Aktuális

Hat napon át fogalmam sem volt, mi történik a világban: egy városi furalány kalandjai a tanyasi gyerektáborban

Amikor három évvel ezelőtt meghallottam, hogy tanyasi gyerektábor lesz Vidiéknél az ismerős kölköknek, rögtön belelkesedtem, hogy klassz volna saját anyaggal is készülni az eseményre én is ott akarok lenni, de akkor – és sajnos a következő évben – még nem voltam a magam ura, nem lehetett csak úgy kiszakadni a városi létből, amikor épp kedvem szottyant. Idén már más a helyzet, úgyhogy örültem, mint Andy Vajna a kaszinókoncessziós díjnak, és jól kimostam a három évszakos hálózsákomat, hogy legyen miben hallgatni hajnalonta a kakaskukorékolást a sátorból.

 A fene gondolta volna, hogy csirkét is kopasztok majd…

„Az az igazság, hogy egy idő után átalakul minden, teljesen levetkőzi az ember az elkényeztetett, hisztis, városias hozzáállást, mások lesznek az igények is – mondja Vidi. –  Azért is fogalmazok így, mert magamon láttam a folyamatot: hat éve én is tipikus pesti csaj voltam, azt se tudtam, hogy néz ki a csirke meg a disznó kibontva, el se tudtam képzelni, hogy sütöm majd a kenyeret meg csinálom a sajtot, fogalmam se volt, hogyan kell fejni a kecskét. Aztán lassan belerázódik az ember mindenbe, és akkor már nem zavar, hogy sáros a lábad, sok a légy meg ordít a kakas. Nagy utat jártunk be, az biztos.”

Az érkezésünk hajnalán disznóvágás volt, a szombati buliban ott várt bennünket a friss kolbász, hurka, tepertő és miegymás a külön erre az alkalomra kölcsönzött sörcsap mellett. Mióta legutóbb itt jártam, nádfedeles pavilon épült a kinti konyha fölé, egy csodálatos, tágas kemencével, amiben akár nyolcvanöt kakaós csiga, hat tál házi pizza és ugyanennyi melegszendvics is elfér egyszerre (nem a levegőbe beszélek, teszteltük). Itt készült a káposztalevélen pihentetett házi kenyér és a cipó is, a hátánál pedig a hűvösebb estéken nagyszerű melegedni egy kicsit a naplementében.

„Ez a csirke még reggel kapirgált” –mindig ezt mondogotta apu annak idején a vasárnapi ebédeknél. Annak ellenére, hogy a csirke a mélyhűtőből érkezett, szóval ki tudja, mikor – és főként milyen körülmények között, mekkora területen – kapirgált szegény, mielőtt testét adta volna eledelül az egybegyűlteknek. Nos, a tanyán ehhez képest szinte minden házi volt: a csirkepaprikáshoz is öt telt idomú pipit választottunk ki kedd reggel, „akiket” aztán a srácok alaposan megkergettek, majd Pista bácsi hideg vérrel elvágta a torkukat (én pedig Iszlám Állam stílusú videót készítettem a kivégzésekről).

Életemben először forráztam és kopasztottam csirkét, nagy élmény volt (csak zárójelben jegyzem meg, hogy a reggeli gyomlálás helyett vállaltam be ezt a feladatot, úgyhogy túl sok erkölcsi alapom nekem sem volt a gyomlálós poszt megírására…). Aki még nem volt tanúja és aktív részese a csirke utolsó útjának a baromfióltól a tányérig, annak megnyugtatásul mondom: forrázás után nagyon könnyen omlik le róla a toll, és onnantól olyan az ábrázata és az állaga, mint a bolti csirkének, csak közben még néz rád az élettelen opálos tekintetével. A lábat, a szárnyat és a combot egyszerű levágni, de a belső szervek tiszta, hideg vízben történő szétválasztásához azért kell némi hozzáértés. Vidi azt gondolja, van még hová fejlődnie ezen a téren, de nekünk kezdőknek úgy tűnt, nagy rutinnal végzi a feladatot.

Vajon eleget tettem a gyerekekért?

Huszonnyolcan voltunk összesen, a felnőttekkel együtt: ebből hárman – Enikő, Zsuzska és Vidi – csak a konyhai munkát végezték, és hát nekem úgy tűnt, hogy megállás nélkül dolgoznak. Reggelente három ifjú napos segített a terítésben, de azért a konyhai csapatnak is volt dolga: a zöldségek és felvágottak szeletelése és elhelyezése, a névvel ellátott poharak kiosztása… aztán mindig akadt valami finomság reggelire, például zakuszka és padlizsánkrém, mikor mi. A bolognai spagetti a világ egyik legegyszerűbb étele, de egészen más a helyzet, ha másfél méteres üstben kell felforralni a a vizet, ami azért nem öt perc… nem is beszélve a többszáz palacsintáról, amit szép kihívás lehetett legyártani, amíg mi a közeli erdőben kirándultunk. A nagyüzemi sütés-főzést ilyen méretekben még sosem láttam, de bevallom, teljesen elbűvölt a csajok hozzáértése és lelkesedése. Igazi szenvedéllyel dolgoztak!

„Úgy voltam vele, hogy inkább szerzek kétszer annyi kaját, csak legyünk kétszer annyian, mint tavaly, hogy senkinek se kelljen halálra dolgoznia magát” – fogalmazott Vidi, amikor felhívott, hogy volna-e kedvem csatlakozni a csapathoz. Nagy megtiszteltetés, hogy megkeresett ezzel, mert én aztán tényleg semmihez se értek: bolond lettem volna kihagyni ezt a szép, kerek önismereti tanfolyamot! Ez egy ilyen banda, de tényleg, ezért bírom őket: befogadnak, ahogy vagy, aztán ha kéred (de csak ha kéred – ez fontos), segítenek, hogy még jobb legyél. Mi Ildi barátnőmmel nem a konyhával, hanem a gyerekekkel foglalkoztunk, közreműködtek ebben „a nagyok” is, Ildi és Vidi nagykorú csemetéi. A csapat egy része a jurtában, a többség sátrakban aludt, így én is. Sajátos élmény volt úgy ébredni, hogy reggel a fejemnél megállt egy hatalmas kakas, és elrikkantotta magát: kukkkkkkkuríkúúúúú – egyenesen a fülembe.

A kölkök cukik voltak, de azért az állandó készenléti állapot nem egyszerű, még ha főként játékról is van szó, és többen is voltunk a feladatra. Az öt kicsi fürdetésének, öltöztetésének és fogmosásának megoldása egy új, de izgalmas kihívás volt, amivel még nem találkoztam azelőtt. Aranyosak voltak, ahogy megosztották közben a nap bizalmas történéseit (amiket másokkal nem), viszont a végére nagyon lefáradtam: főleg mivel mindig kellett valamit keresni, amit a jómadarak szanaszét hagytak napközben a szabadban (a papucs és a cipő olyan holmi, ami folyton bujkál az ember elől). Tovább nehezíti a helyzetet, ha a gyerek már álmos, ezért nyűgösebb… szóval volt, hogy az esti tábortűznél majdnem elaludtam én is, ölemben valamelyik lurkóval. Már amikor nem én mondtam a mesét, haha. Szerintem mesélésben elég jó vagyok…

Alapvetően totális flow élmény, hogy egy sor jófej srác és lány között van az ember, akik ráadásul zömében a barátaim gyerekei, de az utolsó napon elbizonytalanodtam, hogy vajon megfelelő mértékben kivettem-e a részemet a teendőkből (különösen, ami a fegyelmezést illeti…), és elég figyelmet, törődést és szeretetet adtam-e a csapat ifjú tagjainak. A végén, ahogy a sátorban ültem és ezen merengtem, kicsit elszégyelltem magamat, hogy bizonyára nem… a következő gondolatom pedig az volt, hogy oké, de akkor mégis miért érzem magamat ilyen irgalmatlanul fáradtnak, és miért zúg a fülem az egész napos gyerekzsivajtól. Egy pillanatra elkeseredtem, hogy valószínűleg alkalmatlan vagyok mindenre, ami a szülői, pedagógusi szereppel kapcsolatos, de aztán eszembe jutott, hogy nincs ismerősöm, aki ne parázott volna be ezen a kezdetek kezdetekor. És hát ahhoz képest, hogy még egy kósza kistestvérem sincs, egész jól helyt álltam így totális kezdőként.

Valószínűleg ez az egész nem ilyen bonyolult: fölösleges állandóan a tökéletességre törekedni, mert a nap végén úgyis csak az számít, hogy a gyerek evett-e, ivott-e, mosdott-e (legalább kétnaponta), és amikor mondadója volt, akadt-e, aki meghallgatta, ha meg egy kicsit elanyátlanodott, volt-e, aki ölbe vette és/vagy megölelgette, hogy megnyugodjon. Az meg, hogy közben előfordult, hogy nem értél oda időben, amikor az asztalon felejtett kalapáccsal játszott, vagy kénytelen voltál emelt hangon megdorgálni, mert puskacsővel fejbe vágta a macskát, már más kérdés: az ilyesmi egész egyszerűen benne van a pakliban. Azért a tapasztalathiány és a rutintalanság ellenére élvezetes volt, hogy néhány napra lett egy csomó gyerekem, és szórakoztatott, amikor az idegenek egyikre-másikra azt hitték, a sajátom. Bárcsak.

Sajnos csütörtök estére haza kellett jönnöm, mert társasági kötelezettségek vártak, pénteken pedig munka, munka és munka, pedig szombat este van a naaaagy táborzáró buli reggelig tartó kukorékolással tánccal. Kicsit szomorú vagyok, hogy nem lehetek egyszerre két helyen, de közben meg örülök, hogy Vidiék alig akartak elengedni, a gyerekek meg egyenként is odajöttek elbúcsúzni, plusz csoportos köröleléssel bocsátottak az utamra. Furcsa is, hogy ilyen nagy csend van hirtelen körülöttem, de hát jövőre is lesz gyerektábor, és most már a csirkekopasztástól a gyerekfürdetésen át a fegyelmezésig mindenben profibb vagyok, mint valaha, úgyhogy remélhetőleg hasznos tagja lehetek majd a tanyatársadalomnak. :)

Advertisements
Eszter névjegye (824 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

25 hozzászólás Hat napon át fogalmam sem volt, mi történik a világban: egy városi furalány kalandjai a tanyasi gyerektáborban bejegyzéshez

  1. Jaj, a gyerekek alapzaja már önmagában fárasztó. Engedték, hogy fegyelmezd más gyerekét? Ez sajnos hiányzik napjainkban, hogy más is odafigyeljen a gyerekekre, ha épp nem a szülőkkel vannak vagy nem figyel a szülő. Mert az öntudatos szülő kikéri magának, hogy más is rászóljon a kis kincsére. Aztán csodálkozik, ha nem törődnek vele később.
    Nekem falusi nagyszüleim vannak, de annyira nem lelkesednék, ha ismét reggel kapirgáló tyúkot kellene ebédre elkészíteni, a forrázott csirke elég büdös és kopasztani is fúúúj. Inkább feldarabolnám, csak kopasztani ne kelljen. Élménynek jó ez a tábor, de életformának reggeltől estig tartó munka, a gaz mindig nő, az állatoknak mindig kell enni és figyelni őket, szóval maradok a városban.

    • “a gyerekek alapzaja már önmagában fárasztó”
      A sajáté is :D

      • Ez nagyon érdekes volt így ekkora dózisban, mert egyrészt valóban fárasztó, másrészt inspiráló is. Csak a 15 percet igénybe vevő fordításos munkáimból csináltam napi 4-5-öt, de őszintén szólva ebben a kontextusban sosem 15 perc volt a meló…. :) Már el tudom képzelni, miért kihívás kisgyerek mellett otthonról dolgozni. Le a kalappal, aki csinálja, és tanulni kell, hogyan, mert valszeg rám is ez az út vár, ha egyszer gyerekem lesz.

      • Igen, ez így van. A sajáté még fárasztóbb, főleg zárt térben.

    • Azért még mindig nagy álmom egyszer traktorral csapatni a búzamező közepén a naplementében. :) Nyilván a tanyasi élet ettől még kisebb részt romantikus, nagyobb részt melós. :)

      Szerencsére ebben a társaságban a szülők nagyon nyitottak, a barátaink javarészt mindannyian, eleve úgy adták le a gyereket, hogy szükség esetén ne fogjuk vissza magunkat. A csapat jó volt, értettek a szép szóból is, de van, amikor az ő érdekükben kell határozottnak lenni, mert muszáj.

      Sok pedagógus ismerőstől hallom, hogy van szülő, aki nem tűri, hogy az óvónő/tanárnő rászóljon a gyerekre erőteljesebben, de szerencsére én még ezzel a jelenséggel sose találkoztam, itt meg pláne nem. De hangsúlyozom, nem is volt rá nagyon szükség, elég volt többnyire partnerként bánni a gyerekkel, és értett a szép szóból.

      • Őőő, miért, a városi élet nem melós, ott csupa buli van, az utcákon sosincs kutyaszar (pont a talpad alatt)? A munka kellemes, a gyárak biorobotjai, a TESCO árufeltöltői, pénztárosai mind imádják, amit csinálnak? Más szóval a városi élt nagyobb része romantikus, és kisebb része melós?
        Én konkrétan városban nem kapnék olyan munkát, amit szívesen csinálnék.

        • Alkat kérdése. De tény, hogy egyiket sem lehet romanticizálni: a városi lét se csupa színház, mozi, koncert, kerekasztal beszélgetés és intellektuális pezsgés, a tanyasi/vidéki lét se feltétlenül csak naplementés madárcsircsergés, asztalon termő friss csirkehús és zöld erdő, amely körülölel. Mind mögött van kemény – és kevésbé vonzó – meló is.

      • Traktorral a búzamezőben? Ehhez eskü szerzek egy régi MTZ-t. :)

        • Lehet, előbb nekem kéne jogsit. B-t vagy C-t… Vagy búzamezőn mindegy?

          • Traktorhoz külön jogsi kell, de csak közútra. Drága.
            Egyébként 16-24 sebességfokozat van rajta, meg elég nagydarab, szóval bonyolultabb a kezelése.
            De mindez mindegy, mert a legújabbak GPS vezérlésű önműködőek, vagyis a traktorosnak ma 20 éves ne menjen, csak hobbiból.

          • Ha nem kár arra rendőr, akkor mindegy :) Én is vezettem traktort (MTZ-t), sőt kombájnt is. Akkor még nem volt jogsim, autót sem vezettem addig.

      • Egy John Deere-ben én is csapatnék :) Nagyon szépek, belülről is, modernek. A családban olyan normál piros traktor van, amit már akkor használtak, amikor még meg sem születtem. Azzal inkább csak döcögni lehet.

      • Elgondolkodtam ezen a gyerek partner dolgon, ezek nem egyenrangú viszonyok, mindig észben kell tartani, hogy ő gyerek és te vagy a felelős érte. Pl. amikor elmegyünk tekerni a gyerekkel, akkor megbízom benne és jól elvagyunk, a kedvében járok, de nem olyan, mintha egy felnőttel mennél, aki saját magáért felelős. Mondhatni stresszes a dolog :) De “partnernek” tekintem, mert elmondom, mit hogyan miért és elhiszem, hogy csinálja amit mondok, nem azért, mert én mondom, hanem azért, mert ezek a KRESZ szabályai. De még mindig az eszéhez kell érteni mindent és nekem, én alkalmazkodom, szóval ez nekem nem partnerség. Partner max. egy társasban vagyok, nem gyerekfelvigyázóként.

  2. Slezák Ágnes // július 24, 2016 - 15:37 // Válasz

    Eszter, imádtak!💟
    A tegnapi záróesten nem győztek emlegetni, hogy Eszter így, meg Eszter úgy, de leginkább milyen kár, hogy elmentél!
    Húzd ki magad, még kvízkérdés is voltál! ☺
    Úgyhogy no para… mindent jól csináltál! ☺

  3. Ohh, vidéki csajként a tyúk öldöklés rutin volt, én voltam a befogó. Voltak kacsáink, pulykák, egykoron disznók. Élmény volt olvasni.

    • Komolyan? Nagyon menő vagy! És boncoltad is őket meg minden?

      • A beleket nem szerettem kivenni, de a máj szív, örömmel turkáltam szegény állatban. Kisebbként meg unalmamban a hideg vízben ázó és már megpucolt “várakozó” tyúkokkal úgy játszottam, mintha babák lennének. Lool, most ezen jót nevetek.
        De a tuti a disznóvékonybél fújás volt, mikor teszteled h van e hiba vagy tölthető.

        • Nekem volt egy tipikus hülyekérdésem, hogy t.i. forrázás nélkül is ilyen könnyen jön-e ki a toll. Ebből látszik, hogy gyerekként nem ebben a szcénában nőttem fel, nem teszteltem soha a dolgot…

1 visszakövetés / visszajelzés

  1. A székelyföldi kirándulás 7 (elmesélhető) csodája – Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: