5 tévhit a pornóról, ami a hazai feminista mozgalmat áthatja

Van egy meglehetősen marginális alapállás hazai nőjogi berkekben: ez pedig az, hogy a pornó nem feltétlenül ördögtől való dolog, betiltását követelni pedig végtelen naivitás volna. A többség ezt nem így gondolja: az általános nézet szerint a, a pornó tárgyiasítja a nőt, tehát destruktív, b, azok, akik önként választják a szakmát, sem önként választják. Széll Dóra most egy remek posztban fejti ki, mi ezzel a megközelítéssel a baj, és én örülök, mint majom a farkának, hogy végre mások is beszélnek erről kérdésről egy itthon egyelőre még újnak számító szemszögből.

Ha átképezzük a pornósokat és lehetőséget adunk nekik, minden megváltozik.

Érveléskor ilyenkor a törpedobálást szokás felhozni példaként: a törpedobálás a világ számos országában létező népszokás, amelynek lényege, hogy a védőruhába öltöztetett törpenövésű embert egyfajta kocsmasportként dobálják, rugdossák, vagyis játszanak vele. A bizarr gyakorlatot többek között Floridában és Franciaországban be is tiltották, mire – lássatok csodát – maguk a törpék voltak a leginkább felháborodva, hogy milyen jogon veszik el tőlük a megélhetésüket. Petícióban követelték a törpedobálás legalizációját, mivel állást találni törpeként nehezebb, s ha sikerül is elhelyezkedni, senki sem keres annyi pénzt, mint a veszélyes és embertelen kocsmai sporttal. A klasszikus feminista álláspont itt az, hogy nem a törpedobálást kell legalizálni, hanem egyrészt a törpék társadalmi integrációját kell segíteni minden eszközzel (akár pozitív diszkriminációval is, pl. állami támogatás munkavállalás esetén, kvótarendszer, kampányok stb.), másrészt pedig a törpék képzését kell megoldani, hogy többféle munkát tudjanak vállalni, s így ne cirkuszi és kocsmai önalázásra korlátozódjon pénzkereső tevékenységük.

Ez az érvelés a prostitúció és a pornó kapcsán újra és újra előkerül. Emlékszem, még középiskolás voltam, amikor először hallottam az átképzés szükségszerűségéről az MSZP egy politikusának szájából – ez egy tipikusan baloldali eszme, – de már akkor is mosolyogtam: a prostitúciót nem véletlenül nevezik a legősibb mesterségnek, pornó pedig már a fotó és a film megjelenése előtt is volt, rajzok formájában a barlang falán. A képletből ki kell venni a kényszerítést és a kiskorúakat, a kereteket biztonságosabbá kell tenni, de felszámolni a szexmunkát és a szex köré épülő szolgáltatásokat nem lehet, ez már 15 évesen is világos volt számomra. Amellett, hogy a leggazdagabb, legvallásosabb és leginkább egyenlőségre épülő társadalmakban is megvolt a kínálat-kereslet, kereslet-kínálat az ilyen típusú szolgáltatásokra, egyszerűen naivitás azt hinni, hogy pusztán az egyenlő bér és az azonos arányú reprezentáció a közéletben megoldaná ezt a kérdést: nem, nem oldaná meg, az emberi természetből fakadó igény, hogy pornó mindenképp lenne, legfeljebb ellenőrizhetőbb, emberibb keretek között, kevesebb kényszerrel és kizsákmányolással. Ettől függetlenül célunk az egyenlő bér és az azonos arányú reprezentáció a közéletben, nem ezért.

Minden pornós számára kényszer a munka, bármit is mond.

Létezik kényszerszexmunka, a szomorú igazság pedig az, hogy igen nagy arányban. A prostitúció nem kamerák előtt zajlik, ezért tény, hogy nehezebb szabályozni, a vizuális erotikában viszont rendkívül szigorú szabályrendszer létezik, s ez az esetek nagy részében már most is kizárja a kényszerítést. A klasszikus feminista alapállás viszont az, hogy a szexmunka akkor is kényszer, ha egy felnőtt, szabad ember papíron önként választja azt, hiszen egyrészt nem élvezi az aktusokat, másrészt akár még az egészségét is kockáztatja (a nagy pornósbotrány után, amikor is egy szereplő AIDS-et kapott egy creampie-forgatáson, erre azért már még jobban odafigyelnek). Emellett érvelnek azzal, hogy amíg a nő kevesebbet keres, ritkábban kerül vezető pozícióba, anyaságában kiszolgáltatottabbá válik, mint a férfi apaságában, addig egy szélesebb tömeg számára lesz opció a pornózás is, a prostitúcióhoz hasonlóan, ami szintén egyfajta kényszerhelyzetet jelent a legális keretek ellenére is.

Széll Dóra ezt így fogalmazza meg: “A pornóiparnak változásra van szüksége, és ennek az elérésében a nők játszhatják a zászlóvivő szerepét. Fontos lenne, hogy az igényes, önkéntes színészeket foglalkoztató, az elkészülés és a terjesztés körülményeiben korrekt pornó minél inkább elterjedjen. Feminista oldalról sokszor kérdőjelezik meg ennek a lehetségességét: egyes vélemények szerint nincs önkéntes női szexmunkás, mind a patriarchális rend vak áldozatai és kiszolgálói. Liberális feministaként meggyőződésem, hogy ez a fajta paternalizmus a jószándék ellenére nem kedvez a nőknek: azért kell küzdenünk, hogy a nők szabad döntéseket hozhassanak, nem pedig azért, hogy a nekünk tetsző döntéseket hozzák. A kényszerből fakadó szexmunkát fel kell számolni, és közben nem lekicsinyíteni azt, aki maga választja ezt a foglalkozást: a kettőt el kell egymástól választani és másképpen kezelni. Ha összemossuk őket, azt csupán egy lépés választja el attól, hogy az egyén szexuális vágyainak valóságosságát vitassuk el.” Egyetértek.

A pornót csak a férfiak nézik (és a nők szolgálják ki ezt az igényt).

Dóra fenti gondolata is szépen illusztrálja ezt a tévhitet: “nincs önkéntes női szexmunkás, mind a patriarchális rend vak áldozatai és kiszolgálói”. Mi történik azonban azokkal, akik nőként néznek pornót? És mi történik a meleg férfiakkal, akik szintén szívesen néznek erotikus tartalmakat?  (Tudjuk, a legtöbb melegpornóban szereplő férfiszínész heteró, igen.) Amikor azt feltételezzük, hogy pornót csak a férfiak néznek, s ez egyfajta patriarchális szórakozás, a két leggyakoribb téves és káros sztereotípiát erősítjük: azt, hogy a férfinak több szexre van szüksége, mint a nőnek, ráadásul a férfi inkább vizuális lény, mint a nő, jobban izgatják az ilyesfajta stimulusok. Valószínű, hogy egy olyan kontextusban, ahol a nő szüzessége évszázadokon át elvárás és erény volt, illetve a nő többet dolgozik (értsd: főállása van, és még a házimunka meg a gyerekgondozás/nevelés is rámarad) ez igaz, ennek viszont nem “evolúciós”, “biológiai”, hanem egyszerűen átlátható társadalmi oka van, így az érvelés nem állja meg a helyét.

Az igazság az, hogy számos tanulmány létezik a nők pornófogyasztási szokásairól, és… ez egyszerűen van, létezik, és meglehetősen változatos. A leginkább logikus következtetés az, hogy férfi és nő között nincs akkora különbség ezen a téren, mint azt eddig hittük a különféle társadalmi nyomások, leginkább a kettős mérce hatására: az emberek egy része egyszerűen érzékenyebb a vizuális stimulusokra, mint mások, és az ő fantáziájukat segíti ez a fajta inger. Tagadni azt, hogy a nő is nézhet pornót, nem csak a férfi, méghozzá önként, egy potenciális partnertől teljesen függetlenül, meglehetősen naiv és a valóságtól távol álló gondolat volna.

A pornó megmérgezi a tudatunkat, átírja az ösztöneinket, rossz berögződések, elvárások melegágya.

A fővonalas érvelés itt a következő: azzal, hogy pornót néz sok fiatal fiú, egy sor téves elvárás alakul ki benne: elhiszi, hogy minden női test gyárilag szőrtelen, a lányok élvezik, ha cibálják a hajukat és rángatják a fejüket orális szex közben, orgazmus minden esetben lehetséges klitorális izgatás nélkül is, ordítani és nyögni kell mindenképp, és így tovább, és így tovább. A hétköznapi kontextusba ágyazott random akciók és gangbangek hatására elhiszik, hogy vadidegen masszőrök és takarítónők vágynak szexelni velük, és ezért tiszteletlenebbek lesznek a nőkkel, mintegy feljogosítva érzik magukat arra, hogy kiszolgálják vágyaikat. Egy szelídebb hang ilyenkor azt mondja, hogy még ha ezeket az elemeket nélkülözi is pornó, a nézőben rögzül egy sor káros beidegződés, aminek hatására aztán nem tud a saját és partnere rezdüléseire figyelni intim helyzetben.

Oké, biztos vagyok benne, hogy a fiatal, tapasztalatlan generáció egy részében megjelenik az igény arra, hogy pornófilmekből tanuljon. Elő is fordul, hogy ez megtörténik, és átvesznek bizonyos elemeket, amelyek a partnernek nem okoznak örömet, sőt. Egyrészt viszont nem csak “rossz pornó” létezik, hanem realisztikusabban és humánusabban elkészített válfajok is vannak (NEM.MINDEN.PORNÓ.EGYFORMA), másrészt pedig azért az ember szex közben ösztönösen cselekszik és a partner reakcióit figyeli jó esetben, tehát az ilyesfajta elemek éppúgy nem épülnek be, ahogy tortát sem nyomunk senki képébe veszekedéskor pusztán azért, mert láttunk egy Bud Spencer-filmet. Ha a színtér változatosabbá és realisztikusabbá válik, továbbá a “durva” jelenetek kontextusban kerülnek ábrázolásra, akkor ez egyfajta játék marad a néző számára, nem pedig imitálásra szánt guideline-ként jelenik meg. Néhány ötlet perszonalizálása pedig nem feltétlenül ördögtől való dolog.

Minden pornó egyforma, és mind rossz, a “jó pornó” csak oximoron lehet.

Az előző pont első bekezdésében felsorolt elemek (kontextus nélküli ábrázolása) valóban káros lehet, ez tagadhatatlan. Viszont ennél szélesebb a spektrum: más egy pohár minőségi, nagy gonddal elkészített vörösbor elfogyasztása, mintha kátrányos-tablettás koccintóst öntenénk magunkba. Ugyanígy egészen más a kulturált italozás, mint a masszív alkoholizmus. Nos, a pornónál is hasonlóak a keretek: létezik jól elkészített, humánus pornó, és a többség szerencsére nem válik függővé pusztán azért, mert néha megnéz egy-egy filmet a párjával, esetleg egyedül. Rengetegféle pornó létezik, itt például a feminista pornóról is olvashattok – merthogy ilyen is van -, de Erika Lust csak egy a sok női rendező közül, aki kerüli a tárgyiasító, vélhetően fizikai fájdalmat okozó jeleneteket. (Ausztráliában például a pornófilm-gyártás főként női kézben van, a legtöbb ezzel foglalkozó cég tulajdonosa nő, a rendezőik igen nagy arányban nők. Csak nem mindenki kápó közülük.)

Egyetértek azzal, hogy a kényszerszexmunkát minden létező eszközzel üldözni kell, a kiskorúakat pedig ki kell vonni a színtérről, ideértve a webcam alapú erotikus szolgáltatásokat is. Támogatom azt, hogy szükség van felvilágosító kampányokra, amelyek a pornóról, a mértéktelen pornófogyasztás veszélyeiről szólnak. Hiszem, hogy lehetőséget kell teremteni arra, hogy színesebb, változatosabb, nőbarátabb, illetve női szemszögű pornó is szülessen, míg a keményműfaj legbrutálisabb zsánerei (nemi erőszak alapú pornó, incesztust hirdető pornó, animálpornó) tiltásra kerüljenek, illetve bizonyos esetekben a pornó kontextusban legyen ábrázolva (tisztázva, hogy szerepjátékról van szó). De azt, hogy minden pornográf tartalom az ördögtől való, és a teljes tiltás hozza el a felszabadulást? Nos, ezzel egyszerűen nem tudok egyetérteni, még ha ez nőjogi berkekben hazánkban egyelőre egy marginális attitűd is.

Érdekesség az “erkölcsi magasles” jelenségéről

Nagy port kavart a legutóbbi poszt, több mint 15 ezren olvasták, máig 131 komment érkezett. A téma az volt, hogy a korábban pornósként is tevékenykedő sztriptíztáncosnő fenekét egy legénybúcsúban úgy megütötte a kedves vőlegény, hogy annak másnap is látszott a nyoma, amit a főszereplő érthető módon nehezményezett, hiszen ilyesmiről nem volt szó a program részeként. Sokan úgy álltak ehhez a kérdéshez, hogy “megérdemelte, minek riszálja magát részeg férfiak előtt”, és fel sem merült, hogy az erotikus piac szereplőjeként is ugyanúgy vannak emberi jogai, mint bárki másnak, függetlenül attól, hogy elítéljük-e azt, amit a színpadon tesz. Meggyőződésem, hogy ez a hozzáállás az igazán veszélyes tárgyiasítás, nem pedig “a pornó”, mint olyan: ez az attitűd viszont nem a filmekben, hanem a fejekben van, és azokra jellemző a leginkább, akik közben nagy hanggal ítélik el a szexmunkásokat, akár kényszerből dolgoznak, akár önként és szabadon választották szakmájukat.