Aktuális

Nyílt levél mindenkinek, akik szeretik a mai, elkorcsosult, nőies fiúkákat fikázni

Kedves újságírók, bloggerek, kommentelők és utca emberei, akik szívesen röhögtök a szűk nadrágot, csajos (has)pólót és fülbevalót viselő tinisrácokon (“fiúkákon”, ahogy ti mondjátok)!

Magamról annyit, hogy nem vagyok már tizen- vagy huszonéves, ehhez képest még feleennyi idős koromban sem vonzódtam a feminin alkatú és stílusú fiúkhoz, a metroszexualitáshoz. Témánk szempontjából ez kicsit sem releváns, csak szeretném, ha tudnátok, hogy nem hazabeszélek, semmilyen kötődésem nincs a szépen ívelt hímszemöldökökhöz, a zselézett frizurákhoz és a tökéletesre borotvált férfihasakhoz, soha nem érintettem ilyet, nem is vágytam rá.

Tizenhat voltam, amikor írtam egy cikket az iskolaújságba a “tökállat deszkás csávók kasztjáról”, amiben a kőművesdekoltázst villantó, telitalpas cipős, fültágítós, akkoriban divatos srácokat röhögtem ki, és marhára büszke voltam magamra, hogy kimondtam a frankót, pedig az évfolyamom menő tagjai épp ebbe a kategóriába tartoztak. Ma már szégyellem magamat az írásom miatt, pedig sokan gratuláltak hozzá később.

Engem egészen meglep, amikor ti, egészséges, értelmes, szép karriert befutott, 30-as és 40-es felnőtt emberek alterofób cikkeket írtok a párizsi kifutók legújabb szűkgatya-trendjeiről, kiakadtok, mert ki van húzva a filmben a férfifőszereplő szeme, és ami a kedvencem: hangosan sóhajtoztok, hogy “az ilyen szerencsétleneket” kéne a frontra küldeni golyófogónak, de minimum a kétéves katonaságot illene visszaállítani, hogy megtudják “ezek”, hol lakik a magyarok istene.

Úgy ki tud benneteket akasztani egy tupírozott haj és egy pink póló, mintha a femininebb tinidivat egyenesen a világhatalom titkos eszköze volna a férfiidentitás elpusztítására, és ezért mind rögtön világvégét vizionalizáltok, amikor épp nem sóhajtozva súgtok össze teljes egyetértésben, mint faluhelyen a 80-on felüli humán térfigyelő kamerák a templom előtti kispadon.

Hadd tegyek már fel nektek néhány egyszerű kérdést, mert én ezt itt most tényleg nem értem: nektek tényleg az a legnagyobb gondotok, hogy miként öltözködnek a “mai fiatalok”? Ti komolyan kiakadtok azon, hogy létezik egy sor sokunk számára talán furcsa külsőséggel járó szubkultúra, amihez a tinik tartozni vágynak, és ezért átvesznek egymástól bizonyos stíluselemeket? Létezik az, hogy valóban elhiszitek, hogy ez a külső bármit is elárul arról, hogy az, akit látsz, milyen ember, illetve milyen lesz később, ha felnő?

Honnan jön az, hogy ti féktelen dühötökben és megvetésetekben a háborút és az erőszakot romanticizáljátok, és szent meggyőződésetek, hogy a katonaság egyfajta heroikus férfinevelde, ahol a kopaszra nyírt fej és a fogkefével kitakarított körlet hatására érnek nemzetmentő hősökké, könnycseppmentes rambókká a mama kedvencei? Egyáltalán, miért ez a célunk?

És ami talán még ennél is fontosabb: honnan a csudából láttok ti bele ezeknek a fiatal, önmagukat kereső embereknek az életébe? Honnan látjátok, hogy milyen a kapcsolatuk a férfiassággal, saját férfi létükkel, a társadalom férfiszerep-elvárásaival, az apjukkal, és honnan tudjátok, hogy egyáltalán macsó, heteró ciszpasi-e vagy “csőbuzi”-e mindegyikük, vagy esetleg olyan is van közöttük, aki identitását keresi épp egy nagyon érzékeny korban és közegben?

Bármi is legyen, még ha csak elkényeztetett, gazdag ficsúrok úri hobbijáról is van szó: hogy gondoljátok, hogy ti lefényképezhetitek, megszégyeníthetitek, kiröhöghetitek ezeket a kamaszokat, megjegyzést tehettek rájuk, nyilvánosan viccelődhettek a megjelenésükkel pusztán azért, hogy fél órára felsőbbrendűnek érezzétek magatokat ezekkel a “genetikai hulladékokkal” szemben, esetleg elmerenghessetek a “liberális nevelés” vadhajtásain?

Felnőttek az ötvenes évek beat-nemzedékének loboncos hajú tagjai is, pedig az ő férfiasságukat is temették akkoriban. A hippik is, a hetvenes évekből, pedig a többségüknek seggig ért a festett haja, és virágot is tűztek belé, férfi létükre. Meg a szűkgatyás, hosszúhajú, frufrus rockerek is, hiába hitte mindenki, hogy a nadrág miatt visítanak vékony hangon a mikrofonba.

Itt van néhány mai fotó azokról, akik 10-15 éve emós kölkök voltak, tudjátok, a szembe fésült frufrus “érvágós” fajta, emlékeztek még rájuk? Akkoriban őket fikáztátok. Nézzétek meg, túléltek, felnőttek, dolgoznak, vannak, akiknek már gyerekeik is születtek, képzeljétek. Fel fognak nőni, jó eséllyel a mai zselés hajú, szoláriumozott, szedett szemöldökű kissrácok is.

Nem volt nektek osztálytársatok, aki rocker volt nyolcadikban, metálos tizedikben, esetleg gót, rapper, diszkós, raver, bármi egyéb? Hát ti, nem próbáltatok ki több stílust kölyökként, nem volt köztük olyan, amire ma már pironkodva gondoltok?

Nem akarok én semmit tőletek, csak tegyétek már félre egy kicsit ezt a szemellenzős, öregemberes bezzegazidőmbenezést, ami mögött semmi más nincs, csak parttalan ítélkezés, hogy fél órára jobb embernek érezhessétek magatokat azoknál, akik nem felelnek meg a ti ideáljaitoknak!

Vagy tévednék?

Üdvözlettel

valaki, aki szintén kereste önmagát kölyökként, kipróbált több stílust és frizurát, ma is szereti a bohém dolgokat, de ettől még nem rosszabb ember azoknál, akik pasztellszínű blézerben nőttek fel

Advertisements
Eszter névjegye (838 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

44 hozzászólás Nyílt levél mindenkinek, akik szeretik a mai, elkorcsosult, nőies fiúkákat fikázni bejegyzéshez

  1. Néha nekem is eszembe jut, hogy talán nem ártana a katonasági képzést valahogy megtanítani a mai fiataloknak (két öcsém van) de nem azért, mert ahogy öltözködnek a mai fiatalok, vagy mert kényes ficsúrnak hiszem őket. Inkább azért, mert látom merre halad a világ és sajnos hová juthat. Olykor úgy érzem, nem ártana, ha ismernék a fiatalok azt a világot is, éreznék a bőrükön a katonai kényszert, hogy tudják mi történhet. Aztán elhesegetem ezt a gondolatot és megyek az én kis Krav-maga órámra meg élem az életem, bízva abba, hogy soha az életben nem fogk látni élőben egy vagy több katonát harci helyzetben élesben. Engem nem érdekel ki hogyan öltözkodik, viszont jókat tudok mosoyogni a mások ruháin meghökkenő leginkább középkorú háziasszonykákon, akik elfelejtették, hogy ők is voltak fiatalok. Az ő arcuk az, amin én jókat derülök. Pont így néztek rám anno, mikor rockr voltam vagy dark, de tavaly is elég sokan meglepődtek, amikor pl feltettem fb-re a Metallica koncerten készült képeimet. :) “te ilyen zenét szeretsz? nem ezt néztem ki belőled…” :D

    • A katonasággal az a baj, hogy már az utolsó kötelező sorszolgálat alatt sem volt igazi kiképzés. Nincs a magyar Honvédségnek olyan eszköze hogy igazi katonai kiképezt adjanak. Unokatesóim krumplit pucoltak kb. Nem lettek férfiasabbak az ott töltött idő alatt.

      • hát ja, ezért van az, hogy el is tűnk a gondolat kb egy perc alatt. Egyébként én aokban a pillanataimban valódi kiképzésre gondolok, ahol megtanulják, hogyan védjenek ha rákénszerülnek, de itt azonnal rosszullét kerülget, mert utálom a háborút és mindent ami ezzel jár (voltam Bosznia-Hercegovinában 1996-ban, az ottani fiatalokhoz mentem egy szervezet keretében, de később voltam Közép-Afrika csúnyább területen is…) és elképzelni sem akarom. De azt sem, hogy mi van akkor, ha valaha szükséges lesz a képesség, hogy védjük magunkat? Valóban ezt nem tanulja meg senki fogkefetakarítással, meg krumplipucolással, de én nem is erre az elcseszett rendszerre gondoltam a fejemben, ami a magyar Honvédségben van… Nem a férfiasabbságról van szó egyébként, meg nem is szeretném, hogy legyen katonaság vagy szükség rá, elutasítom a háborút és a gyilkolást, gyülölöm, de ettől még létező dolog a világban. Sajnos. Ezek a gondolataim a katonasággal kapcsolatban egyébként nem tartanak sokáig, és sosem mondanám, hogy jó lenne akötelező katonaság, főleg az ami otthon van, de ha már erről beszélünk, azt sem támogatom, hogy gyermekeink ne legyenek felkészítve valamilyen módon arra, ha mondjuk megtámadják őket, legyenek fiúk vagy ányok, de ez már más dolog, inkább a neveléssel, oktatással, életre okítással kapcsolatos.

        • Az oroszoknál megtanulták. Csak kicsit nagy volt a mortalitás. Ja, Izraelben is megtanulják. Csak ott meg a nők is. Miért az öcséidet küldenéd? Ma már nyitva az út a hadseregbe a nőknek is. Magyarországon is. Ha fontosnak tartod, hajrá!

          • Hmmm.. én a kommentemben kicsit sem személyeskedtem senki irányában…. de ha már megengedted te magadnak velem szemben… Nem, nem küldeném nemcsak az öcséimet, de a te családtagjaid sem. Nem a hadsereget vagy katonaságot tartom fontosnak, ha ez neked nem ment át sajnálom. Azt tartom fontosnak, hogy minden fiatal meg tudja magát védeni ha kell. De ennek nincs köze a katonasághoz igazán. Elítélem a háborúkat és a mindenáron hataloméhséget, írtam fent is. De ha fontosnak tartod, hogy mindenáron beleköss abba, amit írtam, értelmezés nélkül, hát hajrá!

            • Nem személyeskedésnek szántam, nem mondtam rólad semmi rosszat. Nem állítottam, hogy háborút szeretnél, vagy akár azt, hogy ne ítélnéd el. A családtagjaimat sem emlegettem, te hozol fel egy csomó dolgot, amit nem is írtam.
              Nem értem azonban, hogy ha a katonáskodás szerinted sem jó, akkor miért hoztad fel? És a kérdés továbbra is áll: miért az öcséidért aggódsz, miért nem a magad felkészüléséről beszélsz?
              Megvédeni magát, minden fiatal? Kitől? Egymásól? Ha minden fiatal felkészül, akkor ismét egyformán felkészültek lesznek a támadók és megtámadottak. Egyébként is képtelenség, az emberek többsége élni akar, aki viszont támadni akar, az elsősorban arra készül, tehát mindig az agresszoroknál lesz az előny.

              • “Miért az öcséidet küldenéd?” – nelem ez kicsit cinikus és kicsit személyeskedő, hisz belekérdeztél abba mit tennék vagy sem a családommal. A “hajrá” szavad sem segített… ;) Én úgy hoztam fel,mint kósza gondolat, amit el szoktam hessegetni. De mivel azt is írtam, hogy több háborús területen jártam, olykor ez nehéz. Miért nem beszélek a magam felkészültségéről? Miért tenném? Igen, az emberek többsége élni akar – én is – de az élet nem azt jelenti, hogy elfordulunk, homokba dugjuk a fejunk stb. A világ mostanában nem éppen disneyland és a baj az, hogysokan még az agresszorokat sem tudják megkülönböztetni azoktól akik nem azok.

                • “Miért nem beszélek a magam felkészültségéről? Miért tenném? ”
                  Ne viccelj már. Hogyhogy miért? Nem látod, hogy ez így kicsit … hogy is mondjam. Pont ez az, hogy másnak megmondod, hogy mit is kellene csinálnia, miközben magadra ez valahogy nem érvényes. Nem derül ki, miért is nem érvényes, így kissé olyan más farkával a csalán jellege van. Erre vonatkozott a hajrá, hogy mutasd meg, mit teszel te azért a célért, amit fontosnak tartasz. Nem hiteles enélkül ugyanis.
                  Homok: hát az a homok – szerintem -, ha azt képzeled, hogy egy kis kiképzés (értem ,hogy nem katonai!) majd segít. Ez kicsit olyan, mint az, hogy nem veszel fel miniszoknyát, akkor nem erőszakoskodnak veled. Ha nem erőszakos a párod, mikor megismered, akkor nem is lesz erőszakos mondjuk az első gyerek után. Stb. Nem, sosem leszel olyan felkészült, mint valaki, aki kifejezetten erőszakos tettekre készül. Erre a profi katonák/rendőrök dolga felkészülni. És megvédeni az erőszakosoktól a normálisakat. Vagy, a másik lehetőség, hogy a normálisok összefognak – az erőszakosok nincsenek többségben jelenleg.
                  http://index.hu/kulfold/2016/05/02/buszon_villantott_megvertek_a_noi_utasok/

                  • Miért tenném? Ha olvastad volna figyelmesem amit Irtam, láttad volna, hogy volt ott krav-maga, biztos fitikai “felkészültség” miatt, de nem háborúk miatt vagy ilyesmi, csak mert szar világot élünk, ahol bármikor letámadhat egy részeg vagy bárki. Háborús övezetek ahol jártam oedig az elném nyitotta afelé, hogy érdeklődjek, tanuljak stb. Én nem mondtam meg senkinek hogy mit kell csinálnia. Nem képzelek semmit, talán azt, hogy némi információ és felkészültség jobb az abszolút semminél. A nemi erőszak és családon belüli erőszak témáját nem itt fogom negdiskurálni egy elesett példa keretében amit felhoztál, ha nem bánod. Mindenesetre a miniszoknyának semmi köze a nemi erőszakhoz! Aki az erőszakot el akarja követni, na az a hibás. Nem egy ruhadarab vagy egy kerek hátsó. Azt gondolom a hozzászólásainkban elsiklottunk nagyon a cikk témájától egyébként.

                    • blaci200 // május 3, 2016 - 12:29 //

                      Információ: igen, az nagyon kell. A semminél egyébként tényleg jobb- de sajnos sokkal gyakoribb, hogy hamis biztonságtudatot szül :(
                      “a miniszoknyának semmi köze a nemi erőszakhoz! ”
                      Őőő. Hát ezt mondom én is.

      • Van. Csak nem érdeke senkinek, hogy az ország megvédje magát. Vannak itt jó katonák, csak suttba vannak dobva, vagy Afganisztánban őrzik a C.I.A. mákföldjeit, bocsánat, a demokráciát….

      • Tök fura, mert nekünk pl nemtől függetlenül volt valami lájtos katonai kiképzés gimiben. Még éles lövészetre is vittek valódi katonai lőtérre. OK, ne túlozzak, ezt csak évente egyszer. Ott viszont rendesen megmutatták mi hogyan működik és hogy kell célozni stb. Be is löttem minden töltényemet a középső körbe, mely szaktudást igen jól tudtam később kamatoztatni, amikor barátnő kisgyereke a négypálcikás plüssnyúlért üvöltötte magát taknyosra a vurstliban. De alig hinném, hogy sokat használna, ha megtámadnának.

  2. Khmm … vannak néhányan, akik jobban néztek ki 10-15 éve agyamentként. Pl a zöld hajú lányka definitli, de fölötte kettővel a golf-oktató is.
    Sajna én előítéletes vagyok a pasztellszínű blézeresekkel szemben, mosmilesz?

  3. És ezek azok a fickók (mármint akik a frontvonalba kívánják a fiatalokat), akik életükben nem jártak a fronton, hanem, ha mai negyvenesek, akkor az operetthadseregben szocializálódtak, ahol semmit, de semmit nem tanultak, a szivatásoktól nem lettek fegyelmezettebbek vagy férfiasabbak. Számos ismerősöm a seregben töltött másfél-két év alatt jelentős túlsúlyra tett szert, valamint szénné unták magukat, a végén pedig mind azt gondolta, hogy egyszerűen elloptak ennyi időt az életükből. Most ugyanazt kívánják a fiataloknak, hát “nehogymár nekik jobb legyen” alapon.

  4. Jaaaa, mosmeg a blézereseket kell fikázni????? Honnan tudod, ifjonc, hogy ki, miben, miért, és hogyan nőtt fel????? Újabb előítéletet villantasz, csak azért, hgy öndicsérő sorokat rejthess a mondanivalóba.
    Örvendtem.

  5. “Tizenhat voltam, amikor írtam egy cikket az iskolaújságba a “tökállat deszkás csávók kasztjáról”, amiben a kőművesdekoltázst villantó, telitalpas cipős, fültágítós, akkoriban divatos srácokat röhögtem ki, és marhára büszke voltam magamra, hogy kimondtam a frankót, pedig az évfolyamom menő tagjai épp ebbe a kategóriába tartoztak. Ma már szégyellem magamat az írásom miatt, pedig sokan gratuláltak hozzá később.”

    Ez is, és a nyílt leveled címzettjeinek a véleménye is a témában egy-egy erkölcsi magasles.

    Ismerősek az ilyen vélemények. Azt is szokták mondani, hogy a jelenség oka a férfi minták hiánya, mivel sok gyereknek “nincs” apja (elváltak/nem foglalkozik a gyerekeivel/stb.). És meg is van, hogy ki a “hibás”: a nő, aki elválik a férjétől, és egyáltalán nem engedi neki a gyerekekkel való kapcsolattartást.

    Holott az, hogy a fiúk nem látnak férfi mintát, természetes következménye annak a felfogásnak és gyakorlatnak, hogy “a gyereknevelés a nő dolga (nonstop), amíg a férfi keményen dolgozik, és pénzt keres (nonstop)”.

    • Nem, tényleg szégyen, hogy akkor hótt komolyan gondoltam, hogy ők rosszabbak minálunk, és klónok.

      • De hát egész életedben azt hallottad, hogy ők rosszabbak minálunk, és klónok. 16 évesen meg egyszerűen nincs elég tapasztalatod és tudásod felülbírálni azt, ahogy neveltek.
        Ne azt szégyelld amit már megbántál, hanem arra legyél büszke, hogy már saját gondolataid vannak.

      • Az emberek értékelésének sok különböző szempontja lehetséges. Leegyszerűsítve a két legfontosabb (egy objektív és egy szubjektív):

        Általában korrekt, elfogadható-e emberként? (“Amíg másoknak nem árt vele…”)
        Személyesen a megfigyelőnek szimpatikus-e, tud-e hozzá kapcsolódni?

        Kamaszkorban még eleve nehezebben különböztetjük meg ezt a két szempontot. Talán azért, mert úgy érezzük, hogy aki nekünk nem szimpatikus, annak mi sem vagyunk azok, és biztos rosszindulatú is, vagy ártani akar nekünk. Pedig…a valóság árnyaltabb.

      • Mi abban a szégyen, hogy 16 évesen kamasz voltál, úgy is gondolkodtál? A legtöbb ember így van vele. ;)

    • A cifrább, hogy ma már egyre inkább női (egyáltalán, felnőtt) mintát is sokan alig látnak, mert a szülő a munka fáradalmait piheni legfeljebb otthon, a coach-potato meg sem férfi, sem női mintának nem igazán jó. Egyébként ja. Ha élhetetlenek, férfiatlanok a fiatal pasik, annak oka apuka, mint minta. Vagy plöttyedt maga is, vagy olyan ellenszenves, hogy inkább az ellentétét csinálja a gyerek.

  6. Minden kornak megvoltak a maga kipellengérezettjei. A késői reneszánszban a hosszú orrú cipős csávókon meg a toronymagas fejfedőjű csajokon köszörülte a nyelvét az aktuális erkölcsi magaslesbizottság (ti. legtöbbször a papok a szószéken), a XV. században divatba jött a rövid zeke, ami kortárs szerzők szerint a “test azon pontjait is felfedte, melyeknek rejtve kellett volna maradniok”… Biztosan voltak egyéb érdekes momentumok is a kultúrtörténetben (a nyolcvanas évek, istenkém, a nyolcvanas évek! a glam metal!!!44!!!), sajnos annyira nem vagyok szakértő, de az biztos, hogy hiába nyikorogtak annak idején is a társadalom és a fiatalok elkorcsosulásáról, valahogy mégis megmaradt máig az emberiség, hiába merészelt egyedien öltözködni egypár skandalumot kajtató (=önmagát kereső, urambocsá önmagát megvalósító, így elégedett) tag.

    Ami meg a szemceruzát illeti, Sandokannak is ki volt húzva a szeme, azt meg kétlem, hogy a a mai fiúkat kritizálók közül bárki is van akkora alfahím, mint ő, szóval lehet befogni a lepénylesőt.

    (A glam metal pedig király.)

  7. Hálisten felnőttem :)
    Komolyan. “Az én időmben” volt az Emos, szőkített hajú srácok divata a marsjáró cipőkkel. Csajok meg Britney után haspolóban.
    Én az átlagosokkal barátkoztam mindig és átlagos voltam mindig. Pont az a menő, hogy nem mész a tömeggel.

  8. En akkor is, ma is lazan nevetek azokon, akik szerintem viccesen oltoznek,mindegy hogy a kis emos kolyokrol van szo, (a sajat hugom emos volt) vagy a voros ruzsos agyonsminkelt nenin.
    Cserebe rajtam is az rohoghet, aki akar, amikor a barna kockas rovidnadragom ala lila harisnyat veszek, es ugy megyek el valahova.
    En nem is emlekszem, hogyan oltozkodtek a meno sracok, amikor en voltam kamasz, mert nem erdekelt. Azt tudom, hogy engem kinevettek a trapez farmer+kockasing+tornacipo miatt. En meg oket, mert 15 evesen a legfobb gondjuk az volt hogyan szedjek ki a szemoldokuket.
    Szerintem az emberek viccesek. Mindm

  9. Egyetértek , de azért válság az van , mindenféle a szexuálisé, a családé, a házasságé,a párkapcsolatoké , a természetes földi környezeté, és kurvára semmi nincsen rendben,
    de a lényeggel egyetértek.A külső egy dolog és a benne élő ember egy másik és a kettő összefüggése esetleges !

  10. Már csak azért is mellőzendő lenne az ilyesmi, mert ez a vén hülyék jellemzője. Aki nem akar még pluszban is ostoba vénembernek tűnni, jobb, ha nem beszél ilyeneket.

    1983-ban a következő szerelésben toltam: Tisza tornacipő, harisnyára szűkített farmer, combközépig érő kék-fehér csíkos szovjet matrózpóló, farmermellény. Ezek régi szép idők voltak, hiszem ekkor a szubkultúrák között is előfordultak összecsapások – ennyiből tekinthetjük férfiasabbnak azt a kort. Rocker-skinhead, csöves-diszkós verekedések, s ki emlékszik már az akkor elsősorban cigány fiatalok körében dívó popper stílusra! Szóval akkor is rémesen tudtunk öltözni, később magam is metálossá alakulva egy hirdetőoszlopnyi felvarrót és 2-3 kiló szegecset viseltem magamon. Ja, és buzi hosszú hajat, fülbevalót. Gondolom, akkor mi is kis buzik, huligánok stb. voltunk az érett, komoly férfiak (potrohos, ápolatlan tahók) számára.

    A sorkatonaságon romantikázó férfiak szerintem jobbára félresiklott életű, félalkoholizmusba, krónikus betegségebe szürkült-kopott emberek, akik utoljára sikeresnek, fontosnak és erősnek akkor érezhették magukat, amikor basáskodhattak a szerencsétlen kopaszok felett.

    A Magyar Néphadsereg a korrupció, intézményesített tolvajlás, értelmetlen erőszak televénye volt, ütőképtelen, elavult “hadsereg” – katona/fegyver/harckocsibuziként is csak eredményként tudom értékelni, hogy sikerült megúszni, nem raboltak el az életemből másfél évet. Érthetetlen a gondolat, hogy egyesek a katonaságtól várják 18-19 éves emberek “nevelését”, ami nem másból állt, mint értelmetlen, céltalan drillezés, csuklógyakorlatozás, masírozás, elavult, nullára amortizált haditechnika buzerálása. Hogy ez ma, a drónok korában hadászatilag-harcászatilag mit ér, mennyi értelme van, azt gondolom nem kell részletezni.

    • “mert ez a vén hülyék jellemzője” Hát ez a legtömörebb összefoglaló, amit el tudok képzelni! :D

  11. Agyonsminkelt fáraók, bevakolt rizsporos parókás (nefürdjéle), magassarkúban díszelgő arisztokraták… Ehhez képest ez semmi, amúgy:
    http://southparkreszek.info/hetedik-evad/8-resz/melegedo-south-park

  12. Nagyon egyetértek! Tök véletlenül amúgy ugyanerről írtam posztot a múlt héten. Velem is szembejött egy ilyen fikázós poszt Fb-on, és dühös lettem. :(

  13. hajdulaszlo // május 1, 2016 - 00:22 // Válasz

    Hát a fene tudja, hogy a velem egykorú 50 fölötti emberek foglalkoznak-e azzal, hogy éppen hogyan néznek ki az egyes korosztályok tagjai. Szerintem nem. Már túl vagyunk azon, hogy ilyen hülyeségre fecséreljük az időnket. Vagy csak én vagyok így. Engem kifejezettem feldob, hogy annyiféle embert, viseletet, stílust látok. Ma, hogy túl voltunk egy ballagáson elgondolkodtam, hogy a hétköznap laza, a fene tudja most milyen stílusnak mondják öltözékű fiatalok, hogyan vedlenek át pillanatok alatt decens, elegáns úriemberekké és úrhölgyekké.

    Katonaság. Addig jó, míg úgy tudjuk gondolni, időpocsékolás, semmi értelme. Ha lenne, akkor nagyon rossz lenne. Visszagondolva, éppen lehetne azt is mondani, hogy semmit nem csináltunk másfél évig, lehet, hogy kissé hosszabb is volt az az idő, mint ami akkor indokolt lett volna, de néhány dolgot azért megtanultam.
    Egy csapatban a vezető legfontosabb feladata kiállni a beosztottjaiért. Ha felülről kritika éri a csapatot, a főnök tartja a hátát. A dicséret nyilvános, a feddés négyszemközt.

    De amikor élesben kellett a katonaságnál tanultakat alkalmazni, katasztrófahelyzetben (árvíz, vihar), akkor a tanult eljárási szabályok azonnal, szinte automatikusan életbe léptek.

    • De, sokan. Még értelmesnek látszó értelmiségiek is okoskodnak, pl. katonasággal kapcsolatos súlyos amnéziával, megosztva a hetvenes évek rockzenéjét, az “I got life, mother”-t, de azt feledve, hogy ezzel kapcsolatban mit gondoltak vaskalapos “őseikről”.

  14. Nem mesélnék sokat, bár lennének tanulságos történetek. Sok. Elég annyi, hogy a vak nagyanyámnak a buszon egylány adta át a helyét? Én is kerestem a helyem, voltam részeg, de szétesve is tudtam, mi a tisztelet és a becsület. Busz. Kivénhedt rúzsosfogú sűrűnb@szott elvtársnőnek soha nem adtam át a helyem, “depeche-es” maminak mindíg. Ha érted.

    • “Kivénhedt rúzsosfogú sűrűnb@szott elvtársnőnek soha nem adtam át a helyem” Ez is előítélet, holmi vélt erkölcsi magasságból. Külsőség alapján ítélet.

  15. Csak én érzek némi ellentmondást abban, hogy a cikkbe belinkelt oldalon 2 ember is a katonaságban találta meg felnőtt kori “önmagát”?! Az egyik srác kifejezetten azt írta, hogy az érettségi után nem tudott mit kezdeni magával, hát bevonult a katonasághoz és néhány Afganisztánban töltött év után lett belőle “rendes ember”. Nem a katonaság mellett akarok kampányolni, de adott egyfajta szabályrendszert, ami alapján kialakíthattak valamilyen értékrendet az emberek.

    • Ez nem ellentmondás. Pont arra utal, hogy a kamaszkori útkeresés által-közben-után azért a többség meg is találja a saját útját. A cikkben szereplő két férfi bemutatkozásában a katonaság említését én úgy értelmezem, hogy ők önként, szívesen választották a katonaságot. (Más kérdés, hogy mennyi időre: a cikk keletkezésekor az egyikük még ott van, a másikuk már nem.) De ez nem jelenti azt, hogy ez a szívesen választás általános lenne.

      Nekik éppen a katonaság is segített az útkeresésükben. Másnak meg nem segít, vagy más segít.

  16. Mondtam már, hogy imàdlak? :) Nagyon jó és pontos bejegyzés lett, egyszerûen nem is tudok hozzátenni semmit.

    Kivéve talán azt a sorkatonasàgosdihoz, hogy nem nagyon tudom elhinni, hogy létezik még olyan ember, aki azt gondolja, hogy a ‘kemény kèz’ stratégiája bevàlhat. Mert aki a sorkatonaságba akarja taszítani a ‘mai fiatalokat ‘ (na ettõl a szópárosítástól is sugàrban hànyok, akárhànyszor meglàtom…), az kemèny ês èrtelmetlen, fôleg fizikai földbedöngölèseket vizionál ès élvezkedik rajta. Sàrban kùszàs òrákig, ordítás, èjszakai felverèsek, majd nèhány kör futás, aludni nem hagyàs, teljes kikészítès, indok nèlküli verès, stb… hát ha ettôl nem hasonlik meg valaki, akkor nem tudom, hogy mitôl. És az a borzasztó, ahogy ezek az emberek csorgó nyállal ès párás szemmel részletezik ezeket, komolyan mondom robbanásig feszülve, hogy végre láthassanak valakit szenvedni… majd miutàn az ifjù megtört fiù hazatér, jó nagyot a hàtàra csaphassanak, hogy ugye megmondták, milyen fasza is volt, most már te is fèrf… pardon, Igazi Fèrfi vagy!

    Mintha nem lenne elég példa arra, hogy az agresszió csak agressziòt szül… az indokolatlan pofon vagy verès pedig hatalmas frusztràciót, aminek tudjuk mi (vagy ki…) lesz a szelepe valószínûleg.

    Na mindegy. Engem amùgy mèg mindig nem zavar, ha valaki katonaságot akar, csak akkor pls magàt sorolja be elôször. Így a fair, nem? Nem más farkával verni a csalánt.

  17. Jókat derülök én is a rózsaszín ingeseken és próbálom nem nagyon bámulni őket. Ugyanígy a zöld hajúakat meg másokat is megnézek.
    Nem a katonaság meg egyéb baromság kellene, hanem az önálló életre nevelés, az meg a szülő dolga. Aztán hogy közben mibe öltözik a gyerek, az legyen az ő magánügye.

  18. Rengeteg ehhez hasonló, csőlátású és előítéletes ember van még mindig a környezetemben, pedig igyekszem minél távolabb kerülni tőlük. Régebben volt pl. ez az emo és scene trend, de engem valahogy nem zavart a jelenléte. Persze, állandóan jöttek oda hozzám mások fikázni a trend követőit, de nem igazán tudtam mit válaszolni, mert semmi bajom nem volt velük. És manapság is ugyanígy vagyok ezzel, hogy addig, amíg nem ártanak nekem, addig nem támadok ilyen módon senkit. Ha jólesik neki, akkor csinálja, az ő dolga, meg az ő élete. Még mindig sokszor szoktam hallani a klasszikus “úúúristen, hogy erőltetheti a sonkáira azt a cicanadrágot?!” kérdést is. Ha az illetőnek ez tetszik, meg a cicanadrág a kényelmes, akkor viselje nyugodtan. Akinek meg bántja a szemét, nézzen a másik irányba. :D

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: