Aktuális

Az internalizált szexizmus ezer arca: amikor nők alázzák magukat

Arról, hogy mi a hétköznapi szexizmus, épp a napokban írtam. Különösen érdekes viszont az, hogy ennek jegyeit mennyire internalizájuk mi magunk, nők is. Előfordul, hogy a szocializáció során magunkévá tett paneleket meg sem kérdőjelezzük, úgy adjuk tovább őket a következő generációnak. De hát hogyan is tehetnénk másképp, ha egyszer életünk során rengeteg megerősítést kapunk, hogy ez a helyes út, és csak saját, gyakran még magunk előtt is tagadott szenvedéseink bizonyítják, hogy talán mégsem? Íme, az elmúlt időszak néhány példája az internalizált szexizmus témakörében: ezúttal nem kövérek és puzsérok, viktorok és ákosok mondják meg a frankót, hanem mi magunk tükrözzük a patriarchális attitűd és a közbeszéd lenyomatát anélkül, hogy észrevennénk…

Egy tipikus életmód cikk a mainstream médiában…

Friss cikk egy családi magazinban arról, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy “Apa” (így, nagybetűvel, a társra vonatkoztatva) “szívesen menjen haza”:

“A nők agya olyan, mint egy mosógép, a férfiak agya olyan, mint egy szálloda. A férfiaknak nem megy olyan könnyen az átállás a munka és a család között.”

A szerző arról beszél, hogy ő a gyerekeket szobából kiparancsolva, feszült önerőszakkal is rendet tart és stepfordi mintaasszonyként várja haza urát, ugyanakkor természetes, hogy káosz van, ha a férje vigyáz a közös utódokra (mert őt “elegendte” kikapcsolódni, mint egy vásott kamaszt a szigorú szülő). Mindennek oka szerinte nem a szocializációban, az egyéni képességkészletben és preferenciákban, valamint a SZÁNDÉKban, hanem a nemek közötti különbségben rejlik, holott viszonylag kevés házimunkát végez az ember a kromoszómáival, a hormonháztartásával és a nemi szervével, tudtommal legalábbis. Természetes, hogy minden szerelmes ember örömmel gondoskodik a párjáról és az egészséges lelkű nő szeretettel gondozza a kisbabáját, de… miért kellene itt az egyik félnek erőn felül többet vállalnia, mint a másiknak, csak mert más a neme? Egynek örülök: más előjogokról ez a szerző nem beszél, megtette már helyette az ismert humorista, aki történetesen szintén nő. 

Borzalmas vízió! Ha kimos, elveszíti szavazati jogát.

A tudományos életben is naponta hallunk hasonlót…

Egy tudós, aki az agyvérzés áldozatain segít, és nemrég ezért nemzetközi díjat kapott, a következőképp nyilatkozott a nem hétköznapi eredmény kapcsán a nők helyzetéről (eleve az, hogy erről is muszáj beszélnie, értitek):

“Farkas Eszter szerint, aki egy négyéves kisfiú édesanyja, a tudományos pályán a nők aránya nem a negatív diszkrimináció miatt kisebb, hanem mert a nők a kutatáson kívül számos más dologgal is kénytelenek foglalkozni…”

Öööö, bocsánat, de az, hogy otthon kizárólag/főként te mosogatsz, főzöl, takarítasz, vasalsz és foglalkozol a gyerekkel, és ezek után még a tudóskollégáknak is te főzöd a kávét, talán… nem negatív diszkrimináció? Megkérdezhetem, hogy akkor… mégis micsoda? És akkor még nem beszéltünk azokról a kutatásokról, amelyek szerint a női névvel beadott pályázatok, CV-k és tudományos munkák kevésbé pozitív elbírálásban részesültek, mint ugyanaz az anyag férfi név alatt. És arról például tetszik tudni, hogy miket mesélnek a diszkriminációról azok, akik az érem mind a két oldalát megismerték speciális helyzetüknek köszönhetően?

Persze, a mi országunkat uraló kollégiumi szoba sem pozitív diszkrimináció…

Amikor egy mozgalom vezetője nőként sem hisz a női vezetőkben…

Az általam nagyra becsült Sándor Mária az általam szintén szeretett-tisztelt DTK-nak:

“Nem ismerem el a női vezetőket… szerintem az igazi vezető férfi…”

Mondja ezt az az ember, aki elképesztő bátorsággal egy országos mozgalom élén áll, akit tízezrek követnek, és akivel valamennyi ellenzéki párt képviselői leülnek tárgyalni. Rendben, ez a megnyilvánulás talán lehet a – főként, de nem kizárólag – nők körében gyakori imposztor-szindróma jele is (egyszerűen nem hisszük el, hogy a helyünkön vagyunk, értéket képviselünk), a következő mondatával azonban máris üti a fenti tételt, hiszen egy erős, karizmatikus női vezetőről kezd beszélni, aki az ő életét is megváltoztatta. Ez az ember talán kivétel, ahogyan ő maga is? Ugyan már.

Vezetőnek lenni?

Vezetőnek lenni?

A feminista érvelés gyakori expozíciója: “nem vagyok feminista, de…”

Rádiós műsorvezető, aki egy kimondottan feminista témát feminista szemszögből tárgyal, egy erősen macsó – sebestyénbalázsi – közegben igyekszik revidiálni női identitását, de ehhez rossz eszközt választ:

“Én nem vagyok feminista, de…”

– majd ezután klasszikus feminista érvelés következik. Amikor a férfiak bérének feléért napi 12-14 órát gürcölő gyári munkásasszonyok a 20. század hajnalán szavazati jogot követeltek maguknak, a mozgalom tagjait kigúnyolták, megalázták és elnyomták, és természetes volt: egyenlőséget és egyenjogúságot a férfival csak az a nő követelhet, aki szőrös, büdös, csúnya, kövér, esetleg maga is férfi akar lenni, netán annak is érzi magát. A később is folytatódó lejáratókampány olyannyira sikeres volt, hogy ma is hosszas magyarázkodásra van szükség az f betűs szó kimondása után, holott egyszerűen csak arról a radikális nézetről van szó, hogy a nő is ember… és semmivel sem jobb vagy rosszabb a férfinál, tehát jogok és lehetőségek tekintetében is ugyanaz az illeti egy ideális világban.

Rondák, erőszakosak, öregek, senkinek sem kellenek

A leggyakrabban hallatott mondatok női társaságban

Bármerre jársz, nőként garantáltan hallod, esetleg mondod is a következő mondatokat:

  • “Csak férfi barátaim vannak, a nők pletykásak és hisztisek, nem bízom bennük.
  • Nem szeretek nőkkel dolgozni, csak a baj van velük. Kurvulnak folyton.
  • Női vezető? És ha megjön neki? Intrikus lesz, a férfi legalább szemtől szemben mos be egyet.
  • Nem is vagyok igazi nő: egyszerre csak egy dologra tudok figyelni/pont leszarom, koszos-e az ablak/érzelmek nélkül is jókat szexelek.”

Ismerős? Hát igen, megszoktuk, hogy a nőkről – akár magunkról – így beszéljünk. Tudtátok, hogy maga a “hysteria” szó is “méhbetegséget” jelent, és a “hystericus” meg annyit tesz: “méhbajban szenvedő”? Amikor ma a hétköznapi életben hisztériáról beszélünk, eleve kizárjuk annak lehetőségét, hogy releváns, reális probléma miatti jogos aggodalomról van szó. A szót főként nőkre vetítjük ki, ha férfire mondjuk, duplán alázzuk: nőiesítjük is a bagatellizálás mellett. És a többi? Problémás, pletykás, intrikus, pitiáner, kicsinyes, korlátolt, inkompetens, kiállhatatlan, irigy… Igen, sokszor így gondolunk a nőkre, holott hasonló arányban vannak a férfiak között is azok, akik ezeket a tulajdonságokat képviselik…

Néha elgondolkozom: vajon mi történne, ha tudatosítanánk ennek a gondolkozásnak a fals irányultságát,  a nyilvánvaló, régi berögződésekből fakadó kognitív disszonanciákat… és lassanként megváltozna a közbeszéd is…? Érdemes volna kipróbálni. A változás megkezdődött, és mi vagyunk az.

Itt is, nekünk is női vezérigazgatónk van…

Advertisements
Eszter névjegye (828 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

65 hozzászólás Az internalizált szexizmus ezer arca: amikor nők alázzák magukat bejegyzéshez

  1. Sándor Márián konkrétan kiakadtam. És lánya van, úgy tudom. Remélem, nem arra neveli, hogy a férfi jobban tud valamit csak azért, mert férfi.
    És igen, a szülőszobán jókat röhögtünk, hogy telefonban magyarázzuk el a férjnek, hogy kell mosni, tekerd a tollpihére, mit rakhatsz a gépbe, mit nem, hány fokon, de valahol ez siralmas, nem? Vagy mikor a nő közli, hogy nem tud főzni, a leendő férj válasza az, hogy “majd megtanulsz”. És ő? Annyi ilyen van.
    Egyébként vicces, hogy nemrég voltam egy találkozón, volt női és férfi csoport, én egy szem nőként a férfiakkal voltam a téma miatt. Ebéd volt, hangzavar, kaját megkaptuk, a nők továbbra is csiviteltek, a férfiak meg kussban csak a kajájukkal törődtek és míg meg nem ették, nem volt beszéd. Annyira feltűnő volt, persze hamarabb is végeztünk.
    Remélem, eljön az az idő, amikor egy nőnek nem kell mentegetőznie mondjuk vezető beosztásban, ha nincs otthon vacsi, vagy fogad bejárónőt. Nem megalkudni kellene meg sunnyogni, hanem olyan párt találni, aki ebben támogat, ne adj’ Isten megfogja a porszívót és tud főzni. Szerintem efelé haladunk, ezért is örülök minden hasonló cikknek, hogy beszélünk róla!

    • Ilyenkor mindig nehéz ügy, hogy ez kinek a hibája, hiszen Sándor Mária – sokunkhoz hasonlóan – maga is abban nőtt fel, hogy a férfi mindent jobban tud, kivéve a házimunkát és a gyereknevelést, amit ezért neki kell csinálnia… Szóval csak részben tehető felelőssé az internalizált szexizmusért. Nekünk viszont muszáj beszélni róla, ha túl akarunk lépni ezen.

      • Így van. Nem a felelőst, hanem a változás módját kell keresni.

      • Nem akarom felelőssé tenni, nagyon szimpatikus nő.
        Szerintem most jutunk el oda, hogy konfrontálódnak a nők, mert nem akarnak a munkahelyen 150%-ot nyújtani, hogy elismerjék őket úgy, mint egy férfit és pluszban még kiszolgálni otthon a férjet. Minek? Akkor már inkább könnyebb egyedül, nem? Függetlenül. Aztán ha akar, főz, ha nem akar, nem főz.

        • Pedig van felelőssége, most már van. És az mellékes, hogy ez mennyire akaratlagos, illetve a véletlen műve. De onnantól kezdve, hogy “megmondó” ember lett, felelősséget pakolt a saját vállára, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mit mond. Félreértés ne essék, egyáltalán nem hibáztatom (nekem is nagyon szimpatikus), mert nyilvánvaló, hogy a nyilvánosság előtt szerepelni, jól kommunikálni nem könnyű, főleg olyannak nem, aki ezt soha nem tanulta. De tény, hogy minden amit mond, arra odafigyelnek az emberek.

          • Van felelőssége, hogy mit mond, de arra gondolok, hogy az internalizált minta az más kérdés: az ösztön, és azt a szocializáció folytán oltották belé. Idő, amíg tudatosodik, majd felülíródik a program.

            • Igen ebben igazad van, a belénk oltott gondolkodáson, viselkedési formákon nehéz túllendülni. És Sándor Mária nem is a feminizmus kapcsán került a média látószögébe, de azért érdekes, hogy most már ebből az aspektusból is figyeljük miket nyilatkozik. Viszont ez már egy teljesen más téma.

            • Fu nagyon drukkolok neki, hogy lassan leessen neki, hogy ő mi is. Most kicsit olyan mint jeanne d’arc, naiv kiválasztott.

  2. Jegyesoktatás????? Hát mindjárt eret vágok magamon!!! Ezt egész nap nem leszek képes megemészteni, de egyébként is feladtam az APA megszólítás után.

    • Keresztény házasság előtt kötelező. Az okosságot elfogadni mondjuk nem kötelező ;)

      • Tényleg kötelező? Totálisan maradisötétiskolázatlan vagyok a témában. Na akkor a templomi esküvő is kizárva…

        • Bevallom, én is csak hírből tudom :D

        • Én tökre hiszek abban, hogy mindenki saját öndefiníciója szerint értelmezendő, ha comingoutolsz szatyorként, számomra szatyor vagy, de komolyan mondom, ez a társadalmi méretű álkereszténység teljesen ki tud akasztani. Házasodjon (keresztény) templomban az, aki hisz a Megváltóban és a megváltásban, de ne már az,
          – aki szerint az tök romantikus, és amúgy úgy illik
          – akinek az anyósa ezért hisztizik
          – aki megszokta, hogy a szülei is.
          Én mindig kész vagyok, amikor masszív ateista hív templomi esküvőre és keresztelőre… who the fuck are we kidding? Ráadásul ez a mások számára szent szertartás degradálása. Tudom, ez egy népszerűtlen vélemény, és igen, mindenki ott esküszik, ahol akar, de azért… nnna, legalább életünk nagy döntéseinél legyen már egy kib. világnézeti konzisztencia.

          • A zavar ott van, amikor pl. a pasi vallásos, a nő meg nem. Barátnőm sosem volt misén, csak mikor megkeresztelkedett az esküvő kedvéért, hát mondta, hogy frászt kap a misétől. Gondolom, ott a pasi majd neveli a gyerekeket vallásos szellemben, mert ez nemcsak az esküvőről szól.

            • Pont ezért nehéz, mert a közös életet nagyban – persze a hit mértékétől, irányától függ, mennyire – befolyásolja a szellemi irányvonal, amit a két ember követ. Azért a kettő nem zárhatja ki egymást, ugye, nyitottság ide vagy oda… Prioritások vannak, akinek belefér, belefér… sokszor közben derül ki, hogy nem, meg változnak is az emberek.

      • Ez is attól függ, ki mondja, nálunk semmi vérlázítót nem mondott a pap jegyesoktatáson. Semmit a női-férfi szerepekről, inkább azt hangsúlyozta, hogy együtt oldjuk meg a problémákat, a szülőnek meg már sok köze nincs az életünkhöz, “elhagytuk” őket ebből a szempontból. A többi meg vallási ismeretek volt, meg hogy mi lesz az esküvőn, semmi egyéb.

        • Nem is mondtam, hogy minden jegyesoktatás fölösleges hülyeség. Csak azt,hogy ha mégis az, akkor nem kell elfogadni. Nyilván egy vidéki kistelepülésen sok választási lehetőség nincs, marad az olyan, amilyen épp akad.

    • Nekünk egyetlenegy alkalmat tartott a pap, inkább csak egy olyan elbeszélgetés volt kedves biztatással, hogy menni fog ez :) Egyébként meg kétgyerekes apa volt már akkor is és intelligens ember. Ja, hogy református.

  3. venagancsos // június 10, 2016 - 10:33 // Válasz

    Jajj, a női öndegradálás. “Tudod, PMS alatt mi már csak ilyenek vagyunk”, “jaj, éppen megjött, de tudod, hogy mi ilyenkor kezelhetetlenek vagyunk”, “mi nők igenis belekényelmesedünk egy kapcsolatba”… jaj bazmeg. Ilyenkor pont olyan érzésem van mindig, amikor a férfiak mindenkor akcióra kész nemi ösztöneit próbálják legitimálni – miért jó az embereknek, ha külső erők által befolyásolt ösztönlényként tekintenek saját magukra? Az az érzésem, ilyenkor a felelősségtől riadnak vissza, ami a tudatosság eredménye kellene legyen. Ha sztereotípiák mögé bújunk, nem kell idegen terepre tévedni, kevesebb a pofára esés lehetősége. Csak hát nehezen értem meg, miért választja valaki önként ezt a sivárságot.

    A munkahelyi közösségek nemi megkülönböztetését meg aztán végképp nem vágom, főleg, miután egy csupa lány-munkahelyről egy csupa férfi-helyre kerültem. Mindkét helyen megvoltak a munkafolyamat előnyei és hátrányai (amik egyébként valószínűleg sokban fakadnak abból, hogy két teljesen különböző iparágról van szó), de emberi szinten is hasonlóan mennek a dolgok, semmivel sincs kevesebb fúrás a pasik közt se, csak ők más módon csinálják. (A barátom úgy szokta mondani, hogy férfiaknál mellszőr-összeakasztás folyik :D ) Ahogy te is írod, Eszter, azok, akiknek a női munkaközösségekkel problémájuk van, általában elég szervesen mutatják fel a gondolkodásukban a szexista sztereotípiákat – ha férfiak, akkor eleve lenézik a nőket és nem is akarják őket megérteni, ha nők, akkor meg számukra minden nő vetélytárs, a férfikollégák figyelme meg a díj.
    Összességében mindkét helyen jól jártam/járok azzal, hogy alapvetően mindenkit igyekszem elsősorban emberként és nem férfiként vagy nőként kezelni – így sokkal kevesebb a feszültség és a kollegiális kapcsolatok is sokkal őszintébbek. Meg hát ideális esetben egy munkahely egyébként sem kellene, hogy ivarszervek fickándozásának melegágya legyen. (Persze, tudom, hogy a vonzalmat adott esetben nehéz kikerülni, de azért remélem, érthető :) )

    • vitay georgina // június 10, 2016 - 12:19 // Válasz

      “Ha sztereotípiák mögé bújunk, nem kell idegen terepre tévedni, kevesebb a pofára esés lehetősége. Csak hát nehezen értem meg, miért választja valaki önként ezt a sivárságot.”

      A tudatosság, a gondolkodás, a világ értelmezése mind olyan képesség, amihez kell egy bizonyos intelligencia és attitűd. Ezt otthonról lehet hozni, vagy iskolában elsajátítani. Úgy értem, egy ideális otthonban és ideális iskolában.
      Már az is egy téves elképzelés, hogy ezt a sivárságot önként választja valaki. Ez nem választás kérdése. Így szocializálódik, és nincs ismerete arról, hogy bizonyos dolgok egyáltalán lehetnének másképp. Azonkívül a sztereotipizálás nagyon fontos túlélési eszköz volt mindig is, nem lehet csak úgy kiirtani az emberből, nem is véletlenül fejlődött ki. Biztonságot ad, hogy egy-két jellemző alapján el tud helyezni az ember dolgokat a világban, hosszas mérlegelés helyett pillanatok alatt tudsz határozni valamiről.

      Az ideális otthon és az ideális iskola ahhoz kellene, hogy felismerjük, hogy a sztereotípiákat felül lehet vizsgálni, most már nem a túlélésünk kulcsai. Ez önismereti munka és társadalomfejlődés kérdése is, hogy a káros beidegződéseket kiirtsuk.
      De az, hogy valaki ezen dolgozik-e az életében, az nem pusztán választás kérdése, és semmiképpen nem csak annyi, hogy én önkéntes alapon elhatározom, hogy kilépek a sémákból. Ez a lehetőség keveseknek adatik meg.

      • venagancsos // június 10, 2016 - 13:06 // Válasz

        Szerintem meg éppen hogy az a téves elképzelés, hogy ez eleve elrendelés kérdése és a választásnak kevés benne a szerepe.
        Igaz az is, amit írsz, de szerintem általánosságban hibája a modern jogvédelmi vonulatoknak (így a feminizmusnak is), hogy a személyes felelősséget háttérbe sorolják, az alanyaikat cselekvésre képtelen bábokként ábrázolva, akiket meg kell védeni. Én nem hiszem, hogy ez jó megközelítés, az emberekkel igenis meg kell értetni, hogy megragadhatják és alakíthatják a sorsukat, ez pedig nem valami égi ajándék, hanem szorosan összefügg a választás szabadságával, hogy “igen, én így akarok élni”.
        Az valóban tény, hogy ez kevesekhez jut el, de amíg az elmaradott elveket valló népszónokok között bőven akad kitűnő oktatást kapott, jó családból származó ember is, nem hiszem, hogy kizárólag a szocializáció vezet el idáig. Az, hogy náluk sem történik attitűdváltás, valami másra enged következtetni a háttérben.

        • A feminizmus hol szorítja háttérbe az egyéni felelősséget? Azért, mert kijelenti, hogy a nők számára nehezebb az érvényesülés? Ez tény, de miért következne ebből az egyéni felelősség háttérbe szorulása? Talán olyat mondana, hogy nők, akkor hagyjátok is a francba (ilyet szerintem épp az antifeminizmus állít, hogy a nőknek nem is dolguk az érvényesülés)

          • venagancsos // június 10, 2016 - 14:02 // Válasz

            A feminizmus ott szorítja háttérbe az egyéni felelősséget, hogy a nőket eredendően potenciális áldozatként kezeli, és kevés hangsúlyt fektet arra, hogy kialakítsa a nőkben a cselekvőképességet. Mert “titeket elnyomnak a férfiak!” Ez a third-wave feminizmus egyik legnagyobb difije, nagyon sokan kritizálják, ismerek is pár embert a tumblin, akik éppen emiatt az attitűd miatt lettek antifeministák – mert ezzel úgy érzik, hogy megfosztják őket a szabad döntési státuszuktól. (Más kérdés, hogy az antifeministák se mindig MRA-k, hímsoviniszták vagy nőgyűlölők.)
            A hazai feminista retorika is főleg csak addig jut el, hogy mennyi igazságtalanság éri a nőket, amiben egyébként igazuk is van. Csakhogy ennek a folyamatnak lenne folytatása, amikor felállunk és közöljük, hogy nem vagyunk örök életünkben eleve elrendelten áldozatok, hanem önállóan létező, szabad akarattal rendelkező individuumok, és _ezért teszünk is_.
            Mielőtt bárki erre a következtetésre jutna, ennek hangsúlyozottan nem szabad összemosódnia az áldozathibáztatással, de szerintem igenis erőteljesebben kellene hangsúlyt fektetni arra, hogy az emberekbe sulykoljuk, hogy van választásuk, és a szabadság sosincs elveszve.
            Mindegy, ez egy hosszabb téma, én egy ideje már azt gondolom, hogy a feminizmus által megszólított problémák egy nagyobb kereten belüli problémák, amiknek a megoldásait nem feltétlenül csak a feminizmuson belül találjuk meg, ez összetettebb szociológiai téma. Ha érdekel, szívesen kifejtem, de az elég hosszú lesz :)

            • Érdekes, én távolról sem látom azt a feminizmusban, amit te, számomra pont arról beszél, hogy gyerünk, csajok, mutassuk meg.

              • Én de. Futottam rá már a jégre ezzel feminista társaságban. Ahol áldozathibáztató szaralak lettem, mert nagyon abszurd történetben firtatni merészeltem a főhősnő felelősségét, akinek mindig mindenre az volt a reakciója, hogy “ő nem hiszi hogy jó lenne ha így vagy úgy döntene, de hát ha annyian azt mondják …” Szerintem van amikor káros a sisterhood, mert azt ülteti el a nőnemű emberekben, hogy ők folyamatosan a sors és a társadalom áldozatai és nem tehetnek semmit.

                • Így már én is jártam. Rávilágítani az egyéni felelősségre egészen más, mint az áldozathibáztatás. De nem mindenki, mindig érzi a határt, és tény, hogy valóban vékony.

                • Nyilván van ilyen is, nem úgy értettem, hogy ilyen nincs a feminizmusban – ahogy meg férfigyűlölő, hatalomátvevős és nem -megosztós irányzata is van -, de nem gondolnám, hogy ez a mainstream. Persze az is tény, hogy én elsősorban erős nőkkel vagyok kapcsolatban.

                • venagancsos // június 10, 2016 - 14:34 // Válasz

                  Pont ezt mondom, köszönöm.

              • Meg hát gyerünk, férfiak és nők, nők és férfiak, mutassuk meg: mindenkinek jobb lesz hosszútávon.

  4. A nők és a hisztérikusság összekapcsolását sosem értettem, hisz a leghisztisebb emberek, akiket ismerek, mind férfiak, és szerintem ezzel nem csak én vagyok így…

    • Jajj tényleg :) Első markáns élményeim a témában a sulis oltások. Amikoris a lányok bementek az orvosi rendelőbe rendben, odatartották, beleszúrták, kijöttek, kicsit sziszegtek, megtárgyalták s jóvan. Fiúk hisztérikusan ellenkeztek, izzadtak, abszurd meséket találtak ki hogy miért nem, sőt, az egyik zokogó, 180 centis, marha tagbaszakadt áldozatot a 150 centis iskolanővér úgy kergette a fecskendővel :)

      • Mondjuk azon elgondolkozom, ebben a fenti esetben mennyire van benne, hogy a lányok minden helyzetben “engedelmesek”, még akkor is, amikor tűvel akarják böködni őket. Én sosem szóltam egy szót sem, csak szimplán elájultam. XD De igen, ebből a szempontból is lehet nézni.

        Inkább arra gondoltam, hogy az apró, mindennapi problémákkal járó stresszt mi nők mintha jobban kezelnénk… De ez csak személyes benyomás.

        • Gondolj bele, mekkora mozgalom épül aköré, hogy szépen, csendben kell szülni, nem kiabálva, nem panaszkodva… mert kiváltság, és aki békében él a nőiségével, az tutira orgazmikus élményt él át közben. Egyszerűen a nő tűrésre van szocializálva.

          • Nem tudom, mekkora a mozgalom, de leginkább a szülész (férfi, többségében) orvosok preferálják a szép csendben szülő nőt. Pl. otthonszülésnél semmiféle ilyen elvárás sincs.

            • Abból is a nőgyűlölő fajta!
              (Az más kérdés, hogy előbb-utóbb mind az lesz, mert ebben a rendszerben kiég, és emiatt a nőket hibáztatja, mert egyszerűen emberből van.)

  5. Fiatalabb, idealista koromban hajlamos voltam azt gondolni, hogy a szellem nemtelen. Sajnos a tapasztalataim nem ezt igazolják. Rendes tőled, Eszter, hogy próbálod védeni a nőket, de nőként sajnos az a tapasztalatom, hogy nem érdemlik meg egészen addig, amíg át nem gondolják a saját nemükhöz való tiszteletlen viszonyulásukat. Ezt úgy értem, hogy kb 100-ból egy nő érez valamifajta szimpátiát a másik iráni. Leginkább “valamit akarnak” egymástól – szóval érdek / intrika, irígyek valamire (pasi, karrier, stb). Gusztustalan módszereket alkalmaznak (pl úgy mutatják ki a szerelmüket egy foglalt férfi iránt, hogy kicsinálják a barátnőjét – ez néhányszor előfordult már velem…) Szóval szerintem igaza van Sándor Máriának. Persze tisztelet a kivételnek, de sajnos én mára, 30-as éveimre nőfóbiás lettem, mert a tapasztalataim azt igazolják, hogy nem bízhatom más nőkben. AMÍG A NŐK EGYMÁST NEM TISZTELIK EMBERKÉNT, NEM BESZÉLHETÜNK ILYEN VAGYOLYAN JOGOKRÓL! Talán vannak még pozitív példák… Sorry, csak már kezdek ok@dni a “szegény nők” aspektustól. (ja, és ismerjük egymást, Eszter vagyok, egy városban születtünk, és sokat jártunk együtt bulizni)

    • De hát a cikk pont erről szól, hogy a nőknek IS kell a szemléletváltás a saját nemük iránt. Saját maguk ellenségei néha.

      • Pont így. Nekem meg voltak erősen női munkahelyeim, női vezetőkkel. Viperafészkek. Olyan sajna tényleg csak egy nőnek jut eszébe, hogy az utolsó kis adminisztrátorokat is egymásnak ugrassza és pletykáljon arról, hogy Izékének mióta nincs pasija, na hát aki erre sem képes, attól munkában mit várjunk. A pasik viszont csak szimplán tahók és nem veszik észre ha átgázolnak rajtad. Ezzel együtt nem gondolom, hogy az intrikus, pletykás gonoszság eredendően női tulajdonság lenne (lám én sem vagyok olyan :)) sokkal inkább azt, hogy miután évezredek óta magakelletésre és rivalizálásra nevelték a nőket a Szent Faszért, mai napig megy az egymás letaposására való kondicionálásuk már az első pelenkázástól kezdve, és sok kell még ahhoz, hogy ez változzon.

        • Ez meg egyszerűen felfoghatatlan, hogy a női munkaerőt az szerint ítélik meg, hogy van-e pasija. ???? És tényleg, én is dolgoztam női munkahelyen, ez volt. És nemcsak munkahelyen, hanem máshol is egy másik ember miatt ítélik meg a nőt. Nekem is volt barátnőm, hát nagyon fárasztott, amikor közölte, hogy a pasik nem szeretik a sminket, meg ezt meg azt szeretik, egész nap a pasijáról beszélt, persze eléggé padlóra került, mikor kiderült, hogy csalta. Végig éreztette velem, hogy nincs pasim, én semmit sem tudhatok és hányszor meg kellett hallgatnom, hogy ő mennyi pasinak tetszett/tetszik. Hát nem mondtam, hogy csak dugni akartak, mert én azt nem tudhatom.
          A másik meg a gyerek. Akinek nincs, az is alsóbbrendű. És ezt nem a pasik találják ki, hanem a hülye nők!! Ez az agyrém.

          • A nő lét szívása:

            – biztos forrásból hallom (ne kérdezzetek), hogy nagy cégnél az egyedülálló, harmincas férfiú idén 27 százalékos fizetésemelést kapott, ugyanabban a pozícióban dolgozó négy kis kolléganője – harmincasok, kicsi gyerekkel – meg 3 százalékosat, mindegyikük… bájos, nem?
            – közben meg Erdogan épp lenyilatkozta, hogy a női lét értelme a gyerek, akinek nincs, az értelmetlenül, hiába élt – és húsz ember lájkolta. Pardon me?

    • vitay georgina // június 10, 2016 - 12:24 // Válasz

      Nyilván hülyén jön ki, hogy magammal példálózzam, de mikor felismertem negatív mintázatokat a nők egymáshoz való viszonyulásában, akkor arra én nem úgy reagáltam, hogy nőfóbiás lettem, hanem épp, hogy szolidáris, sokszor a végső pontig.
      Állást kell (nem kell, persze) foglalnom Tibi Atya és Oravecz Nóra között? Persze, hogy Oravecz Nóra, pedig a szövegeitől kiráz a hideg.
      Amennyire ki nem állhatom az egy mondatos bölcsességeket, ironikusan épp csak azt tudom mondani:
      “Légy a változás, amit látni akarsz a világban.”

      • Ezzel én sokszor vagyok gondban. Mert ugyan azt már elismerem, hogy pozitív diszkriminációra igenis szükség van, de azért hiszem, hogy egy szakmai diskurzusban ettől még minden embert helyiértéken kell kezelni. Szóval Oravecz Nórának nem lehet csak azért igaza, mert nő, ahogyan Hillaryra se szavaznék ugyanezért (persze Trumppal szemben azért más a helyzet, ööö). Sokak szerint pedig ezen a szinten is szolidárisnak kell lenni.

        Ugyanakkor ha egy Morvai Krisztinát testszégyenítenek, vagy Dúró Dórának bekiabálnak, hogy tűnjön haza a kölykéhez, én vagyok az, aki először szól, hogy nem kéne, mert a nézeteiktől függetlenül ebben ki kell állnunk a közbeszéd normálisabbá tétele mellett. Az Orevecz-ügyben sem a kritika, hanem a kritikába oltott szexizmus volt a necces.

        Az egy mondatban meg nagyon igazad van.

        • Nana. Azért Morva esetében a bekiabálás nem a nőnek szólt, hanem annak a konkrét nőnek, aki szerint a nők dolga a szülés és gyereknevelés – de ő maga közben a Parlamentben van, és felszólal.

          • Az Dúró esetében volt, Morvait testszégyenítették. :P De azt gondolom, fontos Dúró kapcsán is beszélni erről az egészről, még akkor is, ha saját magát kivételnek látja, ugye.

            • Én is csak Dúróról beszéltem ;) Testszégyenítették a kakastaréjával Szíjjártót is, érdekes módon azok is, akik a kócosaszonyozáson Göncz Kingánál kiakadtak.

              • Tulképp minden közszereplő kapott már ebből, ja. Ocsmány szokás, de a nők triplán megkapják, akár a szexualizációt. De Dúróhoz visszatérve: hiába hiszi magát különleges hópihének, az őt érő beszólások mentén mégis őt kell védenünk, ha következetesek akarunk maradni ebben. Az ő esete – hogy tudniillik okoskodik a méhében élő nemzetről – tipikusan a priveligizált, empátia nélkül élő nő esete, sokak szerint kápó is az ilyen… de legalábbis hiányzik belőle az empátia és a belátás. A mi dolgunk ettől még ugyanaz.

                • “…sokak szerint kápó is az ilyen… de legalábbis hiányzik belőle az empátia és a belátás”
                  Azért nem véletlen, hogy ki a férje.
                  Zsák a foltját tipikus esete.

                • Nem értek egyet, Dúró esetében nem a nő, hanem a kápó kapott. egy kápó védelme pedig pont a téves sisterhood (egyik) esete számomra.

  6. Többnyire alacsony tudatszinten éldegélünk és ez nem jó.
    Hogyan juthatunk magasabb tudatszintre?
    Mindenki magának tudja elintézni, ha akarja.
    De nem nagyon akarja.
    Néhány helyen már lehülyéztek, mert ezzel a tudatszintes szöveggel próbáltam felébreszteni a csapatot.
    Misztikusnak neveztek. :)
    És lehet hogy igazuk volt.
    Egy magasabb tudatszint számukra annyira elérhetetlenül távoli, megfoghatatlan és érthetetlen, hogy nem hajlandóak érdemben foglalkozni még a gondolatával sem.
    Tudom, hogy látszólag nem a témáról beszélek, pedig hidd el, hogy de! :)

    Ha érdekel néhány megoldás, menj erre a linkre:
    http://mikro-evangelium.hu/a-felelossegvallalas-eve/

    Van ott még egy-két hökkentő megközelítése a létezésnek.

  7. Nagyon jó poszt!
    Az illusztráción meg szétröhögtem magam! :)
    Annyit tennék még hozzá, hogy nők tömegei nem csak saját magukat teszik tönkre ezzel, de a következő generációt is megfertőzik vele. Ezzel lehetne valamit csinálni.
    Kulturális forradalom, vagy valami ilyesmi, ahol a mérgező, megbélyegző mondatok, szólások, viccek, mesék betiltottak, vagy átalakítottak.

    • Van egy illusztráció – rajz -, amit félóra keresés után sem találtam meg: az van rajta, hogy egy irodában női vezetők ülnek, tanácskoznak nagy komolyan, és egy fiatal szépfiú szolgálja fel nekik a kávét, miközben pár főnöknő a seggét vizslatja. Zseniális kép, ha valakinek megvan, fűzze már be ide, kérem szépen.

      • Nem ismerem.
        Elmondásodból nekem kicsit kontraszexistának tűnik, de ez a hozzátoldott szövegtől is függ.
        A posztban szereplő rajzok meg egyáltalán nem ilyenek.

  8. Nem tudom Eszter.

    Nekem is szinte csak pasi barátaim vannak, mert a többi csajt valahogy sosem találtam ehhez jó alapanyagnak. Hidd el, megpróbáltam. Többször is.
    Multitaskingban sem vagyok túl jó. És? A főnököm is férfi, és meg vagyok vele elégedve. Volt női főnököm is otthon, azzal nem voltam megelégedve. Pedig kedvezett a többi nőnek, de sosem kértem belőle, mert érek annyit mint egy férfi, velem ne kivételezzenek. És nem. Nem azért volt rossz főnökasszony, mert nő volt. Nagy szája volt és felettünk zsarnokoskodott, amiért otthon a férje felette zsarnokoskodott, így mi ittuk meg a levét. Ugyan így a fordítottja is igaz, amikor az asszony a zsarnok a háznál csak ez sokkal sokkal ritkábban derül ki. Szóval a jó főnök szerintem nem nemfüggő, hanem kompetencia és lelki egyensúly függvénye.

    Sőt. Szoktam kezdeni úgy mondatot, hogy nem vagyok feminista de…
    Csak mikor folytatom, általában olyat mondok, amit főként magyar nők nem akarnak hallani vagy tudomásul venni. Például, hogy amikor én, Nő létemre szobafestőként, egy alkalommal egy autószerelő nővel találkoztam a szervizben, ahol nem ő volt az egyedüli nő, és az új autókat hozó kamion sofőr szintén nő volt, a lábam megremegett a meghatódottságtól, hogy ilyen van. Külföldön dolgozom lassan 2 éve és feltűnt már ugyan, hogy itt nem vagyok egy csodabogár, de ilyen 10 év múlva se lesz Magyarországon (vagy lehet soha), mert még a feministák is úgy vannak vele, hogy: persze meg tudjuk csinálni azt amit a férfi, de a “piszkos munkát” végezzék inkább ők. Mert ez meg az “férfimunka”. Itt tilos kitenni olyan álláshirdetést, hogy óvónőt keresnek, vagy pedellusbácsit. Nemtelenek az állások. Egy nő is el tud vezetni egy céget ugyan úgy, ahogy egy teherautót is, csak nekünk az utóbbi valahogy nem akaródzik.TISZTELET A KIVÉTELNEK!

    Igen itt van részmunkaidő, a férfiak is elmennek gyesre főleg ha a nő többet keres. Ha fáj a hasam hazamegyek és akár 2 napot is kihagyok ha erősek a görcsök. Részben az ilyen dolgok miatt jöttem ki. De azt is látom, hogy itt jóval szélesebb körben képviseltetik magukat a nők. Nem szinkronizálódik a periódus tesiórákra, nem derogál szemetet szedni. Nem kell prostituálódniuk sem, mert mindig van más út.

    Sajnos én is látom amit Te, hogy sokszor a neveltetés és a társadalmi normák afelé terelnek minket, hogy szemlesütve degradáljuk magunkat vagy a többi nőt, és ez valóban szomorú. Nem tudom hogy van e, vagy mi a megoldás. Én csak azt látom idekint, hogy ha az ember túl tud lépni a nemi identitásán, akkor sokkal felszabadultabban tud dolgozni és családi életet élni. Sokan nem akarnak itt sem. “Jaj én gyönge nő vagyok…” mondják, ha valami nem megy, ahelyett, hogy “Legyen szíves segíteni.” Szomorú. Nem kell sajnáltatni magunkat azért mert ezt láttuk.

    Ahogy az is hogy a kollégám; egy kedves, rendes, önellátó férfi, sőt nem is külföldi, mégsem talál társat, mert “csak egy szobafestő” de itt is áll a társadalmi elvárás, hogy egy 30as férfinak legyen jó állása, egzisztenciája, mert különben a kutyának nem kell. A nőnek meg elég szépnek lenni. Ezt sokszor ki is használják önös céljaikra, ami nekem egy kicsit visszás, de az élet már csak ilyen. Nem mondom hogy nem vagyunk hátrányban mi nők, de látom a másik oldalt is ami szintén nem fenékig tejfel. Itt sokkal kisebb a szakadék a nemek közt, mint otthon, de ha el is érnénk a gazdasági egyenlőséget, akkor sem lenne tejjel mézzel folyó Kánaán, pedig tudom otthon azt hiszik. Sokan ringatják magukat ilyen álomvilágba itt is.

    Ami még piszkálja a csőrömet, hogy otthon is de itt is sokszor túl van dramatizálva, fel van nagyítva egy egy feminizmussal, vagy szexizmussal kapcsolatos cikk téma stb, ami tudom hogy szükséges, hogy odafigyeljenek rá, de ez sok hírportálon már a releváns hírek kárára megy néha, ami nem jó. Ne divat legyen ezzel foglalkozni, hanem komolyan nagy hangsúllyal kell vele bánni. Bár ki tudja, bulvárhírt manapság többen látnak mint releváns komoly hírt.

    Nem tudom hogy jó irány e, ami felé tartunk. Ha jobban belegondolok itt egyre több a női főnök, politikus, stb. Viszont egyre kevesebb gyerek születik. Azok is magasabb iskolai végzettségűek általában. 15-20 év múlva tele lesz Európa képzetlen menekülttel akik sokasodnak, meg túlképzett európaival, akik fogynak. :( a nyugatrómai birodalom bukása Part 2 coming soon – ezt sem a férfiak fogják jobban megsínyleni –

3 visszakövetés / visszajelzés

  1. Képek és poénok: 5 érdekes médiamegnyilvánulás az EB-sikerünk kapcsán – Eszter's Offtopic
  2. MOM 20/20 – a magyar online média első húsz éve – Tollam-Papírom
  3. Gendertudatos beszélgetéssorozat Soma Mamagésával: ott voltam – Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: