Aktuális

Best of abszurditás a népszavazásos botrány ügyében

Ez az egész vasárnapi nyitva tartásról szóló népszavazásos botrány egészen szürreális, közben pedig végtelenül elkeserítő is. Bő egy éve módszeresen ellehetetleníti a kormány a népszavazási kísérleteket, hiszen a közvéleménykutatások világosan megmutatták, hogy az ország túlnyomó többsége nem velük ért egyet. Teljesen mindegy, hogy politikai párt, szakszervezeti érdekképviselet vagy civil vállalkozó próbálkozik azzal, hogy a kérdést keresztülvigye, eddig még mindig megtalálták a módját annak, hogy csírájában elhaljon a kezdeményezés. Ma például kopasz, kigyúrt kidobóemberek akadályozták meg azt, hogy az MSZP-s képviselő adhassa először kérelmét, így az általuk támogatott egykori fideszes polgármester neje, Erdösi Lászlóné jutott be. Népszavazás tehát – minden bizonnyal – ezúttal sem lesz.

Miért is lehetetlen bármilyen kérdésben népszavazást kezdeményezni?

Magáról a népszavazásról annyit kell tudni, hogy elviekben bárki kezdeményezheti, csupán húsz aláírással kell megtámogatni a kérdését. Ezután a Nemzeti Választási Iroda – ami hivatalosan egy pártfüggetlen szervezet, ugyebár – megvizsgálja, hogy a formai feltételeknek megfelel-e a kérelem, majd ezt követően egy új testület, a Nemzeti Választási Bizottság végzi el a tartalmi elemzést. Egy témában egyszerre csak egy kérdés tehető fel, így mindig az elsőként leadott kérdést vizsgálják csupán, és ha az elutasításra kerül, 90 napig nem nyújtható be az adott témában új kérdés. Ha elfogadják, akkor viszont megkezdődhet az országos aláírásgyűjtés a témában: a kérdés benyújtójának 4 hónapja van összegyűjteni a népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírást. Eddig több tucatszor próbálkoztak különféle szervezetek és magánemberek a vasárnapi nyitvatartásról szóló népszavazási kérelem leadásával, de vagy a kérdést nem fogadták el formai és tartalmi okok miatt, vagy pedig olyan beépített ember nyújtotta be sikeresen elsőként a kérdést, aki azután nem vitte keresztül a további lépéseket (nem gyűjtötte össze a 200 ezer aláírást), ergó csak annyi volt a célja, hogy elvegye a lehetőségét a releváns kérelem benyújtásának, így ne történjen semmi.

TOP 4 fun fact a mai esemény eseményekkel kapcsolatban:

1. A Nemzeti Választási Irodánál reggel tizenöt kigyúrt, kopasz kidobóember várakozott. Róluk később kiderült, hogy Kubatov emberei:

Képernyőfotó 2016-02-23 - 22.35.22

2. Jelen volt még egy őszhajú néni, aki végül – a kopasz úriemberek segítségével – elsőként adhatta le a kérelmet. Róla később kiderült, hogy Erdösi László, a herceghalmi fideszes polgármester neje. Nyilatkozni nem volt hajlandó, bár egy mindannyiunkat érintő közügyben foglalt állást:

erdősi

3. A következő felvonásban bebizonyosodott, hogy Kubatov emberei és az idős hölgy ténylegesen összejátszottak, mivel az Origo fotóját kinagyítva láthatóvá vált, hogy a kopaszoknál ugyanaz a kérdés volt, amit aztán Erdösiné is leadott.

népszavazási kérdés

4. Közben a témában a Fidesz egy igazán cinikus közleményt adott ki, és persze Lázár János is előadta, hogy szerinte semmi furcsa nincs abban, ami a választási irodánál reggel történt, de azért “beszélgetni fog” Kubatov Gáborral. “Ha a nép népszavazást akar, akkor legyen népszavazás” – tett tanúbizonyosságot szarkasztikus humoráról a 444-nek adott villáminterjújában.

További random érdekességek, a jogállamról, amiben élünk

  • Legutóbb 2008. március 9-én volt népszavazás Magyarországon. A kérdéseket az akkoriban épp ellenzékben lévő Fidesz-KDNP nyújtotta be, és érdekes módon három olyan kérdést vetettek fel, amelyek az akkoriban hatalmon lévő MSZP-nek kínosak voltak: az egyetemi tandíj és a vizitdíj eltörlése volt a tét. Óriási többséggel – 80 százalék fölött – a tandíj és a vizitdíj eltörlése mellett döntöttek az állampolgárok.
  • Évente számos ügyben nyújtanak be népszavazási kérelmet több fronton is, idén már két kérdés is megbukott: “Egyetért-e azzal, hogy a városligeti építési szabályzat ne tegye lehetővé új múzeumi épületek építését a Városligetben?”, valamint „Egyetért-e ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata ne pályázzon a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére?”. Mindkettő fontos kérdés, talán még fontosabb, mint a vasárnapi történet.
  • Miközben egyértelmű, hogy a kormány a számára kényes kérdéseket nem hajlandó velünk megbeszélni, tavaly több mint 1 milliárd forintot költött a pénzükből “nemzeti konzultációnak” álcázott pártpropagandára: a lakosságnak kiküldött kérdéssor 960 millióba került, a bevándorlóellenes plakátkampány 300 milliót emésztett fel (pedig viszonylag kevés bevándorló akarta elvenni a magyar munkáját azóta is). Nyilván felmerül a kérdés, hogy a bennfentes információk birtokában a kormány ezt az összeget – az adófizetők pénzét – miért nem további biztonsági intézkedésekre szánta, illetve ha mindenképpen a konzultációt érzi a legfontosabbnak, akkor más, az állampolgárokat még közelebbről érintő kérdésekben miért nem hajlandó népszavazás keretében “konzultálni”.
  • Noha maga a vasárnapi nyitva tartás ügye szinte már mellékessé sikkadt a demokráciát ért masszív támadás tükrében, azért végszóként csendben érdemes megjegyezni: az IPSOS legfrisebb – 2015 decemberi – kutatásai szerint az ország kétharmada nem ért egyet a boltok kényszerű zárvatartásával, így a mi szupererős, és (általunk fizetett propagandából) egyre erősebb kormányunknak valóban van mitől tartania: az ellenzék által felkarolt ügy elvesztése képletes jelentőségű a gyakorlat mezején, de a politikai üzenetek szintjén azért erős arcvesztés volna…

Egyelőre nem tudom, mit várok kíváncsibban: azt, hogy Erdösi Lászlóné és csapata vajon végigviszi-e azt, amire kérelmet nyújtott be, vagy éppen azt, hogy lesz-e komolyabb, százalékban mérhető következménye a durva visszaélésnek (hogy jogi nem lesz, az sejthető, hiszen papíron valóban minden rendben zajlott, a nagydarab úriemberek négy másodperc késéssel tovább engedték az MSZP-s képviselőt, sem testalkatukért, sem pedig korábbi megbízásaikért nem kell bíróság előtt felelniük). Egyelőre még csak néhány száz ember verődött össze az választási iroda előtt, de én inkább egy lefelé futó grafikont szeretnék majd látni…

Most komolyan, vasárnapi hacacáré ide vagy oda, az ügyet felkaroló baloldaltól teljesen függetlenül: hogy a fenében hagyhatjuk, hogy ilyesmi megtörténjen?

Advertisements
Eszter névjegye (838 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

50 hozzászólás Best of abszurditás a népszavazásos botrány ügyében bejegyzéshez

  1. Csak a tenyszeruseg kedvéért, a herceghalmi polgármester már nem fideszes.
    2014-ben a Fideszes jelölttel szemben siman nyert függetlenként.
    A másik dolog,amin gondolkoztam, az az,hogy tenyleg elhiggyem-e,hogy ez a hatalmas cirkusz megerte-e a Fidesznek.

    • Igen, a lídben írom, hogy egykori fideszes, később már az egykori szót elhagyom, tény. Nos, nyilván egy pártkötődés által megszerzett kapcsolati rendszer a párttagság megszűnése esetén sem tűnik el.

      Azért éri meg, mert jogilag stimmel a sztori. az úriembereket nem lehet elővenni azért, mert nagydarabok és potenciálisan félelmet keltenek, ahogyan azért sem kérhetőek számon, mert valaha Kubatov által vezetett szervezet szolgáltatában álltak: sem a testalkatért, sem a legális munkahelyért nem állítható elő senki.

      Jogilag tehát minden rendben van, ezek az állampolgárok csupán alapvető állampolgári jogaikat gyakorolták. ergó nincs cirkusz, nincs hacacáré, egy cinikus közleménnyel letudható az egész.

  2. Nem, az nem lehet elég, hogy jogilag stimmel (ha stimmel).

    “Van ebben a csodálatos népszavazásos témában egy kérdés, ami kicsit elsikkadt eddig. Miszerint hogy a csudába gondolhatja a Fidesz, hogy ez a balhé így, ahogy megtörtént, jó és hasznos neki. Totálisan érthetetlen…”

    http://mno.hu/gkozep/kopaszfidesz-1330116

    • Ezt nagyjából tíz különböző ügy kapcsán gondoltam így csak az elmúlt másfél évben. Olyanok voltak köztük, mint a Lázár vs Origo-eset, a Vida-ügy, a Quaestor-botrány, a Vajna-kaszinók mentessége, a habonyi rendezetlen státusz, az ügynökbotrány, a gyanús vagyonnyilatkozatok és a földlopás. Hangsúlyozom, nem azt mondom, hogy a felsorolt esetek mindegyike feketén-fehéren értelmezhető, csak azt, hogy a rendezés érdekében soha nem tettek semmit. Miért jó ez nekik, miért nem tiszták legalább a felszínen? Miért kockáztatják meg ezeket a botrányokat?

      Szerintem a válasz tök egyszerű:
      1. egy kétharmad gyakorlatilag teljhatalom. Képletessé válik az ellenzék szerepe: nem teljesíti három feladatát (a kontrollt, a féket és az alternatívát). Egy ellenzéki politikus voltaképpen filozófus, esztéta, a hatalomgyakorlásban még szimbolikus jelentőséggel sem veszt részt. Amit mond, csak elmélet lehet, jó esetben korrekt elmélet, rossz esetben vad demagógia, ízlés kérdése, ki mit minek tart ezen belül.
      2. a propaganda olyan erős, hogy a többség tényleg csak azt látja, hogy csökken a rezsi, nő a reálbér, a magyar reformok működnek, ergó bármit elhisz a kormánypártnak, amit a rendszerváltás elsőszámú, tiszta hőse, Orbán Viktor vezet, a tökéletes centrális erőtérben, az impotens ellenzék ellenében.
      Egy ilyen ponton tehát az ellenzékkel és az állampolgárral is bármit meg lehet tenni.

      A konteós haverok szerint tudatos ingerküszöb-tágításról van szó: annó még bukást hozott egy őszödi beszéd, ma már nyílt korrupciós eseteknél sincsenek az utcán tömegek. Az átlagembert csak az érdekli, hogy ne kelljen 700 Ft-ot fizetni az internetért és ne legyen muszlim szomszédja, a demokrácia sértetlen működése túl elvont fogalom ahhoz, hogy megszólítsák az ehhez kapcsolódó kérdések. S ha megszólítják, akkor sem lát alternatívát, mert kiábrándult mindenből sajnos, tehát akkor meg legalább a gázszámla legyen már karcsúbb.

      Ennyi.

      Te mit gondolsz?

      • Ez nem pont nekem szól, de majd gahan is megírja a saját véleményét, ami önálló érték.

        De!
        1. Bolsevizmus (emlékezzünk csak vissza a ködös töriórás emlékeinkre: a bolsevikek eredetileg kisebbségben voltak, csak kinevezték magukat többségnek, mert mögöttük a munkásosztály, ugyanez igaz a 2/3-ra nemhogy az összlakosság, vagy a szavazásra jogosult populáció, de még a leadott érvényes szavazatok felét sem kapták meg, de a parlament az más ügy…)
        2. Nem citálom megint ide Lobster Török Gábor paródiáját, de igen hóttotál fasiszta propaganda.
        A konteós haveroknak igaza van, erre tartják Raszputyint, akarom írni Habonyt, de szerintem ez nem az ő műve.
        A netnél nem csak a pénz volt a lényeg, hanem a tartalmat is figyelték volna, azt meg senki nem szeretné,hogy tudják milyen pornót néz…
        Gázszámla:
        Ha előrehozott választás lenne, akkor az tuti azért, mert a gázvilágpiaci ára a kőolajjal együtt az egekben lesz ’17-18 telén,
        és az ellen a Németh Szilárd nem véd…

      • Eszter, az idézett MNO cikk mindent elmond, mit gondolok az egészről. Ahogy itt vki már megfogalmazta, lehet, h probléma, hogy az ország általában vki ellen és nem mellett szavaz, mindenesetre a 2/3 oka – tetszik, vagy sem – igenis az “emútnyócév” következménye volt. És mert már akkor sem volt alternatíva: ha nem Gyurcsány, akkor jöjjön Orbán…
        Egyébként – bár szokás lebirkázni a Fidesz szavazókat – az a “2/3-os” (hm) többség nem gondolom, h csak és kizárólag olyan átlagemberekből áll, akit csupán az érdekel, “ne kelljen 700 Ft-ot fizetni az internetért és ne legyen muszlim szomszédja”.
        Most lehet, h úgy látszik, mindent le lehet nyeletni a jobb oldali szavazókkal, de sztem ezek az ügyek össze fognak adódni és látszatja lesz a következő szavazáson…
        …vagy csak látszatja lehet, ugyanis egyrészt a jelenlegi ellenzék valóban egy nagy nulla (és nem a 2/3-ad miatt), másrészt tényleg annyira nincs alternatíva, h az már fájó…

        Minden oldalon vannak fanatikus, hithű szélsőségesek. Ezeket leszámítva azért számos ismerősöm (jobb oldaliak is bőven) nyitott szemmel járnak és ha nem is kötnek bele mindenbe, mint a bal oldaliak szép számmal, azért meglehetősen sok kritika megfogalmazódik. Ez nem jelenti azt, hogy százezreknek kellene az utcára vonulnia, de azért gondolkodó emberekről beszélünk.
        Majd az urnáknál kiderül…bár mondom, egyszerűen nincs kire szavazni. Mondjuk a nem szavazás is egy markáns vélemény, csak nem visz előbbre…

  3. Kövér László: Demokrácia = A többség diktatúrája
    Próbálkozhatnának kevésbé ezen elv érvényesítésével, ami amúgy egy bullshit, és egy “normális” országban egy ilyen mondatért már rég leváltották volna ezt a kis amatőr szülész-nőgyógyászt.

    http://www.atv.hu/videok/video-20160223-botrany-a-valasztasi-irodanal-nem-engedik-be-az-mszp-kepviseloit
    Azért ha jobban megnézzük Nyakó elvtárs sem törte össze magát.
    Jobban is helyezkedhetett volna, meg ő is hívhatott volna telefonon egy szekrénysort, persze nem lenne szabad ezen múlnia, de jól mutatja az ellenzék totál alkalmatlanságát is.
    (Vagy egyesek pénzéhségét, mert hát a kormánypárt általában biztosra megy…)

    Ja, és a kérdés egész korrekt, ha átmegy az össze-nem-fogás bármely pártja összeszedheti az aláírást, és akkor kezdődhet a móka… ;)

    • Nyakó politikus, abból sem a legkompetensebb, maradjunk annyiban. El tudom képzelni, hogy azt józanul felmérte, hogy jobban jön ki abból, ha a kopaszok győznek, mert akkor a média felkapja az ügyet, és ők politikai tőkét kovácsolhatnak a kormánypárt agressziójából. Ezzel sokat nyerhetnek (ahhoz képest legalábbis, hogy a Fidesz most milyen erős hozzájuk képest, és alig van eszköz a kezükben), a kérdést meg legfeljebb benyújtják újra, három hónap múlva. Legalábbis megpróbálják, ugye. Azért ne legyenek illúzióink, az MSZP se a vállalkozók és vásárlók legjobb barátja és a demokrácia legelkötelezettebb őre, csak beleálltak ebbe a történetbe, mert egy népszerű ügyben győztesek lehetnek a kormánypárt arcvesztése ellenében.

      • Én is azon töprengek, hogy Nyakó elvtárs politikai tőkét konvertált anyagi tőkévé, vagy a központ határozott úgy, hogy minél közelebb van a reménybeli népszavazás a ’18-as választáshoz annál jobb.
        Egyébiránt egy valamire való politikus ilyen helyzetből kihozza a maximumot, ami pedig a vérben fürdés. Ez olyan politikai tőkét generált volna, ami önmagában visszaszólít 1-2 százezer MSZP szavazót, ha nem többet.
        Lett volna VÖRÖS BECSÜLET!
        Még tőlem is kapott volna egy Respect-et.

    • Nekem az, hogy egyáltalán Nyakó ment oda, már gyanús. A szocik vagy ostobák, vagy ENNYIRE nem a népszavazás megtartása, hanem a párt hírekbe kerülése a cél. Mert tudják, mi a módszer. Miért nem egy kis sameszt küldtek oda, egy kerületi pártaktivistát? Akit ugyan az újságírók sem szúrnak ki már messziről, de a kopaszok is bizonytalanok lennének. Nem szólva arról, hogy miért nem 17 pártaktivistát, akiknél mindnél ugyanaz a papír van, mint a kopaszoknál?
      Természetesen, ez a másik fél viselkedését kicsit sem menti.

    • Azért ez is nem kicsit abszurd, hogy ha valaki népszavazást szeretne benyújtani akkor miért nem készül fel rendesen, miért nem fogad időben verőembereket, vagy megy álruhában vagy miért nem egy nagyon jó reflexekkel, ügyességgel rendelkező embert küldenek oda, hogy kicselezze a kopaszokat. Hát ilyesmikre fel kell készülni, ez természetes, mindenki így szokta. (irónia, nagyon irónia)

      • Az hát, abszurd, de az elmúlt bő egy év megmutatta sajnos, hogy ezek mindenre képesek, szóval azért kicsit jobban felkészülni attól még lehetett volna. A TASZ amúgy azt mondja, hogy ez az egész elsőnek-kell-foglalkozni-az-üggyel dolog eléggé alkotmányellenes, ezt kéne támadni inkább. Miért ne kéne minden jogszerűen benyújtott, formai és tartalmi követelményeknek megfelelő kérdéssel foglalkozni? Hiszen a 200 ezer aláírást úgyis csak az gyűjti össze, aki komolyan gondolja. Ahhoz egy országos szervezet kell, vagyis ott már fel kell vállalni az ügyet.

      • Verőember nem!
        Lendvai Ildikó full latexban, kezében péniszmarkolatú korbáccsal platinagyöngyökkel…
        A kopaszok sírva futnak amerre látnak! :)

  4. Engem mindig a Fidesz kicsinyessége döbbent meg, újra meg újra. Még ebből sem engednek. Minden hatalom az övék, ami mellett nekik ez a zárvatartósdi csak jelképes dolognak számíthatna – de ezek szerint nem az. Én például ha a helyükben volnék már rég hátradőltem volna, mert kit érdekel más mit csinál ha minden az enyém, már szinte senkit se zavar a lopás meg a harács, de hihetetlen hogy a hataloméhségük még ennél is tovább terjed (mit csinálhass vasárnap és mit nem), ami a jövőt illetően semmi bizakodásra nem ad okot. Csak arra tudok következtetni, hogy ezzel is szoktatnak minket arra hogy nincs beleszólásunk a saját életünkbe, és a későbbiek mellett ez csak apró kényelmetlenségnek fog tűnni. Tesztnek sem rossz ez.

    • Olvastam még tavaly egy marha jó publicisztikát a Fidesz kicsinyességéről, ami felsorolja nagyjából az összes visszaélést, kétes ügyet és botrányt, és felteszi a kérdést, hogy MÉGIS MI A FENÉT AKARTOK MÉG, tiétek az ország. Nem emlékszem, ki írta és hol jelent meg, de zseniális volt. Na, most az jutott eszembe.

      • Ha viszont úgy nézzük, hogy a népet sikerül-e arra kondicionálni hogy kussoljon ha már szemet szúróak is a visszaélések, akkor igenis van tétjük a Fidesz részéről ezeknek a dolgoknak, és magyarázatot is ad a kicsinyesnek tűnő viselkedésükre.

        • Ó igen! A legyőzhetetlenség mítosza úgy kell a FIDESZnek, mint egy falat kenyér! Ha lenne egy potens ellenzék akkor már ’14-ben is nyerhetett volna.

    • Olvass Moldovát!
      Józsi a disznó…

    • A “cár ujja”. Az eredeti történet legenda, de ők megvalósítják.
      Egyébként ez a kicsinyesség eléggé paranoid szerintem.

  5. Olvasom a sok hozzászólást, hallgatom az ismerősöket, meg persze látom, amit látok, és kezd olyan scifis érzésem lenni, hogy vagyunk mi, és vannak, akik valami párhuzamos valóságban élhetnek, mert a fentebb leírtakat nem veszik észre, illetve ha mégis, nem tartják felháborítónak. Azt sem értem, miért nem tüntetnek rég százezrek az utcákon, pedig az internet meg a környezetem is tele van panaszokkal. Néha sírni tudnék a tehetetlenségtől és a dühtől.

    • Pont ez az! Százezrek érzik felháborítónak, százezrek gondolják úgy, hogy ami most történik az nem való, nem jó, nem méltó és százezrek gondolják úgy, hogy ideje lenne a változásnak…
      Már csak egy apró kérdésem lenne: mire kellene változtatni?
      Mi a nép nevében regulázzuk meg a “nagyokat”? Kiabáljuk hangosan, hogy változzatok meg, különben elzavarunk benneteket? OK, de ha ki is pucoljuk az országházat, kit küldünk be a helyükre?
      Egyre gyakrabban kerül szóba ilyen-olyan beszélgetés kapcsán, hogy a (kapitalista-) demokrácia mint politikai rendszer megbukott. Szerintem is. Kíváncsian várom, hogy lesz-e valami világméretű alternatíva, valami fensőbb terv (mondjuk a fenntartható fejlődés jegyében), ami az országoknak, politikának csak korlátozott jogokat adna, csak súlyokat engedne (gyermek vs. idősek támogatása, gyógyítás vs prevenció, stb, stb, stb…).

      • Nem arra gondoltam, hogy rögtön, az első nem tetsző intézkedés után minden politikust lapátra kéne tenni, és lecserélni egy új garnitúrára. Elég felhívni rá a figyelmüket, hogy elég sokaknak nem tetszik, amit csinálnak, és változtatni kéne, mégpedig nem a fejünk felett, hanem az érintetteket is bevonva. Ha képtelenek az önreflexióra és a változtatásra, illetve olyan gyalázatos dolgokat művelnek, akkor nyilván menniük is kell. Sajnos a választási törvényeket úgy kitalálták, hogy parlamentáris úton szinte lehetetlen leváltani őket. Természetesen jogos a kérdés, hogy mire, de erre is van megoldás. A civil kezdeményezéseknek kéne kitermelni olyan felelős, vezetőnek való embereket, akik mögött emberek állnak, és nem birkák meg bólogatójánosok.

    • A problémám az, hogy nem látok alternatívát. Valóban lopnak, csalnak, hazudnak, de azért nem hoznám vissza azokat, akik csak kevesebbet loptak, csaltak és hazudtak. Az, hogy az egész ország utcára vonul ellenük, az még pillanatnyilag csak azt jelenti hogy bizonyos elvekért vonulunk ki, de nincs jelöltünk, aki azokat meg is valósítaná. (A legnagyobb baj, hogy azt érzem Popper Péternek igaza volt, amikor azt mondta: ép erkölcsi érzékű ember nem megy politikusnak.)

    • Fölöslegesnek és reménytelennek találják és itt a magam nevében is beszélek. És valóban amiatt, amit itt páran már leírtak: nincs alternatíva, ill a legvalószínűbbnek tűnő feltételezés az, hogy pillanatnyilag a Jobbik állna nyerésre. Szerinted ha ők diktálnának kevésbé sírnánk a tehetetlenségtől és a dühtől?

      • Jaj nem, simán a Fidesz nyerne újra, ha most lennének a választások, és hát bőven kétharmaddal. Amikor a terrorveszély-türvénymódosítás miatt sírtak, a Gulyás meg is jegyezte, hogy ha nem lesz meg, amit akarnak, fontolgatják az előrehozott választásokat is. Hát már hogyne fontolgatnák, a menekült-ügy miatt jobban állnak, mint tavaly ilyenkor. Azért azt csak nem csinálják meg, remélem. Csak el kellett mondaniuk, hogy DE MEGTEHETNÉK.

        • OK, de itt alternatíváról beszéltünk. Szóval ha nem ők: lázadás-trónfosztás-kormányváltás, akkor ki lenne. Nah aki akkor lenne, az se kéne.

          • Oka van annak, amikor előválasztásokon a keményvonalas baloldali, MSZP-s arcok is átszavaznak a Jobbikra, mert bennük látják a potenciált, ők vannak kellő mértékben országosan jelen (https://barokeszter.hu/2015/07/02/miert-tudott-ennyire-megerosodni-a-jobbik/, ugye). Ezek az emberek úgy vannak vele, hogy mindegy, csak takarodjanak Orbánék. A tüntetések egyetlen és fő összetartó mondata: “Orbán, takarodj”. Hogy utána mi jön, senki se tudja. Az özönvíz.

            • Jaja, pont így. Szerintem amúgy azért is züllött olyanra a magyar politika, amilyen, mert amióta csak közelről látom, a zöm nem valaki_re_ szavaz, hanem valaki _ellen_. Ha ezen nem tudunk változtatni, tök fölösleges minden váltás, mert megint kritikátlanul túlfut, bárki is győz, tekintve hogy a szavazói nem merik kritizálni, nehogy már úgy nézzen ki, az előzőt sírják vissza.

      • A parlamenti párok többségét nyugodtan el lehet felejteni, kerüljenek csak bele a történelem süllyesztőjébe. :)

  6. Sajnos nem tudom eldönteni, hogy a vonatkozó törvények alapján, a mára már ismert két beadványból valamelyik értékelhető-e? A tisztán látáshoz szükséges lenne ennek ismerete is szerintem.

    • A szakértők azt mondják, hogy mindkettő az, csak ugye Erdösiné valszeg nem fogja összegyűjteni a 200 aláírást, mert nem azért ment, hogy keresztülvigye a népszavazást. Az előző figurával is ez volt a baj…

      • Szerintem össze fogja és megdicsőül a Fidesz, hogy lámlám, mekkora árnyékra vetődés volt az egész.
        Kössünk fogadásokat? Nyissunk bukméker-irodát? :D

        • Kíváncsian várom, mi jön ki ebből. Kitűnő abszurd komédia. (Csak abból gondolom, hogy nem állhatnak be az öreglány mögé, mert azzal mindent elismernének, és kockáztatnak is. De persze, ki tudja. Ibizán már biztos készül a forgatókönyv.)

          • Nem látom, hogy mit kockáztatnának. A elején soroltál fel vagy 10 ügyet, amivel láthatóan nem kockáztattak semmit. egy ilyen piszlicsáré dolog meg főleg nem kockázat, max belengethetnék jóságos ősz szakállukat, hogy de hát ők hallgatnak a nép szavára.

    • Haha, hát igen, amit írtam tegnap is: az MSZP-nek muszáj volt egy bőrt lehúznia az egyébként kétségkívül felháborító esetről, így nyilván Nyakó se törte magát. Ez nem mentesíti a másik felet ettől még. Igaz, arra is emlékeztet minket, hogy az ex-kormánypárt nem sokra jó.

      • Ezt nem értem. Konok=MSZP?

        • Ja neeeem, dehogyis, hanem hogy igaza van, ha adott a forradalmi hév, a forradalmár azért keményebben küzd az akarata keresztülvivéséért. Csak jelen esetben az MSZP-nek jobban megérte, hogy beszélnek az ügyről, mintha mégis ők tudták volna leadni. (Persze nem voltam ott, simán lehet, hogy lehetetlen volt a szitu, csak a videókból tényleg az jön le, hogy Nyakó se volt túl agilis. Közben meg nyilván nem mehetett ő is 17 verőemberrel, ugye. Nehéz ügy.)

          • Dehogynem, mehetett volta 18-cal :)
            Olyan ez, mint minden itthon. Én pl nem tartom embernek Gyurcsányt a csodálatos emlékezetű 2004 dec 5-i népszavazás előtt lefolytatott kampánya óta, de más erdélyiekkel szemben sajna nem tudom elfelejteni azt sem, hogy Orbán is félszájjal kampányolt és hülyeségeket beszélt végig, ordított a szövegeiből, hogy nem akar hatni.
            Most megint nem akar senki semmi mást csak heccet és népszerűségi index emelkedést.

            • Igen, nyilván politikai tőkegyűjtés, hogy Nyakó és az MSZP ennyire jámbor kisbárány volt a választási iroda előtt, de azért a történtek egészen sokkolóak, és ez nem mentesíti a kormánypártot a felelősség alól. Más dolog finoman helyezkedni politikai célok érdekében, meg megint más maffiamódszerekkel legyalulni az ellenfelet.

1 visszakövetés / visszajelzés

  1. Drogozó kismamák, kockás ing, népszavazás: 5 tök jó cikk, amit februárban olvastam – Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: