Aktuális

A Varga-évfordulót Kubatovval ünnepli a kormány: 10 szexista duma, amit nem feledünk

A napokban volt épp 3 éve annak, hogy Varga István képviselő úr felvetette a parlamentben, hogy “az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három vagy inkább négy-öt gyereket, és akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnék egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak”. A különleges évfordulót a Fidesz idén Kubatov Gábor pártigazgató aranyköpésével ünnepelte, aki egy lakossági fórum keretében mutatott rá, hogy “az én okom [a küzdelemre a kényszerbetelepítés ellen] a fiam jövője“, majd gyorsan hozzátette: “van két lányom is, de remélem, hogy őket majd elveszi valami fiatalember, és eltartja őket“. Ebből a jeles alkalomból most hős államférfijaink – és holdudvaruk – legbölcsebb gondolataiból közlünk rövid egy válogatást, tisztelegve következetes és kitartó munkásságuk előtt.

Az évforduló méltó megünneplésre került

Az évforduló méltó megünneplésre került

Szültél ma már? Akkor kuss!

“A nők az önmegvalósítás, emancipáció mellett elfelejtenek gyereket szülni. Ha önök azt szeretnék, hogy ötven-hatvan év múlva legyen még magyar… majd ha mindenki megszülte a maga két-három vagy négy gyerekét, akkor mehet önmegvalósítani meg emancipálódni.”

– Varga István a családon belüli erőszak megfékezése kapcsán bírta ezt az okosságot mondani, épp 3 éve ilyenkor. Arról, hogy ezek a nők önbeporzódnak-e, illetve a gyerekeket ő maga neveli-e fel szükség esetén, nem szól a fáma, viszont örökre megtanultuk a mantrát: “az én uram áldott ember, csak szülnöm kell, akkor nem ver”.

Van, hogy eljár néha az ember keze, de ebből csak politikai okokból csinálnak nagy ügyet

“Sajnos a párom nem tudta megérteni a lelkiállapotomat. Azért lett ebből ügy, mert nem egy kisvadról volt szó, hanem egy nagyvadról…”

– fejtette ki Balogh “Vak Komondor” József, miután – egy sor bizonyíték feltárását követően – kénytelen volt vallomást tenni. Hosszan beszélt arról is, hogy az ellenzék összeesküvésének áldozata, ők fújták fel azt a jelentéktelen kis ügyet, hogy többször is kórházba került az élettársa nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel a keze nyomán.

2.0.: Unokát szülni, nekifutásból

„Azt szeretnénk, ha a lányaink az önmegvalósítás csúcsának azt tartanák, ha unokákat szülnének nekünk…”

– Kövér László azóta már bizonyára kidolgozta a módszert arra is, hogy az ember lánya egyből unokát szüljön, mert az úgy lényegesen gyorsabb, praktikusabb és egyben hatékonyabb is, a 2.0-s változat Varga éleslátása után, akár az isztambuli egyezmény ratifikálását is pótolja. Hogy ő lett egy szoptatást promotáló kampány arca? Meg se lepődünk!

Szegény nők nem bírnák a gyűrődést, ezért inkább oda se engedjük őket

“A magyar politika alapvetően a folyamatos karaktergyilkosságra épül. Ez brutális helyzeteket teremt, amit bírni kell, de a nők ezt nem bírják. Elképzelni sem tudok a mostani állapotok között egy női minisztert.”

– Orbán Viktor annyira félti a nőket, hogy jobbnak látja, ha inkább a konyhában maradnak. A buzikkal is ez van: hálás nekik, amiért “nem provokálnak”.

A női miniszter amúgy is olyan, mint a férfi műúszás

“Én nem szeretem ezt az uniszex világot, amelyben a férfi és nő egyforma meg kicserélhető. A férfi legyen férfi, a nő legyen nő. Én például kifejezetten örülök annak, hogy nincsen férfi műúszás”

– mondta Kósa Lajos, akinek a felesége épp egy úszónővel, Risztov Évával lépett le, de hagyjuk is ezt a gusztustalan személyeskedést. Ez idáig tök jó, még egyet is értek vele bizonyos mértékig… a gond csak az, hogy ezt arra a kérdésre válaszolta, hogy miért nincs női miniszter a kormányban. Úgy véli tehát, hogy miniszternek férfi való, a nő meg tegye a dolgát otthon.

Lófaszt kapjon Harrach Péter?

„Az Anyák napja azokról szól, akik vállalták a gyermeküket, és megtapasztalták, hogy egy nő ’önmegvalósításának’ legbiztosabb és legtermészetesebb útja az anyaság.”

– Harrach Péter egy anyák napi posztban emlékezett meg arról, amiről ebben az országban egy napra sem lehet megfeledkezni. (Fene se érti, hogy miként mosható össze az intellektuális és anyagi teljesítmény a magánélet szentségével, mintha egyik kizárólag a másik ellenében létezhetne, vagy mi.)

A méh a legerősebb fegyver!

“A LEGHATÉKONYABB FEGYVER AZ ISZLÁM ELNYOMÁS ELLEN A MAGYAR NŐK MÉHE!”

– Bayer Zsolt az Echo TV-n beszélgetett a napokban G. Fodor Gáborral erről a fontos kérdésről a nem épp szégyellős címmel ellátott Mélymagyar műsorban.  Ha értenék a grafikához, ezt most ábrázolnám: egy nagyszakállú, fejkendős ISIS-terrorista szalad a bombával, vele szemben pedig egy katona, aki a magyar nő méhét lobogtatja vadul, miközben vigyorog: megvan a leghatékonyabb fegyver!

Ha elfogytak az érvek, jöhet egy csipetnyi szexizmus!

“Attól még, hogy ön szép, nem következik, hogy ön okos!”

– Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára világított rá erre a fontos axiómára Szél Bernadett felszólalása kapcsán.

Macsó vagyok, gerjednek rám

“Vagy önnek én jutok mindenről az eszébe, vagy pedig sok közös témánk van. Remélem, hogy ezt a speciális érdeklődést más minisztertársammal is megosztja majd”

– Lázár János megjegyzését, Szél Bernadett visszautasította, mint szexizmust. Mire a miniszter: “Eszembe sem jutott ilyesmi önnel kapcsolatban.”

…és persze a jó öreg princípium….

“- A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak. Én így érzem.
– Nem az a dolguk?
– Nem az a dolguk.
– Mi a dolguk a nőknek?
– Hát, mondjuk a női princípiumot beteljesíteni, nem? Hogy mondjuk valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni.”

– Kovács Ákosról senki nem mondhatja, hogy ne dolgozna meg az állami megrendelésekért és kitüntetésekért.

Na jó, az igazsághoz hozzátartozik, hogy a másik oldal se szebb a Deákné vásznánál. Ki ne emlékezne Gyurcsány Ferenc örökzöldjére, az “öregecskedő feleségre”? “Akinek öregecskedő felesége van, az megérdemelne egy fiatalabbat” – mondta Gyurcsány a Magyar Televízió reggeli műsorában, ami nagyobb port kavart szinte, mint az őszödi beszéd. Aczél Endrének meg tulajdonképpen a fél karrierjébe került az áldozathibáztatás iskolapéldája, a “szeretett kefélni” kiszólás Kiss László csoportos nemi erőszak-ügye kapcsán.

Nektek melyik a kedvenc aranyköpésetek, így a nagy évforduló – és az új gyöngyszem – kapcsán?

Eszter névjegye (911 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

14 hozzászólás A Varga-évfordulót Kubatovval ünnepli a kormány: 10 szexista duma, amit nem feledünk bejegyzéshez

  1. Nem szólva arról, hogy Illésnek meg nem volt elég az államtitkársághoz a szexizmus. Én visszavágtam volna Széll helyében, hogy abból meg, hogy ön tényleg nem szép, szintén nem következik, hogy legalább okos. Mondjuk Illés tényleg nem volt sem ahhoz elég “okos”, hogy fontos ember maradjon, sem ahhoz, hogy igazán nagy botrányt kavarjon Paks II körül. És Aczél mellett ne feledjük Gyurcsány mondását sem az öregecske feleségről.
    Vargának meg a többi megmondóembernek meg az nem jut eszébe, hogy a nők csak akkor szülhetnek akárhányat, ha a pasik meg nemzenek (és vállalják a felnevelésben való aktív részvételt!) ugyanannyi gyereket. Szóval akkor a pasik is csak 3-4 gyerek után önmegvalósítsanak?

  2. Milyen irónikus, vagy inkább vicces, hogy a gyermeknemzés szentségét olyan férfiak magasztalják, akiket bottal se piszkálna meg egy épeszű nő (és most nem a külsejükre célzok). Ilyenkor mindig elgondolkodom rajta, hogy vajon mit tanítanak a gyerekeiknek, mire tanítják a lányaikat és a fiaikba milyen eldeformált nézeteket ültetnek?

    • Az a helyzet, hogy az ilyen mamutfrakciókba mindig bekerül pár alacsonyan kvalifikált, nem túl intelligens gombnyomó droid, akiknek annyi a dolguk, hogy agyalás nélkül szavazzanak, ahogy kell. A baj akkor van, ha ezek túlgondolják a szerepüket, és kinyitják a szájukat (Varga, Balogh) vagy épp előbbre törnének (Illés).

      • Na, azért Illés nem droid, (ez lett a veszte is). Egyszerűen ennyire természetes a mindennapi szexizmus.

        • Úgy értem, azért nem egy magasan kvalifikált karakter, ellentétben mondjuk Lázárral, aki seggfej ugyan, de magas IQ-val és kompetenciával.

          • Őszintén szólva nem tudom, mennyivel kisebb az IQ-ja, nem ismerem egyiket sem ennyire. Lázár mondjuk a példája annak, milyen káros tud lenni egy kifejezetten okos, gátlástalan ember.

            • Igen, épp erre gondolok. Ő jó képességű, ez az Illés azért nem volt egy nagy koponya a munkássága lapján. Nem mentesíti persze egyiket se a felelősség alól…

  3. Hiánytalan lista, legalábbis most így kapásból nem jut eszembe más, pedig alighanem bőven lenne még. De egy ideje úgy vagyok vele, hogy igyekszem kiszűrni a zajt. Struccpolitika? Lehet. De amikor már a munkahelyemen is számon kérik rajtam, hogy miért nem akarok szülni (CF vagyok, ami sokak számára halálos bűnnek / személyes sértésnek számít), és a korábban értelmes, jó fejnek tűnő I. Ferenc is elkezdi a szokásos “ha nem szülsz, akkor önző vagy” című lózungot, hangyányi kedvem sincs ugyanezt meghallgatni hússzor ekkora hangerővel és feleennyi intelligenciával.
    A legelkeserítőbb ugyanakkor, hogy ez a taktika tényleg bejön nekik. Egyik oldala az elérzéketlenítés, a szexista retorika mindennapivá tétele (ami nálam nagyon bejött, mert már meg se lepődök rajta), a másik oldala a saját kilógó seggük eltakarása ilyen beszólásokkal. Mert pontosan tudják, hogy az emberek többsége nem fogja szó nélkül hagyni a hülyeségeiket, és itt legalább lehet konkrétumokra hivatkozni. Közben pedig szétlopják az országot. Félre ne értsetek, nem akarok gumicsontozni – éppen az a problémám, hogy választani kell két egyenrangú probléma között. Mert számomra egyik éppen olyan fontos, mint a másik. Lehet, hogy ezt csak gumicsontnak dobják be, de most már ott tartok, hogy valami eszméletlen rosszul kezdem érezni magam a saját hazámban, éppen az ilyen beszólások miatt. Primitív bunkók vezetik az országot. Mert legyen valaki akármilyen okos, ha erre használja az eszét, akkor egy primitív bunkó.

  4. Van egy kérdésem, ha már Ákos: erről mi a véleményetek?
    http://falszoveg.blog.hu/2013/11/07/kabeltolvajnakmentelvolna_mcl

    • Magna Cum Laude? Most megnyitottam külön a dalszöveget, elolvastam (nem ismerem a számot), de én nem látom benne a biztatást az asszonyverésre. Inkább egy kínosan rosszul sikerült szöveg, ami valami olyasmiről szól, hogy basznak a szomszédban, erre irigy vagyok, és lehet, hogy azt a nőt rakják, aki után én is ácsingózom, meg tán valami flört is volt vele. A promiszkuitás van ebben benne, nem nőverés… de elég ostoba szöveg, annyi szent. Ezt a Magna cum Laude hájpot sosem értettem.

5 visszakövetés / visszajelzés

  1. Gendertudatos beszélgetéssorozat Soma Mamagésával: ott voltam – Eszter's Offtopic
  2. A 120 nettós főállás tovább mélyíti az egyenlőtlenségeket, és más baj is van vele – Eszter's Offtopic
  3. Kedves 32 éves, vezető beosztású férfi, magyar viszonylatban álomfizetéssel, aki nem talál magának társat! – Eszter's Offtopic
  4. Szüljél csak gyereket, majd megtudod, hol lakik a magyarok istene! – Eszter's Offtopic
  5. Spermatolvajok – Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: