Aktuális

Komoly kapcsolat nárcisztikus személyiségzavarral élő társsal: mire számíts a szakember szerint?

Nárcisztikus személyiségzavarral élő ember már jó ideje nincs körülöttem (nárcisztikus személyiségvonásokat, tendenciákat persze látok magam körül, de jól tudjuk: nem minden nárci, ami fénylik). A témában írt posztjaim kapcsán viszont máig rengeteg levelet kapok, amelyekben hosszan, őszintén írtok megrázó élményeitekről a NPD-es* anyával, apával, testvérrel, társsal, főnökkel: ezek minden esetben hosszan tartó, mély sérüléseket feloldó gyógyulási folyamatot igényelnek, amihez a legtöbb esetben szakember segítségére is szükség van.

narcissismRészben a személyes érintettség, részben pedig a sok megosztott történet (és még mennyien hallgatnak, illetve nem is értik, miben vannak!) miatt most egy újabb remek cikket osztok meg veletek a nárcisztikus személyiségzavar mélyebb bugyrairól. A mostani írás Sharie Stines pszichológus doktor munkája alapján készült, aki függőségekből szabadulni vágyó embereknek segít, és diszfunkcionális kapcsolatok terhének feloldására specializálódott, abúzusban is otthon van. A poszt eredetije a PsychCentral oldalon jelent meg, ami egyébként elég jó forrás, egy-egy gondolatsor pedig alatt a saját, személyes tapasztalataimon alapuló kiegészítéseimmel is találkozhattok.

A téma a komoly kapcsolat, házasság egy nárcival, illetve az, mire számíthatsz egy ilyen kapcsolatban. A szakember azzal indít, hogy egy olyan partnerről beszélünk, akiből hiányzik az empátia, és képtelen egészséges, intim interperszonális kapcsolat kialakítására. Noha az elején azt hiszed, hogy elég erős vagy ahhoz, hogy kezelni tudd a kapcsolat során felmerülő problémákat, Stines szerint ez nem erő, hanem tagadás, amiért később brutális árat kell fizetni.

Azoknak, akik nem értik, hogyan hálózhat be ilyen ember bárkit is, néhány mondat: a nárcik elképesztően karizmatikus, lebilincselő, vonzó emberek, pontosan tudják, mikor mit kell mondani, minden szavuk és hangsúlyuk a helyén van. A sebezhető nárci szenvedélyes, lendületes, izgalmas, impulzív és intenzív, a grandiózus nárci pedig végtelen erőt, nyugalmat, magabiztosságot, kifinomultságot és intelligenciát sugároz, s ezzel mindkét típus képes a hatása alá vonni szinte bárkit.

Ők, azok, akik távolról nézve csodálatosak: a megfelelő, nagy és szent ügyek mellé állnak, mindig pontosan tudják, mit kell tenni, és végtelen kitartással, tudatossággal teszik a dolgukat. Körülöttük széles rajongótábor sóhajtozik, ők a társaságok fénypontjai, mindenki felnéz rájuk, elismeréssel beszél róluk: legfeljebb az a gyanús, hogy mindig van néhány “renitens” (áruló) a korábbi holdudvarból, akivel a nárci épp véres harcban áll, és 2-3 évente egy az egyben lecserélődik az őt körülvevő bázis. Eddig bírják.

Szóval, a szakember a következőket mondja, ha elkötelezett romantikus kapcsolat, ne adj isten házasság kerülne szóba egy ilyen emberrel:

1. Mindig ő fogja meghatározni a kapcsolat kereteit.

(Ő és csak ő egyedül, nem ti ketten: ki előtt vállal fel, mennyi időt töltötök együtt és hogyan, mikor, hogyan szexeltek, kik a barátaitok, hova mentek, mit csináltok… ő, ő, ő.)

Hány nárci kell egy villanykörte becsavarásához? Egy, aki a körtét fogja, és az egész világ, amely közben körülötte forog.

2. Állandó kettős mérce szerint kell élned.

(Neki mindent szabad, neked ugyanezt nem: ő elmondhatja másoknak a te bizalmas dolgaidat, téged kicsinál ugyanezért, ő tarthat fenn párhuzamos kapcsolatokat az első perctől az utolsóig, te nem tiszteled őt eléggé, ha másra nézel, neki járnak a magányos, nyugodt esték, te állj mindig a rendelkezésére, amikor kellesz, különben kiveri a hisztit és megbüntet stb., stb.)

3. Nem hallgat meg rendesen soha.

(Nárcival nincs lelkizés. A sebezhető típus elmondja a saját szempontját, téged ignorál, a grandiózus utat sem nyit a személyes, mély diskurzusoknak, esetleg néhány üres gesztussal – kedves szavak, virág, közös program – engesztel ki és kötelez le, de ettől még a dolgaid nem lettek megosztva, meghallgatva, megértve, megbeszélve.)

Készítettem egy rövid kis összefoglalót a lényegről

4. Sosem fog megoldani egy konfliktust sem.

(Ha ismersz nárcit akár távolról is, pontosan látod: a végletekig elviszi a konfliktusokat, de soha nem oldja fel őket. Nincs párbeszéd, mint ember az emberrel, két egyenlő fél. Nemrég abba a hibába estem én is, hogy vitába szálltam egy nárcival: nem is értette, próbálta érteni az érveimet, s nem látta be a tévedését sem. Végül egyszerűen eltűnt: ez volt a könnyebb út, amúgy sem szeret úgy vitázni, ha nem látja nagyközönség. Széles plénum előtt viszont annál inkább élvezi, ha az intellektuálisan és morálisan felsőrendűbb fél szerepében tündökölhet…)

5.  Nem igazán veszi számba az érzéseidet: legfeljebb ha érdekében áll.

(Veszekedtél már nárcival, amikor az rá akart venni valamire, amit te nem akartál megtenni? Ez az a pont, amikor a higgadt és kifinomult grandiózus nárci is reszketve üvölt és hisztizik, majd rád csapja a telefont/ajtót. A te szempontjaid, érzéseid? Ugyan már. Végül, ha minden kötél szakad, a cél elérése érdekében – de csak azért – úgy tesz, mintha törődne az érzéseiddel, de a következő pillanatban már látod, hogy francokat: csak meg akar győzni, hogy az legyen, amit ő akar.)

6. Soha. nem. fog. bocsánatot. kérni.

(Teljesen mindegy, hogy mik a tények: neki van egy alternatív igazsága, ami AZ IGAZSÁG. Hiába egyértelmű, hogy hibát követett el, ezt a büdös életben – ha leszakad a ház – se fogja beismerni. Egy kivétel van: ha egy formális, tévedést beismerő gesztussal sokat nyerhet, anélkül viszont sokat veszíthet. Ebben az esetben előkerülnek a teátrális eszközök, érdekből képes felvenni a pléhpofát.)

Ha az ördöggel táncolsz, az ördög nem változik, viszont megváltoztat téged.

Ha az ördöggel táncolsz, az ördög nem változik, viszont megváltoztat téged.

7. A legeslegfontosabb számára az, hogy hogyan tekintenek rá mások, milyennek tűnik kívülről.

(A tökéletes imázs kulcsfontosságú. Ha nyilvánosan beszél, kommentel veled, neked, egyértelműen nem rólad, neked szól a kommunikáció: a tökéletes kép kialakításán dolgozik ekkor is.)

8. Minden szülinapot és karácsonyt tönkretesz, szétzúz (finoman, a háttérből).

(Mert mindennek róla és az ő szükségleteiről kell szólnia. Ha megúsztad, a buli után dörömböl majd, hogy miért nem ez meg az volt, és számonkér olyasmi miatt, amiről ő tehet.)

9. Nem sok kölcsönösséggel, együttműködéssel és kooperációval fogsz találkozni ebben a kapcsolatban.

(Te alkalmazkodsz, amikor ő füttyent. Nem alkalmazkodtál? Nem elég fontos neked, nem szereted eléggé. Folyománya? Büntetés: hiszti, szeretet- és figyelemmegvonás, eltűnés, ignorálás, újabb félrekefélés – miattad van ez is.)

10. Nem sok elvárásod marad egy idő után: boldog leszel, csak mert nem hallgat összeszorított fogakkal, nem üvöltözik veled vagy épp nem csal meg.

(Egy idő után ez olyan ritkaságszámba megy, hogy egy hosszabb periódusnak örülsz, mint majom a farkának.)

11. Te sosem győzhetsz.

(Mindig neki van igaza, ő mindig tudja, neki mindig van speciális szükséglete…)

12. A végén gyakorlatilag nulla lesz az értéked az ő szemében. Mi több, a vadidegenek értékesebbek lesznek számára, mint te, a párja.

(…)

Miért is törődne veled? egy senki vagy. Egyáltalán nem számítasz.

13. Gyakran fog téged bűnbakká megtenni.

(Miattad van ez is. Miért nem vigyáztál jobban? Nem igaz, hogy még erre sem vagy képes.)

14. Rajtad fogja kitölteni a dühét, szégyenérzetét.

(Mindenki más előtt bűbájos, persze, hogy kell egy felület, ahol kijött belőle a szar: erre te tökéletesen alkalmas vagy, hiszen úgysem számítasz.)

15. Van, hogy egy egyszerű, hétköznapi beszélgetés is lehetetlennek tűnik.

(Ezen már sokat gondolkoztam: miért ilyen nehéz vele? Miért nem tudom elmondani a szükségletemet, gondolatomat, érzésemet? Ja, mert nem figyel rám, nem számítok. És ha mégis, mert épp kellek valamire: ösztönösen megérzi az ember ilyenkor, hogy minél gyengébbnek mutatom magam előtte, annál nagyobbat tapos a nyakamra, és annál többet és többet követel legközelebb. Hogyan lehet akkor elmondani neki a legegyszerűbb dolgokat?)

Nem lehet a szart megcukrozni, hogy sütivé váljon.

16. Állandóan tojáshéjon jársz-kelsz majd.

(Nem tudhatod, min akad ki, mitől változik meg az épp kedves, érdeklődő attitűdje, és hát nem akarod kihúzni a gyufát.)

17. Egy idő után úgy hullanak le rólad személyiséged alapvonásai, mint ősszel a levelek a fáról: megszokod, hogy kizárólag az ő érzéseire, szükségleteire és reakcióira fókuszálj, és már nem is törődsz a sajátjaiddal.

(Azért nehéz ez, mert a szerelmes ember ezt teszi: a másikra fókuszál maga helyett. A kemény itt az, hogy nincs kölcsönösség, és a végletekig elmész, a kiüresedésig és az összeomlásig…)

18. A hallgatás óriási fegyvere.

(Semmi baj, minden rendben, most dolgom van, mennem kell – ilyeneket mond, miközben a kognitív disszonancia megöl téged, hiszen büntet. Magadat kondicionálod: ó, majd megbeszéljük, most nem ér rá, én vagyok túl érzékeny… Francokat.)

cool-off-vs-silent-treatment

19. Eljutsz a pontig, amikor kétségbe vonod a valóságot, azt, amit átélsz, ami történik.

(Kognitív disszonancia. Manipuláció. A múlt megmásítása. Nem úgy volt, ahogy hiszed, úgy volt, ahogy ő mondja. Magától értetődő módon tagadja, amit akar, előtted is, az egyértelműt: nem, akkor még nem is voltatok együtt. Nem, rosszul emlékszel, nem x barátnője/pasija volt előtted, hanem x-4: a többieket utólag, magában átminősítette. Nem, XY soha nem is volt barátja. Nem, az nem úgy volt. Egy idő után már nem tudod, mi volt, és mi nem.)

20. Lesz egy pont, amikor majd azt magyarázod neki, hogyan kommunikáljon normálisan másokkal. 

(Mert nem tud. Egy bizonyos közelségből már nem megy neki az interperszonális kommunikáció, hiába a kommunikáció nagymestere egyébként.)

21. A kapcsolatotok ciklusa a következőképp alakul: várakozol – reménykedsz – fájdalmat élsz át – dühös vagy – megbocsátasz – elfelejted – aztán kezdődik az egész elölről.

(Erre muszáj emlékeztetni magadat, ha már túl vagy az egészen, de néha, amikor az új áldozattal látod, elkap a rossz érzés.)

22. Téged fog hibáztatni mindenért, ami történik.

(Hiába ő határozza meg a kapcsolat kereteit és általános szerződési feltételeit, attól még ami tönkremegy, az miattad ment tönkre.)

23. És igen, te magadat is fogod hibáztatni mindenért.

(Te nem voltál elég, vagy te voltál túl sok.)

24. Minden gyengeségedet felhasználja ellened.

(“Minden, amit mond, mostantól felhasználható ön ellen” – ilyen ez az első pillanattól, hogy kezet fogtál a nárcival. ő ezt persze nem mondja, de hamarosan megtapasztalod: minden őszinte, tiszta megosztásod, álarc nélküli valóságod csak arra jó, hogy ellened fordítsa, ha az áll érdekében az igazsága, célja érdekében. Neki semmi se szent.)

25. Számíthatsz a drámai lelépésekre, amelyek után a nárci úgy tűnik fel újra, mintha mi se történt volna. 

(Bájos mosollyal, egy szép, de üres gesztussal. És kér. Kér, kér, kér, mindig kér valamit. De hogy tud MINDIG úgy viselkedni, mintha nem lettek volna előzmények?)

hyde

26. Állandó Dr. Jekyll/Mr. Hyde-dráma közepén állsz majd.

(Hol csodaszép, figyelmes, korrekt, tiszta emberként látod, aki dolgozik értetek, hol meg egy önző, üres, érzelemképtelen szörnyként, aki használ és eldob.)


27. Nem veszi ki a részét az otthoni teendőkből.

(Bármiben is állapodtatok meg.)

28. Úgy jön és megy, ahogy csak akar. Az életedben, az életből is.

(Szeretnél vele tölteni egy egész estét, esetleg egész éjszakát? Ahá, azt majd ő tudja. Hiába beszéltétek meg, szex után simán felöltözik és elmegy, mert “dolga van”, “fáradt”, “egyedül akar lenni”. Dolgozd fel. Te mernél ilyet tenni? Brutális következményei lennének.)

29. Ha felelősségre vonod bármi miatt, dührohamot kap.

(És akkor aztán… jaj neked.)

30. Soha nem válaszol nyíltan a fontos kérdéseidre.

(Mondjuk, amikor helyzet van, és úgy tűnik, igen, akkor sem őszinte.)

31. Nem érdeklődik, milyen volt a napod, és nem parázik olyasmi miatt, ami miatt te aggódsz (kivéve, ha olyasmi, ami neki is számít).

(Az udvarlási fázisban sem érdekelte soha, mi van veled, később sem fogja. Azt akarja rólad tudni, ami számára fontos információ, az érdektelen dolgokkal nem foglalkozik. Persze, ő a fontos.)

A nárcisztikus madár: szarik mindenre, ami neked fontos.

A nárcisztikus madár: szarik mindenre, ami neked fontos.

32. Jön majd egy pont, amikor szeretnél már kilépni az egészből, de nem tudsz.

(Olyan ez, mint valami drog: annyira intenzív, annyira erős, és olyan mély belső dolgokra épít. Az erődet, önbizalmadat nőiességedet/férfiasságodat úgy éled meg igazán, ha van ő, mint másik fél, aki gesztusokat tesz feléd, jelen van – amikor jelen van.)

Miért maradtam/Miért léptem le

Miért maradtam/Miért léptem le

33. Borzasztóan hiányzik majd mindig, és állandóan vársz rá.

(Függő vagy, és nincs jelen, nincs közel, nem adja át magát, nincs benne az egészben. Kötődnél, szeretnél, ölelnél, bújnál, de amikor ehhez nincs kedve, nem adja meg. Ha büntetni akar – mert hibás vagy -, akkor pedig megtagadja mindezt. Ezzel is manipulál, és azzal is, amikor megadja.)

34. Projekció: ő kivetíti rád saját negatív szándékait, te pedig a saját jószándékodat vetíted rá.

(És milyen sokáig nem veszed ezt észre… aztán hogy hazudsz majd magadnak!)

35. Ha végre úgy döntesz, hogy véget vetsz a kapcsolatnak az őrület miatt, ami a mindennapjaid része, még ő fog elmebetegnek (hálátlannak, önzőnek) hívni… és persze mások is, hiszen ők csak a kedves, korrekt, szép arcát ismerik. És te is őrültnek fogod érezni magad, mintha épp ugyanolyan volnál, mint ő, holott a tudatos abúzus és a frusztráció kifejeződése közötti különbséget zongorázni lehetne.

(Egy igazi nárciról a tágabb környezete nem tudja, miféle ember, csodálja. A közelebbi környezete tudja, ők meg fognak érteni. A leginkább viszont azok értenek meg, akik ezt az egészet átélték. Nem. vagy. őrült.)

36. Tényleg senki sem látja, mi történik, erre légy felkészülve (maximum a gyerekeitek, ha vannak). Szakítás után még sokáig a hatása alatt állsz, és rendszeresen kérdőjelezed majd meg a valóságod.

(Az történt, ami történt. Akkor is, ha senki se látta, senki se tud róla.)

37. Ami történt, az interperszonális erőszak, ezért elkerülhetetlenül traumatizálódsz.

(Még ha ezt észre se veszed a tagadásos fázisban, majd az elfojtatás szakaszban. Ezek évekig is eltarthatnak, és minél később kapcsolsz, annál nehezebb kiszakadni. Olyan ez, mint egy sötét, lehúzó szekta, ahonnan csak a legerősebbek jönnek ki élve.)

38. Kezdetben azt hiszed, megőrültél, aztán üresnek érzed majd magad.

(Üres, fáradt érzés. Ennyi intenzív, erős, felkavaró, ellentmondásos érzelem után bárki elfárad érzelmileg, és egy időre bezárja a boltot: jó eséllyel úgy érzed, nem tudsz többé szeretni.)

39. Hiába mentek párterápiára, nem fog segíteni a dolog, sőt: neked lesz utána rosszabb, mert tényleg mindent felhasznál ellened. Nem párkapcsolati gondotok van ugyanis, hanem a partnered mentális betegséggel küzd.

(Illetve hát nem küzd. Leszarja, néha pedig élvezi, hogy van neki.)

40. Óriási árat fizetsz, ha valaha is – kapcsolaton belül vagy kívül – nemet mersz mondani neki.

(Még a szakítás, válás után is évekig kereshet, zaklathat. Vagy csak feltűnik, hogy kérjen valamit, mintha mi se történt volna.)

moving-on-from-narcissistic-abuse-due-to-narcissistic-personality-disorder-npd-compiled-by-jeni-mawter-2-638

A NPD egyike azoknak a betegségeknek, amikor a pácienst békén hagyják, és mindenki mást kezelni kell.

Mint látjátok, a szakemberek is óvva intenek mindenkit egy-egy ilyen találkozástól: talán nem véletlenül. Védjétek magatokat!

Szerelmes levél egy nárcisztól

Itt egy kicsit másképp dolgozom fel a témát:

“Szeretem azt, ahogy hazudsz magadnak, hogy ha elég csinos, elég vékony, elég okos, elég tájékozott, elég laza és elég elég leszel, akkor talán közelebb kerülhetsz hozzám, beengedlek a világomba. Az sosem fog megtörténni. Én nem tudok, nem fogok megnyílni, intim kapcsolatot nem teremtek, a bensőségesség hiányát teátrális pózokkal és fizikai közelséggel pótolom – és ez elég neked. Szexfüggő vagyok? Még az is lehet.”

Folytatás itt: A nárcisztikus személyiségzavar – egy nárci levele a szerelméhez>>


*NPD=narcisstic personality disorder, vagyis nárcisztikus személyiségzavar. Röviden és hivatalosan így nevezzük, elkerülendő az egyszerű “nárcisztikus” kifejezést, ami még nem feltétlenül jelöl személyégzavart. Amikor a “nárci(sz) kifejezést használok, NPD-es személyre gondolok.

Reklámok
Eszter névjegye (861 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

206 hozzászólás Komoly kapcsolat nárcisztikus személyiségzavarral élő társsal: mire számíts a szakember szerint? bejegyzéshez

  1. Istenem… Tudod mi különbözteti meg a hiszteroidtól? Az, hogy a hiszteroid meg tud gyógyulni, mert adott esetben (esetleg terápia hatására) felismer dolgokat és ő is szenved saját magától, így lesz igénye a változásra. A nárci gyógyíthatatlan.

  2. Én nemrég találkoztam egy hölggyel, aki elmondása szerint egy narcisztikus emberrel volt házasságban. De őszintén, nekem a csaj sem tűnt ok-nak.
    Ezek az emberek tuti felsővezetők és magas beosztásban vannak.

    • Nem mind, egy egyszerű villanyszerelő is lehet nárci, és persze akkor ő a legjobb villanyszerelő a világon, mindenki más helikopter. Ebben az esetben nem cégeket és országokat tesz tönkre, hanem csak a sarki kocsmában veri szét a közösséget, ha úgy dobja a pakli.

      Hát, nem mindig NPD-ről van szó, amikor a partner simán önző és tapintatlan, így nem tudni, jól diagnosztizált-e az említett hölgy. Viszont tény, hogy amikor nárcival van az ember, megváltozik az érzékelés, más lesz az ingerküszöb, más dolgok tűnnek normálisnak… és utána érdemes kiértékelni, hol volt a hiány, ami miatt lépre ment az ember, és ennyire.

    • Utána nem igazán tudsz “O.K”- nak tűnni. Csak annyira, mint a viadalról győztesen érkezett harci kutya. Mentálisan és néha testileg is. Nem, nem felsővezetők. Sok köztük a munkanélküli, akit a párja tart el.

  3. Nagyon hasznosak ezek a posztok, még nekem – mint barátodnak is – jeleztek, hogy olvasták ezeket, és segített nekik.
    Néha gondolkodom, volt-e a közvetlen környezetemben nárcisztikus ember, de azt hiszem, barát, párkapcsolat, családtag szintjén megúsztam eddig. És remélhetőleg a sok itteni posztnak és leírásnak köszönhetően meg fogom továbbra is. :)

    • Én tényleg azt gondolom, hogy ez a fajta tudatosság és felkészültség életet menthet szinte, és ezért örülnék, ha ok helyre eljutna a poszt. Nagy visszacsatolás a korábbi nárci-áldozatoknak (narcisstic supply, a szakirodalom így hívja a nárcik partnereit), hogy ők nem voltak helikopterek, nem ők néztek be valamit, tényleg nagy volt a baj… és nem velük.

  4. Szuflégyilkos // július 25, 2016 - 18:48 // Válasz

    Először itt olvastam róla, és ijesztő volt, amikor a nevelt fiamra ismertem. Tényleg nincs semmi megoldás, nem lehet rájuk hatni? Mit kéne tennem? Ignoráljam? Hogy tehetném?

    • Sok szakember írását olvastam a témában, egy-kettő volt, aki azt mondta, hogy lehetséges hatékony terápia, ha leásnak a gyerekkori sérelmekig, és újraépítik az akkori ént. De ehhez az kell, hogy a nárci felismerje, hogy gáz van (ritka) és meg akarjon változni (még ritkább). Nehéz ügy.

  5. Nem ismerek közelről nárcisztikus személyiségeket, csak van pár ismerősöm, illetve egy rokonom akiről gyanítom, hogy esetleg azok, de az is előfordul, hogy csak szimplán szemetek.
    Akiről viszont mindig az jut eszembe, hogy tuti nárci lehetett, az Hitler. Épp most olvasok újra egy könyvet róla, ami anno kötelező is volt az egyetemen, és szerintem a személyisége rengeteg nárcisztikus vonást mutat. Nagyon veszélyes személyiségzavar ez, főleg, ha valamiféle torz tehetség is társul hozzá.

    • Ez nagyon érdekes, Hitlerről szerintem nehéz megmondani, hogy nárci volt-e vagy pszichopata. Az utóbbi erősebb, még egy nárcit is tönkre tud tenni: nem tanul, nem szorong, nem szeret, ahogy mondani szokták. Bár Hitler állítólag szorongott, vagyis kizárásos alapon simán lehetett ezek szerint nárci. Egyébként valószínűleg nem árulok el nagy titkot, de a politikusok túlnyomó többsége az: egyszerűen a politikában ez egy kívánatos és szükségszerű tulajdonság, így eleve sok nárci lép a pályára, és maga a politika természete is olyan, hogy erősíti a nárcisztikus tulajdonságokat.

      • Én úgy tudom, hogy Hitler (és az apja, aki szarrá verte minden nap gyerekkorában) attól rettegett, hogy zsidó származású, apai nagyapja révén(, mert nagyanyja egy zsidó orvosnál takarított, és az azután is sokat segített nekik, hogy már nem dolgozott náluk…)
        Emiatt szenvedő nárci lett, amit követett egy átmeneti állapot, amikor a legsikeresebb volt, majd grandiózus nárciba fordult, a hatalomra kerüléssel, és megkezdődött a II. VH.
        kb. az angliai csata alatt, amikor Berlint bombázták átment teljes szociopatába, ezért is támadta meg a Szu.-t, és az is maradt a végéig.
        Sztálin és Mao pszichopatának született.
        Sok alacsony termete miatt szenvedő nárci volt a politikában, akik az átmeneti korszakukban egész elfogadhatóan funkcionáltak (szerintem tök érdekes ez az átmeneti stabil állapot) pl.: Napóleon, Szarkozy, Orbán (de csak az első miniszterelnöksége alatt).

        • Hitlerrel kapcsolatban gyakran említik, hogy az apja ilyen meg olyan erőszakos volt, de erre a történeti forrásokban semmi nem utal. Alois Hitler igazi self-made-manként alacsony sorból lett magas beosztású vámtisztviselő és tisztes polgár, aki minden bizonnyal elvárta a fiától is a hasonló karriert – de az, hogy nap mint nap laposra verte volna, egészen biztosan nem igaz. Hitler előszeretettel terjesztette, hogy személyisége a zsarnok apával szembeni küzdelmekben edződött, és később ezt vette át ifjúkori barátja és lakótársa, Kubiczek, majd tőle mások is, de ezt az érintettek elmondásán kívül a világon semmi nem igazolja.

          A család zsidó származására sem utal semmi, pedig alaposan kikutatták ezt a témát. Rettegni ettől pedig a korabeli Monarchiában nem igazán kellett, hiszen bár jelen volt valamilyen szintű antiszemitizmus a társadalomban, sok volt az asszimilált zsidó, akiknek nem okozott hátrányt a származásuk.
          Hitler, bár már találkozott a bécsi éveiben a fajelmélettel, kora fiatalságában még nagy valószínűséggel nem volt gyakorló antiszemita, legalábbis erre sincsen bizonyíték. Bécsben még csak amolyan elméleti antiszemita lehetett, de a Monarchiában a hasonszőrűekkel Dunát lehetett volna rekeszteni. Ebben az időben a képeinek eladásából élt, és az értékesítésben partnere egy Neumann nevű zsidó ember volt – szóval azért annyira nem zavarta a dolog.

          A Szovjetunió megtámadása valóban a halálos ítéletet jelentette a náci birodalomra, de nem hirtelen őrült döntés volt. Hitler ideológiájában már nagyon korán megjelenik a bolsevizmus gyűlölete, valamint a Lebensraum elmélet, amely szerint a német népnek nagyobb térre van szüksége – ez a nagyobb tér pedig egyértelműen az akkori Szovjetunió területén található meg és Ukrajnán át kb. az Urál vonaláig húzódik. Ha jól emlékszem, már a Mein Kampfban vannak utalások arra, hogy terjeszkedni a Szovjetunió felé kéne valahogyan, a Molotov-Ribbentrop paktum tehát nem volt egy különösebben komolyan veendő megállapodás, amelyet azért az oroszok is helyén kezeltek.

          Hitler személyiségéről így utólag nyilván nem lehet megmondani nárci volt-e vagy sem, történészek és pszichológusok ezrei fejtegették, hogy mitől lett olyan, amilyen. A források szerint szorongó volt fiatalnak az biztos, alacsony önértékeléssel és önbizalommal bírt, de nagyon erős önvédő mechanizmusok működtek benne. Már egészen korán megmutatkozott a hajlama mások hibáztatására mindenért, és a saját felelősségének kizárására. Kisebbségi érzése miatt nagyon erős keserűség és gyűlölet munkált benne, de az első világháború után ráébredt, hogy kiváló szónoki tehetséggel bír, és befolyásolni tudja az embereket, így kiötlötte, hogy ő lesz a németek új Messiása. Onnantól hihetetlen önbizalom munkált benne, de képes volt tanulni a hibáiból – legalábbis a húszas években még – és ha muszáj volt, és hasznot remélt belőle, bocsánatot kérni is tudott. Emberileg képtelen volt a pozitív érzelmi kötődésre, de nem is volt rá szüksége – nem voltak közeli barátai, ellenben nagyon értett a manipulációhoz és ahhoz, hogy elbűvöljön másokat. Csak a gyenge akaratú embereket tűrte meg maga körül, akik szó nélkül tették, amit mondott, a többieket eltiporta. Nem ismert empátiát, erkölcsöt, gátlástalanul használt másokat – Eva Braun például többször is megkísérelt öngyilkosságot a kapcsolatuk alatt, unokahúgának, Geli Raubalnak pedig ez sikerült is.

          • “A család zsidó származására sem utal semmi…”
            Arra céloztam, hogy Alois az orvostól fogant, és ezért viselte később is gondját.

            “…de az, hogy nap mint nap laposra verte volna, egészen biztosan nem igaz.”
            Ezt a fajta érvelést hányszor hallottam már CSBE ügyekben…
            A Zeitgeist-hoz hozzátartozik, hogy akkoriban kezdődött egy negatív trend a nevelésben, hogy nem kell ‘túlszeretni’ a gyereket, vagy a ‘majomszeretet’, mint kifejezés, illetve egy fekete pszichológia, amely szerint az a biztos, ha a gyerek meg van verve, függetlenül attól, hogy megérdemelte-e. (Monster anime mond valamit?) Nem is akkora csoda, hogy olyan elmebeteg eszmékre, mint a bolsevizmus, fasizmus, nácizmus fogékony lett a rá következő generáció.

            “Rettegni ettől pedig a korabeli Monarchiában nem igazán kellett…”
            1. Önmagától rettegett, úgy értettem, önmaga részben zsidósága miatt, amit soha nem tudhatott biztosan, hogy árja, vagy nem.
            2. Azért túl vagyunk a tiszaeszlári vérvádon, és a Dreyfus peren.

            “…az értékesítésben partnere…”
            Szerintem Hitler, mint kirablójára emlékezett…

            “…ez a nagyobb tér pedig egyértelműen az akkori Szovjetunió területén található meg…”
            Meg hát alapból ott élt pár millió volgai német, ez OK is, de az időzítés itt a problematikus.
            Ha Hitler nem kattan meg Berlin bombázásától, akkor szakszerűen folytatja a brit hadászati célpontok bombázását, amíg el nem jön az idő a partraszállásig. Ehelyett megosztotta a Luftwaffe erejét, és elkezdett civil célpontokra is lőni. Ha a brit szigetek elfoglalása után pár évvel ugrik neki a Szu.-nak Japán szövetségben, Sztálint kétfrontos háborúba kényszerítve, akkor simán győz.
            Szerencsére nem így történt.

            “A források szerint szorongó volt fiatalnak az biztos, alacsony önértékeléssel és önbizalommal bírt, de nagyon erős önvédő mechanizmusok működtek benne. Már egészen korán megmutatkozott a hajlama mások hibáztatására mindenért, és a saját felelősségének kizárására. Kisebbségi érzése miatt nagyon erős keserűség és gyűlölet munkált benne…”
            Igen, ez egy szenvedő náci nárci tipikus leírása.

            “Onnantól hihetetlen önbizalom munkált benne, de képes volt tanulni a hibáiból – legalábbis a húszas években még – és ha muszáj volt, és hasznot remélt belőle, bocsánatot kérni is tudott. Emberileg képtelen volt a pozitív érzelmi kötődésre, de nem is volt rá szüksége – nem voltak közeli barátai, ellenben nagyon értett a manipulációhoz és ahhoz, hogy elbűvöljön másokat.”
            Grandi náci nárci korszak

            Csak a gyenge akaratú embereket tűrte meg maga körül, akik szó nélkül tették, amit mondott, a többieket eltiporta. Nem ismert empátiát, erkölcsöt, gátlástalanul használt másokat…”
            Szociopata korszak.

            Ha már Eva Braun, te nem furcsállod, hogy Hitler mindig análisan közösült vele?
            Miért nem vaginálisan?
            Talán csak nem azért, mert kételkedett abban, hogy árja-e a magja?
            Vagy az apja valami sokkal rosszabbat is csinált vele, mint a verés?
            Persze lehet, hogy egyik sem.

            • A Monster az egyik kedvenc animém. :) Amúgy te írtad, hogy szarrá verte minden nap – én egy szóval sem állítottam ezt, de az sem, hogy lelkileg és verbálisan nem bántalmazhatta.

              Alois Hitler durvaságáról annyit, hogy biztosan szigorú, kemény apa volt, de abban a korszakban sok embernek volt ilyen apja – még most is van – mégsem lett mindenki Hitler, aki így nőtt fel. Arra, hogy zaklatta-e szexuálisan az apja, pedig nyilván soha nem fogjuk megtalálni a választ.

              Alois apja nagy valószínűséggel egyébként a nevelőapja testvére volt, aki molnárként dolgozott, legalábbis sok forrás állítja ezt. A zsidó származásról sokat olvastam, de nekem inkább, népszerű konteónak tűnik, ami mindig felmerül, de én nem tudok olyan hiteles forrást, ami igazolná. És nem azt mondtam, hogy nem létezett antiszemitizmus a Monarchiában, mert létezett, és voltak is túlkapások, de azért a náci idők előtt nem volt ez akkora para, hogy az 1880-as években is rettegni kelljen tőle. A törvénytelen származás valószínűleg sokkal kellemetlenebb lehetett Alois számára, és sokkal több gondot okozhatott neki – de mit látjuk, így is szép karrikert csinált.

              Utólag meg persze, már kirabló volt a zsidó Neumann – de ki nem ezt mondta volna, mint náci vezető, akinek van a múltjában egy zsidó üzlettárs?

              Egyébként Hitlernek olyan szüksége volt a zsidókra, mint egy falat kenyérre – hamar letisztázódott benne, hogy kell a népnek egy ellenséget mutatni, akire rá lehet verni minden gondért a felelősséget és ehhez a zsidók nagyon is kapóra jöttek. Egy idő után már maga is elhitte, amiket mondott róluk és gyűlölte is őket, ahogy csak tudta – a gyűlölet a személyisége része volt, valakin ki kellett élnie – de volt akkora cinikus, nihlista állat, hogy ezt teljesen hideg fejjel fel is használja. Magánbeszélgetésekben a rögzített források szerint elismerte párszor, hogy az egész fajelmélet egy légből kapott baromság, de politikailag rendkívül jól használható.

              A történelemben nincs olyan, hogy “ha majd ez lett volna, akkor azt csinálta volna, és akkor sikerült volna”, de ha már feltételezzük, akkor azért több buktató is van. Hitlernek a háború előtt nem volt tervben a Brit-szigetek elfoglalása, sejtette, hogy túl nagy falat lenne, nemhiába nem sikerült Hódító Vilmos óta senkinek. Ráadásul valami okból tisztelte is a briteket, és sokáig szövetséget tervezett velük, vagy legalábbis remélte, hogy semlegesek maradnak.
              A SZU-ban a volgai németek mellett fasza termőföldek és nyersanyagok, mint kőolaj, is voltak, amelyekre Németországnak mindenképp szüksége lett volna. A japán-német együttműködéssel kapcsolatban: kérdés, hogy meg lehetett volna-e szervezni, össze lehetett-e volna hangolni úgy a hadmozdulatokat, hogy az tényleg működjön? Mert a háború alatt ez nem sikerült, sőt, nem is nagyon törekedtek rá – mikorra jutott volna eszükbe és hogy oldották volna meg technikailag? És akkor még mindig hiányzik a képletből az USA…

              • Ha a Monster a kedvenced, akkor emlékszel a végére (próbálom spoilermentesen): a címszereplő nem csak abba kergült bele, ami történt vele, hanem abba is, hogy nem tudhatta, hogy az anyja tudatosan áldozta fel, vagy véletlenül, vagy pont meg akarta óvni, de fordítva sült el a dolog. Vagyis maga a bizonytalanság volt egy nagy krízis.
                Szerintem ugyanez igaz volt Hitlerre is. (És igen annyira szüksége volt rájuk, mint Orbánnak Gyurcsányra és fordítva, de végül elhitte a saját propagandáját, és ekkor már rettegett saját magától, vagyis nem gyerekkorában, hanem mint diktátor.). Ha bizton tudta volna, hogy zsidó, akkor festett volna tovább, vagy lehet, hogy bolsevik forradalom (Hitler amiatt gyűlölte a bolsevizmust, mert sok volt a zsidó származású politikus benne) lett volna No.-ban, és nem nácizmus.
                “A történelemben nincs olyan, hogy “ha… ”
                Nyilván nincs, de tanulni úgy lehet igazán belőle, ha az egyes momentumokat úgy is elemezzük, hogy mi lett volna ha másképp alakul.
                Japánban meg sokat dolgoztak a szovjet kémek azért, hogy ne támadjanak, az USA kémek, meg azért hogy támadják meg az USA-t.
                A rejtélyes XX. század volt néhány rész ami ezzel foglalkozott. Pl. így lettek másodszor híresek az amuri partizánok:

                “…össze lehetett-e volna hangolni…”
                Azért ez nem nagy kunszt, támadnak a Japánok, rá 2-3 hónappal a németek végrehajtják a Barbarossa hadműveletet, és az Urál (hg. és folyó) vonalon találkoznak.

                “Amúgy te írtad, hogy szarrá verte minden nap…”
                Ha ezzel azt akarod mondani, hogy rajtam a bizonyítás felelőssége, abban igazad van, hogy nem tudom 100%-osan, de saccolni talán.
                Nem mondok hasraütés-szerűen %-ot az akkori kor súlyos CSBE arányaira, mert nem tudok, de ha ehhez figyelembe vesszük azt, hogy Alois vámtisztként egy parancsuralmi testület tagja, akkor élhetünk azzal a gyanúperrel, hogy erősebben volt rendpárti, és erőszakosabb volt az átlagnál. Ha ezt kiegészítjük azzal, hogy (most hagyjuk, hogy zsidó, vagy nem zsidó) Alois maga mostohaapával nőtt fel, ez megint durván ront a helyzeten, mert az ma is igaz, hogy egy mostohaszülő átlagosan és arányosan nagyobb %-ban követ el bűncselekményt a rá bízott gyerek ellen, mint egy vér szerinti. Sőt ezt mintát tovább is viheti jó eséllyel bántalmazott gyermek.
                Szóval, ha ezt a három nehezen számosítható tényezőből kellene saccolni, akkor én azért nagy tétben fogadnék rá, hogy igen, de ha erre azt mondod, hogy légvárat építek abban is igazad lenne.

      • Elég szörnyű belegondolni, hogy milyen sors várhat egy olyan civilizációra, amelyet empátiás készség és erkölcsi érzék nélküli emberek vezetnek…

  6. Én meg átlagsenki programozóból láttam olyat (sajna túl közelről), aki nemcsak kurva menőnek hitte magát, miközben mindennap pizzaszeletet ebédelt, mert a nagy menőségben nem keresett annyit, hogy többre is fussa (persze félszeme közben a csúcsgasztro fine dining séfeken járt mint neki való színvonalon :)) de azt a mondatát se felejtem el, amikor előadta nekem, hogy kolléganője szerint olyan a különbség közte és más programozó közt szakmaiságban, mint Picasso és egy szobafestő közt :)
    Az a durva, hogy egy darabig úgy tudja előadni, hogy nem pondró, hogy jó sokáig tart, ameddig rájössz, hogy pondró.

    • Hát igen, Picasso már csak azért is zseniális hasonlat, mert ő egy igen híres nárci volt, a feketeöves fajtából. Konkrétan istenként tekintett magára. :) A kommenten jót derültem, és hát valóban: hogy ezek hogy elő tudják adni magukat! Aztán látod, hogy üresség van a bohócjelmez alatt.

  7. Azon gondolkodom, hogy a nárci szükségszerűen bántalmazó is? Mert amúgy van bennük empátia, anélkül nem lennének ügyes manipulátorok. Pontosan tudják, mit érez a másik, csak épp leszarják, azt hiszem ez az ún. cold empathy. Emellett nem hülyék, ismerik a társadalmi normákat is, persze nem feltétlenül tartják magukra érvényesnek. De a feltételek megvannak ahhoz, hogy ne bántalmazzanak, ha a folyamatos drámánál mondjuk fontosabb egy hiteles díszcsalád. Vagy a skorpió mindenképpen belecsíp a béka hátába, akár a folyó közepén is?

    • A manipulációhoz nem kell empátia (ahogyan a költőnek sem kell ismernie az irodalomelméletet, és az irodalmár se feltétlenül ihletett költő), az intelligencia – a minták átlátása – elég. A látszat számára mindennel fontosabb, de ára van, amit a partner fizet meg, más nem lát belőle semmit.

    • “amúgy van bennük empátia” – Nincsen. Az egyik jellegzetesség, ami segít felismerni ezt a szindrómát. Amit láthatsz, az megjátszás, színészi tehetség.

    • A díszcsaládhoz csak mások előtt kell viselkedni. Ott fog is.

  8. Arról mit lehet tudni, hogy mi lesz ezekkel az emberekkel ahogy öregszenek? Hogyan változik a lényük? Egy másik kérdés, hogy van valami jellemző/gyakori betegségük, haláluk például?

    • A nárci fontos jellemzője, hogy soha nem önpusztító, vigyáz nagyon magára, nem lesz alkoholista, drogos, többnyire nem is dohányzik. Szuicid hajlama nincs. Így aztán többnyire hosszú kort megélnek, általában a társadalom elismert tagjaiként (egy Czeizel-kaliberű életpálya belefér, ő pl. sanszos, hogy nárci volt, a maga zsenialitásában, amiről hosszan értekezett is, és két asszonyt tartott nyíltan, mert neki járt, de a családi életben bevallottan nem vett részt). Arról érdekes volna egy tanulmány, hogy mik lehetnek a jellemző betegségeik, halálokuk.

      • Az antiszociális személyiségzavaros viszont gyakran önpusztító, pl. alkoholista a személy.

        • Tény. Az lehetséges, hogy alkoholizál a nárci, de nem az alkoholizmusig szinte soha, mert félti magát, az egészséget, a teljes kontrollhoz kell a józanság is. Olyan is van, hogy – a sebezhető – nárci vagdossa magát, de soha nem az önbántalmazás, öngyilkosság szándékával, hanem inkább azért, hogy levezesse a feszültséget és/vagy felhívja magára a figyelmet.

          • Nárci csak olyan drogot visel el, amivel nem veszít kontrollt, de növeli az egót. Ilyen az alkohol szalonspiccig, és a kokain.
            Ha egy nárci belekóstol a kokainba örökre függő lesz, de nem torzul nagyot a személyisége, csak antiszocabb lesz. Érdekes, hogy a kokainisták meg nárcisztikusak…

          • Személyesen ismerek legalább egy (sérülékeny) nárcit, aki alkesz.

      • Szia! Túl egy “nárcis” kapcsolaton…tanulmányt még nem találtam erről, de ő hipochondriás, állandóan a vérnyomásával és a pulzusával volt elfoglalva, szívinfarktusokat képzelt be magának és folyamatosan rettegett a betegségektől…ez amit diagnosztizálva lett nála, meg a vegetativ diszfunkciós labilitás, de a nárcizmust nem fedezték fel nála.

    • Jellmző/gyakori betegség a rák pl, de nem az igazi, hanem a behazudott. Bármeddig elmennek hogy központban maradjanak, ha a csodálat nem működik, akkor ott a sajnálat. Egy súlyos betegséggel remekül sakkban lehet tartani másokat.
      Egyébként ismerek öregedő nárcikat, mindig van aki felszínen tartja őket (természetesen nők), akkor is ha nem dolgoznak. Mrt van akinek minden munka derogál, vagy annyira ‘beteg’, hogy nem bír dolgozni.

      • A mások irányába vetített rosszindulat valóban manifesztálódhat rákba, ha csinálnának statisztikát nem lepődnék meg, ha a nárcik fő betegsége ez lenne.
        Ez persze nem jelenti azt, hogy minden rákos nárci!

        • Elolvastad amit írtam, vagy csak az első 5 szót? :)

          • Igen el, de a rák nagyobbrészt hajlam + stressz kombinációban alakul ki, és egy nárci szétstresszeli magát azon, ha valaki kiszabadul a karmaiból (Nem összetévesztendő a tudatos elüldözéssel!), ami ha van hajlam, rákban manifesztálódik.
            Ráadásul mivel vigyáz magára ezért a szívérrendszeri halálokok (infarktus, stroke) kevésbé érintik, de rákkal csak végstádiumban megy orvoshoz (ha időben menne 60% gyógyulási esélye lenne), hiszen ilyen nem történhet vele… :)

    • Az én apám nárcisztikus személyiségzavaros. Ő azért lett ilyen mert elkényeztették, már idősödik és doboz számra szedi a drága gyógyszereket és drága krémeket használ. Gyógyszereket a magas cukorra és vérnyomásra, légúti problémákra és ezeknek a gyógyszereknek a mellékhatásaira is szed gyógyszert. Apám alkoholista és dohányzik is. Nem tartja magát önpusztítónak, mert bemagyarázza magának és a környezetének, hogy igazából nem iszik és nem dohányzik annyit amitől baja lenne… (Orr nyálkahártyáján már többször távolítottak el rákos szöveteket. Az orvos ráijesztett egyszer hogyha nem fejezi be az ivást akkor meg fog halni hónapokon belül, utána nem ivott 6 évig, aztán újra elkezdett.) Öngyilkos nem lesz mert retteg a haláltól és az életét folyamatos szenvedésnek tartja és szeretne egyszer “nagy” ember lenni és boldog, ennek érdekében vár, hogy 5-ös legyen a lottón.

  9. Átemelte Nárcisztikus Visszaélés és hozzászólt:
    Kiváló összefoglaló :)

  10. Nőket milyen arányban érint? Gyanítom, hogy egyik ismerősöm az. De lehet, hogy borderline-os – elég hasonló a tünetek alapján.

  11. Nemrég egy ilyen barátságból sikerült kimenekülnöm és annak érdekében, hogy ne kövessem el mégegyszer ezt a hibát, beleástam magam a témába. Lelkileg, fizikailag megviselt az eset és hatalmas önismereti lecke volt számomra. Nagyon nagy segítségemre volt egy szakember, aki felhívta a figyelmemet, hogy empatikus, segítő tipusú emberek fokozottabban ki lehetnek téve a nárcinak. Talán azt is kijelenthető, hogy vadászik rájuk. Mert könnyű prédák, és van bennük egyfajta gyermeki jószándék, idealizmus és a segítségnyújtás számukra a kapcsolódás egy fontos eszköze. Vonzzák egymást, mint a mágnes. A nárcinak meg jól jön hogy valalkit könnyen a szolgálatába tud állítani. Az “áldozatnak” ez egy fontos életlecke, lehetőség, hogy helyreállítsa, megerősítse a határait és megtanuljon egy egészséges önérvényesítő viselkedést.. A nárci sajnos ritkán javul meg. Pesze nem minden esetre húzható rá az általam felvázolt dinamika. Akinek ismerős, annak íródott ez a könyv. Nekem nagy segítségéemre volt: https://www.amazon.com/How-Contact-Like-Boss-Relationships-ebook/dp/B00RM9QV9Q#navbar

  12. Szép poszt!
    Sajnos néhány pontban magamra ismerek.
    De ha az egyetlen szülő nárci, ugyan milyen kommunikációs mintát követhettem volna?
    Megfejelve 5 Eric Cartman osztálytárssal…
    Mondjuk 30 felett ez már nem felmentő körülmény, de legalább van reális remény.
    Ha így reagáltam volna:

    vagy így:

    akkor lenne nagy a baj.

    • Meg szabad kérdezni, hogy melyik pontokban, ha már? Érdekes kérdés, hogy mi az, ami könnyen másolható, örökletes minta.

      • Szabad. De ebbe bekavar az Asperger is, szóval nem tudom mennyire informatív. Alapból a grandiozitást örököltem, de szerencsére jogosultság-érzetem a béka segge alatt. De nézzük részletesen:

        3. Nem hallgat meg rendesen soha.

        Próbálkozok, de ha indirekten, vagy bátortalanul csak célozgatnak arra nehezen, vagy alig figyelek fel. Én meg hiába mondom, hogy “Vágd az arcomba!” sok esetben a másik csak a legvégső esetben teszi ezt meg, vagy még akkor se.

        4. Sosem fog megoldani egy konfliktust sem.
        Rám is jellemző, hogy a végsőkig feszítem a húrt, és logikai megoldást adok is, de ez a többségnek egyszerűen nem elég, sőt nem is ez kell nekik, érzelmi megoldásokban meg gyakran bizonytalan vagyok, és rám is jellemző az eltűnés, de legalább nem úgy tűnök fel, mintha mi sem történt volna.

        5. Nem igazán veszi számba az érzéseidet: legfeljebb ha érdekében áll.
        Próbálkozok, de 28 évnyi droidság után, a legtöbb esetben a sajátjaimat sem veszem számba,nemhogy a másét, meg nekem amúgy is más amplitúdójúak, meg kicsit más irányúak.

        6. Soha. nem. fog. bocsánatot. kérni.

        Ez nem igaz rám, de nem tudom, hogy a másik őszintének gondolja-e.

        9. Nem sok kölcsönösséggel, együttműködéssel és kooperációval fogsz találkozni ebben a kapcsolatban.

        Csak előre lefektetett szabályok alapján tudok bármilyen kapcsolatban létezni, amit kőmereven betartok (és ezt a másik féltől is elvárom), de ha nincsenek szabályok 3mp alatt növök bárki fejére.

        11. Te sosem győzhetsz.

        Ismersz már ennyire, nem?
        Ha a másik nem logikai/ténybeli érvet hoz föl elég nehéz dolga van, más esetben minden OK.

        15. Van, hogy egy egyszerű, hétköznapi beszélgetés is lehetetlennek tűnik.
        Én nem taposom a másikat, de úgy érzem sokan így vannak velem, pedig csak egyenesen el kellene mondaniuk a problémáikat velem kapcsolatban. Itt a metakommunikációs jelzésekkel lehet gond, valszeg túl agresszívak, vagy elrettentőek (ez inkább az iskolai ‘élményeimből’ fakadhat).

        17. Egy idő után úgy hullanak le rólad személyiséged alapvonásai, mint ősszel a levelek a fáról: megszokod, hogy kizárólag az ő érzéseire, szükségleteire és reakcióira fókuszálj, és már nem is törődsz a sajátjaiddal.

        Ennek a fordítottját élem meg, eddig sok lány/nő a legmélyebb rabszolgaságig csicskult, pedig én igazán csak velem egyenlőként bántam vele (vagy csak akartam?).
        Amint észreveszem a csicskulást próbálom teljesen megszakítani a kapcsolatot.

        20. Lesz egy pont, amikor majd azt magyarázod neki, hogyan kommunikáljon normálisan másokkal.

        Egyáltalán nem vagyok a mestere se távol, se közel. De észrevettem, hogy úgy néznek néha, mint a hülyére. Akik barátszférában vannak azok néha magyaráztak, de nehezen érthető, mert olyan mintha egyből felső fokon tanulnál matekot diszkalkuliával…de ez inkább aspiság.

        21. A kapcsolatotok ciklusa a következőképp alakul: várakozol – reménykedsz – fájdalmat élsz át – dühös vagy – megbocsátasz – elfelejted – aztán kezdődik az egész elölről.

        Azt vettem észre, hogy sokan vannak velem így, pedig gyakorlatilag csak békés egymás mellett élést akarok velük, de ők mégis érzelmileg viszonyulnak hozzám, és ilyen ciklusokban vannak.

        31. Nem érdeklődik, milyen volt a napod, és nem parázik olyasmi miatt, ami miatt te aggódsz (kivéve, ha olyasmi, ami neki is számít).

        Én soha nem parázom…értelmetlen.

        40. Óriási árat fizetsz, ha valaha is – kapcsolaton belül vagy kívül – nemet mersz mondani neki.
        Ez annyiban illik rám, hogy csak egyszer kérdezek meg valakit, hogy szeretne-e valamilyen kapcsolatot vagy nem, többször nem. A játékos/játszmázós ellenben kezdeményezni nem tudó nők rohadtul lábon lövik magukat, amikor kéretni akarják magukat.
        Emiatt már volt néhány dührohamos jelenetben részem, de nekem is van büszkeségem, és ha valaki egyszer nemet mond, akkor emberelje meg magát annyira, hogy eztán ő kezdeményez.

        • Kieg: 15-höz:
          Írásban nehezen álltam meg eddig, hogy ne legyenek abuzáló kiszólások, félmondatok. Érdekes, hogy szóban ilyenek nincsenek, talán a diszgráfia mellett rés volt a pajzson, de most már törekszem arra, hogy ne legyenek ilyenek.
          Az egész olyan, mintha a főszemélyiség mellett az árnyékban ott ólálkodna egy vámpír, ami a nem használt, vagy rosszul működő aspektusokban (mimika, testtartás, írás) néha előbújik és kiéli magát másokon, anélkül, hogy én észrevenném.
          Szar ügy.
          Figyelnem kell magamra.

          • Hehe. Az utolso ket mondattal labon lotted az egeszet :)
            De amugy se stimmelt. Nem ilyen egy narci. Ez az aspisag lehet, azzal viszont nem vagyok képben.

            • Hát igen, egy igazi nárci nem aggódik ezen, hanem
              a, észre se veszi, hogy részben vagy egészben illik rá a leírás,
              b, ha észre is veszi, legalább büszke rá, hogy lám, milyen szabad és erős lény is ő. :)
              Lehetséges, hogy az aspisággal függnek össze egyes dolgok, igen.

            • Tudom, hogy nem vagyok nárci.
              Szarok a látszatra, meg az emberek (már úgy általában, nyilván vannak kivételek, de senki kedvéért nem játszom meg magam) véleményére.
              Ezek erősen kizárnak a kategóriából, de sajnos van néhány rossz szokásom, amit le kell vetkőznöm.

            • “Szarok a látszatra, meg az emberek (…) véleményére.”
              Ez így egy kicsit erős volt, és erősen félreérthető, ami persze az én hibám.
              Bocsánat!
              Arra gondoltam, hogy az emberek kb. 95%-a a véleményét a saját érdekei szerint alakítja ki, és ehhez alkalmazkodni (már az összeshez) egyszerűen lehetetlen, és emiatt felesleges is.
              Azoknak az építő kritikájára viszont adok, akiknek ebben nincs, vagy minimális az önérdekük.
              Eztán mindenki azt az inget veszi magára, amelyiket akarja.

        • Sheldon?

  13. Nagyon jó a pontokba szedett “ismertető”, a táblázat meg egyenesen telitalálat. A sebezhetőhöz akár konkrét nevet tudnék írni.

    Annyit tennék hozzá, hogy ezek fokozatosan jönnek elő, eleinte fel sem tűnik még akár az 1. pont sem. Vicces, hogy némelyik pont mennyire találó, pl. a 40. IS. :-)

    Sajnos a védekezés szinte mindig eső után köpönyeg jellegű, de azért sikeres lehet.

    További javaslatom (lévén a nárciszok egyszikűek):

    http://www.kwizda.hu/select_super

    • Igen, először nem tűnik fel az egész, mert remekül elő tudja adni magát, és a szerelmes ember sajnos eleve hajlamos szemet hunyni a sötétebb dolgok fölött. Meg aztán van sok körülmény, ami segíti őt: nehéz élethelyzet, nyilvánosság előtt élt élet, korábbi (állítólagos) traumák, miegymás, mikor mi, melyiknél mi… és ezért toleránsabbak vagyunk a kelleténél. Nos, nem kéne. Nagy dolog, hogy túl vagy rajta, le a kalappal.

    • Nárci-abúzus túlélők! Nem tartotok attól, hogy a nárcitok látja ezeket a kommenteket, és örömmel nyugtázza, hogy még pörögtök rajta, még fáj, amit veletek tett, még gondoltok rá? Hogy ez neki visszaigazolás? Nem pont nárci kapcsán, de más mentális betegség (állapot) kapcsán nekem volt sokszor ilyen érzésem, amikor fórumoztam-csoportoztam a témában.

      • Ó, azért látszik, hogy az itt nyilatkozók többsége túl van már az érzelmi érintettségen, s azt elemzi, mi történt és főként hogy történhetett meg. Ez már hideg racionalitás, nem kötődés, érzelmeket legfeljebb az élményből fakadó önismeret zordsága hív elő.

        Én amúgy szerencsés helyzetben vagyok, mert a nárcim (bocsánat a birtokos személyjelért, nem tudom jobban megfogalmazni)
        – csak olyasmit olvas, amiben érintett, ami róla szól, amihez kötődik
        – nem tudja magáról, hogy nárci, ő az a fajta, aki az altruizmus mintapéldányaként gondol magára, egy végtelenül szerény és önfeláldozó karakterként, aki teljesen éntelen, a hősiesség szintjéig,
        – de azért biztos, ami biztos, a durvább tartalmakról tiltani szoktam a facsén, muhaha.

        El tudom képzelni viszont, hogy olyan nárci is van, aki büszke arra, hogy ilyen, mert erőként és eredetiségként gondol erre, egy végigküzdött élet eredményeként, az önérdekérvényesítés kiváltságaként.

  14. Életem egyik maradandó élménye volt, mikor valami éves nárciszlocsolgatás után beütött az isteni szikra egy épp “jajj hát miért ne tenném meg” eset közben, és közöltem a lánnyal miközben épp taxiztam haza, hogy rájöttem a megoldásra (egyéb kérdés, hasonló alapokon). Úgy nagy boldogan, meg hallelúja (tényleg megörültem a dolognak). Mikor kérdezte, hogy mi a megoldás: “soha többé nem fogok veled találkozni, és megszakítok minden kapcsolatot.” Az az aaaarc és a reakció! És az a fellélegzés részemről… Viszont igen,ez jó lista. Volt #40-es is egy darabig, de ha már tudod, hogy mit kell nézni, szinte lepattognak a páncélról.

  15. hello Eszter, én 10 éve vagyok egy ilyen storyban. 4 évig kapcsolatként, azóta függőként.. ismersz olyan szakembert, aki speciálisan azzal foglalkozik, h ebből kihozzon (el)szenvedőket. mert nekem eddig nem sikerült ráakadnom, de szeretném letenni ezt az iszonyatos rabságot.
    köszönöm

    • Ajaj, így hirtelenjében nem, de ha valaki igen, itt megoszthatja az infót, aztán összekötlek benneteket.

    • Szakembert nem tudok, de van egy ilyen oldal: http://www.tarsfuggok.hu/
      Ez egy, az AA mintájára működő csoport, h nem is akarsz járni közéjük tanácsot adni, szakembert ajánlani talán tudnak.
      Több embert ismerek, akiknek sikerült megszabadulniuk nárciktól, a tőlük való függésből, úgyhogy biztatlak, hogy sikerülhet.

    • Ja, ha gondolod, utánajárok, de tudnom kell, kb. merre keresel szakembert, illetve hova tudnál eljárni?

  16. Egész jó cikk. Sokat segíthet olyannak, aki épp benne van egy ilyen kapcsolatban.
    Ám van tovább. Annak, aki gyógyulni is szeretne, és nem csak a másikat/külvilágot hibáztatni folyton egy megkeserített életszakaszért. Mert ez olyan, mintha a tükröt hibáztatnánk meg köpködnénk, anélkül, hogy belenéznénk. Ja, mivel tele van köpködve, nem is látunk benne, csak homályosan.
    Szóval, a továbblépés az az, hogy megkérdezzük, mi az, ami engem ebbe a kapcsolatba vonzott? Mi az, amit pótolok, amit gyógyítok vele? Igen, gyógyítok, meggyőződésem, hogy minden párkapcsolat egyben gyógyít is valamilyen módon. Ha egy ennyire sérült emberrel vagyok/voltam együtt, akkor én biztosan teljesen rendben vagyok? Mi az, ami bennem/belőlem hiányzott? Téves azt gondolni, hogy megszabadultam végre egy ilyen kapcsolatból, akkor minden rendeződött. Akkor jön egy skizofrén vagy borderline legközelebb. Vagy egy pszichopata. Pont annak mértékében, amennyire hárítom, ignorálom azt, hogy felderítsem, mi az, ami bennem nincs rendben.

    Tovább nem írom, jöjjön egy (angol nyelvű) cikk, minimális angoltudással is érthető. Az elején felsorolja, mik azok a jelek, amiből felismerheted, hogy egy nárcisztikussal vagy kapcsolatban. Aztán írja, hogy miért. Fejbekólintós, mégis megéri. Pont azért.

    If You’re Choosing Narcissists, You May Have Childhood Trauma You Need to Heal

  17. Apám pont ilyen, pontról pontra. Bár abban nincs igazad, hogy nem önpusztít, vagy nem a nárcisztikusság miatt önpusztít? Alkoholizál, mert ő megérdemli, minden hétvégén.

  18. Ellenponthoz hasonlóan gondolkodom, pl. öröklődnek a minták (meg a gének:) és egyfajta viselkedés a nárcival élve. Pl. hogy alakul ki kötődés, ha nem látod, hogy a szülő kötődik? Vagy hogy önző módon viselkedik, azt hiszed, az a normális. Ha látod, hogy csak önmaga érdekli? Behódolsz, ha olyan típus vagy. Vagy ha nem, akkor másolod a nárci-mintát.

  19. A 40 / 19 stimmel. Ahogy szokták mondani, épp csak a neve nincs ott. 3 hete szakított velem, én meg a 33. 37. 38. fázisnál tartok. Szerinted személyiségzavar vagy csak személyiségvonás ,tendencia ez az arány?

  20. 40/19 stimmel az exemnél, aki 3 hete szakított velem. Szerinted ez személyiségzavar vagy személyiségvonás vonás és tendencia?

  21. Nem értem, mit akarsz pontosan kérdezni?

    • Van 40 pont, amiből 19 stimmel az exemnél. A cikk elején az áll, hogy nem minden narcisztikus személyiségzavar, ami annak látszik. Erre kérdeztem rá. Lehetséges-e, hogy személyiségzavar helyett csak egy személyiségvonás vagy csak egy narcisztikus tendencia van nála. Nem mindegy.

      • Szerintem ezt sosem tudjuk meg. Apámra minden pont igaz. Nem tudom, hogy lehet ezt elviselni párkapcsolatban, nagyon ambivalens lehetett. Apámmal nagyon nehéz volt együttélni, jókedved sem lehetett, ha neki rossz volt és véleményed sem lehetett és persze kuss legyen, kivéve, ha ő beszélgetni akar, rém nyomasztó volt.

      • oliv08 válaszával teljesen egyetértek. Egy jól felkészült pszichológus, ha van lehetősége alaposan megfigyelni, beszélni vele, akkor tud rá válaszolni, de így, távolról, egy lista alapján semmiképp, pláne nem mi.
        Viszont az 50 %-os “teljesítmény” szerintem tökéletes ok arra, hogy minél távolabb próbáljon kerülni tőle az ember, függetlenül attól, hogy ez személyiségzavar, vagy sem. Igazad van, hogy sok tekintetben nem mindegy, de ebből a szempontból teljesen.

      • Így távolról és nem-szakemberként: 19 azért sok, főleg, ha tartósan és rendszeresen fennáll, de a többieknek igazuk van: ez épp elég ahhoz, hogy távol tartsa magát az ember diagnózis nélkül is.

        Miközben fordítottam/írtam, az én fejemben is volt egy grandiózus és egy sebezhető nárci (iskolapélda mindkettő), mindkettőnél 35 fölötti a találat, bár a grandiózusnál csak azért annyi talán, mert egy-két dologról másodkézből sincs infóm (a többiről elsőkézből van). De ők azért tényleg iskolapéldák, ami viszonylag ritka.

        • Ha 35 fölötti a találat, akkor minek foglalkoztál vele, minek szántál rá időt, minek voltál vele? Ettől a típustól távol kell maradni.

          • Hát mert elbűvölőek, ha érdekük/úri kedvük úgy kívánja.

          • Azért, mert el voltam ájulva, hogy ő milyen szép és okos, és magától értetődőnek tartottam a teljes alárendelődést, hiszen én nem érek annyit, mint ő. Aztán feltételeztem, hogy csak velem ilyen, és amiatt, hogy én nem számítok… de kiderült, hogy mindenkivel ilyen, mert ez az alapértelmezett üzemmód, ha nárci vagy, és akkor SENKI sem számít (ill. épp csak annyira, amennyire a céljaidhoz kell).

            Miért vannak ilyen kapcsolatokban emberek? Mert a nárci úgy működik, hogy valamit azért mindig ad neked, amire ráfüggsz: önbizalmat, izgalmat, erőt, perspektívát, illúziót, ígéretet… kinek mit. És ez olyan, mint amikor a kutyának csontot dobálsz: ha néha dobsz, néha meg nem, akkor a kutya elbizonytalanodik, de türelmesen várja, hogy újra dobj…

            Így adagolja a nárci is a figyelmet/szeretetet/elismerést: néha kapsz, akkor el vagy ájulva, sütkérezel benne, függsz tőle, aztán amikor csak elvesz, akkor ezt várod, mint a hűséges kiskutya. Ő meg ezt érzi/tudja, és játszik veled, te meg észre se veszed, mert örülsz, hogy van, mert egyébként tényleg elbűvölő tud lenni.

            Hát, ez valami ilyesmi, de tény, hogy ha belecsúszol, utána nem árt komoly önvizsgálatot tartani, hogy mi a fene volt ez, és főként miért… hol csúsztál félre, és mi a kiút ebből.

          • Mert rá kellett jönnie, hogy van 35 találat :)

  22. Engem az érdekelne, van-e példa nárci-nárci párkapcsolatra, ilyenkor mi történik? És barátság esetében? Szülő-gyerek esetében? Ha a két különböző típus kerül össze és ha ugyanolyanok?

    • Az “én nárcimat” éppen leakasztotta egy mégnárcibb bulldog. Egyelőre mindenki a legislegboldogabb. (Legfőképpen én) Kívülről nézve mosoly és teljes beteljesülés! Egymást pörgetik, a fogaskerekek olajozottan csusszannak egymásba. Mindkettő érdeke teljesül, empátiát nem is vár el egymástól Akár örökké is tarthat… bárcsak így lenne: két patást vonna ki a story a rendszerből egyszerre.

  23. Pontos

    A volt barátom, és a mostani főnököm.
    Utóbbi nő, borzalom, tűrőképességem határán vagyok már jó ideje. Mindenki hülye, mindent ő tud a legjobban – meg kell mondjam, nagyon nehéz így bármi eredményt kihozni a csapatomból ezzel az alapvetéssel.
    Bántalmazásra is hajlamos (dühkitörés, ordítozás), rendreutasítással tudtam kezelni, de ebben nem annak volt szerepe, hogy belátta a hibáját, hanem egyszerű pozícióféltés (mivel szóbeli megbeszéléshez nem volt lelkierőm, annyira felzaklattak a történtek, viszont annyiban hagyni sem akartam, a sokadik alkalommal összeszedtem magam és emailben kértem, hogy ezt mellőzze velem szemben, így nyoma van, hogy mit csinált).

    • Szerintem az írásban helyrerakás a legjobb módszer, szóban hiába mondasz bármit, az elszáll. Ha nyoma marad ,az viszont már “veszélyes” neki.
      Sok erőt, vagy gyors váltást kívánjak inkább?

  24. Lassan 20 éves kapcsolat, amiben vagyok. Kb 10 éve, a második gyerek születése után kezdtem észrevenni a jeleket, amiket akkor még nem tudtam hova tenni. Mára összeállt a kép. De már késő. Én idegroncs, ő a makulátlan úriember, független, önálló, És persze már nem szeret, véget akar vetni ennek. Boldog akar lenni, miközben éveken át kőkeményen tett közös boldogságunk ellen, és mégcsak be sem látja.a Minden pontban ráismertem.

    És az a gáz, hogy még mindig függök tőle minden téren. reménykedek, talán megváltozik…

    • “reménykedek, talán megváltozik” Miért, mitől változna?
      Egy esélyed van, ha minél előbb igyekszel önállósodni, a függésektől szabadulni. Tudom, kívülről könnyű. Ne érts félre, nem valamiféle hibáztatás (ha nem lépsz ki, magadra vess – vagy ilyesmi). Tudom, hogy nem mindenkinek van egyáltalán lehetősége rá. De ha egy módod van rá lépj, a lehető leggyorsabban, legradikálisabban. Segíteni nem nagyon tudok sem én, sem a blog “közönsége”, valószínűleg, de ki tudja – mindenesetre nem felelőtlenségre biztatlak.
      Fordulj a NANE-hoz pl. Fészen van egy oldal, talán hasznos lehet: https://www.facebook.com/ujrakezdes.nyilvanos/?fref=ts
      Szurkolok neked. Gondolom, nem csak a magam nevében mondom, ha tudok, természetesen szívesen segítek.

  25. Köszönöm!!!!! Sokat segítettél! (Mások is.) Ha nem találtam volna rá a nárcisztikusokról szóló íràsokra… Most tisztán látok, megkönnyebbültem.

  26. Albert, a Roemer // november 25, 2016 - 13:02 // Válasz

    Döbbenettel olvastam az írást. Kedves barátnőmnél (ha az volt egyáltalán) nagy “szerencsémre” 40-ből 25 talált és én süllyedtem.
    Viszonylag korán megláttam érzelemdeficitjét és eldönöttem, szeretetemmel megpróbálom kisegíteni őt ebből a helyzetéből. aztán ő rántott bele az örvénybe.
    Az illető szerintem egészen pontosan tudta, milyen gyári hibával rendelkezik (magát többször antiszociálisnak minősítette), azzal is tisztában volt, hogy közel életveszélyes sérüléseket okoz annak, aki megszereti. Figyelmeztetett is!
    Miután elhagyott, pszichológushoz fordultam segítségért, aki 15 perc beszélgetés után látta, a baj nem az én készülékemben volt. Ettől persze még pórul jártam. Ma már tudom, ezt a típust – bármennyire vonzó és szenvedélyes tud lenni is – több kilométerre EL KELL KERÜLNI annak, aki igazi párkapcsolatra vágyik.

    • Kedves Albert,

      hidd el, sorstársként pontosan tudom, miről beszélsz.

      De:

      “15 perc beszélgetés után látta, a baj nem az én készülékemben volt”

      – én jó idővel a nárcis függésem után egy egészséges kapcsolatban már elég jól látom, hogy csókolom, azért de. Elég sok hiba van a mi készülékünkben, amikor belemegyünk ilyen sztorikba, és benne is ragadunk – adott esetben – egy időre.

      Mi a hiány, amit egy ilyen egyenlőtlen viszonnyal akarunk pótolni? Hova, mire tartjuk magunkat, ha ezt a fajta bánásmódot tűrjük? Milyen képünk van egy kapcsolatról, ha ez egy pillanatig is okésnak tűnt?

      Szóval oké, ha nem is hibának nevezzük… de érdemes elgondolkozni azon, hogy mi vitt minket arra, hogy.

      Amikor ez megvan, akkor lehet gyógyulni, és továbblépni. Úgy lehet több kilométerre kerülni, amiről beszélsz. Csak úgy.

      • Aki tartósan benne marad egy nárcival való kapcsolatban, annak a készülékében hiba van (ez nem áldozathibáztatás, attól még a nárci a szemét!) Abban az értelemben nincs a készülékében hiba, hogy nem ő a tökéletlen, a hülye.

  27. Albert, a Roemer // november 26, 2016 - 07:37 // Válasz

    Kedves Eszter!

    Egyetértek. Igen mélyen el kell gondolkodnom azon, miért vállaltam megalázó, hozzám teljesen méltatlan, kiszolgáltatott viszonyt, szerepet. Miért rendeltem magam olyan mértékben alá “párom” igényeinek (aki valójában nem is volt a párom, a társam, a kedvesem soha egyetlen percre sem), miért akartam kiszolgálni, igazi szolga módján úgy, hogy még büszke is voltam magamra. Amúgy rendíthetetlen ólomkatonaként (kaptam is tőle egy ólomkatonát ajándékba!).

    „Magamhoz kötöztem egy embert, aki nem tud védekezni ellenem, mert szeret. És én nem szeretem. Ki van szolgáltatva. És ez a legnagyobb bűn. Kiszolgáltatottá tenni valakit. Mert ebben a viszonylatban nem tudhatod, milyen apró mosollyal, apró szóval ölöd meg a másikat”. – Hernádi Gyula.

    Igen, elkerülhetetlen, hogy az ember szembesüljön azzal, maga is tehetett arról, hogy abba sodródott, amiből olyan nehéz a menekülés. Még, ha a bűnt nem is magunk követtük el, de hagytuk, hogy elkövessék velünk.

  28. Istenem..ez borzasztó!
    Sosem gondoltam,hogy ez velem is megtörténhet..
    Majdnem négy hónapig voltam egy kapcsolatban,ami szinte mérgezett!
    Szóról szóra,illenek a leírások róla!
    A dühitörések,a hangul

  29. Istenem..ez borzasztó!
    Sosem gondoltam,hogy ez velem is megtörténhet..
    Majdnem négy hónapig voltam egy kapcsolatban,ami szinte mérgezett!
    Szóról szóra,illenek a leírások róla! Kiléptem a kapcsolatból,mert már azt hittem megőrülök a megalázottságtól!
    Lelkileg, testileg összetörtem és mégis szenvedek a hiányától! Mikor lesz ennek vége!?

    • Vége akkor lesz, ha elgyászoltad, és feldolgoztad. Könnyen lehet, hogy terápiára is szükséged volna, kérdés, hogy nincs-e valami lelki problémád, ami miatt eleve vonzódsz a nárcikhoz, például. De egy ideig minden veszteség fáj, lehet, hogy simán erről van szó.

  30. Hogy miért szenvedek? Talán azért mert volt egy lehengerlő,kedves,szeretettel teli,odaadó énje,amit megszerettem,és ezekkel magához láncolt! De az igazság az,hogy ezek inkább csak a kapcsolat elején mutatkoztak. Igaz az elején furcsáltam azt,hogy hosszabb kapcsolatai 41 évesen még nem nagyon voltak,és igazából Ő sosem volt hibás,az egyik volt kapcsolatában sem.De annyira ragaszkodott hozzám,hogy én kis naivan azt gondoltam,hogy majd én leszek az akivel majd esetleg tartós kapcsolata lesz.. Szépen lassan kimutatta a jellemvonásait,a rosszindulatos, arogáns megjegyzései másokra,voltak velem szemben erős dühkitörései ártatlan semmi dolgokon én pedig csak érthetetlenül lefagyva,összetörve kerestem magamban a hibát. Mindig,engem hibáztatott mindenért!,még ha biztos is voltam benne,hogy téved és nem jól látja a dolgokat,addig mondta ,addig üvöltött mígnem elhittem,hogy csak is velem lehet a gond! Volt hogy bocsánatot kértem,de már azt sem tudom,hogy miért! Már útólag bánom,hogy nem léptem ki ebből a kapcsoltból hamarabb,de mivel voltak szép pillanataink ,napjaink,azért úgy gondoltam,hogy még össze kell csiszolódnunk,össze kell érnünk és majd csak jobb lesz . Aztán az utolsó dühkitörése után,már nem bírtam tovább,szakitottam vele. Nem hagyott nyugodni a dolog és elkezdtem a neten kutakodni ! Igy kerültem ide,és köszönettel tartozom Nektek,mert így talán könnyebb lesz feldolgozni ezt az egészet! Akik évekig benne maradnak egy ilyen kapcsolatban azokat tiszta szívből csak sajnálni tudom,mert ebből a kigyógyulás kőkemény lehet. De az,hogy nekik fogalmuk sincs ,hogy hogy rombolnak le minket lelkileg teljesen,az egy másik kérdés!

    • “nekik fogalmuk sincs ,hogy hogy rombolnak le minket lelkileg teljesen” Ezt nem hiszem. Valószínűleg nem igazán tudatos, amit tesznek, a személyiségük ilyen, meg uralkodni, “jobbnak” lenni akarnak, és ehhez ez a módszerük, de szinte biztos, hogy azért legalább nagyjából tudják, mi az eredménye annak, amit csinálnak. Csak nem érdekli őket, illetve úgy gondolják, hogy nem az ő hibájuk, hanem a másik gyengesége az ok.

  31. Szia! Írsz valahol arról hogy hogyan alakul ki az ndp?

  32. Istennek Hála ! És annak aki ezt az egészet elindította. Iszonyú megkönnyebbülés tudni…nem magunkban keresni a hibát.

  33. Nem tudok szabadulni tole // február 14, 2017 - 17:25 // Válasz

    Es hogyan lehet eredmenyes a kommunikacio, ha mar elvaltam tole, de van egy kozos gyermekunk, aki miatt ertekeznunk kell?
    Mar csak irasban kommunikalok vele a sok telefonos fenyegetes miatt. A leveleit termeszetesen ugy cimzi meg, hogy a gyermekunkrol erdeklodik, de az irasa 99%-a az en degradalasommal van teli. Ezekre nem reagalok termeszetesen, csak a gyermekkel kapcsolatos kerdesre. Ez mar lassan 4 eve igy megy es nem unja.

    Esetleg valami tanacs?

    • Ha tanácsnak fogható fel: pont úgy csináld, ahogy csinálod. Nem fogja megunni, de ha a degradáló szövegre bárhogy is reagálsz, azzal csak lovat adsz alá, még többet fogja csinálni.
      Más jellegű tanácsot viszont adnék. Ez az egész nagyon terhelő, lelkileg könnyen tönkretehet, még akkor is, ha – úgy tűnik, és remélem is – nem hiszed el neki, amiket rólad mond. Ilyen helyzetben nagyon fontos lehet valamilyen pszichés támogatás, pszichológus, csoport (pszichodráma vagy hasonló de akár “önsegítő” is, pl. sorstársakkal), vagy bármi egyéb. Nem biztos, hogy a pár-/baráti kapcsolat erre alkalmas, túlterhelheti egy ekkora probléma bármelyiket. Már csak azért is, mert – nem szívesen írom, de ez a realitás – amíg a gyereketek fel nem nő, amíg tehát muszáj tartanod vele a kapcsolatot, addig nagy változás aligha várható. Olyat, gondolom, nem ír és nem is tesz, ami terhelő lenne rá nézve, ami alapján pl. a gyerekkel való kapcsolattartását meg lehetne támadni vagy legalább a hatóságra bízni, szervezett, intézmények körülmények közé terelni. Ő maga pedig sajnos aligha fog változni. :(

      • Nem tudok szabadulni tole // február 19, 2017 - 18:31 // Válasz

        Koszonom a valaszt.

        Nem hiszem el neki amiket mond, szerencsere ebbol a korbol mar kikerultem.
        Nem reagalok tovabbra sem a sertegeteseire, azt gondoltam akkor majd alabbhagy. Igazabol nem idegesit, hanem unom mazsolazni a fontosabb kerdeseit a ket oldalas e-mailekben, amikre koteles vagyok valaszolni. De akkor itt valtozast ne remeljek, mondjuk az elmult idoszak is ezt sejtette velem.

        Korabban konzultaltam az ugyvedemmel es szerinte a becsuletsertes, a zaklatas is megall ellene, de meg a ragalmazas is, mert masoknak is szidalmazott. Viszont en nem tettem ellene semmit, mert nem akarok vele foglalkozni. Meg szerintem meg jobban elmelyitene az egeszet.

        Sejtettem, hogy nagyon tobbet nem tehetek.

        • “a fontosabb kerdeseit a ket oldalas e-mailekben, amikre koteles vagyok valaszolni” Ha gyakorlatilag törvénybe ütköző dolgok is vannak a levélben, akkor is muszáj válaszolni? Azt mondod, nem akarsz feljelentést, de hátha legalább azt vele lehetne érni, hogy a leveleire nem kell egyáltalán válaszolni, ha ilyeneket tartalmaznak, konkrétan mondjuk a családgondozón keresztül tartjátok a kapcsolatot, vagy ilyesmit nem lehetne elérni? Fogalmam sincs, ötletelek.
          Sajnálom, hogy így van, sok erőt kívánok, és a lehető legjobbakat.

          • Nem tudok szabadulni tole // március 28, 2017 - 05:39 // Válasz

            Sajnos ilyesmivel a csaladgondozo nem foglalkozik. Nem kozvetit kozottunk kommunikaciot.
            Tajekoztatasi kotelezettsegem van sajnos, hiaba ertelmetlen 90%-ban a levele, ha van benne kerdes pl a gyermek egeszsegugyi allapotaval kapcsolatban akkor mar reagalnom kell.
            De ezzel visszael sajnos, neha napi szintu a dolog.

            • Igen, közben én is megtudtam, hogy a családsegítő nem segíthet ebben, nem is tud: nem hatóság, önkéntes a részvétel, tehát ha egyik szülő nem hajlandó törődni velük, akkor nem tudnak tenni semmit. Gyámügy meg aligha törődik ezzel :(

  34. Sziasztok!

    Én így 32 évesen, 3 hónapja ismertem fel egy 4 oldalas cikk kapcsán (Nárcisz gyermekei 1-4), hogy az anyámnak nárcisztikus személyiségzavara van.
    Ahogy olvastam a cikket, folyt a könnyem, mert jöttek elő az emlékeim gyerekkoromból. És már értettem miért éreztem azt, hogy végre megmenekültem, amikor 10 éve elkezdtem dolgozni és elköltöztem otthonról.
    Azóta is próbáltam megfelelni neki, de bármit tettem az éppen sosem volt jó – még akkor sem ha azt ő tanácsolta korábban. Agyrém, hogy mennyire igyekeztem, hogy legalább egy elismerő szót halljak tőle vagy legalább egy ölelést kapjak.

    Egyelőre még itt tartok, a dühön már túl vagyok, hiszen tudom, hogy ő erről nem tehet hogy így viselkedett, de nehéz elfogadni és feldolgozni, hogy az eddigi életem hazugságban telt.
    Mindenért én voltam eddig a hibás: a válásért (15 éves voltam), hogy nem lett új kapcsolata, hogy miattam nem lehet rendet tartani ( 10 éve nem lakom vele!), család előtt folyamatosan megalázott, lejáratott, sehová nem mehettem, de hozzánk sem jöhetett senki.
    Már értem miért….kiderülne mi van a csillogó színes lufin túl.
    Persze ezt mind el is hittem, hiszen egy gyerek feltétel nélkül hisz az anyjának.

    Már azt is látom tisztán, hogy miért ilyen férfiakkal volt párkapcsolatom is.

    Jó lenne ha lenne egy olyan csoport,a hol személyesen is lehetne találkozni és beszélgetni erről, így támogatva egymást.
    Szakemberhez is szívesen fordulnék, de nem találtam még olyat akihez lehetne.
    Akiknek meséltem erről, nem értették és azt mondogatták, hogy de hát az anyukád biztosan szeret téged, csak túldramatizálod.
    Igen…ők nem látják, nem voltak benne, ők a tökéletes anyát látják, annyira figyel rá, hogy senki ne láthasson az álarc mögé.

    Örülnék és sokat segítene ha egy kávé mellett erről beszélgethetnék valakivel, aki megért engem, mert tudja min mentem keresztül. És hogy ebből erőt meríthessek, azáltal hogy tudom, nem vagyok egyedül és még időben felismertem ezt az egészet, ahhoz hogy a jövőben ne lehessen rám hatással, ne mérgezze tovább az életem.

    Köszönöm!

    • Két dolog: egyrészt próbáld meg figyelmen kívül hagyni az ismerősök, családtagok véleményét, főleg ne akard bebizonyítani nekik, hogy milyen ember az anyád.
      Másik: ilyen jellegű közösségről nem tudok, de javasolhatok egy másik módszert, a pszichodrámát. Annak egyik alapja, hogy a másik tapasztalatait, interpretációját nem kritizáljuk, bár eltérő szempontokat esetleg mutathatunk neki – de azon az alapon, hogy az ő megélése az övé, azt nem próbáljuk hitelteleníteni, relativizálni.

  35. basszus férfi létemre összekerültem egy ilyen nőszeméllyel… – erőmön felül teljesítek, lenézi. bármit csinál az ember, minden probléma, nem tetszést talál mindenben, s természetesen a te hibád. elviszed kocsival, miért nem takarítottad ki? miért késel, miért jössz korán, stb.. virágot adsz? biztos megcsaltad. dolgozok este 9ig, sokszor hétvégén is, miért nem én csináltam rendet? persze az én dolgom, hisz én koszolok össze mindent… :) ha megszólalsz, szeretnék vacsorázni, nincs tiszta evőeszköz már 1 hete, az nem a nő dolga (a vacsorát is rendelni kell, az sem az ő dolga). a pénzkeresés sem az ő dolga, mindent amit keres saját magára költi, ez neki így a természetes… ha megkéred, akkor mostantól közösen fizetjük a dolgokat (nem csak én mindent), akkor kiakarod semmizni, mert én többet keresek, akkor miért akarok az ő kevés… ha nem hozod fel, akkor pedig én mindent, ő semmit… ha beszélni akarsz ezekről a dolgokról, akkor miért b*szogatod… építkezem, amíg nem lesz kész albérletben vagyunk. természetesen ő nem segített sem az albérlet keresésben, sem a ház megvalósításában, amúgy is az én hibám amiért albérletben vagyunk… ha épp nincs meleg víz az albérletben, akkor az is az én hibám. ha vissza szólsz, szájtetoválás helyett talán keresni kellett volna 1 neki megfelelő alternatívát, akkor természetesen te b*szogatod, mert az lefoglalt időpont volt, neki az fontos, s amúgy is én akartam építkezni… olyan mind ha nem ebben a világban élne, (ha én nem lennék ő bérelne 1 szobát 10-20ezer ft/hóért budapest belvárosában, s vígan kijönne havi 50ből). ha próbálod elmagyarázni neki, hogy nem jön ki, nem annyi az annyi, akkor én lenézem, sokat eszek/iszok, tehát miattam drága most minden… szerintem valami nagyon nincs rendben vele, s velem sem hogy ezt hagyom. Végül is nagy baj ha az ember összegürizte a családi házra valót, s 1ről a kettőre akar lépni, ez aztán a nagy teher… (egyébként ha ezt elmondom neki, akkor mártírkodok…) külföldön sikeres zenei pályám volt, természetesen lenézte, gyerekes… az asztalra ő eddig semmit nem tett le, csak saját magára keres, takarítás nincs, max ha 2en csináljuk, tehát ha én elkezdem… olyan mind ha irigy lenne rám, mind ha direktben rosszat akarna nekem, csak arra nem jön rá, ha nekem rossz lesz, akkor neki is rossz lesz, mert ami van, a kenyér az asztalon, a kocsi a segge alatt, a tető a feje felett, stb… azt nekem köszönheti, hiába szidja hordja nézi le a dolgaim. kívülálló ember ezt nem látja, s nem is hiszi el, hisz olyan kedves… nem vagyok rend mániás, de mikor undorító kutyaszőrrel/hajjal van tele a lakás, a haj a kosz száll mindenhova az már nekem is feltűnik, persze ki kellene takarítani, de basszus mindent én? ha elválok tőle, akkor gondolom az első dolog, 2 perc után vmi palimadárral tolja a képét elém, hogy bizonygassa én mennyire kevés voltam… nah mind1, nem csak férfiben létezik ilyen, s örülök hogy leírhattam :)

  36. Egész egyszerűen zseniális lista. Én két és fél évig voltam együtt egy nárcisztikus nővel, és gyakorlatilag nincs olyan pontja, amelyiken ne mentem volna át. Náluk alapból (színész)családi vonal tehet róla – az intézetben nevelkedett nagyapa volt az ős-nárci, ő továbbadta simán a lányának, aki aztán az én exemnek. A családjukban csak behódolásért, teljesítményért kaptak szeretetet a gyerekek, mindenki más el lett üldözve, családtagok is. Zsarolás, lelki terror, teljesítménykényszer, minden volt, ami a nagykönyvben meg van írva, innen pedig az egész érthető.

    Az ilyen emberek elleni napi harc, brutális, teljesen felőrli az embert. Az exem minden korábbi partnerét is kiszipolyozta főként érzelmileg, és dobta el őket aztán mint a szar, “egyiket sem szerettem igazán” – mondta róluk. És én pedig elhittem: “de te életem szerelme vagy”. A barátait is ugyanígy váltogatja.

    Az első hónapok, kb. fél év, tökéletes volt, mintha egy Disney-világba csöppentem volna, fel nem fogtam, hogy egy ilyen lélegzetelállítóan gyönyörű nővel ilyet élhetek át. Aztán elindult a pokol. Egyre rövidültek a nyugis időszakok, és mint mondtam, minden volt, ami a listában látható, könyvet tudnék írni. Nála még az súlyosbította a helyzetet, hogy meddő volt, (amúgy a terhesség iránti vágya is csak egy megfelelési kényszer volt, korábban nem is akart, nem is szerette őket, csak hát a facebookon látta, hogy már mindenki szült, akikkel aztán megszakította a kapcsolatot a saját fájdalmára hivatkozva), és ez tovább rombolta legbelül az énképét, amiért természetesen mindenki más életét pokollá tette, ezért is mindig más volt a hibás. A végén már csak a szex működött köztünk, (az eltűnős-büntetős szakaszok között) az parádés, élményszerű volt az utolsó pillanatig, engem is főként a szex-szel manipulált.

    Én ösztönösen, meg a környezetem reakciójából éreztem, hogy nem velem van a probléma, és ellenálltam egyre keményebben. Nem adtam meg neki az örömet, hogy teljesen bedaráljon, lelkileg és anyagilag egyaránt. Ha eltűnt, eltűnt, ismertem a menetrendet kívülről, bár persze szenvedtem, mint a kutya, de ellenálltam. Mindennemű gyűlöletcunami ellenére elkezdtem egy tőle teljesen független életben gondolkodni, és állhatatosan kikövezni a menekülőutat, mert egy év után már kristálytisztán láttam a helyzet reménytelenségét, azt hogy teljesen bolond, bár konkrétan sosem tudtam, mi lehet az, ami ilyenné tesz egy nőt..

    Nagyon sokat segített, amikor rájöttem, konkrétan mi a baja, és arra is, hogy teljesen esélytelen vagyok. Nekem hatalmas felismerés volt, amikor a sok kis mozaikkockából összeállt a teljes kép, és kiderült számomra, hogy ez a betegség az egész lényét és minden cselekedetét áthatja. Meggyógyítani, megváltoztatni lehetetlen. Pszichológushoz csak néhányszor ment el, (az elmaradó terhessége miatt kellett), mindössze pár alkalommal, amíg el lehetett sirni, hogy minden bajáért a szar gyerekkora a felelős, de amint konkrét terápiára került volna a sor, többet feléjük se nézett. Ő persze valamennyire tudja, hogy a gyerekkora miatt nehezen alakulnak az legszemélyesebb kapcsolatai, de ezzel együtt tökéletes gondolkodásúnak tartja magát, neki ez a természetes állapot, és mindenki más hülye. A betegség felismerése nekem volt fontos, hogy észhez térjek, és valóban konkrét lépésekre szánjam el magam.

    Sosem szabad elhinni, hogy visszajöhetnek a “régi szép idők”, mert nem fognak. Ha ez ilyen egyszerű lenne, azt mondanám, hogy a csodálatos időszak utáni első nagy veszekedésnél használja ki az alkalmat a lelépésre az áldozat. Persze tudom, hogy ez nagyon nem így működik a valóságban. Ez konkrétan drog. Az elején sokat kapsz belőle, aztán ha egyre kevesebbet ad, az a drogosnak egyre rosszabb lesz. Úgy kell lejönni róla, mind a legerősebb kábítószerekről. Ez nem vicc.

    Aki egy ilyen emberrel kezd, vigyázzon nagyon magára. Konkrét életveszélyben van, de nem fizikai erőszak miatt. Az exem családjában mindenki fizikailag belerokkant abba, hogy megpróbált beilleszkedni egy ilyen környezetbe. Egyet a rák vitt egy ötvenvalahány évesen, ketten brutális szívműtéteken mentek át. Olyan nem volt, aki ép bőrrel megúszta volna.

    Az exem most teljesen ignorálva van, most már mindenhonnan le van tiltva, mert ha beiszik, reggelre 50-60 hosszú, természetesen csak saját magáról, szóló vagy gyűlölködő üzenetet vár a telefonomon, hiába nem kap semmilyen választ. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy megint meg fog találni így vagy úgy, és megpróbál majd manipulálni. A betegségének felismerése azonban nekem nagy segítség, mert így már nem csak érzem, hanem tudom is, hogy minden jó, ami tőle jön, kizárólag színészi alakítás.

  37. Azt kell mondjam, majdnem a magyarok 80 százaléka nárcisztikus. Nézz körül az utcán, tiporják, leszarják egymást, a gyerekük ordít, fetreng, ő már szupernárcisztikus. Egy 50 év múlva már nem szeretnék élni a sok elmebeteg között!

    • Szerintem kevered azt, ha valakinek narcisztikus vonásai vannak, azzal, hogy diagnosztizálható személyiségzavara van.

  38. Hálás köszönet ezért az összefoglalóért! Már tudok picit mosolyogni. Nem.fog.bocsánatot.kérni. :) Úristen, mennyire igaz, és hányszor kijelentette!
    99 %-ban minden illik exemre. Úgy éreztem a világ legnagyobb szerelme a miénk. Csodának tartottuk egymásra találásunkat. Neki előttem csak alkalmi kapcsolatai voltak, milliónyi – dicsekedett, ezt később többször ráolvastam. :) Határtalan volt boldogságunk, eleinte heti 4-
    5 randi, imádtuk egymást. Néhány hónap múlva kisebb konfliktusokkal kezdődtek a lelki csaták. Utána mindig kértem, vigyázzon szerelmünkre, és erre mindig ígéretet is tett. Aztán sűrűsödtek és komolyabbá, fájdalmasabbá váltak a viták. Ami tulajdonképpen annyi volt, hogy egy semmin, egy nullán egyszer csak besértődött, (nem ott akartam találkozni, ahol ő, vagy kértem, küldjön egy képet, de ő nem akart) és eltűnt két napra. Belehaltam. Szóval vita nem is volt, mert semmit nem lehetett vele megbeszélni. Elfogadtam, ő ilyen, (végülis mindent elfogadtam, bármit csinált) nem tud kommunikálni, ha baja van, elnémul, nem tudja elmondani a problémáját. Amúgy hatalmas lehengerlő szövege van. Persze, mindig én voltam a hibás, én szóltam rosszul, soha nem volt igazam. Már annyira vigyáztam a szavaimra, de hiába, nem tudtam eléggé, teljesen kiszámíthatatlan volt, mikor vesz egy poént vagy azon épp besértődik. Iszonyatos fájdalmakat éltem át, rengeteget bőgtem, rengeteg álmatlan éjszakám volt. Minden az ő kedve, akarata szerint történt, vártam rá, a nap minden pillanatában vártam a jelentkezését, vártam, mikor ér rá randizni, iszonyúan hiányzott az ölelése, a hangja, a szövege, szerelmes voltam rendületlenül. Igen, szerettem volna újra átélni vele a “régi szép időket” . Mondogattam néha, ezen jót poénkodtunk, hogy nagyon magas lovon ül, és akkora az arca, hogy a napot eltakarja. Mert igaz volt. Tudom, hogy rengeteg megalázásban volt részem a másfél év alatt, de nagyon meg akartam tartani. Ő pedig ezt kihasználta. Leginkább már leveleztünk vagy telefonon beszéltünk, a randik megritkultak, de azok minden rosszat feledtettek. Olyankor mindent megígért, ugyanúgy, mint az elején, szépen elmondta megálmodott jövőnket. Aztán derült égből villámcsapásként kidobott…. persze, én igyekeztem visszakönyörögni magam… Gyanítom, talált másik játszótársat, de tagadja. Ennek három hónapja, még kínlódok a hiányától. Annyira szeretném, ha barátok tudnánk lenni, vagy legalább tudnánk beszélni. Én senkitől nem váltam el haraggal, neki sincs semmi oka, hogy haragudjon rám. Nekem annál inkább lenne, de nem megy.
    Nem tudom, a barátaival az alkalmankénti sörözésen kívül van- e tartalmi kapcsolata, az biztos, ő mindenkinél különb, körülötte mindenki hülye. Egyáltalán lehet ezekkel normális emberi kapcsolatot tartani? Van olyan, aki méltó az ő barátságukra?
    Köszönöm!

    • Kedves Anna,

      Legelőször magaddal foglalkozz. Járj el társaságba, csinálj programokat, meg alapvetően olyan dolgokat, amelyeket szeretsz, és csak hozzád van közük. Próbáld egyre többet elterelni a figyelmed. találkozz olyanokkal, akik építenek. Ne legyen a téma ez a kretén, mert mar biztos ők is unják. Mert eddig elvesztél a részletekben, mindig a fickó által kitalált szarokon agyaltál. Nyugi, nem te vagy a hibás, nem te vagy a hülye, ez egy ilyen “játék”, áldozat voltál.

      Most, hogy kezd összeállni a sok kis darabkából a teljes és tiszta kép, be kell látnod bizonyos dolgokat:

      – soha nem fog megváltozni
      – soha nem lesz olyan, mint az elején. vagy ahhoz képest morzsák csak időnként, ha neki épp hozzád lesz kedve, aztán végül az sem
      – szinte soha nem mond igazat, kifejezetten élvezi a hazugságokat
      – igen, más nőkkel van, párhuzamos kapcsolatokat tart fenn. Igen, régóta.
      – minden egyes kiprovokált balhé utáni eltűnése nő miatt volt
      – nulla empátia, szégyenérzet, ez neki jár, mint minden más is
      – szarik a barátokra is, azokat is csak használja, és mivel ebből azért előbb-utóbb mindenkinek elege lesz, gyorsan cserélődnek a barátok is
      – ő így érzi jól magát. előbb a szeretet táplálja, aztán a kín

      Menthetetlen az ügy. Még ha be is szippantott annak idején, ez most már súlyosan mérgez. Egy pillanatra se feledd el, hogy nem ti ketten tartottátok csodának a találkozásotokat, hanem csak te. Nem szeretett téged, ahogy senki mást se. Ő csak mondta, mert ezt akartad hallani. Színjáték volt a jó is. Fogd fel úgy, mintha az Emlékmás című filmben vettél volna részt romantikus utazáson. Ennyi volt, nem több. Ennek mentén gondolj te a “szerelemre”,

      Figyelj. Menekülj, Nagyon komolyan mondom, hogy nincs más megoldás. Ne akarj barátkozni vele, rohanj! Minden kommunikációs csatornát vágj el. Viber, Messenger, SMS, Telefon, mindenhol blokkolni. Semmi ne maradjon. A telefonodon ne legyen egyetlen fotó róla, minden korábbi üzenetet törölj, vagy ments el máshová, hátha kell még bíróságon. Se születésnap, se Húsvét, se semmi. Semmi üzenet. Facebookon is vágd el magad tőle, egy laza mozdulattal töröld az ismerőseid közül, csak a teljes csend legyen. Gyászold el, ezt az álmot, Úgyis sokszor el kellett már gyászolnod. Most végleg engedd el. Itt nincs B verzió, különben rámegy az egészséged. Ki kell írtanod az életedből teljesen, míg nem késő. Ha nagyon nem megy, kérd szakember segítségét.

  39. Uhhhh…. Kedves Spitzvogel Doktor, most alaposan szíven szúrtál! De köszönöm, szívből köszönöm. Nagyon sokat segítettél válaszoddal, és történeteddel is. Minél többször olvasom, annál több erőt kapok. Te mindent tudsz.. :) valóban, baromira unják már, hogy folyamatosan agyalok a szar dolgain, telefonomban vagy ötven kép van róla, több, mint 1400 megkezdett gmail levél, mindegyiken belül 10-20-40 üzenet…rengeteg sms. És még itt -ott írok neki, barátságát keresve.
    Mindent törlök telefonomból, ez biztos, és befejeztem az írást, kizárom az életemből. Amilyen kegyetlenül őszintén összefoglaltad, milyen ember….tényleg nem érdemelt meg soha. Eddig a pillanatig abban reménykedtem, amit annyiszor elmondott… soha nem fog elengedni, örökre kellek neki… meg sokszor rám szólt, el ne hagyj!! meg kapcsolatunk olyan erős, mint a drótkötél.. Jól esett elhinni. És miközben elvétve hallottam, hogy jól nézek ki, nekem folyamatosan dicsérnem kellett, ami nem esett nehezemre… leginkább a gyenge pontjait magasztaltam, mert annyira örült neki. Még benne van a szívemben, ezért teljesen érzéketlen vagyok a férfi nemmel szemben, pedig vannak előnyös külső- belső tulajdonságaim. De összeszedem magam, megértettem, nincs B verzió.
    Újra köszönöm, és tényleg menekülök.

    • Kedves Anna,
      minél többet olvasol a témában, és minél inkább rájössz, hogy mennyire egy kaptafára működnek ezek az emberek, annál könnyebb lesz neked. Még a mondataik is ugyanazok. Nincs és nem is volt itt semmiféle szerelem ezekben az emberekben. Ez lebegjen a szemed előtt.

      Amikor írnál neki valamit, elég csak arra gondolnod, hogy jót röhög magában a szenvedésed miatt, őt ez táplálja, élteti, a szerelmet már rég másnak hazudja. Még az is lehet, hogy a mostani csajának is felolvassa az üzeneteidet. Bármit is írsz, nem fogja megérinteni, hiszen semmilyen készségük nincs arra, hogy más helyzetébe beleéljék magukat, egyáltalán nem érdekled. Kíméletlenek, kegyetlenek ilyenkor már, ne alázd meg magad azzal, hogy a kedvére teszel. Ha felvennéd vele a kapcsolatot mi történne? Ugyanaz. Lenyomna, és megalázna újra, mert érzelmileg kötődsz. Ő nem kötődik egy cseppet sem. Ezért kizárólagos megoldás a menekülés, vagy jön a még több és még mélyebb szenvedés. Nincs alternatívája a teljes kommunikációs csendnek.

      Tudom, hogy rengeteg gondolatod, érzésed van, amelyeket szívesen elmondanál neki. Próbálnád bizonygatni az igazad, magyarázni, barátkozni vele, hátha visszahódíthatod, de ez nem járható út, mert semmit nem jelentesz a számára. Ezért én azt tanácsolom, hogy írj ki magadból mindent. Írj hozzá leveleket, mindent, amit csak akarsz, bármiről, ami csak eszedbe jut, de soha ne küldd el neki. Soha. Csak magadnak, hogy kiírd magadból. Jót fog tenni. Ha nagyon szeretnél a témában hús-vér emberrel beszélni erről, akkor találj valakit, aki még kibírja a témát, de akár írhatsz nekem privátban is erre a facebookos helyre, meghallgatlak, vagy amit korábban mondtam, szakember segítségét is kérheted.

      Ha újra jelentkezne, mert mondjuk még maradt olyan csatorna, amit nem tudsz lezárni, soha ne válaszolj, írjon bármit. Nem azért fog írni, hogy neked jobb legyen, ebben teljesen biztos lehetsz.

      Adj magadnak időt, hogy feldolgozd, durva sérelem ért téged, hiszen becsaptak és megaláztak. Nem a te hibád, az élet egy pszichésen sérült embert sodort eléd, és bedőltél a manipulációnak. Ki ne akarná átélni a “legnagyobb szerelem” az “életre szóló együttlét” stb. illúzióját? Mindenkinek ezt ígérik az ilyen emberek, és aztán fájdalmat okoznak.

      Ha már elértél a harag fázisába, az már jó, de csak átmeneti. A haragot is el kell majd engedni előbb-utóbb, és persze a végcél az lenne, hogy már ne korbácsoljon fel semmilyen komoly érzelmet benned. Ahogy kezded rendbetenni magad, úgy fogod tudni más felé is kinyitni a szíved. Csak türelmesen.

      Nagyon sok erőt és kitartást kívánok neked.

  40. Kedves Spitzvogel Doktor,

    köszönöm szépen, nagyon jó vagy hozzám, nagyon sokat segítettél, rengeteg erőt adtál akkor is, ha közben fájdalmat is okoztál. Valóban, rengeteg mondanivalóm van, amit le kell írnom, de nem fogom elküldeni. Megteremtem a teljes kommunikációs csendet, ez egészen biztos, és nem szerzek neki több örömet megalázkodásommal. Abban is biztos vagyok, hogy lezártam, eltemetem ezt a kapcsolatot, és igyekszem kitörölni a szívemből.
    Minden jót neked!

    • Kedves Anna,

      kell a keserű felismerés és a belátás, egyfajta tisztítótűz, még ha fájdalmas is.

      Lesznek majd mélypontok, ám egyre rövidebbek és egyre ritkábban, ez ne lepjen meg, de megállod, és ügyes leszel. Fel a fejjel, innentől vezessen fölfelé az utad!
      Minden jót neked is.

  41. Köszönöm szépen, Kedves Spitzvogel Doktor! :)

  42. Sziasztok,
    28 pontban ismertem a páromra. De nem ennyire szélsőséges a jelleme. Sokkal árnyaltabb. Vagy ezek a jegyek ennyire egyértelműek egy nárcisztikus személyiségnél?
    Teljesen bizonytalan vagyok már. Azt tudom, hogy ez a kapcsolat belőlem hoz ki olyan érzéseket, amiben nem érzem jól magam. Idegileg teljesen kicsinál a helyzet. Szorongok folyamatosan, féltékeny vagyok (korábban ez egyáltalán nem volt rám jellemző). Úgy érzem egyáltalán nem figyel rám. Semmivel se tudom átlépni az ingerküszöbét. Hiába jelzem, hogy nekem mi okoz fájdalmat, úgy tesz mintha értené, de látszik, hogy el se jut a tudatáig. Ha úgy érzi, hogy vádaskodom, felelősségre vonom, akkor ordítozik velem.
    Viszont ha pozitív hullám van, akkor a csillagokat lehozza nekem az égről. Olyan dolgokat élek meg vele, amit korábban senki mással.
    Ez jellemző ezekre a kapcsolatokra?
    Az is érdekelne, hogy ki milyen életszakaszban talál rá erre a típusra? Én egy lelkileg sérülékeny életszakaszomban botlottam bele és kezdtem vele kapcsolatot…. Ti is hasonlóképpen voltatok?

    • “ez a kapcsolat belőlem hoz ki olyan érzéseket, amiben nem érzem jól magam. Idegileg teljesen kicsinál a helyzet. Szorongok folyamatosan, féltékeny vagyok (korábban ez egyáltalán nem volt rám jellemző). … ”
      Ezek után nem mindegy, hogy “Ez jellemző ezekre a kapcsolatokra?” Egyáltalán, hogy a párod tényleg nárci-e, vagy sem? Ha egy kapcsolat szenvedést okoz rendszeresen legalább az egyik félnek, akkor az a kapcsolat rossz. Nem magadat és/vagy a párodat kell diagnosztizálni szerintem, hanem kilépni egy kapcsolatból, ami határozottan rossz, akkor is, ha vannak szép periódusai is. A lényeg nem az, hogy a párod nárci-e. A lényeg az, hogy neked megéri-e a kapcsolat vele, azok a hullámhegyek elég magasak-e ahhoz, hogy a völgyeket is kibekkeld értük.

      • Igen, ha ki tudnék lépni már megtettem volna. És a diagnózis amiatt fontos, mert teljes a zavar bennem. Lehet, én kezelem a dolgokat rosszul… stb.

        • Egyet értek blaci200-zal. Igen, az jellemző, amit leírtál, és olyanok futnak bele a nárcikba, akik lelkileg ( tudat alatt) fogékonyabbak arra, hogy lelki sérültekkel kezdjenek kapcsolatot. ( Rossz biztos olvasni, de sajnos erről van szó.) Lehet ez túlzott empatikus képesség, megmentő szerep, vagy a szenvedés választása a boldog kapcsolat helyett. Mindenképp magaddal foglalkozz, ez az egyetlen kiút.
          Saját tapasztalatból beszélek, mindenféle lelki problémás egyedbe belefutottam, nem lehet azon segíteni, aki nem kér és fogad el segítséget. Tehát, növeld az energiaszintedet, és nem fognak tudni Veled mit kezdeni a problémás egyedek illetve ha meg is jelenik a láthatáron egy, Te leszel már másmilyen. Ha jó az energiaszinted ( kisöpörted magadból a blokkokat), akkor még jóban ( de nem szerelemben) is lehetsz egy nárcival, mert tudod, hogy meddig mehetsz el vele, hogyan kell bánni, kommunikálni vele és persze lazán kezelni őt magadban. De ne erre törekedj, főleg, ha fiatal vagy, hanem arra, hogyha ebből kiléptél, akkor magadat hozd rendben, hogy utána egy lelkileg stabil férfit találj. (Ha kell megbízható szakember, privátban tudok Neked ajánlani.)

        • “Igen, ha ki tudnék lépni már megtettem volna. ” Uhh, sajnálom.
          De félreérthető voltam. A diagnózisban az a rész, hogy NEM te vagy a hibás, a rossz, a nemtudommi, az nagyon fontos.

          • A leírás alapján nekem az jött le, hogy a nárcit nem megmenteni akarjuk. Hanem ő képviseli az erőt. Aki tudja a tutit. És akkor is igaza van, amikor egyébként nincs. A lelki kiszolgáltatottságomban pont emiatt fért bele. Mert ő volt számomra az erő. Talán emiatt is tudtam teljesen elveszíteni a személyiségem mellette. És pont emiatt nehéz a szakítás. Hiszen nem csak tőle kell megválnom. Hanem bizonyos szintig magamtól is. (Ha ez így érthető.)

            • Teljesen jól látod a nárcit, én csak azt mondom, hogy ha esetleg nem is egyértelmű, hogy megvan a személyiségzavar nála – akkor is jobb menekülni tőle.
              “ő volt számomra az erő” Jajj, ez baj, és ő ezzel maximálisan visszaél. Egy biztos: semmiféle kapcsolat (kivéve a szülő-kisgyermek kapcsolatot) nem egészséges, nem normális, ami azon alapul, hogy az egyik az erő. Aki ilyen kapcsolatban mint erő van benne, az (is) nagyon nagy gáz. Csak épp ő ezzel elégedett. Ne érts félre: nem támadlak, amiért ebben voltál, vagy talán most is vagy! Csak jelzem, hogy remélem, tudsz ezen változtatni. Miért kellene neked erő kívülről, bizonyára ott van benned is, neked is.
              Nem, nem magadtól kell megválnod! Ellenkezőleg! Magadat kell visszakapnod.

            • Én azt tapasztaltam, hogy miután rájössz, hogy ő nárci, másképp kezded el őt nézni, és akkor látod, hogy az erő, amit mutat, az inkább gyengeség, kompenzálás. Érzed a kommunikációjában, a viselkedésében a belső kínlódást, gyötrődést, keres valamit a lelkében, amit nem talál, mert elnyomta.

  43. Sziasztok!
    Látom, hogy régiek a hozzászólások, de azért teszek egy próbát. Hosszan írhatnám, hogy mi is a probléma. De fölösleges, mert ez a cikk a páromról szól. Minden stimmel és lassan megőrülök és már én is kezdek fura dolgokat tenni, csak hogy jól működjön a dolog. Ő remekül érzi magát, én a poklot poklát élem meg. A legrosszabb hogy ő angol anyanyelvű, és sokszor nem is sikerül normálisan kommunikálni. Bár azt hiszem ha magyar lenne sem menne. Folyton csak ő, ő…. Ha merek szólni valamiért éktelen haragra gerjed és én vagyok az elviselhetetlen és fenyegetőzik hogy többet eljár és ha már féltékeny vagyok, ad is rá akkor nekem okot. Sosem hallgat meg, sosem. Most már az idegeim kezdik felmondani a szolgálatot. Ki akarok ebből szállni, de nem olyan egyszerű. Pár nap múlva úgy tesz mintha semmi sem történt volna. Azt hiszem lassan én szorulok terápiára. Senki se látja hogy milyen is. Ő a tökéletes…. Nem is tudom miért írtam. Hisz a megoldás az én kezemben van. Csak jól esett…Soha nem éreztem még magam ennyire értéktelennek. Soha.

    • Nem is olyan régiek a hozzászólások (egy részük) ;)
      Az alapján, amit írsz, nem menne a kommunikáció akkor sem, ha magyar anyanyelvű lenne.
      Kérdezem: a nárciktól megszokott manipuláció, a lelki/érzelmi okok mellett van valami, ami ebben a kapcsolatban tart? Miért nem olyan egyszerű?
      Hogy érted, hogy ő a tökéletes, miért vannak ott a pontok? Hogy szerinte ő a tökéletes, vagy a környezet szerint is? Vagy talán még te is így gondolod?
      Miért írtad? Mert szükséged van arra, hogy elmondhasd valakinek, gondolom. Jó, hogy elmondtad. Ha egy kapcsolatban értéktelennek érzed magad, az a kapcsolat mérgező. Aki mellett értéktelennek érzed magad, az a személy mérgező.
      A megoldás a te kezedben van, de azért nem ilyen egyszerű. Nehogy elhidd, hogy gyenge, értéktelen vagy azért, amiért nem tudod elhagyni. Függő helyzetbe manővereznek a nárcik, ez a jellegzetességük, mármint lelkileg (is! Örülj, ha egyébként, anyagilag nem sikerült még), ami a kapcsolatot hasonlóvá teszi az egyéb függőségekhez, mint az alkohol vagy a munkamánia. Abból pedig nem könnyű kijönni, és nem igazán akaraterőn múlik.
      Amint látod, egyáltalán nem vagy egyedül ebben a helyzetben. Érdemes lehet sorstársak társaságát kereesni, pláne olyanokét, akik ki tudtak lépni. Mint pl. néhányan azok közül, akik itt írtak már. Nagyon fontos, hogy legyenek olyan barátaid, akik nem vagy nemigen ismerik a “tökéletes” párodat, akiket még nem vezetett meg. Lehet az is, hogy szakemberre van szükséged, jó pszichológusra. Ne félj attól sem, az sem a gyengeség jele – hanem az önismereté.

  44. anyamacska // május 6, 2017 - 07:48 // Válasz

    Sziasztok,
    nagyon örülök, hogy rátok találtam! 10 év házasság egy nárcival, amiből 3 gyermek született…A poklokat járom meg naponta és már semmi vágyam nincs, csak megszabadulni tőle.anyagi és lelki csőd amit hátra hagy, de mivel minden érdeke a maradás mellett szól, így hosszabb távra nem megy el. Minden nap rettegek ,hogy visszatér és folytatja a játszmát. Ajándékként itt felejtette a szintén narcisztikus 18 éves lányát, így kergetve teljes kilátástalanságba engem.

    • Igazi pszichoterror lehet az egész, de ha egyszer felismered a probléma tök beteg lényegét, és szépen beleásod magad a témába, talán kifejleszthetsz jó kis önvédelmi stratégiákat.

    • Mélyen együttérzek. :(
      Van két praktikus jellegű kérdésem. Van-e racionális (anyagi, egzisztenciális, jogi) oka annak, hogy visszafogadd a pasit? És annak, hogy a 18 éves lányát ne dobd ki?

      • Anyamacska // május 8, 2017 - 05:55 // Válasz

        Jogilag nem tehetem ki a lakásból egyelőre. Németországban élünk, az itteni jogrend 1 év különélést kér a váláshoz.novemberben kezdtem felébredni ebből az agymosott állapotból,akkor egy hirtelen húzással kerestem ügyvédet. Eleinte úgy tűnt,hogy menni fog ez különélés nélkül is,mivel férj Magyarországra távozott.naná hogy megjelent 3 héttel a válóper kitűzött napja előtt,tagadta a különélest ( teljesen jogszerűen,hiszen valóban nem éltünk külön ennyi ideig) így az ugyvéd közölte,hogy eselytelen vagyok a per elindítására. Hozzá teszem ekkor még mindig nem tudtam hogy kivel van dologom,csak azt tudtam hogy magamat es a gyerekeimet is védenem kell…aztán volt egy rendezvény a városban febr. 14.-én a nők bántalmazása ellen ,ahol részt vettek a lánykáim. Felsorolták a bántalmazás formáit,hogy hogyan aláznak meg , hogy anyagilag hogyan lehetetlenítenek el. Na ekkor már teljesen megvilágosodtam és elkezdtem utána olvasni mindennek. ( ezt csak azért írtam le,hogy igenis van értelme ezeknek a rendezvényeknek)
        Magyarországra nagyon ritkán és nehezen jutok el. A legkisebb 21 hónapos, a nagyobbak 9 es 6 éves iskolások.csak szünetben tudunk menni,akkor is csak rövid időre, mert tesom sem szívesen lát bennünket. Ő csak a felszínt látja,hogy mennyire rendes ember ugy altalanossagban a ferjem es hogy hat amugy is mindegyik szemet stb..tehat kotelesseged tűrni a gyerekek miatt meg hat amugy is. A 18 eves lanya végzős…júliusig mindenkeppen marad,leghamarabb akkor tudom szélnek ereszteni.

        • Jajj, de rossz. Ügyes, naná, mint általában a nárcik. Mondjuk válni nyilván nem csak egy év különéléssel lehet, mármint a válás kezdeményezését, hiszen akkor az egyik fél akaratából sose lenne válás, elég lenne, ha a másik nem hajlandó elmenni, ha nincs válás, nem lehet rá kötelezni, ha nem megy el, nem lehet válni – ezzel a kör be is zárulna. Illetve a válni akarónak kellene költözni, akkor is, ha a lakás mindenestől őt illeti, ha jól sejtem. Mármint szerintem, de nem vagyok jogász, pláne nem német jogász. Persze, ha a lakás bérelt, akkor más albérletet keresni nem is olyan nagy feladat talán, persze ez megint tipp.
          Tesód: egyrészt persze hogy nem látja, csak a felszínt, ez a nárcik alap tulajdonsága. Másrészt ez a kötelességed tűrni, na ez viszont a tipikus patriarchális marhaság. Pedig az a gyanúm, hogy nőtestvérről van szó.
          Ha a pasit nem tudod kitenni, akkor a lányát sem okvetlen, hát ha az apja ott lakik, és ő nem kar megszabadulni a lánytól, akkor hogyan tudnád? Vagy ezt rosszul tudom?
          Hát, szurkolok, hogy mielőbb megoldódjon a helyzet, és hogy meg tudd védeni magad. Mondjuk ha kellően tudnál ellene védekezni, már nem is lennél olyan érdekes a számára, azok alapján, amit a nárcikról tudni lehet.

          • Anyamacska // május 8, 2017 - 14:45 // Válasz

            A különélésbe bele tartozik az az időszak amit egy fedél alatt töltünk,de már ágytól-asztaltól elválasztva. Pl.nem ehetünk együtt. Hát marhára érdekli,hogy honnan van a kaja,meg hogy jár-e neki,egyszerűen jön és eszik. Az anyagi függetlenedést részben januárban elkezdtem,részben jelenleg intézem a gyerektartás megelőlegezését. A lakást béreljük, bár nem fizet egy fillért sem ,de kitenni sem tudom. Mondjuk most 2 hete Magyarországon ,,nyaral ” ,mert bár ő volt a legjobb ember a világon ,mégis kirakták nagyjából összeférhetetlenség miatt a munkahelyéről. Ha visszatér,akkor benevezek egy szociális lakásra( munkahely nélkül nem tudok másik lakást bérelni) ,mert itt marad a nyakamon herének,én meg az energiáim végén járok. Az a baj,hogy a lánya nem akar haza menni,az apja nem akar (valószínűleg ) vissza jönni,illetve csak a lánya miatt lenne neki muszáj,mert ugye hozzám jogilag nincs köze,de valakinek illene eltartania stb. amíg iskolás. Anyukája nem játszik be, tönkre ment pszichésen a kapcsolatukba. Szerencsére az utóbbi időben hagyott némi időt,hogy felvértezzem magam tudással, haditervvel, így magabiztosabb vagyok, inkább csak a bizonytalanság ami kikészít a jelenlegi helyzetben, a félelem attól,hogy begurul az autó a ház elé…

            • Akkor további magabiztosság-szerzést kívánok, és remélem, anyagilag is sikerül talpra állni, önállósodni. Azt nem értem, hogy ha úgyis te fizeted az albérletet, akkor miért nem egy másikat fizetsz, amihez neki semmi köze? Akkor te elköltözöl, őt nem engeded be, megvan a különélés. Sejtem, hogy túl egyszerűen látom, és nem akarlak terhelni azzal, hogy nekem magyarázod a helyzeted, csak felötlött.
              Sok erőt kívánok!

              • Anyamacska // május 8, 2017 - 16:39 // Válasz

                Semmi baj,nem terhelsz, gyakran segítség az ha más szemével is látom a világot. Egyedülálló anyaként,munkahely nélkül ( jelenleg gyesszerű valamin vagyok még a 21 hónaposommal) még akkor sem lenne esélyem lakáshoz jutni ha a bankszámlámon vastagon állna a pénz. Emiatt is bosszantó,hogy ő nem költözik,mivel számukra a lakás túl nagy és draga ,így ha mi elköltöznénk, nekik is el kellene. De hát nem is kell nála logikát keresni,mert abszolút az élteti jelenleg ,hogy minél inkább megnehezítse a helyzetemet.

                • Őőő, jól értem, most fizetsz te egy albérletet, és olcsóbbat meg nem kapnál, mert nem bíznak abban a tulajok, hogy tudnád fizetni – miközben egy drágábbat fizetsz? Ezért nincs esélyed másik lakáshoz jutni?

                  • Anyamacska // május 8, 2017 - 18:02 // Válasz

                    Nagyjából jól érted. A férjemnek és a lányának ez a lakás túl nagy lenne,nekünk viszon megfelelő. Ha szeretnék elköltözni,akkor elöször is kiadó lakást kell keresnem. Aztán ha szerencsém van,elmehetek megnézni a lakást. Utána pályázatot kell írnom,amihez mellékelnem kell 3 havi folyószámlakivonatot kiemelve a fix bevételeim és kiadásaim, határozatlan idejű munkaszerződést,igazolást,hogy nem vagyok barlistán. Amennyiben mindezekkel rendelkezem,van esélyem arra,hogy beválasztanak a lehetséges jelöltek közé…aztán ha marha nagy szerencsém van,akkor az enyém a lakás. Ezek miatt nincs esélyem lakást cserélni. Nincs munkahelyem, a folyószámámon pedig megtakarítás…mivel a lakást 6 éve béreljük,senkinek sem kell bizonygatnom semmit,elég ha a számlák ki vannak fizetve.

                  • Anyamacska // május 8, 2017 - 18:02 // Válasz

                    Nagyjából jól érted. A férjemnek és a lányának ez a lakás túl nagy lenne,nekünk viszon megfelelő. Ha szeretnék elköltözni,akkor elöször is kiadó lakást kell keresnem. Aztán ha szerencsém van,elmehetek megnézni a lakást. Utána pályázatot kell írnom,amihez mellékelnem kell 3 havi folyószámlakivonatot kiemelve a fix bevételeim és kiadásaim, határozatlan idejű munkaszerződést,igazolást,hogy nem vagyok barlistán. Amennyiben mindezekkel rendelkezem,van esélyem arra,hogy beválasztanak a lehetséges jelöltek közé…aztán ha marha nagy szerencsém van,akkor az enyém a lakás. Ezek miatt nincs esélyem lakást cserélni. Nincs munkahelyem, a folyószámámon pedig megtakarítás…mivel a lakást 6 éve béreljük,senkinek sem kell bizonygatnom semmit,elég ha a számlák ki vannak fizetve.

                    • blaci200 // május 9, 2017 - 12:32 //

                      Az az érzésem, hogy bizonyos szempontból Magyarországon jobb a lakás-(albérlet-)helyzet, mint Németországban.

  45. Kedves blaci200!
    Ne haragudj, hogy ilyen hosszan nem válaszoltam az írásodra. Valóban nem is régiek a hozzászólások, bevallom első alkalommal csak egy darabig olvastam őket. Azóta azonban végig olvastam, próbálva az írásokból erőt meríteni.
    Még a kapcsolat első fázisában nem is igazán értettem, hogy mi is történik itt valójában, aztán egyre gyanúsan lett, hogy itt nem stimmel valami. Szerintem egyszerűbb ha inkább a végénél kezdem. Kb két hete volt egy nagyon csúnya osszeveszesunk. Hmmm… Persze ki más lenne a hibas, mint én. A vita egy szimpla üzenettel kezdődött, amit én írtam neki. Aznap este külön mentünk szórakozni, írt többször is üzenetet, de ezek csak saját magára vonatkozóan voltak, egy kérdést fel nem tett volna, hogy te jól vagy, haza értél rendben stb. Hiányoltam, az előtte lévő napokban a pont rajongok érted időszaka volt és pár napig olyan tökéletes volt, aztán ugye jött a hirtelen személyiség váltás, a leszarlak időszak. De annyira rosszul esett, hogy szóvá tettem neki, hogy kösz hogy érdekelt hogy hazaértem e épségben. Nahát ezután olyan jött, amire álmomban sem gondoltam. Mint akinek elmentek otthonról és nekem támadt hogy mit kepzelek én magamról, miért vadolom, állandóan feltekenykedem, hisztizem, mindig a múlttal vagyok elfoglalva és most már nagyon elegem van belőlem. És ha ő végre el mert menni szórakozni, akkor engem ez zavar és szándékosan tonkreteszem a kedvét és hagyjunk abba mindent, mert ő már nem bírja velem… Ő nem bírja. Azt azért tudni kell róla, hogy a párom táncos és tancoktato, kb hetente 3-4 estét tölt tancorakon, nőkkel természetesen és hát adott alapot a feltekenykedesre, amiről tudok hogy kétszer csalt meg. Mind a kétszer megpróbáltam elhagyni, de nem hagyta, könyörgött hogy bocsássak meg. Többször észrevettem hogy hazudik Illetve​ hogy az üzenet amit kaptam olyan mintha nem is nekem szólna. Még a wc-re is viszi a telefonját, látom hogy éjjel is villog a telefonja, gondolom nem a brokerja keresi éjjel. Teljesen összetörte a bizalmat köztünk, egy szavát sem hiszem el, folyton kételkedem, borzasztó így élni. Megírta hogy elege van abból hogy én nem hiszek neki. Vajon miért is? Nem igazán próbálta a bizalmam helyreállítani. Szóval ő ezt hívja a múltnak, amiben én élek állandóan. De ő már megváltozott és csak én számítok. Persze…
    Nagyon rosszul éreztem magam ezután és kértem hogy beszéljük meg, persze nem is tudom miért kértem, hisz eddig semmilyen konfliktust nem sikerült megbeszelnunk és a vitát eredménnyel zárni. Ez amiről a cikk is szól, hogy folyton elutasítja a beszélest, ignoral, ő nem ér rá, fáradt ez mostanra olyan mértékű feszültséget teremtett bennem, amivel még nem találkoztam. És olyan dolgokat hoz ki belőlem, amiket korábban nem tettem. Pl volt hogy hazugsagot mondtam neki, csak hogy egy kis érzelmet, együttérzést preseljek ki belőle, de a reakciója kegyetlen volt. Nyomott egy papírzsebkendőt a kezembe és kirakott, mert neki órája lesz. Nagyon fájt. Bocsánat hogy csapongok, de annyira sok minden van bennem. Szóval aznap este fogtam magam és elmentem hozzá most először hívatlanul, sosem tettem még ilyet, de úgy éreztem hogy akkora feszültség gyűlt össze bennem, hogy ha most ezzel nem kezdek vmit baj lesz. Már testi tüneteim vannak, két éve volt egy szivmutetem és azóta először újra rosszul érzem magam. Azért írtam neki egy smst, hogy itt vagyok, beszélnünk kell. Nem reagált. Hívtam, nem vette fel. Csengettem, semmi. Pedig láttam hogy otthon van és tudtam hogy készül dolgozni. A szomszéd beengedett a házba és kopogtam az ajtaján. Már csak akkor nyitotta ki amikor ment dolgozni és levegőnek nézett, nem állt velem szóba. Sírva kértem hogy beszéljünk, de ő annyit mondott hogy majd holnap. Mondtam neki nem. Most akarok. Nem engedte, ott hagyott. Éjjel írt hogy ne haragudj. Ezt követően napokig nem beszéltünk, semmi, se üzenet semmi. Annyit mondott hogy sokkoltam ezzel a lepesemmel. Aztán egy héttel később megjelent a tancoramon és mintha mi sem történt volna hirtelen újra együtt lettünk. Nagyon jól éreztem magam, csodás társaság volt. De mégis valamiért azt éreztem hogy ez most mi, megmutatja rajtam hogy hogyan szokott csajokat felcsipni amikor elmegy táncolni. Tok úgy viselkedett, nem pedig mint egy pár. Együtt töltöttük az estét és én naivan azt hittem minden a régi lesz. De másnap olyan hideg volt mint a jég és büntetett, megvonta a szeretetet. Kérdeztem mi a baj, érzem hogy más milyen. Ismét jött hogy én folyton csak kérdezek, mindig mindent tudni akarok, túl problémás vagyok és nincs semmi baja. Kértem hogy beszéljen, hogy találkozzunk, de nem akart. Ő akarta diktálni a feltételeket, megmondta aznap a tancorajan részt vehetek. Kösz, ott beszélni nem lehet. Milyen nagyvonalú… Nem mentem. Másnap rákérdeztem hogy szakítani akar, mert úgy érzem igen. Támadott de ugyanakkor azt mondta hogy lazitsak, nincs semmi. De egyre jobban ignoralt, látványosan. Tudtam hogy ki fog akadni de úgy éreztem tegnap itt a vége, én ezt nem bírom tovább, ez a mindennapi őrület kiszivta az eleteromet és tudtam hogy össze fogok omlani, de azt akartam hogy mondja ki a szemembe. Nem akartam hogy az legyen amit mondott…úgyis észre fogod venni ha már nem kellesz, ha látsz mással csókolózni, na akkor izgulj. Engem de dobjon el így senki, zárjuk le a kapcsolatot normálisan, gerincesen, a szemembe mondva az igazságot és ne napokra eltunve hogy majd rájön. Elmentem hozzá mert hiába kértem lehetőséget nem kaptam. Munkából hazajovet csiptem el és sietett tancorara. Nem érdekelt. Elborult az agya, csapkodott, agresszív volt, éreztem hogy kicsaptam nála a biztosítékot. Olyan helyzetbe hoztam már másodszor ami kimozditotta a komfort zonajabol és nem tudott vele mit kezdeni. Persze megbeszélni nem tudtuk. De ezt látom kellett és hallani hogy le tudjam zárni. Szerinte én őrült vagyok, úgy viselkedek mint egy elmebeteg és elege van belőlem és aznap este nem miattam jött, ne ertekeljem már magam ennyire túl és inkább tanuljak meg végre folyékonyan angolul, ahelyett hogy folyton gondolkodok és agyalok. Szerinte nem vagyok normális. És nem ő a nekem való férfi, és ő még nincs kész egy komoly kapcsolatra – három hete arra kért hogy koltozzek hozzá, mert velem tudja elképzelni az életét, persze nemet mondtam – megpróbált megalázni minden szavával és azt mondta hogy az az este nem jelentett semmit, az csak egy szex volt és néha osszejohetunk szórakozni, de ezt hagyjuk, sőt ő már akkor abbahagyta, amikor megírtam neki azt az üzenetet amivel a vita indult. Ő szeretne tovább lépni. És mindezt kiabálva, keszulodve, csapkodva, olykor engem is felrelokve. Félelmetes volt. Azt mondta nem vagyok beszámítható, és követhetetlen vagyok. Én???? Sosem tudtam hogy épp aznap mi vár rám, soha. Néha görcsben volt a hasam. Egy tollvonással athuzta a programokat, mert ő fáradt. De másnap nem volt fáradt táncolni menni. Ígérte hogy így lesz, úgy lesz. De a szavai üresek voltak. A kapcsolatunk alatt többször összevesztünk, folyton ő kezdemenyezett kommunikációt köztünk. Megcsalt, hazudott, többször. Nem egyszer hülyének próbált nézni. Mindig adtam neki újabb és újabb esélyt. És ezek után még ő szakít velem és dob ki a kukaba. Az elmúlt hónapjaim azzal teltek hogy a kedvét keressem és a cikkben felvázolt folyamatot többször letudtuk. Mindig minden róla szól. Neki mindent lehet, nekem semmit. A probléma az hogy nem vagyok egy megalkuvó egyén, mindig is szerettem elmondani ha nem tetszik valami, vág az eszem – ezt szóvá is tette, hogy kár hogy nem vagyok hülye nő… Hmm… Ezt most vegyem dicséretek? De mégis hülye vagyok, mert beleszerettem. Hogy szerezhetünk valakit ennyire, aki így bánik velünk? Miért ragaszkodunk úgy hozza?
    Mindaz után amit végig csináltam érte meg ő mondja hogy kevés vagyok neki, ja, de lehetünk barátok és mindig itt lesz nekem ha szükségem lesz rá… Mi van?? Eddig sem számíthattak rá. Miről beszél ez… Az életem hónapok óta olyan mint valami őrület… Szakított velem. Együtt mentünk a metróhoz és együtt utaztunk. Ő beszélt, én már nem szóltam többé. Csak potyogtak a konnyeim. Nagyon fájt, ugyanakkor megkönnyebbültem. Nem bánom hogy elmentem hozzá és olyan helyzetbe hoztam ezzel hogy nem tudta kikerülni a kikerülhetetlent. Hetekig hónapokig akarta ezt a játékot játszani, közben néha talizunk, miközben ő már rég tudta hogy vége. Na ezt nem akartam. Így jobb, hogy ki van mondva. Csak ültünk a metrón, próbálta megfogni a kezem, ölelni, nem akartam. A leszállás előtti allomason tudtam ez az utolsó közös pillanatok egyike, és ha újra megáll a metró felallok és soha többé nem látom. Kegyetlen érzés volt, hisz szeretem, és bevallom itteni életem nem igazán tudom elképzelni nélküle. Megköszöntem mindent, felálltam és leszálltam, magam mögött hagyva a közel egy év olykor eufórikus, máskor a pokolba taszító időszakát és ezzel véget vetve az őrületnek. Igaz a cikk…. Minden szava. Üres vagyok, annyira intenzív volt minden pillanat. A jó és a rossz is. Nem tudok osszeszedetten írni, a hatása alatt vagyok még és egy jó darabig így is lesz. Úgy érzem kiegtem. Mindenem neki adtam, beletettem szivem-lelkem ebbe a kapcsolatba, olyan dolgokat bocsajtottam meg neki, többször is, amit másnak soha. Többször fogtam rá, hogy erről ő nem tehet, hisz ő nárcisztikus és még egy jóízűen haragudni se lehet rá, hisz nem tudja mit csinál. Próbálom összeszedni magam és kezdeni valamit ezzel a hirtelen jött uresseggel. Tudjátok mi a legrosszabb hogy hiányzik…. Ezek után is…
    Még írt tegnap, először csak annyit hogy sosem akarta hogy így legyen vége és soha nem akart ily módon bántani. A barátom akar lenni de ő tovább akar lépni. Nem válaszoltam. Két órával később úgy írt mintha mi sem történt volna, közölte hogy most ért haza, és nagyon fáradt. Válaszul letiltottam mindenhonnan. Soha nem fájt meg így semmi, mint most ez, mégis azt érzem megkönnyebbültem hogy vége van ennek a mindennapi őrületnek. Elfáradtam…..
    Köszönöm, hogy elmondhattam nektek mindezt!

    • A kérdésedre még nem is válaszoltam, ne haragudj! Ő hiszi azt saját magáról, hogy tökéletes. Szerinte ő mindig, mindent jól csinál. De én csak folyton a hibát keresem benne és nem értékelem őt és az igyekezetét.
      Tudod, ha szeretsz valakit, ragaszkodsz hozzá, és amikor távol élsz az otthonodtol, a családodtol még inkább ragaszkodsz, még inkább akarsz kötődni. Elég nehéz magam itt elképzelni nélküle.
      Mégis többször próbáltam ennek véget vetni, minden alkalom után amikor darabokra tört, meg se engedett. Még ebben se engedte ki az irányítást a kezéből… Majd ő eldönti hogy mikor távozhatok, majd ő eldob, ha már nem kellek… Tényleg jól esett elmondani, igazad volt! Köszönöm!

      • Anita, semmi gond azzal, hogy mikor válaszolsz, nem erről szól ez a blog.
        Elég durva dolgokat írsz, egyébként az, hogy kritikus vagy (vele szemben is), tényleg elég elviselhetetlen egy nárcinak ;) Akármilyen fájdalmas is most, annál jobb, minél előbb van vége egy ilyen kapcsolatnak.
        Kevés vagy neki: hát naná, hogy ezt mondja. Nem mondhatja, hogy ő kevés, az érzelmi sivársága.
        “Többször fogtam rá, hogy erről ő nem tehet, hisz ő nárcisztikus és még egy jóízűen haragudni se lehet rá, hisz nem tudja mit csinál. ” Ez így azért nem igaz. Tudja, hogy mit csinál, hiszen látja a hatást. Nem érti, nem érzi – talán -, de az pl. hogy szándékosan megbánt, az nem tudattalan. Szóval az, hogy nárci, épp úgy nem mentség, mint bármilyen más pszichés, mentális probléma – az elmebetegség kivételével, mert pszichotikus állapotban TÉNYLEG nem tudja pontosan, hogy mit csinál.
        Egyben nem vagyok biztos: hogy végleg lelép, hogy békén fog hagyni. Ha ki is mondta, hogy szakítani akar, ez még nem okvetlenül jelenti, hogy teljesen ki is enged a markából. Ki is mondta: barátod akar lenni – magyarul ott akar tartani a talonban. Hogy ha épp olyan kedve van, ismét felbukkanjon.
        “három hete arra kért hogy koltozzek hozzá, mert velem tudja elképzelni az életét, persze nemet mondtam ” Milyen jól tetted. A lelki függést még egzisztenciális függés is tetézhette volna a végén.
        “még inkább akarsz kötődni” És ezt egy nárci nagyon pontosan érzi, tudja.
        “Tényleg jól esett elmondani, igazad volt! Köszönöm!” Én köszönöm a bizalmat, amivel engem és a blog olvasóit is megtiszteltél.
        Sok erőt kívánok, és “gyógyulást”. Nem csak a csalódás, a lelki sérülés miatt mondom. Meggyőződésem, hogy az ilyen jellegű kapcsolatok egyik oldala a nárci. A másik a kihasznált emberek általad is leírt erős kötődése – amit én nagyon hasonlónak tartok az egyéb függőségekhez. Más függőségből is ki lehet lépni, remélem, neked is sikerülni fog. Ahogy egy leállt piás is tud már nevetni az ivós korszakán, úgy kívánom, hogy te is nevetve tudj majd visszagondolni erre az időszakra.

  46. Sziasztok! Az érintettektől szeretném megkérdezni, hogy egy ilyen kapcsolatban miféle személyiségváltozás megy végbe a bántalmazottban. Utólag, a “szabadulás” után ti hogy látjátok? Mivel tudott ennyire a bűvkörében tartani az illető? Mi ment bennetek végbe?
    Konkrétan az érdekelne, hogy hogyan létezhet az, hogy a nárci hatására képes valaki elfordulni a szülőktől, rokonságtól, barátoktól? Hónapokig nem ad életjelet magáról, holott pontosan tudja, hogy mindenki aggódik érte, a telefont inkább nem veszi fel, hiszen baja lehet belőle, SMS-re sem válaszol stb. Azt megértem, ha az első időkben a szerelem hatására “megbolondul”, de amikor már szenved ő maga is, nap mint nap megalázzák, megcsalják, még akkor sem lép magától, 2-3 év elteltével is még reménykedik valamiben, csak ő sem tudja, hogy miben. Szerencsére nekem nincs ilyen személyes tapasztalatom, de a közvetlen környezetemben látom, és nem értem, hogy kerülhet valaki egy másik ember befolyása alá ennyire, főleg úgy, hogy azelőtt ez egyáltalán nem volt rá jellemző. Magamból kiindulva, jelenleg úgy érzem, velem nem lehetne ilyet megtenni, főleg nem évekig. Kicsit az az érzésem, hogy azzal sincs minden rendben, aki hagyja magát a rabigában. Jól gondolom? Ugyanakkor, remélem, hogy ez csak amolyan átmeneti agymosás, ami talán megmagyarázza, “felmenti” az illetőt a családjától való teljes elfordulás “vétke” alól.

    • Szerintem elég sok szó esik itt arról, hogy hogyan alakul ki a függő viszony a nárci és áldozata között. Hogy úgy érzed, te nem eshetnél áldozatul? Könnyen lehet egyébként. Meg az is, hogy profi nárci még nem vetette ki rád a hálóját (a hamis biztonságérzet komoly veszélyforrás). Egy része az ilyen kapcsolatban élőknek pszichésen valamennyire sérült, esetleg függő típus. Csak nem alkoholtól (más drogtól, munkától, szerencsejátéktól, stb.), hanem társtól függő. Más részük lényegében rendben van a kapcsolat kezdetén, őket szép fokozatosan teszi tönkre a nárci, lassan nyomja le az önértékelésüket. És végül ők is függőkké válnak. Mint az alkohol: van, aki az első találkozáskor eszméletlenre issza magát, és kórházban köt ki. Más évtizedekig társasági ivó, aztán egy rosszabb élethelyzetben lassan csúszik egyre mélyebbre, míg valódi alkoholistává válik.
      Aki más ember hatása alá tud kerülni, az biztos, hogy évekig lesz ott. Aki egyszer ilyen függő viszonyba került, az – ha nagyon komoly terápiára nem adja a fejét, bár ha nagyon tudatos ember, akkor talán szakember segítsége nélkül is sikerülhet – jó eséllyel függő kapcsolatból függő kapcsolatba kerül. És nem ő fog szakítani a nárcikkal, hanem azok dobják el, ha megunták.
      Az elfordulás nem vétek (tudom, te is idézőjelbe tetted), hanem egy pszichés állapot következménye. Meg a nárci tevékenységéé, mint látod, leírták, hogy az elszigetelés kifejezetten módszerük. Agymosás, igen. Ez egy lelki rendellenesség, ami csak kemény önismereti munkával hozható helyre, amibe a függő bele sem kezd, csak – talán – a konkrét függő viszonyból való szabadulás után.

      • Nagyon köszönöm a választ! Bizony, bár már pár hónapja – ahogy Te is írtad -, “dobták” a fiamat, nagy szerencséjére viszonylag hamar (kb. 3 év után) megunták őt, azért teljesen nyugodtak még a válás után sem lehetünk majd. Nemcsak azért, mert a közös gyerek egy életre, de legalábbis jó 20 évre még összeköti őket, hanem mert a zaklatás, a zsarolás azóta is tart. Mi, nagyszülők, családtagok, a gyereket még nem is láttuk, de remélem, hamarosan végre sor kerülhet erre is. Még pocaklakó volt az unokánk, amikor a menyem egy mondvacsinált ürüggyel megírta nekem, hogy soha nem láthatom a babát, mert bántanám (!!!!). Döbbenetemben még visszakérdeztem, hogy ezt mégis hogyan érti, miből gondolja, de amikor egyértelművé vált, hogy mondhatok, tehetek én bármit, ez a nő elhatározta, hogy utálni fogja a fiam családját, további szép életet kívántam neki, és azóta semmiféle zaklatására nem válaszoltam. Nálam ennél a pontnál lett teljesen világos, hogy ez a nő beteg, és ösztönösen kivontam magam a hatása alól. Persze rettenetesen fájt, hogy a fiam nem állt ki mellettem. Sőt, fel nem foghattam, hogy miért hazudik nekünk is, a feleségének is, és persze saját magának is. Kettőnk között őrlődött, de félelmében(?) inkább mindent ráhagyott a feleségére. Nagyon-nagyon nehéz ezt nekem megérteni, hiszen az én rendesnek, becsületesnek hitt gyermekem most egy egyszerre hazug, pipogya, alak lett, aki attól sem riadt vissza, hogy a menyem családja engem már konkrétan tolvajnak titulált a menyem hazugságai miatt. Szörnyen nehéz volt ezt az állapotot megélni. Borzasztóan nehezteltem a fiamra is, hogy hogyan képes ezt tenni velem/velünk. Aztán addig-addig kutattam a neten, amíg ráismerni véltem a menyemre a pszichopata leírásánál. Persze ez még jobban kiborított, ezért kutakodtam tovább, hiszen hogyan is lehet belenyugodni abba, hogy az ember gyermeke egy elmebeteg hálójában van még akkor is, ha közben maga a gyerek is nagyon rossz irányba fordult. Így bukkantam rá – szerintem még éppen időben, mielőtt teljesen kikészültem volna – egy cikkre, amely arról szólt, hogy a pszichopata/nárci mellett élők már nem is önmaguk. Teljes személyiségváltozás is lehetséges. Bevallom őszintén, ebbe az egy mondatba kapaszkodva sikerült megbocsátani a fiamnak a legnagyobb őrület közepén is. És most, hogy már visszakaptuk őt, és már erről is tudunk beszélgetni, ő sem tud rá jobb magyarázatot, hogy mit miért tett. Úgy tűnik, visszatért közénk, és pontosan érti, hogy a sors adott neki egy újabb esélyt a normális életre. Még csak 24 éves lesz a nyáron, még előtte az élet. Amikor először hazajött a “fogságból”, első mondata az volt, hogy igazatok volt. Másnap már azt is megköszönte, hogy milyen jó, hogy itt vagyunk neki. Te jó ég, mekkora dolog volt ezt hallani tőle azok után…. Sajnos csak ritkán találkozhatunk, mert a gyerek miatt albérletben maradt abban a városban, ahol eddig laktak, hogy a gyerek közelében lehessen. Ezt is meg kellett értenem, hiszen egyikünk sem nyugodt, hogy egy ilyen anya mellett van az a pici gyerek, de bízom a sorsban, hogy ezt is szépen elrendezi, mint ahogyan a fiam is visszakapta a szabadságát. Írom mindezt úgy, hogy még fél éve sincs, hogy karácsonyra egy sort sem kaptunk a gyerektől, a telefont sem vette fel! Természetesen vannak még óriási kérdőjelek az unokánk jövőjével kapcsolatban, tisztában vagyok vele, valószínűleg nem lesz sima ügy a kapcsolattartás vele. De ami még ennél is ijesztőbb, hogy milyen ember lesz belőle, ha mégiscsak tartósan az anyja befolyása alatt marad. De jobb erre nem is gondolni. Jaj, nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a helyre, ahol őszintén, leírhatom az aggályaimat, tapasztalatomat, és ahol értik is, hogy miről beszélek. Elnézést a csapongásokért, ami azért van, mert legszívesebben mindent leírnék. De abból egy egész könyv kerekedne.

        • Hát abból, hogy szerinte te bántanád a babát, a nárcizmus helyett vagy mellett valami más zavar is látszik, de nyilván nem diagnosztizálnám. Jó, hogy meg tudod érteni a fiadat, egyrészt alapvető dolog – másrészt meg biztos iszonyatosan nehéz. Szurkolok, hogy a kisgyerekkel minden rendben legyen.

  47. Sziasztok!

    Amióta rátaláltam a cikkre, zavart vagyok. Mi a különbség a border és az NDP között? Ilyen kapcsolatban vagyok és szélmalom harcot vívok. Már én mentem pszichológushoz, amiért nem tudok kilépni ebből.

    Köszönöm

    • Bocsánat: NPD

    • Könnyű, egyszerű kérdés ;)
      Az van, hogy egy könyvben, ami a személyiségzavarokról szól, olyan kisebb jelentőségűek, mint az antiszociális személyiségzavar (pszichopátia elterjedtebb néven), vagy épp a nárcizmus, általában úgy egy-egy oldalak vannak, a borderlineról meg legalább kettő, de inkább több. (Persze előbb jó sokat beszél általában a személyiségzavarokról, de ez más kérdés.)
      Nade, azért persze van válasz a kérdésedre. Amint a másik posztból (https://barokeszter.hu/2016/01/31/narcik-megint-a-sebezheto-es-a-grandiozus-narcisztikus-szemelyisegzavarrol/) is kiderült már, a sérülékeny nárci eleve szövődhet a borderline zavarral, mutathat borderline tüneteket. Viszont ami szerintem különbség, hogy a borderline olykor tud erősen kételkedni magában is – bár jellemzően ő is meg van róla győződve, hogy bármi hiba van körülötte, az alapvetően a külvilág, “valaki” hibája. Még fontosabb, hogy képes őszintén szeretni, figyelni másokra – időnként. Nagyon hangulat-ember, a kétségbeeséstől a mindencsodásig bejárja az egész skálát akár percek, órák alatt (szinte a bipoláris zavar jut az ember eszébe, de a mániás-depressziósnak ehhez hetek-hónapok kellenek), kifejezetten megfordulhatnak a fejében szuicid gondolatok, ha vannak ilyenek, akkor ki is mondhatja őket. Másrészt az érzelmei is így pörögnek, az egyik pillanatban pl. őrülten szerelmes, a másikban gyűlöli a párját, látni sem akarja, és ez is simán újra átfordulhat egy órán belül is. De ugyanez barátokkal, szülővel: vagy a legjobb barát a világon, vagy utálatos; a legjobb anya/apa, egy óra múlva már ez a szülő az, aki tönkretette az egész életét a borderline-nak. Ahogy rövid jellemzésként írták: a borderline-nál csak egy dolog állandó, az örökös változás.
      A nárci esetében, ha grandiózus, akkor a változás nem jellemző, persze sok mindenben úgy viselkedik, ahogy épp neki kedvező, de az érzelmei és a hangulata nemigen ingadoznak. A sérülékenyé inkább, attól függően, hogy épp elismerik-e vagy sem, de nagyon távol van a két véglettől. A borderline-nál, noha szintén önző, de ez az elismerés, elfogadás igény nem olyan mértékű. Érzelmi igényei is mások, valódi szeretetet igényel, és ad is, ha rosszul is tűri, és nem is igen fogadja el a kritikát, képes túllépni rajta. Képes kifejezetten önzetlen, önfeláldozó lenni, amiért persze elvárja a hálát, de nem igényel kézzel fogható ellenszolgáltatást, és nem is rakja okvetlenül a kirakatba, mások elé. Kifejezetten empatikus tud lenni (persze ez erősen hangulatfüggő, ha épp rossz a kedve, megbántva érzi magát, akkor nagyon nem, olyankor befelé fordul), ami szintén nem a nárci jellemzője, a sérülékenyé sem. Viszont szintén rendkívül manipulatív, talán még a nárcinál is inkább. Elsősorban játszmákkal operál, megosztó személyiség: ahogy ő maga is vagy utál valakit, vagy rajong érte, ahogy írtam, rendszerint a környezete is vagy nagyon szereti, vagy ki nem állhatja, munkahelyen, de családban is nagyon gyorsan két csoportra képes szakítani a társaságot (a nárci kevésbé, őt általában elfogadják, hogy klassz ember, csak nagyon kevés, kifejezetten hozzá közel álló képes észrevenni, hogy baj van vele, tehát legfeljebb a párja, a gyerekei, esetleg a szülei, ennyire közeli barátai nemigen vannak). Ezt akár pszichológusokkal is megcsinálja a border, terápiás környezetben is megosztó. Ő is képes lehet a párját meggyőzni arról, hogy a pár a hibás, a gáz, a pszichológusra szoruló, de nem alázza, pláne nem rendszeresen. Természetesen tagadja, hogy pszichés problémái volnának, de hát ez minden személyiségzavarosra jellemző.
      Ja! A border tudtommal igényli az intimitást, a lelki kapcsolatot, barátságban és párkapcsolatban is, kiadja magát, az érzelmeit, lelki titkokat is, másoktól is meghallgatja persze. Ugyanakkor ő is képes mások titkaival visszaélni mondjuk egy vitában, de mondom, ő maga is kiszolgáltatja magát, a nárci sosem oszt meg ilyen titkokat másokkal.

      • Nagyon szépen köszönöm a választ. Az én párom volt már pszichológusnál, de indulatkezelési problémával “kezelték”, míg én a borderre gyanakodtam. De lehet, tévedtem, mert bár kimerítő a válaszod, most sem tudom, melyik lehet nála az erősebb. Volt úgy, hogy 2 perc különbséggel gyűlölt és szeretett, de volt, hogy az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy zihál, jár az agya és 10 perc alatt találtam magam az ajtó elött…
        Szeretem azt a kis időt, amíg jól van és megszenvedem, amikor nem.
        Köszönöm mégy egyszer.

        • Hát, lehet, hogy annyira a kettő határán van, hogy nem is lehet eldönteni – de megint azt mondanám, hogy tök mindegy, mivel diagnosztizálná egy szakember. A lényeg az, hogy te hogy érzed magad? Ha szenvedsz, akkor egyetlen lehetőséged van: eltávolodni tőle, kilépni, menteni magad.. Az, hogy ő változik, nagyon valószínűtlen, akármilyen is a személyiségzavara.

          • Lezártuk. Sokadjára. Ma talán végleg. Csak kicsináljuk egymást. És a gyerekeimet féltem. Mert végig nézik, ahogy az anyjuk egyre gyakrabban sír és mentegetőzik az alaptalan vádak miatt.
            Köszönöm

            • Hú, gyerekek, na akkor pláne. Igen, gondolj bele, milyen mintát látnak? Pasi földbe döngöl, anya sírva magyarázkodik, könyörög. Ha lány a gyerek, viszi tovább a te mintádat? Ha fiú, akkor meg a pasi mintát, hogy lám, így kell bánni a nőkkel?
              És mi, hogy találtad magad ajtón kívül, hogy a gyerekek meg ott voltak? :O
              Na ja, bocs, ehhez semmi közöm, csak megrettentem eléggé.
              Sok erőt kívánok, és mielőbbi felépülést, mert ezek után, ha végre tényleg vége lesz, felépülésre is szükséged lesz. Na ehhez jönne jól egy jó szakember.

        • Nyilván nem vagyok szakember, de ha az volnék se ismerném az esetet, viszont sok árnyalt helyzet van: amikor mindkét zavar tünetei egyszerre mutatkoznak, illetve a kettő határán is lehet valaki. Az is lehet, hogy borderline, de közben vannak egyes nárcisztikus vonásai, a nárcisztikus személyiségzavar diagnózisa viszont nem indokolt.

  48. Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre az írásra. Egy ideje sejtem hogy a férjem nárcisztikus, de igazándiból ez a cikk erősített meg benne. 28 év után két kamasz gyerek mellett nagyon nehéz kilépni egy kapcsolatból. Megpróbáltam, de a gyerekek ellenem fordultak, hiszen ők nem értenek az egészből semmit, fel sem tudják fogni, hogy nekem mi a bajom, miért akarok elválni. Marad a túlélés és az önmagam védelme, mást egyelőre nem tudok kitalálni hogy ne bolonduljak bele. Próbálok saját életet élni mellette, ami szerencsére sikerül is, így erősíteni tudom magam, hogy nem vagyok szerencsétlen, aki nélküle életképtelen.

  49. Szép napot! Gondoltam, hozzászólok a témához, hogy képviseljem a másik oldalt. 18 éves vagyok és tegnap diagnosztizáltak nárcisztikus személyiségzavarral. Őszintén mondhatom, hogy ebben a cikkben tényleg van igazság, de helyenként úgy éreztem, hogy egy gyűlöletbeszédet olvasok… szóval… Nem lesz könnyű elérnem, hogy ne tekintsetek rám, vagy a többi „nárcira” (őszintén, nekem ez kicsit komolytalan kifejezés) úgy, mint egy szörnyetegre. Gondoltam megosztom veletek azt a szempontot, ahonnan én látom a betegséget, ezzel talán átadhatok valamit, ami tényleg fontos az ilyen emberek megértésében és kezelésében. Nos… én magamat nem látom jobbnak másoknál. Alapvető tény, hogy az emberek ugyan olyanok, viszont szeretem azt hinni, hogy különleges vagyok. Ez számomra nagyon fontos, mert a társadalomra, főként a saját korosztályomra tekintve azt látom, hogy az emberekből nagyon gyakran hiányzik az az intelligencia és erkölcs, amit magamban felfedezni vélek. Ez onnan ered, hogy pl. a legostobább gyerekek az iskolában kővel dobáltak és megvertek, így ez a két tulajdonság számomra összefügg. Okosabb akarok lenni másoknál, ezáltal jobb. Szerintem ez így érthető is. Ugyanakkor erkölcsösnek tartom magam. Soha sem bántottam senkit szándékosan, ha pedig valamivel másokat megbántok, akkor hamar megutálom azt az arcot a tükörben. Persze ezzel saját magamban is kárt teszek, hiszen így nem vagyok olyan tökéletes, mint amilyen szeretnék lenni. Fontos tudni, hogy önmagammal kapcsolatban is ambivalensen gondolkodom. Szeretem magamat, de ez azért kell, hogy elrejtsem magam és mások elől a rossz oldalamat. Fontos, hogy társaságban figyeljenek rám, de sok időt töltök egyedül, mert tudom, hogy mások félreérthetnek. Az empátia is hiányzik valamelyest. A legtöbb embert valóban nehezen sajnálom meg. Általában ezalól kivételt képeznek a gyerekek. Illetve a legtöbb állat, pl. kutya, macska, vagy bármilyen más állatt… Egyébként Hitler könnyen lehetett nárci, de ehhez minimum társult pszichopátia, vagy antiszociális személyiségzavar…. már fáj az ujjam a gépeléstől, de összességében csak azt szeretném mondani, hogy az embereknek tényleg van joguk utálni engem, vagy a hozzám hasonlókat. De… attól még emberek vagyunk. Talán önző emberek, talán rossz emberek, de azért vagyunk ilyenek, mert bántottak minket és ebből „ezt tanultuk”. Ez egy „megoldás”, ami segít elviselni önmagunkat és azt, amit velünk tettek.
    Könnyen lehet, hogy ez most védekezésnek tűnik. Nyugodtan utálhattok. Viszont ez az igazság.

    • Jaj… igen. Volna itt még egy aprócska észrevétel… A cikket olvasva nagyon olyan érzésem volt, hogy többen is párhuzamot vontak a nárcisztikus és az antiszociális személyiségzavar között. Fontos volna elkülöníteni az adott tüneteket, mert ha ezt összekeverjük, abból csúnya félreértések születhetnek. Az antiszociális személyiségzavarral élőket hívjuk szociopatának, még súlyosabb a pszichopátia. Az ilyen emberek képtelenek mások helyébe beleképzelni magukat, eképpen egyáltalán nem éreznek empátiát. Rendkívül manipulatívak, ezáltal veszélyesek. Ha ezt valaki a nárcisztikussal keveri, akkor könnyen lehet, hogy téves információkat ad át. A legtöbb személyiségzavarnak van fellelhető wikipedia oldala (az antiszociálisnak van), de a narcisztikusnak nincs. Érdemes kicsit jobban utánanézni, ha érdekel valakit a téma. Ajánlom a DSM negyedik kiadását. Az pontos és lényegretörő. Most a szörnyeteg távozik, de ha valakinek van valami hozzáfűzni valója, azt szívesen elolvasnám. Nem kell vele feltétlen egyetérteni. Ez inkább amolyan közérdekű dolog volt. Legalábbis… valami késztetést éreztem, hogy leírjam mindezt…

      • A nárcisztikus ember, igen. A tolvaj is. Nagy részük rendesebb, mint a parlamenti képviselők nagy része. Mégsem szeretném, ha meglopna egy is. Az aktív alkoholista is ember, mégsem szeretnék együtt élni eggyel. Ahogy azt sem szeretném, ha egy nárcisztikus miatt pocsék lenne az életem. Ugyanakkor az is tény, hogy a személyiségzavarnak is vannak fokozatai, vagy mélysége, ahogy tetszik, van, akinél már diagnosztizálják, de még elviselhető. Meg az se mindegy, hogy grandiózus vagy sérülékeny a nárci.
        Antiszociális zavarral keverés: nem. Szó sincs róla. A nárcisztikus személyiségzavar – mint egyébként a legtöbb – mellett más zavarok tünetei is jelentkezhetnek. A grandiózus nárciéval gyakran az antiszociális zavar egyes jegyei is megjelenhetnek. A sérülékeny meg a borderline jegyeit is mutathatja. Sőút, az is lehet, hogy nehéz megmondani, hogy nárcisztikus jegyeket mutató border, vagy border jegyeket mutató nárci. Ugyanez antiszociális jegyekkel is igaz. Ez természetesen nem jelenti, hogy aki nárcisztikus, az antiszociális dolgokat is kell műveljen, egyáltalán. Sőt, nagyon sok nárcinak a felszínen nagyon erős morális tartása van, erős elvárásai a világ, de önmaga felé is. Csak aztán olykor, a konkrét kapcsolatokban meg ezeket ilyen-olyan indokokkal megkerüli.
        Röviden: a cikk nem a nárcisztikus zavarral élők szapulása, hanem a velük kapcsolatba kerülők számára segítség illetve támpont, útbaigazító.

      • szerintem te nem vagy nárcisztikus, mert ide találtál, foglalkoztál a témával, s felismerted ennek a tényét. Sajnos a feleségem (még a feleségem), aki (szerintem) nárcisztikus, de ő nem ismeri fel, hogy ő az lenne. Mondok pár példát a saját életemből, milyen (szerintem) az igazi nárcisztikus. Feleségem szerint az a valódi érzelem, ha minden reggel kávéval várják, ha kinyalják a seggét mindig minden aprósággal. Minden percben kedveskedni kellene neki, különben őt hanyagolják. Természetesen csak elvárás van, kötelesség nincs. Vagyis hát ő veled van, ez a viszonzás. Minden probléma forrását a másikban látja, valaki mindig hibás, aki soha nem ő, legyen az 1 elromlott elektromos eszköz, te tetted tönkre, te okoztad, rosszkor használtad, rosszat vettél stb.. Igaz ő maga ritkán használja, hisz neki készre kellene a kávé reggel, vagy csak be kelljen ülni az autóba, ami sofőrrel várja. Felesősség alol mindig menekül, rád hárítja. Legyen az egy közös út x helyre, melyben természetesen sofőr vagy (ők csak irányítani szeretnek ugye). Ha elkéstek, a te hibád, rossz utat választasz, nem indultatok el időben, stb.. Az nem számít ha azért indultok késve, mert ő sminkelgeti magát. Ha elmondod neki hogy a sminkelgetés miatt van, akkor te őt “cseszegeted”, és kifogja hozni hogy a te hibád lesz. Nem a való világban élnek, inkább egy tv-ben. Legyen szép nagy ház, luxus, sok program, mindig a kedvébe akarj járni, de tenni érte ne kelljen. Másik érzelmei nem számítanak, mert ő nem tud a másikkal foglalkozni, amíg meg van bántva. Mind1 mit csinálsz, ő meg lesz bántva, ő haragudni fog, ezért csak saját magával tud foglalkozni. Irigy, lekicsinylően bánik veled (neked az öledbe hullik a pénz, neked könnyű, stb…), s nem nézik mit dolgozol érte, nem nézi hogy ezt ő is használja, élvezi a hasznát, hisz ez természetes, különben őt bántod ha nem így lesz. Készen kell állni minden percben, minden tettedre emlékezni kell részletesen, különben kiforgatja. Emátia abszolút nincs, mivel csak magával van elfoglalva. Házimunkát nem nagyon végez, kb 3 hetente 1x elmosogat, vagy kimos, de ezt is csak veszekedés után, vagy akkor sem. Kompromisszumot nem tud kötni, hisz mindig a másik a hibás, neked kell megváltozni, de soha de soha nem lesz jó semmi. Sokszor gondolom, ha elütne 1 villamos, ő lenne az egy aki a koporsó felett annyit mondana, megérdemeltem. Szóval a nárcisztikus szerintem ilyen, de javítsatok ki ha tévedek.

        • Nekem is az a gyanúm, hogy Nárci legfeljebb nárcisztikus jegyekkel bír, de nem valódi személyiségzavaros. Nem csak a nárcisztikusok, más személyiségzavarosak sem igazán fogadják el, hogy velük “baj” lenne, gyenge a kapcsolatuk a realitással, legalábbis önmagukkal kapcsolatban, a betegségbelátásuk pedig kifejezetten rossz.

          • Igen, a nárcisztikus személyiségvonások sora nem keverendő a nárcisztikus személyiségzavarral. A többségünknek például vannak ilyen vonásai, szükséges az önérdekérvényesítéshez. Egyes helyzetekben ez kibillenhet, túlsúlyba kerülhet, de a személyiségzavar azért több ennél.

            • Köszönöm, hogy megosztottátok velem a meglátásaitokat. A valóság az, hogy számomra a nárcizmus egyfajta menekvés… Ha valaki szembeállít a hibáimmal, egyszerűen nem tudom őket elfogadni és rohamok törnek rám… Talán ezért van az, hogy én tényleg meg akarok gyógyulni. Bár az is igaz, hogy a környezetemben mindenhol én voltam a legfiatalabb, akit ezzel diagnosztizáltak. Remélem, hogy nem leszek olyan, mint a fenti példák

              • “mindenhol én voltam a legfiatalabb, akit ezzel diagnosztizáltak” Persze. Mert 18 év alatt a személyiségzavar nem diagnosztizálható ;) Viszont ha ilyen fiatalon gyógyulni akarsz ,és komolyan veszed a terápiát, akkor jó eséllyel helyrejössz. A nárcizmus mögött mindig az van, hogy az illető nem képes elfogadni, hogy nem csak jó tulajdonságai vannak. Ez egy kamasztól nem olyan vészes – ezért nem diagnosztizálják 18 év alatt. Ebben a korban aránylag könnyen elérhető, hogy úgy fogadd el magad, ahogy vagy, hibáiddal együtt. És persze, másokat is, hogy ne képzeld azt, hogy aki nem tökéletes, az már mindjárt teljesen lúzer.

  50. Nagyon jó cikk, köszönöm.
    Arra mèg Nem talàltam vàlaszt, Hogy ha közös gyerek van, akkor Hogyan lehet megszabadulni az ilyentôl. Hogy lehet ràvenni a hatósàgokat Hogy kivizsgàljàk a szemèlyt?

    • Azért arra az esetre, ha válni készülsz, és segítségre van szükséged, akkor érdemes a NaNe-t keresni. Ők eléggé jártasak már a kihasználó/bántalmazó kapcsolatban élők segítésében.

  51. Megszabadulni nárcisztikustól is csak úgy lehet, mint mástól: válással. Tény, hogy tőlük nehezebb.
    A hatóságok egy személyiségzavarost igen jó eséllyel nem fognak kivizsgálni. Beszámítható, épelméjű, nem is tesz olyat, ami ezt megkérdőjelezné, gondolom. Sajnos, ez van.

  52. Basszus … Kb szakaszrol, szakaszra leírtad a kapcsolatomat és a volt “párom” viselkedeset.

    Akire természetesen én “eroszakoltam” rá a pszichológust pedig semmi szüksége nem volt rá! Most ezt így végig olvasva már értek mindent…”Miért minden az én hibám”

  53. Üdv, érdeklődéssel olvastam a cikket. Nálunk nem ennyire súlyos a helyzet, 40/15 tapasztalható a feleségemnél, ami alapján (+ pláne laikusként) nem tudok felállítani egyértelmű diagnózist, (inkább borderline-ról lehet szó, de azért komplett személyiségzavarról talán nem beszélhetünk, inkább jellemző személyiségvonásokról). Szóval nincs akkora dráma, de ez a 15 pont azért elég súlyos tud lenni bizonyos időszakokban ahhoz, hogy megkeserítse az életet – ráadásul 3 gyerekünk van…válni nem szeretnék, a pszichológus emlegetése viszont érzékeny téma..

  54. Szóról szóra igaz rám a leírás ……de küzdök ellene …

  55. Köszönöm! Hálás vagyok ezért a cikkért, mert reményt nyújt és megerősítést abban, hogy jól tettem, hogy elhagytam. 3gyermek és 7ev..Majd egy éve hagytam el és még mindig azt érzem sokszor, hogy nem is volt olyan rossz. Közben tudom, hogy borzalmas volt. Az viszont elkeserít, hogy ennek sosem lesz vége! 😭😭😭

  56. Helló Mindenki!
    Noha a pasiknál jellemzőbb ez a fajta személyiségzavar a volt barátnőm produkálta mindet szóról szóra.Az elején minden szép,és idézzem:”A tenyeremen hordozom”mert igyekeztem mindent megadni neki,hamar elmúlt részéről ami nem is létezett és jöttek a tünetek amiket nem ,vagy nem akartam meglátni.A köztünk lévő 12 év is sok de álltattam magam és ő erősített,hogy ez nem zavarja.Az exével hetente többször is tartotta a kapcsolatot(ma már tudjuk miért)mondván a közösen vásárolt kutyájukat gardírozza,míg nekem említenem sem szabadott női nevet nem,hogy egy volt barátnőt.Mindenkinél jobban tudott mindent még az autószerelést is,pechjére a baráti társaság ebből áll akik végül inkább mellőzték a társaságunkat érthető okból és én a fülig szerelmes aki inkább a párjával volt szép lassan leépítettem őket.Ragaszkodtam hozzá és ő fürdőzött a csodálatban,és többször megkaptam hogy dagad a fejem a büszkeségtől és ez így is volt mert melyik pasi ne lenne büszke egy fiatal,csinos,”okos” barátnőre.De ez az alma is belülről rohadt,megváltozott a viselkedése és ami addig jó volt a viszályára fordult.Mint kiderült az egy év ből fél évig félre b…ott és kidobtam.persze én voltam a hibás.Lelkileg tönkretett és mivel elég sok időt töltöttem egyedül sajnos rossz felé vittek a gondolatok és a végén azt vettem észre,hogy a hét hét napján azon agyalok,hogy tudnám likvidálni,és ez megijesztett.Szakemberhez fordultam pár hónapja és egy hete közölte velem szerinte egy nárcisztikussal hozott össze a sors.Őszintén szólva megkönnyebbültem ,eddig magamat hibáztattam de sokszor a képzett pszichológusokat is megtévesztik.Elismerésem azoknak aki idejében kapcsolnak és megpróbálnak kilépni a bűvkörükből.A magam részéről örülök,hogy nem tettem kárt sem benne sem magamban,és aki benne van annak csat egy tanács:MENEKÜLJ ÉS ÉGESS FEL MINDEN HIDAT.Köszönöm hogy itt vagytok.Köszönöm hogy leírhattam.

  57. Veled is megtörténhet // november 13, 2017 - 00:31 // Válasz

    Hello mindenki!

    Itt a friss, ropogós saját sztorim:

    38 vagyok, 19 éve egyszer váltottam a kocsiban egy akkor 30-as pasival egy csókot, akkoriban nagyon tetszett. Felajánlotta, hogy b-ből hazavisz. Oké. Megálltunk a házam előtt, ő szétfikázta a környéket (nyócker). Aztán se szó, se beszéd rámugrott és megcsókolt. Csókolóztunk. Megkérdeztem, hogy megadja-e a számát. Mondta, hogy nem. Az enyémet lediktáltam neki, ráírta egy szórólap hátuljára és azzal a lendülettel bevágta a kesztyűtartóba.

    Egy héttel később hívott, hogy nős és rendbe akarja hozni a házasságát, blablabla. Mondtam, hogy azt hittem, a számom ott marad a kesztyűtartóban. Aszonta, ő nem olyan.
    Ezentúl Faszkalapnak hívom. Amúgy művész, köztük tudjuk, hogy sok a nárci. Snitt.

    20 évvel később. Most október közepén összefutottunk. Megkérdezte, hogy vagyok. Megadta a számát úgy, hogy rámcsörgött. Nem igazán tetszett már, régen jó pasi volt, most megkopaszodott, megszottyadt és búsképű lovag feje van. Rámírt még aznap, nem sokkal a szám megadása után, hogy sajnálja azt az estét. Oké. Ezt elütöttem egy kedves válasszal. Aztán smsezni kezdtünk, ő írkált főleg. Szerdára jutottam csak el oda (az összefutás hétfőn történt), hogy ebből lehet valami. Szerdán randira hívott, üljünk be valahova, a munkahelyéhez közel. Oké, kinéztem a helyet. Rámírt, hogy mégsem jó, bent kell maradnia megbeszélésen. Oké. Másnap írt, hogy várjam meg x színház előtt, miután végez. Oké. Ja, de rohannia kell, de azért “látni akarlak, érinteni”. Tudom, totál hülye voltam, hogy ennek bedőltem, de elmentem. Előtte ő szex chatat kezdeményezett. Ment egész nap az írkálás, most már viberen. Megvártam este. Azonnal magáról beszélt. Mondta, hogy hazavisz. Jó. Akkor volt egy kicsi valódi beszélgetés, de elég gyorsan megint ő lett a téma. Megálltunk a hozzám közeli parkban. Megint se szó, se beszéd rámvetődött és megcsókolt. Ugyan az, mint annó pepitában, csak most kis petting is volt. Már a nadrágomat gombolta, mikor szóltam, hogy hahó, ez egy park, itt járkálnak. Megkérdeztem, hogy ugyan az lesz-e a dolog vége, mint annó. Mondta, hogy dehogy is! Kb 3/4 órát tartott az egész egyszem randink.

    Utána még chatelés.
    Aztán napokig csak chat. Immel-ámmal válaszok, leült a dolog. El is utazott aszem. Aztán szerdán ráírtam, hogy díjaznám, ha beszélhetnénk. Oké, fel is hívott rögtön. Ő most külföldre megy, találkozzunk vasárnap. Oké. Későn jön meg. Mondom jó, mert én is anyámmal, öcsémmel színházba megyek. Azt hozzá kell tennem, hogy első körben csak egy egyszeri szexben gondolkoztam az ürgéről, de annyira manipulált már eddigre, hogy non-stop gyomorgörcsöm lett, nem ettem, nem aludtam, fogytam 2 hét alatt 5 kilót.

    Vasárnapig immel-ámmal írt, a szex lebegtetve volt. Írtam neki egyszer, hogy ha meggondolja magát, dobjon rám egy nemet, nem kell túlragozni. Erre nem válaszolt.

    Vasárnap. Megírtam neki, hogy melyik színházban leszek, kb hányig. Előtte már a telefonban is elmondtam. 10 körül üzenet, hogy bent van a városban. Válaszoltam, hogy oké, akkor maradjak Budán? Felhív, hogy hol vagyok. Csupán 786x mondtam el, hogy melyik színházban vagyok… felszed. Ugyan ott állunk meg, mint 10 napja. És akkor előadja, kitalálhatjátok mit… hogy ő nős (új feleség) és gyerek is van és szar a házassága, de a gyerek miatt… nem tudtam, hogy nős, ezt az előző randinkon elfelejtette említeni. tratratra. Kb sokkot kaptam, szexre készültem. Mondtam, hogy nem lehet ezt a szakítós szart reggel előadni, hamár? 2,5 órá monológot adott elő, beszélt össze-vissza, hogy neki voltak már 1-2 alkalmas szexkapcsolatai, de tudja, hogy ha mi csinálnánk, akkor annak sosem lenne vége, mert érezné valamit és nem akar szerelmes lenni. Aztán részletezte, hogy ilyen két gyerekes anyukát fektetett meg, meg így meg úgy… jó volt hallgatni, köszi. Megint csak róla volt szó, a munkájáról. Mondtam, hogy miért nem írt üzenetet, azért ez nem egy több éves kapcsolat, amit így kell lezárni. Hogy ő korrekt! És hogy örüljek, mert más az első szed után szakít. Viccesen mondtam, hogy egyszer találkozhatnánk két feleség között, mire ő, hogy oké, de ne arra menjen el az életem, hogy rá várok. WTF?! 😳😱
    Aztán kiszálltam a kocsiból. Másnap tértem magamhoz és rém dühös lettem rá, meg is írtam neki, hogy miért kellett hülyíteni és nagyon szuper, hogy másodszorra, közel 20 év különbséggel játsza ezt el. Felhívott, hogy ő a “belső monológjában” nem akar gazember lenni, értsem meg, bocsássak meg. Ő, mint nőt engem megtisztelt. Mivel? A majdnem kocsiban ujjazással?. Végig a korrektség pózában tetszelgett. Leginkább önmaga előtt, mert én ezt nem szoptam be.

    Sajnos én még néhányszor írtam neki. Annyira szétmanipulált a 10 nap alatt, hogy nehezen álltam le. Ha szépeket írtam, akkor láttam, hogy sűrűn lépdel be, néha válaszolt is. Biztos hízott a mája.
    Aztán jött egy üzenet, hogy mit műveltem és az asszony megkérdezte, hogy ki vagyok. Írtam, hogy ha annyira gyakorlott félrelépésben, mint ahogy a kocsiban előadta, akkor hogy lehet ilyen béna, hogy megnézik a telefonját? Aztán még néhány írkálás, majd írt egy olyat, hogy elmondta asszonynak az egész sztorinkat és a nőci nem hisz neki és szabad akar lenni (mármint tőlem)… az jött le az egészből, hogy kb bánja, hogy találkoztunk és ENGEM HIBÁZTAT az otthoni izékért. Fasza. Nyílván én nyúlkáltam a saját bugyimba. És hogy ő nem szent, de nem is aljas. Ezt nem egészen értettem, mert valaki vagy félredug és akkor “aljas”, vagy nem és akkor “szent”. Az ő olvasatában. Na, ezen az üzenetem meg a hibáztatáson kibuktam. Amíg szépeket írtam hízott a mája, de amint szemrehányást tettem, ment a hibáztatás részéről. Na, kitöröltem a számát, töröltem az eddigi üzeneteit is és befejeztem. Rengeteg helyen hibáztam, látom utólag, de pont egy halál sebezhető fázisomban kapott el. Szerintem eleve nem volt tervbe véve neki a szex, hisz, amint érezte az üzenetekben, hogy megvagyok, már kipipálhatott. Ilyen hullámvasútra még senki sem ültetett fel ilyen rövid idő alatt. Megcsócsált és kiköpött. És még ő van megsértődve. 19 pontban ráismertem a listáról, pedig alig ismerem.

    • Csak egy vélemény, mielőtt esetleg magadat okolnád azért, hogy ismét besétáltál a csapdájába. Ne felejtsd el, hogy egy nárcisztikussal szemben védekezni olyan, mint egy betörővel. 20 éve elég volt a retesz az ajtóra, most már a riasztó is kevés lenne ellene, mert ő is “igazodik a kor vívmányaihoz”. Ha a 20 évvel ezelőtti viselkedésével próbálkozott volna MA, akkor lehet azonnal elhajtod, de azért 20 év neki is hosszú idő volt, hogy rengeteg tapasztalatot gyűjtsön más áldozatoktól. Ez olyan, minthogy tegnap mesélte egy 40 éves ismerősöm büszkén, hogy most hallotta, hogy egy csaj, akivel 20 évvel ezelőtt kavart, a csajtól most vitte el a mostani férje a gyereket, mert a csaj annyira brutális nárci, hogy már nem lehetett vele együtt élni. Az ismerősöm olyan büszkén hangoztatta, hogy ő 20 évvel ezelőtt milyen ügyes volt, hogy még idejében eltudott menekülni. Aztán meglepődött, amikor azt reagáltam rá, hogy neki könnyű volt, mert 20 évesen még valószínűleg más csajok közül volt lehetősége választani, de amikor egy 30-35 éves ember a családalapítás reményében kifog (vagy éppen őt fogja ki) egy nárcit, és akkor ott rohad meg a gyerekkel együtt a nárci karmai között, akkor azért nem olyan egyszerű kilépni és új életet kezdeni. A te történeteddel kapcsolatban gondoljunk bele, hány olyat hallani, amikor nárcisztikus családtagok vagy barátok 10-15 évvel a kapcsolat megszakadása után ismét előbukkannak a semmiből, hogy egy szívességet (általában pénzt) kérjenek aztán ismét csak cserbenhagyják az áldozatot (akivel anno ugyanezen ok miatt szakadt meg a kapcsolat). Az a baj, hogy rengeteg helyen lenyomják az ember torkán a Pszichológus Gizikék, hogy “bocsáss meg neki”, meg “Az idő minden sebet begyógyít” így azért hajlamosak vagyunk esélyt adni a másiknak, mondván az eltelt idő talán jobb emberré tette őt és nem követi el ugyanazt még egyszer velünk. Őszintén ajánlom figyelmedbe az “Így jártam anyátokkal” sorozat 3. évad 16. részét, a te történeted kb azt juttatja eszembe ;). Kitartást!

      • Az a baj, hogy Pszichológus Gizikének igaza van – de persze mégse. Ezeknek az ilyen nagy bölcsességeknek a mélyén tényleg van valami, csak abban a megfogalmazásban marhaságok. Mert ugye mit nevezel megbocsátásnak. Ha azt, hogy elfelejtem a bántalmazást, tiszta lapot adok a másiknak – na akkor menthetetlen lúzer vagyok. Ha azt, hogy a haragot el tudom engedni – miközben a bántalmazót továbbra is bántalmazónak látom! -, akkor magammal tettem jót, ugyanis a harag óriási teher (is). A harag kicsit olyan, mint a láz. A lázat sem csillapítjuk ész nélkül, hagyjuk “dolgozni”, mert segít legyűrni a betegséget. De 40 fok felett már kezd veszélyes lenni, ha meg nem műlik el hétszámra, akkor is baj van. P.G. javaslata általában nem a harag elengedésére, hanem az elnyomására vonatkozik, ami gáz, lassítja a gyógyulást. A haragot akkor tudod elengedni, ha előtte megélted. Különben csak úgy teszel, mintha (ld. Gizike), de közben tudattalanul ugyanúgy ott van, és rombol. Szóval a haragtól megszabadulni a saját érdekünk, de csak a valódi megszabadulás, nem az elnyomása ezopszicho/keresztényi kötelesség indokokkal.

  58. Pár gondolat a témához: Először is, törölje ki mindenki a szótárából azt, hogy “áldozat” és illessze be helyette azt, hogy “túlélő”. Áldozatok azok, akik jelen sorok olvasása közben sem tudnak elmenekülni, és a ma éjszakát is félálomban, görcsösen aludják át, rettegve attól, hogy éppen mit követnek el még alvás közben is, amivel kivívják a nárcijuk haragját. Bármennyire is furcsán hangzik, de mi “legalább” megúsztuk. 1. El tudtunk szökni 2. Felismertük, hogy mivel álltunk szemben,így vélhetően nem futunk bele legközelebb egy hasonló díszpéldányba. (Gondoljunk bele, hogy hányan vannak az áldozatok közül olyanok, akik talán sosem találnak rá erre és más hasonló oldalakra, és maguktól próbálják megfejteni a kínkeserves kapcsolatuk miértjeit, miközben nem is tudják, hogy egy olyan “lélekgyilkossal” állnak szemben, aki még egy fekete öves terapeutát is képes elfogyasztani reggelire). És még valami, bár ez talán túl nagyképűen hangozhat: Amikor talpra álltatok egy nárci után, jusson eszetekbe, hogy az annak a jele, hogy a nárci kudarcot vallott. Lehet, hogy soha nem fogtok vele többet találkozni az életben (legfeljebb FB-on látjátok majd pár év múlva is büszkén pózolni az aktuális tápláléka oldalán), de lehet, hogy keresni fog titeket egy szép napon. Akárhogy is jusson eszetekbe, hogy az igazi célját nem tudta elérni. Az ő célja pedig az volt, hogy te megsemmisülj a hiányában, ezzel bizonyítva saját pótolhatatlanságát. De te talpra álltál. Kihúztad magad végre, és évek óta először egyenes háttal jártál, és nem a padlót bámultad, mint a megszidott kisdiák, hanem végre körbemertél ismét nézni a világban, ami körülvesz és amitől ő igyekezett elzárni. És most itt állsz mégis, nyitottan a világra, erősebben és tapasztaltabban!!, mint előtte. És még valami: Amikor kifogtál egy nárcit, gondolj arra, ő valamit akart tőled. Valamit, ami neki nincs. Valami, amire szüntelenül vágyik abban a felnőtt testben az a (még mindig) parányi gyermek, aki bármennyire is erősebbnek mutatja magát nálad, mégis szüntelenül attól retteg, hogy le ne essen róla az az álarc, amit oly büszkén mutat a világnak, és amelyről ő is tudja, hogy bármelyik pillanatban mögé láthat egy FELNŐTT lélek. Olyan ez, akár és Voldemort esete. Ő inkább elrejtette a lelke különböző darabjait, rettegve attól, hogy egyszer rájuk talál valaki és akkor összeáll a kép, hogy ő milyen gyenge is valójában, Bármi is kellett belőled a nárcinak, az azért kellett, mert ő azzal nem rendelkezett. Hiszen a kiindulópont mégiscsak az hogy ő “Beteg”. Egy ismerősöm úgy fogalmazott. Nárcisztikus személy esetén te vagy a jó doktorbácsi, csak éppen a rossz betegen :). Ha lehet ilyet írni, mindenkinek jó egészséget és egészséges!! (pár)kapcsolatokat kívánok az életetekben! :)

    • Bár nagyon sok gondolatoddal mélyen egyetértek, a bevezetővel nem. Aki túlél egy fegyveres támadást, az nem áldozat? Aki túléli, ép ésszel a mérgező szüleit az attól már nem áldozata nekik? Szerintem de, ahogy a nárcinak is áldozata az, aki végül meg tudott menekülni. A kár attól még ott marad a menekülés után is, a normális kapcsolatra való képesség ugyanúgy sérül, és tartósan sérül, néha kiheverhetetlenül. Hogy a kihasználó kapcsolatba beleragadt ember élete még rosszabb? Persze, ebben teljesen egyetértek, de ettől még a kimenekült ember is sérült, valamilyen mértékben sérült is marad, tehát igenis áldozat.
      Lehet, hogy szavakon lovaglásnak tűnik, talán az is ;) de szerintem fontos, hogy ne tegyünk úgy, mintha az, hogy fel tudtunk állni, jó esetben nyitottak tudtunk maradni (vagy ismét azok lettünk) normális kapcsolatokra, azt jelentené, hogy nem vagyunk áldozatok. Hiszen többek között az, hogy körbe tudunk nézni, nyitottak vagyunk, stb. – nos ez baromi sok munkánk eredménye, nem ritkán némi szaksegítséggel, amire nem, vagy nem olyan mértékben lett volna szükségünk a derék nárci nélkül. Mondom ezt úgy, hogy igazából az első személy nem igaz, nekem nem volt ilyen kapcsolatom (illetve, ha nagyon őszinte akarok lenni, még inkább én mutattam olykor nárci vonásokat korábbi kapcsolataimban). Persze, a másik oldalról az is igaz, hogy nagyon gyakran (de nem mindig!) a kihasználó kapcsolatba az mélyül bele, akinek van eleve valami lelki baja, pl a szüleinek “köszönhetően”. Aki ilyen szempontból rendben van, annak nagyobb eséllyel kondul meg idejében a harang a fejében, hogy ez az ember nincs rendben, illetve a nárcik is jobban vonzódnak a bizonytalan emberekhez, könnyebb nekik imponálni.
      A nárci és Voldemort közötti párhuzam nagyon tetszik. Meg az a gondolat is, hogy ha ott tudod hagyni, vagy ha ő is hagyott ott, mindegy a lényeg, hogy utána fel tudsz állni, képes vagy önbizalmat építeni – nos, akkor ő veszített.

      • Nem vettem kukackoskodásnak, sőt óriási segítséget jelentett ez a nézőpont is, meg is mondom miért. Fél évvel ezelőtt ért véget egy közel 6 éves párkapcsolatom, ahol a végére teljesen megnyomorodtam fizikailag és lelkileg is. Crohn beteg lettem a párkapcsolatom 1. évének végére (fiú vagyok), majd a végére már bélszakasz eltávolító műtétet végeztek el rajtam (40 cm-t kellett eltávolítani). Az orvosok egybehangzóan közölték, hogy a szervezet mostantól öngyógyításba kezd és minden sokkal jobb lesz. Nem lett…minden rosszabb lett. 78 kg-val feküdtem be, 71-el jöttem ki a kórházból, 1 hónap múlva 63 kg lettem ÚGY, hogy itthon már azért már táplálkozhattam napi 5-ször. A szakítást én mondtam ki, (hónapokig rágtam magam, miért tettem éppen azon a napsütéses szombati napon, amikor az akkori párommal akár a szabadba is végre kimehettem volna). Teltek a hetek, hónapok, persze végigmentem a szokásos szakításos fázisokon (düh, depresszió, alkudozás stb.), de mégsem tettem túl magamat szeptemberre. Elkezdtem kutakodni a neten, hogy “van-e esély, hogy visszajön?” és hasonló magasröptű “Pszichológus Gizike” által írt cikk után :) Végül október tájékán bukkantam rá az “energiavámpír” cikkekre, ahogy az agyam kezdte végre kizárni az érzelmeket és elkezdtem végre reálisan látszni a múlt eseményeit. (Hihetetlen, hogy addig még azzal is hosszú órákat töltöttem, hogy a horoszkóp alapján kerestem választ az exem viselkedésére :D ). És végül ráakadtam a “nárcisztikus” témára. Mondanom sem kell, életem legjegesebb zuhanya ért a gerincem tájékán, amikor a különböző szakirodalmakat és cikkeket elolvasva 100%-os egyezést találtam a párkapcsolatom történetére. DE! és itt jön a lényeg: A családom is aggódni kezdett már, mivel értetetlenül álltak azelőtt, hogyha megtaláltam a választ és csak annyi lenne a dolgom, hogy a “no contact” szabályt alkalmazva végérvényesen felejtsem el őt egy életre, akkor miért kutatok még további cikkek után. A mostani kommentem írása előtt 4 nappal találtam meg a választ, amikor mégsem vettem meg a könyvesboltban a Bánki György féle nárcikról szóló könyvét: Azért, mert jómagam is nárci vagyok. A tudatalattim egyszerűen csak küldte a hónapok alatt a jeleket, hogy rossz úton járok és valahol vegyem már észre, hogy én sem voltam különb ebben a párkapcsolatban. Elkezdtem ezt a rengeteg cikket újraolvasni ezúttal ÚGY, mintha rólam szólnának és megdöbbentem, hogy rólam is szólnak. A párkapcsolatomat az jellemezte, hogy én voltam az altruizmus mintapéldánya, aki határtalan empátiát tanúsított a másik iránt, aki viszont csak elvett tőlem folyamatosan. (Részben ebben betegedtem meg de erről később). És utólag bevallottam magamnak (iszonyú nehezen, talán életem legnehezebb mondata volt), hogy magam is csak nárcisztikus vagyok. A családomtól hoztam ezt a mintát, akik úgy neveltek, “hogyha adsz a másiknak, akkor a te lelkiismereted már tiszta, még akkor is ha ő nem ad vissza, de így elmondhatod, hogy ő mekkora szemét legalább”. Tehát én sem ŐSZINTÉN adtam. Én nekem ez volt a nárcisztikus fegyverem, ez volt az én érzelmi zsarolási eszközöm, a “szeretet adás”. Éreztem, hogy a másik nem ad vissza, csak sír, hogyha kap valamit, de ő nem tudja viszonozni (nem akarta, de aztán pl: az évfordulón az ajándékosztás után visszakaptam kamatostul, ahol belém is rúgott) de én ettől jól éreztem magamat. Tehát a nagy kérdés: Lehetek-e attól a leggonoszabb, hogy szándékosan akarom a legjobbat adni a másiknak, miközben az sem szívből jön? :) . És akkor felállítottam a családmodellt, amiben éltem. A Crohn-betegségem valahol 5 éves koromban kezdődött (28 vagyok), minden nyáron nagymamáméknál voltam és mindig júniustól szeptemberig produkáltam a Crohn-ra jellemző tüneteket (hasmenés és fogyás), amikor édesanyámmal voltam, soha nem hiányoztam betegség miatt az iskolából. A Crohn betegségnek utánanéztem: a lelki okai 1: lelki szemetesládának használnak és mivel az energetikai pontom éppen a vékonybél alsó szakasza, ami az emésztésért felel, a felnőttek által rám ömlesztett sz*rt szó szerint nem tudtam MEGEMÉSZTENI. A másik kiváltó ok: azért akarsz beteg lenni, hogy figyeljenek rád. Nálunk a családban dédszülőig felmenően (mindenki brutál nárci volt 100 évre visszamenőleg) a családban csak akkor kapta meg a szerető gondoskodást és törődést, ha beteg volt VAGY halott (utóbbi különösen igaz, mivel a családi sírok jobban vannak ápolva mai napig, mint a leszármazókkal való kapcsolattartás :)) És én magam is ebben nevelkedtem fel. És a héten jöttem rá, miért voltam együtt a barátnőmmel SŐT karácsonykor meg is akartam kérni a kezét: Mert ugyanolyan személyiség volt, mint a nagymamám (ketten együtt örök barátok voltak a párkapcsolat alatt) és én újra akartam élni ezt a gyermekkori traumát, hiszen számomra az volt a természetes, hogyha meg kell küzdenem azért, hogy elismerjék az élethez való jogomat. És mivel éreztem, már 1 év után, hogy a párom hideg hozzám, pszichésen életre hívtam a betegségemet ismét, ami ott szunnyadt évekig, várva egy megfelelő távirányítóval, ami majd bekapcsolja (ezért voltak korábban is méltatlan lányokkal párkapcsolataim) és amikor beindult a betegség, hirtelen megkaptam tőle a gondoskodást. Na persze csak feltételekkel hiszen egy nárci nem adja csak úgy ingyen. Elkezdtem betegebb lenni, hiszen a nárcim továbbra is elvárta a “szeretetadagját”, miközben ezzel párhuzamosan én is talán tudatosan betegebbé tettem magam, hátha az a szint kell ahhoz, hogy újra gondoskodjon rólam. Persze ez nem sikerült: az önbecsülésemet elkezdte aprólékosan, precízen leépíteni (“De kár, hogy nem tudtál átjönni a családunkhoz ebédre, pedig mindenki annyira várt.” [Otthon trónoltam a wc-n már fél napja és egy falatatot sem ehettem, Lekváros kenyeret csinált noha a lekvár diabéteszt okoz gyulladásos bélbetegségben szenvedőknek, és mindenhol tiltott de ő állította, hogy úgy olvasta, hogy egészséges és nem szeretem, ha nem eszem meg stb.]) És a végére eljutottam a műtétig. Ott örültem, hogy meglátogatott naponta, ezért 11 nap helyett 9 nap alatt ki is jöttem, de a rá következő 1 hónap lábadozás alatt valósággal kinyírt itthon a verbális agresszióval. Míg végül léptem és kimondtam, hogy legyen vége: a terapeutám szerint ez azért volt, mert a szívem érzett iránta, az agyam már menekült volna, de akkor abban a pillanatban ez a két szerv összedolgozott, mondván “meghal a gazdatest, itt már nem számít, ki mit érez a lány iránt, most összedolgozunk és elmenekülünk”. (Azóta ő egyébként már az újabb áldozatát fogyassza egészséggel, 1 hónappal egy 6 éves kapcsolat végét követően). De summa summarum rá kellett jönnöm, hogy nekem ebben mi volt a szerepem: Magam is nárci voltam és vagyok. Drámázás (betegség) és önzetlen adásba bújtatott mérget kevertem én is a másik fülébe, ezzel legitimálva jómagam is azt a gondolatot, amit egy nárcisztikus tesz hogy “én jobb vagyok nála, ha ő ezt nem teszi meg ugyanúgy értem”. És hogy most hol tartok? Az elmúlt egy hetem dióhéjban: A családommal közel 2 évtized után minimálisra csökkentettem a közvetett kommunikációt (amelyek alatt ugyanúgy minden mondatban tetten érem a burkolt bántást a részükről, hogy amit én csinálok, azt ők jobban tudják), nem mondok igent mindenre, mert most először őszintén próbálok magamba nézni, hogy vajon tényleg önzetlenül szeretnék-e segíteni, vagy csak itt is a “jóságos megmentő” szerepét akarom megszerezni? És a legfontosabb, hogy bármennyire is furcsának tűnik, de pénteken kimertem mondani egy mondatot, amelyet sosem hittem, hogy kimerek “Örülök, hogy csalódást okoztam a lényemmel, ezeknek a méltatlan embereknek, mert akkor ezek szerint nem teljesítettem maradéktalanul el a céljukat”. (Bármennyire furcsán is hangozhat, de a mondat óta 3 napja most 3 évvel a diagnosztizálás után tünetmentes 3 napom volt ezen a hétvégén és végre először nem izzadt pizsamafelsőben keltem fel). És hogy ezt miért mondtam el? Mert egyszerre voltam és vagyok túlélő és áldozat egy személyben. Túlélő, aki túlélt eddigi élete során megannyi nárcit, akik mai napig keresik akár az én, akár más táplálékforrások társaságát, vágyva a napi betevőre. És egyszerre vagyok áldozat, aki nárcisztikussá vált a gyermekkori traumák következtében és megteremtett egy saját belső világot, amely csak az övé, és amelyben nincs helye szeretetnek, hiszen láthatta ez a kisfiú, hogy anélkül talán életben marad, de ha megérzik, hogy ő képes szeretni, akkor felfalják elevenen EZÉRT megteremtett egy szerepet, amely csak eljátssza!!!, hogy képes szeretni. És egyben a saját áldozatommá tettem magamat, aki inkább választotta közel 28 éven keresztül a belső szenvedést és pusztította azért ő is a környezetét (azért én is bántottam rendesen általános iskolás koromtól kezdve nálam gyengébbeket, akikre pl irigy voltam valami miatt) így én magam is a könnyebb utat választotta, hogy inkább szenved, minthogy ÉLNI merjen végre. Mert most már tudom, hogy a Nárci nem él. Csak vágyik rá. Azért okozunk fájdalmat a másiknak, mert kíváncsiak vagyunk, hogy igazi könnyeket ejtünk-e vagy még mindig csak uraljuk a könnycsapokat és ki-be kapcsoljuk amikor jól esik. Ezért adunk a másiknak önzetlenül, mert reménykedünk benne, hogy valóban dobogni kezd a szívünk akkor is, ha nem várunk érte hálát (sajnos mindig azt várunk cserébe, akármennyire is tagadjuk). Így szenvedünk valóban, de ez a szenvedés nem mutatható ki a röntgenen. Ez a másmilyen szenvedés. Ez a lélek szenvedése és arra Al Pacino is megmondta az “Asszony Illatában”, hogy arra nincs protézis. És most hogyan tovább? Amennyire egyszerűnek tűnik, olyannyira iszonyú nehéz lesz: Élnem kell végre, nem csak létezni. Apró, szinte észrevehetetlen lépéseket kell tennem, de tényleg meg kell próbálnom. Tegnap elmentem konditerembe edzeni és most először évek után háttal álltam a tükörnek. Furán hangozhat de 10 perc után alig bírtam koncentrálni az edzésemre. De 20 perc után azt vettem észre, hogy (talán évek óta először) csináltam egy SZABÁLYOS sorozatot és a légzésemre is figyeltem. A légzésem istenem de jó volt!! A párom mellett, és azóta is folyton kapkodtam a levegőt, de most végre orron át be és szájon át ki. 2 napja nem mentem fel fb-ra, és pokoli, hogy nem kukkolhatom meg akár az exemet, akár mást, hogy kukkolhassam őket, vajon jobb-e nekik vagy rosszabb mint nekem. Most készülök jogosítványt szerezni és sokszor volt olyan, hogy hirtelen nyomtam be a féket a piros lámpánál féktávon belül, mintha sóvárogtam volna a veszélyre, vagy arra, hogy az oktatóm megnyugtasson, hogy semmi baj nem tudhattam. Iszonyú nehéz, és az a legnehezebb, hogy aki ezt most elolvassa sem tudhatja, hogy vajon ez a hozzászólás is nem-e egy manipulációs technika csupán egy nárcitól, aki most is sajnálatot és együttérzést vár el csak az itteni közönségtől. Talán magam sem tudom, hogy melyik az igazság, talán tényleg most is lájkokra hajtok vagy csak jól esett kiírni, mert végre elég bátorságot gyűjtöttem ahhoz, hogy felvállaljam azt aki vagyok. És aki soha többet nem szeretnék lenni az életben. Abban az életemben, amit tényleg életnek nevezhetek majd pár évtized múlva az ágyamban feküdve, mert ez a feladat csak akkor ér véget és csak akkor mondhatok ítéletet is magam fölött, remélve, hogy végül tényleg ledobtam magamról a nárcisztikus leplet:). Szép estét mindenkinek!

        • Hát, hogy ez a hozzászólás mi, azt nem tudom eldönteni ;) Ellenben az, ha elkezded figyelni magad, meg valódi életet kezdesz élni, az mindenképp jó lépés, jó út. Hogy narcisztkus személyiségzavaros vagy-e, azt sem tudom biztosan, de persze simán lehet, amolyan sérülékeny nárci, ahogy a másik poszt meghatározza. Lehet. Mindenesetre az életprogramod tetszik.Sok sikert hozzá!
          Helyesírás: nekem is feltűnt, nem is annyira a helyesírás maga, hanem inkább a mondatok rendezettsége, eddig összeszedettebbeket olvastam tőled. Sebaj, kialakul az is, hogy őszintén is menjen a fogalmazás ;)

        • Hát ez baromira nem arra vall, hogy te magad is nárci lennél. Sokkal inkább ez, és ezek a legborzalmasabb, fizikai leépüléssel is járó kapcsolódások: http://chezdubarry.blog.hu/2012/04/03/a_narcisztikus_es_a_borderline_rettenetes_szerelme

          • Épp ez az, hogy nem voltam sem a férfi részéről agresszív, lekezelő, sem hisztériás vagy követelőző. Pont, hogy passzív agresszív voltam, aki magába temette el az összes verbális agressziót (amit egy ideig óráig bírt csak el a szervezetem, és akkor felszínre tört a lappangó betegségem). Pont, hogy emiatt tartom magam legbelül nárcisztikusnak, mert én az altruizmus mintapéldányaként egyre csak adtam és adtam neki, miközben nem kaptam ÉS nem is kértem vissza semmit (nem a f*szt nem, hiszen azért betegedtem meg, mert az energiaáramlás során én nem kaptam vissza semmit, ezt a testem is megérezte). Csak a családomban a felmenők közel száz évre visszamenőleg (dédszülőkig visszamenőleg) kiderült, hogy pont ez volt a bevett gyakorlat, hogy elhalmozták a másikat minden földi jóval, aztán akár 10-20 év múlva nyújtották be a számlát KAMATOSTUL. A hozott családi minták emlékeinek felszakítása során olyan dolgokra emlékeztem vissza , hogy pl: nagymamám mindig csak akkor vett nekem rágógumit vagy fagylaltot ha látogatóba mentünk a zsarnoki déd nagymamámhoz, egyébként soha, így kvázi beépült az agyamba az, hogy csak akkor részesülök édességben, ha bevállalom az utána következő verbális sz*rcunamit. Nagypapámhoz köthető például életem legnagyobb traumája, amikor egy egész nyáron át vele voltam kettesben, és miközben ő egész nap ivott, a család többi tagja annyira rettegett tőle, hogy nem mertek elhozni onnan a nyár végéig, akkor is csak azért, mert már kezdődött az iskola és az jó ürügy volt a “kimentésre”. Amikor aztán nagypapám meghalt (öngyilkos lett) nagymamám (aki maga iszonyú brutál nárci mellécsatolt kodependenciával) éveken át úgy tálalta nekem, hogy “amikor viszont józan volt, akkor nagyon jó ember volt hozzád!” És végül én magam is ezt elhittem és megvédtem mások előtt. És a legutóbbi párkapcsolatomban is ezt a mintát találtam meg, ezért nem is menekültem el az exem családjától SŐT az (akkor még lehetséges) apósjelölt kegyeit kerestem 6 éven át, aki teljes egészében nagyapám karaktere volt szenvedélybetegség terén. Így az én életemet is éppen ezek formálták közel 30 éven át. Ezért is írtam, hogy attól még én is elismerem, hogy a nálam gyengébbeket az iskolában azért én is rendesen helyben hagytam. Visszagondolva az egyetemi első évemre gólyaként például alig 2-3 hét elég volt, hogy felsőbbrendű seggfej váljék belőlem is, mint éppen az a slepp, amelyikhez annyira csatlakozni kívántam. (Holott az Asszony Illata című filmhez hasonlóan én is csak a csóró proli gyerek voltam lyukas gatyával csak kb mindent megtettem volna, hogy a gazdag kölykök közé kerülhessek). Visszagondolva ezerszer megvolt az esélyem, hogy JOBB ember lehessek, de én csak TÖBB akartam lenni (holott a hozott alapanyag is kevés volt). Ma reggel a terapeutámmal arra jöttünk rá, hogy soha sem szerettem az exemet. Mert nem TUDTAM szeretni, hiszen engem sem tanítottak meg és mivel önmagamat sem szerettem, hogyan ismerném ezt az érzést. Utáltam őt, hiszen legbelül éreztem, hogy bánt, de ezt az érzést ismertem legbelül, mert erre tanítottak meg kiskoromban. Hogy utáljam önmagamat, mert majd ők megmondják, mikor érdemlem meg, hogy szeressenek. És végül rájöttem valamire: Van úgy, hogy a legjobbnak, legszebbnek tűnő tettek mögött is ártó szándék húzódik meg és a legocsmányabb, legfájóbb kijelentések mögött is valójában segítő szándék húzódik meg. Amikor utoljára beszéltem az exemmel telefonon azzal zártam, hogy “Szeretlek” és utána (mivel a családjában ő a bűnbak) “Menekülj a családodtól, mert ez egy méreg, amiben élsz és ebben idővel belerokkansz”. Az első kijelentés nem volt igaz, ma már tudom. Talán csak egy utolsó érzelmi zsarolás volt részemről, hátha ezért cserébe visszajön hozzám (hogy tovább bántson), a második kijelentés viszont akármennyire is szörnyű lehetett neki, hiszen ezt a családjával szembeni támadásnak érezhette, mégis több őszinte jó szándék volt, mint az előzőben. Így nárcisztikusként mondhatom, valahol tényleg legbelül egy homokszemnyi parányi szív van bennünk, éppen az a gyermeki szív méretű, aminek tovább kellett volna nőnie, ha segítik anno nőni, de nem így lett. Hiszem, hogy egy nárci megtud gyógyulni, ha AKAR, viszont sokkal nehezebb, mint bármilyen kemoterápia, mert itt a gyógyszert életünk végéig szednünk kellene és a mai ember azonnal ható orvosságra vágyik. Gyakorlatilag olyan ez mint Jim Carrey a Hanta Boyban–> Csak 1 napig nem kéne hazudnunk másoknak és önmagunknak…könnyűnek hangzik de kb sokan meghalnánk, minthogy akár 1 napra őszinték legyünk. Hogy legbelül magányosak vagyunk. És ezért akarunk más lelkeket is elpusztítani, mert az jó érzéssel tölt el, ha a másik is szenved mellettünk.

  59. Az előző hozzászólásomhoz még annyit, hogy bocsánat a nyelvtani és helyesírási hibákért, szinte soha nem szoktam hibázni, amikor megfogalmazok valamit, egészen mostanáig. Úgy tűnik ez életem első igazán őszinte levele, ahol tényleg féltem legbelül leírni, hogy ki is vagyok én, és ekkor már csődöt mondott a gondosan felépített kommunikációs rendszer, amit az évek alatt gondosan felépítettem, álcázva a belső érzéseimet :)

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: