Aktuális

Muszáj rasszistának lenni, hogy megússzuk az erőszakot

A közszereplőhöz méltatlan, sarki kocsmában is ciki buzizás kapcsán jutottam ma Kocsis Máté oldalára, amikor még az ominózus poszt elérhető volt. Nem mernék nagy összeget tenni rá, hogy valóban a Facebook törölte az alpári kirohanást, mindenesetre a sztori – meg az epilógushoz kapcsolódó véleményterroristázás – olyan mérhetetlen undort váltott ki belőlem, hogy nincs gyomrom hosszan foglalkozni az esettel (tegyük hozzá, a botrányt elindító Ungár Klára-féle politikai célú kényszer-comingoutoltatást sem tartottam ízlésesnek annak idején, de ez a történet már rég nem 1:1). Ehelyett inkább a “doktor úr” egy másik friss megosztását – és annak visszhangját – emelném ki: a csudálatos történetet “a migránssimogató liberális politikusról”, Selin Görenről, akit bevándorlók erőszakoltak meg, ennek ellenére viszont Gören botor módon nem lett rasszista, hanem továbbra is kiáll a menekültek jogai mellett.

kép: Selin Gören, facebook

kép: Selin Gören, Facebook

Történt ugyanis, hogy a Solid nevű baloldali ifjúsági mozgalom szóvivőjét januárban egy játszótéren erőszakolta meg három férfi, akik arabul beszéltek. Gören azonnal feljelentést tett a rendőrségen, nem beszélt azonban arról, hogy támadói nem németek voltak. Ezt csak 12 órával később árulta el, amikor is kiderült, hogy a tettesek másokkal is erőszakoskodtak a környéken, így a nyomravezetés szempontjából fontosnak tartotta vallomása pontosítását. Állítása szerint korábban azért hallgatta el a tényeket a hatóságok előtt, mert attól tartott, hogy az eset híre tovább borzolja a kedélyeket a migránsok ellen. Gören a történteket követően a Facebookon védte meg a bűncselekményeket soha el nem követő migránsokat: “Nem fogok félreállni, és azt nézni, hogy a rasszisták titeket neveznek meg problémaként. Nem ti vagytok a probléma. Ti ugyanolyan csodálatos emberek vagytok, mint bárki más, és ugyanazt a biztonságot és szabadságot is megérdemlitek, amit ők” – írta azoknak, akik mit sem tehetnek arról, hogy erőszakos bűncselekményt elkövető emberek is átjutottak a határokon.

Érdekesség, hogy a német parlament alsóháza, a Bundestag csütörtökön óriási többséggel fogadta el az eddig hatályban lévő szexuális erőszakról szóló törvény módosítását. Az új törvény szerint akkor is nemi erőszakról beszélünk, ha a nő “csak” szóban jelezte, hogy nem akarja a folytatást, de külön rész vonatkozik a menekültstátusszal rendelkező erőszaktevőkre is, akiket a jövőben könnyebb lesz kiutasítani Németországból. Hasonló témában tavasszal én is írtam, akkor azon morfondíroztam, hogy léteznek bizonyos erőszakos bűncselekmények, amelyek kapcsán nem árt megfontolni, meddig érdemes védeni az alapvető emberi jogokat: például a gyilkosságot, nemi erőszakot elkövető migráns ne veszítse-e el azonnal menekültstátuszát akkor is, ha hazájában esetleg üldöztetés várná. A mások kárára elkövetett erőszakos bűncselekmények ugyanis nem tartoznak a megélhetési bűnözés kategóriájába, amelyek esetén a nehéz sors és az alkalmasinti kényszerhelyzet talán még enyhítő körülmény is lehet (tűzifát vagy ételt lop, mert fázik és éhes).

Törvények ide vagy oda, a német sajtóorgánumok egy része a kezdetektől úgy kezelte Gören ügyét, mintha a nő maga is bűnös volna, nem pedig áldozat: mintha törvény adta kötelezettsége lett volna a nyilvánosság előtt beszámolni az átélt erőszak részleteiről, és mintha egyes tények ki nem emelése egyfajta aljas történelemhamisítás volna, amiért meg kell lakolnia. Nyilván nem érdemes különösebben meglepődnünk, hogy a szomorú esetet a Magyar Idők “a német elhülyülés sztorik legfájdalmasabbikaként” (sic!) ábrázolta, hogy tudniillik “nehéz egy migránspártinak szembesülnie azzal, hogy a „rasszistáknak” van igazuk. És sajnos már a saját bőrön tapasztalás sem segít. Ekkor jelentkezik a Tartuffe-szindróma, amikor az áldozat még jobban védi a bűnöst”. A cikk felteszi azt a kérdést is, hogy mi lett volna, ha a politikust egy csapat horogkeresztes tetoválással ellátott neonáci bántalmazza: akkor is elhallgatta volna ezt a részletet? Mintha csak a származás, a bőrszín ugyanúgy szabadon választható volna, mint az, hogy az ember egy szélsőséges, erőszaktól túlfűtött eszmét követ…

Nem vagyok rasszista, de…

…utálom az arabokat – mondta Gór Nagy Mária színésznő a TV2 reggeli adásában néhány nappal ezelőtt. Jólesett megírni, hogy “én sem vagyok ám se a korosztállyal, se a társadalmi csoporttal szemben előítéletes, amit Gór Nagy Mária képvisel, de kicsit már a bögyömben vannak, most bevallhatom. Aczél Endrék, Csapó Gáborok, Kiss Lászlók, Gyárfás Tamások, Havas Henrikek… sikeres, megérkezett emberek, akik kétségkívül sokat tettek le az asztalra, de közben valami mérhetetlen gőggel és jogosultságérzettel tekintenek saját státuszukra, és mindarra, ami ezzel jár. Relativizálják az erőszakot, az áldozatot hibáztatják, lenézik a rászorulókat, felülnek a kisebbségeket bűnbakká tevő propagandának, és közben mereven és vakon ragaszkodnak saját mutyizós-bratyizós, régi világban megrekedt, zárt világukhoz, amiben ők valakik, és ez bizonyos privilégiumokkal jár”.

A további szöveg itt olvasható...

Ezután sor kerül némi maszatolásra arról, a hasonló esetekben a “feministák elbújnak, a sajtó pedig enyhítő körülményeket keres: szegények rég voltak nővel, a tesztoszteron, ugye. Aztán: más kultúrából jönnek, nehezen megy nekik az integrálódás.” Érdekes, én ezeket az érveket még soha nem hallottam, de nem is érvek: ha valaki bűncselekményt követ el, azt meg kell büntetni, függetlenül attól, hogy német-e vagy arab, natív-e vagy migráns, és a bőrszínéből, származásából sem érdemes titkot csinálni. A szociális körülmények, a kulturális háttér, az egyéni élethelyzetből adódó problémák ugyanúgy nem számítanak enyhítő körülményeknek ilyenkor, mint ahogyan a tesztoszterontúltengés meg az integrálódás esetleges nehézségei sem. Selin Gören nem hazudozott, nem manipulált, és nem is ostoba: egyszerűen tisztában van azzal, hogy  azért, mert három arab férfi megerőszakolta, nem minden arab származású férfi – és pláne nem minden migráns – erőszaktevő. Teljesen igaza van: a turbómagyarok sem adják vissza állampolgárságukat pusztán azért, mert a nevéhez köthető aranyérmek ellenére Kiss Lászlóról is kiderült, hogy – akár az arab kartársak – csoportos nemi erőszakot követett el, ráadásul nem ez volt az első, sem az utolsó eset. Egyszerűen azért, mert Kiss László és szép számú hazai erőszaktevő nem a teljes magyar társadalom, származásuknak és bőrszínüknek semmi közük nincs az erőszakos bűncselekmény tényéhez.

A kormánypárti tálaláson persze valószínűleg nem kellene meglepődni, az ilyen esetekben az elkövető etnikai hovatartozásának emlegetése sokak szemében azt a célt szolgálja, hogy egész embercsoportokat vegyünk velük egy kalap alá, amit a fővonalas aktuálpolitikai is buzgón támogat.. az azonban meglepő, mennyire termékeny táptalaljra talál az ilyesfajta retorika. A Kocsis úr megosztása alatti kommentek beszédesek:

Képernyőfotó 2016-07-08 - 20.11.00 Képernyőfotó 2016-07-08 - 20.11.42
Létezik az, hogy ezek az emberek – köztük nők is – úgy gondolják, hogy aki nem látja be, hogy “a rasszistáknak van igazuk”, az egyenesen maga megy házhoz a pofonért, és megérdemli – sőt, élvezi is – az erőszakot? Egy súlyos traumát átélt ember megrázkódtatásának kigúnyolása, az áldozathibáztatás és az erőszak tényének bagatellizálása a legsúlyosabb dolog, amit egy ilyen ügy kapcsán a hallgatóság tehet: ez az ugyanis, ami megágyaz a későbbi erőszakos esetek hasonló tárgyalásának is. Ezekből a kérdésekből épp úgy tilos volna politikát csinálni, ahogy mások szexuális orientációja sem tartozik ránk, és a homofóbiát is jobb volna otthon, a négy fal között intézni inkább… És hát azt hiszem, a legutolsó hely, ahol ilyesmit olvasni szeretnék, épp a szomszédos kerület polgármesterének, a Fidesz budapesti elnökének, a kormánypárt kommunikációs igazgatójának Facebook-oldala…

Advertisements
Eszter névjegye (831 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

30 hozzászólás Muszáj rasszistának lenni, hogy megússzuk az erőszakot bejegyzéshez

  1. Milyen gyakori ez a hozzáállás! A volt munkahelyemen közölte egy kolléga, hogy “ha majd megerőszakol pár migráns, akkor is védeni fogod őket? Volt egy nő is, aki mindig védte [a négereket, ahogy fogalmazott], aztán megerőszakolták.”
    Igen, mert ha egy piros sapkás ember megerőszakol, onnantól az összes adja vissza az állampolgárságát. Ha nem utálom a piros sapkásokat, akkor biztos élveztem az erőszakot.
    Lassan meglesz az utolsó löket is, amivel kirepülök Skandináviába.

  2. “Létezik az, hogy…”
    Igen, hogyne!
    Sőt! Igazából az ilyen emberek vannak többségben, ez valami:
    ‘mindig a fasz jó oldalán lenni, és onnan röhögni mindenki mást’ mentalitás sajnos eléggé jellemző az emberekre.

    Másrészről,
    aki nem szeretne tömeges menedékkérő befogadást, az még nem feltétlenül rasszista. Az is egy manipuláció, hogy a ‘Magyar idők’, de az áldozat is – akit természetesen sajnálok – csak emiatt egy platformra helyez minden ellenzőt a szélsőjobboldallal.
    Az, hogy én nem látok élő, vagy történelmileg tartós gyakorlatot különböző rasszú; nyelvű; vallású; etnikumú; vagy egyéb identitású emberek nagy tömegei békés egymás mellett élésében, attól én még nem vagyok rasszista (a poszt sem erről szólt, nem kell kikérned magadnak :) ), sem idegengyűlölő, sem jóléti soviniszta.
    Teljesen el tudom fogadni a bevándorlást, ha a bevándorló – függetlenül attól, hogy jogosult-e menedékre, vagy nem – HVCS-vel házasodik, és nem akar külön etnikai tömböt képezni, mert az később durva konfliktussá fajulna ebben a többszörösen roncsolt magyar társadalomban (na jó inkább csak lakosság, vagy fogyó tömeg)
    Aki meg nem képes/nem akar velünk együtt élni, annak marad a menekülttábor (amihez természetes humanitárius okokból Magyarországnak is hozzá kell járulnia legalább akkora összeggel, mint amekkorába az extra határőrizet kerül), vagy bármely más állam/nemzet, amelyik a hajlandó a nyakára tenni a kést.

    • Aki nem képes és/vagy nem hajlandó velünk élni, az menjen haza, de azért azt erős volna meghatározni, hogy ki kivel házasodjon, és mennyire őrizze meg etnikai identitását. Nem a mondat második, hanem az első részén múlik a sikeres integráció.

      • Elméletileg teljesen igazat adok neked, csak sajnos azt a gyakorlatot észlelem, hogy ahol nincs, vagy kevés a vegyes-házasság ott komoly etnikai konfliktusok vannak, vagy vannak kialakulóban, a többség által elutasított kisebbség szegregálódására ha tudsz jobb módszert, akkor ki vele.
        Egyébként nem személy szerint kellene megmondani, hogy ki kivel házasodjon, hanem csak a választott populációt szűkíteném be egy kissé, azért 2-4 millió emberből csak lehet választani! :)

  3. Én egy olyan világon dolgozom, ahol Kocsis Máténak eszébe se juthatna hogy úgy kéne éreznie, hogy magyarázatra szorulna azt illetően, hogy milyen mennyiségű, milyen rasszú és nemű emberekkel van együtt és milyen célból, ha örömét leli benne.

    Mindenkit megillet a jog, hogy szabadon élhesse át a szerelmet.

    Ki tart velem? ♡♡♡ Peace and Love! ♡♡♡

    • “Én egy olyan világon dolgozom, ahol Kocsis Máténak eszébe se juthatna, hogy…” politikus legyen, mert már az elején szembesítenék azzal, hogy totál alkalmatlan.
      A többiben veled vagyok! :)

  4. A Kertész // július 9, 2016 - 07:30 // Válasz

    De tényleg, wtf kettős mérce, Ungár Klára miért buzizhat szerintetek, és Kocsis Máté miért nem? Az erőszakon való poénkodás szerintem is necc.

    • Leírtam a posztban, hogy ő sem buzizhat, totál gusztustalan, amit tett, ha meleg a csávó, ha nem. Ocsmány, hogy ez zajlik a közbeszédben.

      A különbség, ami kiegyenlítetlenné teszi a buzizást itt az, hogy míg Ungár (politikai célból ugyan, de) semleges tényként közölte ellenfele a vélt vagy valós homoszexualitását, addig Kocsis egyértelműen pejoratív felhanggal utalt mások esetleges homoszexualitására, és a nyíltan leszbikus ellenfele ellen homofób kirohanást is rendezett, ami már egy egy egész közösséget sérthet potenciálisan.

      Picit egyszerűbben: nem szép dolog, ha azt mondom rólad a nyilvános térben, hogy te meleg vagy, amikor nem vagy az/nem akarsz előbújni, de egy fokkal még ocsmányabb, ha lemocskosbuzizlak, és a melegeket szidom a téma kapcsán.

      Nem hiszem, hogy nem érzed a különbséget.

  5. “Selin Gören nem hazudozott, nem manipulált, és nem is ostoba”
    “nem beszélt azonban arról, hogy támadói nem németek voltak. Ezt csak 12 órával később árulta el, amikor is kiderült, hogy a tettesek másokkal is erőszakoskodtak a környéken, így a nyomravezetés szempontjából fontosnak tartotta vallomása pontosítását. ” Ez számomra némileg ellentmondásos, mert bizony hazudott és ezt manipulációs céllal tette, amikor félrevezetette a rendőrséget.

    • Nem mondta, hogy németek, egyszerűen nem volt fókuszban számára a sokk hatása alatt az elkövetők anyanyelve, bőrszíne, származása. A manipuláció és a hazugság az lett volna, ha azt állítja, hogy németek.

      A nyilvánosság meg más kérdés: ott az ég adta világon semmilyen beszámolási kötelezettsége nincs egy ilyen ügyben. Egy bűncselekmény, amit átél az ember, nem közügy.

      Ezzel együtt én személy szerint azt gondolom, hogy nem szabad tabuként kezelni semmilyen bűncselekmény elkövetőjének származását: nyugodtan ki lehet mondani, hogy fehérbőrű német, magyar, fekete bőrű, arab, cigány, satöbbi. Más kérdés, hogy ez alapján nem szabad arra következtetni, hogy minden hasonló származású, bőrszínű ember bűnös.

      • 1.) Nem beszéltem nyilvánosságról, én Selin Gören vallomásáról beszéltem.
        2.) “Ezt csak 12 órával később árulta el, amikor is kiderült, hogy a tettesek másokkal is erőszakoskodtak a környéken, így a nyomravezetés szempontjából fontosnak tartotta vallomása pontosítását. ” Ez nem arra utal, hogy a sokk okozta a hallgatását az elkövetők etnikumáról.
        3.) Nem gondolom, hogy ha a migránsok közül x fő bűnöző, akkor mindegyik az. Én S. G. viselkedéséről beszéltem és beszélek most is. Sarkítva a helyzetet: mi történik, ha másnap a rendőrség előállít 3 “elkövetőt” 3 szép szál neofasiszta személyében?

        • Bocsánat, természetesen neonáci.

        • Ebben egyetértek. A nyomra vezetés, a további bűnelkövetés megelőzése érdekében a lehető legpontosabb leírást kell adni. Ha azt mondja, hogy szőke, kék szemű vagy éppen hogy sánta a bűnös, azzal sem a szőkéket, kék szeműeket, sántákat bélyegzi meg vele, pláne, mert nem hozza nyilvánosságra. Mit gondolt, ha elkapják a bűnösöket, akkor nem derül ki a rendőrök számára? Vagy nem is akarta, hogy elkapják őket (ezt azért nem gondolom), vagy mi? Ez nekem túlzás, a ló másik oldala.

          • Elképzelhető, hogy sokk alatt volt, nem tudott tisztán gondolkozni. Elvégre ha nem akarta volna, h elkapják őket, eleve nem is tesz feljelentést. Ergó én egy zavart, sokkos állapotban lévő áldozatot látok, ami csoportos nemi erőszak után sajnos nem is csoda.

  6. Alapvetően egyetértek, de szerintem Selin Gören hibát követett el, amikor elhallgatta az elkövetők etnikumát. Nyilvánvaló, hogy a pontos személyleírás mennyire fontos ahhoz, hogy elfogják az elkövetőket, az sem rasszizmus, hogy az arabok fizimiskája általában eltér az átlag németétől. Az elhallgatással tkp. az elkövetők malmára hajtotta a vizet, megnehezítette a nyomozást.

    Én úgy gondolom, hogy erőszakos bűncselekmények esetében elsődleges szempont, hogy az elkövetőket mielőbb lefüleljék, minden más háttérbe szorul, csak a felesleges óvatosság mondatja velem, hogy a törvényesség természetesen nem.

    Ebben az esetben pl. az elkövetők beszéde nagyon nagyot szűkített a potenciális gyanúsítottak körén, nem mindegy az, hogy egy város összes – mondjuk 20 és 40 közötti férfija a lehetséges elkövető, vagy azokat a sértett elmondása alapján a helyi arab közösség/menekültek között kell keresni elsődlegesen.

    Szóval igen, ebben hibázott, hülyeséget csinált, még ha utóbb korrigált is. Az meg, hogy csak akkor tartotta ezt fontosnak, amikor kiderült, hogy az elkövetők másokkal is erőszakoskodtak, végképp érthetetlen. Erőszakos bűnözőket, szexuális bűnözőket mindenképpen, minden eszközzel kézre kell keríteni, akár egyszer követte el a bűncselekményt, akár többször. Ráadásul azért az elég köztudomású, hogy az erőszaktevők általában nem “egyszer hibázott az életben” típusú bűnözők. A nyilvánosság előtt ne számoljon be semmiről, ha úgy gondolja, ez OK.

    • Mondjuk nekem van egy tippem arra, hogy miért nem mondta el, hogy nem németek voltak. Nyilván azért eléggé sokkban volt. És arra gondolt, hogy a menekültellenesség úgyis elég erős, ne táplálja ezzel az infoval. És nyilván ezt, amit te is végiggondoltál, perenne is, én is, meg még sokan, hogy veszélyes embereket hagy “futni”, ha nem is egészen, de mindenesetre nehezíti az elfogásukat, ezt abban az állapotban nem tudta végiggondolni. A 12 óra elteltével talán nem csak a további erőszakoskodások híre számított (jelzem, a további megtámadottak is nyilván jelezték, hogy nem németekről van szó, vagy nem?), hanem talán azok nélkül is lejutott volna erre, miután valamennyire megnyugodott.

      • Igen, hiba volt a személyleírásnál az arab beszédet kihagyni, de arra tippelek, hogy sokkos állapotban nem tudta felmérni, hogy ez egy hiba, ami a nyomozást erősen hátráltatja. Két lehetőség van: vagy nagyon készen volt, vagy nagyon készen volt ÉS nem akarta a menekültellenességet táplálni az infóval, hiszen ilyenkor a többi, ártatlan arab nyelvű bevándorló is megszívhatja. De megértem, h ilyen állapotban az ember hibát követ el, ez nem az a helyzet, amikor tisztán, higgadtan és racionálisan tudunk gondolkozni.

        • Nem tudom, nekem pont az a furcsa, hogy valaki ilyen lelkiállapotban, ha akaratlanul is, de a migránsok negatív megítélésén aggódik. Nyilván magamból indulok ki, de valószínűleg nekem el sem jutna a tudatomig, hogy arab, kínai, fehér vagy fekete volt, aki rámugrott, és azt hiszem nem is nagyon érdekelne. Lehet, hogy tényleg a sokk beszélt belőle, de túl tudatosnak tűnik az az érv, miszerint azért nem szólt az erőszakolók származásáról, mert nem akart olajat önteni a tűzre. Nekem a migránsválság tutira nem jutna eszembe ebben a helyzetben, önző módon csak a saját bajomra tudnék gondolni.

        • Lényegében egyetértünk: hiba volt, de emberileg érthető hiba.
          Corot: van, akinek az egyenlőtlenséggel, kirekesztéssel szembeni fellépés a személyisége részévé válik, ahogy bármilyen más “ügy” is válhat bárki személyiségévé.

  7. Kedves Eszter! Értem, mire megy ki a cikked, és az elvvel egyet is tudok érteni. Erőszak esetén nem az számít, ki követi el, hanem maga a tény. Viszont a(z inkább csak burkolt) következtetéseddel már nem tudok egyetérteni (vagyis: nyugodtan fogadjunk migránsokat, mert bár van köztük erőszaktevő, olyan a magyarok közt is van). Sajnos manapság ott tartunk, hogy aki nem akarja beengedni az arabokat az országba, arra azonnal rámondják, hogy rasszista. Elég baj ez.

    Az is elég baj, hogy se ez a német hölgy, se a többi baloldali nem teszi fel a kérdést, hogy MIÉRT fontos az arab erőszaktevők kulturális hátteréről IS beszélni. Nem azért, mert rasszisták vagyunk, és úgy tartjuk, hogy minden arab erőszaktevő. Hanem azért, mert a kultúra, amelyből jöttek, a mai napig sem tekinti állatoknál többnek a nőket. Nézegesd meg a YouTube-on az erőszaktevő migránsokról szóló videókat! Az egyik szomáliai azzal védekezett a bíróságon, hogy ahonnan ő jött, ott kulturális és vallási követelmény, hogy a férfiak “osztozzanak meg” a nőkön…

    Egyáltalán nem csoda, ha egy csomó ember fél olyanokat engedni az országba, akikben a vallás és a neveltetés azt a gondolatot ültette el, hogy a nők állatok, csak gyerekszülésre valók, és ha egy muszlim férfi megerőszakol egy nem-muszlim nőt, azzal Istennek tetsző dolgot tesz. A legszomorúbb, hogy még lelkifurdalásuk sincs a tettük miatt, mert abban a hitben élnek, hogy ezt nekik szabad, sőt, helyesen cselekszenek. Meg egyébként is egy nő annyira alantas élőlény a szemükben, hogy egyáltalán nem számít, ha fájdalmat okoznak neki. Épp ezért egy megerőszakolás nekik jelentéktelen dolog, körülbelül annyi, mint ha te egy hangyát eltaposol (talán nem is értik, az európai férfiak miért csinálnak ügyet belőle).

    Én különben hiszek a vér szavában is, pontosabban abban, hogy a temperamentum igenis közrejátszik. És azon a véleményen vagyok, hogy inkább tartsuk távol azokat is, akik feltehetőleg nem erőszaktevők, mint beengedni mindet és utólag keresgélni, ki követte el azt a sok bűntényt. Ne kockáztassunk, mert igenis sokan vannak köztük, akik lelkifurdalás nélkül okoznának szenvedést nekünk. Sokan vannak, főleg afgánok a szegényebb és primitívebb társadalmi osztályból, akik egy kamaszfiú szintjén megrekedtek, és nem fogják soha megérteni, miért nem szabad megerőszakolni a nőket. Ezek az emberek nem fognak tudni beilleszkedni a társadalomba egyetlen európai országban sem. Szóval én azt mondom, távol kell őket tartani. És visszakanyarodva a cikkedhez, pontosabban a címéhez: ha ehhez rasszistának kell lenni (a baloldaliak szemében), akkor legyünk azok! Bármit inkább, mint hogy a svédek sorsára jussunk (régen ott volt a legalacsonyabb a bűnözés, de mióta az arabok ott vannak, a nemi erőszak fellegvára lett az a szerencsétlen ország). Legjobban azokat a német és svéd nőket sajnálom, akik nem “befogadáspártiak”, de az arabok pont őket kapták el, így valaki másnak az ideológiája miatt nekik kellett szenvedniük. Nem mintha a baloldaliak megérdemelnék, de tény, hogy az ő politikai nézeteik következtében történhet most meg ennyi szörnyűség.

    • Egy kicsit sántít, amit írsz. A szélsőséges iszlamista az iszlám vallással takarózik amikor gyilkol. Ebből kiindulva vizsgálgatnunk kellene a iszlám vallás mibenlétét? Nem hiszem, hiszen köztudott, hogy maga a vallás nem erőszakos, és aki ezzel takarózik, annak semmi köze semmilyen valláshoz. Épp ezért, ha egy erőszaktevő a kulturális szokássokkal magyarázza tettét nem hiszem, hogy egy egész kultúrát el kellene ítélnünk miatta, vagy ráhúznunk a vizeslepedőt. Nyilván vannak kulturális különbségek és igen, sok országban a nők helyzete borzalmas, de a nagy büdös helyzet az, hogy mi laikusok semmit nem tudunk a keleti kultúrákról, ahogy az iszlám vallásról sem. Csak a híradóban látottak alapján ítélünk, meg abból amit az interneten összeolvasgatunk.

      • Nem muszáj rasszistának lenni, elég ha biztonságos távolságot tartunk tőlük és férfi kísérettel megyünk bizonyos helyekre, és este nem lófrálunk el. A régész barátnőm csomó közel-keleti országot megjárt már, és tudja a szabályokat, hogy maradhat biztonságban. S.G. pedig legalább annak örülhet hogy elkapták a feltételezett bűnözőket, ami rajta már cseppet sem segít. Ja és amúgy nem tennék nagy pénzeket arra, hogy egy menekült által megerőszakolt nő később hozzámegy egy másik menekülthöz.

        Te lehet hogy a fotelodból képes vagy megítélni az ide szökötteket, de én itt élek köztük Németországban, és hidd el, amit a tévében látsz, az egy nagyon szépen kiszínezett kép. Olyan, mint egy Budapestet reklámozó szép és hangulatos videó. Azt nem mutatják, hogy milyen rosszak az utak, a falak, nincs rajtuk hajléktalan, vagy hogy az utcán lézengő emberek épphogy a létminimum felett evickélnek. Itt, főleg Berlinben mindenki tudja, hogy a multikulti nem működik, pedig már régóta próbálják erőltetni (60as évek). A németek inkább nem beszélnek róla és eltusolják(félnek, h nácinak nézik őket), ami például a török negyedekben történik, magasabb a bűnözési ráta (igen nem csak itt, az orosz negyedben is pl )hogy vannak gyerekek, akiknek már a szülei is itt születtek és mivel török tévét néznek, török iskolába járnak, alig beszélnek németül, és sokan csak a szociális ellátásból élnek. Persze nem mind. De sok. Egyre többen csatlakoznak vallási csoportokhoz. akik azt akarják, hogy a vallási rendszerük alapján ítélkezzenek felettük. A tévében meg csak a szegény szerencsétlen búslakodó egyetemet végzett jólelkű migránsokat látsz. Mikor ideérnek, és látják hogy itt se fenékig tejfel az élet, akkor meg kiborul a bili, és elgurul a gyógyszer. Elvesztik a türelmüket és lázadnak a rendszer ellen ami befogadta őket. Igaz az iszlám alapjában véve nem erőszakos, de mivel az egész világnézetük más, a sok éve itt élő békés muszlimok zsebében is kinyílik a bicska, ha olyan negatív dolog éri őket, amit egy európai normálisnak vesz.

        (Kevesen firtatják azt is, hogy miért nem a gazdag, azonos vallású, azonos nyelvet beszélő olaj államok fogadják be őket, akik sokkal közelebb is vannak)

        Dolgozom most is menekültekkel, és persze rendesen dolgoznak meg minden, de pl a főbérlő nem mer rájuk szólni, mert fél tőlük, és bizony hangosak. Ismétlem nem mind, de sokan. A kölni szilveszteri eset után például váltig állították, hogy ott nem is voltak migránsok és a németek találták ki az egészet. Vagy ugye a sok magas képzettségű menekült, meg lehet nézni hány szír orvos vagy könyvelő helyezkedett el, mióta itt vannak. Megsúgom, nem sok. Senkinek ne legyenek illúziói, 90%uk sosem fog integrálódni, mert az azt jelentené, hogy fel kell adnia a világképét. Ez pedig nem fog megtörténni.(Majd 10-15 év múlva visszajövök és beírom, hogy:”Én megmondtam!”)

        A jól szituált menekülteket reklámozták, ezért a svédek is beengedték őket, de ugye a pénztártól való távozás után… szóval nem mernek más semmit sem mondani, mert ez a csodálatos pc-társadalom rögtön xenofóbnak bélyegez mindenkit, aki csak egy negatív dolgot is mer róluk állítani.

        Aki rendesen menedéket kért a saját nevén még onnan, és megtanult németül, azokat amúgy segítik és szívesen látják itt is, és minden más országban is. De akik nem engedelmeskednek, és a dublini egyezményt megszegve nem maradnak az első biztonságos országban, azok “bűnt” szabálysértést követnek el. A több ezer ember akik hamis papírokkal jöttek, azok bűnözők, és igenis sok van belőlük. A kollégám barátnőjét fényes nappal rabolták ki, és a rendőrségen azt mondták neki, hogy ne számítsanak rá, hogy megtalálják a tettest, és legyenek szívesek ne forduljanak a sajtóhoz se, de őszinte részvétüket fejezték ki a sajnálatos dolog miatt.

        Megértem hogy S.G. megvédi őket, annak ellenére, amit tettek vele, de azért engedtessék meg nekem, hogy én és a hozzám hasonlók nagy ívben kerüljék őket a pc társadalom megvetése nélkül.

        Mindenkinek ajánlom figyelmébe: A lányom nélkül soha c. könyvet vagy a filmet.

      • “Ebből kiindulva vizsgálgatnunk kellene a iszlám vallás mibenlétét? Nem hiszem,”

        Szerintem meg igenis érdemes górcső alá venni az iszlámot. Méghozzá azért, mert az arabok cselekedeteit sokkal jobban meghatározza a vallás, mint a miénket itt Európában. Ők, ha vallásosak, akkor nagyon mélyen vallásosak. Ebben a természetközeli népekre hasonlítanak. Láttam egy videóben szír keresztényeket imádkozni, és hihetetlen átérzéssel csinálták. Úgy imádkoztak Jézus Krisztushoz, ahogy a muszlimok Allahhoz. Európában ilyet nem látni. Mi már valamikor a középkor végén magunk mögött hagytuk ezt a fajta babonás, átszellemült, az élet minden szeletét átitató vallásosságot. Ők nem. Ha nekik az imámjaik azt mondják, hogy minden európai nő prostituált, mert nézzétek meg, hogyan öltözködnek, akkor az ő számukra ez szentírás. Erről meg Georg Spöttle beszélt a tévében, és neki száz százalékig elhiszem.

        “köztudott, hogy maga a vallás nem erőszakos, és aki ezzel takarózik, annak semmi köze semmilyen valláshoz”

        Hát, nem tudom. Én nem olvastam a Koránt, de egy ismerősöm igen, és szerinte a Korán előírja a vallás erőszakos terjesztését (amit egyébként az iszlám történetéből is láthatunk). De talán hitelesebb az, amit maguk a muszlimok mondanak. Van egy könyv, amit egy volt muszlim írt, egy dzsihadista fia, aki Amerikában él és áttért a keresztény hitre. Azt nyilatkozta, szereti Jézust, mert ő a békét és a megbocsátást hirdeti, ami csodálatos. Allah viszont nem. Egész pontosan így fogalmazott: “Allah a legveszélyesebb terrorista.” Nekem ez hátborzongató. A föld lakosságának 23%-a muszlim, és ezek az emberek mind egy erőszakos, kegyetlen istenben hisznek? Állítólag 2050-re annyian lesznek, mint a keresztények. Amúgy bátor ember lehet a könyv szerzője, hogy ilyesmit ki mert mondani. A francia újságírókat már sokkal kevesebbért kivégezték a terroristák.

        • Ne tegyél egyenlőség jelet a vallási fanatizmus és a mélyen hívő emberek között (az más kérdés, hogy véleményem szerint minden vallásos ember, egyben babonás is). Egy imám, aki azt terjeszti, hogy minden katolikus nő prostituált kb. egy szinten van azzal a katolikus pappal, aki pokolra küldene minden abortuszon átesett nőt (és bizony van ilyen). Ne keverjük a szezont a fazonnal, a mély hitbuzgalom nem egyenlő a gyilkolni vágyó, vallással takarózó terrorizmussal.

          Minden szentkönyvben találsz legalább egy olyan passzust, ami erőszakra buzdít. És minden csak értelmezés kérdése. A Biblia pedig az egyik legtöbbféleképpen értelmezhető szentkönyv széles-e világon. Nem véletlen, hogy sok “beteg” szekta is a Bibliát bújva, a saját szájízük szerint értelmezik az abban olvasottakat és terjesztik mély meggyőződéssel a hülyeséget.

          Egy adott vallás erőszakos terjesztése megint más lapra tartozik, amiről egyébként a katolikus egyház ódákat zenghetne.

  8. A tényszerűség kedvéért rögzítsük, hogy Selin Gören nem csak azt hallgatta el a rendőrök elől, hogy idegen nyelven beszéltek a támadói, hanem azt is, hogy egyáltalán megerőszakolták. Feljelentést eredetileg csak a kirablása miatt tett, és ennek kapcsán állította, hogy az elkövetők németül beszéltek. Ahogy a Spiegel írja:

    “Der Polizei sagte sie zunächst nur, sie sei bestohlen worden, von Männern, die Deutsch sprachen.”

    http://www.spiegel.de/spiegel/selin-goeren-a-1100990.html

    Az persze ettől még helytelen, ha személy szerint Görenre pikkelünk, hiszen ő mégiscsak áldozat. Azt a légkört kell inkább ostoroznunk, amelyet a (német, svéd stb.) baloldal teremtett, és amelyben a rasszizmus/xenofóbia feltételezett/várható növekedése nagyobb bajnak számít, mint ha futni hagynak erőszakos bűnözőket. Gören nem az egyetlen nyugat-európai nő, aki azért nem tett – legalábbis kezdetben – feljelentést az őt ért nemi erőszak kapcsán, mert attól tartott, hogy ettől majd nőni fog az idegengyűlölet. Máshol, más nőkkel is történt efféle – mert arrafelé ilyen a légkör. Csöndben “kell” maradnod, ha a támadóid idegenek voltak, mert ha elmondod, azzal a rasszisták malmára hajtod a vizet. Ez az újfajta “omertà” rendkívül romboló a nyugati társadalomra nézve – reméljük, itt nem honosodik meg.

  9. Szerintem a kutya ott van elásva, hogy Gören politikus. És mivel a politikai paletta menekültpárti oldalán áll, roppant kínos neki, és politikailag hátrányos, hogy éppen őt éppen menekültek erőszakolták meg. Szerintem nem a menekültgyűlölet visszafogása nyomott neki többet a latban az elszenvedett sérelmeinél, hanem a politikai veszteség. Randa dolog, de ez van.
    És ez mit sem változtat azon, hogy magam is élesen ellenzem a menekültgyűlöletet és felfordul a gyomrom a magyar kormány uszító kampányától.

  10. Nem vagyok rasszista, nem is mondom hogy megérdemelné az erőszakot bárki is, de az összes Koránra alapuló vallás követője sajnos NEM Európába való. Nem csak a saría (arabul: شريعة) párti szélsőségesek, hanem a “mérsékeltek” sem mivel a muzulmán vallás vérengzően erőszakos!…
    :
    A Korán 9.29 szerint a hívőknek (a muszlimoknak) harcolniuk kell azok ellen, akik nem hisznek Allahban, vagy a Végítélet Napjában; vagy akik nem tiltják azt, amit Allah vagy Mohamed próféta megtiltott; vagy akik nem hisznek az igaz vallásban (az iszlámban), még a Könyv népei (azaz a zsidók és a keresztények) ellen is, egészen addig, amíg azok alávetettségbe nem esnek, alázatosan nem fizetik a dzsizját (a hűségadót a muszlimok részére), és át nem érzik alávetett helyzetüket. A muszlimok szerint, egy zsidó vagy egy keresztény az alábbi három lehetőség közül választhat:
    1. áttér az iszlámra
    2. fizeti a dzsizját, és alávetett, másodrendű állampolgárként él
    3. meghal
    Ha valaki azonban nem a Könyv népei közül való (azaz nem zsidó és nem keresztény), akkor csak két választása van:
    1. felveszi az iszlám vallást
    2. meghal
    A Korán, azaz a muszlimok szent könyve nem egy egyszerű könyv, hanem maga Allah (Isten) szava tökéletes formában, ahogyan azt Dzsibril (Gábriel) arkangyal elvitte Mohamed prófétának, az iszlám alapítójának, látomások formájában. Éppen ezért a Koránt megváltoztatni vagy átértékelni nem lehet – ami abban áll, az Allah (Isten) szava, tehát úgy helyes, ahogy van. A Korán 3.5 szerint az iszlám a tökéletes vallás. A Korán 33.21 szerint Allah küldötte (Mohamed próféta) példakép. Amit ő tett, az helyes, és a muszlimoknak követniük kell az ő példamutató cselekedeteit. Ezeket az ismérveket kell szem előtt tartani, mielőtt bárki megpróbálna ideologizálni, hogy a VII. században keletkezett előírásokat már nem kell figyelembe venni, mert azok az idők elmúltak. Szó sincs erről – ezek az előírások ugyanannyira hatályosak és kötelezőek ma, mint ezernégyszáz éve.

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: