Aktuális

Az erkölcstan dolgozatára egyest kapó kislány történetének egyetlen eddig nem tárgyalt, de talán legfontosabb aspektusa

Az elmúlt hét sztorija: egyest kapott egy általános iskolás kislány, mert erkölcstan órán azt kérték tőle, írjon fogalmazást arról, hogy mit jelent számára március 15., és a gyerek csupán ennyit írt: “nekem ugyanolyan nap, mint a többi és nem nagyon érint meg”. Az apát felháborította a “véleményre kiosztott karó”, ezért két körben is a nyilvánossághoz fordult, mire persze a fél magyar baloldali média kifakadt, hogy véleményterror uralkodik az erkölcstan órákon, lám, ez is tökéletes bizonyítéka annak, hogy az erkölcstan az ördögtől való, Orbán pedig takarodjon mielőbb.

Politikát csináltak belőle - kép: Getty stockimage

Politikát csináltak belőle – kép: Getty stockimage

Olvashattuk, hogy szegény gyereket unortodox álláspontja miatt megszégyenítették, megalázták, míg más rámutatott, hogy nem a tartalom volt problematikus, hanem a forma: a fogalmazás semmilyen kifejtést, indoklást nem tartalmazott, érthető, hogy ezen nem volt mit osztályozni. Szily írására a buzgó szülő újra reagált, és kifejtette, hogy “az, hogy viszonylag kevésről, vagy akár a semmiről terjedelmesen írjon valaki, az elsősorban technológiai kérdés”, ergó nem kaphatott volna egyest a kölök csak azért, mert röviden fejtette ki a véleményét ahelyett, hogy komolyabb indoklást pakolt volna mögé. “Nem tudom, hogy kerül a képbe egy véleménnyel kapcsolatban az, hogy milyen hosszúságú a vélemény kifejtése. Egy állami iskolában  a vélemény a személyiségi jogok része kell, hogy legyen” – tette hozzá.

A legutóbbi fejlemény az, hogy a kislány egyik csoporttársának anyja ki kitálalt, hogy az eset mélyen megrázta az iskolát, a pedagógust és a közösséget, és nem igaz, hogy véleményterror volna az adott közegben, mivel más, hasonló állásponton lévő gyerek simán jelest kapott a példásan megindokolt véleményére. “A történtekről gyermekem beszámolója alapján az derült ki, hogy dolgozatíráskor a tanárnő előre elmondta, hogy nem a véleményt, hanem annak indoklását fogja osztályozni. Ezt alátámasztja, hogy olyan dolgozatra is jelest adott, amely a kislányéhoz hasonló véleményt fogalmazott meg, de amelynek írója megindokolta saját álláspontját” – írta ebben a példás diskurzusban, ahol legalább a szülőknek már sikerült bizonyítaniuk, hogy tudnak ők bő szóval is véleményt közölni.

És azt hiszem, itt el is érkeztünk az egyetlen témához, amiről eddig még senki sem húzott le bőrt, pedig fontos volna, méghozzá nagyon: nevezetesen arról van szó, hogy a véleményt osztályozni természetesen szabad (ne feledkezzünk meg arról, hogy az olvasónapló is kritika gyerekcipőben, ami egy véleményközlő sajtóműfaj, ill. a fater nagyívű érvelése alapján a “legkedvesebb nyári élményeim” dolgozat is durván személyiségi jogokat sért), de semmiképpen sem tartalmi, hanem formai szempontok alapján. A hatalmas probléma épp itt kezdődik: már az általános iskolákban fontos lenne átadni az academic writing főbb szabályait, de ez egyelőre még várat magára, így a Lencsi-félék szülei részben jogosan háborognak, hogy ha precíz formai követelmény nem volt, mégis mi a búbánatot osztályzott a tanerő, és milyen szempontok alapján.

Azzal a ténnyel, hogy Magyarországon a közoktatásban a gyerek nem sajátítja el az esszéírás formai követelményeit, életemben először akkor szembesültem, amikor Amerikába kerültem ösztöndíjas cserediákként. Tudni kell, hogy a sztori főszereplőjéhez képest én pont fordítva, a bré másik oldalán álltam gyerekként: nem nagyon tudtam fogalmazást írni 8 oldal alatt. Ezekre mindig ötöst kaptam, komoly versenyeket nyertem, tényleg elhittem, hogy ügyes vagyok. Aztán jött az amerikai  hidegzuhany: hatalmas arccal megírtam az első esszémet az első héten, hármas. A másodikat, hármas. Mi történik itt? A nyelvet már folyékonyan beszéltem, az nem lehetett baj, akkor wattafuck?

És akkor szépen kiderült, hogy én, a fogalmazások koronázatlan királynője, számtalan hazai verseny győztese, lófaszt se tudok arról, hogyan kell esszét írni. Nem ismertem a formai követelményeket – tézismondat, pro, kontra, összevetés, konklúzió… – és a terjedelmi keretekről se tudtam semmit. Nem értettem, hogy ha 500 szavas esszét kérnek, miért baj, ha 2 ezreset adok le. (Igazából akkor még nem is érzékeltem, mennyi az annyi, eleinte soronként – anyázva – számoltam, annyira idegen volt ez a szemlélet…) Márpedig 600 szó után vonal, és addig osztályozták csak, hiába fedeztem fel esetleg a rák és az AIDS ellenszerét a fennmaradó 1400-ban.

Ez talán vaskalapos, fantáziátlan és egyéni kreatív hangot kerékbe törő szemétségnek tűnik, de közben meg Picasso is tudott anatómiailag korrekt képet festeni, mielőtt saját stílust teremtett. A különféle műfajú írásoknak különféle formai követelményei vannak, a véleményedet tudni kell abban a formában közölni, ha szeretnéd, hogy egyáltalán meghallgassanak. Az akadémiai írás a tudomány eszköze (még ha ötödikben legfeljebb egy könyvvel, filmmel, ünneppel kapcsolatban kell rövid véleményt írnod, nem pedig 200 oldalas tudományos értekezést várnak tőled), nem kiabálhatsz be össze-vissza, mint részeg kocsis a lóversenyen!

Sokáig tartott, amíg elsajátítottam az alapokat (te jó ég, milyen nehéz volt például megszokni, hogy a konklúzióban nem fogalmazhatunk meg egy vadonatúj szempontot, hanem csak már az eddigiekben leírtakat összegezhetjük/vethetjük össze!), de az egyetemen legalább már könnyebb dolgom volt, mint a többieknek, akik sokat izzadtak az első félévben, évben. Az angolszász akadémiai írás elképesztően precíz, és már a referenciák citálása – APA vagy MLA formátumban – is összetett technikai tudást igényel, amiben minden pontnak és vesszőnek fontos szerepe van (dobták már vissza esszémet azért, mert a többszerzős antológiákat nem megfelelő formátumban listáztam a források között).

Én prémium-magyarórákon vettem részt, mégsem tanultam soha ilyesmit (az expozíció-cselekmény kibontása-konfliktus-tetőpont-megoldás szerkezetnél megállt a tudományunk): kicsit sem lepett meg hát, amikor Schmitt Pál kontrollcézett doktori disszertációja kapcsán kiderült, hogy valahol ködösen utal a csávó az eredeti forrásra, de tiszta káosz az egész anyag. Nem vagyok naiv, nyilván világos, hogy a nagy ember bármitmegtehetek-szindrómája vastagon része a képnek, de közben abban is biztos vagyok, hogy a hazai akadémiai írás durva hiányosságai is kedvező táptalajt nyújtottak a “schmittelésre”, és vélhetően több tízezer dolgozat létezik különféle szakokon, amelyeknél bűzlik a referenciák citálása, csak éppen vastagon teszünk rá, mert a szerző épp nem köztársasági elnök.

A tanulság tehát az, hogy a gyerek írása valóban nehezen értékelhető úgy, hogy a formai követelményeknek nem felel meg, de közben erről nem a gyerek tehet, s talán még csak nem is a pedagógus: az iskolarendszer a hibás, amiért nem tanította meg ezeket a formai követelményeket, és nem közölte világosan, hogy jelen esetben mit vár műfaj és terjedelem tekintetében. Az pedig, hogy a sajtó örömmel és első szóra politikát csinált ebből a szigorúan szakmai kérdésből, megint csak sokat elmond a közegről, amiben élünk: persze, diskuráljunk arról, hogy helyes-e erkölcstant meg hittant nyomatni az iskolákban, de ez egy egészen más lapra tartozó kérdés, ami az akadémiai írás elsajátításának fontosságát nemhogy nem semlegesíti, de még inkább szükségszerűvé teszi.

Advertisements
Eszter névjegye (824 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

28 hozzászólás Az erkölcstan dolgozatára egyest kapó kislány történetének egyetlen eddig nem tárgyalt, de talán legfontosabb aspektusa bejegyzéshez

  1. Egy emlék a mire milyen osztályzatot kapunk témájában.
    Középiskola, irodalom, valamelyik nagy költőnk valamelyik nyúlfarknyi versét kellett elemezni. Bevallom férfiasan, egy hangot se készültem, a verselemzésről hallottam addigra harangozni valamit, de ennyi. Nem egész egy oldalban összecsaptam, amit ki tudtam izzadni a témából. Osztályzatok: tartalom kettes – igen, ennyit ért -, helyesírás kettes. Az amúgy hibátlan helyesírású dolgozatra. Indok: túl rövid volt ahhoz, hogy kiderüljön, mennyire tudok vagy nem tudok helyesen írni. (És lényegében a tanár már félévekkel korábban elismerte, hogy tudok, nagyon is.)
    Nem tudtam vitatkozni a palival, pedig lehet, hogy kellett volna. De az ilyenek és egyéb még ilyenebbek miatt igen hamar sulit váltottam. Ahol pedig belefutottam a fordítottjába: negyven perc egy nagyívű Petőfi- vagy József Attila-elemzéshez nekem irgalmatlan kevés volt, ettől kezdve a tartalomra kaptam igen elismerő szöveges értékelést, de folyamatosan négyest, mert sosem értem a végére. Az érettségi vizsga időtartama volt először elég, hogy kibontakozhassak. Akkor a tanárnő röviden ennyit írt rá: “Na végre.”.

    • “Na végre.”
      Azért ez elismerés, nem?

    • Ez olyan szomorú: pont te, aki remekül írsz. Jó, hogy nem vették el a kedvedet az írásbeli közléstől egy életre. Bizonyára sok gyereknél elveszik, ez tény. :(

      A terjedelem a műfaji megkötések legfontosabb része kellene, hogy legyen. Ott kezdődik, hogy megmondják, hogy 500 szó, kész, +/- 10 százalék különbség, nincs kecmec. (A vicces az, hogy kézzel írt szövegben már nem tudnám, mert az iskolában ez sosem jelent meg szempontként, az mennyi, de Wordben csukott szemmel, betűre pontosan megvannak bennem ezek zsigerből, de hát nyilván ez a szakmám, ugye.)

      Amíg ez nem elvárás, egyszerűen hiányzik az osztályzás legfontosabb objektív mércéje.

      • Az az igazság, hogy általánosban remek magyartanárom volt, ez olyan alapot adott, amit senki el nem vehet azóta sem. És ahányan csak voltunk, ahányfelé szórt minket az élet, mind azt mondjuk, hogy ebből élünk azóta is. (Ami igencsak nagy szerencse, látva pl. sokak netes megnyilvánulásait, vagy mondjuk a közvetlen kolléganőim helyesírási és szövegalkotási képességét…)
        Egyébként egyre inkább azt hallom mindenhonnan, hogy a magyar nyelv, a nyelvtan, a fogalmazás oktatása valahol a béka sejehaja alatt található, mert többnyire a magyar-akármi szakos tanárok az akármi szakjukat szeretik jobban, azt tartják fontosabbnak, és “jaj, nem érünk a törzsanyag végére, legyen a nyelvtanóra helyett is töri vagy irodalom”. Fent említett tanárnőm mai napig korrepetál és készít fel középiskolai felvételire gyerekeket, és a végletekig el van keseredve. 13-14 évesek annyit nem tudnak, hogy “bevezetés-tárgyalás-befejezés”, nem ismernek fel egy alany-állítmány párost, középszar a szókincsük, és boldogok, sőt elégedettek, ha a magyar felvételi 50 pontjából 35-öt ki tudnak izzadni. Ezek után konfliktus meg tetőpont? Érvelés? Ugyan már… És a középiskola még csak ezek után kezdődik. Csoda-e, ha egy így “megalapozott” gyerek inkább egy mondattal elintézi a feladatot?
        Egyébként én továbbra sem tudom hova rakni magamban ezt az erkölcstan egyest. Lassan mindent elolvastam róla pro és kontra, és valahogy nem jön az az érzés, hogy “aha, neki van igaza”. A köré kerekített politikai hisztitől persze kiráz a hideg, még ha szeretnék is egyetérteni vele, de amúgy ezt még rágnom kell.

  2. Nagy László // március 29, 2016 - 07:03 // Válasz

    Mindig nagy figyelemmel olvasom Eszter sorait.A legtöbb esetben azonosulni tudok a leírtakkal! – Jelen esetben azonban többször el kellett olvasnom a sorokat…Elsőre az volt a gond,hogy vajh mit ill. kit és miért is kritizál ez az írás? – az Apuka kapcsán leírtak miatt merül fel a kérdés: miért is helytelen az érintett reakciója?? – “…a fater nagyívű érvelése alapján..” – “…így a Lencsi-félék szülei részben jogosan háborognak…” nem épp gusztusos ez a két kiszólás – már igazán egy leszólás !!!- A másik észrevétel: A lényegen, miszerint az a baj,hogy az általánosban nem tanítják a különböző irodalmi műfajok tartalmi és formai követelményeit – lehet polemizálni, de ne ilyen hosszasan..!!! .Amúgy az a beszúrás,hogy “..már az általános iskolákban fontos lenne átadni az academic writing főbb szabályait…” – meglehetősen vitatható igény! – Tán elég lenne fejleszteni az általánosban a gyerekek “probléma-érzékenységét”…Ugyanis a jelen esetben a gyerkőc azt nem értette meg,hogy indokolnia kell a véleményét.A tanár nem a véleményt osztályozza,hanem annak kifejtését !Ez a lényeg,itt a hiba, – ebbe a hibába esett bele az Apuka, de a cikkíró Eszter is !- Az ugyanis,hogy milyen legyen részleteiben egy szakdolgozat,vagy egy esszé?! Az nem az általános iskola témája kell legyen…

    • Rendben, nézzük csak sorban:
      – a szülő kritikája: nekem fura az, amikor egy szülő látatlanban a gyerekének ad igazat, anélkül, hogy utánanézne a dolgoknak: állítólag itt tévedett, mert a pedagógus szépen elmondta, hogy az indoklást fogja osztályozni, nem a vélemény tartalmi vonatkozásait. Nálunk ez nem így ment: a szüleim a tanárhoz és/vagy a többi szülőhöz fordultak kétes esetben, nem a Népszabadsághoz vagy a Petőfi Rádióhoz: persze, mert nem politikát akartak csinálni az ügyből, mint ez az apuka, hanem megoldásra törekedtek… A gyereket politikai célokra használni nem túl pozitív, pláne, ha még tévedésen is alapszik a véleményünk.
      – formai követelmények oktatása: szerintem alap, és nagyjából hetedikben jön el az ideje, addig megfelel az ötödikben elsajátított fogalmazásminta az expozíciótól a cselekmény kibontásán és a tetőponton át a megoldásig, de hetediktől már többre van szükség. És lásd be, ha a terjedelmi keret nem adott, elég nehéz objektív szempontok alapján osztályozni, ahogy első kommentelőnk a poszt alatt is írja… Nyilván 13 évesen még egy olvasmányélményedről/hétköznapi véleményedről írsz 500 szóban, nem 10 ezer szavas szakdolgozatot készítesz legalább 10 forrás feldolgozásával, de az előbbire már bőven képesnek kell lenned. Az érdekesség kedvéért: középiskolában, Amerikában mi – akiket ebből korrepetálni kellett, és ezért 9.-esek közé kerültünk 11.-es létünkre – is pro és kontra eszékkel kezdtünk, pl. az első téma az volt, hogy jogosítvány kéne-e a gyerekvállaláshoz, és pro és kontra is meg kellett írni. Ez kognitív ugyanúgy fantasztikusan jó gyakorlat, mint írástechnikailag.

  3. Az academic essay writing nagyon hasznos skill, főleg a gondolatok rendszerezése szempontjából, már csak a nemzetközileg hasznosítható tudás szempontjából is érdemes lenne oktatni a gyerekeknek.
    Alap formai követelményeket viszont szerintem most is oktatnak azért valamennyire (ha mást nem, általános iskolában a bevezetés-konfliktus-megoldás elbeszélési szerkezetek követését); amennyire a saját iskolás tapasztalataimból és a tanárképzési időszakomból emlékszem (jó, mondjuk utána sohasem tanítottam, bevallom), rossz jegyet fogalmazásra jellemzően a hanyag kivitelezés miatt kaptak a népek.
    Apuka viszont ugyancsak rossz vetésben kapirgál… “Nem tudom, hogy kerül a képbe egy véleménnyel kapcsolatban az, hogy milyen hosszúságú a vélemény kifejtése.” Mert aztán nyilván az egy irodalmi jellegű feladat lényege, hogy fél mondatban elvakkantsa a gyerek a megoldást… nem egyenletrendezés ez, az ég szerelmére.
    (Arról nem is szólva, hogy még a legtöbb egyenletrendezésnél se egy megoldás van, és ha a tanultaktól eltérőt alkalmaz az ember, általában azt is meg kell indokolni… Apuka három kilométeres véleménye külön ironikus ebből a szempontból.)

    • Apával itt az a baj, hogy láthatóan saját politikai céljaihoz használta a gyerek ügyét. Ezt jól mutatja, hogy nem a pedagógussal, esetleg igazgatóval beszélte meg, hanem a nyilvánossághoz fordult. Ha a megoldás érdekelte volna, nem ezt teszi (legalábbis nem első körben).

      Nyilván tök jó, hogy beszélünk arról, hogy kell-e hittan meg erkölcstan, mit lehet és kell ott tanítani és mit nem, mi osztályozható és mi nem, de ebben az esetben a másik szülő elbeszélése szerint a tanár tök ártatlan volt, világosan elmondta, hogy az indoklás érdekli, nem maga a vélemény tartalma.

      Sajnos a rendszer hiányossága, hogy a formai keretek meghatározatlanok, ezért itt ez visszaütött, de erről se a gyerek, se a tanár nem tehet, ez rendszerhiba.

      Igen, ötödik osztály táján bevezetik az expozíció-cselekmény kibontása-konfliktus-tetőpont-megoldás szerkezetet, de terjedelmi keret itt sincs, és ezt a formát főként irodalmi művek elemzésekor várják el, a saját fogalmazás sokkal szabadabb. Én nagyjából hetediktől tartanám indokoltnak, hogy pro és kontra esszéket tudjon írni a gyerek academic writing-szabályok szerint, egyszerű, hétköznapi témákban, ami még nem igényel kutatómunkát (vélemény, olvasmányélmény).

  4. Nekem erről az egészről az jut eszembe, hogy a nagy bezzegnyugatozás közben (amit én is szoktam csinálni) elfelejtjük megemlíteni, hogy a sok könnyebbség mellett mik azok, amikben viszont messze magasabbak a követelmények külföldön mind tanulmányi és munkahelyi szempontból, és nehezebb az élet a hétköznapok terén. Utóbbira azt mondom, hogy én agyvérzést kapok attól, hogy pl. Angliában bizonyos bankokba előre kell mindig időpontot kérni. MIÉRT?!

    Nagyon jó hogy rávilágítasz arra is, hogy a művészetben is vannak szabályok, melyek meghatározzák a műfaji kereteket. És sokszor ezt használni szó szerint iparos munka. Az emberek nagy részének az az elképzelése az alkotásról, hogy mindig valami rendkívüli isteni szikra kell hozzá, ami csakúgy kipattan az ember agyából (Michelangelo Dávid-szobrához milyen hosszú ideig tartó ihlet kellett…?), és úgy tökéletes, ahogy először megálmodta; az alkotóról meg azt, hogy valaki ÚGY születik, hogy tudja – vagy inkább nagy betűvel: TUDJA – hogy mi a szép és jó, fényesség lengi körbe auráját melyről mindenki felismeri hogy nagy betűs ZSENI, és még ha sok irigy is veszi körbe, végül “a tehetség utat tör magának”. Egész iparágak, pl. tehetségkutatók építenek erre a tévképzetre és játszanak erre rá, miközben vannak dolgok, amiket igenis tanulni és tudni kell – és aki tudja ösztönösen magától, annál meg tudatosítani, hogy mit miért éppen úgy kell csinálni, ahogy teszi. Másrészt egy kőszobor kifaragása ugyan alkotás addig amíg megtervezed, azután meg a fenti példa esetében 18 hónapnyi pepecselés, szöszmötölés és kemény fizikai munka, amíg te nem A MŰVÉSZ vagy, hanem egy asztaloshoz hasonló munkát végző munkásember.
    (Persze ezt most leírni megint közhely, mert gondolom most megjelent lelki szemeitek előtt a megalázott, semmibe nézett, csóró, heroikus küzdelmet végző művész aki vécére sem jár, ami megint nem egy igaz kép).

    Másrészt ha már belekeverte az apuka a politikát, megkérdezném tőle, hogy mit szól Selmeczi Gabriella legendás “Csak” c. érveléséhez. Mert ha azt elfogadhatónak tartja, akkor szerintem teljesen rendben való a véleménye (nem).

    • “Másrészt ha már belekeverte az apuka a politikát, megkérdezném tőle, hogy mit szól Selmeczi Gabriella legendás “Csak” c. érveléséhez. Mert ha azt elfogadhatónak tartja, akkor szerintem teljesen rendben való a véleménye (nem).”

      Ez találó, jót röhögtem, köszi :D

      • Haha, nyilván. Mondjuk tény, hogy politikusainkra is ráférne egy kis érvelési kultúra, de attól tartok, bármit tanulnának az oskolában, a kormánypárt pozíció minden esetben a tanultak teljes elfelejtésével járna.

  5. Az egész eset kiválóan jelzi a felfokozott közhangulatot, amiben egy egymondatos “leszarom” dolgozat egyenesen rendszerkritikai kiállássá tud válni. Apuka idegállapotba került, aztán vihar lett belőle, majd elmúlik, lépjünk a témára.

    Az academic writing általános iskola hetedikben oktatása szerintem jelenleg pontosan annyira jó ötlet, mint a mindennapi tornaóra, vagy a kötelező hittan-erkölcstan. Önmagában mindnek van értelme, viszont a jelenlegi tananyag-struktúrában nem gondolnám, hogy elősegítene bármit is. Ahhoz a mostani anyag nagyjából harmadát-negyedét szanálni kellene és a kitilolt lexikális rész helyét fel lehetne tölteni ilyesmivel.

    Csak hát minden tankönyvírónak a saját szakmája a legfontosabb. A kémiás meg akarja tanítani a vegyértékelektronok pályaneveit, a matematikás feltétlenül el akarja magyarázni a konvergens sorozatokat, a nyelvtanár nem áll le az ikes igéknél, hanem igenis előveszi a laringális explozíva fogalmát, függetlenül attól, hogy a gyereknek még nem megy üzembiztosan a j és az ly közti különbség. A történelmes múlhatatlan szükségét érzi a földtörténeti korok precíz részletezésének is, mert még nem lesz min gondolkodnia a gyereknek tornaórán, a biológiás szerint életveszélyes, ha egy gyerek a citrátkör fogalmának mélyreható ismerete nélkül szabadul ki a világba stb stb stb.
    (Most nem vettem elő a konkrét könyveket és a konkrét tananyag-témákat, de remélem, érthető, mit akartam mondani). Mindenkinek vissza kellene venni.
    Ahogy fent is írták, a bevezetés-tárgyalás-befejezés nem megy, és akkor academic writing?

    Az angolszász oktatási rendszer egy elemét önmagában az itteni porosz rendszerbe nem jó belefeszegetni, mert esetleg beletörik. A gyerek.

    • Nu, azért a sok testnevelésóra sem volna ördögtől való ökörség, ha
      – adottak volnának mindenhol a tárgyi feltételek
      – maguk a testnevelésórák többféle sportot tartalmaznának
      – okos blokkosítás volna, ami kényelmes a gyereknek órarend szerint.
      Ezek azért sok-sok szervezést és egyéb forrásokat igényelnek, míg a magyarórán tanultakat kicsit átalakítani és kibővíteni semmi mást nem igényel a józan belátáson túl.
      A gyerek meg sok haszontalan marhaságot tanul, aminek a helyére a logikus tudás simán beférhet. :)

      • Igen, mindegyik ilyesmi, a tornaóra, az erkölcstan, az éneklés, a három idegen nyelv ismerete érthető és megindokolható. Ugyanilyennek gondolom az academic writinget is, abban a másik értelemben is, hogy a jelenlegi tananyagba még bepréselve túl sok értelme nem lenne.
        Én az ilyen szintű formalizált fogalmazás-írást nem tartanám az alapképzés részének. Persze ha az ember kutatói vagy újságírói pályára megy (a magyar lakosság 0,02%-a, kisujjból szopott adat), akkor talán van értelme direktben foglalkozni vele, de egyébként nincs, nálam ez valahol a második idegen nyelv szintjén van.
        Persze, a gyerek tanuljon meg egyáltalán fogalmazni, meg a gondolatait, kívánságait leírni, de szerintem az academic writing már a felsőfokú oktatásba való. Vagy, ahogy te is írtad, ki kell szórni a haszontalan marhaságokat, remélem, te leszel egyszer az oktatási miniszter. :-)
        Megkérlek viszint, hogy akkor majd emlékezz vissza a saját diszkalkuliádra, milyen szar volt, amikor a számokkal piszkáltak, és gondolj bele, hogy vannak emberek, akiknek viszont az a szar, ha mindennapos fogalmazásírásra kényszerítik őket.

        • Szerintem az academic writing semmiképp sem alapfokú ismeret. Nem véletlen hívják úgy, ahogy.

          • De nem is arra gondolok, hogy az egész és vágatlan tudományág, azt elég gimnáziumban átadni. Csak arra, hogy egy 500 szavas, hétköznapi, gyerek számára ismerős témában írt – minek híjják eztet magyarul? – argumentative essay alapjai meglegyenek. Ezt az amcsiknál minden kilencedikes tudta már. Mit tudom én, 500 szóban az, miért jó/nem jó Harry Pottert olvasni/Star Warst nézni, vagy miért nincs/van értelme kötelezővé tenni a testnevélesórákat. Kognitíve az a legjobb, amikor a prót és a kontrát is meg kell írni. :) Nyilván a komplexebb szerkezetek meg a referenciák citálásának tudománya még nem való általános iskolába, az tény.

            • Távolról sem értünk egyet. Szerintem bőven elég volt, amit mi tanultunk fogalmazásilag. Ha a tanár TÉNYLEG elmondta, mire kíváncsi, mit fog osztályozni, akkor itt nem az academic writng volta hiányosság, hanem a gyerek vagy nem is figyelt, és fogalma sem volt, mi a feladat, vagy magára a dolgozatra tett magasról. Amit leírtál, abban nagy adag elfogultságot érzek. Neked fontos az ilyen fogalmazás (szakmai “ártalom” ;) ).
              Nekem mondjuk a biológiai ismeretek lennének ilyen fontosak, és alighanem olyan ismereteket tulajdonítok alapvetőeknek. általános iskolába valóknak, amiknek esetleg te sem vagy birtokában.

              • Nu, pl. a biológiai ismeretek sem lennének haszontalanok, de a pénzügyiek pl. egészen elengedhetetlenek, és nagyon hiányoznak. :)
                Én azt gondolom, hogy az esszéírás precíz módjának megtanulása nem maga az írás miatt fontos elsősorban, elvégre – ahogy F99 is írja fentebb – tényszerűen relatív kevesen vannak egy átlagos évfolyamon, akik írásból fognak élni, vagy – ők valamivel többen – AW-re kényszerülnek a felsőoktatásban, ill. később, tudományos területen. Nem, ez nem azért fontos, hanem szerintem azért, mert
                – kognitív szinten nagyon jó rendszert ad a legvadabb témák rendszerezésének is (ezért tanulunk másodfokú egyenletet is megoldani nem? azért elég absztrakt dolog, amivel a mindennapi életben az átlagember nem találkozik)
                – fejleszti a vitakultúrát, keretet ad a nézetkülönbségek megvitatásának (itt sokszor már a szövegértésnél elkezdődnek a bajok)
                – egy objektív tartományt ad annak, ahogy a tanár osztályoz (tudom, jelenleg is adott a szempontrendszer, ami alapján jegyet adunk egy fogalmazásra, de nézd meg, mennyi a vita kevésbé politikával keverhető témák kapcsán is: milyen terjedelem oké, milyen kulcsszavak kellenek, milyen logikai fonálra fűzve, miért lett hármas ez a doga, miért ötös a másik)
                – tényleg ez ágyaz meg annak, hogy a későbbi biológus, kertészmérnök, rákkutató orvos stb. plasztikusan meg tudja fogalmazni a nemzetközi közönség számára, hogy mit is akar, és meggyőződésem, hogy a hiányosságok – amelyek még néhány felsőoktatási intézményre is jellemzőek – kerékkötői a hazai tudományos sikereknek (nyilván nem csak ez, és nem is ez elsősorban, de szerintem mindenképp ott van az okok között vastagon).

                • De az általánosban a normális fogalmazás bőven elég lenne. Nem ott kell megtanulni 500 szavas dolgozatot írni. Egy tizenéves még életkori sajátosságai miatt nagyon nehezen fogalmazza meg Azt persze meg kellene tanítani. Aztán a gimnáziumban tovább menni, utána még tovább. Egyetemen ciki már, hogy alig vannak beadandók. De azért vannak, vagy legalábbis voltak régebben.
                  Magyar tudomány: nem, legkevésbé sem a writing skills az ok. Pénz, annak eloszlása, infrastruktúra (tehát pénz), nemzetközi beágyazottság (ez javul lassan). Nyelvismeret, de már ez is javul. Gyakran a nemzetközi kutatási trendekhez való gyenge kapcsolódás is ok lehet.

                  • Normális fogalmazás alatt én pont azt értem, hogy egy klassz, frappáns, precíz esszé. Azért nem túl bonyolult ez, sőt, sokszor támaszt is ad, ha a gyerek úgy ír, hogy oké, megfogalmaztam a lényeget, most jön a kifejtése, és a példa rá. Ez inkább könnyebbség, mint nehézség. És ettől még persze lehetnek kreatív írás-feladatok is, az egyik nem zárja ki a másikat. Mindezt simán a magyaróra részeként, nem kell külön kurzus hozzá az órarendbe. Szóval nem arra gondolok én, hogy külön AW-kurzus kéne az órarendbe ötödiktől, hanem arra, hogy ötödik és hetedik osztály körül (döntsék el az okosak, mikortól) meg kéne tanítani a gyereket ÉRVELNI, fejlesztve ezzel kognitív képességeit és vitakultúráját.

                    Azt semmiképpen sem mondom, hogy EZ az oka a tudományos életben szerzett hátrányoknak, csak azt mondom, hogy vastagon hozzájárul. És azt sem saját kútfőből mondom, hanem legutóbb pl. természettudományos területen dolgozó arcok mesélték nekem, hogy visszadobták a zseniálisnak tartott anyagukat egy EU-s pályázati pénzosztáson, mert nem tudták megfelelő formai keretek között megfogalmazni, mit akartak, így nem derült ki, hogy zseniálisak. Nekem már úgy mesélték el a sztorit, hogy viszont NINCS PÉNZÜK ARRA, hogy szerezzenek egy embert/csapatot, aki formailag rendbe teszi az egész anyagot, mert az illetőnek értenie kell a tudományhoz és az íráshoz is, az meg drága meló. Szóval, hátrány érte őket pénzosztáskor tudományos területen, mert nem volt sajátjuk egy alapvető, adott területen nélkülözhetetlen szkill, aminek az alapja már 12 éves korban elsajátítható, és később, a gimnáziumban tovább vihető, hogy aztán az egyetemen már a teljes rendszer meglegyen.

                    • blaci200 // március 30, 2016 - 13:54 //

                      Eszter, hidd el nekem, hogy nagyon kevés országtól eltekintve nem általános az, hogy a magyar kutatóknál magasabb az említett szkill. Csak ott a teamnek van legalább egy tagja, akinek megvan. Cserébe nem ő a vezető kutató.
                      AW: akkor meg ugyanarról beszélünk. Igen, egy szinten meg kellene tanulni érvelni, és valóban, elképesztő pl. hogy diplomás emberek fel sem ismerik az érvelési hibákat. Ha meg felhívod rá a figyelmet, megsértődnek. Csak ez már nem magyar, ez simán kommunikáció. Ezt nem AW jellegű oktatással, hanem a frontális oktatás elhagyásával lehetne kompenzálni, interaktív órákkal.

                    • Oké, lehetséges, hogy ebben kicsit vaskalapos vagyok, de úgy gondolom, hogy a világ minden fejlett országában elvárható, hogy egy bármilyen területen tevékenykedő tudós(jelölt) ismerje a formai követelményeket, amikor tudományos munkát készül letenni az asztalra. Ez az egész munka tisztaságának, átláthatóságának, ellenőrizhetőségének az alapfeltétele. És igen, ennek egységesnek kell lennie nemzetközi szinten, hogy ne korlátozódjon régiókra a diskurzus.

                      Ahhoz, hogy ez készségszinten meglegyen, a formális oktatásban relatív korán – az általános iskola utolsó éveiben – érdemes lefektetni bizonyos alapokat. Természetesen nem az egész AW-mesterséget, csak az életkori sajátosságoknak megfelelő alapokat. (Ha ez most egy esszé lenne, itt jönnének a példák, amiket az előbb leírtam, haha.)

                      Tejesen világos, hogy nem lesz minden hetedikesből 15-30 éven belül tudományos munkát végző szakember, de az, amit az AW alapjairól eddig a koráig megtanult, az egyrészt kognitív szinten az előnyére válik (ahogy diszkalkuliás hülyegyerekként beismerem, hogy a másodfokú egyenlet is előnyömre vált ezen a szinten, hiába nem találkoztam vele 15 éve hála az égnek), másrészt gyakorlati szinten is ügyesebben fog tudni érvelni, vitatkozni, magyarázni. (Valószínűleg a szóbeli kommunikációs képességek fejlesztéséhez arra is szükség van, amit írsz, az interaktív órákra.)

                      Azt is tudom, hogy sok fölösleges marhaságot tanulnak a gyerekek sajnos, de ezeknek a helyére jó néhány olyan dolog beilleszthető lenne, ami mindekinek a hasznára válik, függetlenül attól, hogy milyen területen fog karriert építeni később. A kommunikációs szkillek és a rendszerezés képessége, márpedig ezen a szinten az AW alapjai még azok, egy vízvezetékszerelőnek is a hasznára válnak.

                    • blaci200 // március 30, 2016 - 14:42 //

                      Persze, ezért kellene komolyan venni a diplomadolgozatot.
                      Az alapokban egyetértünk, abban nem biztos – és itt valóban elfogultságot érzek a részedről -, hogy az alapok milyen mélységűek kell legyenek, mert úgy tűnik, hogy te nem a másodfokú egyenlet megoldóképletének, hanem az integrál egyenletek szintjét várod el, de az is tény, hogy ebből a beszélgetésből azért ezt pontosan nehéz volna megállapítani ;)

  6. A formai követelmény micsoda? Mire jó kinek az esszéírás? Én is voltam cserediák, 15 évesen tudtam, hogy kell A+os szövegfosományt írni English Honours classben, de tisztában voltam már pl a stream of consciousness-sel is, hogy az is egy forma.

    • A forma segít abban, hogy a tartalom átjöjjön, és könnyedén megvitatható legyen. Nem többet tesz, de nem is kevesebbet. Nyilván a fos tartalmat nem dobja fel, ez tény.

  7. Szia!

    Facebookról tévedtem ide a címet olvasva, de egy kicsit csalódtam: azt a témát, hogy valamennyire meg kellene tanulni érvelni, tulajdonképpen a kezdet kezdetétől érintette a diskurzus valamilyen mélységben, így aztán ez egyáltalán nem eddig nem tárgyalt aspektus. (És közbevetésképpen: tulajdonképpen azt írod, hogy a véleményt is lehet osztályozni, ha nem a véleményt osztályozzák, hanem valami mást :) Értem, hogy mire gondolsz, csak éppen le is írod, hogy az miért nem a vélemény értékelése.)

    Amire eddig talán méltatlanul kevés figyelem jutott, az az, hogy mégis mit szól az egészhez a tanár: de őt a jelek szerint nem kérdezte senki (mármint leszámítva az apát, akinek a kérdéseivel indult el az egész ügy), magától meg nem nagyon akarta elmondani. Ez így persze elég faramuci helyzetet teremt, mert úgy tűnik, hogy az, akinek tanítania kellene ezt a témát (már amennyiben elfogadjuk, hogy az erkölcstan az érveléstechnikáról szól) a jelek szerint nem nagyon tudja a tananyagot a gyakorlatban is alkalmazni.

  8. A nagy kérdés: miért erkölcstani téma az ünnepekhez való hozzáállás? Annak a részének van köze az erkölcstanhoz, hogy az ünnepi műsor alatt csendben vagyok, figyelek, nem bontom meg a rendet, és nem mutatom ki, hogy mennyire unalmas, mert ezzel megzavarnám a műsort, de ez nem erkölcstani anyag, ezt már kb. az óvodában, vagy legkésőbb az általános iskola alsó tagozatában lesajátítják a gyerekek. Az pedig, hogy én magamban melyik ünnepről mit gondolok, nem erkölcsi kérdés, hanem részben tájékozottság, részben személyiség kérdése. Az ünnepekkel kapcsolatos tájékozottságot magyarból és történelemből (főleg történelemből) kell számon kérni, osztályozni, nem erkölcstanból, a személyiség pedig az iskolában nem osztályozandó, hanem fejlesztendő. Ez tehát nem erkölcstani kérdés.

    Ha a tanár mégis felteszi ezt a kérdést, akkor viszont tényleg nem lehet az szempont, hogy mennyire értek egyet egy bizonyos esemény megünneplésével, mennyire tetszenek az ünnepi szokások, vagy egyáltalán érdekel-e engem az a bizonyos ünnep, mert ez nem tény, hanem vélemény, és iskolában a tények ismeretét és a tanulók készségeit illik osztályozni, nem a véleményt.

    Ami jogos szempont lehet: az indoklás, az érvelés. Fel tud-e hozni észérveket a gyerek a saját véleménye mellett, és ezeket kerek egész mondatokban, összefüggően ki tudja-e fejteni? De ezt a képességet sem erkölcstanból, hanem magyarból kellene megtanulni.

    Az egyes többé-kevésbé jogos, de nem azért, mert a kislányt nem érdekli az ünnep, hanem azért, mert egy odavetett mondatban elintézte a témát, de ez nem csak a kislány szégyene, hanem egyrészt a történelemtanáré, mert nem tanította meg, hogy mit ünneplünk március 15-én, és miért érdemes ünnepelni ezeket az eseményeket (a legtöbb tanárnál ez a “miért ünnepeljük?” rész marad el, ezt nekem sem tanította meg senki), másrészt a magyartanáré, mert nem tanította meg fogalmazni a kislányt.

    Az “akadémiai írás” szerintem a felsőoktatásba való tananyag, mert nekik van rá szükségük, és ott fontosak a formai követelmények, az általános iskolában bőven elég a bevezetés-tárgyalás-befejezés, középiskolában pedig az expozíció-cselekmény kibontása-konfliktus-tetőpont-megoldás szerkezet. De azzal egyetértek, hogy meg kellene tanítani a gyerekeket érvelni, és ez tényleg hiányzik a tananyagból. (Nehogy már önálló véleménye legyen annak a gyereknek, inkább nem tanítják meg neki az érvelést…) És nem a formai része lenne a fontosabb, hanem az, hogy mi számít érvnek és mi nem, mire érdemes hivatkozni és mire nem, hogyan szedhetjük össze egy állítás mellett és ellene szóló érveket, hogyan lehet logikusan következtetni egyik dologból a másikra, milyen logikai hibákat érdemes elkerülni, hogyan tudhatjuk meg akár szóbeli, akár írásbeli érvelésnél, hogy a másik ember értette-e a mondanivalónkat, és hogyan lehet számára érthetőbbé tenni, stb. Ezt alapszinten már általános iskola 1. osztályban el kellene kezdeni tanítani szóban és írásban is, és egyre magasabb szintre emelni egészen az érettségiig. Azt hiszem, ez hiányzott a kislány fogalmazásából, és ezért kapott rá egyest többé-kevésbé jogosan.

    Jogos is volt az az egyes, mert ez a fontos készség hiányzott, meg nem is igazán jogos, mert ezt ma még csak érintőlegesen tanítják az iskolában. Az egyes tehát a magyar- és történelemtanár és az iskolarendszer hibája is (főleg az iskolarendszeré), de erre a dolgozatra sajnos tényleg nem lehetett volna más jegyet adni.

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: