Aktuális

Drogozó kismamák, kockás ing, népszavazás: 5 tök jó cikk, amit februárban olvastam

Itt a február vége, ami idén történetesen szökőnap, és mint mindig, most is bemutatok öt klassz cikket, amit érdemes elolvasni (ha netán még nem).

Index: Ha erős az anyag, leszakad az arcom, és dől az orromból a vér

Képernyőfotó 2016-02-29 - 17.38.17

Azt hiszen, mindenkit kiakasztott a törökszentmiklósi kismamák esete, akiket dizájnerdrogok miatt szállítottak kórházba néhány ismerősükkel egyetemben. Máig ellentmondó híreket hallani azzal kapcsolatban, hogy a császármetszéssel született babákkal mi van (hallottuk már, hogy meghaltak, aztán azt, hogy maradandó károsodás nélkül megúszták anyáik kalandját, de azt is, hogy állapotuk válságos), mindez azonban valószínűleg a jéghegy csúcsa. Az Indexnek nem ez az első anyaga a vidéki droghelyzetről, ez az új cikk viszont egészen vérfagyasztó hétköznapi valóságra mutat rá.

Unalom, kilátástalanság, munkanélküliség, nyomor, így aztán akinek nemhogy fűre, de még herbálra sincs pénze, az majorannára csepegtetett hipóval próbál szállni egy kicsit. Sok gyerek már tíz-tizenkét éves korban drogozni kezd, és egy meglepően széles réteg számára valóban a kábítószer az új alkohol, a szesz már legfeljebb csak ünnepnapokon kerül elő. Jól látszik, hogy az elmúlt két évtizedben a vidék a várostól teljesen leszakadt, a falvak helyzete rémes: aki belelát valamennyire az elhagyatott, elöregedett, nyomorúságos kistelepülések világába, az tudja, hogy az Index cikke sajnos nagyon is aggasztó valóságdarabkát mutat be.

Abcúg: Buszsofőrök, tanárok húzzák meg magukat munkásszállókon

Képernyőfotó 2016-02-29 - 17.39.45

A lakáshelyzet elég hardkór, nekem is van olyan ismerősöm, aki 160-at keres, és 85+rezsiért kéne egyszobás külvárosi garzont kivennie, ezért kénytelen 35 évesen lakótársat keresni. Van, akinek még erre sincs lehetősége, támogató családi háttérről pedig nem is álmodhat, hogy valahol meghúzza magát. Az Abcúg cikke erről a senkiföldjéről szól, a munkásszállók világáról. Ahol kicsit sem meglepő módon nem csak nyolc általánost végzett gyári segédmunkások húzzák meg magukat, hanem bizony tanárok és buszsofőrök is, többek között.

Különösen megrázó a háromgyerekes Velkei István és élettársa Jakab Rozália esete, akiknek a történetét az Abcúg külön is figyelemmel kísérte. István 20 év börtön után kezdett új életet, a párja meg állami gondozott volt, ebbe a kapcsolatba született a három gyerek, akiket egy ideig a szülők nem is nevelhettek, most pedig a munkásotthonban tengődnek mindannyian, egy szobában. A család keményen dolgozik azért, hogy normális életet élhessenek, a tágas életteret otthonosan rendezték be, de persze elszorul az ember szíve, hogy mi lesz ezzel a három szép kisgyerekkel később…

Vasárnapi Hírek: Kockásba!

Képernyőfotó 2016-02-29 - 17.40.34

A kockás inges mozgalomról nem írtam külön, de érdeklődéssel olvastam a híreket. (Ma, február 29-én, a sztrájk napján egyébként ellenállók hozták ki délben a pizzámat: egy anyuka, a tizenegy éves gyerekével. Örültem.) A történet most nem is csak politikai szempontból érdekes (arról nálam okosabbak elmondtak már szinte mindent), hanem kommunikációs szempontból is van miről beszélni. A kulcskérdés, amiről a remek cikk szól: “Hogyan rontsunk a helyzetünkön három lépésben?”, és ez persze eléggé beszédes, hol van ilyenkor a Habony, Ibizán?

A tiltakozás a pedagógusok és az oktatás helyzete, valamint az egész KLIK-tragikomédia ellen mindenesetre megérdemelte, hogy közös jelképet és ezáltal még több felület kapjon, így Klinghammer exállamtitkár úrnak mindenképpen hálásak lehetünk, Orbán Viktor tegnapi évértékelőjén pedig mindenkit megnyugtatott, hogy ha a csúnya népvándorlási hullámtól megment minket, előbb-utóbb minden más is rendben lesz, így… nem kéne aggódnunk, ugye?

444: Nem félelmetes, hanem nevetséges, hogy verőemberekkel dolgoztat a hatalom

Képernyőfotó 2016-02-29 - 17.41.23

Nem volt, aki ne erről beszélt volna a múlt héten, parádés abszurd komédia volt ez a nénivel, akit Kubatov verőemberei kísértek, és aki markáns közéleti állásfoglalása ellenére – ami ugye 200 ezer támogató aláírás esetén ér valamit eleve – buzgó kampányolás helyett senkinek sem volt hajlandó nyilatkozni, beleértve hajdanán Fidesz-színekben aktív polgármester férjét is állítólag. Riportos publi Szilytől, szépen megfesti a helyzetet: “Ha simán csak olvasnék a témáról, azt mondanám, hogy félelmetes.  Így, hogy jelen voltam, már tudom, hogy élőben figyelve sokkal inkább nevetséges. Aki kopaszokhoz fordul, az fél. Aki erős és kicsit is bízik magában, az nem tesz ilyet. Hat év teljhatalom után így rettegni egy népszavazási vereségtől egy, a Nagy Kép szempontjából teljesen marginális témában, a félelem jele. Azt pedig nagyszerű érezni, hogy hiába a telkek, a bankszámlák, az autók és az EU-támogatások, a hatalom nem mer hátradőlni.”

Azóta persze eltelt majdnem egy hét, és sok víz folyt le a Dunán: most úgy néz ki, hogy talán mégis az MSZP kérdését engedik át, mert közben még az is kiderült, hogy a Kubatov-titkár volt osztálytársa kísérte Erdösinét, plusz Orbán kitalálta, hogy kéne egy kis népszerűségnövelő kampány még a Fidesznek, és erre a legtökéletesebb fegyver egy népszavazás volna a kötelező betelepítési kvótáról, amit akkor már könnyen és gyorsan le lehet tudni a vasárnapi mókával együtt, hogy az ellenzék se bojkottálja a szavazást. Nem kell hozzá politikai elemzőnek lenni, hogy tudjuk, hogy ez vélhetően 81,7-83,1 közötti “köszi-nem-kérjük-menjen-Brüsszel-a-picsába” eredménnyel zárul majd, míg a vasárnapi nyitva tartás legfeljebb 75-80-nal fog nyerni, így a Fidesz ismét büszkén kihúzhatja magát, és bónuszként még a Nemzeti Választási Iroda is újra a pártfüggetlen szervezeti egység képében tündökölhet, mert átengedték Nyakó kérdését. (Bánja kutya, a kvótás marhaság sima pártpropaganda, eredménye úgyse befolyásol semmit, de a kiskereskedelmi tilalom eltörlésének legalább pozitív hatásai is lesznek.)

MNO: “Minek tűnik? Webshopnak?” – Hódítanak a kamuportálok

Képernyőfotó 2016-02-29 - 17.42.05

És most valami egészen más, sport. Helyett, egy baromira fontos téma, ami azért részben összefügg közéleti kérdésekkel is. Az Indexnek volt tavalyelőtt egy zseniális cikke, a Lássuk, ma éppen mi gyógyítja a rákot!, ami a sok-sok tartalomtolvaj, kritikai érzékkel nem rendelkező, pocsék helyesírással megírt, buta kamuportállal foglalkozik, de a téma sajnos ma még mindig aktuálisabb, több az átverős oldal, mint valaha. A tulajdonosaik általában hobbiportálként beszélnek róla, magukat pedig egyszerű, “igazságkereső” kisembereknek álcázzák, miközben több követőjük van, mint egy átlagos mainstream hírportálnak, és komoly hirdetési bevételt is zsebre tesznek. A naivitás vámszedői, ugye.

A cikk röviden összefoglalja, mi a probléma mindezzel: “A mások tartalmát lenyúló, módosító, kiforgató vagy szenzációnak ható álhíreket közlő – és ezeket a Facebookon megosztó – szájtok előállítása összehasonlíthatatlanul olcsóbb, mint valódi hírportált működtetni. Ráadásul miközben a klasszikus értelemben vett hírportálok adott esetben a bíróság előtt felelnek, ha valótlant írnak valakiről – és ez így helyes –, úgy tűnik, ezekre az oldalakra semmiféle ilyen szabályozás nem vonatkozik. Így például szabadon terjeszthetnek emberéleteket veszélyeztető ostobaságokat is, például a védőoltások állítólagos veszedelmeiről, a kórházi rákterápia haszontalanságáról stb. Az illetékes hatóságok széttárják a kezüket, és azt mondják: abban sem biztosak, hogy ezek az oldalak hírportálnak minősülnek.” Tessék vigyázni velük!

Advertisements
Eszter névjegye (832 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

32 hozzászólás Drogozó kismamák, kockás ing, népszavazás: 5 tök jó cikk, amit februárban olvastam bejegyzéshez

  1. Az érdekes az, hogy annó, amikor 92 tájt az ELTÉn dolgoztam, a Klinghammer egy kifejezetten laza, informális, népszerű tanár volt. Hogy múlik el a világ dicsősége?

    • Nahát! Mondjuk, sok ilyenről hallani.

    • Miért, kilencven környékén az egész FIDESZ milyen volt? Az egész HBB tiszteletbeli FIDESZ tag volt akkor. Folyton a Ricse szám jut eszembe róluk: “Valamikor ő is lázadó volt, elkezdett egy új világot, most elfelejti, honnan indult el.”

      • Miért kurvul el az ecce homo?
        Ilyen alapon kiben bízhatunk meg? Én akkoriban Szadesz-fan voltam, ezt azóta is szégyellem. Az LMP ezért is nem kapott bizalmat tőlem az első négy évben, mert nem vitt rájuk a lélek, ameddig nem derül ki, hogy nem ők a reinkarnáció, és dörgölődznek bele az első adandó alkalommal az MSzP vagy valamelyik utódpártjának a kebelébe.

        • Én Fidesz fan voltam. Nem szégyellem, nem én változtam, szégyellje magát az, aki ezt csinálta abból a FIDESZből.
          LMP: inkább nagyon is elhatárolódnak, annyira, ami már nem tűnik reálisnak. A PM még akár jó is lehetne, de valóban félő, hogy a Szadesz sorsára jut.

          • Mostmár. De amikor indultak, még a franc se tudta.
            Szerintem az a baj, hogy ez nem számít reálisnak, és ennyire nem képesek egy valamirevaló tömegbázist összeszedni.

          • Micsoda coming-outok. :) Persze, a Fidesz teljesen más volt annó, ellenzékben remek ellenzéki párt volt bizony, és hát te jó ég, mennyi minden van még a 2006-2010 közötti időszakból is, ami egy az egyben ellenzéki retorika volt, és amit a mostani ellenzéktől hallunk a mai Fidesz kritikája kapcsán (a multinacionális nagyvállalatok kkv helyetti támogatásától kezdve a putyini oroszbarátságon, keleti nyitáson át a korrupciós ügyekig, elszámoltatásig, meg persze helyiként jól emlékszem arra, amikor a Fidesz tüntetett az Apollo Tyres ellen a kétes környezetvédelmi háttértanulmány miatt, most meg gigakedvezménnyel támogatja őket, mert kormányon már csak az a lényeg, hogy be legyen a nép szája fogva munkahellyel, utána meg az özönvíz).

            Ezt nagyon szomorú látni. Nem is tudom, hogy egyszerűen ilyen a politika természete, megvan az, hogy mit köll mondani ellenzékben, és mit köll csinálni ehhez képest kormányon? És oda kerülve mindenki észreveszi, hogy szűk a mozgástere, több hatalmat akar, és semmi se lesz annyira fontos, mint ez? Fogós kérdések ezek. Ahogy bayerzsóti mondta: akkor mi hőbörögtünk, most ők hőbörögnek, akkor az ő médiabirodalmukba ment a közpénz, most a miénkbe, ez így normális.

            Én mondjuk az LMP-ben nagyon elszánt, nagyon tiszta, nagyon jó emberekkel találkoztam, jó képességekkel, nagy potenciállal, de a fő szempontom ikszeléskor, támogatáskor mégis csak az, hogy legalább egy kicsit lenne kisebb ez a brutális túlerő, amiben az ellenzék szerepe képletes (nincs fék, kontroll, alternatíva), és ez minden állampolgárnak, pártállástól függetlenül káros. A többi meg majd kiderül, ha kiderül, csak a jelenlegi egypártrendszernek lenne már vége.

            • Egy kormány mozgástere törvényszerűen kisebb, mint az ellenzéké. Hazánk bölcse (meggyőződésem szerint a jobboldal 2002-es bukását okozó) Torgyán dr. mondott olyasmit, hogy a partvonalról lehet ordibálni, de a pályán már játszani kell. Szövegelni bármit lehet, megvalósítani már kevésbé.

              • Ez tény, persze. (Egy kormány mozgástere törvényszerűen kisebb, mint az ellenzéké.) Csak éppen Torgyán doktor nem látott akkor még olyat, amikor az ellenzéki politikus nyolc éven át —-pusztán— filozófusként funkcionál, mert a brutális kormánytöbbség miatt annyi a mozgástere, hogy elmond szép vagy kevésbé szép elméleteket, amin a kormány jót mosolyog, és mindent tesz tovább a maga útján. Ez azért extrém szitu: jó, az ellenzék mindig bekiabál és észt oszt, de ennyire nincs egy normális rendszerben hátul soha.

                • Persze, de annak, hogy a szocik azt szidják most, amit csináltak akkor (a FIDESZ meg megvalósítja azt, amit akkor szidott), ez nem ezzel függ össze szerintem.

            • Én nem voltam itthon a legutóbbinál és volt azért abban öröm, hogy nem kell dilemmáznom.

            • “És oda kerülve mindenki észreveszi, hogy szűk a mozgástere”
              Milyen szép eufemizmus arra, hogy kormányon neki fizetnek…

              • Nem csak az, tényleg nehéz ügy. Nyomatta a Fidesz 2006-2010 között az ellenzékből a kkv-k helyzetbe hozása témát, ahogyan most az LMP is nyomatja, de aztán kormányon leesett a tantusz, hogy
                1. Brüsszelből arra érkezik egy vödör lóvé, ha inkább a multikat tuningolják, onnan nézve az az érdek
                2. az tényleg egyszerre ad sok viszonylag biztos munkahelyet, ami jól néz ki a KSH, GFK és GKI jelentéseiben.
                Szóval ment a kkv-pártolás a levesbe ahhoz képest, amennyit “az összeszerelő üzemek” kapnak támogatásként, kedvezményként, stratégiai megállapodásként stb. Amúgy most még idén elég jó a kvv-knak, mentségükre legyen mondva, épp voltam egy konferencián az egyik üzleti lap miatt, akiknek írok, és 2016 kivételesen fasza év lesz ebből a szempontból, de arányaiban ez még mindig szűkebb spektrum, mint ami a nagyoknak jár…

                • Ezek mind igazak, de
                  1. Az, hogy a 7 éves költségvetésből mire jár nekünk, az is kormány-EU egyezségen múlik. Ráadásul nem használjuk ki, mert pl.: Putyinnak nem tetszik az, hogy szigetelünk, meg a sok magánházon nem lehet annyit lopni, ezért összekötve a kellemest a hasznossal elmarad a magánlakások fűtéskorszerűsítési programja, helyette nagy állami épületeket szigetelnek a barátok cégei…
                  2. Ez is igaz!
                  Kár, hogy az 50 millás Széchenyi hitelből 10-20 millát vissza kell csurgatni, vagy megtámogatni a Felcsútot. (És onnan meg visszafelé jön a pénz, szóval bűnrészes vagy, és kussolsz! :( )
                  De ha egy kicsit távolabbról nézed, képzelj el a magyar politikában egy Bill Gates-t (de szarul lehet ragozni), vagy Donald “Fuck to the death” Trump-ot (nem a politikájára gondolok, hanem arra, hogy egy full-kampányt lenyom zsebből, és a pénzét kisebb részben szerezte kapcsolati tőkéből…értsd korrupció)
                  Egy ilyen figura mellett nem tudna labdába rúgni egyik párt sem, szóval még az esélyét is minimalizálni akarják, hogy egy ilyen erkölcsileg/egzisztenciálisan nehezen támadható “hajóágyú” létrejöhessen. Bármit is mondott a FIDESZ ellenzékben, 2008-ban a kormányzó szocikkal kézen fogva szavazták meg azt a törvényt, amellyel bármilyen szabadalmat kisajátíthatnak egy forint fizetése nélkül, majd 2011-12-ben volt egy szép botrány ahol a magyar szabadalmi hivatalba az a hacker/titkosszolgálat nem tört be amelyik nem akart, ha jól emlékszem félmillió szabadalmat töltöttek le…
                  Önálló szabadalom nélkül meg nincs reális versenyelőnyöd, kivéve a kapcsolati tőkét, de az meg beszennyez, és függésben tart.
                  Ráadásul ha igazi kkv bummot akarsz ahhoz igencsak önálló gondolkodásra nevelő oktatás kell, és ez pont szembe megy az FIDESZ fősodorral, mert az önálló gondolkodás a sátán műve Semjénzsót is megmondhatja bármikor két nyelvcsapás között… :)

                  Még üzleti élettel is foglalkozol!
                  Okos, csinos, polihisztor újságírónők a kedvenceim közé tartoznak! ;)

          • No jó, az igazságosság kedvéért azt azért érdemes hozzátenni, hogy az LMP-nél a két ciklus alatt két nagy bukta volt, ami a gyarapodást kinyírta:
            – az előző ciklusnál a pártszakadás, amikor a csapat kvázi fele lelépett azokkal, akik ellen alakultak, a másik negyede meg kilépett az emiatti belső harcok miatt, és így a ciklus második fele a túlélésről, nem az építkezésről szólt
            – a második ciklusnál is folyamatos volt a növekedés 2015 júniusáig, aztán jött a Fidesz a mindenkit lenyomó menekültpropagandával, amire sajnos – ezt máig nem értem, hogy a búbánatban – az LMP rátromfolt a saját menekültpolitikájukkal, ami teljes kommunikációs hiba volt, még én is láttam totál laikusként, mert masszív balos-jobbos kafkai gyűrűben vagyok: a balosnak a karperec, a kontroll meg a szűrés durván náci dolog, a jobbosnak meg minden migránssimogatás, ami nem zárkózik el egyenesen a kvóta bármilyen formájától, és a genfi egyezményt egyáltalán említi (márpedig a többség MÉG MINDIG ezen a tengelyen határozza meg magát, és őket kell megszólítani, nem a limitált példányszámú belbudai csúcsértelmiséget). Szóval, az nagyon nagy hiba volt, sajnos. :P

            • Szerintem jó, hogy a pártszakadáson túlvagyunk, és elvált már a valami a valamitől, legalább mostanra merek nekik hinni. Migránsügyben lefogadom, hogy lesz még pár fordulat, és nem biztos, hogy a pártok népszerűségvesztése lesz a legrosszabb, ami történik.

              • Szerintem is jó, elvált a szar a májtól, mondjuk ki.

                Migránsügy – ott európai kormányainak 2014 tavaszától – vagy még előbb – a birtokában volt egy sor olyan információ, amire építve ha időben stratégiát dolgoznak ki közösen az egyéni propaganda helyett, egy sor későbbi katasztrofális lépés elkerülhető lett volna. Állítom, hogy ha az elejétől határozottabban, konszenzus alapján hoznak meg döntéseket, és demonstrálnak erőt töketlenség helyett, akkor a kezdeti szír dominanciájú menekültáradatból nem lesz végeláthatatlan globális népvándorlás, a több mint 100 ország polgárháború és klímaváltozás miatti nyomorultjai és jobb életre vágyó gazdasági bevándorlói miatt. Nyilván azért nehéz ez a kérdés, mert valamilyen segítséget kell nyújtani legalább az első csoportnak, és nem csak humanitárius okokból, hanem azért is, mert a polgárháborúk és a klímaváltozás olyasmi, amiben a gazdag európai országoknak is vastagon szerepük van ám sajnos. na, ez hosszú, a kormányoknak már csak azért is brutális felelőssége van, mert nálunk az ellenzéknek nincs beleszólása, ugye, semmibe… :S

                • Különös tekintettel arra, hogy a népvándorlás már sokkal régebben megindult, elsősorban (Fekete-)Afrikából.

                  • Hát hogyne, mikor volt béke Kongóban, Eritreában, Szomáliában, Szudánban, Etiópiában, milyen lehet traumatizált gyerekkatonának lenni 13 éves kislányként, aki szült már kettőt az 50 éves parancsnok férjének, és megölt már több tucat embert. Csak hát, most már náluk is van Coca-Cola, tévé és internet, tudják, hogy Európa gazdag. és talán azzal is tisztában vannak, hogy a nyugat az elmúlt évszázadokban szépen kizsákmányolta őket. No és a bangladesi, szenegáli klímamenekültek? Területek, amelyek történelmül hajnala óta főként mezőgazdaságból éltek, de az árvíz vagy az elsivatagosodás tönkretette a megélhetésüket? Na, onnan is jönnek évek óta k. sokan, most még többen. :(

                    • blaci200 // március 1, 2016 - 14:37 //

                      Pontosan. Évek óta kockáztatják a vízbefulladást, megerőszakoltatást, A Boko Haramba meg a líbiai akármilyen milíciába belefutást. Min lepődtek meg az EU-ban?

                    • Annyi történt, hogy a szír helyzet az arab tavasz után tömegesen hozott menekülteket onnan, és a velük kapcsolatos konszenzushiány miatti káosz még több – pedig eddig sem voltak kevesen – egyéb harmadik világbeli országból menekülő embert felbátorított arra, hogy elinduljon. De maga az alaphelyzet, és mindaz, ami ideáig vezetett, sajnos évek óta látható volt az EU vezetői számára.

            • Nekem az LMP-vel ott kezdődik a problémám, amikor elkezdik nyomni az öko-szocialitást, ami egy gazdasági nonszensz, meg ahogy beleszürkültek kommunikációügyileg az ellenzékbe, és semmi innovatívat, semmi újat, eredetit nem tudnak mondani, és tényleg őfelsége ellenzékének tűnnek (és erre a többi ellenzéki párt rá is játszik természetesen.)

              • Szerintem az öko-dolgokat pont nem nyomatják túlzottan, és ellenzékiként még ők azok, a leginkább jönnek konstruktív ötletekkel, programokkal, nem csak a jó öreg orbántakarodj-mentalitással. A kommunikációt lenne hová fejleszteni, az tény, de nehéz saját tévé nélkül, az is igaz. Az őfelsége ellenzéke-bélyeg igazából egy kamubaloldali terminus technicus, csak mert nem szövetkeztek az Összefogással, de ez igazából csak a gyurcsányista szavazóbázis adrenalinszintjét biztosítja, sok realitás azért nincs mögötte.

                • Az öko dolog teljesen OK!
                  Az más kérdés, hogy úgy kellene kommunikálni, hogy nem a biodiverzitással, és a fenntartható fejlődéssel jönnek, hanem bebizonyítják az átlagpolgárnak, hogy hiába dolgozza rokkantra 10-20 évig minimálbérért, ha az adott gyár miatt leukémiás lesz az egyik gyereke, a másikat meg agyonadóztatják a környezeti rekultiváció miatt, hogy az unokája ne legyen beteg (már ha megszületik egyáltalán).
                  Magyarul valós számokkal lenne enyhén demagóg.
                  De én az öko-szociális “gazdasági” modelljükről írtam, ami
                  1. megvalósíthatatlan lokálisan, globálisan meg esélytelen. Egy ilyen harmadik úttal úgy leszakadnánk, mint India ’90 előtt.
                  2. A magyar választó nem érti, és nem is opció számára.
                  “Őfelsége ellenzéke”
                  A konstruktív parlamenti munka dicséretes, bár a Habony-művek könnyen kihasználja legitimizációra, Gyurcsányék meg megbélyegzésre.
                  Ezért kellene teljes hadüzenet a mostani politikai elit ellen(JOBBIK-FIDESZ-MSZP-DK-MLP) olyan törvényjavaslatokkal, amelyek kizárnák az egyszer már kormányon lévőket a választhatóságból, vagy más demokrácia önvédelmi intézkedés-tervezetekkel.
                  “TV”
                  Ott az internet: sokkal inkább a profizmus és az innováció hiányzik belőlük, mint a pénz (persze az is, meg az ingyen dolgozó aktivista…)
                  Ha csinálnának egy net TV-t az ha jó minőségű, még önfenntartó is lehetne (reklám, kattintásvadászat stb, de ehhez te jóval többet értesz nálam).

                  • 1. Ha a globális gazdaság keresztbe tesz az ökoszociálisnak, akkor tényleg leszakadás lesz belőle. És globális ökológiai katasztrófa, Globálisan kellene marha gyorsan ebbe az irányba elmozdulni. A kommunikációval persze egyetértek.

                    • “És globális ökológiai katasztrófa, Globálisan kellene…”
                      Az fix! Magyarországon meg van hőmérsékleti szempontból egy 1.5-es szorzó, vagyis előbb ér minket a dolog. és kb. 20-30 év múlva az egész alföld egy mérsékelt övi félsivatag/sivatag lesz…
                      Ezzel kellene valamit csinálni!
                      Globális megoldás: Ozmózis-reaktorokkal nyert vízből öntözött erdőket csinálni a nagy sivatagokból, mert egyedül ezek képesek elnyelni a sok CO2-ot, a technikai feltételek adottak, de még senkinek nem érdeke mozdulni.
                      Majd ha késő! (Már most késő.)

                    • blaci200 // március 8, 2016 - 08:18 //

                      Egyet meg kell érteni: bármilyen, többé-kevésbé technológiai megoldás esélytelen a jelenlegi, túlfogyasztó, eszetlen mentalitással szemben. Természetesen ettől még kellenek a technológiai megoldások IS, de közben az ökológiai tudatosságot és a lemondásra való képességet – a huszadik plazma, a 16. életévét betöltött gyereknek már megvásárolt saját autó, stb. – egyaránt. Amíg az a fennhéjázó attitűd marad, hogy semmi gond, minden problémát meg tud oldani a tudomány és a technika (ami lényegében a tudomány Istenné való kinevezését jelenti, tehát VALLÁS), addig a katasztrófa veszély nem csökken.

                    • Ezzel csak egyetérteni tudok, de a fogyasztói társadalomban a technika “csak” eszköz, az imádat tárgya maga a szerzés élménye, és az ettől való függés, vagyis maga a fogyasztás.
                      Épp emiatt nehéz változtatni, de mondjuk az “igehirdetés”(=reklám) radikális korlátozásával jó eredményeket lehetne elérni.
                      (Pl.: dohányzás, a mai 10-20 évesek között egyértelműen csökkenő tendenciát állapítottak meg. Ez már az a generáció, akiknek nem nyomták az arcába a dohányreklámokat, meg a kocsmában a füstöt.)

                    • blaci200 // március 9, 2016 - 07:15 //

                      Pontosan így van. A mentalitást erős “marketinggel” meg lehetne változtatni, vannak is rá jelek egyébként, de sajnos a politikusok (is) a GDP imádatában élnek. Pár ember beszél csak olyan dolgokról pl. hogy a minél nagyobb egészségügyi kiadások is növelik a GDP-t (a gyógyszer meg a mentőautó is pénz), szóval akár az is lehet, hogy minél betegebb egy ország, annál gazdagabb.

                    • “…minél betegebb egy ország, annál gazdagabb.”
                      És az utca fűtése is a gazdagság biztos jele, de a GDP-t mindenképpen növeli.

  2. A hírportáloshoz: van nekem egy nagynéném, aki kizárólag kamu portálokat látogat, be nem tenné a lábát mondjuk egy visszafogottabb és objektívebb mainstream hírportálra. Ez a kis ember keresi az igazságot nem ismeretlen számomra, sőt olyan is van a közeli rokonságomban, aki elég nagy emberből küzdötte le magát szisztematikusan kisemberré, és vált az ilyen kamu-izék hívévé. Az emberek dühödten keresik az ilyesmit, hogy ők majd felkutatják, feltárják, megosztják az igazságot, mert egy népszerű mondással élve, ami nincs rajta az interneten, az nem is létezik. Ettől a falra tudnék mászni. Szerintem sok embernek egyszerűen nem való az internet, mert egyszerűen használják, és mindent készpénznek vesznek, ami megjelenik rajta. Ami talán méh ennél is rosszabb, egy kérdést különböző szemszögekből vizsgálgatni, majd megosztani a tutit. És ettől már valaki digitálisan írástudó(s). Meg kell mondjam, egyáltalán nem örülök ennek az internetes forradalomnak, a kezdeti idők voltak a szépek, amikor nem akartak mindenáron mindent a nethez kapcsolni. Én az internet korszak hajnalán álmomba sem gondoltam volna, hogy ez lesz. Emlékszem, attól féltek akkoriban nagyon értelmiségi körökben, hogy digitális szakadék lesz az emberek között, aztán hiába nyomtak fel szinte erőszakkal mindenkit a netre, mégis digitális szakadék van, egyre jobban érzem, csak ezt a témát nem veszik annyira elő. Néhány blogger morgolódik miatta, és szóvá teszi valamilyen formában, de ennyi. És ezt pláne nem látom előre, hova vezet majd. Nem vagyok jövőjós. Már most is guberálásnak érzem ezt az egészet, de nem baj, remélem eljön az idő, amikor főleg a szoftveres részével foglalkozok majd, és időm se lesz ilyeneken vekengeni.

    • Igen, van egy közkeletű vélekedés ezekben a körökben, hogy a mainstream hírportál hazudik, mert vagy a kormány, vagy a tőke pénzeli, és ezeknek az elsődleges célja az igazság módszeres titokban tartása. Ezért aztán készséggel elhiszik, hogy a tudnodkel.(sic!).blogspot.hu, a nuki impresszummal és szar helyesírással, és a nyitáskor kötelező lájkkal, plusz néhány normális/semleges tartalom máshonnan történő ellopásával TUDJA ÉS MEGMONDJA A FRANKÓT. Azt, hogy idén a kákán a csomó gyógyítja a rákot, a zsidó orvosok nem vetik magukat alá kemoterápiának rák esetén, és a védőoltásban méreg és nyomkövető chip van, és a gyíkemberek a magyarok, a választott nép kiirtására törekszenek. Ezeknek magyarázhatod, hogy az igazság még ennél is színesebb :), azt fogja hinni, hogy a háttérhatalomnak dolgozol, marionettként. Ugyanez vonatkozik a nethasználatra is: nem árt, ha hallanak róla néha, hogy van forrásellenőrzés, szűrés és kritikai érzék is, meg érdekek is vannak a nullabüdzsés-nagy hirdetési bevételt hozó titkosigazság-oldalak mögött, de nagyon győzködni őket nem érdemes. :P

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: