ez a ritkább), ő speciel 3 diplomás volt.
Remélem nem okozott túl sok kárt! :(
Én csak egy leszerelt katonát ismertem, aki már túl volt a “nagy felismerésen”, hogy a háborúban (boszniai békefenntartó) vissza is lőnek. :)
Border: hát, egy könyvben, a személyiségzavarokról szólókban, olyan egyszerű, kis jelentőségű dolgokról, mint szkizoid vagy paranoid személyiségzavar, van fél, max egy oldal, pl. a pszichopatákról. A borderline-ról meg kettő-három. Hosszú évek terápiájával remélhető némi változás. De ha figyelembe vesszük, hogy a borderek óriási többsége nem megy el terápiába, mert neki nincs semmi baja, az azért árnyalja ezt a terápiás siker kérdést ;)
Hűű, ezek érdekes és riasztó dolgok.
Dupla nárci gyerekének lenni, jaj, vagy ez örökletes lehet, mármint lehet rá hajlam?
Módosult tudatállapotban sem jön ki, azért ez kemény.
Nekem olyan fura a megértés, hogy emberek komolyan és hosszan kapcsolatban vannak ilyenekkel, futó kapcsolatot jobban el tudok képzelni, és próbálnak megoldást találni, vagyis függetlenítik a problémát az embertől – nálam ez együtt jár vele, nem tudom úgy nézni, mi lenne, ha nem ilyen lenne. Nem a tökéletes keresése ez, csak valahogy nekem ez együtt járna vele, a személyiségjegye, ami nekem rémisztő, így nem tudom elképzelni, hogy hosszabb távon kapcsolatom legyen egy nárcival, sose volt.
Most az jutott eszembe, hogy mi van, ha én is nárci vagyok, csak eddig még senki nem szólt, én meg nem tudok róla? :)
Haha, nyugi, azért észrevettük volna. :)
Mindenkiben vannak nárcisztikus vonások, de az még nem személyiségzavar. Valamelyik nárcis posztban, már nem emlékszem melyiknél, volt egy komment egy túlélőtől, aki nárci szülők gyereke. Mondta, hogy ott nincs sok lehetőség, azt fogadod el normaként, és kicsit belerokkansz. Az első párkapcsolatai neki is nárcikkal voltak, mert csak azt ismerte, az volt hát számára természetes. Mondta, hogy ott tényleg az van, hogy vagy nárci leszel, vagy nárcikhoz vonzódsz, vagy mindkettő, ami vaskos szopóág, és kemény dolog letenni.
“Módosult tudatállapotban sem jön ki, azért ez kemény.”
Itt hipnózisra gondolsz?
Mert ha igen, akkor egy igazi nárci nem vihető hipnózisba, mert annyira tartja a kontrollt. Ha mégis, akkor az színjáték.
“Most az jutott eszembe, hogy mi van, ha én is nárci vagyok, csak eddig még senki nem szólt, én meg nem tudok róla?”
Én csak olvasgatlak néha (és ezért nincs is túl sok jogom beleszólni), de szerintem csak nagy az asszertivitásod, ami kifejezetten előnyös tulajdonság amíg empátiával kordában tartják.
Módosult tudatállapotot gyűjtőnévként értettem, hipnózis, meditáció, relaxáció, ilyesmi. De tény, hogy egy nárci nem megy bele, mert tartja a kontrollt. még én se tudok, hiába akarok. :)
Én egyikre sem vagyok képes, de az aspik veleszületetten képesek kizárólag egyetlen dologra koncentrálni, úgyhogy ez nem gond.
Amúgy ezek is szociális illúziók, amikre totál érzéketlen vagyok, meg a vizuális illúziókra is pl.: az ilyen-olyan csíkos kövérít-slankít, vagy a smink…
Cserébe látom az UV-A-t meg egy picit infrában.
Hmm… Ha egy szakember nem ismeri fel a nárcit, akkor egy átlagember hogyan?
Csak azok szokták többnyire, akik közvetlen kapcsolatban van vele. Párja, legközelebbi munkatársai esetleg. És ők is a saját bőrükön: mert érzik, hogy nincs feléjük sem empátia, sem bensőségesség/intimitás, sem elfogadás, viszont állandó a kontroll, sok az elvárás és gyakori az érzelmi elhanyagoltság, magától értetődő a hűtlenség (neki jár az is). Csak ugye mások előtt, pláne terápián a szebbik arcát mutatja…
Azt tök jó, hogy leírod, hogy kisgyerekként természetes az “önzés”, és minden emberben jelen vannak bizonyos nárcisztikus vonások, még felnőttkorban is, ami nem feltétlenül nárcisztikus személyiségzavar még. Mostanában tök sokan kiáltanak nárciszt sima önző faszokra és picsákra.
Hú, erről most eszembe jutott egy posztötlet: a bennünk élő kisgyerek, illetve nárcisztikus vonásaink. Valamennyi mindenkinek van, anélkül, hogy súlyos nárcisztikus személyiségzavart diagnosztizálhatnánk. Én pl. eléggé exhibicionista vagyok, pl. véleményközléskor, nehezen kérek bocsánatot (bár egyre jobban megy) és számít, hogyan és dicsérnek. :D
“…a bennünk élő kisgyerek”
Én, a robot. :|
Én spec, halál nyugodt baba voltam: ha input kellett, vagy megvolt az output nyekeregtem egy kicsit, de azért, hogy ringassanak soha nem ordítottam (erre nem is volt szükség, anyám kérés nélkül is fojtogatott ölelés címén…)
Amikor jött a fogam is csak pár órát vírnyákoltam, aztán valszeg. rájöttem, hogy ezen úgysem segít, ezért abbahagytam.
(Anyám ismerősei, meg a szomszédok már el is könyveltek debilnek…)
Szerintem az, hogy ki mennyire nárci, azért gyerekkorban már látszik.
Én mióta eszemet tudom (kb. bölcsi vége) mindig fair próbáltam lenni, aki meg nem volt az velem azt kegyetlenül büntettem.
(Jó példa erre egy ovistársam esete, aki nyomokban havat is tartalmazó kővel dobált, amit megelégelve olyat haraptam a karjába pufi dzsekin keresztül, hogy a mai napig is látszik. :)
Ja, és elismeri a jogosságát! Szóval a nárciknak is van kiút, vagy kút…!
Arról mit gondolunk, aki könnyes szemmel meséli saját magáról, hogy úgy aránylanak hozzá a kollégái, mint Picassóhoz a szobafestők? :D Ill. természetesen ezt idézetként mondja valaki mástól.
Bájos. Hát szeretik magukat, nnna. :)
Aki tényleg ilyen szinten van, az soha nem mondana ilyet, mert tisztában van vele, hogy biztos van egy Velasquez, akihez képest ő a szobafestő….
(Ja, és Picasso nehézsúlyú nárciságáról ismert, nem véletlen a példakép megválasztása sem!)
Háde mondom, hogy csak idézte :) _természetesen_ más mondta ezt róla.
Nyilván!
Lehet arra gondolt, hogy nem tud egyenest húzni, csak valami cikkcakkot? (?naivan)
Pár hónapja volt “szerencsém” egy grandiózus példányhoz. Remekül illenek rá a leírások, ezüst kanállal a szájában született, megpróbálta magát “belebeszélni” az életembe, etc. Energiavámpír volt a javából, de még időben kapcsoltam, és elhagytam azt a bizonyos süllyedő hajót. Jótanácsom mindenkinek: Fuss, ha kedves az életed, fuss, amerre látsz!!!
Kedves Eszter,
Csak most találtam rá az oldaladra, és nagyszerűek az írások:)
Nagyon sokan gondolják azt, hogy nárcisztikus csak férfi lehet, és neki milyen jól is áll. Aztán pedig jön az áldozathibáztatás, hogy minek álltál le vele, ha úgyis tudtad, hogy ilyen szemét, minek dolgozol ott, ha hülye a főnök. És ez össztársadalmi szintű összefogás, és összezárás.
A nők esete egyébként más, ott annyira nem elfogadott társadalmilag ez a viselkedés, hogy könnyebb kiszúrni. Egy pszichológus barátom is egy nőtől szemezget, mikor a suliban hallgatóinak be akarja mutatni, hogy milyen egy nárcisztikus személyiségzavar közelebbről. Nagyon tudom ajánlani nektek, és nagyon tanulságos. http://
Nekem partnerem is, és közeli hozzátartozóm is volt ilyen ember, és hát na. Nem volt könnyű, de túléltem. Egyiket sem én “választottam”, a partner az első szerelem volt, szerencsére soha többé ilyen végzetes hibát nem követek el.:)
A nőknél a nárcisztikus személyiségzavar egészen durván tud kijönni, nekem a középiskolai osztályfőnököm volt Madonna-kaliberű nárcisz, de ez csak utólag koppant nálam. Akit írsz, diagnosztizált nárci, vagy csak nárcisztikus személyiségjegyei vannak? Annyira nem ismerem, engem untat, de kíváncsi vagyok, mit mond egy szakember, a barátod. Azt én is látom, hogy állandóan magáról beszél, fotókat tölt fel, álnéven ájuldozós hozzászólásokat és kérdéseket teszeget fel magának, erős jogosultságérzete van, mindenkit lehülyéz és utánzatnak tart és azt hiszi, ő mindennek az alfája és omegája. Összeveszik mindenkivel, aki nem őt imádja usw, elég tipikus példa.
Szia Gabi, légy üdvözölve. :)
A linket a kommentedből és a másik kommentből is kivettem, mert nem tartanék korrektnek távdiagnózist felállítani, és azt itt hirdetni.
Igen, az áldozathibáztatás meg gyakori ilyenkor, én mindig úgy szoktam mondani: hibás nincs, felelős van, vagyis nyilván van felelősségem abban, hogy felismerjem, mi vitt az adott helyzetig, és ezzel a felismeréssel valósul meg az, amit írsz, vagyis hogy “soha többé ilyen végzetes hibát nem követek el”. Így legyen, minden fronton!
Kiegesziteskeppen: ket fontos kategoria meg a cerebral, aki a sajat intellektusatol van hanyattesve, es idegen tole a szexualis erintkezes, netan a hianyaval bunteti a partnert; meg a somatic, aki a testi szepseget fitogtatja, aminek persze eszkoze a szex es a hoditas. Az enyem megkerdezte a minap a hajvasalas es az arcmaszk felrakasa kozt, hogy tul mely-e a homlokranca? (Ferfi, persze). Imadom a narcikban, hogy ha mar nem dolsz be nekik, vegelathatatlan sok okot adnak az ujjal mutogatva rohogesre. “Ilyen ember nincs! Es megis van…”
Szia Eszter!
Nagyon tetszenek a cikkben összefoglaltak, hasznos útmutató :). Ezzel kapcsolatban lenne egy-két furcsa kérdésem.. Van egy régi barátom, akiről tudtam/tudtuk, hogy nárci (ő is tudja magáról, leírás szerint pedig lényegesen a sebezhető kategóriába billen), de eddig nem volt vele bajom, gondolom azért, mert eddig külföldön élt és inkább fészen tartottuk a kapcsolatot. De most úgy hozta a sors, hogy egy helyen dolgozunk, ugyanabban a városban. Így már nehézkesebb, amikor konkrétan észreveszem, hogy szarul érzem magam mellette. Látványosak a manipulációs trükkjei és kellően erősek. Kérdésem az, hogy ez működhet-e fordítva is? Úgy értem…. Bevallom, én sem vagyok szent, és úgymond “önvédelemből” gyakran manipulálom úgy a helyzetet, hogy megússzak dolgokat. Szóval a lényegi kérdés, lehet-e egy nárciszt manipulálni? Észrevenné-e, ha manipulálni próbálnám? Nem akarok neki rosszat, egyszerűen csak magamnak sem. :D Hogy reagálna, ha azt veszi észre, hogy lepattannak rólam a machiavellista trükkjei és ha azt látja (ha látja), hogy ezek fordítva sülnek el?
Köszi a választ (vagy akár válaszokat:)) előre is
Hát… a kérdés jó. Lehet manipulálni a nárcit, egy kis játékkal, pl. úgy előadva a dolgokat, mintha neki lenne jó, amit tesz/teszel. Pl. menjen veled X eseményre: “annyira várja mindenki, hogy veled találkozhasson, úgy kedvelnek, tisztelnek téged…”, vagy főnöknek, mikor lelépnél egy időre: “tudom, hogy akkor lehetek a csapat számára a leginkább hasznos, ha kipihenem magam egy kicsit, és utána aktívabb tudok lenni”… stb. Szóval, mindig lehet manipulálni egy nárcit apró trükkökkel, ami az ő nagyszerűségére világít rá, de a saját magát mindig aktuálissá és legfontosabbá emelő önzésével attól még nehéz mit kezdeni. Azt mondják, a pszichopaták erősebbek csak a nárcisztikusoknál, ők viszont simán lenyomják őket bármikor…
A hiúságát legyezgetve abszolút manipulálható, de ha rájön, akkor a reakciója nehezen kiszámítható, attól függ, hogy mi társul a narcizmusához. Ha pl. antiszociális zavar is, akkor akár bosszúálló is lehet. Ha border, akkor inkább letört lesz.
Számomra az a döbbenet, hogy akár egy jóval átlagon felüli intelligenciával rendelkező nárci – aki nem viselkedik sosem spontán, ösztönös módon nyilvánosan, hanem minden gesztusának üzenete van – is milyen mértékben igényli a hiúsága legyezgetését, és milyen magától értetődően veszi a puszta, nyílt, bárki más számára átlátszó seggnya… csodálatot, dicséretet, elismerést, rajongást. Ezt látni valami egészen döbbenetes.
Talán annyi van, hogy a grandiózus ezen nem lelkizik túl sokat, nem elemzi, hanem elnyeli arctalanul, mint önnön nagyszerűségének elismerését, és rövidtávon relatív jól megvan nélküle, a sebezhető viszont érzékenykedve fürdik egy kicsit az “ó, te milyen erős vagy” jellegű elalélt sikolyokban, és rövid időszakokat is nehezen bír ki nélküle. A közös pont: mindkettő mocskosul kihasználja a felajánlott segítséget, és a kinyújtott kisujj esetén tőből le is tépi a karod, ha nem vigyázol. Vigyázzál, mert egyébként kellemes emberek, nem ritkán nemes ügyek élén, könnyű bevonódni, pláne, ha egy helyen is dolgoztok a személyes kontaktus mellett.
Nekem az volt a megdöbbentő, hogy a manipuláció mesterei mennyire nem látják át, hogy épp őket manipulálják.
Valszeg mert alig hiszik, h van, aki erre képes.
Itt egy jó cikk a témában:
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3973692/
Szerintem inkább a nárcinak olyan a dicséret, mint a heroinistának a drog, tökmindegy honnan/miért/miért cserébe kapja, az a lényeg, hogy kapja.
Ha fizetni kell érte fizet, ha letaposni egy másik embert akkor tapos, ha prostituálnia kell magát azt is megteszi, fő, hogy anyaghoz jusson.
Úgy érted, a manipuláció mesterei, vagyis a nárcik? Mármint azt durva nézni, hogyan manipulálják a nárcikat?
Nemnem. Nem durva nézni, nekem legalábbis, én elég gonosz vagyok ahhoz, hogy kárörömmel vegyes elégtétellel nézzem. Hanem fura, hogy maguk kiválóan manipulálnak, és mégsem látják meg, ha őket manipulálják. Azt képzelném, hogy amit ők profin csinálnak, azt észreveszik. De nem. Alighanem azért (tipp), mert nem tudatosan manipulálnak maguk sem, ilyen a személyiségük, ez jön belőlük “ösztönösen”.
Gondolom, ez intelligenciától, az adott nárci nárciságának mértékétől is függ. Aztán az is lehet, hogy a tudatosabbja csak beengedi a seggnyalást, aztán a saját belátása, kényelme, érdeke szerint cselekszik, nem engedve a tényleges manipulációnak, az ösztönösebb típust meg annyira elvakítja a dicséret, hogy beleszédül, és aszerint cselekszik.
Szerintem aki igazán intelligens, az nem nárci :D Komolyabban: de, a legintelligensebb nárcit is lehet manipulálni, csak finomabb módszerek kellenek.
Ó, én azért tudnék erős ellenpéldát mondani… :) Az IQ és az EQ nem jár kéz a kézben egymással, sőt. Mondjuk, néha megrázó, mennyire nem. :S
Persze, de a manipulálás észrevételéhez pont kell EQ is. Szerintem.
Vagy egyszerűen az van, hogy a nárcik többségének IQ-ja és EQ-ja is van, csak MAGASAN FÖLÖTTE ÁLLNAK MINDEN ÍROTT ÉS ÍRATLAN SZABÁLYNAK, mert ők többek mindennél, az ő ügyük mindig szent. Tehát átlátják, értik, csak rájuk nem vonatkozik az, ami másokra igen.
Ha így volna, akkor nem lehetne őket annyira manipulálni.
Valszeg a keményvonalas, hardcore kategóriát aligha lehet túl mélyen manipulálni, talán ártalmatlan kéjelgésként tekintenek a hízelgés különféle formáira, és a maguk útját járják attól függetlenül, hogy megfürödtek benne. De az is lehet, hogy mindnél ez a gyenge pont: a lék a hajón, a lyuk a pajzson. Kisebb-nagyobb mértékben, de itt tud bejutni a trójai faló.
Szerintem utóbbi.
Sziasztok!
Megmondanátok, hogy a nárcik minden cselekedete, kommunikációja tudatalatti vagy részben tudatos? Elképzelhető, hogy tudatosan előre kigondolnak és fejben végigvezetnek egy szituációt, kommunikációt, hogy azt érjék el, amit akarnak?
Persze, abszolút kigondolják rendkívül tudatosan, és véghez is viszik. Nincs bennük ugyanaz az empátia, erkölcsi gát, mint egy átlagemberben. Nem veszik észre, hogy gáz az, amit csinálnak (“a cél szentesíti az eszközt”), illetve nem érdekli őket.
Lényegében minden ember minden cselekedete (stb.) egyszerre a tudat és a tudattalan irányítása alatt van, így a nárciké is. Egy rakás tudattalan, önmaguk előtt sem bevallott törekvésük IS ott áll a tetteik mögött akkor is, ha magát a cselekvést, kommunikációt alaposan kigondolják. De közben intuitívak is, ez teszi lehetővé a gyors reakcióikat. A manipulációs képességük pedig legalábbis részben “ösztönös”, nem tudom, mennyire pontos ez a kifejezés, de nem csak tudatos semmiképp.
Köszönöm. Értem. Döbbenetes, hogy ez mind ki van gondolva.
Nagyjából ki. De pl. az, hogy másokat földbe tapos, az nem okvetlenül. Az a tudattalanból jön: muszáj földbe taposnia, hogy ő maga annál nagyszerűbbnek tűnjön.
Azt kérdezném még, hogyha vége a kapcsolatnak, akkor jelentkezhet-e újra egy nárci, van-e valamilyen szabályszerűség, hogy jelentkezik-e vagy sem. Szabad-e pl. felvenni a telefont? Határozott vagyok, észnél voltam, nem is tudott maga alá gyűrni és az energiaszintemmel sem tudott mit kezdeni. Nem hiszem, hogy felhívna- pont ezen okok miatt. De lehet, hogy pont kihívás vagyok neki? Hogy gondolkodik szakítás után egy grandiózus nárci? Minél többet olvasok erről a betegségről, annál jobban elképedek….
A kérdésedre választ adni még egy hozzáértő pszichológus/pszichiáter szájából is inkább jóslásnak, mint szakvéleménynek számítana (ezért egy valamirevaló psz. nem is szánná rá magát szerintem).
A nárcik rosszul tűrik, ha őket “dobják”, ilyenkor általában igyekeznek megjelenni, visszahódítani. Ők maguk csak akkor “dobják” a másikat, ha egyértelműen nem lehet már hasznuk belőle – de hát miért ne lehetne még a jövőben? Szóval egyértelmű szakítás a nárcitól nagyon ritka. Nem tudom nálatok hogy volt a szakítás, de akárki is szakított, szerintem várható újabb próbálkozás. Akát kihívás vagy, akár csak épp eszébe jut, hogy most valamire jó lennél neki. Szexre, megjelenni vele valahol, elintézni valamit, unaloműzés, akármi. JA, h kihívás vagy, akkor is használ valamire: az egója növelésére. Pedig az már amúgy is jó nagy. De lufi az a nagy egó.
Hogy hogy gondolkodik egy nárci szakítás után, azt csak egy nárci tudná elmondani – de ugye ő meg van győződve róla, hogy ő nem nárci.
Köszönöm. Egy számomra fontos lezáratlan dolog van kettőnk között, amit sajnálok, a többi pótolható. Nem hinném, hogy figyelembe fogja venni, hogy az a dolog nekem jó lenne, és nem is számítok rá, hogy jelentkezik.
Ami érdekes volt nálunk -ellentétben az itt olvasott tapasztalatokkal-, hogy az udvarlási szakaszban sem adott bele mindent, amit ilyenkor egy férfi belead, ha szeretne valamit egy nőtől. Nem éreztem rajta, hogy el akar szédíteni stb. (Már akkor tapasztaltam fura dolgokat, de akkor még nem állhatott össze a kép.) Sokan azt írják, hogy az első időkben nem is értik, hogy ilyen szerelem létezhet, mert annyira sokat kapnak a férfitől. Nálunk ez nem így volt. A kisugárzása, “magabiztossága”, okossága volt az, ami vonzó volt, a cselekedetei pedig köszönő viszonyban nem voltak egy szerelmes férfi viselkedésével.
Köszönöm Eszternek és Neked illetve minden kommentelőknek, aki megosztotta tapasztalatait és jó tanácsokat adott, nekem segített.
Felmerült bennem még egy kérdés, ha tudnál nekem eligazodni: Mennyire a valóságot mondják a nárcik a régmúltban történt magánéleti eseményekről? Tényleg úgy volt, ahogy elmesélik vagy jobb színben tüntetik fel magukat? És a közelmúlt?Mikor megkérdeztem, mit csinált pl. az eltelt időben, míg nem találkoztunk- szimplán csak érdeklődés volt a részemről-, akkor mintha nem az igazat mondta volna, mismásolt, és volt olyan, amikor ezt észre is vettem- persze nem tettem szóvá-, és magyarázkodott utólag. Olvasok erről egy könyvet, de a hazugságról még nem olvastam benne. Össze vagyok zavarodva, mert nem tudom körülhatárolni azokat a részeket vele kapcsolatban, ami egyáltalán igaz volt. Volt-e egyáltalán valami, ami szívből jött?
Erre a kérdésre megint nehéz választ adni, lényegében azért, mert azért a nárcik sem egyformák ;)
Nem olyan, mint a szerelmes az elején sem: talán mert úgy ítélte meg – és úgy látszik, helyesen -, hogy nincs rá szüksége.
Hazudik-e? MINDEN személyiségzavaros ember torzítja a valóságot. Pontosabban: MINDEN EMBER torzítja, mindenkinek van szubjektív valósága. A személyiségzavar egyik jellegzetessége általában az, hogy ez a torzulás erős. Pl. ha két ember kap (fejenként) egy pozitív és egy negatív kritikát, akkor jó eséllyel a depressziós csak a rosszra, a nárci csak a jóra fog emlékezni, vagy legalábbis csak azt tartják relevánsnak. “A realitáskontroll gyenge”, ha jól emlékszem, így mondják pszichológusul ;)
Szóval a hazugságai egy része távolról sem tudatos. Egy része talán az. Hogy mekkora része, illetve hogy mennyire torzítja a valóságot, az sok mindentől függ, többek között attól, hogy milyen mélységű a személyiségzavara. Van, akinél ez olyan erős, hogy már az elmebaj határát súrolja. Ismerek olyan enyhén narcisztikus embert, akinek egészen biztosan vannak érzelmei, valós érzelmi élete, képes szeretni. Mondjuk ezek esetében talán a személyiségzavart nem is diagnosztizálná egy szakember, csak narcisztikus jegyeket. Nem tudom, hogy sikerül-e valaha megtudnod, mit érzett valójában, és mi az, amit megjátszott. Szerintem fontosabb kérdés, hogy miért (és meddig) fontos ez neked. Mindenképpen azt gondolom, hogy akkor mondhatod, hogy túlléptél a kapcsolatotokon és rajta magán, ha már nem érdekel.
Köszönöm. Tudom, sosem fogom megtudni, még ha valamikor találkozunk is. Mivel még friss az élmény, és nem találkoztam ezzel a betegséggel, valamennyire még foglalkoztat. Részben természetes folyamat a történések feldolgozásában, részben pedig önvizsgálatra is sarkall.
Persze, teljesen normális, hogy foglalkoztat.
Köszönöm a választ. Hú, ez teljesen hihetetlennek tűnik egyelőre, mert persze elfogadom, hogy jobban tudod. Tehát úgy kell érteni, hogy van egy helyzet, amit meg akar oldani, akkor leül, megvizsgálja az alternatívákat, és dönt, hogy melyike vesse be? Egyébként- nem e téma kapcsán- de sokszor úgy érzem, hogy amit és ahogy mondunk, az sokszor a tudatalattiból jön. ( Szóhasználat, elszólás, stílus…..) Ezért is kérdeztem rá, mennyire tudatos lépések a nárci cselekedetei, kommunikációja. Mert ha ez mind tudatos, akkor neki tudnia kell hogy nárci. Úgy képzeljem el, hogy ő végig tudatában van annak, hogy manipulál? Vagy azt nem tudja? Valamilyen ösztönös/ tudatalatti dolognak csak kell lennie, nem? Pont azért, mert ez gyerekkori traumákra vezethető vissza. A játszmák jó része tudatalatti, észre sem vesszük és csináljuk vagy a másik belevisz bennünket. És tudatos az, amikor rájössz, hogy játszmázol vagy belekeveredtél egy játszmába, és próbálsz belőle kijönni. Ezen logika mentén a nárci játszmája tudatalatti. Mivel nagyon kevés az infóm, ezek az első gondolataim. Kíváncsi vagyok a véleményedre.
Én csak tegnap szembesültem azzal, hogy egy nárcival voltam együtt pár hónapig. Csomó fura személyiségjegyet felfedeztem benne, és nem értettem őt. Aztán tegnap valaki szájából elhangzott, hogy nárcisztikus, és belevetettem magam a témába…. Na, ekkor szembesültem, hogy egy nagy manipuláció “áldozata” voltam. De szerencsémre ma nevetek őrajta és nevetek magamon, hogy mibe keveredtem. Még egy könyvet is vettem a nárcizmusról, hogy többet megtudjak erről a betegségről.
Még friss nekem az élmény és abban sem vagyok biztos, hogy exem nárcisztikus volt, bár manipulált rendesen, dühkitörései voltak és sok múltbéli dologban is úgy összezavart, hogy már nem is tudom mi volt a tényleges valóság, de pl piázott, nem igazán vigyázott magára, nem hiszem, hogy valaha megcsalt volna vagy tudatosan hazudott, amiket pedig általában nárcisztikus vonásoknak szoktak írni.
Kiforgatta a szavaimat és mindent felhasznált ellenem az igaz.
A kérdésem az lenne, hogy lehet, hogy igaz, hogy én tettem ilyenné? vagy a kor teszi? Sokszor mondta, hogy ilyen indulatokat csak én tudok kiváltani belőle és én vagyok az egyetlen, akit megpróbált így lenyomni.
Létezik, hogy vki egész normális volt, aztán találkozik egy nála gyengébbel és eluralkodik rajta a kontroll mánia?
Előttem volt egy szintén egy-két éves kapcsolata, viszont előtte sokáig nős volt és most sincsenek kimondott rosszban a volt nejével. Szóval akkor még lehet, hogy teljesen “normális” volt.
Lényegében megadtad a választ: “Kiforgatta a szavaimat és mindent felhasznált ellenem az igaz.”
Hogy nárci-e, személyiségzavaros-e, vagy “csak” manipulatív, az innen lényegtelen, nem a diagnózis számít.
“Létezik, hogy vki egész normális volt, aztán találkozik egy nála gyengébbel és eluralkodik rajta a kontroll mánia?” Csak akkor, ha létezett benne a kontroll mánia. Nem elképzelhetetlen, hogy tényleg rossz páros voltatok, hogy mással kevésbé jön elő, esetleg egészen elviselhető. De az biztos, hogy nem te váltottad ki, legfeljebb felerősödött melletted benne.
köszönöm. nem tudom még kellő távolsággal nézni ezt a kapcsolatot és eléggé össze is vagyok zavarodva, még ha én is szálltam ki belőle saját elhatározásból
Ez teljesen természetes, még “normális” kapcsolat után is össze van zavarodva az ember.
Engem egy dolog érdekelne nagyon. Mi a helyzet a nárcisztikus testvérrel? Ha gyerekkori trauma + nárcisz szülői minta, akkor feltételezem, hogy a másik testvér is tapasztalt hasonlót. Mi történik, ha a szülő sebezhető nárci, a gyereke meg grandiózus nárci, és látszólag összetartanak (+ a másik szülő segítő szerepben, de valójában totál értéktelennek beállítva) a testvér ellen? Ki lesz a falkavezér egy ilyen felállásban? Milyen viszony lehet a grandiózus gyerek és sebezhető szülő között?
Szerintem a kérdéseid olyan összetettek, hogy így ismeretlenül még egy személyiségzavarban igen járatos pszichológus/pszichiáter sem tudna megbízható válaszokat adni. Egy látszik innen a távolból: ha a legkisebb esélyed van rá, hogy lelépj, akkor a lehető leghamarabb tedd meg! A miértek meg a család többi részének dinamikája ebből a szempontból elég lényegtelen.
Sziasztok, az én testvérem is nárcisztikus. Most vagyok vele szakítóban; 30 éve szívja a véremet – elég volt belőle. A minap (viszonylag hosszabb szünet után) újra beszéltem vele; kritizáltam- és hát persze ez egy durva szidalom-, bűntudatkeltés-áradattal járt. Elképesztő, hogy hogy vissza tud szippantani az “úristen, ne haragudj, én nem akartam, igazad van, én vagyok a hibás, úgy sajnálom” életérzésbe…Egészen döbbenetes. Persze ezeket nem mondtam ki, észnél voltam, és okosan kommunikáltam, de utána kellett egy fél nap, hogy nagyjából helyrerázódjak…egy cirka 4 perces csetelés után….
99% a nárcisztikus személyekről, hogy kerülni kell őket, szabadulni tőlük – mit tegyen a személy, ha felismeri magában a narcisztikus jeleket (jómagam) elolvava a https://7koznapi.blog.hu/2019/02/03/paradox_szemelyiseg_a_szegyenlos_narcisztikus?ajanlo=1 – és magára ismerve, majd továbbkutatva és mindezt megerősítő cikkeket találva?
A hozzászólásokat olvasva , meg több és több megrősítes, hogy igen ez rólam is szól – elég sokszor jelenik meg a kezelhetetlenség – akkor marad hogy menekülni, igen ez lehet megoldás a társnak, masik félnek – merre meneküljön maga aki maga az érintett?
Ha valaki felismeri magán a személyiségzavar jeleit, és komolyan változni akar, az – szerintem – megtette a legfontosabb lépést ahhoz, hogy tényleg változzon. Vannak jó pszichiáterek, szakpszichológusok, megfelelő terápiák, stb. A beismerés meggyőződésem szerint fél siker. És izé. Szintén szerintem ;) marha nagy és tiszteletreméltó dolog beismerni.
Szóval szaksegítség! Hajrá, szurkolok.
Üdvözlet!
Nekem a munkahelyemen van szerencsém egy grandiózus nárcihoz (férfi). A barátnője is ott dolgozik, ennek ellenére mikor megismertem, úgy éreztem, mintha közeledni akart volna felém. Én empatikus személyiség vagyok, talán ez vonzotta, ki tudja. Én nem viszonoztam ezt a vonzalmat, ráadásul menyasszony voltam. Egy ideig úgy éreztem, mintha lesné minden lépésem, és vágyna a társaságomra, majd egyik pillanatról a másikra váltott. Úgy tűnt, mintha hirtelen megutált volna. Nem tudom azóta sem hova tenni ezt. Aztán egyszer csak megint mintha újra kedvelni kezdett volna, már-már azt éreztem, kikezdett velem egy alkalommal. Ezután újra utálatot éreztem, ez a hullámzás pedig azóta is tart.Egyik pillanatban olyan hideg, közömbös, passzív vagy éppen ellenséges, máskor pedig úgy érzem mellette magam, mintha túlzottan is kedvelne. Ez az akár napról napra váltakozás fenntartja a figyelmem, és bár eleinte közömbös voltam, már úgy érzem, mintha én érdeklődnék utána, és vágynék a figyelmére. Én ezt nem akartam. Elsőre kicsit sem volt szimpatikus, most pedig ahhoz viszonyítom az önértékelésem, hogy ő éppen hogyan kezel engem.
Engem az érdekelne, miért játssza velem ezt a játékot, amikor ott van a társa, akivel látszólag jól megvannak.
A nárcik mindenkivel játsszák ezt a felszín alatti alattomos játékot, vagy csak bizonyos embereket tisztelnek meg vele?
Az alapján amit leírsz, nem is vagyok biztos benne, hogy az illető tisztán nárci – ez a hullámzás a hozzáállásban a borderekre jellemző. Persze másrészt meg annak is lehet a jele, hogy épp reméli, hogy el tud bűvölni (akkor kedves), vagy érzi az elutasítást.
A játékok, a nem-egyértelműség viszont a nárciknak (és a bordereknek, meg még biztos más személyiségzavaros embereknek is) alap vonásuk. Tudtommal ;) Szóval az utolsó kérdés az kb. olyan, mint hogy a macska minden egeret el akar-e kapni. Igen. Mindenkivel játsszák.
“Elsőre kicsit sem volt szimpatikus, most pedig ahhoz viszonyítom az önértékelésem, hogy ő éppen hogyan kezel engem.”
Az mindig, mindenkit sebezhetővé tesz, ha az önértékelés erősen függ mások véleményétől (a nárcit egyébként csak látszólag nem befolyásolja, valójában meg ugye egyfolytában arra törekszik, hogy tökéletesnek látsszon).
“Engem az érdekelne, miért játssza velem ezt a játékot” Hát azért, amit fent írtam. Mert a saját önértékelése kárát látja, hogy te nem vagy a csodálója.
Mi a kevert nárci? A rejtőzködő nárci és a sebezhető ugyanaz? A ferjem olyan, mintha sebezhető lenne, de nem hangoskodik, sőt fennsőbbséges csendbe burkolózik, alig lehet kibékíteni, sokszor gőzöm sincs, mi baja.
Tudom, hogy régi a poszt, de:
https://divany.hu/eletem/2019/03/21/narcisztikus-manipulacio/?token=c5678ef960affd061f6a9ffd0292c561