Aktuális

“Fake it till you make it” márkaépítéskor: hazudni a számokról, hogy helyzeti előnyhöz jussunk

Oravecz Nóra ebben a posztban a “fake it till you make it” karrierépítő hasznáról ír. Azt mondja, hogy személyes márkád kiépítésekor nyugodtan beszélhetsz jóval több követőről, mint amennyi ténylegesen van, nagyobb olvasottságról stb., s bátran állíthatod, hogy gigaklienseid vannak, akik folyton téged dicsérnek, miközben egyetlen megrendelőd sincs a valóságban. Ha így teszel, előbb-utóbb meg is valósul, amiről beszélsz, teszi hozzá.

Értem én, hogy szellemileg teremtő ereje van ennek az attitűdnek, plusz követőket, megrendelőket is hoz a konyhára, de közben meg felemás érzéseim vannak a jelenséggel kapcsolatban. Nézem azokat a bloggereket, akik hatalmas olvasottságról és bázisról beszélnek – és erre médiamegjelenéseket építenek precíz tudatossággal, – de a blogszférában jártas réteg közben pontosan látja, hogy a posztjaik alatt 20-100 Facebook-aktivitás van, és ugyanaz az öt-tíz, esetleg tizenöt kommentelő van jelen náluk hétről hétre, akik – aktív párbeszéddel – az oldalletöltést ugyan megnyomják, de egyéni látogató attól még nem lesz több.

Szakemberként a tényleges nézettségre viszonylag könnyű következtetni. Segít a nyilvánosan ellenőrizhető page rank, a Google-helyezés (bár az algoritmusuk szupertitkos, és rendszeresen változik), a közösségi felületeken mérhető aktivitás és annak részletei, a blogmotorok belülről nyilvános rangsorai, a hozzászólások sokszínűsége, a követők száma, az adott felületről – ha akár kommentben linkelnek – érkező kattintások sűrűsége, szóval sok-sok apró, egyszerűen lekövethető részlet, ami együttvéve, hosszútávon enged következtetni a teljes képre. Én személy szerint sosem haragszom, amikor látom a ferdítéseket: elfogadom, hogy az adott bloggerkolléga a “fake it till you make it” elvét követi, vagyis ügyel arra, hogy többszörös látogatószámot állítson/sejtessen, mint ami ténylegesen adott.

Becsapás ez, hazugság? Igen. Súlyos? A többség szerint annyira nem, mert senkinek sem árt vele, csak magát juttatja helyzeti előnybe. Egy napi ezres látogatottságú beauty-blog eljátssza, hogy őt bizony napi ötezer látogató követi, és ezáltal lényegesen több szponzorált termékhez és fizetett hirdetéshez jut, azonkívül – ismert, olvasott bloggerként – egy sor médiamegjelenésre is számíthat. Elképzelhető, hogy komolyabb kliensek is megkeresik, felkérik különféle, számára szakmailag releváns feladatokra, jó pénzért, netán csak a dicsőségért, van, hogy mindkettőért. Idővel mindezek hatására a látogatottság valóban nő (hiszen értelemszerűen több emberhez jut el a blog híre), és Oravecz Nórának végül igaza van: a “fake it till you make it” ténylegesen működött, hamar megvan a – példánknál maradva – napi ötezer pluszos látogatószám, sőt, idővel annál több is.

Ez a fajta ügyeskedés nem csak a blogszférára jellemző, a zeneiparban is dívik. Annak idején, a tinimagazinok piacán gyakran tapasztaltuk, hogy az adott előadó Facebook-követőinek száma fél millió volt, legújabb videójukat pedig egy nap alatt két millióan látták a YouTube-on. Ehhez képest furcsa volt, hogy a művész mégsem a stadionban játszik 40 ezres tömeg előtt, hanem időről időre csak a Dürer Kert kistermét, évente kétszer pedig az A38-as hajó küzdőterét képes megtölteni. Hol van ez a sok rajongó, érdeklődő? Még ha nem is mindenki él Budapest vonzáskörzetében, azért itt már a valószínűnél jóval komolyabb különbségekről beszélhetünk a meghirdetett számok és a valóság között. Márpedig nem mindegy, mi az igazság, hiszen egy magazin a rajongószám alapján dönti el, hogy címlapra kerül-e az adott művész, vagy sem. Értitek, és ez itt talán már egy erősebb kategória, hiszen egy magazinnak csak egy címlapja lehet, de – ez nem titok – a kiadók is a számok alapján mérlegelnek…

A “fake it till you make it” elv segítésére számos legálisan elérhető és illegális eszköz létezik. Vehet az ember követőket a Facebookon, pörgetheti befizetéssel a YouTube-accountját (érdekesség: a Google leginkább súlyozott tartalma a videó, a menő hazai vloggerek menedzsmentjével külön ügynökségek foglalkoznak). Tudjuk, hogy minél nagyobb egy Facebook-oldal követőszáma, annál kisebb arányban jut el a követők falára a kontent, viszont érdemes összevetni két, nagyjából azonos lájkszámú Facebook-oldal aktivitását: látni fogod, hogy a vásárolt, illetve csellel – indián névvel és kiskutyás fotóval – szerzett követő kevésbé aktív, ritkábban lájkol, kommentel, oszt meg. Érthető, nem kell hozzá diploma: őt nem a kontent érdekelte, hanem a pénz, az indián név vagy a kiskutya. Vannak, akik nem törődnek még ezekkel a részletekkel sem: nem költenek ezekre az eszközökre, csak épp fontosnak érzik, hogy rendszeresen utaljanak hatalmas követői bázisukra, és a több tízezres látogatószámra, amiről sosem tudjuk pontosan, hogy egy nap, egy hét vagy épp egy hónap alatt jön össze, és PV-ről vagy UV-ről van-e szó. Aki kevésbé jártas a blogszféra dolgaiban, csont nélkül elhiszi, hogy népszerű, széles körben ismert és olvasott bloggal van dolga, márpedig sokak számára az olvasottság nemcsak üzleti előny, de egyfajta minőségi garancia is, elvégre tízmillió légy nem tévedhet.

Színlelni, amíg meg nem valósul a kitűzött cél olyasmi, ami valahol a megbocsátható ferdítés és a durva csalás mezsgyéjén mozog, és ha megfeszítenének, se tudnék állást foglalni, honnantól szánalmas, illetve aggályos a dolog. Én mindenesetre gyakran érzem magamat eszméletlenül naivnak, amikor belegondolok, hogy rendszeresen publikálok valós statisztikai adatokat nyilvánosan, ahelyett, hogy csak ködösen utalnék rá, hogy ma is több tízezer látogatóm volt, aztán várnám a rajongókat és a klienseket… Na jól van, most akkor megyek, és leselejtezem a kétmillió spamkommentet, és megválaszolom a mai hatezer üzenetet, amit a blog kapcsán kaptam… :)

 

Advertisements
Eszter névjegye (828 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

27 hozzászólás “Fake it till you make it” márkaépítéskor: hazudni a számokról, hogy helyzeti előnyhöz jussunk bejegyzéshez

  1. Péter György // május 23, 2016 - 19:43 // Válasz

    Én ezeken csak mindig röhögni szoktam, amikor a díjnyertes szuperbloggerek előadják, hogy milyen sokan követik őket. Közben meg van napi 500 egyéni, és már örül magának. Oké, kerekíteni lehet, de ezek a kamustatisztikák vérfagyasztóak tényleg sok helyen.

  2. Szerintem ez egy üzleti stratégia, amolyan belső reklám. Ha értesz hozzá, átlátod és megmosolygod, de azért nem bántod őket, kollegalitásból. Jófej vagy, hogy neveket nem írtál, annyi ilyen van. Hát, egy stratégia ez is, csak a lelepleződés kellemetlen lehet…

  3. Én már annak is nagyon örülök, ha a napi 500 megtekintést átlépi a blogom, olyan jó érzés. Minden egyes FB lájknak örülök. És igen, és bosszantó az, hogy nekem van heti 2 új lájkom, úgy, hogy minden egyes nap van poszt, és szar érzés azt nézni, hogy aki idén kitett összesen 10 posztot annak meg 800+ lájkolója lett FB-on. Nyílván az üzleti lehetőségek meg még szomorúbbak, de azon nem is töröm magam.

    Tetszett az írás :) mint mindig

    • Jaj, ha nekem 500 megtekintőm lenne… és köztük mondjuk 10 kommentelő… Igaz, mondjuk főleg komoly, nyomasztó és kissé monomániás dolgokat írok, a kezdeti 20 lelkes olvasó is hátrébblépett már. El kéne döntenem, hogy terápiából írok vagy sem. Inkább terápiából, most még, aztán később szeretnék “ismeretterjesztést” is. Vannak jó ötleteim. Pénzt nem akarok vele keresni, illetve persze milyen jó lenne, de azt hiszem, ahhoz több energiát kell belefektetni, mint amennyit én most tudok.

      • És hol lehet olvasni Téged? :) (már ha Eszter nem bánja… :)

        • Sőt, engem is érdekel. :)

        • Próbáltam berakni a linket a worldpresses nevemhez, de valamiért nem sikerült.
          Köszönöm az érdeklődést:
          http://szuksegallapot.blogspot.fr/

          Később szeretnék majd azért “vidámabb” blogot is írni. Mondjuk művészet terápiáról. Meg a párizsi street artról. Van egy csomó fotóm.

          • Kösziköszi, nézem majd, kicsit későn értem ma haza. :) A neved mögé úgy tudod berakni, ha magát a Gravatart szerkeszted, akkor viszont elviekben onnantól megjelenik mindenhol.

            ps.: A művészet terápia b. jól hangzik, mint téma.

            • Köszönöm. :) Igen, én is jó ötletnek tartom a művészet terápiát, sokminden beleférne, és viszonylag új, de mindig csak tervezem, ahogy lenni szokott az életemben, “elméletben már tök jó blogot írtam”. Nem nagyon merek belevágni mondjuk itt, a worldpressen. De lehet, hogy csak egy nagy levegővétel kéne hozzá….
              Köszönöm a tanácsot a gavatarhoz.

    • Nahát, én téged olvaslak :D

  4. Szerintem ez pont olyan, mint a VW fogyasztás-hamisítása. Egyszer majd az az érték is igaz lesz biztos.

  5. Az meg, hogy ON “reklámozza”, máris ellenszenvessé teszi. Amúgy meg coming out, gondolom.

    • Hát igen, bizonyára. De elég nyíltan beszél ezekről a dolgokról. épp ez az érdekes, hogy egy széles réteg ezt nem érzi problematikusnak…

  6. El kell kérni a látogatottsági adatokat a weboldalon futó mérőeszközről, mielőtt megbízást adnának egy bloggernek. A látogatottsági statisztikát igazolni is tudni kell.

    • Nagyon sokan megbíznak a másikban, és nem kérnek ilyesmit. Pedig sokszor nem ártana, az biztos.

    • Engem is az lepett meg, hogy nem kérnek a hirdetők “látogatottsági igazolást” vagy ilyesmit, hanem csak úgy bemondásra elhiszik (a többség).

      Amúgy ez nem túl rokonszenves dolog, de ha valaki nagyon ebből akar megélni, az érthető, ha az elején szépíti az adatokat. Hosszú távon gondolom azért nem működik ez sem, mert ha egy blogot a kutya sem olvas, az előbb-utóbb csak kiderül.

      • Még a piaci alapon működő portáloknál sincs mindig pontos infójuk a látogatottságról a hirdetőknek, csak úgy mondom. Hát igen, azért óriási svindlik nyilván nem férnek bele sehol.

  7. Oravecz Nóra nem semmi, mindig mondom, hogy a semmiből hírnevet csinálni és felismerni a piaci rést, le a kalappal :)
    Engem hidegen hagy, hogy mekkora egy blog olvasottsága, amit én is olvasok. A legtöbb hobbiblog, és évek kellenek az elismeréshez, persze ha valaki erre hajt, ugye.

    • Na, most az jutott eszembe, hogy ezt a “semmiből hírnevet csinálni” dolgot kétféleképpen is lehet érteni: vagy úgy, hogy az abszolút nulláról indult, vagy úgy, hogy lényegében a semmit adja el mint tartalmat. Nekem nem szimpatikus, ezért nem is igazán figyelem a megmozdulásait. De látom, már angolul publikál. Nice. A “Fake it till you make it”-ről meg az a véleményem, hogy nem túl etikus, meg az,hogy nálam nem is igazán működne. Lényegében egy terápiás napló, ami abban segített, hogy megtanultam jobban írni, és ez közvetetten kihat az önbecsülésemre is. És szintén közvetve már a második kapcsolatomat kezdi gallyra vágni, mert még mindig túl extrovertált vagyok, ami ellentmond annak, aki a magánéletben vagyok, visszahúzódó, “csendben szenvedő” típus.

      • Azért van szerencsére olyan is, hogy valaki elindul a semmi értékesítésével, aztán tartalmat pakol a hírnév mögé. ritka, de előfordul, az pl. tetszik, ahogy a felületes, piperkőc Steiner Kristófból lett egy értékes kulturális, önismereti, pszichológiai és emberjogi kérdésekről publikáló felnőtt.

      • Szerintem a semmit adja el :) De azt nagyon jól és tudatosan, erre írtam, hogy ügyes!
        Írásban vagy extrovertált és szóban intro?

        • Igen, így van. Nem tudom hirtelen lereagálni, amit mondanak nekem. Meg sokszor nem is akarom. Nincsen igazi tétje, a beosztásom “egyszerű ipari foglalkozású”, ahhoz nem kell a rizsa.

  8. Bocs az OFFért, de ez nagyon jó cikk:
    http://www.vous.hu/hir/20160525-hm-nok-munka-jelentes-kirugas

    Annyit tudok hozzátenni, hogy lehetőségeink szerint figyeljünk a fair trade-re, meg jó lenne ha államok szintjén is megjelenne a fair kereskedelem, és a külkereskedelmi mérlegegyenleg-borulással nem szívatnák a leggazdagabbak mindenki mást! Pláne nem kényszerrel!

    • Ó, hát köszönöm, elég vad dolog a SZABADKERESKEDELMI EGYEZMÉNYEK problémáiról írni egy alapvetően szórakoztató portálon, és nagyon becsülöm, hogy lehetőség volt rá. Ennél itt hosszabban nem lehetett természetesen (rövidebben meg értelme nem lett volna), de majd írok valami részletesebb posztot is a témában itt (valszeg nem lesz rongyosra olvasva). Az az igazság, hogy a ruhaláncos botrány kapcsán muszáj volt érinteni a kérdést, örülök, hogy értékeled.

  9. “…valszeg nem lesz rongyosra olvasva.”
    Na igen, a valóban fontos húsba vágó kérdésekkel valamiért nem szeretnek foglalkozni az emberek. Ez valami újabb szocializációs dolog lehet…
    Azt látom, hogy minden komoly cikkre alkotsz egy light-ost is, gondolom követelmény, de hát ebből van a mindennapi pizza. :)

    Ja és, hogy ehhez a poszthoz is hozzászóljak:
    Az “Ah megint olyan sokan lettünk!” mondatok tényleg fingszagúak két termék-promó között.

  10. Ha jól látom, elsiklottál egy nem épp lényegtelen aspektus felett: hogy a hasra ütve felfújt számokkal konkrétan kárt lehet okozni másoknak, akiknél ez nem fér bele. (Hiszen, mint írod is, csak egy címlap van.)

    • Semmiképpen sem, pont ez a kérdésfeltevés: belefér-e, miért fér bele, meddig fér bele, kinek fér bele? A poszt nem erkölcsi ítélet, hanem kérdésfeltevés.

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: