Aktuális

Puzsér szerint ne panaszkodjunk, szüljünk és kussoljunk

Jaj, nem volna szabad írni erről, mert médiahekk, de minimum trollkodás, és hát a trollt nem etetjük, de közben meg a probléma annyira húsbamarkolóan fontos, hogy muszáj beszélni róla. Puzsér Róbert anyák napi posztjáról  van szó, ami egy vaskos anyázás, amiért egyes anyák panaszra merik nyitni a szájukat, ahelyett, hogy örülnének, hogy “beavatást nyerhetnek a misztériumba”. Amit Puzsér maga – aki azzal turnézik, hogy másfél-két évesnél hosszabb párkapcsolata még nem volt, és őket is csalta, mert neki az jár – “szívből csodál és őszintén irigyel”. Nahissz.

Igen, az anyák ma már el merik mondani, hogy a terhesség, a szülés, a szoptatás, a virrasztás, a házimunka, a gondoskodás, a nevelés nem egy életen át tartó eufória, hanem sokszor bizony fájdalommal, kétséggel, megaláztatással, szorongással, lemondással, áldozattal, kiszolgáltatottsággal és sok nehézséggel jár. Mernek beszélni arról, hogy bár a nők – csak a nők, mintha az önbeporzás volna az ember alapértelmezett üzemmódja – óriási nyomás alatt állnak, hogy mielőbb és minél többet szüljenek, a kisgyerekes anya sokszor magányos farkasként harcol a túlélésért a munkaerőpiacon, hiszen ő az, akinek az egyébként is 15-20 százalékkal alacsonyabb bére tovább csökken a csemete érkezését követően, és neki szólnak be a parlamentben, hogy teljesítse inkább legfőbb hivatását, az anyaságot, más igénye, vágya, szükséglete lehetőleg ne is legyen. És hát ki más maradna otthon a beteg gyerekkel, mint az anya, és ugyan, ki járna a szülői értekezletekre és a kosármeccsekre a szülést követő 18 évben az esetek 90 százalékában?

Tervezett, várt és szeretett gyerekként jött a világra Melinda és Zsolt első kisbabája tíz évvel ezelőtt. A szülők mindent megtettek, hogy a kis Bencének mindene meglegyen. Míg Zsolt túlórázott, hogy a család semmiben se szenvedjen hiányt, Melinda a hét 168 órájában a gyerekkel volt. Bence hasfájós baba volt, a szoptatástól tejlázat kapott Melinda, ettől eltekintve minden rendben volt, az ismerősök álomcsaládként tekintettek hármójukra. Öt hónap után a kezdő anya mégis összeomlott (szülés utáni depressziót állapítottak volna meg nála, ha orvoshoz mer menni, ami Puzsér és társai szerint nyilván úri hobbi). Ebben az időszakban a rokonok egyszer meglátogatták Melindát, és a rangidős anya ott, mindenki előtt – két pelenkázás és bőgőroham között – azt mondta: “Nézd, ebben az időszakban több a munka, mint az öröm, ez állandó szolgálat, rengeteg lemondás. Túlélésre kell játszani. De ne aggódj, idővel minden könnyebb lesz. Belerázódsz te is, és a gyerekben is egyre több örömöd lesz”.  Bence ma már tízéves, és épp ezekben napokban mesélt arról Melinda, milyen hálás azért, hogy ott, élete legnagyobb erőpróbát jelentő szakaszában valaki, aki öt gyereket felnevelt, kimondta: igenis normális, hogy nem csupa kacagás és lebegés az anyasága, a többség ilyenkor hatalmas hullámvölgyeket jár meg, miközben a külvilág felé elégedetten mosolyog, hiszen egy anya – egészséges babával a karjai közt – nem sírhat.

Végre beszélünk arról is, hogy bár a legtöbb nő imádja a gyerekét, saját anyaságával sok ember nehezen jut dűlőre. Mert a szülése traumatikus élmény volt, ahol nem rá és a fényből érkezőre figyeltek, hanem arra, hogy az orvos mielőbb mehessen teniszezni, és végig kiskorúként kezelték felnőtt nő létére. Mert kismillió oktatókönyvet és filmet nézett végig az igény szerinti szoptatásról és a kötődő nevelésről, de közben senki sem fogta meg a kezét, hogy elmondja: a reklámokban és a filmekben látott mintaanyák nem léteznek, illetve csak a kamera előtt mosolyognak szünet nélkül. Mert a nő egész életében azt hallja, hogy anyasága mellett is “maradjon nő” a sírig (és ha bölcs asszony, bocsásson meg mindent), de közben senki sem biztatja, hogy nem muszáj azt a heti két szabad órát fenékfeszesítő aerobic-kal tölteni, hogy felvegye a versenyt a sportos titkárnővel, hanem nyugodtan megihat inkább egy sört is a barátaival, hiszen ő is ember. Mert anyának lenni nehéz, és a Google-ban az “I don’t want to be a…” hívómondatra a “mom” és a “mother” az egyik leggyakoribb javaslat, amit az emberek a leggyakrabban írnak be a keresőbe. Vajon miért? Elképzelhető, hogy anyának lenni minden szépség és csoda ellenére nehéz, a szülés után senkiből sem lesz éntelen szent, és közben elképesztő társadalmi nyomás nehezedik az anyákra?

Puzsér attól tart, hogy a panaszszót megfogalmazni merő anyák “nők százezreit riasztják vissza a gyerekvállalástól”. Persze amíg az ő fejében az, aki nem hozza a katalógusok steril boldogságát, nyilván “plázázni” és “flörtölni” vágyik inkább, illetve a karrierje után lohol, kizárt, hogy megértse: a gyerek utáni vágy egy olyan mélyről jövő, elemi ösztön, amit nem a külvilág elvárásai hívnak életre, hiába rugdossák a nőt, hogy “teljesítse a princípiumot”, és hiába sújtják szankciókkal, ha szül (lásd Kína, illetve a zika-vírus miatt most Dél-Amerika egyes területei). Aki vágyik a gyerekre, az szülni fog, amint megfelelő partnert talál és a körülmények sem lehetetlenítik el a családalapítást, csak éppen… csak éppen lényegesen könnyebb dolga lesz anyaként, ha már a kezdetek kezdetén tisztában van azzal, hogy egy sor embert próbáló nehézséggel is jó eséllyel szembe kell majd néznie az út során.

És – de ez már persze utópisztikus gondolat – ha nyíltan beszélünk ezekről a feladatokról, talán előbb-utóbb a körülmények is változnak az őszinte párbeszéd hatására: emberibbé, természetesebbé válik a szülés, megengedett és elfogadott lesz a szoptatás a nyilvános terekben, bababarát munkahelyek és rugalmas munkarendek segítik majd a szülőket, elérhetőbbek lesznek a családi napközik, az isztambuli ratifikáció intézményei védik majd a családon belüli erőszak elől menekülő anyákat, és… talán egyenlőbbé válik az otthoni munkamegosztás is, hogy kiegyensúlyozottabb, elégedettebb anyák foglalkozhassanak a gyerekkel.

Reklámok
Eszter névjegye (852 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

120 hozzászólás Puzsér szerint ne panaszkodjunk, szüljünk és kussoljunk bejegyzéshez

  1. Dzsíííz, ezt a rózsaszín felhőt a végén :) amúgy meg persze, szóról-szóra pont így. Ez az ember amúgy is egy akkora segg, amilyen senki se lesz magától, max idomítani lehet rá.

    • Első körben aszondtam, hogy szigorúan tilos a trollnak enni adni, üres provokációról van szó csupán. De közben meg annyira fontos ez a téma, és annyit szenvednek miatta széles tömegek, hogy muszáj róla beszélni. Az utópia meg tényleg olyan, hogy k. messze van sajnos, de ha már vannak, akik ez ellen küzdenek, akkor legalább használjuk őket a saját céljainkra, ami az utolsó bekezdésben is szerepel.

  2. venagancsos // május 3, 2016 - 12:25 // Válasz

    Azt veszem észre, a Puzsérhoz hasonló vélemények megformálóinak vagy alig volt kapcsolatuk, vagy ha volt is, soha nem sikerült odáig eljutni, hogy felfogják, a másik is ember. Afféle másvilági, Vénuszról jött ufóként kezelik a nőket, akik egészen odáig angyali, életadó teremtmények, amíg a fejükben élő kiskáténak megfelelnek, de ha a tőlük elvárt normáktól eltérnek, akkor jaj a galaxisnak. Hiszen az már nem a megszokott minta, azzal ők nem tudnak mit kezdeni – és nyilván, ami az ő eszükbe nem fér bele, az isten ellen való.

    Nem teljesen értem egyébként, miért baj, ha valaki nem szül – már túl az egyéni döntésének szabadságán, globális érdekek szerint se. Az 1960-as évek óta megduplázódott a Föld lakossága, előtte szülhettek aztán szakajtónyit az asszonyok, jó, ha egy-két gyerek életben maradt. Azóta sokkal jobbak az életkilátások, sokkal több gyerek marad életben, szerintem a születésszabályozás hatékony részévé kellene, hogy váljanak a childfree emberek. Senkinek az emberségét nem határozza meg, hogy szülővé válik-e vagy sem.

    Ami azt illeti, ha már olyan büszkék vagyunk az emberi mivoltunkra, és hogy nem vagyunk ösztönlények, nem ártana ehhez kicsit tudatosabban alakítani – márpedig egy csomószor az az érzésem, mikor gyerekvállalás a téma, hogy a szabadság vitatkozik a primitív ösztönökkel. Természetesen ezzel egy pillanatig nem azt állítom, hogy aki gyereket vállal, az ősember, hanem hogy ezt a kérdést a közéletben is sokkal árnyaltabbá kellene tenni, és megértetni, hogy ne azért vállaljatok gyereket, mert anyádék azt mondták/ez a princípiumotok/akkor kihal az emberiség/mert kipusztul a nemzet (ez a kedvencem amúgy, legjobb tudomásom szerint soha a büdös életben nem fordult elő a történelemben, hogy egy nemzet kizárólagosan az alacsony születési ráták miatt tűnt volna el)/legyen valaki, aki a ti álmotokat betölti/tovább éljen a család neve, hanem csak akkor, ha teljes lelketekből akarjátok, és készek vagytok rá, hogy idő múltával a saját útjára engedjétek.

    • Annyira tökéletes komment, leborulok! Különösen az első bekezdés tetszik. És az a nagyon veszélyes, hogy a szerelmes ember ugye többnyire ilyen: végtelen csodálattal, szeretettel és tisztelettel tekint a másikra, elfogadja őt minden hibája ellenére, óvja, védi, segíti, küzd érte, céljait a saját céljaiként kezeli, biztonságos hátországot vágyik teremteni neki, élvezi, hogy gondoskodhat róla. Csak éppen nincs az a szerelem, ami el nem múlna, ha nem talál viszonzásra a TETTEK szintjén, és ami túlélné azt, amikor tárgyként kezelik benne az embert, érzésekre vakon és végtelenül önzőn. Ezért veszélyes ez a puzséri elvárás a nővel szemben, mert a szerelem és a kötődés ösztönére épít, amit nagyon könnyű kihasználni, és ez végtelenül sebezhetővé teszi azt, aki átadta magát az érzésnek.

      • venagancsos // május 3, 2016 - 14:36 // Válasz

        Örülök, hogy tetszik :D
        Ebben a szerelmes állapotban is pont az a veszély, amit mondasz – nagyon könnyű benne dehumanizálni az embert, akár egyik, akár másik irányba, ez pedig tökéletesen összecseng a “nők a Vénuszról jöttek” című elmélettel. Akit megfosztottam az emberségétől, azt nem kell emberként kezelnem, akár ördöggé, akár angyallá tettem.
        Valószínűleg valami hasonló logika lehet a prostituáltakat vehemensen elítélő hangok mögött is.

  3. Szerintem neked és Puzsér Róbertnek nem annyira más a véleményetek erről a témáról, mint gondoljátok. Ő sem állította, hogy mindig csak szép pillanatok vannak, hanem csak annyit ismert el, hogy ez alapvetően egy szép dolog, és nem kellene panaszkodni miatta. Az meg, hogy ezt irigyli a nőktől, az ő magánvéleménye.

    Én a szülési fájdalmat nem irigyelném, de azt megértem, hogy aki gyereket akar, az irigyli az anyákat, mert ők 9 hónapig sokkal közelebbi kapcsolatban vannak a gyerekkel. És igaz, hogy nagyon szép ünnep az anyák napja, de abban is igaza van Puzsér Róbertnek, hogy (mint minden másból az életben) ebből sem kellene ilyen nagy felhajtást csinálni. És azt is megértem, hogy szerinte a panaszkodó anyák elriasztanak másokat a gyerekvállalástól, mert ez az élet legtöbb területén így működik: amiről sokan panaszkodnak, az elől menekülnek az emberek. Nem tudom, hogy ez konkrétan mennyire igaz a szülésre, de a legtöbb dologra igaz.

    Az anyák munkáját mindketten elismeritek, és azt is mindketten állítjátok, hogy szép dolog az anyaság. Csak annyi a különbség, hogy más a hangsúly. Te azt hangsúlyozod, hogy a rossz pillanatok is természetesek, ő meg azt, hogy ha vannak ilyen pillanatok, akkor sem kellene miattuk panaszkodni. Nincs akkora különbség a két vélemény között, mint gondolnád…

    A másfél hónapos párkapcsolatokra való hivatkozás pedig – még ha igaz is – személyeskedés, és semmi köze e témához. Lehet, hogy csak nem találta meg még az igazit, akivel családot alapíthatna. Honnan tudod, hogy ennyi másfél hónapos párkapcsolat után nem tett szert akkora tapasztalatra, amiből már pontosan tudja, hogy kit keres? És honnan tudod, hogy nem találja meg később? Akár már a mostani vagy a következő kapcsolata is lehet az igazi. És ha ő akar gyereket, akkor szurkolok neki.

    Szerintem az lenne a legjobb, hogy ha valaki akar gyereket, akkor legyen neki, ha valaki nem akar gyereket, akkor ne legyen neki. Persze én is tudom, hogy ez nem mindig ilyen egyszerű (pl. van, aki meddő és hiába akar gyereket, nem lesz neki, és van, akit megerőszakoltak és hiába nem akart gyereket, mégis terhes lett, stb.), de mégis ez lenne a legjobb mindenkinek.

    • A másfél-kétéves kapcsolatok tragédiájával ő maga turnézik (http://www.borsonline.hu/celeb/puzser-minden-kapcsolatomat-tonkretettem/100607), soha nem jutna eszembe felhozni a témát, ha nem teszi a személyes márkája részévé ezeket a vallomásokat, és nem tart bölcselkedő előadásokat a szerelem és a párkapcsolat természetéről, ill. nem okítja a megcsalt nőket, illetve az anyákat úton-útfélen. Tudod, nem hozzuk fel, hogy mocskos kézzel nyomkodja a szomszéd a pattanásait, de ha mesterkozmetikusként tanácsokat oszt, miközben egy széles plénum előtt panaszkodik saját problémás bőrápolási rutinjáról, akkor azért már az érvelés része felhozni azt, amit ő maga egy más kontextusban a témáról mondott.

      Azt persze, hogy a rövid kapcsolatokban milyen tapasztalatokat szerzett, és a személyiségfejlődése során min ment és megy még keresztül, tényleg nem tisztünk találgatni és megítélni, de én ezt nem is tettem. Arról van szó csupán, hogy nagyon veszélyes azt mondani az anyáknak, hogy ne panaszkodjanak: a nehézségekről igenis beszélni kell, és ez nem csak életet menthet, de hosszútávon – a megfelelő párbeszéddel – az életminőséget is javítja.

      Egyébként igen, amikor az emberben erős a vágy, hogy gyereke legyen, hajlamos az anyaságot idealizálni, ezt az érzést én is tapasztalatból ismerem. Ilyenkor ábrándozunk róla, átéljük, érezzük, de megfeledkezünk a nehézségeiről, nem azon van a fókusz. Az illatos, békésen szunyókáló babát látjuk lelki szemeinkkel a karjaink között, és nem értjük, miért sír a rohadt mázlista ismerős, hogy öt hónapon át nem aludt egyben két óránál többet. Tényleg nem értjük, mert a fejünkben ilyenkor csak az öröm és a szépség, az elemi ösztön van, amit a testünk diktál, miközben a súlyos alvásmegvonás a titkosszolgálatok kutatásai szerint az egyik leghatékonyabb kínzási módszer, súlyosan megviseli az idegrendszert, már ettől összeomolhat potenciálisan egy ember.

      Persze, aki gyereket akar, az ezzel együtt és ennek ellenére is örömmel vállalja, és a lehetséges összeomlás ellenére is szeretettel gondozza a kicsit. Csak éppen veszélyes pálya azt mondani, hogy nem szabad összeomlani, mert aki megteszi, az plázázó-flörtölő, esetleg karrierje után loholó, felnőni képtelen gyenge, önző senki, és házisárkányként elüldözi azt, akinek a csodát köszönheti, a párját. Ez nem így működik: sírni, összeomlani szabad, ha olyan a helyzet, és hát gyakran olyan – és ilyenkor egészséges esetben a pár, a család, a közeg együtt segít megoldani a problémát, nem csóválja a fejét, hogy milyen hálátlan is az ilyen anya, és különben is – ez a kedvencem – minek szül az ilyen???

    • “ha vannak ilyen pillanatok”? Nagyon szomorú, hogy ez Szerinted (is) még “ha” kategória. Messze vagyunk az érdemi párbeszédtől.

    • Aha, szóval ha valaki közli, hogy mondjuk fél éve inkontinens a szülés miatt, akkor az panaszkodás szerinted, szerintem meg tény, és jó ha számol vele valaki, hogy ez előfordulhat, és nem csapja pofán a tény, hogy semmi sem olyan, mint gondolta, mert senki az égegy világon nem homályosította fel, a saját anyja sem, hogy a szülés veszélyes üzem, a gyereknevelés meg 24 órás szolgálat.
      Kimondottan rühellem, amikor az apákat meg sem említik, nekik is pont annyira dolguk a gyerek, mint az anyának!!

      • Alapvetően itt is két része van a problémának: az, ami fizikai, testi szinten okoz nehézséget, illetve az, ami a rossz társadalmi berögződések és állami szintű hiányosságok miatt. Mindkettőről fontos beszélni, igen.

    • Puzsér régi jó szokásához híven egész egyszerűen bunkó volt. fogalma sincs miről beszél, de azt bántón teszi. Legyenek hálásak? Ki a … az a Puzsér, hogy ezt megmondja bárkinek?

  4. Egy barátnőm kérdezte a napokban, gratulálva a nemrégiben megtörtént esküvőhöz, hogy:
    – Közös baba?
    – Ugye most hülye vagy? Hisz öreg vagyok hozzá.
    – Ááá, ezt nem fogadom el. Azt hittem szülni fogsz még egyet.
    – Nos, egyrészről öreg vagyok, a 42 éves pete és a 45 éves sperma már nem olyan, másrészről kurvára nem kezdeném újra! Megint pelenka, ébresztés éjjel, dugj el mindent ami kicsi, meg minden apámf*sza? Hát nem! Örülök, hogy “csak” 54 leszek, mire a legkisebb eléri a 18 éves kort. De képzeld el, lenne még egy, akinek a nagykorát majd mittudomén 65 évesen érem el, az apja meg 70 lesz!
    Na, a végén igazat adott, értett. Mert ő is volt depis nemrég, én sem maradtam ki ebből pár éve, és nem volt senki, aki elmondja 17 éve, hogy ez nagy-nagy szívás, és még sok év, mire lenyugszanak a kedélyek. És nagyon aranyos és imádnivaló minden gyerekem, és bőgök az anyák napi verseiken, meg a szülinapi köszöntéseken, de emellett egy 24 órás felügyeletet és agyalást igénylő része az életemnek.
    Az apukák pedig nagyjából leszarják az egészet, hisz ők fizetik a gyerektartást, és tulajdonképp ezzel le is tudtak mindent.
    Namost én nem panaszkodom emiatt az utolsóként említett dolog miatt, mert így bele sem szólnak a döntéseimbe, de az a bazmeg, hogy ez a dolog így van rengeteg még működő és együttélő párnál is. Nem kell magyaráznom, aki idejár Eszterhez, az hallott már erről.

    • Nekem is fura, de tendencia, a mi családunkban is van ilyen, hogy összeházasodnak, aztán gyerek lesz, holott már van, de legyen közös is, nem baj, ha 60 felett lesznek, mire a gyerek érettségizik. Hát ki vagyok én, hogy beleszóljak más életébe, gyakori dolog 40 körül szülni mostanában, csak nekem ne kelljen :)

  5. Csak lesek bután, hogy mit beszél olyan dologról, amihez köze sem volt életében? Olvasott róla vagy hallott, vagy mi? Nem kompetens, fogja be.
    A cikkel nagyon egyetértek, végre elkezdődött a tabudöntögetés, hacsak a neten is, élőszóban még mindig fényezik magukat az anyák vagy csak zárt ajtók mögött suttognak arról, amik tények, szülésről, gyereknevelésről és hogy ez nem egyszerű és nem jön ösztönből.

  6. Én speciell az olyan férfiakat találom riasztónak, mint amilyen a cikkben említett is. Azokat, akik csak a nevelőnő-házvezetőnő-szakácsnő-szexpartner kalitkában tudnak elképzelni egy nőt, és elvárják tőle, hogy hagyja magát ide bezárni. Ha nem lenne előttem a szüleim csodálatos szeretetszövetsége, ha nem lennének előttem csodákkal teli, jól működő párkapcsolatok a baráti körömben, és nem “jönnének szembe” időnként olyan nők, akik számára az élet nem egyenlő az anyasággal, hanem az anyaság az élet teljességének egy része, és mellette bátran – akár párjuk támogatásával is – meg tudják élni más irányú életcéljaikat is, akkor valószínűleg én is inkább önként és szabadon a gyermektelenség mellett döntenék. Főleg, ha közben a társadalom oldaláról olyan hihetetlen elvárás és nyomás nehezedne rám, mint amilyent a politikusaink, az őket kiszolgáló média és néhány olyan férfi hangoztat és helyez a nőkre általában, akik tele vannak a saját édesanyjuk és más nők által okozott, fájó, mély lelki sebekkel és az ezek okozta keserűséggel. Mindenkinek joga van szabadon eldönteni, hogy hogyan szeretné élni az életét. És bizony nem minden nő (és férfi) születik le azzal az élettervvel, hogy ő gyermeket fog szülni, nevelni. És mint bárki más, ők is megérdemlik, hogy embertársaik tiszteljék a döntésüket, és azzal együtt elfogadják őket.

    Amikor az első ilyen témájú, nagy felháborodást kiváltó ügy megjelent a médiában, egy gyermekorvos nő egy cikk alatti hozzászólásban megjegyezte, hogy ő nap mint nap gyermekekkel foglalkozik, gyermekek életét menti meg, ezek után milyen jogon kérik tőle számon a politikusok azt, hogy ő nem szül? De van olyan ismerősöm is, aki az anyaságot abban éli meg, hogy mások gyermekeivel foglalkozik. És ebben a hivatásában teljesen feloldódik. Mi a jobb vajon, egy olyan ápolónő, gyerekorvos, gondozónő, óvónéni, tanítónéni, stb., aki szívbéli elhívásból, hivatásból szenteli magát mások gyermekeinek, olyannyira, hogy neki magának nem születik gyermeke, vagy az a tanárnő, aki 3 saját gyerek mellett, full stresszesen, kiégve, mindennapos gyomorgörccsel megy iskolába oktatni?

    • Meg úgy egyáltalán, az a legnagyobb baj ezzel a fajta nyomasztással, hogy a társ, a partner nem jelenik meg benne. Azonos nemű nem lehet, mert akkor az nem család Orbán Viktor szerint, de a közbeszédben meg közben nincs említve a férfi, az apaság misztériuma és szentsége, annak princípiuma és beteljesítése, hivatás jellege. Ez így tényleg olyan, mintha önbeporzást is vállalnának a nőtől. (Asszem, azt csak azért nem, mert akkor nem lehetnének egyben szextárgyak is.) Az viszont szuper, hogy a szüleid példája inspiráló: én is ismerek több ilyen boldog párt is.

  7. Puzsér Róbert bejegyzése alól idézném 2 hölgy hozzászólását:

    “Zsuzsanna Horváthné Kiss Nem írt semmi rosszat, nem kell bántani! Egy bizonyos “anyatípust ” osztott ki. Szerintem mindenki volt már olyan jelenetnek a fül-, vagy szemtanúja amikor legszívesebben megcincálta volna az utcán üvöltöző anyukát. Nekik szólt a poszt.”

    “Somogyi Berni Hát én nem tudom ezen most mit vagytok kiakadva?! Semmi rosszat nem írt, aki nem érti, tanuljon meg szöveget értelmezni. Dícsérte az anyákat, az anyaságot és nem érti miért kell az anyák egy részének valamiért állandóan nyavalyogni, befásulni, depizni, ahelyett, hogy élvezné azt a csodát, hogy ő anya lehet. Szó nem volt másról…..”

    Én ezzel a 2 hozzászólóval értek egyet.

    • Nem, soha nem akartam egy felnőtt embert megcincálni. Normális ember nem áll neki észt osztani egy kiragadott jelenet alapján. Lehet, az aznap már a 20. hiszti, anyuka meg egy hete nem aludt ugyanennyi órát és pont akkor szakadt el a cérna. Persze aki szerint egy anya az tűrjön mindent nyugodt mosollyal, na az vagy férfi vagy pont emiatt soha nem fog szülni,mert ezt nem lehet megugorni.
      Ah, akinek valami kínja van, az szüljön gyereket és akkor soha nem lesz semmi gondja, csak a csodát élvezi majd 0-24-ben :D

    • Ha ezek a nők valóban voltak anyák, akkor pontosan tudhatnák, hogy mitől lehet befásulni. Kivéve, ha
      1. szenilisek, és elfelejtették
      2. hazudnak (talán maguknak is).

    • venagancsos // május 3, 2016 - 15:44 // Válasz

      “legszívesebben megcincálta volna az utcán üvöltöző anyukát”

      Miért olyan rohadtul megerőltető elismerni, hogy egy töredékből nem lehet az egész képre következtetni?

      (Ugyanakkor kurvára érdekelne, hogy ezek a nagy igazságtevők vajon hol vannak, ha nyílt utcán vagy villamoson fogdosnak valakit, olyankor érdekes módon máris az a hibás, akit taperolnak.)

      Különben meg: http://a.te.ervelesi.hibad.hu/kozvelekedesre-hivatkozas

      • Igen, aki annyira aggódik ilyenkor az üvöltöző anya mellett álló gyerek miatt, az hol van akkor, amikor utánunk fütyülnek az építkezésen dolgozó munkások, és cöccögnek a 7-es buszon, miközben a kabátunkra hokiznak? Valahogy olyat még ne láttam, hogy ilyenkor egy szabadságharcos odajött volna rendet tenni. De a kiborult anya fölött anyák napján ítélkezni szabad, a gyerek – és persze az eddig még nem szült nők – érdekében. Helló?

        • És hol van éjjel, mikor a gyerek nem hagyta aludni anyát, aki most ettől álmos-frusztrált? Vagy mikor apa ahelyett, hogy kicsit beszállt volna a házimunkába/gyerekműszakba, letolta anyát a (gyerek miatt) leégett kaja miatt?

    • Az tény, hogy vannak olyan anyák, akik nem törődnek a gyerekükkel, és nem is bánnak megfelelően a kicsivel. Ezt kár volna tagadni. Az már persze vitatható, hogy mennyire ítélhetjük el őket: nem tudjuk, milyen mintát hoznak otthonról, nem tudjuk, milyen kapcsolatba született a gyerek, ill. milyen a közeg, amiben az ilyen nő anyának lenni kényszerül. Egyik sem mentség a gyerek érdekeinek figyelmen kívül hagyására, de mind tény ezek közül.

      De itt másról van szó. Puzsér szépen belehelyezkedett az ún. jóindulatú szexizmusba (a misztérium, a szentség, a csoda, az angyali anya, az áldozatvállalás, a megbocsátás, a belső szépség stb.), és annak az elvárásain keresztül kelt bűntudatot, illetve kiskorúsítja a nőt: aki szült, azért, mert BIZONYÁRA inkább plázázna és flörtölne, netán karrierezne, ha panasza van, aki meg nem, azt meg azért, mert NYILVÁN a panaszkodók veszik, vették el a kedvét a gyerekvállalástól. Ebből mind veszélyes: a jóindulatú szexizmus, a bűntudatkeltés és a kiskorúsítás is. A zárás pedig tipikus mártírrá teszi az apát, a férfit, aki eddig meg sem jelent a szövegben: hogy őt üldözik el, akinek minden köszönhető. Ha megnézed Puzsér oldalát, a Szélsőközépet, szépen látni fogod, hogy a lájkolt oldalai között ott van a Magyar MGTOW Szövetség is. Nem lennék meglepve, ha azt is ő szerkesztené, vagy valaki a holdudvarából. Ez az ember ennyire nyíltan vállalja a nőgyűlöletet.

      Illetve, ahogy itt venagancsos mondta, addig tiszteli és szereti a nőt, amíg az a számára ideális, elvárt módon viselkedik. Csak ezek nem egészséges, nem reális elvárások, és veszélyes dolog erről ekkora gőggel és ennyi frusztrációval beszélni.

    • “ez nem egy kisebbség élménye: a mai anyák körében ez az általános.” Ez nem egy típus kiosztása. Ha annak szánta, tanuljon meg fogalmazni. Az pedig különösen érdekelne mit is ért Puzsér mai anyák alatt, mert aki ma él és gyereket nevel/nevelt, az mind anya, tehát mai anya.

  8. Szerintem a problema nem az, hogy vegre elkezdtunk beszelgetni az anyasag negativumairol is, hanem hogy ez kezd tulsulyba jutni.
    Amikor egy anyuka 10 irasabol 9 arrol szol hogy neki milyn rossz, es o nem ezt a lovat akarta, es egy fel poszt szol arrol, hogy ma ramosolygott a kolyok a poszt masik fele meg esetleg emliti apat is, vagy valami nem gyerekkel kapcsolatos dolgot, az nem jo.
    Amikor egy anyukat nem latok elmosolyodni, csak a panasz es a panasz omlik belole.
    Amikor egy martir anyukaval beszelek, hogy mert o minden ejjel haromszor szoptat meg, pedig q gyerek mar elmult egy eves..

    Nem olyankor, nekem sincs kedvem a gyerekezeshez, olyankor az arcaba kiabalnam, hogy miert mit vartal?
    Amikor egy ferfi arrol panaszkodik, hogy a felesege mar csak anyaszerepben hajlando letezni…

    Nem egyszeru ez szerintem.

    • Nem látod az összefüggést? Eladtak neki egy álomvilágot, hogy a szülés élmény, az anyaság meg nonstop boldogság. Emiatt van a panasz. Aki már látott életében csecsemőt hosszabb időre(most már ez is ritka lesz lassan), az nem fog meglepődni és nem fog panaszkodni.
      Legyen csak megemlítve a negatívum és akkor tényleg senki sem fog nagyot nézni, hogy dehát nem ezt akarta.
      Másrészt meg az anyák már csak ilyenek, azt sem bírjuk, ha ömlengenek és előkapják a vaskos fotóalbumot a gyerekről, azt sem bírjuk, ha önfényeznek meg azt sem ha panaszkodnak vagy tényeket közölnek. Hát hogyan nyilvánuljon meg akkor amikor egész nap egyedül van a poronttyal és tényleg semmi más témája nincs a beszűkült élete miatt?

      • Szerintem mindent lehet, csak mertekkel. Peldaul 10 postbol harom-negy omlengos ugyanennyi sirdogalos es nehany egyeb.

        • Erről azt gondolom, hogy vannak helyek, ahová bizonyos dolgok miatt járok. Cipőt a cipőboltból, a fogorvosom meg nyilván azt hiszi, én mindig a fogaimmal vagyok elfoglalva. Mert oda azért megyek. Lehet hogy x sirdogálós anyuka erre használja a netet, blogját, facet. Hogy leadja a napközben felgyülemlett feszültséget. Örülni mondjuk máshová jár. Nem hiszem hogy nézi a százalékos arányt, miszerint most megvolt az ömlengős, akkor jöhet a sírós-nem, ha jó, akkor nem is jut eszébe esetleg írni a netre :)

          • Elmeselek egy peldat.
            Jo par evvel ezelott volt egy anyuka ismerosom, aki szinte csak arrol irt, hogy mi a BAJ mi az ami ROSSZ, arrol meg alig, hogy mi a jo.
            Talan mar egy ev koruli volt a gyerek, amikor elkezdett terjedni a barati korben, hogy baj van a babaval, mert hat mindig csak arrol ir az anyja.
            Amikor ra lett kerdezve, meg o lett megsertodve es felhaborodva, hogy mibol gondoljuk mi ezt, es miert nem kerdeztuk tole es igy tovabb(ha valaki kerdezte is zommel a negativ jott).

            Egy masik ismerosomnel is nagyon sok rossz dologrol olvasok, neki most van kicsi gyereke, de o ir a jo dolgokrol is.

            Tudom h baromira nem konnyu egy babaval, bar nekem nincsen meg, de ha valaki mindig csak a rosszrol ir, az neki sem jo.

            • Valószínű befordult és csak a rosszat látta. Ilyenkor tényleg erősen gondolkodni kell és tudatosan keresni a jót, mert az természetes, de a rossz erősebben hat és jobban rontja a hangulatot. Szoktam blogokat olvasni (mily meglepő :) abban van, hogy a csaj összegyűjti a heti jó történéseket. Elsőre nekem az ugrik be, hogy szar hetem volt, de ha számba veszem, hogy hétfő-kedd stb. mi is volt, akkor beugrik a jó is, és kiderül, hogy abból sokkal több volt, egész felvidulok mindig. De erőltetni kell. Mert tényleg gödörbe kerül az ember. Az ismerősnek is ezt kellett volna felismerni, hogy koncentráljon a jóra. Esetleg javasolhatnád neki. Dicsérd a gyereket, kérdezd, miket tud, eszik-e egyedül, mittudomén, csak nem siralomvölgy az élete.

      • Az álomvilágban persze az is benne van, hogy ha panaszkodni mer bármi miatt is, esetleg szükségletei vannak – pedig “mindene megvan” – akkor ő az ügyeletes szaranya és a frigid házisárkány.

    • venagancsos // május 3, 2016 - 16:41 // Válasz

      Szerintem egyáltalán nem baj, ha erről hallanak az emberek, túl sokáig élt a rózsaszín máz a babázás és általában a gyermekvállalás körül. Kíváncsi vagyok, hány gyermekágyi depressziós eset lenne megelőzhető, ha a szülő nők tudnák, mire számítsanak.

      Meg hát sajnos az is egy legit lehetőség, hogy valaki megbánja az egészet. Nyilván gyereket nem lehet visszaadni, ha már megszületett, felelős érte az ember – de ettől még teljesen valid érzelem utálni a helyzetet. Szerintem sokkal jobb lehetőséget biztosítani ezeknek a nőknek, hogy kibeszéljék az érzelmeiket és megkönnyebbüljenek, segíteni nekik elfogadni a helyzetet, mint hogy aztán évtizedekig büntessék a környezetüket, horribile dictu megöljék a gyermeküket vagy hasonló szép szcenárió legyen a vége.

      • Szerintem sem baj, sőt. És alaptalan amiatt aggódni, hogy jajj, az emberek majd azért nem vállalnak gyereket, mert a neten túlsúlyban vannak a negatív vélemények, panaszok, kínlódások a gyerekesek részéről. Aki igazán akar gyereket, azt nem tántorítják el a várható nehézségek sem, akit meg igen, az meg nem is akar igazán, vagy még nincs készen rá, így jobb is, ha nem szül. Én például soha nem akartam gyereket vállalni, és az, amit a gyerekkel rendelkező barátnőim elmondanak, illetve amit látok az életükből csak megerősít benne, hogy ez nem nekem való – nem azért mert nehéz, vagy stresszes, vagy fáradtság, hanem maga a dolog jellege és maguk a gyerekek miatt. Sajnos nem szeretem őket, fárasztanak, untatnak, főleg amíg bölcsis-ovis-kisiskolás korúak. De el tudom képzelni, hogy aki igazán vágyik rá, és szereti a kicsiket, azt ugyanez nem riasztja vissza, illetve sokkal inkább vonzó hatással van rá.

  9. Puzsèr nôgyûlölô, ez màr règebben is elèg erôsen kivillant nèhány YouTube videòjában, közvetlen miután közli, hogy neki jár az, hogy mindenkit megdugjon, amellett, hogy barátnôje van. Ilyesmik, semmi extra, egy átlagos hímsovèn barom, aki nem tudja elfogadni a valósàg sokszínûségèt, ezért nagyon hisztizik ès csapkod a homokozólapàtjàval – pinaszakállas óriàscsecsemô, ahogy PRK mondaná. :D

    Amùgy ez a ‘Puzsèr csak azt mondta, hogy ne sírjanak a nôk ‘ vèdôbeszéd ott bukik meg, mikor màsnap kiírta nagy sèrtôdöttsègèben, hogy azok a nôk, akik panaszkodnak a szülèsrôl, meg a gyereknevelèsrôl, azok, idézem: “nôstènyapácák meg a HOZZÁJUK TARTOZÓ herèlt fèrfiszolgák.”
    Na, tessèk, Puzsika a fèrfiakat is a helyère tette, aki otthon elviseli a hisztizô asszonyt, aki egy könnyvseppet le mer törölni a huszadik nem átaludt èjszaka utàn, netán még segít is otthon, az puhapöcsû herèlt kappan. Evvan gyerekek, megmondta a mester.

    Szóval remèlem mindenki megèrtette mi a feladata: csajok, mosollyal szülni, táncolva pelenkázni, mindeközben a tündibündi felesèget is hozzàtok, vacsi az asztalon legyen, masni a hajban!
    Pasik: ha az asszony hisztizik, basszatok ám oda ököllel, tudja csak ki a hímàllat a hàznàl! Mereszd a segged és szolgáltasd ki magad, akkor vagy Mindenható.

    Az meg, hogy voltak akik nôként ezzel egyetèrtettek, sajnálatos. Gondolom elègedetten dôltek hátra, miközben megkaptàk a kipincsizett buksisimit az olyanoktól, mint Puzsi, és ôk ezért aztán kurvajó nôk, nem ám olyan csôcselèk, mint a többi!

    (Puzsi, Puzsi… ha nem csak a balkezed lenne, nem lennèl ilyen frusztràlt… a jobbal meg elengedhetnèd a homokozólapátot.)

    • Jól mondod, Puzsika azért hisztizik, mert a legutóbbi nője, akivel egy évet is lehúzott (az már nála rekord) kidobta a picsába, miután félrekefélt, és ezt úgy általában egy nő se viseli el neki, a tapló viselkedésével és érzéketlenségével együtt. Pedig hát egy igazi erős, öntudatos férfinek ez jár, hormonális alapon, amíg az asszony otthon takarít! A szerencsétlen teljesen ki van készülve, hogy ezt a vele lévők nők valamiért soha nem ismerik fel, és ezért szegény embernek folyamatos csalódás és fájdalom a kis életkéje.

      • Szerintem mind ismerünk ilyet, csak ők legalább nem ontják magukból a bölcsességet éjjel-nappal a nők és az anyák helyéről. Mindenki úgy él, ahogy tud, de kártékony baromsággal telezengeni a közbeszédet rettenetesen veszélyes dolog. Ez a baj a Puzsérral, nem az, hogy kivel, miért, hogyan kefél, ill. kefélne.

  10. Szerintem nagyon, alapvetően fontos nyíltan beszélni az anyaság nehézségeiről – egy csomó szart spórol meg magának az ember, ha tudja, mire számítson – bár gyerekes barátaim elmondása alapján a mégoly alapos elméleti ismeretek sem mindig készítenek fel a valóságra. Azt gondolom, hogy rengeteget számítana, ha az iskolában is normális, komoly keretek között, tabuk nélkül szó lenne a gyerekvállalásról, hogy mire kell felkészülni, mit kell átgondolni, ha gyereket akar az ember.

  11. Én az első szülésem után konkrétan pszichiátriára kerültem a kisbabámmal (még jó, hogy találtunk olyan helyet, ahova vihettem), hónapokon keresztül “ellenörzés alatt” voltam anya.
    A másodiknál, – aki most decemberben született- már előre “megfigyelési listára” kerültem. A bélyeg ott van a homlokomon. A második terhesség lelkileg nagyon nehéz volt, és végig ott volt a nyomás, hogy szedjek gyógyszert (pszichotróp), illetve a szokásos kérdés: “minek kellett ez neked megint?” A kérdés amúgy jogos. Csak az a baj, hogy máskor meg a “miért nem szülsz már??” kérdés teszik fel azok, akik a hazát akarják megmenteni a kihalástól, vagy csak simán a “női kötelességünkre” emlékeztetnek. Tehát szüljön minden nő, kivéve, akik a társadalom szerint nem valók erre (drogosok, pszichiátriai betegek, túl fiatalok, túl öregek, túl szegények, túl “barnabőrűek”), ők inkább ne szüljenek, vagy ha szülnek, akkor oldják meg a problémáikat egyedül. Ha meg neadjisten a gyerek sérült lesz, akkor főleg. Azt ugye “jobb lett volna nem megszülni”.
    Tehát összegezzük a szabályt: SZÜLJ, (Magyarországon) minimum hármat, kell a testvérke is, hátha a következő fiú/lány lesz, de lehetőleg 25-30 között szüld meg mindet, egészségeseket, és legyél fehér bőrű, vagy legalábbis jól szituált, ingatlannal bíró, káros szenvedélyektől mentes (férjed is – mert persze heterok vagytok és minhárom gyerek ugyanattól a férfitől van van), aztán szoptass minimum 6, maximum 18 hónapig, lehetőleg ne nyilvánosan, fogyj vissza 1 éven belül, mosolyogva babázz, ne hisztizz, ne panaszkodj, a férjedet és a háztartást se hanyagold el, maradj otthon a gyerekekkel, amíg csak tudsz, de ne terheld túl az államkasszát, és utána menj vissza dolgozni, ne a férjed tartson el!

    Puzsér provokál, hogy beszéljenek róla, de van benne személyes frusztráció is. Amikor az első fiam pár hetes volt, én már éreztem, hogy ez nagyon nem fog menni, és találkoztam egy barátnőmmel, akinek akkor még úgy nézett ki, nem lehet gyereke, évek óta küzdött érte. Félbevágta a mondókámat, hogy ő ezt a panaszkodást nem hallgatja. Tulajdonképpen megértettem őt. Mint a másik barátnőmet is, aki a mostani szülésemkor, a múlt télen mondta, hogy ne a “terrorral foglalkozzak” (Párizsban szültem). Hanem a születendő babára koncentráljak, mert nekem most ez a dolgom. Neki úgy alakult a magánélete, hogy messze került attól, hogy gyerekvágyát beteljesítse.
    A másik oldalról nézve ez irritáló lehet. De akkor is fontos kimondani, hogy a gyerekvállalás nem csak móka és kacagás, depressziós anyáknál életmentő lehet, mert amúgy szégyellik a problémát, nem mernek segítséget kérni.

    • venagancsos // május 3, 2016 - 21:26 // Válasz

      Hát nem tudom, nekem semmiféleképpen nem tűnik jó eljárásnak belefojtani a másikba a szót, csak mert nem értek vele egyet, annyira más lehet két ember élethelyzete, vágyai. Remélem, azóta jobban vagy.

      A szüjjémindenáron-mozaglomról ez szerintem egy kitűnő ábrázolás: http://www.truthdig.com/images/cartoonuploads/protectinglife.jpg

    • Az az igazság, hogy személyes frusztrációi a legtöbb embernek vannak, voltak, lesznek, mert ilyen az élet, tele van kihívásokkal, és nem mindig tűnik igazságosnak. Az, hogy ezek a magánéletben megjelennek (pl. nem tud az ember a kisgyerekes barátaival találkozni, mert kiborul tőle) nyilván necces, de megesik az ilyen. De erre propagandát építeni és kártékony, romboló szarságokkal teleszórni a netet… na, az valami sokkal több, mint személyes frusztráció, ahhoz kell egy nagy adag gonoszság is.

      (Utolsó bekezdés a barátnőről: egyébként ilyen szempontból én is elég izé vagyok, ha azt nem is mondom meg, kinek mi a dolga, de nyilván úgy állok hozzá, hogy ha adott egy bébi érkezése, akkor eléggé le van szarva minden egyéb, essen szét nyugodtan a világ, amíg mi biztonságban vagyunk. De ettől még világos és érthető tény, hogy mindenki más élethelyzetben van, és másmilyen habitussal rendelkezik.)

    • Mivel valószínűleg hamarosan lekerül, ezért most ezt ide belinkelem, mert témába vág.
      A történet hasonlóságai nem véletlenek….
      https://csakazolvassa.hu/2014/06/25/minek-szul-az-ilyen/

      • de gyerekek, ez egy vendégposzt… :DDDD

        • Mér’, akkor már nem is releváns? :)

          • Engem megdöbbent, hogy léteznek olyan júzerek, akikben akkora a buta röss, hogy két évvel a nagy sértődés-megnézegetés-abszurdelvárás-kipletykálás-pártoskodás-hatodik cé után is reflexszerűen lelájkolják egy random kommentelő kommentjét, témától és kontextustól függetlenül, egyáltalán nem ondolva, hogy ez annak a kommentelőnek mondjuk tök bántó, mindezt a távollétemben, csak mert MEGEMLÍTETTE a csakazolvassát, és egy történetet hozott ide példaként.

            Szomorú, na.

            • Látom már, de jó eséllyel azok a kétkedők nyilazzák lefelé magát a véleményt, akik szerint Puzsérnak igaza van, és anyának kuss a neve, örüljön, hogy részesült a misztériumban. Az alapján legalábbis, hogy minden egyebet is koncepciózusan lenyilaztak, a hatodik céről szerintem nincs is tudomásuk.

              • Mondja meg már valaki, hogy lehet felbukkanni másodpercekkel azután hogy elcsattan pár dislike az univerzumban? A verebek csiripelik el telefonon? (Vagy tán kanpulykának van ilyen magnetikus hatása?

                • Nem szabad ilyen komolyan venni, ha nem mindenki ért egyet az általunk képviselt véleménnyel, ha minden lenyilazást így a szívemre vennék, már rég felakasztottam volna magamat. Nekem tetszik a poszt, tetszett már 2014-ben is, megkapó az őszintesége.

                • Béla, én semmiképp sem szerettem volna ilyen irányba vinni a kommunikációt.
                  A belinkelt blog fontos számomra, ide, Eszter blogjára is onnan találtam rá. Azért linkeltem, mert témába vág, és mert megemlítettem fent, hogy pszichiátrián voltam szülés után. A blogger tervezi átalakítani a blogját, -amihez szíve joga,- és a vendégposztok lekerülnek. Ezért írtam, hogy “nem lesz sokáig”, nem tudom, meddig él a link.
                  Őszintén szólva én eddig észre sem vettem, hogy itt vannak like-dislike gombok. Illetve nem tudatosult bennem. Amikor itt elkezdtem kommentelni, finoman utaltam rá, hogy más nevem is van, mert tudom, hogy a wordpress blogokon van átjárás. “…Pár hónapja találtam a blogra, egy másik blogról kattintottam ide (ott más nicknevem van, de azt már nem szeretem, mert eléggé “személyiségzavaros”…)” – ez az első itteni hozzászólásom elején van. Fejemre nőtt a borderline téma, úgy éreztem, önbeteljesítő jóslattá válik.

                  • Abszolút témába vág, és köszi, hogy linkelted. Alapvetően itt nem szoktunk abból ügyet csinálni, ha vannak olyanok, akik “lenyilaznak” egy posztot, témát, sajnálom, hogy ez Évának rosszul esik, illetve személyes sértésként éli meg. Én nem látom át az ottani konfliktusokat, nem volt kapcsolatom a leköszönő kemény maggal, csak tudok róla, hogy nehéz volt a történtek feldolgozása, és nem is sikerült rendezni mindent. Nem hiszem, hogy a linkelt írásra kapott néhány lefelé nyíl Évának szólt volna, és sajnálom, hogy le fognak ezek szerint kerülni a vendégposztok, sok jó írás van közöttük.

                    A dislike gombok csak azért vannak, hogy aki nem szeret, akar kommentelni, az is tudjon véleményt nyilvánítani, igazából sosem gondoltam bele, hogy van, aki ettől megbántódhat. Nekem is van olyan véleményem, amit sok csendben olvasó random troll nem kedvel, de egyszerűen nem érzem úgy, hogy ez engem bántana, számomra zavaró lenne. Sőt, többnyire észre se veszem, mert a toolbarból kommentelek, haha. De ebben a kérdésben nyitott vagyok, ha más is érzi úgy, hogy zavaró a like-dislike, akár le is vehetem, nem fűződik a dologhoz mélyebb koncepció vagy érzelem, épp úgy el is tűnhet, ahogy most ott van. :)

              • Vajon itt is van hateread? Ahol általában nincsenek trollok?

        • Bocsánat, igen, ez egy vendégposzt.
          Én írtam, és hálás vagyok még most is, hogy anno felületet kaptam hozzá.
          (A személyiségzavaros nicknévvel már nehezebben azonosulok, ezért használok mást.)

  12. Mindig jól szórakoztam azokon, akik a Modorosblog vagy a Hírcsárda egy-egy bejegyzése alatt felháborodtak. Szerintem most én nyaltam be, nekem meggyőződésem volt (oda is kommenteltem), hogy Puzsér szórakozik, trollkodik, provokál.

    De ezek szerint nem.

    Amúgy a fene tudja, vagy én legalábbis biztos nem. Erről beszélgettünk a feleségemmel, ő nem érezte úgy, hogy “nyomják” rá a szülés parancsát, akkor döntöttünk így, amikor jónak láttuk. Ebben benne lehet az is, hogy ő is, akárcsak én, rebellis, hőbörgő alkat – nem igazán számít, mások mit mondanak, várnak el.

    Sokat számíthat talán az egyén habitusa, hozzáállása. Nekem volt több munkahelyem, ahol sokan panaszkodtak, hogy ezt a főnököt aztán már tényleg nem lehet kibírni, és láttam is, hogy komolyan stresszelnek rajta. Én meg mondtam, hogy persze, egy hülye fasz, de nem kell vele törődni és jól elvoltam. Ez persze nem ugyanaz, amit a nőkre, anyákra nyomnak, csak arra akartam utalni, hogy a létező, valós nyomást ki-ki másként éli meg. Ezért aztán egyes nők felháborodnak Puzséron, mások legyintenek, megint mások tapsolnak.

    Amúgy én általában bírom Puzsér írásait, de ha ezt komolyan gondolta, ez tényleg egy rakat szar.

    • Valóban provokál, trollkodik, de ettől függetlenül érték bizonyos tapasztalatok, amelyeknek a hatására tudatosan ebbe az irányba fordult. Nagy tudatosság, hideg számítás van mögötte, ami rendkívül kártékony.

  13. Macho ország ez, elmaradott, feudális és középkori.
    (Á, nem is vagyok elfogult:) ), de különösen azóta, mióta ov és az ő szentséges hívei “boldogítják” országunkat.

  14. Puzsér Róbertnek meg kellett volna inkább maradnia a filmkritikáknál, azt legalább egész jól nyomta, majdhogynem vakon bízom az ízlésében, ha filmekről van szó. Tehát igen, vannak bizonyos témák, amikbe ha belekezd, az enyhén szólva is borzalmas, ugyanakkor meg, mindenki azt beszél/ír, amit akar, emiatt nem fogjuk másnap reggel másként inni a kávét vagy a teát, legalábbis én már lassan így vagyok ezekkel az úgymond véleményvezérekkel.

    Ebben az esetben is állatira szélsőségesen fogalmazott, mint mindig, bár első blikkre nekem úgy tűnik, hogy inkább a manipulátor anyákról beszél, akik menetrendszerűen dörgölik a saját gyerekük orra alá, hogy mi mindenről mondtak el értük. Persze az is lehet, hogy csak ezt látom benne és valójában tényleg általánosít.

    Egy dolog azonban biztos, a szülés és úgy az egész gyerekvállalás egyáltalán nem könnyű feladat és mivel az anyák is emberi lények, így bizony előfordul, hogy besokallnak. Ez tök oké. A probléma ott kezdődik, hogy valaki ezzel zsarolja érzelmileg a gyerekét. Nem azt mondom, hogy a gyerek felé, főleg, amikor már felnőtt, ezeket a negatívumokat nem lehet kommunikálni. De lehet, csak nem mindegy hogyan. Panaszáradatként és lelki zsarolásként vagy letisztult beszéd formájában, amiben nem szerepel a “miattad” és az “érted”.

    Érted? :) Szóval szerintem még ezt is lehet úgy kezelni, hogy a gyerek felé ne legyen lelki teher és az anya is őszinte lehet, mindenféle színjáték nélkül.

  15. A családalapítás a család magánügye és nem tartozik senki másra. Nem szólhatnak bele kívülről.
    A puzsér-félék véleményét meg ne vegye senki a szívére, az ilyeneknek fogalmuk sincs arról, amiről beszélnek, nem érdemes velük foglalkozni.

    • Puzsér sajnos “véleményvezér”. Nem az a baj, hogy van pár ilyen idióta. Az a baj, hogy sokan vannak, Puzsér meg még “hangos” is, sokan hallják, és mondják tovább. Ez pedig már veszélyes.

  16. Már bocsánat, de Puzsér cikke nagyon mai, nagyon tipikus jelenségről írt, teljesen világosan. Ez a “mártír anyuka”, aki a nap minden percében saját mártírságát bizonygatja, hatalmas önsajnálattal. A jelenség sajnos annyira általános, hogy aki nem fedezte fel ezt eddig saját környezetében, az vagy maga is ebbe a halmazba tartozik, vagy az orránál nem lát tovább. A mártír anyukákat egyrészt nem értem, miért szültek gyereket, ha ennyire utálják ezt az egészet, másrészt hallatlanul irritálóak mind. Ugyanaz a kategória, aki egész nap ugyanazt a munkát végzi az irodában, mint a többiek, mégis folyton arról beszél és beszél és beszél (munka helyett is beszél), hogy ő kiég, ő ki se látszi a melóból, a főnöke meg mindenki egy mekkora szemét, belehal a melóba… Csakhogy a Puzsér által célzott réteg ennél rosszabb, és károsabb. Igenis visszariaszt sok embert a gyerekvállalástól, amely egy tudatos döntés (jó esetben), és félelmetes döntés is. A világ mártírjai anyukáknak egyébként KELL a gyerek, és éppen arra kell, hogy mártíromságukat demonstrálják. Ők azok, akik lecsesznek és kioktatnak másokat, hogy önző dög, amiért csak bulizik, ahelyett, hogy jönne már a “kicsi” (brrr). Ők azok, akik magukat valami földöntúli szuperhősnek képzelik, mert éppúgy gyereket szültek, mint a saját anyjuk, meg az anyjuknak az anyja. És megsértődnek mindenkire, aki nem esik hanyatt tőlük, és gyűlölködnek, utálkoznak mindenkire, aki nem érzi át ezt a pátoszt. Puzsér szerintem jól írt, és az a halom hozzászólás, ami alatta megjelent, jól demonstrálja az agyatlan mártírok képmutató tömegeit, akik szerint Puzsérnak inkább az anyaság tiszteletéről kellett (!) volna írnia (valami sablonosat, valami rózsaszínt). A személyeskedő megjegyzéseket nem is említem (kövér, ronda, nincs nője, stb.)

    • Az anyaság dicsőítése (“tisztelete”) a másik véglet. Azoktól is émelyeg az normális ember gyomra. Nem sablonos, rózsaszín szövegeket, de nem is ítélkező otrombaságokat kell írogatni, hanem emberi körülmények kellenek a szülészetben, a munkaerőpiacon, a bíróságokon és mindenütt máshol.

    • ” Puzsér által célzott réteg ennél rosszabb, és károsabb. Igenis visszariaszt sok embert a gyerekvállalástól, amely egy tudatos döntés (jó esetben), és félelmetes döntés is. ” Engem inkább Puzsér és a gyűlölködő, nőket ekéző kommentelők riasztanak vissza a gyerekvállalástól. Azért tényleg kíváncsi lennék, fordított esetben, tehát édesapákról írt volna egy gyerektelen nő ilyen hangvételű cikket, hány férfi és nő feminácizna, hőbörögne alatta.

      • A kérdés nagyon jó. De látod, most is mi van az UNICEF gyerekbántalmazás elleni kampányvideói alatt, tudod, a “szekrényesnél”. rengeteg férfi felháborodott, mert úgy érzik, igazságtalan, hogy mindhárom bántalmazó a kisfilmekben férfi, holott nőnemű bántalmazók is vannak.

  17. Van egy halom “tipikus férfi” viselkedés, elszólás, otrombaság, amit utálok. Attól, hogy azt valaki megfogalmazza, milyen bunkó dolog, nem sértődök meg, mert nem veszem magamra. Nem füttyögök csajok után, nem taperolok le idegen fenekekeket, nem a foci-autó témakörben mozog a fantáziám, attól még ezek sokakra igazak. Másfelől: Személyesen is ismerek számtalan önsajnáló világ mártírja anyukát, akik mindenkinek arról beszélnek, hogy nem alszanak, nem is esznek, szellenteni sincs idejük, vér és halál minden. Elvárják, hogy glóriát emeljünk a feje felé és szentté avassuk a nap minden percében. És ismerek egy csomó olyat, aki NEM ilyen. Ez utóbbiak nyilvánvalóan nem veszik magukra sem Puzsér cikkét, sem az én véleményemet, hiszen NEM róluk szó, nem A nőkről szól. Szerencsére!

    • Nem jó a hasonlatod. A fenéktaperolós pasinak a női megfelelője … nem is tudom most hirtelen. De valami bunkóságot kellene ide írni. Puzsér szövegének a fordítottja pont az, amit sfnora írt. Ha mondjuk apák panaszkodnak (nem állandóan!!!) arról, hogy rohadt fárasztó dolgozni a gyerek által átordított éjszaka után, és mondjuk Viku beszól, hogy örüljenek a csodának inkább? Meg amit Puzsér írt: nem, nem a folyamatosan mártíranyáknak szólt be. Hanem minden anyának, aki egyáltalán, egyszer is panaszkodni mer. Márpedig aki azt állítja, hogy soha nincs valós oka a panaszra egy szülőnek, az vagy hazudik, vagy nem is volt soha szülő.

      • Nem azt írtam, hogy az a taperoló férfiaknak a mártír szent ŐSanya a megfelelője. csupán azt, hogy ha egyfajta férfitípust pellengére állítanak, azt nem veszem magamra. Puzsér cikke akkor sem szólt MINDEN nőről, ha utálkozási rohamotokban ezt akarjátok belelátni, és nem, nem azokról, akik egyszer is mernének panaszkodni. A mártír ősanyákat ismerjük jól, sokan vannak, idegeim táncoltatják igen gyakkran. Ha egy szingli írna a panaszkodó apukákról, azt se venném magamra, sőt, helyeselném is, de ahhoz, hogy ilyen írás szülessen, az kell, hogy tömegesen jelenjenek meg a folyton rinyáló apukák. Van ilyen, de az közel sem olyan általános, mint a mártír ősanya. (megj: férfi vagyok, van gyerekem, kösz jól alszom, járok szórakozni, van hobbim, szentelek rá időt továbbra is, nem pusztultam bele és nem őrültem meg, mint ahogy a feleségem sem, akinek szintén van ideje igen sok dologra, még az abszolute gyerekmentes szórakozásra is, pedig semmit se toltak a feneke alá) Másfelől, ha valaki leír egy véleményt, akkor én magát a véleményt nézem, megáll-e vagy sem. Nem érdekel, hogy az illető milyen testalkattal bír, ill milyen a családi állapota. “Egy ilyen ne ugasson” – lehet ezt mondani, attól még ami igaz az igaz!

        • Olvasd már el. Aszongya: “Anyák napján nem az anyák munkáját kell ünnepelni, hanem közölni kell velük, hogy kurva szerencsések azért, amire születtek, kurva szerencsések azért, hogy szülhettek, és hogy a testükből szoptathattak”
          Nem hát, nem általánosít, nem az anyákról írja általában, dehogy.

          • Elolvastam, kérlek. Továbbra is mondom, akinek nem inge, ne vegye magára.

            Olvasd már el te is: “Megerősítő érzés mindenesetre, hogy leírásomban ilyen sokan magukra ismertek. … Ezt a bejegyzést egyébként épp egy háromgyermekes kismama jelenlétében írom, aki maradéktalanul egyetért a tegnapi posztom tartalmával – érdekes módon neki is elege van a környezetében síró-rívó anyák mártíromkodásából.” – Miről is van szó?

            Az pedig, hogy a jelenség eléggé általános, hanem napjainkban tömeges, éppen alátámassza a poszt jogosultságát (“S ez nem egy kisebbség élménye: a mai anyák körében ez az általános.”)

            • Eldönthetnéd végre, hogy általánosít-e :D
              Egyébként persze hogy általánosít. De hogy honnan veszi (vagy te honnan veszed), hogy a mártíranyaság olyan általános, illetve hogy amennyire elterjedt, annak mi az oka (esetleg tényleg szar a helyzet, tényleg okuk van rá az anyáknak, mert a társadalom, Puzsérral együtt, csak elvárásokat támaszt velük szemben, segítséget, támogatást nem ad), nos ilyen bonyolult kérdéseket nem feszeget. Te sem.
              “S ez nem egy kisebbség élménye: a mai anyák körében ez az általános.” Ez egy kijelentés. Alátámasztását várom. Így magában csak egy érvelési hiba.
              ““Megerősítő érzés mindenesetre, hogy leírásomban ilyen sokan magukra ismertek” Ezt honnan veszi? Ha írok egy baromságot, és arra leírják, hogy hülyeség, akkor azok magukra ismertek? Egyszóval, minél többen cáfolják, annál inkább igazam van? Nyilván.

              • Igen, általánosít, éppúgy, mint mindenki. Egy jelenségről ír, amit úgy itél meg, hogy gyakori az anyák körében, napjainkban. Általánosít egy anyák körében lévő csoportra, nem személyesen X Vikike főállású mártír ősanyáról ír (mondjuk, aki szerint önző gyilkos gané minden nő, aki nem szoptat 3 évig…) Nem MINDEN anyára általánosít, amit azzal is alátámaszt, hogy maga is ismer olyan anyukát, aki ebbe a csoportba nem tartozik bele.
                Nem tudom, milyen alátámasztást vársz, mert itt véleményről van szó. Magam is úgy veszem észre, például a közelebbi-távolabbi ismerőseim körében, hogy nagyon gyakori az idegbeteg mártír ősanya, akinek tipizálását előbb már körvonalaztam. Statisztikát és méréseket nem végeztem, ez egy vélemény, mint Puzsér cikke is. Ami betalált.
                Igen, nem ír az okokról, mert nem azt választotta témájául, hogy ír egy mélyelemzést. Egy jelenségnek szólt be, röviden. Nem ír a szülészeten meg a munkaerőpiacon uralkodó állapotokról sem, és nem ír a rinyáló apukákról sem. Ő erről írt, ti írhattok valami másról. Rajta!
                Mellesleg – bár ez már messze túlmutat Puzsér véleményén – én nem hinném, ha jobbak lennének a körülmények, kevesebb lenne a mártír ősanya. Úgy veszem észre, nekik KELL a szenvedést demonstrálni akkor is, ha gyemekük teljesen rendben van (vagy lenne, ha hagyná az anyukája), nincs semmi tragikus a szülésében. Ismered ezt a típust? Sajnos én nagyon is. Igyekszem távol tartani magam tőlük (ha nem tolnák folyton az arcomba, munkahelyen, blogokon, stb).
                Én cáfolatot amúgy nem láttam (nem is várok), csak hőbörgést, ami nagyon más. Bunkó Puzsér, rossz Puzsér, fujj, nője sincsen, meg gyereke sem, mit ugat ez.

                • Puzsér bunkó, ez a konkrét állításától független, általában az. Valóban nem ellenérv azonban. A probléma az, hogy Puzsér állít valamit, amit azonban nem igazol. Te is állítasz valamit, amit te sem igazolsz. Jelenség? Van, persze. Hülyék (pl. mártírok) minden, tetszőleges csoportban akadnak. Az általánosításával van az egyik baj. Hogy szerinte(d) ez egy nagyon komoly jelenség. Szerintem meg nem – a bizonyítási kényszer áttolása pedig érvelési hiba.
                  A másik baj továbbra is az, hogy nem érdekli – téged sem – az oka a jelenségnek. Egy részben tuti az általam is említett emberi tulajdonság: a hülyeség. Igen, van olyan mártíranya, akinek nem a körülményeivel van baj, pontosabban nem a társadalmi, általános körülményeivel, esetleg a férje meg a nagyszülők is támogatók, együtt érzők, feladatot felvállalók. Hogy az ilyen anya miért mártír, azt talán tényleg nem érdemes elemezni. De hogy a többi miért panaszkodik, azt azért nem ártana. De azt sem ártana tisztázni, hogy miért is olyan nagyon zavaró a panaszkodásnak egy bizonyos mértéke? Vajon ki a frusztráltabb? A panaszkodó – vagy az, aki együttérzés illetve beleérzés, belegondolás helyett egyből kiosztja?

                  • Alátámasztás egy véleményre… Környezetünkben tapasztalható dolgogról ír, ahogy ő látja, nem mérési eredményekről, miszerint a rinyálósság mértékét többváltozós statisztikai analízissel felmérve megállapították, hogy a magyar anyák körében annak mértéke 67% (R. Puzsér, 2016, Science, 157-168). Nem szeretnék neveket és konkrét személyeket ismertetni, mint élő példa erre a – véleményem szerint – gyakori típusra, egyrészt azért, mert semmi értelme nyilvánosan kigúnyolni, másrészt, úgysem ismered az én simerőseimet.
                    Hogy nem érdekelnek az “okok”? Nem arról ír, és sem arról írok, de nem azért mert nem érdekel. Azt is felróhatnád, miért nem valami egészen másról írtam, az biztos nem is érdekel. De az okoknál maradva, hangsúlyozom, nem a szerencsétlen helyzetbe került tragikus sorsú anyák panaszkodása volt a téma, aminek lenne bármi oka. Továbbá, a rinyálás megold valamit? Szerintem semmit. Még ha oka lenne, akkor sem! Itt konkrétan az elviselhetőség határain túlmmenően is panaszkodó lényekről van szó. Akik szerint: gyereked lesz? Meg fogsz dögleni! Az alvást felejtsd el! Majd meglátod milyen az! Ó arra neked nem lesz időd! Haha! Képzeld a szülésbe majdnem belehaltam! Szemétmocsok orvosok! (mindezt úgy, hogy semmi extra nem történt. Szült. Igen, tudjuk, hogy fáj, és tudjuk hogy nehéz) Mindenki szemét! Te azt nem is tudhatod amit én átéltem!” és így tovább. És mindenki egy köcsögbunkó, aki nem esik hanyatt eme hőstett hallatán. És a többi hőstett hallatán sem. Cdsak egyfajta reakció az elfogadható: “Jaj Évikém, te egy hős vagy! Nem is tudom, hogyan bírod ezt! Hű, amin te keresztül mentél! Hogy bírsz egyszerre ennyi mindennel foglalkozni? Én ezt tuti nem bírnám! Elájulok” Mindenki más érzéketlen tapló.
                    Hülyék minden tetszőleges csoportban valóban akadnak, de ha már zavaróan sokan vannak, akkor arról valaki ír egy szösszenetet. (Szerintem ideje volt, találó volt) Vihar a biliben, bunkó, hímsoviniszta, rohadék. És még gyereke sincsen.

                    • Ó hogyne, mindenki a környezetében tapasztalható dolgokról ír. Nos, ha Puzsér “úr” hímsoviniszta és – ha igaz, hogy hasonló hasonlónak örül akkor – az ismeretségi köre is az, nos akkor mennyire igazak statisztikailag az ő tapasztalatai? Kérdem én, aki egy bántalmazó kapcsolatban neveltem (igen, egyes szám első személyben) 3 gyereket és újra kezdeném, ha ez lenne a feltétele, hogy ők legyenek a gyerekeim.

                    • blaci200 // május 5, 2016 - 08:22 //

                      Szerinted a véleményt nem kell alátámasztani?
                      Véleménye, leírta. Azt látja a világból, amit látni akar, nem tájékozódik, szociológia meg hasonló marhaságok nem is érdeklik. Rendben, leírta, az ő véleménye. Az én véleményem meg az, hogy ő is, te is hülyeségeket beszélsz, szűk kis barlangból. Ugye nem várod el tőlem sem, hogy alátámasszam?

                    • Erről az egészről az jut eszembe, milyen gyakran mondják a magyarokról, hogy pesszimisták, és állandóan panaszkodnak. Ha megkérdezik, hogy vagy? A válasz nem annyi, hogy kösz, jól, hanem panaszáradat, negatív hullámok tömege. Ez lenne jellemző ránk, magyarokra. A neten is kering jópár ilyen írás, és van alapja. Mint magyar, felháborodhatnék rajta, hogy ez nem igaz, és egy kötsög olasz (német, francia, stb) hogy mer beszólni, könnyű neki, egy gazdag országban él ahol minden napfény boldogság. Magyargyűlölő! De nem! Nem és nem mondok ilyet! Az önkritikám hiányát bizonygatnám vele, és a beszűkült ostobaságomat. Elismerem, hogy igaz. Ti vagytok rá az élő példa! Semminek nem lehet örülni, semmi nem jó. Ha gyereked van, akkor abba bele kell pusztulni, és minduntalan demonstrálni kell, hogy micsoda embertelen kínokat éltek át. Ne tegyétek! Stop! A saját érdeketekben! Aki nem ilyen, az érti, az látja. Aki ilyen, az tegyen ellene, és dolgozzon egy árnyalatnyival pozitívabb világkép kialakításán, én ezt javasolnám. Szerintem a rinyálás nem old meg semmit, csak ront a helyzeten. E véleményre a felháborodás, az anyázás, a személyeskedő visszaszólás nem helyes reakció. A véleményemet mondtam el, nem várom, hogy bárki is megfogadja, de nem árt lehurrogás helyett egy percre megállni, és belegondolni.

                    • Azt, hogy a magyar eredendően egy pesszimista, sokat panaszkodó nép, nem lehet tagadni. Bármennyire is szereti hazáját és népét az ember, be kell ismerni. Az is igaz, hogy vannak mártíranyák, akik túltolják a hisztériát, és mi ezt látjuk a felszínen, de nem tudjuk mi van mögötte. Nagyon sokszor kényszerhelyzetek, amelyekben ő viszi a hátán az egész család életét egyedül, és a férje a harmadik, negyedik, ötödik gyerek, amit még menedzselnie kell pluszban. Vannak helyzetek, amikor az ilyen nő ki tud szállni a helyzetből, és van, amikor nem. Róla is beszélni kell viszont. Itt azonban ha megnézed, nem ezekről a szélsőséges esetekről van szó, hanem az anyai panaszszó automatikus elbagatellizálásáról, női döntések kétségbevonásáról.

            • Egy picit árnyaljuk a képet: arról van szó, hogy minden érvelés a maga kontextusában teljes. Itt két dolog van, ami segít megérteni, mi a baj Puzsér kirohanásával:
              – a szerző egy erősen nőellenes vonalat visz jó ideje, amiben félrelépést, férfi előjogokat propagál, tárgyiasítja a nőt – tessék megnézni az életművét, utána neked is nehezebb lesz jóindulattal azt feltételezni, hogy csak a szélsőséges, hisztis, önző anyákra gondolt, csak rosszul fogalmazott, ezért tűnik általánosításnak mindez a női nemre
              – van alapvetően egy nagyon erős közbeszéd, ami az anyaságot misztifikálja és idealizálja ahelyett, hogy a szépségeinek említése mellett a reális testi-lelki problémákra, veszélyekre is felhívná a figyelmet: ebben a vonulatban az egészséges, felelős törekvés az, hogy az anyák merjenek nyíltan beszélni a nehézségeikről, az ez elleni buzdítás pedig egyszerűen veszélyes.
              Ennyi.

  18. Kicsit túlkínálat van a nőket darabszarnak tekintő férfimegmondóemberből. A játék borzasztóan egyszerű, még egy izzadós, dagi büdösfiúnak is megy, mint amilyen a Puzsér. Olyan rút külsővel, aminek már az aurájától elhányja magát minden magára valamit adó nő is, tud és akar olyat mondani, ami számít. Miért nem férfiakat érintő kérdésben ad tanácsokat? Mert sajnos csak a nők veszik be ezt az egyébként nagyon jellemző manipulációt. Megdícsérünk téged, hogy milyen rossz vagy. Kritizálunk, azzal is mutatjuk, hogy ismerünk és törődünk veled. Kísérletezünk a lelkeddel, de csak, hogy neked jobb legyen. Megmondjuk neked mit gondolj, csak hogy neked már erre ne legyen gondod. Te magad vagy a szeplőtelen szűz, máskor meg egy ócska kurva. Packázunk a jogaiddal, a személyiségeddel, tönkretesszük az önbizalmadat, hogy aztán néha legyen mit felépíteni a sajátunk helyett, hogy aztán megint odamondhassuk, hogy mi mimindent adtunk neked.
    Ezek napi szintű abúzusok, amelyek párlatként csapódnak a médiára. Sebestyén Balázs néha poénkodik egyet a nemi erőszakon, aztán meg a kövér htb-ket védi, majd a ronda nőkről értekezik főműsoridőben. Szórakoznak velünk, rajtunk.
    Mi meg nem vesszük észre, hogy a köznyelv, a közbeszéd, a közszereplő is mi vagyunk. Elhisszük, hogy rólunk így lehet.

    • Az a baj, hogy ez egy olyan hang, nézőpont és szemlélet, ami nem csak Puzsérra jellemző, és nagyon kártékony. Mondhatjuk, hogy nem kéne etetni a trollt, én is ezzel kezdek, és tényleg… de közben meg muszáj beszélni ezekről a dolgokról, amíg ők a véleményvezérek. Kell lenni alternatívának, bizonyos fokú tudatosodásnak, párbeszédnek, levezetésnek… Nem mondhatjuk azt, hogy ha Puzsért leszarjuk, Puzsér nem hat senkire, nem létezik. Nem mondhatjuk, hogy ha minket nem bánt, ártalmatlan: nem az, veszélyes, amit csinál.

  19. Federigo degli Alberighi // május 25, 2016 - 01:35 // Válasz

    Kedves Eszter, Puzsérról lehet sok rosszat mondani, gyakrnan nem értek vele egyet, sőt. Ettől függetelenül az biztos, hogy neked nem kéne a szádra venni, mert a cipőjét sem vihetnéd semmilyen tekintetben sem. Sem intelletusban, sem műveltségben, sem ízlésben. Ha mondjuk elindulnátok együt egy szellemi vetélkedőn, az lenne életed legkínosabb pillanata, ha mondjuk leülnétek együtt egy nyilvános beszélgetésre csak azért nem alázna téged porig, mert ő VALÓBAN tiszteli a női nemet, ő valóban liberális, szemben a magadfajta szemellenzős, képmutató, ajvékoló közhelygyárosokkal. Puzsérnak ráaásul nagyon jó humoérzéke is van, szórakoztató, te meg csak simán közhelyes, modoros, sótlan, és ostoba vagy.

    • Azért egyelőre még nem a te preferenciád dönti el, hogy ki kit kritizál, egyelőre még maradtak liberális a demokráciának mérföldkövei, még ha nem is sok, a szólásszabadság pl. ilyen. Ez egyébként csak – a tényszerűség kedvéért – sem intellektustól, sem műveltségtől, sem ízléstől nem függ (amire jó példa, hogy te is szabadon publikálhatsz). Mindenesetre mindig megmosolyogtat, hogy aki nem nekünk tetszőt mond, az inkább meg se szólaljon, mert hülye. Hajaj, de sokkal színesebb ennél az élet!

    • Egy vitában akinek jobb az intellektusa, műveltsége, ízlése, annak ettől nem lesz feltétlenül igaza, és a másik felhívhatja erre a figyelmet.

    • Sallaiznom kell állításaidat:
      http://hvg.hu/itthon/20160523_sallai_r_benedek_pocs_janos_hazudik_parlament

      Intellektus, műveltség ízlés: Szerintem a reláció pont fordított, és innentől érvelésed hamis.

      • Sallaizod, ez jó! SRB elé meg leborulok, bírom a csávót nagyon!

        • Én azt bírtam, ahogy mosolygott közben!
          Ha nem a Letisztelt Házban van szerintem még táncikál is hozzá! xD
          Annyiban nem szeretem, hogy eszementen vidékezik, miközben csak annak kellene maradnia, aki valóban a földdel foglalkozik. Csak gondoljunk a falusi iskolákban (nem) végzőkre.
          Mindenki más takarodjon föl Pestre! (Az más kérdés. hogy a fővárost meg be kellene zöldíteni, nem csak politikai értelemben, meg átállni elektromos autóra stb.)
          A gyepfétistől meg idegbajt kapok. Ha vidéken élsz műveld a kerted!
          Furcsa kérdés #5:
          Kecskével hogy állsz?

          • Amit javasolsz, az nagyon nem jó. Nem igaz, hogy a városokat kell felduzzasztani, ellenkezőleg, a vidék megtartóképességének növelése a városoknak is érdekük (sallaizom én is :D ). Mi a túrót csinál Pest még egy millió – munkanélkülivel? Nem szólva arról, hogy már így is túlzsúfolt, kerülöm is, ha lehet. Még több csikk és kutyaszar a járdán, hát nem tudom, miért lenne jobb.

            • “…sallaizom én is…”
              Na na!
              Én nem úgy szólok be, mocskolódom, hogy nem adok esélyt az érintettnek válaszolni/tisztázni magát.

              Nem egyik napról a másikra gondoltam, hanem szépen lassan generációváltással.
              Budapest azért zsúfolt, mert kis lakásnak nevezett patkánylyukakat építenek/építettek. Ha a közlekedést leviszik a föld alá, elkezdenek nagyobb lakásokat/passzív házakat építeni, az M0-ás vonalán megjelennek felhőkarcolók (a belvárosban tényleg hülyén nézne ki), és kitolnák a közigazgatási határokat az agglomerációra (gyakorlatilag oda számít) A felszín meg fás közparkoké lenne mindjárt élhetőbbé válna, akár 9 millió számára is.
              A többit lásd lentebb.

          • Hehe, kecske, lol, hát jópofa állat, láttam már messziről, ennyi.

            Az mit jelent, hogy “eszementen vidékezik”? Szerintem nagy probléma, hogy a vidéket elhagyják a fiatalok, először a megyeszékhelyekre mennek, és/vagy Pestre, aztán jön a jó öreg London, ugye. Ez a tipikus forgatókönyv általában sajnos.

            Egyébként az megvan, hogy a köznyelvbe átlopakodó pesti argóban “vidék” alatt nem csak a mezőgazdasági területeket értik, hanem MINDENT, AMI NEM BUDAPEST? Én ezt sokáig nem tudtam, és tökre meglepett, amikor – már bőven huszonéves koromban – kiderült. E szerint az értelmezés szerint pl. én sem városi vagyok, hanem vidéki, hiába nem láttam még se vetést-aratást, se disznóvágást-tehénfejést. :)

            A nyelvhasználat e téren egy érdekes kérdés, mert ugye egy magamfajta kisvárosi nyelvhasználatában a “vidék” ugye környező falvakat jelenti, ahol termőföldek is vannak, és állattartás folyik: Atkár, Adács, Tarján, Szücsi, satöbbi. Ha apámnak ott volt munkája, mindig így mondta: “megyek vidékre”, “vidéken leszek”. De közben meg azoknak, akik ott élnek, a vidék kimondottan a különálló mezőgazdasági területeket jelenti, ill. a tanyákat, ahová busz se jár. Ez tök érdekes etimológiailag.

            Akárhogy is, két probléma van itt:
            – a mezőgazdasággal, állattartással foglalkozó területek és a hozzájuk kapcsolódó falvak kiürültek, alig van, aki megművelje a földet, nagyon erős gazdasági protekcionizmus és sok állami támogatás kéne, h megérje gazdálkodni
            – a városok pedig, néhány megyeszékhelytől eltekintve elvesztették régi potenciáljukat, nincsenek méltó munka-, kulturális- és szórakozási lehetőségek, ami szintén aggályos, így az ember muszáj kétlaki lenni meg ingázni (a 4:15-östől a 8:30-asig minden gyöngyösi busz dugig van, pedig 64 300 Ft a 80 km-es havibérlet, és még így is megéri, mert Gyöngyösön csak a 80-100 ezreket fizető összeszerelő üzemek vannak, ami rettenetes.

            Szóval, valamit tenni kell a mezőgazdasági terület-értelemben vett vidékkel épp úgy, mint a minden-ami-nem-Budapest értelemben vett vidékkel.

            • Kecske:
              Nem voltak hagymázas álmaid egy kis önellátó öko-farmról a főmunka mellett (nyilván gépesítve, robotizálva amit lehet)?
              “Egyébként az megvan, hogy…”
              Meg. Mondjuk, mi ‘lementünk Pestre’ (egy kisváros nagyzása…)
              Mezőgazdaság:
              Ide elsősorban működő tőke, és szakértelem kell. A globális felmelegedés miatt – ami a Kárpát-medencében fokozottan érvényes – 20-50 év múlva az évi csapadék megfeleződik, de az is néhány árvízkeltő nagy esőzésben összpontosul. Erre fel kell készülni víztározókkal, izraeli csepegtető-rendszerrel, talajjavító gazdálkodással, és még a búzát is fólia alatt fogják termeszteni, stb.
              Vagyis pénz, pénz, pénz, + IQ, K+F, knowhow, robotika igen, élőmunka nem (Legfeljebb 50-100 ezer család, és akkor már turisztikát, és kézművestermékeket is beleszámoltam). Hiába próbálkozunk alternatív úttal, ha valaki a világon elkezdi a technikai versenyt, elkezd robotizálni, onnantól annak a munkának gyakorlatilag nem lesz értéke, ezt támogatással fenntartani pénzkidobás.

              “Szóval, valamit tenni kell a mezőgazdasági terület-értelemben vett vidékkel épp úgy, mint a minden-ami-nem-Budapest értelemben vett vidékkel.”
              Természetesen én is szeretem a kisvárost, ahol fölnőttem(, bár nincs mit szeretni rajta), de az a helyzet, hogy mindkét vidék versenyképtelen, de már vagy 100 éve, és egyre jobban. Ma a versenyképességi listákat vezető 5 országból 2-3 városállam, mint Szingapúr.
              Nem véletlenül, hiszen csak a 10 milliós nagyváros vált azzá üzemméretté, ahol a lakhatás (ha van állami bérlakás-program), rezsi, közlekedés, oktatás, kulturális szolgáltatások költségei megfelelően alacsonyak, ahhoz, hogy jó életszínvonalon éljenek az emberek, és ne csökkenjen a humán (demográfia, szocio-kulturális, intellektuális) tőke, sőt növekedni fejlődni tudjon.
              “Az mit jelent, hogy “eszementen vidékezik”?”
              Mindenki (beleértve az EU-t a támogatási rendszerével) aki a falun, kis, és nagyobb városban maradásra buzdít, az valójában (tudatosan, mint az MSZP és a FIDESZ, vagy nem tudatosan érzelem-vezérelten) meglopja a fiatalokat, a bennük rejtező potenciál egy jelentős részétől, mert nem olyan minőségű oktatást, egészségügyet, munkalehetőséget kapnak, cserébe többet kell utazni kevesebb munkabérért, és a technikai cuccok is drágábbak (igaz, az élelmiszer olcsóbb volt a multik megjelenése előtt, mára ez nem igaz).
              Ez egy globalizációs jelenség, és ahogy Schiffer András mondta egy interjúban: “A globalizációellenesség olyan, mintha valaki a napfelkeltét ellenezné…”
              Nem az a kérdés, hogy hogyan akadályozzuk meg a fővárosba vándorlást, hanem az, hogyan tudunk élhető körülményeket teremteni ott, hogy ne menjenek tovább külföldre.
              Legalábbis szerintem.

      • Basszus, ez az ékezettelenség zseniális. A képviselő úr nevére nem egy vesszőt, hanem két pontot képzeltem elsőre.

    • Te most akkor jobban fogsz aludni ettől a kommentől?
      A cikkről amúgy mi a véleményed? Hány gyereket szültél? Puzsér attól még mondhat hülyeségeket, hogyha (szerinted) művelt és intelligens. És lehet rá reagálni. Én nem érzek olyan intellektuális különbséget a két fél között, mint amiről te beszélsz. Viszont empátia és a valóság ismerete sokkal több van a fenti cikkben, mint Puzsér elméleti követelőzésében.

      • Miért győzködtök egy Boccaccio hőst? Aki ráadásul elég ostoba volt ahhoz, hogy egy viszonzatlan szerelemre (khm. egy nő zaklatására) eltékozolja a teljes vagyonát!

        • A reménytelen szerelmet kísérő és követő zaklatások romanticizálása a dél-amerikai telenovellák és Hollywood legnagyobb bűne. Annyira rühellem, amikor ellenőrizget, kerülget, követ, zaklat a delikvens, és nem lehet elégszer elmondani neki kulturáltan, hogy NEM BAZMEG NEM, HA AZ EGÉSZ VIRÁGBOLTOT MEGVESZED NEKEM, KÖSZÖNÖM, AKKOR SEM!

  20. Tudom, hogy már viszonylag régebbi cikk, de BRÉKING EVERYONE: Puzsérka most éppen a női nemiszerepek visszaállításáért püföli agyvérzésközeli-állapotban az asztalt. :D

    De ő nem nőgyűlölő ám. Nemnem. Ő csak meg szeretné mondani – megint -, hogy ki és hogyan viselkedjen annak érdekében, hogy a fejében lévő, saját hasznára épülő kánaánszerű utópia létrejöjjön.

    Egyébként most komolyan… Puzsi eddig egy kicsit komolyanvehető volt legalább, de mostmár kezd nagyon durván átmenni abszurdan nevetségesbe, nem? Ahogy zokog azon, hogy a nők érjenek valamit önállóan, úúúristen, ez annyira… :D Én ezt már nem tudom komolyan venni, elnézést kérek. :DDD

    • ÖÖÖÖ, de várjál, ő eddig is ezért verte, nem? Semmi új a nap alatt.

      Most azért is, hogy emellett önálló is legyen? Hát legyen, de nehogy önállóbb – sikeresebb, hangosabb stb. – mint ő.

  21. Nem olvastam el az összes kommentet, ha valakit ismételnék, akkor bocsi. A napokban akadtam rá egy Puzsér videóra, amelyen a nőket osztályozza 10-es skálán. Mennyire vehető komolyan valaki akár nőkkel, akár anyákkal kapcsolatos bármilyen témában, aki egyáltalán elkészít egy ilyen osztályozást, de ő ennél is messzebbre megy, és azt mondja az 1-es szintet képviselő nőkről: “Az 1-es nő olyan ronda mint az állat, egyetlen előnye, hogy tudod, szerves anyagot dugsz, ami él.” Az ötösről vagy a hatosról meg így: “Ő Isten alapcsomagja, a Földhöz adták.” Kérdezem: a nőkkel, női nemmel kapcsolatos kommunikációban létezik ennél lejjebb? Innentől irreleváns a véleménye számomra bármiről, nagy kár, hogy van egy réteg, aki prófétaként tiszteli.

    • Tehetséges ember, de nem ismeri a szakirodalmat, és tetszőlegesen – személyes frusztrációk tükrében – értelmezi azt, ami ebből eljut hozzá. Az ilyen pontozós, óvódás, érzelmileg éretlen megnyilvánulásait meg komolyan se lehet venni, inkább sajnálja az ember.

  22. Varga Ádám // december 13, 2016 - 17:10 // Válasz

    szerintem nem sikerült megérteni a Puzsér kifakadását

    nem a nőkkel van baja (ad absurdum), hanem egy mentalitással, amely egyrészt nem tudja és nem is akarja elfogadni azt, ha valaki inkább “a szülést” “megacsaládot” választja, mintsem az önmegvalósítást/karriert;másrészt, amely kollektivizálja a férfiakat, mint minden baj forrását; harmadrészt ha e kettő elemet ki is írtanánk a társadalomból azzal semmilyen problémát nem oldanánk meg, sőt még boldogok se lennénk tőle

    és ez kollektivizmus a 21. században – lássuk be – vérciki

3 visszakövetés / visszajelzés

  1. A vélemény olyan, mit a… | rien blog
  2. Az internalizált szexizmus ezer arca: amikor nők alázzák magukat – Eszter's Offtopic
  3. Szüljél csak gyereket, majd megtudod, hol lakik a magyarok istene! – Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: