Aktuális

Párkapcsolati matematika: mi a kedvenc kompromisszumod, ha van?

Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér, szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél. Én is így próbálok csalás nélkül szétnézni könnyedén: van egy pont, amikor be kell látni, hogy az ösztönök és az érzelmek bizonytalanok, átláthatatlanok és mulandóak, ráadásul nincs kontrollunk fölöttük, a matematika viszont örök. Ezért, hogy tisztábban lássunk, pusztán matematikai alapokra helyezem most a párkapcsolati kérdést: mérlegeljünk, miben éltünk, élünk, szeretnénk élni a jövőben.

A nagy párkapcsolati halmaz

A kiinduló képlet egyszerű, két olyan dolog van ugyanis, amit joggal képzelünk a kapcsolat alapjának (ez azt jelenti, hogy ezek nélkül nehéz bármibe is belefogni, de a zavartalan működéshez sok egyéb is kell). Az egyik a szexuális, a másik pedig az intellektuális vonzalom (SZV és IV). Van, akinek az egyik lényegesen fontosabb, mint a másik: ők szerencsések, mert jobbak az esélyeik, egy kritériumnak ugyanis könnyebb megfelelni, mint kettőnek. Aki még nagyobb mázlista, az mindezt több ember iránt is érzi, így van miből válogatnia, a pechesebbeket viszont csak az emberiség szűk hányada mozgatja meg ilyen szinten (a hűséggel viszont legalább így nincs gondjuk). Én például az utóbbi kategóriába tartozom, nem egy népünnepély, annyit elmondhatok.

Az előbbi (SZV) azt jelenti, hogy – kivéve az aszexuálisok esetét – az illető hat ránk fizikailag, működik a kémia: vonz az illata, a mosolya, az érintése, a tekintete, jólesik harapdálni a kis száját, elbűvöl a hosszú szempillája, izgalmas a kockás hasa, a feszes feneke… kire mi hat, de hat. Emellett pedig van kompatibilitás az ágyban is intenzitás, preferencia és kísérletezetőkedv tekintetében, és ott a megújulás lehetősége és képessége is. Az utóbbi (az IV) azt jelenti, hogy fejben adott némi összhang: tudtok beszélgetni, nincs brutális és áthidalhatatlan IQ-különbség, adott némi közös nevező fontos életmódbeli és bizonyos világnézeti kérdésekben, és a személyes jövőről alkotott kép sem Makótól Jeruzsálem.

FIGYELEM! Nem arról beszélünk, hogy az SZV és az IV a párkapcsolat legfőbb dimenziója, mozgatórúgója, működtetője. Arról beszélünk, hogy ez az alapja, amire minden egyéb – ami számotokra fontos – épül.

Egy kicsit úgy kell ezt elképzelni, mint ezt a házat:

refere1

Elég kellemetlen, ha ez minden, és itt kell élnetek, viszont… ez az alap, ami nélkül az épület többi része sem igazán építhető fel. Illetve ha mégis, az első viharnál összeomlik az egész.

Az SZV és az IV tehát az alap, de nem minden.

A következőkben tehát nézünk néhány jellemző példát az SZV és az IV lehetséges kombinációira a végtelen számú potenciális opció közül, és megvizsgáljuk azt is, hogy milyen buktatói lehetnek ezeknek. Bizonyára léteznek pozitívabban megélt variációk is ugyanezekre a konstrukciókra, de… arra jelenleg nincs mélyebb rálátásom, úgyhogy egyelőre elégedjünk meg az alábbiakkal, amelyeket volt lehetőségem megízlelni,  és körülöttem is viszonylag sok ember él így ezekben a pillanatokban. A legtöbben talán az I-es és a IV-es konstrukciókban, de a II-es és a III-as se ritka.

Sose tanulsz, mi?

Amikor már baromira rég volt bármi is, de “ennyi év után” nem lehet “csak úgy” kilépni

(SZV: nincs: IV: nincs, emlékek és kötődés van, I.)

Ez az, amikor öt, tíz, tizenöt év után már az ég adta világon semmi nincs a komfortzóna masszív és erős falait leszámítva, amire építeni lehet, és vélhetően a közös út is elfogyott, de az ember még ragaszkodik a kapcsolathoz. Mert egyrészt az évek során rengeteget tett bele mindkét fél, másrészt pedig minden, de minden kedves és ismerős, ő a legerősebb és legegyértelműbb support-system, aki nélkül nem létezik élet. Kihez fordulok baj esetén, ki, ha ő nem? Őt ki védi meg az élettől, ha nem én, mi lesz vele nélkülem? Mi lesz a közös élet nélkül, hogy lehet bármit is újra kezdeni, ha egyszerűen Minden, Ami Van hozzá köt, és rajta kívül semmi nincs? Most már a kedvenc dalaimat sem hallgathatom meg úgy, hogy ne jusson róla eszembe ő…? What happened to the wonderful adventures, the places I had planned for us to go? Well, some of that we did but most we didn’t… And why? I just dont know  – kedvenc válós dalom az Abbától, ők ebben elég autentikusak.

A buktató? Az hogy a gyakorlatban már semmi se működik: szex nincs, fejben külön utakon járunk, már bármin össze tudunk veszni, közös út nem látszik, mindkét fél más irányba fejlődött, visszaút pedig nincs. Állandó, kínzó hiány van, amit a kedves emlékek felidézésével – mert abból aztán van bőven – még el lehet fedni, de az egésznek a mélyén hatalmas, néma űr tátong, jövőkép nélkül. Jönnek az elkeseredett újrakezdési kísérletek, van, hogy jó is – akkor aztán még rosszabb. Bűntudat, düh, kilátástalanság, félelem a jövőtől. Sokaknál anyagi megfontolások, hiszen közös minden – van, hogy gyerekek is színesítik a képletet -, és külön talán lehetetlennek tűnik új életet kezdeni. Semminek nincs értelme: ha ez elmúlt, minden elmúlik. Nincs út, nincs jövő, nincs semmi sem.

Az állandó pipiskedés a buksisimiért, égig érő elvárásoknak történő megfelelés, de hiába

(SZV: van, IV: van, közös út nincs, II.)

Ez az, amikor szexuális és intellektuális vonzalom is van, de közös út nem annyira: a másik csak szórakozik, esélyt nem ad. Belemegyünk, mert azt mondjuk: ó, hát nem kell a görcsös akarás, a komolykodás, csak élvezzük az életet, annyi szenvedés után kell egy kis móka, miért is ne? Ez meg közben több vasat tart a tűzbe, versenyeztet, méricskél, aztán hazudik, hazudik, hazudik, és persze nem vállal fel. Játszik, vadászik, ráadásul minden létező fronton használ, mint egy darab rongyot: nem csak a szexre, a saját kedve szerint, minden perverzióját kiélve, de kisebb-nagyobb szívességek formájában is. Gond nélkül, miközben elő kell adni a jégkirálynőt, hiszen irtózik a kötődéstől, legfőképpen attól, hogy mi kötődjünk hozzá – még csak az kéne, fúj.

A buktató? Ennél kegyetlenebb, lélekölőbb játék nem sok van, és a végén mindenki veszít. Az is, akit aztán a felszínen választ helyettünk (agyból, mert a körülmények megfelelőek, és az illető kielégíti a szükségleteit, tökéletes narcisstic supply), és aki mellett az első perctől az utolsóig ugyanígy él majd titokban – csak éppen már nem velünk, mert köszönjük, ennyi épp elég volt, hiába nyomja a dumát, hogy folytassuk azért a friss párkapcsolat mellett is. A helye, a helye az egésznek meg még… sokáig, indokolatlanul sokáig sajog. Először a nem-voltam-elég-jó-érzés, aztán pedig a hogy-lehettem-annyira-lent-hogy-ebben-éltem-és-erre-vágytam dühe, ami már nem kifelé, hanem befelé irányuló harag. Tényleg, miért megy le az ember eddig, mi a fenét képzel…? …hogy egy napon talán szeretetet és tiszteletet kap a kitartásáért, mert az nem lehet, hogy ész, erő és oly szent akarat hiába sorvadozzanak egy átoksúly alatt….?

Amikor az ember egy kis abúzust is készséggel bevállal, de észre se veszi

(SZV: van, IV: nincs, remény van, III.)

Na, a fenti lelkiállapot a tökéletes táptalaja következő fejezetünknek. Elméletben marha könnyű kiszúrni a bántalmazást, a gyakorlatban már kevésbé, ha az ember a saját bőrén érzi. Manipulál, kisajátít, követelőzik, hisztizik? Ó, de hát Ő ANNYIRA SZERET! Jó, hát egy kicsit lenézi a munkámat… de ez mondjuk érthető, hiszen ő sokkal nagyobb kaliberű valaki, mint én, azért én kis senki vagyok hozzá képest. Kiröhögi a barátaimat? Jó, hát nem is ismeri őket, távolról lehet, hogy valóban furának tűnnek. Kigúnyolja a világnézetemet? Oké, hát nem lehetünk mindenben egy platformon. Fenyegetőzik, zsarol, lekurváz, mert mással beszélgettem? Aggódik értem, hogy zaklatni fognak. Ha szakítani merek, kicsinál, ha új párom lesz, azt megöli? Hát ki van borulva szegény, ezt én is okoztam, mert nem tudtam kellőképp viszonozni a fanatikus rajongását… igazából ekkora rajongást semmivel sem lehet, de hát hálásnak kell lenni érte, hogy végre ennyire fontos vagyok, és félistennőként néznek rám ágyban és asztalnál egyaránt.

Az abúzerrel azért nehéz mit kezdeni, mert a külvilág felé gyakran kedves, segítőkész jóember (szándékosan nem jófiút írtam, nőnemű abúzerek is vannak) benyomását kelti, aki szelíd, intelligens és udvarias, és valóban mindent megtesz, hogy a kapcsolat jól működjön, nem ritkán komoly áldozatokat, súlyos kompromisszumokat is vállal, erőn felül. Azt hiszem, azért tud beosonni, mert a buksisimiért történő pitizés után elgémberedett végtagoknak és meghajlott gerincnek jólesik az odaadó, feltétel nélküli szeretet és az osztatlan figyelem, és azért képes ezután relatív hosszú ideig maradni, mert… a fenti kitörések után mindig őszinte megbánást tanúsít, ígéreteket tesz, és végtelen kedvességgel és bájjal igyekszik az embert levenni a lábáról. Na, ennek nem szabad bedőlni soha, soha, soha… főleg az első tíz alkalom után. Ebből kell kinőni érzelmileg, ennek elkerüléséhez kell erősnek és magabiztosnak lenni ezután.

Amikor racionálisan kijön az egyenlet, de sokat nem ér vele sajnos az ember

(SZV: nincs, IV: van, közös út: van, IV.)

Ez az, amikor szexuális vonzalom nincs, intellektuális azért akad, viszont “kijön az egyenlet”, minden egyéb stimmel, itt az utolsó esély a normális életre: jól néz ki, rendezett az élete, kiegyensúlyozott személyiség, kedvesnek tűnik, el lehet vele lenni, mint a befőtt, nem csal meg (nagy szó, ritkaság!), ő is kis kertes házat akar három gyerekkel, és a legfontosabb: lelkesedik, hogy próbáljuk meg. Főként az utóbbi számít: végre, valaki, aki nem csak kalandozna, de nem is zárja azért kalitkába az embert. Az állhatatosság egyébként is lebilincselő. És hát most mit kell válogatni? A szenvedélyért az eddigi tapasztalatok szerint úgyis mindig nagy árat kellett fizetni, és baromira nem érte meg. Vének vagyunk, mint az országút, örüljünk, hogy valaki egyáltalán. És ennyire nagyon.

A buktató: az, hogy sokszor házi feladatnak tűnik az egész, amire puskával kell rávennie magát az embernek (mennyivel jobb otthon a fürdőkádban olvasgatni, mint találkozni?), miközben a nyugodt, kiegyensúlyozott élet és a kényelmes családi vasárnapi ebéd víziójával próbálja motiválni magát. Az, hogy ha nem hat a mosolya és az illata, jó eséllyel a szex se jön össze, mert a nők – és bizonyára férfiak – egy része nem jut el addig az állapotig vonzalom nélkül, hogy a dolog egyáltalán technikailag lehetséges legyen (sírdogálás az ágy szélén, “ne haragudj, én is akartam…”). A legrosszabb viszont, ami mindezt még übereli: a rettenetes bűntudat, hogy itt van ez az ember, aki mindent megtesz, én meg képtelen vagyok viszonozni az érzéseket, mert bizonyára hiányoznak belőlem bizonyos érzelmi kvalitások, és meg sem érdemlem a szeretetet. Önvád, öngyűlölet, pedig csak nem volt adott a megfelelő SZV-IV-mix, és nem vagyunk kapcsolatfüggők, hogy így is – mindenáron – megérje.

Egyensúly?

Egyensúly?

Sokan azt mondják, hogy az egész párkapcsolat-dolgot teljesen fölösleges túlmisztifikálni: inkább egy józan döntést célszerű hozni a családalapítás érdekében, hogy az ember miről mond le a lehető legkisebb szenvedéssel, aztán ehhez érdemes tartani magunkat tűzön-vízen át. A bajok forrása gyakran az, hogy az ember semmiről sem akar lemondani, és ezért szenved, mert – ahogyan a buddhisták is mondják – az illúziói rabja. Neked mi a kedvenc kompromisszumod? Ha van egyáltalán.

Én meg azt mondom, hogy elég volt a szenvedésből: abból, amit inkább okozunk magunknak, mint a másik nekünk, hiszen igent mondunk olyasmire is, amire soha nem lett volna szabad. A tanulság? Bőven inkább szabadon, büszkén és egyedül, mint a fenti konstrukciók bármelyikében. Aztán ha már elég az erő és a nyugalom, talán más is lesz, aki így gondolja, és ha még az SZV-IV mix is stimmel, akár együtt is gondolhatjuk így egy szép napon, ki tudja.

Most ilyen kapcsoltban vagyok. Erről is fogok írni.

Advertisements
Eszter névjegye (832 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

34 hozzászólás Párkapcsolati matematika: mi a kedvenc kompromisszumod, ha van? bejegyzéshez

  1. Pfű, ezt olvasva tényleg minden szarban jártam mááár :)
    Főleg ez a zseniális váltás tetszik a pitizés utáni abúzerre: “azért tud beosonni, mert a buksisimiért történő pitizés után elgémberedett végtagoknak és meghajlott gerincnek jólesik az odaadó, feltétel nélküli szeretet és az osztatlan figyelem…” ill természetesen csak így, tisztes távolságból tetszik, mert nyakig benne baromi nehéz ám észrevenni, ha épp ez zajlik.
    Jó nagy adag leve van, hosszú ideig lehet inni.
    Elsőre azt hittem, a ketteske lesz a rózsaszín hepinesz és háváj, de így tényleg, ahogy kifejted, rosszabb mint bármi. És valahol abúzer is, amit összehoz egyetlen pofon vagy barátaid gyalázása nélkül.
    Perpill a kedvenc kompromisszumom az V. :)

    • Valszeg a 4 közül mindet lehet jobban is csinálni, úgy, hogy jól érzi benne magát az ember, csak nekem még nem sikerült. :S Valóban a II-es volna az ideális konstrukció, csak persze a nárciszokat érdemes kihagyni a képletből, és a KÖLCSÖNÖSSÉG fontos volna ám, mint állat, de ritka mint a legritkább állat, nevezetesen a fehér holló.
      Tehát én is az V.-re voksolok ez alapján. :)

      • Közben azon nevetek, hogy miközben az “egy szép napon”-hoz keresgéltem hogy én milyen képet láttam erről: https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/71/24/ff/7124ff3c2bbc67a4188fbf2d6aaab36c.jpg
        elém ugrott a megoldás:

        • Ebben maximálisan hiszek, mondhatni hitvallásom.

          Én lennék-e magammal? Ha igen, oké. Ha nem, mit várok?

          Eléggé váltakozik a dolog megítélése, de azért vannak jó perceim is néha. :)

          A legtöbb ember ehhez képest – és sokáig én is-, úgy voltam vele, hogy majd egy normális, építő kapcsolat HATÁSÁRA sokkal jobb, másabb leszek. Ez marhaság: jobb lehetek, más nem, jobb és más viszont magamtól mindig lehetek, egyedül is.

      • “…a KÖLCSÖNÖSSÉG fontos volna ám, mint állat…”

        Nagyon egyetértek!
        Sőt, a lentebb felvázolt SZV+IV+kompetencia kombó egyes tagjaira külön és kölcsönösen is vágyom, vagyis a másik is azt lássa bennem, amit én őbenne.
        Ez tényleg rettentően ritka.

  2. Én eléggé kompromisszumképes vagyok, voltak II-esek, III-as, idősebb koromra szívesen beújítanék a IV-est. És igaz, hogy ha II-es jelzésű egy kapcsolat, semmire nem garancia.

  3. A leírt formában a II. is full abúzus: érzelmi elérhetetlenség, kihasználás, háromszögesítés, stb. Lehet játszani a jégkirálynőt, de ne legyenek illúzióid, a másik pontosan tudja, hogy mit művel veled, és igen, ezt teszii mással is, mert a bántalmazó szerepből kilépni pár fokkal bonyolultabb, mint mondjuk nemet váltani.
    Nincs olyan, hogy nem vagy elég jó. Olyan van, hogy senki sem elég jó és te is belekerültél a merítésbe, amin ezt kényszeresen meg kell élnie.
    Meg persze az is van, hogy rendben van a a másik csak nem jössz be neki, de akkor meg nem szórakozik veled és kész.

  4. Én hozzáadnék egy harmadik halmazt is, hogy a másiknak megvan-e a kompetenciája egy általunk tervezett kapcsolathoz.
    Sajnos sok esetben ez is hiányzik az emberekből, mert hiába van meg az SZV + IV kombó, ha másik képtelen szeretni/teret hagyni/menedzselni önmagát/gyereket nevelni/alkalmazkodni/beletenni a munkát folyamatosan önmagába, a másikba, és a kapcsolatba, illetve annak gyümölcseibe (ez elég csöpögős modorosság lett, de legalább jól hangzik) stb.

    Ez persze jól hangzik így, hogy ha minden ember önálló és felnőtt lenne, de sajnos nem az.
    A legtöbb férfinak elég ha erektál a másik látványára, a legtöbb nőnek meg elég az SZV, és innentől megindul náluk a szelektív ingerfeldolgozás, ami persze tévútra visz, hiszen elég a kompetencia látszata is, és kész az elbaszott házasság 6 év múlva, amikor a rózsaszín köd feloszlik.
    Ez még nem is lenne gond(, mert mások problémája nem az enyém), ha bizonyos időközönként nem találkoznék első látásra belém szerető lányokkal/nőkkel, akik nem engem szeretnek, hanem egy illúzióképet, amit belőlem alkottak, és ha meg akarom ismerni őket, és kérdezek tőlük, akkor a jól ismert: “Mit szeretnél, mit mondjak?” jellegű vöröslő mosollyal találkozok. Ekkor már hiába minden erőfeszítés, vagy együtt ugrunk vakon, vagy nem lesz semmi, márpedig nálam ilyenkor nem lesz semmi.
    Én nem kötöttem soha kompromisszumot, ennek eredménye, hogy klasszikus ‘járás’-ból volt két hét, és ennyi. A férfigyerekkor vége felé (18-23) néhány egyéjszakás, amikor ezt kinőttem, akkor inkább FWB, és most elértem odáig, hogy ezek is hátráltatnak, ezért lassan felszámolom őket.
    Utána meg majd meglátjuk…

    • Ezért kellene jóóó sokat beszélgetni ágybabújás előtt. Hacsak nem a rövid, reggelig tartó kapcsolat a cél.
      “Mit szeretnél, mit mondjak?”-erre néznék bután. Miért, azt mondják, amit akarsz, hogy mondjanak? Így uncsi, nem?

    • Ez sajna a beszélgetési skillek hiánya. Ha így nekiállsz mint a gép, interjúztatva kifaggatni, arrra szoktak emberek ilyen választ adni. Semmi másra nem jó, csak arra, hogy totálisan besüljön a kommunikáció, és önvédelembe kergesd a másik felet. Holott igen kevés olyan ember van, nemtől függetlenül, aki ne imádna magáról mesélni. Megfelelően bizalomteli légkörben persze, faltörő kos és vizsgáztatási fíling nélkül.

      • Nincs rá idő? Előjönnek ezek a dolgok, nem kell nyomozó módjára faggatózni, csak elég időt kell együtt tölteni a másikkal kettesben, családjával (őket is akarjuk?), barátaival. A lehető legtöbbféle helyzetben.

      • “Ha így nekiállsz mint a gép, interjúztatva kifaggatni…”
        Ez csak egyszer fordult elő, és mentségemre szóljon, hogy a másik fél kezdte az egészet.
        Nem erről beszéltem, de abban igazad van, hogy ez is egy hiba, amit elkövet néha az ember, ha elveszti a türelmét.
        Én inkább azt akartam kihozni ebből, hogy ha már az egyik szerelmes, akkor megpróbál igazodni a másikhoz, és ez 99%-ban szenvedést okoz a végén.
        Különösen így van ez, ha aki szerelmes az nő, mert arra szocializálják őket kislánykoruktól fogva, hogy ne legyen önálló véleményük, hogy mindig igazodjanak a férfihoz, hogy úgy érhetnek célt, ha manipulálják a másikat, hazudnak saját maguknak, és másnak is. (A férfi szocializációnak is megvannak a defektjeik, de ez most nem tartozik ide.)
        “Holott igen kevés olyan ember van, nemtől függetlenül, aki ne imádna magáról mesélni.”
        OK, de nem mindegy, hogy mit!
        Azt senki nem fogja mondani, hogy pl.:
        “Az összes eddigi barátomat megcsaltam.”
        vagy
        “Nem akarok gyereket/X gyereket akarok, és ha te nem ugyanannyit, akkor majd teszek róla, hogy úgy legyen, ahogy én akarom.”
        vagy
        “Lusta vagyok mint a disznó/munkamániás vagyok”
        és még lehetne sorolni.
        Magyarul a szart senki nem fogja neked az elején kitenni, eltekintve néhány kivételtől, de szar mindig van, mert senki nem tökéletes.
        A kérdés az, hogy együtt tudsz-e élni a szarjával, vagy számodra az faltörő fos! :)

        • Csak a pontosítás végett:
          “Az összes eddigi barátomat/barátnőmet megcsaltam.”

          Kompromisszumot meg azért nem kötök, mert ez a saját és a másik elárulása egyszerre, és szerencsére erre nincs hajlamom.

  5. I. nem értem. Valaha ezek megvoltak? Minden, most meg valahogy egyszercsak megszűntek, vagy szépen lassan? Hát ezeknek az embereknek nincs külön élete, társfüggők? Egyik barátnőm szakított 10 év után a pasijával és csak ült kétségbeesetten, hogy mi lesz vele nélküle? Hát mi lenne. Nem én voltam a legjobb vigasztaló. Van családja, állása, szép, okos nő. Mit sír a féreg után, aki hosszú ideig csalta és ő rúgta ki a pasit. Aztán kapisgáltam, hogy ők együtt nőttek fel. Nehéz ügy. De más esetben?
    II. Nincsenek elköteleződve egymás felé kimondva vagy kimondatlanul, ez a probléma.
    III. Lehet, hogy szeret, de rosszul. Vagy kihasznál. Vagy pszichopata, bántalmazó. Te jó ég.
    IV. Ez már nem rossz, de ezt sem értem. Ha jól megvannak, közös a cél, mint a haverok, mondjuk, remekül megértik egymást, az a kapcsolat alapja. Nem bírnak lefeküdni egymással? Azért csak nem taszítják egymást? Hát ha van kedv a szexhez, hogy nem bírnak lefeküdni egymással? Ha csak annyira, hogy mondjuk, mintha éhes lenne, de nem a kedvenc kaját kapja, de azért jó lesz, ami van.
    Szerintem annyi nehézség van az életben, hogy ezekben pont nem kellene kompromisszumot kötni, mert akkor, ahogy írtad, nincs mire építkezni.

    • Nekem az a fura, hogy ennyire melléhallod némelyiket. Vagy csak sosem tapasztaltad?
      I. igen bizony van ilyen, ilyen van a legtöbb. Egy rakat kapcsolat házassággá köttetik huszonévesen, ám huszon és negyvenvalahány között az ember iszonyat sokat változik (a félnövényi, érzelmileg és intellektuálisan lusta életformákkal inkább nem számolok) szerintem nagyjából a csodával határos, hogy mindketten úgy változzanak, hogy még különösebb közük legyen egymáshoz és ritka mint a fehér holló. A többi pedig tökéletesen ez az eset.

      IV. na ez nekem a totális undor, hogy valaki nekem vagy én valakinek az “ó hát éhes vagyok, mindegy mi vagy, jó leszel” legyek. És aki erre alapoz, lehet hogy huszonhatszor vagy kétszázhatvanhétszer erőt vesz magán, de ez a leginkább bombabiztos útja a másiktól való megundorodásnak. Akik ebbe bele tudnak simulni, az nekem ufó, ilyen kompromisszum nekem nem létezik. Végigcsináltam egy házasságot így ha semmi mást nem tanultam, egyetlenegyet biztosan: ezt SOHA többet.

      • I. akkor nincs is olyan, hogy valaki leél 50 évet a másikkal, mert hasonlók maradnak? Ja, és boldogan? Eleve hasonló párt kell választani, hasonló közegből, hasonló családi háttérrel, hogy minimalizáljuk a bukást.
        IV. Ez volt a házasságodban? Akkor miért mentél hozzá, ha semmibe vette az igényeidet? Biztos más téren is ezt tette. Jó, 20-30-40 évesen talán ez még nem probléma, de később eléggé az lehet. Vagy nem szexelnek és akkor nincs gond, ha arra van igény, hogy ne legyen szex :)
        Legtöbbször én nem is a válásokon csodálkozom, hanem az együttmaradókon. Amikor látszik, hogy az orvosdinasztiába nem fog a melós gyereke könnyen beházasodni, mert fúrni fogják, kilóg a társaságból, akkor nem csoda a válás, mert a szerelem mindent legyőz-egy ideig. Amíg gyerekek, fiatalok. Utána válás. Más világ. Aztán persze jöhetnek a kövek, de ez tapasztalat. Egyik félnek sem jó ez. Nekem pl. kapcsolatom ment úgy tönkre, hogy állandóan kompenzált a pasi, hogy nincs diplomája, engem akart lenyomni. Nem is értettem, miért csinálja, aztán felvilágosítottak, hogy butának akar beállítani, vajon, miért.

        • I: nem sok van, és annak is fele vagy mégtöbbed része külső kényszer vagy beletörés. De most komolyan úgy tűnik neked, hogy hemzseg az ilyen?
          IV. nem azt mondtam, hogy semmibe vette. Hanem hogy döglött dolog, ahol megvan akár a hasonló érdeklődés, intellektuális vonzalom, de nulla a fizikai, ill botor módon azt képzelik a felek, hogy +jó lesz ez, majd max ez lesz a kompromisszum, dugni bárkivel lehet, ne is mondd hogy nem, ha a többi feltétel adott.” Nem, nem lehet bárkivel, akkor se, ha tesónak vagy barátnak jó lenne, ill ha erőlteted, az a legjobb alap a megutáláshoz, sőt, ami mégrosszabb, az önutálathoz.

          • I. szeretnék hinni a házasságban, igen. Hogy az emberek önként vannak együtt, nem külső kényszer meg beletörődés miatt.
            IV. nem úgy értettem, hogy olyannal fekszik le, aki nem vonzza fizikailag SOHA és nem is vonzotta SOHA. Te jó ég, miért akarna bárki olyannal lefeküdni, aki nem vonzó a számára??? Semennyire??? De attól még működhet a dolog, ha mondjuk már 50 évesek (bocs az 50 évesektől) és már nem ugyanaz az igény a gyakoriságra.
            És igen, beismerem, nem értem a cikket, meg azt sem, hogy miért akar valaki kapcsolatot olyannak, akivel sem a szavak szintjén, sem az ágyban nem érti meg magát, önsorsrontó, vagy mi van? Hogy lehet így berendezkedni egy életre? Nem, nincs kompromisszum, ezt már leírtam korábban is. Ha kompromisszum van, akkor személyiségleépülés is van, egyenes út a depresszióhoz meg egy egyéb pszichikai kórképekhez vagy megcsaláshoz stb., de jó nem sül ki belőle.

            • Hát ha szeretnél, higgy :) senki se beszél le róla. A nekifutásnál amúgy is majdnem mindenki azt hiszi, hogy az övé lesz az az egy százaléknyi olyan ami évtizedek múlva is jó. Sőt, kb egy százaléknak ebből igaza is lesz .
              Csak abban hinni, hogy ilyenek tömegével vannak, botorság.

  6. Hozzátenném, volt olyan pasim, aki 1. nem tudtunk beszélgetni, ültünk kukán, meg egyéb. 2. sokat társalogtunk, de nem is szexeltünk, mert hm, nem jött be azon a téren. 2. fizikai vonzalom oké, de más nem, csak a viharos érzelmek 4. megjött az eszem, hogy nincs kompromisszum. (Meg még közben voltak fura próbálkozások, de rövidek.)

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: